Eugéniusz: Létrontás/javítás - Egymondatos szabad ötletek - XIII. |
|
|
|
Írta: Jenő
|
2024. január 20. szombat, 11:36 |
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -XII.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Komjáthy Jenő
A BOLDOGSÁG MI?
A boldogság mi? Önfelejtés,
Örvény fölött mosolygva lejtés.
.
A boldogság mi? Nyugalom,
Virágos, enyhe sírhalom.
.
A boldogság mi? Szép önösség,
Hideg sugárod, büszke fönnség!
.
A boldogság mi? Hatalom,
Gőg a kényúri homlokon.
.
A boldogság mi? Röpke mámor
Az élvek légi poharából.
.
A boldogság mi? Szerelem,
Mely üdvözít, mert végtelen.
.
A boldogság mi? Összehangzat,
Fájdalmak szülte égi magzat.
.
A boldogság mi? Győzelem
A kínokon, az életen.
*
Komjáthy Jenő
IDEGENBEN
Miféle ország ez? Milyen sötét!
Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,
Csak azt, hogy ide köt sok rémes emlék,
Hol a gonoszság és az esztelenség
Aratja váltig gyászos győzedelmét
Csatameződön, átkos förtelem-lét!
Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,
Csak azt tudom, hogy zordon és sötét,
Csak azt, hogy benne fázom s éhezem,
Csupán az üdvnek híját érezem,
Melynek szivemben itt csak vágya van,
Betölthetetlen és határtalan.
.
És kik lakói vajjon? Tudja ég!
Valamint emberforma ivadék;
Gonosz, alantas, rút, ravaszdi nép,
Szemében borzalom az ősi szép.
Lángelme díja biztos vértanúság,
A nagyszivűt, dicsőt keresztre húzzák;
De egymás közt régen megalkuvának:
Kimenti bűnük kölcsönös bocsánat.
S mi tartja őket össze? Szolgaság!...
Mily törpe, vak, hideg, sötét világ!
Sokáig itt én nem maradhatok,
El innen, el! Megyek! Bocsássatok!
.
Bocsássatok, hiszen nem ez honom, nem!
Hol e rabszolgafaj, hol e konok nem
Dőzsölve teng és csillog a piszokban,
Míg pisla élete gyáván kilobban;
Bolygó lidérc, temetőgáz szülötte,
Bús létre rothadásnak tüze lökte;
Nem élhet napvilágon, dús ozonban,
Csak sírokon, erjedve, testromokban.
Koldus-világ! Kifosztott, megalázott,
Hol bűn szeretni s élni már gyalázat!
S ha születik - volt már eset - nemes, kiváló,
Átok kiséri, üldözik s elhal magától.
.
Nem, nem hazám e vad, kietlen ország!
Szeretni nem fogom világok torzát,
Szolgák sötét biralmát, e pokolt,
Mely föllengő szivemre rátiport;
A bölcs s a költő itten számüzött;
És minden csökevény; - barátság, szerelem,
Ha olykor - áloé virágja - megterem:
Csak szolgafrígy, mit össze lánc füzött,
Nem az, mit fönnen érez a szabad...
Ó, bár emelhetném már szárnyamat!
De szép hazámba még nem szállhatok,
Boldog csak akkor, hogyha meghalok.
Szabadság és szerelem őshazája,
Szemem már újra fényedet kivánja!
Honvágytól égek és beteg vagyok:
El innen, el! Megyek! Bocsássatok!
*
p 1
p
p A szocializmus vagy kapitalizmus alternatíva csapdájában vergődő –
p ő hallgatólag megszavazza az utóbbit, majd a holtáig attól koldulhat…
p
p Egy örök bosszankodó, zsörtölődő, mérgelődő –
p ez az önbetegítő önpusztítás nála ez az igényessége jele…!?
p
p Ő más hibája, vétke, mulasztása, bosszantása stb. miatt
p főképpen, sőt kizárólag önmagát „bünteti”: egy notórius önmérgező
p
p Megindokolja, hogy ő miért egy rossz sorsú boldogtalan:
p ő mindenkinek az áldozata, és e szerepben még tetszeleg is
p
p Ő a nagy megmentő szerepében csillog-villog:
p pusztába kiált szót, falra hány borsót, szór diszónak gyöngyöt
p
p Ország-világ legtöbb/minden bűnéért nagy büszkén
p hivalkodva főként, vagy csak önmagát okolja: magából csinál bűnbakot
p
p Egy nagy bajkeverő, de illetlenséget, tapintatlanságot
p ő semmi „pénzért” el nem követ, akkor inkább szenved?
p
p Az áldozatával még bűncselekménye közben is
p végtelenül kedves, mosolygós, előzékeny, udvarias…
p
p Aki egy mindent, még önmagát is „túlélő”:
p még a saját erkölcsi halálát, a drámai becsületvesztését is
p
p Ő, mint egy kiköpött, echte, par excellence farizeus:
p kívül illatosított, fehérre meszelt, de belül büdös, rothadó
p
p Ők csak békés egymás mellett élők, (el)táncolók –
p házaséletük egyik csúcsa a páros önkielégítésük…
p
p Távolítsd, vadítsd el (potenciális) szövetségeseid:
p másban, emberben soha ne bízz, csakis önmagadban
p
p Szaporítsd/növeszd nagyobbra ádáz ellenségeidet,
p így azután értékesebb lesz a győzelem, menthető a vereség…
p
p
p 2
p
p Előre felnagyítod az ellenfeledet: te törpe, ő óriás -
p így menthetőbb lesz a kishitűen tényleg várható vereség…
p
p Ő tanult az állatoktól: ökörkövetkezetes, makacs szamár,
p gyáva nyúl, gerinctelen, kaméleon, buta tyúk, ravasz róka stb.stb.
p
p Aki már nem élt hiába, ha pár napig híres/hírhedt lehet:
p az önmagából hülyét/bolondot csináló, ill. feltűnősködő botrányhős
p
p Az ő életjelmondása, igéje: különbözzél mindenáron:
p öncélú különcködő: nappal nyárspolgár, éjjel csodabogár!
p
p Aki kétségbe esik, el van veszve, ha valamiben is
p eltér a véleménye vagy pláne életformája a nagy többségétől
p
p Véges erőit pont a legrosszabb lelkizésre fordítja:
p önigazolás, panaszkodás, nyafogás, önsajnáltatás stb. …
p
p A mese nem róla szól? Másokon felettébb szörnyülködik
p vagy nevet, de hogy saját balgaságán elcsodálkozzon, derüljön?
p
p Mindent tud arról, hogy hol hibázta el az életét,
p „csak” egyet nem tud: azt akarni, hogy most változtasson…
p
p Mindig viccesen beszélj, de menj biztosra:
p te magad nevessél rajta a legelőször és a legjobban
p
p A humor olyan sajátosan emberi adottság:
p te csak ironizálj, gúnyolódj más, gyengébbek rovására
p
p Teljesen lebénítja, rettenti az a gondolat,
p hogy ő valami bolondságért nevetséges lehet…
p
p Amúgy minden ember halandó, de ő az egy kivétel –
p csak az ő halála elképzelhetetlen: ő így a mindenre ráérő
p
p A teremtés botránya az ember halandósága! –
p de amúgy meg élete dögunalom, elblicceli a hivatását…
p
p x
Komjáthy Jenő
AZ ÁLMODÓ
Emlékül Révay Zoltán barátomnak
Hogyha véletlenűl utadba téved:
Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!
Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled
Kutatva, látva egy mélyebb valót.
Lelkébe néz. Sokszor sír örömében,
Nemföldi büszkeség ragyog szemében;
Mert látja ő, mit nem lát senki más:
Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!
S mély gyászt ha érez és világborút,
Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút!
Soká eltépelődik andalogva,
S átönti zajló, zengő hangsorokba,
Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik.
(Véget nem ér az óriási harc itt,
A Gondolat le nem ereszti szárnyát;
A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;
Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek:
A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.)
Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres,
Egy szó, amely világok magva lesz;
Nem puszta szó, de Isteníge: tett,
Mely a Lét kútfejéből született.
Ki a szivek s dolgok mélyébe lát:
Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!
.
Nem társad ő! Bár színre oly hasonló,
A teste hervatag, a húsa omló,
Balsors az árnya itt a földtekén,
Menny tükröződik szíve mély egén,
A tiszta menny, a boldog végtelen.
A csöndes vértanú a méla tűrő,
Hahogy honába léphet hirtelen,
A szellemek fölött korlátlan úr ő;
E honnak ő királya, Istene,
Mikéntha mind körötte lejtene,
Mi fényes és vidám, mi tiszta és mi szép,
És szembe véle nyájasan királyi nője lép;
Körötte lejtne mind, mi önzetlen, mi nagy,
Mi Istent üdvözít, mit gondol Isten-agy.
Körötte lejtenek vágyára lesve:
Figyelve, szorgosan és fáradatlanul;
S mi még csodálatosb: nem szolga egy se,
Szabadság él szivükben olthatatlanul.
Nincs kegyre éhes, undok szolgahad,
Mindenki úr körötte és szabad.
Nem ismer senki itt iromba érdeket,
Önzetlen és mindenható a Képzelet...
Ki e szabad s dicső világba lát:
Tiszteljed őt, az álmok nagy fiát!
.
Világszem ő. Nem ismert tért, időt se;
Örök gyönyörben úszó, isteni;
Világur ő, az álmok méla hőse,
Nem kell neki, csak egyet inteni,
S körötte él, sugárzik, zeng, lobog,
Csapong, repűl, örvénylik, dúl, ragyog,
Mind testet ölt, aminek lelke van,
Formába tör, ami határtalan.
Hatalma nincs a durva földanyagnak,
Hol minden élet általfinomúl,
Nem sejtik ezt, kik mindenen kacagnak,
Mi törpe szellemük haladja túl.
A fény ez itt, a tiszta érzelem,
Központja, napja: világszerelem.
Lakóit Isten-álmaid ragadják:
Világszerelem és világszabadság!
.
Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress!
Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt!
És megtalálja itt, ki mit keres,
Mi téphetetlenül szívéhe' nőtt.
