Payday Loans

Keresés

A legújabb

Zsidókérdések Magyarországon

magyar zsidk isidor_kaufmann

 

LÖWY ÁRPÁD

A MAGYAR NEMZET JÖVŐJE

 

Mottó:

 

(Egy dunántúli kalendáriumból.)

Tiszántúl, Dunántúl, mind a négy gránicig,

Kilenc felekezet adósságra iszik:

S mikor elúsztatta az apai jussát,

A józan zsidónak szídja a Krisztusát.

- * -

Ki jövőbe látni tud:

S ahhoz nem is oly sok kell,

Tisztában lehet már ma is

A főbb eseményekkel.

 

Nyissuk csak a szemünket ki,

Mik voltunk ötven éve?

Rabláncra vert provincia,

Letörve, összetépve.

 

Úr és paraszt volt a magyar,

És gőgös mind a kettő,

Hős volt, ha kell, de nem tudta,

Hogy mi a kétszerkettő.

 

S eljött a próza korszaka:

Mit a vasút hozott meg,

De nem kellett a pudli, s rőf,

Hős, dicső nemzetünknek.

 

Ne adj' Isten! - azt képzeltük,

Hogy megalázó volna,

Ha Zoltán, Géza, "Urffy" a

Boltban vásznakat pakolna.

 

Szegény mamának a szíve

Megtört volna búvába':

Hogy fiacskája "Eminens"

Egy "Ipariskolába" (!)

 

Aztán jött egy kevésbé hős,

De élelmes faj árja,

S a jelszó: "Mi van eladó?"

Az egész Hont bejárja.

 

Ötven esztendő telt el és

Arra ébredtünk szépen,

Hogy a lenézett, rongy zsidó

Boldogul mindenképpen.

 

S ha mint zsidó nem boldogul,

A keresztvíznek áll ki,

S ötven krajcárért Széchenyi

Lehet ma már akárki.

 

Maholnap Kohn-ivadék lesz

Magyar miniszterelnök,

S x-lábú snájdig őrnagyért

Rajonganak a delnők.

 

Zsidó fiú kispapnak áll

(Ősei bóvlit mértek):

S idők múltán Goldstein-utód

Az esztergomi érsek!

 

Bank, színpad és redakció

Ővelük van már telve:

S kilökni az utolsó gójt,

Ez mindnyájuknak elve.

 

S mi deklamálunk, hősködünk,

S iszunk a Honhazáért,

S nem látjuk, hogy a sok beszéd:

Kutya veres faszát ér...

 


Azt nehéz lenne vitatni,
hogy a kiválasztott nép döntő szerepet játszott a történelem alakulásában,
a mi hazánkéban meg kiváltképpen, pláne a kiegyezés óta,
amikortól létszáma is nagyságrenddel nőtt a kapitalizálódó Monarchiában.

De ennél nyilván fontosabb a minőség, a fajsúly -
egy társadalom életében a stratégiai pozícióik betöltése:
a kereskedelem, a pénzügyek, a nagyvállalkozások,
az orvosi, jogászi-ügyvédi, s - később - egyházi stb. pályák,
a nevelés-oktatás, a tudomány, a művészet, az újságírás,
a sajtó, a könyvkiadás, a filmgyártás, a rádió, a tévé stb. területei,
majd 1918/19-ben, illtve 45 után a politika(i rendőrség) kulcshelyei.


Ha csak az elmúlt 150 év "zsidó megszállása" főbb trendjeit nézzük,
ismét bőven van okunk a nem túl távoli nemzethalál vizionálására.
Mi jelzi a honi uzsoracivilizáció, kommunizmus/vadkapitalizmus idejét?
Istentelenség, hazátlanság, család- és életellenesség, elfajzás.
Tömeges kivándorlás, elképesztő országcsonkulás, agyelszívás,
a népességfogyás, az elszegényedés, a testi-lelki lebetegedés,
a múlt - jó - hagyományainak törlése, a tömeges elhülyülés,
az életszínvonal/életminőség folyamatos romlása stb.


Ezért azok az emberek, körök, társadalmi csoportok jobban felelnek,
akik a nagy politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális döntéseket hozták,
és hozzák a mai napig, akiknek kiemelten jó az érdekérvényesítése.
Nem az a baj, hogy többségükben zsidók voltak,
hanem az, hogy egy ördöginek nevezhető programot hajktottak végre,
s közben átprogramozták a balek birkák agyát,
akik amúgy szintén nem vétlenek a nagy romlásban...
(és akik között nagyon sok - kis - zsidó ember lehetet/volt!)


A ragadozó, az élősködő, illetve a préda stb. szerepek
csak az állatvilágban eleve elrendeltek, fajhoz kötöttek -
ahogy a Biblia, ami nekünk a nem manipulált evengélium, tanítja:
nelünk szellemiségekkel, s nem hús-vér emberekkel van "csatánk".
(Persze az Ótestamentum sokfelől gyűjtött "vendégszövegeiben" is
sok egyetemes érték, építő igazság, lélekemelő bölcs történet van,
hisz pl. József "keresztényien" bánt az őt eláruló testvéreivel,
csak éppen az őt befogadó egyipomiak nyakára ültette őket,
s Jehova szellemében az egyiptomi köznépet adósrabszolgásította...)


De az a csiki-csuki nem megy,
hogy mindig csak akkor zsidó valaki, ha áldozat,
ha meg lebukott elkövető, akkor csak egy - magyar - ember,
akinek zsidóságát firtatni durva és aljas antiszemitizmus,
amiért - lassan? - már börtönbe is csukhatják a "rágalmazót"...


Az antiszemitázás
- értsd: zsidó embert gyűlölni, bántani a zsidósága miatt/ürügyén -,
az éppen akkora bűn, mint alaptalanul valakit ezzel gyanúsítani...
Ezt én a humoralista Sándor Györgytől hallottam úgy 1990 körül,
aki tervezte Csengey Dénessel a nyílt zsidó-keresztény párbeszédet
(ami Cs.D. halála/öngyilkossága/meggyilkolása miatt elmaradt,
s lényegében azóta is várat magára,
helyette csend, elhallgatás, vagy önigazolás, vádaskodás, hidegháború van )


Én azért is nyitottam a "zsidókérdésnek" ekkora teret a honlapomon,
mert annyira hiányolom erről a tiszta beszédet, pláne a párbeszédet.
A terep elaknásított, a kérdés nehéz és kényes,
és nem csak emberi tisztességével, szakmai hitelével
- és sajnos állásával, sőt megélhetésével is - "játszik" a hozzászóló,
de akár még szabadságát, büntetlen előéletét is elveszítheti...

Amikor
antikommunista szellemű
szabadsajtót adtam ki szamizdatban,
akkor ez utóbbi veszély komolyan egyre kevésbé fenyegetett,
igaz, akkor még fel sem fogtam, hogy alapjában rossz ügyet szolgálok,
hisz a nyugati típusú kapitalizmus és demokrácia szállását rendeztük be,
ami ugyanannak a rossz világszellemnek és szervezkedésnek a terméke.
(A harmadik utas megoldásokkal csak kacérkodtunk,
és a Szent Korona nekem ugyan nem volt micisapka,
de a királyságot azért muzeális dolognak tartottam...)

Szellemi embernek
be kell töltenie küldetését,
gyakorolnia kell szent hivatását
akkor is, ha ünneplik,
akkor is, ha ütik-vágják
ugyanazért ugyanazok...

Ezek a fenti kérdéskörök tényleg húsbavágóak,
és nemcsak a magyarság, de a világ jövője is azon múlhat,
hogy tisztesen, komolyan, de félelem és megalkuvás nélkül
akarunk, tudunk és merünk e rájuk itt és most válaszolni.

Szerencsére
a magyar szellemi elitből is nem egy van már,
aki - legalább neten elérhető nyilvánossággal - beszél ezekről,
igaz - sajnos - még nem párbeszél, inkább csak monologizál,
vagy hasonló gondolkodású társsal cserél eszmét.
Gondolok itt Bogár László, Tóth Ferenc, Pap Gábor,
Szántai Lajos, Bakay Kornél, Géczy Gábor, Tompó László,
Balczó András, Siklósi András stb. előadásaira...

E bevezető nagyon hosszúra nyúlt,
tekintsük egyelőre nyersfogalmazványnak,
am sok helyen pontosításra, kiegészítésre stb. szorul -
de arra alkalmanak tartom, hogy értelmes vita indulhasson.

Ezzel nem lehet várni, ha olyan időket élünk,
amikor egy elit középiskola irodalomtanára leantiszemitáz,
mert (!) én - sokat!? - foglalkozok az ún. zsidókérdéssel,
ami igazából nincs is. Hisz csak ilyen, meg olyan ember van...
(Ugyanakkor az egyetlen - zsidó apától származó - gyeremeke elmenekült,
mert minálunk szerint üldözik, vagy nemsokára üldüzni fogják a zsidókat)


szerkesztés alatt!