Munkája kéj, parancsa meg gyönyör,
S minden csodás harmóniába tör...
Ki a Szerelem őshonába lát:
Szeressed őt, az álmok nagy fiát!
[1890. július 26.]
Komjáthy Jenő
JÓSLAT
Vészt jósol a felhők taréja,
A szél szilaj danába kap,
Az élet kínja, mint a héja,
Vijjogva a szivemre csap.
Fekete fellegek robognak,
Nyomukban az egész pokol,
Követi dúló viharoknak,
Az ég a földdel összefoly.
Harmóniátlan, vad zsivajba
Kitör a szél, a kárhozott;
Kislelküen borulnak arcra
A gőgös földi boldogok.
A porba hullnak büszke arcok,
Sikoltva: "Itt a fergeteg!"
A zivatar zenéje harsog:
Csak rajta! Én nem reszketek.
Átok dulongja ősi telkem,
A tűz már vérem égeti,
Vesszőzi ostoréle lelkem:
Csak rajta! Hisz ez kell neki.
Csókolja felleg ajka főmet!
Nem jő szemembe gyáva köny
A vészharag szivembe tör meg
El nem borít a vérözön.
Ujjongok én a viharokkal,
S a viharokkal kacagok,
A földre ütnek égi joggal,
Én magam is vihar vagyok.
Tapossatok szivemre bízvást,
Dúljátok föl a dús határt!
Nem törlitek a szellemírást,
Mit szívem legmélyébe zárt.
Nem alszik a fáklya, csak lefordult,
Majd eljön még az én napom,
Kiömlik a szivem, vére csordul,
Hogy mi vagyok, megmutatom.
A bűvös vessző kirügyedzik,
A forgó vész gyöngyöt kavar,
A viharok még jobban edzik,
Aki merészet, hőn akar.
Nálam a szó, a titokoldó,
Kimondom én, nem reszketek,
Elmém, e végtelenbe bolygó
Nem léha árnyat kergetett.
Nevem a csillagokba írom
S emberszivekbe égetem,
És túl időkön, túl a síron
Terjed hatalmas életem.
Szivükbe égetem a dalnak
Fényes, örök betűivel;
Mellem kitárom a viharnak:
Jöjjön, aminek jönni kell!
Komjáthy Jenő
MÉRTÉK
Ha durva dölyf kerűl utamba,
S fölemeli fejét a gőg:
Féreggé szűkül egy szavamra,
Én megalázom földig őt.
Te por, te semmi! - így kiáltok -
A semminél is kevesebb,
Ki nem is élsz, bár élni látszol,
Éhenhalónál éhesebb,
Hiába oszt parancsot s gúnyt szavad,
Üresb vagy, mint üres beszéded,
Nem ment meg senki, semmi téged:
Mert semminek érzed magad!
Ha egyedül vagy, akkor érzed -
S ilyenkor szinte futsz magadtól,
Borzongva undor- s unalomtól,
Ilyenkor szinte gyűlölöd magad -
S bár meg nem vallod, mélyen érzed
Önhitványságod, semmiséged.
Megvetni látszol gáncsoló szavam?
Hiába mind! dölyfödnek vége van.
Találva vagy! Magad előtt pirulsz:
Szégyellned kell, hogy élsz, hogy létezel.
Remegsz, ahogy üres szivedbe nyulsz:
Mert semmi vagy és semmivé leszel!
.
Ha az erényt szenvedni látom
Görnyedve a kereszt alatt,
A szabad lelket rabigában:
Én fölmagasztom égig azt.
.
Ember! - eként üdvözlöm őt,
Adhatok-e különb nevet? -
Ki élve élsz, te jó, te hős,
A többieknél lelkesebb,
A többieknél szabadabb:
Emeld föl vérző homlokod,
Érezz ma boldog büszkeséget,
Ragadjon lelked messze téged!
És amit látsz itt lábaidnál,
Bizony mondom, több vagy te annál,
Több, semmint magad is tudod!
Ha egyedül vagy, mélyen érzed,
Ha ekkor önlelkedbe mélyedsz,
Reszketve titkos, mély gyönyörtől,
Ihlettől, égi szerelemtől -
Be kell, hogy valljad, mélyen érzed,
Hogy végtelen, örök a lélek,
Mely igazért, nagyért hevült.
Ó, boldog te, ki lelkesülsz!
Fölemel égig egy szavam;
Nyomornak, búnak vége van,
Örvendezel, midőn szivedbe nyúlsz,
Ó, mert érezned kell önnön becsed!
A mindenség lelkével rokonúlsz;
Mert minden vagy és mindenné lehetsz!
[1892. április]
p 3
p
p Neki az egész élet egy nagy játék: bármi visszacsinálható,
p még a szemkiszúrás is, mert nincsen irreverzibilis károkozás…
p
p Nem jól érzékeli az ún. rendelt időt – ő rosszkor üti a vasat,
p vagy nagyon előre siető koravén, vagy örök késő, végleg elmulasztó
p
p Ha kimegy az utcára, a is fejére eshet egy tégla:
p halálfóbiás, örök rettegő, raktárra aggódó önbetegítő
p
p Aki már egy rossz pillantásra lecsapó krakéler:
p és maximumot hoz ki az „inszinuációból”: véres kardpárbaj
p
p Rossz „elvi”, presztízs-okokból megy bele a sok-sok
p önfelőrlő piszlicsáré csetepatéba (legyek után kapdosó sas)
p
p Nincs ugyan vészhelyzet, de ő mégis belepusztulna,
p ha itt-most nem ő lesz ő – káros - igazmondás felkent bajnoka…
p
p Örömmel hagyod éhezésből a felhizlalásod, a lakomákat,
p de kövéren meg majd a vágóhídra hajtanak (Jancsi és Juliska)
p
p Már előre kínlódsz, ha már közelegnek:
p minden vágyad: csak valahogyan megúsznád az ünnepeket…
p
p Magának a legszebb efemer, lakhatatlan lakot:
p a lég/jég/kártyavárat ő építi fel és ezért még lakbért is fizet
p
p A vergődő hálapénz is ad az őt simogató, babusgató segítőnek,
p aki ezért sem segíti vissza a partra-vetett halat éltető közegébe…
p
p Az orvosa mindig jobban tudja, és tőle tudhatja is, mint ő,
p hogy neki éppen mije, és hogyan és mennyire fáj és mi jó neki
p
p Csak akkor könnyezik, ha sok hagymát pucol?
p Szégyelli a sírást, az nem katonadolog - így nem könnyebül…
p
p Rossz vásárt csinál: egy nap álvágy-kielégítő dolce vita,
p amit ráadásul csalódás követ, majd jöhet a sok év börtön…
p
p
p 4
p
p Fenn az ernyő, nincsen kas - világraszóló lagzit tart:
p pár napig a dínom-dánom, majd meg a sok szánom-bánom
p
p Megfelelési kényszerből olyasmikért vállal alja, ill. túlmunkát,
p amire neki egyáltalán nincs is szüksége, sőt csak a baj van vele
p
p Aki olyan, mint egy kitelepített, elhurcolt kényszermunkás,
p idegenben vállal ostoba hitele stb. miatt lélekölő, testnyúzó robotot
p
p Ő a bevásárláskor, vagy a vendéglőben érzi Valakinek magát:
p ott-akkor ő az Úr, mert fizet, így őérte van a bolt(os), a személyzet stb.
p
p Úgy vásárol, nagy a boltba, hogy nem tudja mi a szüksége –
p így azután könnyen rá is sóznak sok fölöst/károst vackot, bóvlit
p
p Parasztvakítás: hiszi, hogy ő most nagyon jól, pontosan lát,
p pedig csak éppen elkábítva a szemfényvesztők elkápráztatták…
p
p Ha sok pénzt nyer álmában, ővé lett a lottó főnyeremény,
p ébren hitelre vadul költekezik és így óhatatlanul adósrab lesz
p
p Megszokásból, illendően unos-untig hallgatja odahelyezett papját,
p pedig annak már minden ún. prédikációja a könyökén jön ki: el is alszik
p
p Heti egyszer a szentmisén részt véve ő áldoz az Istenének,
p de a hét többi, nagyobb része már a császáré, illetve az ördögé…
p
p Carpe diem: csak egy nap a világ, ki tudja, mit hoz a holnap,
p egy jó húslevesért levágja még az aranytojást tojó tyúkocskáját is…
p
p Nem hiszi: mindenekelőtt Isten országát keresse, a többi majd megadatik:
p feladja ifjúkori álmát, hivatását a biztos megélhetést nyújtó dologházi melóért
p
p Amíg nincs összkomfortos öröklakása, nagy bankbetétje stb.
p addig nem kockáztat „gyermekvállalást” … azután meg már késő…
p
p A gyermek az Élet vége, csak sok kiadás, töméntelen gond viselése stb.,
p inkább marad az elviselhetetlen könnyűségű léte/késő bánata: ebgondolat….
p
p x
Komjáthy Jenő
A MÚLTBÓL
Mosolygott rám sok szép leányajk,
Szeretkezém sok szép leánnyal,
Élvet kinált a lomb, a rózsa,
Sok titkos-édes pásztoróra.
.
Pazar fényt szórt reám az égbolt,
A mindenség ködfátyolkép volt,
Ezüst folyam, arany virágok,
Lábom mesés kincsekre hágott.
.
Ittam a kéjek poharából,
Ittas valék az ifjuságtól:
De ím a serleg inog, lendül,
Reszketve ejtém el kezembül.
.
Pezsgő gyönyörre jött a bánat,
Mely maga ellen törve támad;
S én élvunottan, kéjgyötörten
A habzó kelyhet összetörtem.
.
Majd új gyönyör ragadt el engem,
S az életet kockára tettem.
Perdült a köb, baljós a száma,
Búkedv köszönte vak nyomába.
.
Ó, én botor, osztályi részem
Eladtam csengő álompénzen!
Árnyképeimnek csábölébe:
Dobáltam mindent lázban égve!
.
De vége, vége! Már nem vágyom
Pihenni púha rózsaágyon;
A rózsaláncot is letéptem,
Nem sorvadok már szolga-kéjben.
.
Már csak az vonz, mi lehetetlen,
Ragyognak kéjnapok felettem:
De én keresek titkos árnyat,
Ahol lelkem magába szállhat.
.
Magából szőjön új világot!
Mindegyre szítom benn a lángot.
Mélység, magasság szava lettem,
Istennek lett visszhangja lelkem.
.
S visszhangja lett a fergetegnek,
Mitől a gyöngék úgy remegnek.
Fejem a Vész keblére hajtván,
Vad viharének vitte sajkám.
.
Lángviharok zúgtak felettem,
Az örök fény visszfénye lettem,
Visszfénye új, dicsőbb napoknak -
A régiek már haldokolnak...
.
Napszínen kába tündököljön,
Pillangószárnyat hernyó öltsön:
Keresem én a titkos árnyat,
Ahol lelkem magába szállhat.
.
És köd előttem, köd utánam,
Megközelítlen, szűz magányban:
Szövöm a csodás, égi regét,
Mélyeid járom, isteni lét!
.
S hol a szent liget árnya béfed,
Új, csodaszép életet élek,
Tündérsziget ölébe fogad,
Álmodom boldog, mély álmokat.
*
ÁBRÁNDOS FIÚ
A milliókat átöleltem,
Átkarolám a végtelent;
Ragyogó fényben, égdörejben
Éreztem az örök jelent.
Föllengő, óriás szivemmel
Csak üdvöd szomjuhoztam, Ember!
Bántottak s én szerettem őket,
Hímeztem álmát a jövőnek.
De szóltak ők s gúny lobogott szemökbe:
"Amért rajongsz: hiú;
Bolond vagy, és az is léssz mindörökre
Ábrándaiddal, jó fiú!"
.
Koszorút fontam dalaimból
És álmaimból főm köré;
És dal fakadt, virág a sírból,
Szivem vérével öntözé.
Mártírszivemmel a kereszten
Világ szivét, Istent kerestem.
Túláradó, eszményi vágyban
Embert emberré tenni vágytam.
És szóltak ők haraggal messze lökve:
"Merész álmod hiú;
Légy átkozott és számüzött örökre,
Pusztulj, te vakmerő fiú!"
.
De én azért most is rajongok
S átölelem a végtelent,
Felhőzik lelkem égi gondon,
Agyam lángképeket teremt;
Bántottak s én szerettem őket,
Látom szent árnyát a jövőnek.
Embert szabaddá tenni vágyom,
Meglátni Istent hőn kivánom.
S legyen, miért szivem lángokra lobbant,
Törekvésem hiú:
Rajongok, álmodom s leszek, ki voltam,
A régi ábrándos fiú.
[Szenic, 1890. szeptember 21., 1892. május 2.]
Komjáthy Jenő
OTTHON
Amért van békés otthonom,
Ne mondj boldognak engem!
Felhők borítják homlokom,
Mély gyász borong szivemben
.
Köröttem boldog kedvesim:
De vannak elhagyottak;
A hideg éjben gyermekim
Künn fáznak, künn zokognak.
.
Fagyos szárnyával élesen
Megcsap az ősi szégyen:
Járnak magán, testvértelen,
Testvéreim az éjben.
.
Mit ér, ha boldog hajlokom
Betöltve puha kéjjel,
Ha szívem nem szakíthatom
Milljó darabra széjjel!
.
Mit ér, ha itten csönd honol
S beleng az égi béke,
Ha künn a poklok vésze forr,
Öröklött bűnök mérge?
.
Ott kívül minden reng, remeg,
És rajta nincs hatalmam.
- Megállhat-e, ó, Istenek,
E fészek ily viharban? -
.
De nem e fészket féltem én,
Nem csupán e családot;
Boldoggá tenni vágyom én
S ölelni a világot:
.
A boldogságot gyűlölöm,
Mely megbuvik magába,
Melyből a főrész nem ömöl
A nagy embercsaládba.
.
A boldogságot megvetem,
Mely egy kicsinke koncon
Lapulva rágcsál kéjesen,
- Pákosztos eb a csonton.
.
Míg lesz egy, ki nyomorban él,
Nem lehet senki boldog;
Rossz szív, mely önmagába fér,
Az önzők mind bolondok.
.
Boldognak mondasz? Ó, ne mondj
Addig boldognak engem,
Míg emberszív fájdalmat ont,
Könny ég emberszemekben!
.
Tudnám csak, hogy megváltanám
Véreimet a vérrel,
Magamat szétszakítanám
Milljó darabra kéjjel!
.
De addig csak hadd hordozom
A zordon gyászt, az átkot,
Hogy boldogítani nem tudom
A nagy embercsaládot!
[1893. február 27.]
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
LAST_UPDATED2 |
Eugéniusz: Létrontás/javítás - Egymondatos szabad ötletek - XII. |
|
|
|
Írta: Jenő
|
2024. január 20. szombat, 11:11 |
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -XII.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Komjáthy Jenő
SZÁLLJ MAGADBA!
Szállj magadba, könnyü lélek!
Ifju, csillapítsd le véred!
Jobb, ha lángra gyúl az agy.
Nézz magadba éles szemmel,
Ősmivoltod ásd fel, ember,
Gondold által, hogy mi vagy!
.
Szállj magadba, élv betegje!
Eszményekért lelkesedve
Jobb, ha a jövőnek élsz.
Élve élsz majd s többszörözve;
Átfinomul tűzkörödbe
És megolvad minden érc.
.
Szállj magadba, bűn halottja,
Ki magad körűl forogva,
Önimádva elbukál!
Szívből szívbe öntsd a véred,
S int, ha a bűn köre széled,
Új magasság, új sugár.
.
Szállj magadba, s törj előre!
Az igazság levegője
Jól tudod, hogy edz s emel.
Győzd le, győzd le szenvedélyed,
Nyugasztald meg lázad véred:
Szíved szívért esdekel.
.
Szállj magadba, szállj a mélybe!
Járj a lelki, benső égbe,
Mely sokáig volt pokol!
Ragyogd be az éjek éjét,
És meglátod tiszta kékjét,
Melyből derü s fény omol.
.
Szállj magadba, szállj magasba!
A magasnak mély a magva,
Mélység az, mi szárnyra kél;
Ott honol a tiszta mellben
Az erdő, mitől a szellem
A magasba visszatér.
.
Szállj magadba, és magadbol
Irtsd ki, ami benned tombol,
S összeroncsol szívet, észt!
A gyávára vár a nemlét,
Egy istennő tárja keblét,
S várja hévvel a merészt!
[1893. július 21.]
p 1
p A szellemi rövidlátó, az aranytojást tojó tyúkját is levágó,
p vagy az egy nap dínom-dánom után sok hó/év szánom-bánom
p
p Jótündér-szerencse - a három kívánságát balgán elszórakozó
p A lehetséges sokkal jobból egy még rosszabb helyzetbe kerülő
p
p Önismeretlen maradó - az igazmondó tükör ripityára törője -
p és ki mást, pont a hízelgőket a legjobb igaz barátjának tekintő
p
p A minőség-érzéketlen mennyiség-centrikus életszemléletű,
p ő az egy jó helyett a rossz(ab)ból vesz, eszik, tesz stb. jóval többet
p
p Aki nagy bajban van, mert van egy tényleg hiteles próbája
p az ő pudingjának: mégpedig az evés, amit igyekezne elodázni…
p
p Fejlett kritikai készségét csak másokon kamatoztató: önkritikája így elsatnyul
p Más szemében kis szálkát is észre-vevő, a magáéban még a gerendát sem látó
p
p A folyamatos lesújtó ítélkezései akarata ellenére önelárulók:
p aki mondja másra, az mondja magára – ő is magából indul ki: önleleplező
p
p Elővigyázatlan, végzetesen óvatlan: picit elindul a züllés útján,
p de csak a(z élet)lejtőn lefelé gyorsulva derül ki: gyenge-rossz a fék
p
p Az élet-feladványai megoldása helyett non stop más által kiagyalt rejtvényt fejt
p Értelmetlen időpocsékolásnak tart minden „öncélú” nyelvi-logikai (társas)játékot…
p
p Imád rejtélyeskedni, rébuszokban, tolvajnyelven fogalmazni:
p imponál neki, ha nemigen értik/ill. így nem bukik le a semmitmondása…
p
p Neki minden ellentmondás akadékoskodás, kötözködés, lázadás,
p ő inkább mindenkinek engedelmes, ill. a hallgatásával beleegyező stb.
p
p Aki nyíltan nem mer, de titkon, lopva majd mindennek ellentmond:
p így lehet/lesz akár az élete végéig, vagyis krónikus szenvedő cukorbeteg…
p
p Aki nem is hisz a teljes gyógyulásában, vagy ez azért nem jön létre,
p mert van egy nagyon hiányzó láncszem: és ez pont Ő maga/önvizsgálata…!
p
p
p 2
p
p
p „Tetszhalott” - beolvad környezetébe: folyamatos mimikri, mintha itt sem lenne
p Szklerózis multiplex vészjel: nem érti - ő csak eltűnik a háttérben, nem ér a neve
p
p Fiatalon magáévá teszi a szülőktől hallott önkorlátozó balhiedelmeket,
p például, hogy a szegény ember gyereke soha ne akarjon művész/tudós lenni
p
p A meglopott és ezért méltatlankodó tolvaj –
p akinek az ebül szerzett jószága pont így, vagyis ebül vész el…
p
p A gőgös, nagyzási hóbortos, megalomán stb.
p egyre jobban felfuvalkodó, majd hirtelenül haló: kipukkanó béka…
p
p Önképfestménye: ő egy született vesztes, lúzer –
p a mindennapi öncsőd bejelentő: ez egy önbeteljesítő jóslat…
p
p A férfinál a szigorú ész legyen mindenek felett,
p a szívirgalom csak női gyengeség: ő így ön-könyörtelen is
p
p A hiba beismerés, bűnei magános/nyílt megvallása
p neki csak a gyengeség jele: ő így lenne tökéletes (önáltató)
p
p Nehéz, majdnem lehetetlen őt szeretni,
p mert röstelli beismerni, megvallani az emberi gyarlóságait
p
p Úgy mentegeti, konokul tagadja esendőségét/bűneit,
p mint akit éppen az esküdt halálos ellensége vallatna
p
p „Otthona”: semmi melegség, kedvesség stb.,
p csak pattogó vezényszavak hűvös, rideg, katonás légköre
p
p Zsarold meg, és magad tedd élesben próbára Istent
p valami nagy extra követeléssel: vajon átmegy-e a vizsgán…
p
p Ha Isten itt-most nem teljesíti a – hülye - követelésed,
p úgy mielőbb keressél egy másik, bőkezűbb, nagylelkűbb Urat
p
p Nyújtózkodj mindig tovább, mint takaród ér:
p te dugod bele az adósrab holtig tartó bilincsébe
p
p x
Komjáthy Jenő
ANTIKRISZTUS
A tűz, a víz, a föld s a lég enyém.
Ily úton lettem optimista.
Oly bamba, félszeg és ügyetlen,
Hogy elbámul az öreg isten!
Így lett belőlem optimista.
Hozsannát zeng nekem az újkor,
Az eszme vaskos, kézzelfogható.
Hát vesszen az,
Ki elszédül forró lehelletétől.
Az ég üres; ezt így találta Laplace
Legyen a föld is minta-hízlaló,
Az eget átkutattam s mit se lelt,
Csak óriási űrt, a távcső.
Jehova, akit imádnak
A zsidók és vénasszonyok.
A szentirás hazug, veszett könyv,
Minden rossz tőle származik.
Botor, kietlen s béna bölcsesége.
Kopott és gyermekes minden sora.
Az élvet hirdetem. Határtalan
Legyen az ember üdve, mámora!
Szinültig még az élet színbora,
S bár nem jövök szamáron,
Utamra is virágot hintenek.
Komjáthy Jenő
EGY FŐPAPNAK
Apage Satavaz
Hazugság apja volt a Sátán;
Hazugság papja! Most a hátán
Nyargalsz te fene-szilajon.
Hiába sallang és tudós lé,
Jól ismerünk mi már, te kópé,
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Eszményiség! Ez hát a jelszó,
A hímporos szárny, - ámde hernyó
Lebeg a csilló szárnyakon.
Gyönyörű mez! De hát a lényeg
Csak undok, éhes, satnya féreg...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Az Evolúciót lihegve
Megtámadád, titkon szepegve,
Szemed a zsíros koncokon.
Tanítni mersz? Előbb te menj hát
A belső evolúción át!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Ismerjük a szemforgatósdit,
Így védte kasztod mind az ósdit,
Legelve buja maszlagon.
Vesd le előbb a reverendát,
Az ósdi vallás ócska rongyát!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Kardot ragadni, dalra kelni,
Eszményekért hevülni, tenni:
Barbár vagy ehhez, paflagon.
Ne affektáld az Eszme gondját,
Magadba járjad a bolondját!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
A Szabadságért harcra kelni,
Népet szeretni, fölemelni,
Hogy éljen méltón, szabadon:
Minderre szűk a reverenda.
Ám dividete dividenda!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
"Divide et impera!" Régen
Hatott, de az új nemzedéken
Nem fog ki jelmezes barom.
E faj a cifra színen átlát,
Hiába bíbor és a skárlát...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Fölszabadítni minden embert,
Ragadva zsarnokokra fegyvert:
Dicső dolog vón, mondhatom!
Ez ám az Eszmény! De a gátra
Ember kell, ki ne nézzen hátra!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Szabadságot minden paránynak!
Ezt hirdetik a jók, a bátrak,
Hogy ne heverjen parlagon
A Mindenségnek egy atomja...
Utópia! Kinek mi gondja!...
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Sötétség apja volt a Sátán;
Sötétség papja! most a hátán
Nyargalsz te furfang-utakon.
Hiába sallang és tudós lé,
Jól ismerünk mi már, te kópé,
Elárul a lóláb, papom!
p 3
p
p Minden mindegy - „Majd csak lesz valahogy,
p úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna…!”
p
p Ha nem megy valami hivatalból/erkölcsi tekintélyből,
p akkor a lovak közé dobod a gyeplőt: laissez-faire, laissez passer…
p
p Lám mire képes egy végtelenül ostoba ember:
p kihozni a karmoló vadállatot a sarokba szorított kiscicából is…
p
p Vakon megbízol a vadidegen, az egyszer,
p először-utoljára látható kereskedőben: csak a javadat akarja…
p
p Csak otthon éri a kellemetlen meglepetés: jól bevásárolt,
p a zsákban csak egy kóbor macska van (elrontott leányvásár)
p
p Rossz „matekos” - neki inkább/mindig
p az ezermilliméteres kell, és nem a „csak” háromméteres kolbász…
p
p Elvakítható fizetése névleges értékével,
p nem nézi a vásárlóerőt, mert nem ő jár a boltba
p
p Pont a kecskére bízod a káposztádat – pártállami iskolára,
p kontraszelektált tanítóra, sőt pedofil kéjencre a kisgyereked?
p
p Le is állna az idétlenkedő, vagy hisztis gyerekadás,
p ha te nem lennél rá olyan hálás befogadó, vevő-közönség
p
p Alternatív kitűnni vágyó:
p csak hülyéskedése vált ki erős reakciót: osztálybohóc
p
p Nem látja: ő a magát éretlen bolondozásával
p folyamatosan nevetségessé tevő társasági pojáca
p
p Ő egy projektor: a lelki falra naponként újra vetíti
p az ő kreált ellenségképét, „akit” azután vadul gyűlölhet
p
p Akit úgymond a legjobban „imád”, pont azt gyűlöli meg,
p csak azért, mert nem tudta eddig az önképére formálni
p
p
p 4
p
p Vérszemet kap: a telefonbetyárkodása stb.
p indíthat el a nagyobb bűnt, akár egész lavinát is…
p
p Hecchívás – dolgozat halasztó bombariadó:
p ami már nem bocsánatos diákcsíny, de bűncselekmény
p
p A pótolható pénztárcájára jobban vigyáz,
p mint a szüzességére, lelki tisztaságára, üdvösségére…
p
p Nagyban hazárdjátékos, nagy tétekben „játszik” -
p egyszer csak bejön a mindenért kárpótló főnyeremény
p
p Mintha űrhajón lenne: nehéz/időrabló főzni:
p finom étel helyett inkább tablettát, pasztillát kapkod be be
p
p Aki egy permanens ön-lekicsinyítő, önleértékelő –
p ez a hiedelem-érzésvilága azután jó táptalaj a „testi bajokra”
p
p Levetkőzik akár meztelenre is, és bármire kész,
p de azt már nem engedi, hogy az orvos a lelkébe is lásson
p
p Mintha egy városban élő Robinzon lenne:
p palackpostán elküldi a „panaszait”, és várja rá az orvosságot
p
p Bármit, csak változni ne kelljen: aktív-passzív partner
p az élethosszig tartó orvos-beteg medikalizációs játszmában.
p
p Hagyja, hogy rendszeresen hülyét csináljanak belőle,
p amit így is él meg, így jöhet akár még egy agyvérzés is
p
p Önlebecsülő: a maga teremtette zöldszemű szörnye,
p az átkozott féltékenysége gyötri non stop, éjjel-nappal
p
p Szertelenül szerettél volna élni, mióta eszed tudod –
p mégis nyugtatók, altatószerek/serkentők a napi betevő falatjaid
p
p x
Komjáthy Jenő
BABONÁS HATALOM...
Babonás hatalom járma alatt
Nyög a földön érzés, gondolat.
Szakadozva, csonka alakban
Jelenik meg a láthatatlan.
Töredezve, ferde tükörben
Jelenik meg a pipogya rögben
Az Isten.
.
Rokonát a rokon nem leli föl,
Örökös a magány, nem veri föl
Zeneszóval a vidám, igazi testvér,
Csak az árnyat ölelte, aki eszmél;
Hiába ver a szíve sebesebben:
Töredék marad a földön, esetlen
A Szellem.
.
Gyönyörű, de fátyolozottan
Jelenik meg a lenge sorokban;
Sanyarú, szomorú, sorsa enyészet;
S ah, vérbe fürösztve ér kora véget,
Az okát hiába keresném,
E siralomvölgybe keresztjén
Az Eszmény.
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
LAST_UPDATED2 |
|
Eugéniusz: Létrontás/javítás - Egymondatos szabad ötletek - XI. |
|
|
|
Írta: Jenő
|
2024. január 20. szombat, 11:09 |
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -XI.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Komjáthy Jenő
A homályból
Ki fény vagyok, homályban éltem,
Világ elől elrejtezém:
Nagy, ismeretlen messzeségben
Magányosan lobogtam én.
.
Míg más napok ragyogtak erre
S imádta őket mind a nép;
Addig szívem nem látta egy se,
Nem érzé tiszta, nagy hevét.
.
Sugaramat nem verte vissza,
Magamban égő láng valék;
Világomat gyönyörrel itta
Csupán a könnyű, tiszta lég.
.
Csupán a boldog csillagokra
Néztem föl a nagy éjszakán,
Velük keringve és lobogva
Epedtem felsőbb lét után.
.
De mostan szívem szerteárad,
Gátját szakítva szétömöl,
Keresve földi, égi társat
Kire borulni szent gyönyör.
.
Melege, fénye széjjelomlik
Elűzve a sűrű homályt
És millió sugárrá foszlik,
Hogy minden szívet járjon át.
.
Rohanj a lelkek tengerébe
Lelkem, te büszke nagy folyam!
Szakadj a boldog összeségbe,
Hova minden világ rohan!
.
Halj át az élet-óceánba
És mindenekbe halva élj!
A szellemek rokon világa
Szavadra rég figyel: beszélj!
.
Ölelni vágyom a világot
És sírni milliók szívén;
Beoltani e tiszta lángot
Vágyom milliók szívébe én.
.
Oh jöjjetek velem repülni,
Velem zokogni, zengeni,
Egy érzelemviharba dülni,
egy Indulatba rengeni.
.
Szívembe' hordom én a lángot,
Szívembe' hordom a napot:
Oh, gyújtsatok rokon világot!
Én látok: ti is lássatok!
Komjáthy Jenő
ÁRNY
Egy gondolattól nincsen pihenésed,
Zord réme kísér mindenüvé téged,
Nyugodni sír ölén se hagy:
Akármi lennél, bármi voltál,
Elméd erős, a szíved oltár:
Tennenmagadnak árnya vagy.
.
Megfogni lényedet - tudom - szeretnéd,
Erőid égi pompáját kifejtnéd,
Elégsz a vágytól, hogy haladj;
Hiába futsz hatvány-erővel,
Belátod sírva majd idővel,
Hogy tenmagadnak árnya vagy.
.
Érezned kell a roppant űrt magadban,
Betölthetetlen és áthághatatlan,
Hiába forr a szív s az agy;
Nem nyughatol meg semmi célon,
Kacagva kísér, hajt a démon:
Tennenmagadnak árnya vagy!
.
Teremtés szégyenét itt látva ebben,
Ez, ami rád vadász mindenha lesben,
Légy bármi jó, légy bármi nagy;
Elégsz a vágytól, megragadnád,
Sötét szeméből gúnyt lövell rád:
Csak tenmagadnak árnya vagy!
.
Atóm vagy s mégis végtelen mivoltú;
Úr vagy, ki szolgál és király, ki koldul,
Az istenálmok roncsa vagy;
Örvény a lelked, színre csilló,
Örök a lényed, élted illó,
Magadnak létlen árnya vagy!
.
Mit szomjazol mindegyre telhetetlen?
Nyugtot nem lelhet az, mi véghetetlen,
Vágyakbul újra vágy fakad,
Szomjad növekszik egyre jobban,
Nem oltható lángokra lobban:
Magad magadnak árnya vagy!
.
A gondolat haláli szárnya rebben,
S meghűl a vér a kékellő erekben,
Ifjú szivedhez odafagy;
Szépítenéd és eltagadnád,
Ám démonod ujjal mutat rád:
Árnyék! Magadnak árnya vagy!
[Szenic, 1890. szeptember 8.]
*
p 1
p
p Részegen nem vezet, csak gyogyósan-gyagyásan: ön/közveszélyes
p Ez az ő mentsége: „csak” egyszer aludt el a volánnál – „családirtás” …
p
p A sírást holtig szégyellő fiú-férfi, aki nem tud így megkönnyebbülni,
p vagy az érzelmi zsaroló bőgőmasina, aki utolsó „érvként” beveti ezt…
p
p Három kívánság mesék azokról, akik az egyszeri, első-utolsó,
p vagyis soha vissza nem térő jó alkalomból csinál balszerencsét…
p
p Szennyesteregető: a sértett családtagok a bíróságon perre mennek
p A tyúkért pereskedő legalább egy disznót veszít: az ügyvédzseb tömő
p
p Nincs már becsületszava, hiába fogadkozik, ő már eljátszotta azt
p Játszi könnyedséggel elszórakozta, kínkeservesen szerezheti vissza…
p
p Az élethely-tévesztő „rút kis kacsa”, akit gúnyolnak, kiközösítenek,
p pedig szép hattyúnak született, „csak” nem találta meg az élethelyét…
p
p Addig hencegően „bátor”, igazából vakmerő, amíg az italozása tart
p A kocsmai hőbörgő, aki otthon/hivatalban papucs/meghunyászkodó
p
p Rossz, elhasznált, büdös levegőt szív be: mert nem mer szólni,
p vagy parancsszóra non stop maszkot visel/nincs lakásszellőzés stb.
p
p Aki csak a munkabért nézi, s ha elég sok, bármit elvállal,
p nem érdekli a zajártalom, méreggőzölgés, rossz munkahelyi légkör stb.
p
p Akinek fogalma sincs, hogy a munkájával miben vesz részt –
p ő csak egy csavar a gépezetben: atomerőmű/bomba – neki mindegy….
p
p Ő is „katona”: a hallgatólagos engedelmével betörték, idomították,
p és ezek után ő már az élete végéig könnyen mozgatható vezényszóra
p
p Ő egy mindig jól, jobban járni akaró rigorózus boltos, könyvelő:
p aki kimutatást vezet: pontosan mennyi is az adott/kapott szívesség
p
p A jégszívű, ezért mindig fázó, ház/országfelgyújtó Didergő király,
p akit csak egy gyermeki szív könyörgése ébreszt rá: nem tud szeretni…
p
p
p 2
p
p A szellemi/lelki könnyűbúvár, pedig az igazgyöngy jó mélyen van
p Aki olyan művet, zenét stb. nem fogad be, ami lelke mélyére láttatná…
p
p Aki rettegve-őszülve időzített bombán ül, de nem hatástalanítja
p Aggódva figyeli a betegsége súlyosbodó tüneteit, de okát nem hárítja el
p
p Aki a többiek rovására szegi meg titokban a játékszabályokat:
p a közös legelő csapdás rablógazdálkodó - termőföldből sivatag lesz!
p
p Akinek a családi prüdéria, álszemérem ellen csak a trágárság,
p a szemérmetlenség stb. az ifjúkori lázadása: de végül úgy is marad
p
p Tudathasadás: te vagy az üldöző és a – magad elől - menekülő is
p Aki az önhibája miatt kergeti magát újabb házasságba, majd tovább…
p
p Egy balek analfabéta: aki se írni, se olvasni nem tud, ráadásul
p pont a kezelő orvosának diktálja, az meg át is írja, a végrendeletét…
p
p Aki hiábavalóságokra pazarol drága, mert oly véges életidőt,
p és ráadásul magától nem távol tartja, de marasztalja az időrablókat
p
p Akinek a háborús, vészhelyzeti, katasztrófa alatti indokolt spórolás
p már olyannyira a vérévé vált, hogy úgy is maradt, nem tud változtatni…
p
p Ha ma a becsületes munka eredménye „csak” a tisztes szegénység,
p ő ebből kitör, s lesz ferde úton, lebukástól rettegő boldogtalan „gazdag”
p
p Aki azt hiszi, hogy ő a például a „diáknyomorából” kisegítendő
p csak a szép testét kiáruló, hisz nem is csókolózó: a lelke így ép marad…
p
p A humor magaslatáról, ha felhágna rá, eltörpülne az „óriási” gond
p És jókedvűen töltené az életét: tudna-merne magán is jóízűen nevetni
p
p Aki mindent elviccel, mindenből tréfát űz, nem lehet komolyan venni,
p és így hiába is ad le vészhelyzetben segélyhívást, csak nevetnek rajta…
p
p Komoly kötelességtudatos felnőtt, felelős funkcionárius stb.
p aki úgymond „ezért” mindig oly sótlan, nyársat nyelt, komor stb.
p
p x
Komjáthy Jenő
BOLYONGJAK...
Bolyongjak elhagyottan, árván,
Dobjon mindenki rám követ!
Nem bánom én, akármi vár rám,
Amit a végzet hoz: jöhet.
.
Hadd ünnepeljen vérszopó gazt
A nép, mely még most gyáva rab,
Megnyugszom, hisz nem tudja ő azt,
Hogy lelkem fényes, mint a nap.
.
Boruljon életemre átok,
Mint nemes ércre a salak,
Raboljátok ki a világot:
Csak téged, Isten, lássalak!
.
Bár reszkető, sovány kezembe
Nyomjátok a koldusbotot,
Szememből büszke fény lövellne,
Mert boldog én és dús vagyok.
.
Csak árnyamat dúlhatja szégyen,
A fényt magammal hordozom,
Szivembe van beírva mélyen
A boldogság, a hatalom.
.
Csak rajta hát, üssétek árnyam,
Civódjatok a hűlt nyomon!
Én azalatt, kibontva szárnyam,
Repűlök égi tájakon.
.
Kit ti szerettek, meg van ölve;
Üldözzetek, mit bánom én!
Az eszmehon enyém örökre,
Enyém a hatalom, a fény!
[1890. január 12., 1890. szeptember 19.]
Komjáthy Jenő
DACBÓL
Dacból, haragból szívem összetéptem.
Itt állok egyedül, némán, sötéten,
Ajkam vonaglik lázas reszketésben.
.
Dacból, haragból mindent összetörtem,
Ami mosolygó, édes volt köröttem,
Kéjt, örömet magamtól messze löktem.
.
Szilaj gyönyörrel mindent összedúltam,
Mi égetett, fájt és emelt a múltban,
Kegyetlen kézzel önszivembe nyúltam.
.
Mámort ivám, hevertem rózsaágyon,
Csüggtem sok csillogó parányiságon,
De fölriadtam: másra, többre vágyom!
.
Fejemet égeté a púha párna,
Fojtogatott az élvek rózsajárma,
Magasba tört most lelkem álma.
.
Szóltam: lemondok, mindenről lemondok,
Miért hevülnek annyian bolondok,
Puhány érzésre lágy rimet se mondok.
.
Küzdék; a lomha békét megvetettem,
Harc, lobogó csaták után epedtem,
Bosszút lihegve, mindig lelkesebben.
.
Jártam sürű tömegben. Taps viharzott.
Ragyogni láttam számos büszke arcot,
Hír, pompa, taps amint együtt kavargott.
.
S kérdém magamtól olykor elborúltan:
Minden ragyog; hát sűrü ködborúban
Mért jársz te köztük, mért jársz koszorútlan?
.
Hamar beláttam: jobb, hogy ismeretlen,
Mi szép, mi nagy e vágyak dúlta mellben;
Beh jó, hogy lelkem tőlük illetetlen!
.
Nem vont könnyű siker, vásári lárma,
És ködruhában, nesztelenül járva,
Maradtam ismeretlen, néma árva.
.
De végül untatott e dőre játék,
Egyhangu és sivár nyugalmu tájék,
És zúgolódva fönnen így kiálték:
.
Sors! Mért vetettél ilyen környezetbe?!
Nincs élet itt, régen kiszíva nedve,
Lehelj hát lelket a lélektelenbe!
.
Isten! Ki földi léttel fölcsufoltál,
S szivembe lángot, olthatatlant oltál,
Te lásd, ha martaléka lesz az oltár!
.
S kiáradt lelkem féktelen szavakban,
Ki hallja: érezi tüstént hatalmam,
Hol tett az íge és erő a dallam.
.
Nem írom nevemet futó habokra,
Emléket nem rovok sívó homokba;
Dőljön, aminek dőlni kell romokba!
.
Ah, tűz a lelkem! És szivem ha dobban
Forró gyönyörben, égő fájdalomban:
Nem langyos permeteg, tűz van dalomban!
.
Hajlítva mindég, sohasem hajolva,
Átömlik vérem lángoló dalokba,
Égő haragba, zengő viharokba.
.
Örökre szól a dal! Örökre zajlik,
S a büszke szó a síron túlra hallik:
A teste eltört, lelke még se hajlik!
[Szenic, 1890. július 24.]
*
p 3
p
p Neki még mindig játék az egész élet: minden visszacsinálható –
p pl. a kilőtt helyett átmenetileg az üvegszem is jó, mert visszanyerhető
p
p Akinek csak egy ádáz létharcos robotolás az élete: struggle for life,
p maximálisan hiányzik belőle a könnyed, ötletes, felszabadító játékosság
p
p Aki elhiszi, hogy tényleg az egész világ az ő esküdt ellensége
p és ezért neki mindenki ellen létharcot kell vívnia (lásd: cigány-himnusz)
p
p Aki először még nem mer szólni, még új fiú, frissen megtért stb.
p majd harmadnapra már meg is szokja, hogy egy büdös ketrecben „él”
p
p A tüzet már csírájában el nem fojtó/a szomszéd ház égését bámuló,
p akinek ezért martaléka lesz az élete munkájával felépített háza is…
p
p Mindent „tudatosan” csinálna, még a járást, és a ki-és belégzést is,
p nem engedi: második természet/vegetatív működése tehermentesítse
p
p A magát örök szolgaságra ítélő, mert egy idegen istenképet imádó,
p ami szerint ő csak egy eszköz a kiválasztott nép céljainak elérésére
p
p Agyaglábú óriás, kétlábú szék, és az egylábú mankós ember,
p aki nem támaszkodik a legnagyobbra, a benne rejlő isteni szellemre
p
p Aki úgymond a maga ura, őneki nem parancsol senki,
p pedig csak akkor beszélhet, ha kérdik, amúgy „Kuss!” a neve
p
p Aki a neki csak jót akaró mosolygó cukros bácsi, vagy ügynök stb.
p kedves szavait elhiszi, és névértékben veszi, aki a javát el is veszi…
p
p A hízelgő, az igazmondással a szakítást nem kockáztató álbarátok
p miatt is egy téves pályán futó, és ott rekedő, kínlódó kudarcos életű
p
p Az ún. bölcset csak külsőségeiben, főleg különcködésükben.
p de abban maximális igyekezettel majomutánzó kis epigon, imitátor
p
p Aki mindenkitől három lépés távolságot megkövetelő:
p ki simogatná, ki ölelné így meg? A testkontaktus-hiánybeteg…
p
p
p 4
p
p Kisökörként nagy Jupiternek képzeli magát: pofára esik
p Ő az a „Mohamed”, aki azt várja, hogy a hegy jöjjön őhozzá…
p
p Szájhős, csak a szája jár, de olyan kis legény, hogy még
p egy leányt csókolni sem mer, mert fél, hogy nem kapja vissza
p
p Mértéktelen: ami kicsiben, elegendő mennyiségben
p az orvossága lenne, az nagyban a halálos mérge lehet/lesz…
p
p A hamis mellett minden illúziót porig romboló rontó-bontó
p Aki nem tudja magát beleélni még egy színdarab előadásába se
p
p Ő csak „naturálisan” látja és láttatja pl. a csókot: gusztustalan,
p mert két embernek összeolvad a szája és abban a nyála is stb. stb.
p
p Aki a szutyok, mocskos mosdóvízzel az édes gyereket,
p vagy egy rossz pappal magát a Jóistent is pöcegödörbe kiöntő
p
p Aki ősbizalommal, naivan még a nagyvárosban is
p egy becsületkasszába gyűjti a munkatermékeinek az árát…
p
p Aki betegesen rosszhiszemű, s bezárkózó lesz és marad,
p ha őt egyszer egy pohár vízért bekéredzkedő tolvaj meglopta
p
p Az örök halogató, mindenre ráérő Pató Pál uraság:
p még a tűzoltómunkát is a körmére égető, másnapra áttevő…
p
p A gyorsan és nagyon felbuzduló, fellelkesedő, tettvágyas,
p de nem kitartó, és nagyon hamar feladó ún. szalmaláng lélek
p
p Az önfelmentő/önbűneit ajnározó, vagy mismásoló,
p magán nem javító, de inkább ádáz bűnbakkereső boldogtalan…
p
p A csalárd róka-gólya vendégség mindkét bús kárvallottja,
p akik sohasem élik át a vendégszeretet/barátság sok-sok örömét…
p
p Ő kedvtelenül nem fog semmihez, nem főz ebédet: azon nincs áldás?
p De ha nem is kezd a munkába, akkor nem is jöhet meg a kedve sem…
p
p x
Komjáthy Jenő
MAGAMHOZ
- 1891. jún. 22. -
Ne sírj, ne sírj! Ó, hagyd a múltat!
A lélek könnyei a porba hullnak;
Növényi táp lesz büszke véred,
Hogy lenne zöldebb,
A satnya földet
Termékenyíti szenvedélyed.
.
S mi lesz a szellem drágasága,
A gondolat gyönyörvilága?
Miként a hang eloszlik, elhal;
A légbe olvad,
Miként az illat,
Eltűnsz te is egy halk sohajjal.
.
Múltaddal, jobb, számolj le végképp,
Halottaidnak hagyj te békét,
Hozd rendbe gyorsan számadásod!
Siess előre,
Ugorj a tőrbe,
A sírt magadnak ássad, ássad!
.
Ne sírj, ne sírj! Minden hiába,
Csak egy van még számodra hátra,
Egy vígaszod van, föld betegje:
Mit szíved óhajt,
Eljő a nap majd,
Elszállsz, eloszlasz kéjelegve.
.
Hiába sírsz. Te nagy beteg vagy.
Minden kigúnyol, minden elhagy;
Kegyetlen rend uralg terajtad.
Örök magányod,
Örök a bánat,
Amely lezárja dalos ajkad.
.
De kéj lesz majd oszolni széjjel,
Eggyé olvadni a nagy éjjel,
Megsemmisülni csepprül-cseppre!
Derűl a gondég,
Van vígaszod még:
Gondolj a sírra, lét betegje!
Komjáthy Jenő
EUTHANÁZIA
Dib-bád öröm s ti tünde élvek,
Ragyogó, gúnyos semmiségek
Suhanjatok el nyomtalan!
Rajongó szívem egyet áhít:
Meghalni boldogan!
.
Rohanjatok, ti pásztorórák!
Tiszavirág kéj, fürge nóták
Csak múljatok, csak múljatok!
S ti néma, hosszu, zordon árnyak,
Szivembe nyúljatok!
.
Dobjátok ki a léha kedvet!
Te vérgyönyör s ti vak szerelmek,
A tűzre mind, a tűzre mind!
Lelkemnek itt már szűk a pálya,
Csak fölfelé tekint.
.
Feledve minden földiséget
Egy gondolatnak lángja éget,
Hatalmas vágya megrohan:
Az üdvözítő kínok árán
Meghalni boldogan!
.
Ó, mondhatatlan lesz, mit érez,
Ha tisztamélyű kútfejéhez
E büszke szellem visszatér!
Dicső Halál! Ha üt az óra,
Jövel majd fiadér!
.
Jövel, jövel, rajongva várlak,
Hogy titkaid honába szálljak,
El nem riaszt már semmi vész!
S merészen, gyorsan, szent erővel
Ragad egy égi kéz.
.
Ragadj, ragadj dicső egedbe,
Szépségeit hogy lelkesedve
Kutassam és daloljam én!
Lelkem csak lelked szomjuhozza,
Világok üdve, Fény!
.
Repülve mindig magasabban,
Itt hagyom az omló salakban
A földi vágyat, földi kínt;
A mindenségnek napja süt rám,
Szellője meglegyint.
.
S repülve mindig sebesebben,
Fürdöm a zajló fényelemben,
Ó, mérhetetlen gyönyörök!
Meglátom arcod, titkos Isten,
Fönséges és örök!
.
S mit hasztalan kutattam én lenn,
Egyszerre mind előmbe lebben,
Föltárod, ó, dicső Halál!
Igazság, látom szűzi arcod,
Ölellek, Ideál!
.
Igy akarok meghalni bátran!
Enyém lesz, mit e zabolátlan,
E nagyralátó szív kiván;
Nem lészen veszteség a nemlét,
Hanem boldog hiány.
.
Igy akarok meghalni tisztán!
Áttörni sírom sűrü titkán
Láng lelkem már repül, rohan!
Eldobni létem tört alakját,
Meghalni boldogan!
.
Igy akarok meghalni büszkén!
Lobogva töltött élet üszkén
Elégni gyorsan, könnyedén!
Nem siratom, mi összeomlott,
Örökké élek én!
.
Elégek én ragyogva fényben,
Szétáradok az összeségben,
Magamat égbe ragadom,
Az ősi honba visszatérek
Tisztán és szabadon.
.
[Szenic, 1890. szeptember 18.]
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
LAST_UPDATED2 |
Eugéniusz: Létrontás/javítás - Egymondatos szabad ötletek - X. |
|
|
|
Írta: Jenő
|
2024. január 20. szombat, 11:08 |
Eugéniusz:
Létrontás vagy javítás -
Egymondatos szabad ötletek -X.
Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke - ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Komjáthy Jenő
POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok. Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
.
Nem verem én bűnbánva mellem,
Nem mondok szánom-bánomot,
Olcsó dicséretét se zengem
Annak, ki - majmot alkotott.
.
Nem ejt meg engem semmi földi,
Se földöntúli hatalom:
Az eget ostrommal bevenni,
Nem lekoldulni akarom.
.
Nem járok templomaitokba,
Miket a hízelgés emelt,
Bálványotok előtt a porba
Lelkem sohase térdepelt.
.
A földön úr szolgái vagytok,
S urat imádtok mennyben is;
A szív, a szolgaságba hajtott,
Csupán a zsarnokokba hisz.
.
Szeretek én, s ti hízelegtek,
Csúsztok ti, míg repülök én!
Imátok lenn a porba reszket,
Fönnszárnyaló enyém.
.
Arcotokon a kegy malasztja;
Fő vágyatok a nyugalom:
Én nem születtem hódolatra;
Szívem örök forradalom.
.
Pogány vagyok. Dac ül szememben,
Gúny és harag rezg ajkimon;
Pusztító tűz feszíti mellem,
A harcok élvét áhitom.
.
A gyűlöletnek óceánja
Csap olykor át a szívemen;
A viharoknak orgonája
Játszik most benne rémesen.
.
Mert gyűlölöm sivár világtok,
Amelynek neve: unalom;
Ásító kéje nekem átok,
Rothadt nyugalmát eldobom.
.
És gyűlölöm a lomha szörnyet,
Gyűlölöm arcod, rút Közöny!
Rég fekszi tetemed a földet,
Gőzébe hal milljó öröm.
.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat,
Törpék álarca, pórerény!
Hiszen te adtál kúszni lábat
A Gyávaságnak, látom én.
.
És gyűlölöm a Szolgaságot,
A bűnök bűnét mindfölött:
Haragtól reszketek, ha látok
Egy elnyomót vagy görnyedőt. -
.
Pogány vagyok. Merész szememben
A szép Igazság szomja ég.
Istennő az; ha fátyla lebben,
Gyönyörbe tör a föld, az ég.
.
A szeretetnek óceánja
Csap akkor át a szívemen;
A teremtésnek orgonája
Szól mostan oly fönségesen.
.
Megzendül a szférák zenéje;
Az égi gömbök szózata,
Zokogva, zengve hull beléje
Az örök fájdalom maga.
.
Megnyílik a világ köröttem,
A légi kárpit széthasad,
Lebegni szigorú körökben
Látok csodás, nagy tárgyakat.
.
Nem tárgyak ők, dicső személyek;
A régi istenek talán:
A lelkük test, a testük lélek,
Tapintom s mégis látomány.
.
Alattam a föld is kitárul,
A por rajong, a kő beszél,
Jelt ád a némaság magárul,
És fölragyog a titkos éj.
.
A mélység mély szivét kitárja,
Leveti lepleit az Ég...
Úgy érzem, egy világ királya,
Ugy érzem, egy isten levék.
.
Természet! Élő templomodban
A tárgyak lelkét szíhatom:
Szent falaid közt égre lobban
Minden leláncolt hatalom.
.
Határtalan nagy templomodban
Az isten testét érezem;
Szivem szivével összedobban,
Szemébe néz ihlett szemem.
.
Világok teste lett a testem,
Amit látok, az mind enyém;
Átcsapnak a lángok felettem:
Égek, de el nem égek én!
.
A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív!
p 1
p
p Aki minden nap reggelén egy „szépségversenyre” indul – de
p divatos szépségideálhoz hasonlítva magát kudarcélményt halmoz
p
p Akinek unalmas, érdektelen az a játék, ahol mindenki nyertes,
p nincs vesztes - amilyen együttműködésre építő magyar népi játék
p
p Aki csak a destruktív rivalizálásban jó, profi lelki hadviselő stb.,
p de a konstruktív együttműködésben, a csapatjátékban bűn rossz
p
p Aki minden nap más, az épen olcsóbb helyen vásárol, kávézik –
p nem szempontja a magyar áru-árus, és sehol se hű törzsvendég
p
p Aki minden tettét, még azt is, ami jogában áll hangosan-írásban
p indokolja: pl.: ha „behatol” a lakásába, vagy megszidja a gyerekét…
p
p Aki minden új életpéldát-feladványt gépies (ön)gyilkos rutinnal
p mindig ugyanazzal a már egyszer jól bevált képlettel oldana meg
p
p Aki előre megfontoltan, folytonosan be nem tartható szabályokkal
p gyárt az alkalmazottjaiban bűntudatot, hogy mindig ő támadhasson
p
p Aki minden Újévkor teljesen új életet kezd, és ha ez persze nyilván
p nem sikerülhet, akkor csalódottsága mélyebbre viszi, mint előtte volt…
p
p Aki mindenáron Úr akar lenni: csak egy kakas a szemétdombon.
p A kutyák királya lehetett volna, de inkább a királyok kutyája lett…
p
p Aki mindenben a rajongott-imádott, most éppen holtrészeg,
p vagy szerelmi bánatos Mestert követi: ő is utána, a kútba ugrik…
p
p Aki mosakodás, tisztulás helyett mindenkit befröcsköl sárral:
p egy sárdobálásba provokál, hogy így majd az ő sara se tűnjön ki...
p
p Aki mindenre oly betegesen kíváncsi, hogy így végül például
p az égő zsírt vízzel oltva akár még egy lakásfalat is robbanthat…!
p
p Aki dafke, csak azért se tér ki a részeg elöl, vagy leáll vele vitázni,
p vagy éppen rábízza a legféltettebb titkait, netán kincseit, sőt gyerekét…
p
p
p 2
p
p Aki a rajta esett legkisebb sérelemért is, pl. ráléptek a lábára,
p keresi a reváns/megtorlás, vagy akár az önvesztő vérbosszú alkalmát
p
p Aki nem győz bocsánatot kérni, ha pl. rátüsszentett egy nagyúrra,
p és nem is hiszi el: az adott neki, és zaklatja… (A csinovnyik halála)
p
p Aki a rossz híreket epekedve várja, gyártja, a rémhíreket kéjjel,
p színezve terjeszti – másokat riogatva helyezi magát a középpontba…
p
p Aki még soha nem készített, főzött be és evett saját gyümölcsből
p baracklekvárt, vagy a patakparton, mezőn szedett bodza főzetet stb.
p
p Aki még nem érezte, hogy milyen a házi kertben, és nem pedig
p a fóliás sátorban stb. ültetett, ápolt, szedett paradicsom, eper íze…
p
p Aki még soha nem járt mezítláb füvön, talpát masszírozó és
p a lelkét erősítő anyaföldön és nem úszott át még folyót, vadvizeket…
p
p Aki egy áldozatjelölt: életerőtlen/kedvtelen, életunt, magányos préda,
p így a társadalmi ragadozók megérzik rajta a gyengeséget és levadásszák…
p
p Aki, jobb híján elfogadja pl. az örökre szóló nőtlenségi fogadalmat,
p de mégsem hagyja ott a katolikus papi pályát, ha nem tud nő nélkül élni…
p
p Aki „fiatalos” lazaságból vagy mert rosszul alszik/ébred, már eleve késve,
p hajszolva indul és napközben sem éri utol magát, ezért soha nincs a helyén…
p
p Aki a bűnözők alja, a családon belüli pedofil erőszak, rontás miatt sittes,
p és ott vamzerként jut előjogokhoz - még a sorstársai is megvetik, leköpik…
p
p Aki, mint az a bizonyos korsó, addig jár a kútra, míg el nem törik,
p aki egy alkalom szülte tolvaj volt, de vérszemet kapott és bűnöző lett…
p
p Aki elzárja vagy eltiltja egykéjétől a magyar népdalt-mesét-táncot,
p helyette mai műmesékkel, világzenével tömi, divatmajmolóan öltözteti
p
p Aki mindenből ki tudja hozni a maximumot - akivel vitád miatta(tok)
p szinte mindig veszekedéssé, sőt nem ritkán még verekedéssé is fajul…
p
p x
*
Komjáthy Jenő
NEM EGY AZ ISTEN!
Nem egy az Isten! Szinte látom
Az őserőket küzdeni;
Egymásra törve hallom őket
Csodásan, fönnen zengeni.
Innét van minden meghasonlás,
Innét a diszharmónia,
Magasba szállás, mélybe omlás,
Fölváltva gyász és glória.
.
Csatájuk a szférák zenéje,
Fönséges, óriás tusa;
Megüté fülemet a győzők
Kegyetlen kéjü himnusza.
S az elbukók gyászindulója
Megcsapta lelkem szárnyival;
Merész szivem rémülve tölt be
A titkok hallomásival.
.
És látomásival beteltem
Olimp magasztos harcinak,
Szédítő kéjén ittasultam,
Mi fönn viharzik, dúl, kacag.
Mert végtelen gyürűkbe zeng ott
És lejt a roppant égi kar,
Megannyi Nap, megannyi Eszme,
S mind szeret, érez, lát, akar.
.
Ó, mert egy halhatatlan átok
Uralg az égiek fölött;
Más-más a cél, de egy a Végzet,
Küzdelmük egyenlőn örök.
Közös a vágy, közös a bánat,
A láz, a szomj s a viadal;
Mérhetlen kín, ó, szörnyű végzet:
Mind mást szeret és mást akar!
.
Innét a harc. Pártos kezükben
A visszavonásnak üszke ég.
Vad gyönyörét a rombolásnak
Már végtelenszer érezék.
Mély gyönyörét az alkotásnak
Érezniük örökre kéj;
Alkotni, zúzni készti őket
Egy halhatatlan szenvedély.
.
Nem egy az Isten! Fönn az égben
Ha egyé vón az uralom,
A mindenség egyhangu volna,
S a végtelenség unalom.
Nem egy a lét, bár egy a lényeg,
Bár egy az ok, nem egy a cél,
Szapora szellem szüli a létet,
A Természet dús és pazér.
.
Dúsgazdag, szertelen az Élet,
S a Lelkek száma számtalan.
Előttük ím a Végtelennek
Roppant pályája nyitva van.
Az Istenek, az örök Eszmék
Vívnak rajt emelő csatát,
S a Végtelent magát fokozva
Dúsabb s dicsőbb lesz a világ.
.
És tör az Élet mind magasbra
Lángelmű szerzők műveként,
Mind szebbé lesz a végtelen szép,
Nem ismer egyuralmi kényt.
Nincs rendiség a szabad égben,
És nincs elsőszülötti jog,
Testvérek ők a hatalomban,
S mind egyenlőek, szabadok.
.
Titkok mélysége, lét magassa,
Én látlak, ó, csodák hona!
De veled, ó, te végtelen dús,
Betelni nem lehet soha!
Imádjon más egy zsarnok-Istent,
Urat a szolgák s gyermekek,
Csodállak én, de nem remeglek
Titeket, örök Istenek.
.
Nem egy az Isten! Büszke perc volt,
Mely fölnyitá vakult szemem,
Egy perc! Ó, mily csodás varázslat,
Megnyílt, föltárult ím a menny!
Nem egy az Isten! Fönn az égben
Szabad, nagy Eszmék küzdenek,
Napszemetek világol onnan,
Fönséges, örök Istenek!
Komjáthy Jenő
MÉGIS EGY
Nem egy az isten! S mégis minden egy!
A lelkek mind egymásba ömlenek,
Közöttük nincsen korlát, sem határ,
A tért legyőzik, mint a villamár;
Kilépnek önmagukból a dicsők -
S mert szellemek, legyőzik az időt.
S mit költe szent homálya rejtekén,
Társítja társival az ősegyén.
.
Az egy a minden és az én az össz,
Hol nincsen gát és semmi sem kötöz;
A szűz magány testvéri társaság,
A belső szem egy mindenségbe lát;
A szellemkéz a végtelenbe nyúl,
Teremt mindenhatón s korlátlanul:
A lelki nap az összeségre süt,
Fényét, hevét megérzik mindenütt.
.
Mindenben ő lehel és ő akar,
Mindent meglelkesít, ha ráfuval,
Mindenben ő és minden benne él,
Ő a középpont, ő az ok s a cél.
Itt, hol a makrokozmosz egy atom,
S a csöpp a végtelennel vérrokon,
Sokszor egy porszem is világokat
Lenyom, s méhébe újakat fogad.
.
Ah, egy világ itt mindenik atom!
Egy pontban az egészet bírhatom.
Mélység s magasság: a parány s az ég:
Egymást nemzé s egymásból születék.
Egy homorú s egy domború világ:
Boldog, ki e csodák szivébe lát!
Kettős a lét, mindennek párja van,
Formába tör minden határtalan.
.
A végtelen nagy s végtelen kicsi
Egymásba foly, és egy a mást viszi.
Eget a föld, a földet meg az ég,
Mindenha egymást visszatükrözék.
Ott a víztükör, itt a délibáb,
A csillagboly s az ázalékvilág.
És e roppant világok mezsgyején
Törhetlen áll s múlhatlan az egyén.
.
Nem egy az isten! S mégis minden egy;
A lelkek mind egymásba ömlenek.
A minden egy s az összeség egyén,
A végtelen atom és minden én.
Teremtő és teremtmény, ész s alak
Hatalmas, bűvös, szent egységbe omlanak;
Egy magas és egy mélységes világ:
Boldog, ki e csodák szívébe lát!
*
p 3
p
p Mindenkiben, de főképp előszeretteiben belső ellenséget látó
p és az árnyékbokszolással ehhez még valódi ellenséget is gyártó
p
p Aki korán és egy egész életre beskatulyázza, stigmatizálja,
p elkönyveli, leírja magát… és „barátai” szemében is csak egy lúzer…
p
p Aki amíg még a bekapott gólján rágódik, marcangolja magát,
p addig így könnyen kap egy újat, egy könnyen kivédhetőt: potyagól
p
p Az ökör következetes, elveihez mereven ragaszkodó, vagy épp
p a teljesen következetlen kiszámíthatatlanul dicsérő/szidó nevelő
p
p A valódi önérdekét fel nem ismerő, vagy nem érvényesítő,
p sőt önmaga ellensége: a maga alatt buzgón-ügyesen fát vágó…
p
p Az indokolatlan/oktalan sértődöttségében magába zárkózó,
p (ön)kedvrontó morgolódó, duzzogó vagy lázongó, elégedetlenkedő…
p
p A szélhámosok balekja: a naiv, hiszékeny ideális áldozat,
p aki azonnal vevő Napóleon drága gyerekkori-koponyájára is…
p
p Akinek a rábízott/elvállalt munkához se tehetsége, se tudása –
p a feladatot elpuskázó ügyetlen, képzetlen, kétbalkezes pancser…
p
p Az alváson, pihenésen spóroló, még az éjszakát is nappallá tevő
p módszeres életrövidítő - az életgyertyáját mind a két végéről égető…
p
p Aki „a tudomány mai állása szerint” engedi magát kínozni-mérgezni,
p sugár/kemo-terápiázni-vágni, csak lelkében/életében ne „vájkáljanak”!
p
p Aki annyira nem érti, értékeli és folytatja a jó hagyományokat, hogy
p még az egyszerű gépeket és a kenyérsütést is újra ki/fel akarja találni…
p
p Egy szentfazék erkölcscsősz, csak a füle, de az nagyon kormos…
p Aki titkos erkölcsi bűnözését hangos papolással fedezné, rejtegetné…
p
p A kis Valentin képzelte Nagy Élet csak kriminális úton elérhető:
p Legalább egy nap dolce vita, majd csalódás és a lebukás és börtön…
p
p
p 4
p
p Aki egy kisebb baj elől fejvesztve menekülve egy jóval nagyobba fut,
p például: átmenetileg megússza az atyai pofont, de szakadékba zuhan…
p
p Ő egy kis sziruppal, egy kis mézes-mázos körítéssel
p a keserű pirulát, a békát, de még akár a mérget stb. is lenyeli
p
p Aránytévesztő: már egy kis horzsoláskor úgy üvölt, jajveszékel,
p mint akit élve nyúznak – jajszava a nagy bajban már nem kap hitelt…
p
p Az unaloműzésből, viccből hamis riadókat fújó pásztorfiú -
p ha majd bajba kerül, jön a farkas, már nem veszik már komolyan…
p
p Ő egy ideig a „teherbeeséstől” retteg, testileg-lelkileg védekezik,
p majd meg a „meddősége” gyötri, mert anno nem akart anya lenni…
p
p Ő egy hirtelen fellángolással főzné meg/égeti el - a mindennapi ételt
p A szalmaláng lelkű, akiknek hamar lelohad, hamu lesz a lelkesedése
p
p Felmelegítve csak a töltött káposzta jó, sőt akár még jobb is…
p Amikor egy már kihűlt szerelmet próbálgatnának újra langyosítgatni
p
p Rátartian válogatós és hoppon maradt, penészvirág vénlány,
p vagy akit a Rigócsőr királyfi vihetett el, akit ő akkor koldusnak hitt
p
p A jósnőnek fizet jó sokat, ő ezért cserébe azt mondja, amit hallani akar
p Amúgy pedig csak az ostoba, szokásrab stb. ember jövője kiszámítható
p
p Előre nem látó, nyáron csak hegedülő, de télen meg koplaló tücsök
p Örökké „átmeneti” pénzzavarban leledző alázatoskodó/pimasz tarháló
p
p A munkamániás, és erre még felettébb felvágó, olyan büszke,
p mulatni, játszani, szemlélődni stb. sem akaró, illetve tudó hangya…
p
p Aki bérbe eladja magát és a lélekölő hosszú munkaidő után
p hobbi, ital, tévé, szex, szerencsejáték stb. kábítószeresen kompenzál…
p
p Sors bona, nihil aluit: jószerencse, semmi más nem számít?
p Aki ezt úgy fogja fel: vakon nagyot kockáztató élethazárdjátékos lesz…
p
p x
Komjáthy Jenő
VA BANQUE!
Hazárd valék én világéletemben,
Gyönyör volt mindent egy kockára tennem,
A semmis üdvöt, koldus-gazdag álmot,
Ujjongva láttam tűnni egy világot.
.
Va banque! - kiáltám s kéjes izgalommal
Szórtam a pénzt s az életet halommal.
Ki már a mélybe s a magasba láték,
Nekem e bús-vidám lét csupa játék!
.
Va banque! Véremre menjen most a játszma!
A kapzsi bankár százszor is kijátssza,
Lehullt szememről régesrég a hályog,
Kacagva látok tűnni egy világot.
.
Kacagva látok mindent füstbe menni,
Hisz jól tudom, hogy mindez semmi, semmi
Nábob e szív s olyan könnyelmű, préda,
Hisz ez az élet csupa merő tréfa!
.
E buborék-tusát nevetve nézem,
A csilla álmot elfuvom merészen.
Meg mások jőnek, és ujjongva látok
A semmiből támadni egy világot.
.
Ujjongva látom, milyen mély a forrás,
Melyből buzog ez andalító zsongás,
Milyen kifogyhatatlan öblü mélye,
Hogy rajzik, alkot álomszenvedélye.
.
Tudom, hogy újra csak megsemmisülnek,
Az anda légbe tüstént elvegyülnek;
Meg mások jőnek és kacagva látok
A semmiből támadni egy világot.
.
Va banque! - kiáltom s kéjes izgalommal
Játszom a gúnyos, örök hatalommal.
Mindent ragyogni s összetörni láték,
Nekem e bús-vidám lét csupa játék.
.
Va banque! A szívemet teszem e lapra.
Hol a merész? Nos, hol van, aki tartja?
Hurrá! Mondjátok, ó, ki látott
Gyönyörbe tűnni egy bukó világot?!
[Szenic, 1890. november 3.]
*
Va banque!
1.
(szerencsejáték)
minden vagy semmi →
fogadási forma, amikor
a játékos az összes tét
összegének megfelelő téttel fogad
2.
(átvitt) mindent egy lapra tenni →
olyan lépés, ami rendkívül kockázatos
p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők - és
p végül - az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
|
LAST_UPDATED2 |
|