title Filter     Tételek # 
# Cikk címe Szerző Találatok
1 Zsidó gyónás Jenő 537
2 Tompó László: Bangha Béla Jenő 603
3 A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó 1919–1920 Jenő 400
4 Ébredés Purim után Jenő 514
5 Hitler, a zsidóság megmentője Jenő 670
6 A zsidó önkritika hiánya Jenő 702
7 Zsidókérdés napjainkban Jenő 920
8 Zsidó reformkor - a magyarországiból magyar zsidóvá válás története Jenő 633
9 MTDA - Zsidókérdés Jenő 1006
10 Nem fantomnép Jenő 677
11 Magyar zsidó asszimiláció Jenő 823
12 Zombilét: zsidónak lenni otthon Jenő 543
13 Kapedli és kokárda Jenő 581
14 Jávor és az erger-bergerezés Jenő 675
15 Koszorús Ferenc, a zsidómentő Jenő 788
16 A tiszaeszlári vérvád - Egy filmes verzió, 1981. Jenő 999
17 Trianon versus Holokauszt? Jenő 850
18 Magyar-zsidó viszony a XX. századi Erdélyben Jenő 909
19 Móricz a zsidó újságírókról Jenő 935
20 A tiszaeszlári per a magyar irodalomban Jenő 802
21 Örök pörök: Solymosi Eszter Jenő 1124
22 Magyarság és zsidóság Jenő 1007
23 Zsidó utcaseprők!? Jenő 886
24 Zsidókérdés Magyarországon 1944 után Jenő 673
25 A zsidóság tragédiája és mi Jenő 859
26 Embermentés a vészkorszakban Jenő 1103
27 A zsidóság Közép- és Kelet-Európában Jenő 811
28 Szálasi és a magyar zsidók Jenő 845
29 Zsidó? Keresztény? Zsidó-keresztény? Magyar? Izraeli? Jenő 776
30 Zsidók keresztény álarcban Jenő 916
31 Egy pszichiáter útja a zsidósághoz Jenő 811
32 Kohnból Kovács Jenő 943
33 Kertész Imre digitalizált művei Jenő 852
34 A zsidó szellem hanyatlása Jenő 818
35 A nem cionista zsidóság Jenő 908
36 Magyar zsidó kabaré Jenő 1678
37 Zsidók Kárpátalján Jenő 1462
38 A magyarországi zsidók a számok tükrében Jenő 664
39 - Csönd, te zsidógyűlölő! Jenő 827
40 Zsidó - származású - professzorok Jenő 1076
41 Felvidék 1938-45 Jenő 846
42 A NEMZETKÖZI ZSIDÓ Jenő 996
43 Első zsidótörvény Jenő 722
44 Parasztok és zsidók Jenő 764
45 A liberálissá vedlett Kosáry Jenő 755
46 Zsidókatolikus hallelujah... Jenő 2268
47 Révész Sándor: A zsidó zongora Jenő 1148
48 Az antiszemitizmus, az anticionizmus és az Izrael ellenesség Jenő 756
49 Kossuth és a zsidó emancipáció Jenő 925
50 Jászi Oszkár és a zsidókérdés Jenő 804
51 „Keresztény-Zsidó Társaság”? Jenő 836
52 Az eltitkolt kép: Munkácsy Mihály – Zsidó vérgyilkosság (1883 Jenő 1116
53 Értelmiségi antiszemitizmus Jenő 809
54 Miért nincs magyar-zsidó megbékélés? Jenő 900
55 Ismerjük őket? Jenő 867
56 Standeisky Éva: Antiszemitizmus Jenő 775
57 A magyar fajvédelem úttörői Jenő 1025
58 Kiss Sándor: Fajunk védelméről Jenő 1128
59 Én zsidó vagyok? Jenő 986
60 Zsidó bocsánatkérés Jenő 1031
61 Zsidó Habsburgok Jenő 1013
62 Magyarországi antiszemitizmus Jenő 814
63 Antiszemita Horthy-korszak? Jenő 834
64 A „zsidó-kereszténység” Jenő 1044
65 A Felvidék és a zsidóság Jenő 876
66 A zsidók rémuralma Magyarországon Jenő 3090
67 Lefitymálva Jenő 708
68 A zsidó tanács árulása Jenő 902
69 Az antiszemitizmus atyja Jenő 806
70 Zsidó sportegyesület Jenő 755
71 Tiszaeszlár és korrobori ma Jenő 1838
72 TISZAESZLÁR Jenő 1067
73 Élősködő uzsorás anno Jenő 1049
74 Őrségváltás - Hegedűs listája Jenő 1671
75 Zsidóság - tradicionalitás és modernitás Jenő 860
76 A domináló zsidó szellem Jenő 927
77 ZSIDÓ VAGY? Jenő 1013
78 Magyar - zsidó . ávósok Jenő 4799
79 Zsidó kommunisták Jenő 894
80 Miért hullott zsidó karokba Ady Endre? Jenő 716
81 Magyar zsidó polgári családregény Jenő 840
82 Einstand Jenő 788
83 Hatvany Lajos "zsidókérdése" Jenő 870
84 A pesti zsidónegyed Jenő 687
85 Zsidó zsarnokság Jenő 920
86 Volt egyszer volt egy kis zsidó Jenő 2753
87 Dr. Fejér Lajos: Zsidóság Jenő 1039
88 Miért nem bírok zsidó lenni Jenő 913
89 Cionista Világkongresszus Jenő 1285
90 Cionizmus és a világháborúk Jenő 871
91 Cionizmus és a világháborúk Jenő 756
92 Zsidók Budapesten Jenő 1172
93 Az erdélyi zsidók tragédiája Jenő 935
94 A zsidó diktatúra Jenő 1084
95 A zsidó világszövetség veszedelme az emberiségre Jenő 756
96 Aposztázia és kitérés a zsidóságból Jenő 1360
97 A magyar-zsidó asszimiláció regénye Jenő 938
98 Zsidó önkritika? Jenő 789
99 Madarat tolláról, "zsidót", cigányt, magyart istenéről Jenő 883
100 Zsidó bűn és bánat Jenő 1024
 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL