Boldog-boldogtalan emberek életminősége

Madách Imre: Az ember tragédiája -Nyolcadik szín ( Prága)

Írta: Jenő

2022. május 27. péntek, 09:53

Nyolcadik szín

(Prágában. A császári palota kertje. Jobbra lugos, balra csillagásztorony, előtte tágas erkély Kepler íróasztalával, székkel, csillagász-eszközökkel, Lucifer mint Kepler famulusa az erkélyen. A kertben udvaroncok s hölgyek csoportokban sétálnak, közöttük Éva is mint Borbála, Kepler neje. – Rudolf császár Ádámmal mint Keplerrel beszédbe mélyedve áll. A háttérben egy eretnek máglyája ég. Estve, később éj. Két udvaronc az előtéren elmenve.)

Első udvaronc

Ki az megint, ki ottan fűtözik,

Eretnek vagy boszorkány?

Második udvaronc

Nem tudom.

Nincs már divatban, hogy még érdekeljen,

Csak söpredék gyül a máglyák köré.

S nem őrjöng az sem már öröm miatt,

Csak hallgatag néz és morog magában.

Első udvaronc

Az én időmben ünnep volt az illyes,

Ott volt az udvar, a nemes világ.

Ah, így fajúlnak el a jó idők. – (Elhaladnak)

Lucifer

Ily hűvös estve e tűz jólesik,

Bizon-bizon már jó régen melenget.

De félek, hogy kialszik nemsokára.

Nem férfias határzattól eloltva,

Nem új nézetnek engedvén helyet,

De e közömbös korban nem leend,

Ki új hasábot vetne a parázsra,

S én fázhatom. – Minden nagy gondolatnak,

Hiába, ily kicsínyes a bukása. – (El a toronyba)

(Rudolf és Ádám az előtérre lépve)

Rudolf

Állítsd fel, Kepler, horoszkópomat,

Rossz álmam volt az éjjel, rettegek,

Mi konjunkturákban van csillagom.

Baljóslatú jel tűnt fel udvarában

Már múltkor is, ott a kígyó fejénél.

Ádám

Meglesz, uram, amint parancsolod.

Rudolf

Ha majd e klimakterikus napok

Elmúltak, a nagy műt is újrakezdjük,

Mely a minap sikertelen maradt.

Átnéztem újra Hermes Trismagistust,

Synesiust, Albertust, Paracelsust,

Salamon kulcsát és más műveket,

Mig rátaláltam az ejtett hibára.

Amint izzasztók a vénhedt királyt,

Feltűnt a holló s a veres oroszlány,

Utánuk a kettes mercur kifejlett,

A két planéta egyesűlt hatásán,

S leszállt az ércek bölcseletsava.

De elhibáztuk a nedves tüzet,

Száraz vizet, s azért nem létesűlt

A szent menyegző, a dicső eredmény,

Mely ifjúságot önt az agg erébe,

Nemességet visz át a szürke ércbe.

Ádám

Értem, felséges úr.

Rudolf

Egy szóra még!

Rossz hír kering az udvarban felőled,

Hogy új tanoknak híveűl szegődtél,

Rostálod a szentegyház téteit;

Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány

Legsúlyosb vád alatt börtönben űl,

Méltó gyanúba jössz te is, midőn

Olyan nyakasan s ernyedetlenűl

Igyekszel őt kiszabadítani.

Ádám

Felséges úr! hiszen fia vagyok.

Rudolf

A szentegyház, fiam, igazb anyád.

Hagyd a világot, jól van az, miként van,

Ne kívánd kontárúl javítani. –

Nem halmozálak-é kegyekkel el,

Atyád, tudod jól, korcsmáros vala

S nemességed kétség-fölűl helyeztem,

Pedig bizony elég bajomba telt.

Fölemelélek trónomhoz, s csak így

Jutál Müller Borbála szép kezéhez,

Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó. (El.)

(Ádám gondolatokba merülve erkélyének lépcsőinél megáll. Két udvaronc az előtérbe érve.)

Harmadik udvaronc

Nézd, mint mereng ismét a csillagász.

Negyedik udvaronc

A féltés bántja szüntelen szegényt,

Hiába, nem tud új körébe szokni,

Kirí belőle mindig a paraszt.

Harmadik udvaronc

Nem fogja fel, hogy az igazi lovag,

Bár istenség gyanánt imádja a nőt,

Vérét odaadni volna érte kész,

Ha rágalom érintené erényét; –

Ő hódolásban mellékcélt gyanít.

Éva

(más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve legyezőjével a második udvaronc vállára ver)

Ah, menj, lovag – az istenért, kegyelmezz,

Tréfáidon halálra kell nevetnem. –

Nézd, itt e két úr mily szörnyű komoly. –

Talán megszállott már titeket is

Az újitásnak átkos szelleme?

Úgy el szememből! Nem szenvedhetem

E fajt, mely olly epés, bús felfogással

Megírigyelte ezt a csillogó

Nyugodt világot tőlünk s újat eszmél.

Harmadik udvaronc

Minket nem illet e vád, drága hölgy,

Ki vágyna illyen körben változásra.

Első udvaronc

De, hogyha nem csalódom, ottan áll

Egy férfi, arcán e sötét jelek.

Éva

Férjem szegény? – Az istenért, urak,

Kiméljétek meg őt az ily gyanútól

Előttem, kit hozzá szent kötelék

Csatol. – Hisz ő beteg – nagyon beteg.

Második udvaronc

Betegje tán e súgárzó szemeknek?

Harmadik udvaronc

Valóban, amit senki nem merészel,

Ő sértne-é meg féltékeny gyanúval? –

Óh, bár lehetne lovagod gyanánt

Szemébe kesztyűt dobnom a merésznek.

(Ezalatt Ádámhoz érnek)

Ah, mester! épp jó, hogy találkozunk,

Jószágaimra kívánnék utazni,

Időjóslást szeretnék!

Első udvaronc

Én pedig

Fiamnak vágynám csillagát kitudni.

Éjfél után, múlt éjjel jött világra.

Ádám

Reggel mindkettő készen vár, urak.

Negyedik udvaronc

A társaság oszol, menjünk mi is.

Harmadik udvaronc

Lépcsője itt van – jó éjt, asszonyom!

(súgva)

Egy óra múlva.

Éva

(súgva)

Jobbra a lugosban.

(fent)

Jó éjt urak. – Jőj, kedves Jánosom!

(Mind elmennek. Ádám és Éva az erkélyre. Ádám zsöllyeszékbe dűl. Éva előtte áll. Mindinkább besötétedik)

Éva

János, nekem szükségem volna pénzre.

Ádám

Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár.

Éva

Örök szükséget tűrjek-é tehát?

Az udvarhölgyek pávaként ragyognak,

Szintúgy szégyellek köztük megjelenni.

Valóban, hogyha egy-egy udvaronc

Felém hajolva, mosolyogva mond,

Hogy a királyné köztük én vagyok,

Szégyenkezem miattad, aki a

Királynét így állítod udvarába.

Ádám

Nem fáradok-e éjet és napot?

Elárulom tudásomat miattad,

Megfertőzöm, midőn haszontalan

Időjóslást, horoszkópot csinálok,

Eltitkolom mit lelkem felfogott,

És hirdetem, mit jól tudok, hamis.

Pirúlnom kell, mert rosszabbá levék,

Mint a szibillák, kik hivének abban,

Amit jósoltak, míg én nem hiszek.

De megteszem, hogy leljem kedvedet.

Hová teszem, mit bűndíjúl kapok?

Hisz nékem nem kell semmi a világon,

Csak az éj és tündöklő csillaga,

Csak a szférák titkos harmóniája,

Tiéd a többi. – Ámde ládd, ha a

Császár pénztára többnyire üres,

Sok kérelemre rendetlen fizetnek.

Tiéd lesz most is, mit reggel kapok,

S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem.

Éva

(sírva)

Szememre hányod, hogy mit áldozasz,

S nem áldozék-e én is eleget,

Miattad? én nemes háznak leánya,

Midőn kétséges rangodhoz csatoltam

Jövőmet, és nem általam jutál-e

Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. –

Ádám

Kétséges rang-e hát szellem, tudás?

Homályos származás-e a sugár,

Amely az égből homlokomra szállt?

Hol van nemesség más ezen kivűl?

Amit ti úgy neveztek, porlatag,

Hanyatló báb, mit lelke elhagyott,

De az enyém örök-ifjú, erős. –

Oh nő, ha te meg bírnál érteni,

Ha volna lelked oly rokon velem,

Minőnek első csókodnál hivém,

Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd

Kivűl a boldogságot körömön,

Nem hordanál mindent, mi benned édes,

Világ elé s mindent, mi keserű,

Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. –

Oh nő, mi végtelen szerettelek.

Szeretlek most is, ah de keserűen

Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.

Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,

Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,

Mely a nőt báb-istenként tartja még,

Mint istenül tartotta a lovagkor,

De akkor hittek benne, nagy idő volt,

Most senki sem hisz, törpe az idő,

S a báb-istenség csak vétket takar. –

Elválnék tőled, szívemet kitépném,

Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,

S te is nélkűlem boldogabb lehetnél;

De ott van újra a már meglevő rend:

Az a tekintély – egyházunk szava,

S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.

(Fejét kezébe hajtja. Éva meghatva simogatja)

Éva

No, Jánosom, oly gyászosan ne vedd,

Ha mondok is egyet-mást néha-néha,

Nem akarálak búba ejteni.

De ládd, az udvar oly csodálatos,

És hölgyei oly büszkék, gúnyosak,

Mit kezdjek én dacolni ellenök?

Nincs már közöttünk, úgyebár, harag,

Jó éjt – reggelre ne feledd a pénzt.

(Lemegy a lépcsőn a kertbe)

Ádám

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek

A nő, méregből s mézből összeszűrve.

Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,

Míg bűne a koré, mely szülte őt.

Hej, famulus!

(Lucifer jő lámpával, s az asztalra teszi)

Lucifer

Parancsolsz, mesterem?

Ádám

Időjóslatra és nativitásra

Vagyon szükségem, készits íziben.

Lucifer

Természetes, csillámlót, fényeset;

Ki venne pénzeért rideg valót.

Ádám

De ne olyant, mely szinte képtelen.

Lucifer

Olyat nem is bírnék tán feltalálni,

Min megbotránkoznának a szülők,

Nem messiás-é minden újszülött,

Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,

S csak későbben fejlik szokott pimasszá. (Ír)

(Éva ezalatt a lugoshoz ért, a harmadik udvaronc elébe lép)

Harmadik udvaronc

Mi rég epesztesz itten, óh, kegyetlen.

Éva

Talán neked nagy már az áldozat

Az éj hüvös szelét kiállani,

Mig én egy jó, nemes férjet csalok meg,

Az ég átkát, világ itéletét

Vonom magamra éretted, lovag?

Harmadik udvaronc

Ah, az ég átka, világitélet

Nem hat titkába e sötét lugosnak.

Ádám

(merengve)

Kivántam kort, mely nem küzd semmiért,

Hol a társas rend megszokott nyomát,

E megszentelt előitéletet

Nem bántja senki, hol nyugodhatom

És egykedvű mosollyal hagyhatom

Hegedni hosszú harcaim sebét. –

Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben

A lélek él – e kínos szent örökség,

Mit az egekből nyert a dőre ember –,

Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni,

S csatára kél a renyhe élvezettel. –

Hej, famulus! Hozz bort, úgy reszketek,

Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem.

E törpe korban így kell lelkesülni

És elszakadni mocskoló porától. –

(Lucifer bort hoz, Ádám a szín végéig iddogál)

Óh, tárd ki, tárd ki, végtelen nagy ég,

Rejtélyes és szent könyvedet előttem;

Törvényidet ha már-már ellesém,

Felejtém a kort és mindent körűlem.

Te örökös vagy, míg az mind mulandó,

Te felmagasztalsz, míg amaz lesújt.

Harmadik udvaronc

Borbála, óh, ha az enyém lehetnél!

Ha Isten elszólítná férjedet,

Hogy az eget jobban fel bírja fogni,

Miért éltében mindig fáradott.

Éva

Hallgass, lovag, úgy sajnálnám szegényt,

Hogy könnyeim közt csók nem jutna néked.

Harmadik udvaronc

Te tréfát űzesz.

Éva

Sőt valót beszélek.

Harmadik udvaronc

Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt?

Borbála! Hisz te így nem is szeretsz.

Vagy mondd, ha volnék számüzött, szegény,

Mit volnál képes tenni hívedért? –

Éva

Valóban, azt mostan nem tudhatom.

Ádám

Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt

Leolvasztandja, s mely új tetterővel

Szemébe néz az elavult lomoknak,

Bíróul lép fel, büntet és emel,

(Felkél, és tántorogva az erkély szélére lép)

Nem retten vissza a nagy eszközöktől,

Nem fél a rejtett szót kimondani,

Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt

Haladni fog a végzetes uton.

S lezúzza tán azt is, ki őt kimondta.

(A Marseillaise dallama hallik)

Óh, hallom, hallom a jövő dalát,

Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,

Mely a vén földet ifjuvá teszi.

Az ember tragédiája

LAST_UPDATED2

Önismereti igazmondó tükör - I.

Írta: Jenő
2022. május 27. péntek, 09:00
Bölcs/balga, boldog/boldogtalan ember A táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak A Jóisten országai és/vagy földi-égi pokol Életminőség-vizsgáló magyarán írt példatár pppppppppppppppppppppp Eugéniusz: Értékőrzés-javítás helyett rontás: emberismereti igazmondó tükör - I. Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok Szándékok-következmények, okok-okozatok (Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok) pppppppppppppppppppppppp Madách Imre A betelt kivánságok "Mért küzd keblem, gondolám magamban, Óh mi az, mi megnyugtatna már?" S im szavamra egy hatalmas tündér Rózsafellegen hozzám leszáll. "Kívánj - mond - s mit kívánsz, teljesülend!" És kivántam trónt, országokat, Fél világ uralt, míg más felében Rettegék nevem s hatalmamat. Igy éltem sokáig s jött a tündér, Ujra kérdvén: "Boldog vagy-e már?" "Nem, nem tündér, amit én kerestem, Megnyugvást, szűm mostan sem talál. Mit használ e trón nekem s dicsőség, Mily kéjt lel gyöngyében a csiga? Benső boldogságomnak még jobban Érzem a trónon mi sok hia. Vagy bájosb-é vajha álmom? Óh nem! Több gyönyört birok-é el mint más? Fellebbenti-é előttem a sír És menyország titkát bűvarázs? Vidd el trónodat, tündér s helyébe Adj nekem mérhetlen tudományt; Nem mely a virág szirmát olvassa, S minden légynek osztálynevet ad. Tudományt adj, mely lelkét felfogja A világnak, melyben ront, teremt. A műhelyt mutasd meg, melyben készül, Ami lent küzd, ami fénylik fent. S ím szemem előtt egy nagy koporsó Tárul fel, benn rothadás nyüzsög, "Születés" áll írva rajt, s felette E szó "szükségesség" menydörög. "Óh, e szót, e látványt hadd felednem, Vagy többé földön nincs örömem!" A nemtő érint bűvös ujjával És a látvány elvesz elülem. "Látom, tündér, tudomány, dicsőség Boldogsághoz földön nem vezet. Egy van, egy van, nékünk üdvösséget Itt lenn nyujtó s ez az élvezet. Adj nekem lányt, szépet, mint tavasz reg, Hőt mint nyár, csendest mint őszi est!" S ím a nemtő röpke fellegekben Száz meg száz bájos alakot fest. "Válassz!" - úgymond. "Óh, hogyan válasszak, A legszebbet szebb követi még; Hogyha mind nem bírhatom, egy sem kell! Mindegyik mérhetlen veszteség." "Ember! mond a nemtő, e képeknek Számolhatlan, végtelen sora; Hogy birhatnád mind, gyarló kebellel, Mit a képzelet csak alkota?" "Adj hát egyet, s a többit tüntesd el!" S ím karomba lánykát ölelek. "Meg van hát nyugalmam, érzem, érzem, Hála néked, nemtő - szeretek!" "Kéjben - mond ő - nem lesz megnyugvásod. A kéjhúrnak felzengő szava Kell hogy szünjék; a kéj győzelem, mit Sok balsors felett szűnk nyer vala. Inger a kéj, epedés a célhoz. Önbecsérzet és kiváncsiság Hogyha mézben fuldokolsz nem édes, S imelgő ha nem őrzi fullánk. A lányszív megtelhetik érzéssel, Lányt az ég szeretni alkota, Abban él, virúl, abban hervad le, Mint virággal lelke, illata. Férfiszívben más érzések élnek, Tetterő, küzdések vihara, Ott a szerelem csak úgy mosolyg fel, Mint vadonban a kis ibolya. Megfáradt kedélyed leszakasztja S illatánál megfrissűl megint; A világ lehervadt, sorsa bételt És számodra messzebb pálya int. Ott is lesz virágszál, mely enyhít, de Még olyat nem alkotott az ég, Mely örök friss, s illatával enyhít, Valahányszor lelked szomja ég." S a nemtőnek teljesült jóslata, Vágyam elhalt, halványult a lány. Ellökém s hozzám volt bilincselve, Sírtam ép hogy őtet választám. Vágytam a földet és vágytam könnyét, Küzdésit, s ím a nemtő megszánt; Ébredék otthon kicsiny szobámban Boldogan, hogy álmom már nem bánt. Érzém gyöngyből, hogyha nincs is tenger, Gyöngyök minden tengerben vannak. Úgy fogadjuk, amint adta a sors És lehetünk itt is boldogak! p A mondvacsinált ügyekben túlbuzgó p p Henceg vele: 500 szóval megérteti magát p p Ő egyszerűségnek mondja a szimplifikálást p p Hálószoba-titkaival fizet a kocsmai sörért p p Hírből sem ismeri a tapintatot, diszkréciót p p Az ő őszintesége csak szalonképes szadizmus p p Betegesen gyanakvó: még férjét is igazoltatja p p Ősbizalom: kiírja, hogy kulcs a lábtörlő alatt... p p Soha senkinek, még ellenségének sem hazudik p p Áljóakarójának tesz őszinte beismerő vallomást p p Holtbetű-híven hisz, sőt még főz is ehetetlent p p Élsportoló pályacsúcsról zuhan rokkant-kocsiba p p A rendmániás, aki élhetetlenné teszi otthonod p p Az állandó teljesítmény-kényszeres perfekcionista p p Ha nem mindenben tökéletes, akkor tökéletlen? p p Mire összegürcölte házát: se házastárs, se otthon p p Ha felépül végre a háza, nincs kit vendégül látnia p p Hazardőr: mindenét felteszi egy sötét lóra p p Amíg nincs túltelítve a hasa, nem bölcselkedik p p Előbb vág, azután mér: irreverzibilis károkozó p p Okoskodás halogatja Tettét, az így el is hal... p p A szegénynek nem/még vissza sem köszön p p A gazdag előtt hajlong/hajbókol, alázatoskodik p p Kudarc az élete, ha nem tud „mit felmutatni” … p p Rosszul van, ha valakire valamiben is hasonlít p p Tiszta volt, míg bele nem ment a sárdobálásba p p Szinte mindent csak ímmel-ámmal/tessék-lássék p p Soha nem akarja meccsét hazai pályán játszani p p Ő önként megy be az oroszlánbarlangba p p A döglött oroszlánba ő a legnagyobbat rúgó p p Anyukája életfogytig szófogadó jó gyereke p p Heroikus pótcselekvő: megkerüli a Földet is... p p Janicsár, akit iskolája népe ellen képez ki p p Egy citrom, amit kicsavarva kukába dobnak p p Amnéziás: elfelejti saját/népe/hősei múltját p p Nincs gyökere, sodródik a széláramokkal p p Elvfeladó megalkuvó: bűzös erkölcsi hulla p p Nem szelektál - hírözönvizet enged magára p p Az ő istenfélelme non stop páni rettegés p p Ő sosem fekete bárány, csak nyájbirka p p Az önigazolásra fordít/dob ki véges életidőt/erőt p p Csak soha semmi bolondság, nehogy kinevessék p p Minimális/semmi kockázat, maximális haszon p p Élet helyett virtuális kalandpótlék abrak/zaba p p Idegenvezetett kirándulás a vad kalandozása p p x Legénygazdaság Legénység, óh rideg legénység, Testtel lélekkel únlak tégedet, Zsémbelve járok udvaromban, Haszontalan keresve életet. Van-e még ember, nem tudom, mert Szavamra minden csak visszhangot ad; Szobám poros, ágyam hideg, bús, Örömmel csak vén házi eb fogad. Kertem giz-gazt terem virágúl, És elhagyottság a világba űz, De fáraszt csak zaja, nem nyugtat És vissza-visszaint a házi tűz. Ágyamban forgok hosszú éjjel És reggelig azon gondolkodom: Mi kellene nekem, hogy jobbra Fordulna e jajos állapotom. Megvan, tudom, kicsiny csinos nő, S eszméimet tovább ha követem, Minő legyen, hogy nézzen az ki, Kisül, hogy olyan mint szerelmesem. Akkor nem kell éltet keresnem A mostan oly hangatlan udvaron, Tövis helyett virág terem majd Kertemben és szivemben, jól tudom. Megértem, hogy nem visszhang minden, Nem űz világba kínos gondolat, Ha megjövök, csókkal fogad majd És általmelegíti ágyamat. Míg hogyha únni kezdem üdvöm, vagy Mert ember szivnek megnyugvása nincs, Kissé megkínoz, s hogyha békél, Ujból érzem, hogy szíve mily nagy kincs. * Nős ember dala Rám sem néznek már a leányok S hajdan csínosnak mondtanak; Esetlen bókom megnevették, Most élcemen ásítanak. Óh honnan ez, hisz arcom ép még, Nem verte azt el a ragya, Eszem nincs fogytán napjaimmal S kopván fényesb mint kardvasa. Mért ment hát így becsem le mégis, Mint számé sorshuzás után? Múlt évi naptáré, amelyet Gyujtónak használunk csupán? Óh jaj, tudom, mi szörnyü vétkem, Hibáim mért olyan nagyok. Megsugjam-é hamis leánykák? Úgy-é bár hogy az: nős vagyok. De hogyha így bántok ti vélem, Én sem kiméllek s ismerek Minden furfangot, harci cselt, mit Leány kigondol, elkövet. Elmondom a legényseregnek Elmondom, hogy ne higyjenek, Midőn arcátok és ruhátok Mind egyaránt ünnepiek. Jók vagytok akkor s szépek is mind, De lessenek meg láttalan A tűz körül, gond s munka közben Ha únatkoztok - pongyolán; Akkor látják meg majd csak a vészt, Mely egykor a férjnek jutott, De lám alig kezdek beszélni, Csókkal már majd megfojtotok. De óh jaj, egyik sem pirúl el, És egy sem vonja el magát. Inkább futnátok, minthogy ily hűn Ölelitek a - bácsikát. – p Inkább meghal, de kisujját ne vágják le p p Mindig csak - kisebbik - rosszat választó p p Inkább prűd, mint trágár - nincs középút? p p Ünnep előtt, alatt, helyett: takarít(ó gép) p p Nincs az a szégyen, amit ő el ne viselne p p Inkább éhezik, de puccosan jár az utcán p p „Büszkesége” diktál: végy azonnal revánsot p p Nem marad adós, mindent rögtön törleszt... p p Csak vadidegen/fizetett segítő a beavatott p p Ő úgymond nem terhel másokat a gondjával p p Nem osztja meg, hanem magában hizlalja baját p p Senki előtt nem nyílik meg: áporodott lég/lélek p p Fogaival ássa, nyílik is a sírgödör előtte p p Magánéleti kirakatpolitika - Patyomkin falu p p A mimikri-álcázás mestere: egy életre eltűnik p p Az állami pap neki a Jó Isten hiteles szóvivője p p Államának mindent megad, Istenének, ha marad p p Mindent tud a borozásról, kivéve a mértékét p p Az önfeledt mulatás neki féktelen tivornya p p Mindent tudó - neki nincs új a Nap alatt p p Még mindenen/már semmin se csodálkozó p p Temérdek a jóismerőse, kezese egy sincs p p Mindenkit egyformán szeret, igazán senkit p p A lelkes jóakaró, aki katasztrófát idéz elő p p Lelkivilágtalan - érzelmi élete dögrováson p p Szellemvilágtalan: nincs idea, csak matéria p p Szegényes fantáziájú, kicsi képzelő-erejű p p Nincs, vagy kicsi az aktív szereprepertoárja p p Hintáslegény: mást is hamis illúziókba ringató p p Illúziókeltő: munka helyett lázas semmittevő p p Para Zita: más munkája gyümölcsét elorzó p p Fáj a lába, mert nem mer a sarkára állni p p „Kiköpött keresztény”: Ura langyosnak találta p p Kéretlenül ontja magából: jobbnál jobb tanács p p Eliszkol, ha egy erős előtte ver gyengét p p Semleges: nem avatkozik mások vitájába p p Mindent idegent elvből-eleve gyűlölő p p Kiöli magából a játékos, mesés stb. gyereklelket p p A komfortos mamahotel infantilis óriásbébije p p Egykor merész álmokat szövögető mai „Álmos” p p A frigid játszmával zsaroló, és úgy maradó nő p p Erotikus fantáziátlan: aktusképtelen impotens p p Fogamzásgátló, aki biztosra megy: sterilizálás p p Szexmentes házasság: a gyermeknemzés kivétel p p Makacsabb, mint a tények: még azokat is vitatja p p A Célokat mástól kapja, eszközeit vál(t)ogatja p p A szabadidejében jópont-gyűjtő rosszéletű p p Vagy nem vall színt, vagy pedig kétszínű p p Arctalan, csuklyás anonim lélekhóhér p p Alapból gyáva, de szökőnapokon hazardőr p p Csecse van, becse nincs: hazaáruló kéjnő, Ráháb p p Az alkimista, aki még az aranyból szart csinál p p x Vigadjunk Hadd nézze halvány arccal a világot Kinek tetszik mondván: mi rossz, ravasz! Szánjátok őt, de meg ne hallgassátok, Barátim, mert valódi vétek az. Míg van tavasz, ifjúság, szerelem, Örüljetek, szeressetek velem! Ha mondják, nincs költészet már a földön, S érzésink ellen száz veszélyt fordít A kalmár számítás, kedves barátim, Minket tán ez csak el nem tántorít? Míg van tavasz, ifjúság, szerelem, Örülhettek, szerethettek velem! De sebesen jő a halál - siessünk, Hogy üresen leljen minden kehelyt, Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart A fáklya - de poros zugban hevert. Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem, Siessetek örülni hát velem! Hisz majd jövend más nemzedék helyünkre, Ha már végkép élvezni nem tudunk. Derék fiúk lépendnek nyomdokunkba, Kikben örömmel megujulhatunk. Közöttük él lelkünk s oly végtelen, Mint a tavasz, ifjúság, szerelem. pppppppppppppppppppppppp P.s.: Plusz vagy mínusz végtelen itt/most a tét Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban, önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul, fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva, Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva, közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen, napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva, rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva, Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban. hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva, talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva, elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban, Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul, házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban, betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón, lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.? A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól. A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot, és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden! Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve! Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten, az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted… p.s.: A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák. Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít: jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam, és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
LAST_UPDATED2

Milyen lehet a túlvilág? (Mikszáth Kálmán: Különös házasság)

Írta: Jenő

2022. május 26. csütörtök, 08:53

MILYEN LEHET A TÚLVILÁG?

- Hát abszolút nem hiszesz semmiféle másvilágot? - faggatta Dőry, akit meglehetősen mulattatott a doktor elevensége.

- Nem én, míg egy olyan emberrel nem beszélek, aki már volt benne. De olyat még senki se látott. Még a Jézus se járt azóta a földön, amióta a sírjába tették.

- Patakon beszélnek egy esetet - vágott közbe Bernáth Zsigmond -, hogy egy lutheránus és egy katolikus pap sokszor disputálgatott arról, mi van a másvilágon. Egy alkalommal olyan tűzbe jöttek, mindenki a maga álláspontja mellett, hogy megesküdtek, aki előbb meghal, eljön bejelenteni a másiknak, hogy kinek volt igaza. A lutheránus pap halt meg előbb. Egy éjjel aztán megnyílik a katolikus pap ajtaja, és belép a lutheránus pap síri halványan. Nesz nincs a lába nyomán, csak jön-jön feléje, mint az árnyék, s végre megszólal: »Se úgy nincs, ahogy te mondtad, se úgy nincs, ahogy én mondtam.«

- Ezt én is hallottam - bizonyítja Dőry. - Régi történetke.

A doktor megvetőleg legyintett a kezével.

- Látszik, hogy lutheránus volt, se ide, se oda, se hús, se hal.

- De ha talán nem szabad többet mondani.

- Ejh, ki parancsolhat egy léleknek? Ha már ilyen útra elszánta magát, legalább mondott volna valamit.

- Könnyű ezt így fölállítani, de ki tudja, ha ön lett volna a helyében...

- Hát én elmondtam volna. És el is mondom, ha egyszer hazajövök onnan.

- Kezet rá, Náci! Hát mersz-e rá kezet adni?

- Ostobaság, hiszen mondom, hogy semmiben sem hiszek.

- De ha mégis van ott valami. Eljössz-e megmondani?

- Ha lehet.

- Becsületedre mondod?

- Top! - kiáltott föl élénken, s odanyújtotta a kezét a bárónak.

- Üsd szét, diák! Ámbár bolondság az egész. Sohase halunk meg! Tölts a poharakba, Gyurka!

Most aztán tósztok következtek az asztalbontásig. A gazda fölköszöntötte a diák vendégeit meg a régi kamerádját. A kamerád ivott a Mariska baronesz egészségére. Borhy, a tiszttartó, élteté Napóleont, adjon neki az Isten egészséget, amellé jó feleséget. (Akkor rebesgették javában, hogy elveszi a Ferenc császár leányát.) A doktor is fölkelt, és a csimpánzt köszöntötte fel komoly arccal, mint az olaszröszkei társadalom kiváló tagját. (Ezt a cinikus doktort egészen megrontotta a francia forradalom - dohogta Dőry.) Bernáth Zsigmond a házigazdára eresztett meg egy-két megtisztelő floskulust, elmondván, milyen jó ember, fennkölt lelkű, amitől ez teljesen elérzékenyedett, és a kezeit szorongatva rebegte: »Diák, diák, te a vesémbe látsz,« míg végül a papnak nem jutott más, csak a csont, azaz madame Malipau, kit mint kertészt ünnepelt, mivelhogy egy szép virágot nevelt mindenkinek gyönyörűségére. (A tósztot azon nyomban átfordította franciára a baronesz, mialatt a madame-nak a könnyei hulldogáltak a sajt- és almahéjra, mely a tányért borította.) Úgy látszik, Buttlerben is főtt még valami, de lassan, úgyhogy az már megmaradt el nem mondott tósztnak, mivel eközben megérkeztek a faluból az Izsépyék, az egyik kisasszony balról, a másik jobbról az öreg exgárdista karján, mintha két meszelőrúdra támaszkodnék, kisvártatva a tűzrőlpattant Szirmay-leányok is betoppantak, valamint a Pista fiú és mamájuk. Már illedelemből is föl kellett bontani az asztalt.

A doktor előkereste a csontfogantyús botját, és búcsúzni kezdett.

- Ej ugyan! Csak nem akarsz gyalog elmenni? - ellenkezett Dőry. - Várd be a tiszttartóékat, vagy befogassak?

- No persze! Majd én bolond vagyok a kedvedért megbetegedni? A holdvilág süt, egész élvezet lesz gyalog menni. Sokat ettem, és sokat ittam.

Valóban úgy szuszogott a doktor, mint egy megtömött lúd.

- Hát a Mariskának mit rendeltél?

- Levegőt. Ha a háborúhoz pénz kell, kedves báró, ahogy Montecuccoli mondta, az egészséghez meg levegő kell, levegő és levegő. Ezt én mondom. Járjon künn egész nap a kertben.

- Mikor jössz?

- Valamelyik nap benézek.

Ezzel aztán elment a doktor, a társaság kikísérte egész az ámbitusra, amit ő nagyra vett, és tréfálkozva mondá:

- Úgy, úgy! Tiszteljétek a doktorokat, hogy hosszú életűek legyetek a földön.

Egy kis borulat mutatkozott nyugat felől az égen.

- Nem akarsz egy esernyőt?

- Nem vagyok én német.

- Hát a kis pisztolyomat nem viszed el az útra? - kiáltott utána Dőry.

- Minek? Akitől én félek, azt nem fogja a golyóbis.

A parkon ment keresztül. Lustán szedte apró, húsos lábait, egypár kutyavakkantás jelezte, hogy a komondorok észrevették, egy darabig még hallani lehetett ropogni a homokot lába alatt, aztán végképp elenyésztek a léptei.

Ott bent pedig újból sorra került a vacsora előtti program, a »haragszom rád« meg a »hogy tetszik«. Olyan ez, mint a kenyér, nem lehet soha elunni. Amíg az asszonyi arcok szépek lesznek, mindig szép két játék lesz ez. De mikor már nagyon sokra felgyűlt a zálog, úgy éjféltájban, és már az egész fiatalság »kútba esett«, úgyhogy még az Izsépy-kisasszonyoknak is akad kihúzni való (a kis Szirmay Pista az egyiket, a másikat a jószívű Buttler gróf kívánta), egyszerre eszébe jutott Mariskának, hogy mi van még hátra.

- Hohó, Buttler! Én még ígértem magának valamit.

- Igen, a lelkeket. No, ide velük.

Mariska behozatta a szalonba a súlyosabb tölgyfa asztalt a kék szobából, mert a kis rózsafa asztalka, melyen most az ibolyás pohár áll, gyanút kelthetne a könnyűségével.

Mindnyájan összegyűltek az asztal körül, csak a csimpánzt kergették ki; az oktalan lény, és még derogálhatna a szellemeknek.

- Asztalhoz, asztalhoz! - hangzik a Mariska vezényszava. - Üljön le, Buttler! Add ide a kezedet, Ilonka.

A tisztelendő úr keze ide jön. Csak maradjon ott, Bernáth, ahol van, és húzza le a gyűrűjét. Apuska, te nem jössz? Pistikának is szorítsunk egy kis helyet. Vágjanak, kérem, komoly képet, mert a szellemek nem szeretik se a kétkedőket, se a pajzánokat. Ejnye, Buttler, hát ne nevessen!

Tenyereiket fölrakták az asztalra úgy, hogy a kisujjaik szakadatlan láncba összeérjenek. Valóságosan kedves az asztalon az a sok különféle kéz; a Szirmay-konteszek szép húsos kezecskéi, mintha virág hasadna ki a végükön, a bágyadt rózsaszín körmökben; érdekes kontrasztot képeznek az Izsépy-kisasszonyok kiaszott, száraz, erekkel befuttatott kezei, melyeknek felületén nyargalni látszik a vér.

Az egyik Izsépy-kisasszony, a Vilma, behunyja a szemeit, mint az álomjáró, arca átszellemült kifejezést vesz föl (ő a legkitűnőbb médium), mire elkezdi csendesen, álmosan, szinte síri hangon előmondani a szokásos imát.

- Amen - ismétlik a végén valamennyien.

- És most már jöhetnek a szellemek. Szabad az út.

Az asztalkopogtatás a rendes szórakozásokhoz tartozott ez idő tájt. Sőt mint divat dühöngött. Ami azt jelenti, hogy azok is csinálták, akik nem hittek benne, és azok is, akiket nem érdekelt. Ami a dolog lényegét illeti, a szellemekben való hit olyan régi, mint a csodálkozás iránti hajlam. De még erősebb rugói vannak. Az ember sohase képes arról leszokni, hogy ő ne legyen. A nagy akarnok örökké lenni akar valami. A halála után is. Hiszen oly önző.

A spiritizmus kétségen kívül oly régi, mint maga az ember, csak más alakban, más magyarázatban, más köntösben jön elő időszakonkint, de az első kísértet bizonyosan mégis Kain volt. A rómaiak, a görögök is hittek már az elhalt lelkek kóborlásában, s benépesítették a földet szellemekkel. Sőt, az isteneiket is lehozták a földre. Kényelmesebb volt így nekik.

A babonás magyar nép, a paraszt, ősidőktől kezdve hisz a kísértetekben, akik fehér lepedőben járnak, megkísértik, megdömöckölik az élőket, de pont éjfélkor az első kakasszóra eltűnnek. Borzad a látásukra, szóba nem áll velük, és nemhogy idézné őket, ellenkezőleg, ha valamelyik családtag feljárna, inkább misét szolgáltat a plébánosnál, vagy viaszgyertyát vesz az oltárra, hogy nyugodjék a bolygó lélek az anyaföldben.

Hanem az urak! No persze, az uraknak valami különös kell. Az olyan elhalt lelkektől, akik rájuk ijesszenek, megóvja őket a műveltség, hát olyan meghalt lelkeket keresnek, akik mulattassák őket, akik belebújjanak az asztallábba, és onnan csevegjenek velük.

Elsőbben a mágusok kezdték a szellemeket idézni, Cagliostro és társai. De ezek még szerények voltak, megidézték Asztarótot, akinek fix napja volt a szerda (mint a nádorispánnak a csütörtök). Ha szerdán hítták, megjelent, s azt a képességet adta a hívóknak, hogy tessenek a föld hatalmasainak... Kár, hogy azóta deposszedáltatott a jó Asztarót, holott felszaporodtak a stréberek, kiknek így most már nincsen segítő szellemük, kiknek most már csak nyelvük van.

Ami éppen az asztalkopogtatást illeti, az Amerikából került most elő. A derék jenkik és missek majd megbomlottak érte. Gondolták talán magukban: ha mi olyan parvenük vagyunk, hogy nincsenek se lordjaink, se hercegnőink, se királyaink, se hőseink, se páncélos lovagjaink, se nagy íróink, se világhírű asszonyaink, és nem vehetjük el Európától az élőket, hát idehozzuk a megholt nagyjaikat az estélyeinkre, a teánk és a whist-partink mellé. Kapva kapnak azon, ami merész, ami szörnyű és hihetetlen. Aló hát, iregj-forogj, kis asztalka!

Éppen ez a megindulás megy nehezen. A szellemeknek, úgy látszik, mindenféle kifogásaik vannak, amelyeket el kell találni. Valami antipatikus embernek a keze terpeszkedik az asztalon. A szellemnek már ez is elég, hogy oda ne jöjjön. Sőt, lebeszéli a többit is.

De Dőryéknél nem kell félni. Ott a két kedvenc, az Izsépy-kisasszonyok. Az innenső világban pártában maradtak, de onnanról csak úgy dől a sok kurmacher. Mariska beszéli, hogy még régi breton lovagok, trubadúrok is jelentkeztek szórványosan. S erre kevélyek is a kisasszonyok.

Pszt, csönd! Még a szívverés is megáll. Az asztal rezegni kezd, emelkedik, és néhány ritmikus mozgást végez.

- Jönnek! - suttogja lázasan a pap. (Már ti., hogy a szellemek jönnek.)

Madame Malipau maga elé teríti az ábécés köröndöt, hogy készen legyen. Egy szót se tud magyarul, minden csalás ki van zárva.

- Kit hívjunk? - kérdezi a pap a körülálló öreg urakra tekintve.

- Akárkit lehet? - kérdezi vissza az őrnagy.

- Először magától jön valami médium.

- Hogyan? Médiumot mondott ön?

- Nos igen, a szellemeknek is médiumaik vannak. Azok aztán a mi médiumainkkal állnak szóba.

- Hm. Tehát ügynökök útján megy a dolog?

- Sokszor egész zavar van, mert az alsórendű szellemek közt vannak bolondosak, akiknek kedvük telik a felültetésben, s összedarálnak mindenfélét. Különösen van egy kassai bakfis, olyan, mintha jó esze se volna.

- Ki az a kassai bakfis?

- Valami Tóth Rózsika, aki ezelőtt nyolcvan évvel halt meg. Lakodalomban volt a mamájával Eperjesen, befordultak a kocsijukkal egy mély hegyszakadékba. Pajkos egy fruska, és mindig itt lábatlankodik.

Az őrnagy, miközben bajuszát pödörgeté, csodálkozva látta, hogy a leányok összenevetnek, jeléül, hogy igazat adnak a papnak a bolondos Rózsikára vonatkozó véleményében.

- De lehet, hogy mindjárt okos szellemet kapunk - folytatta a pap, aki nagy könnyedséggel tudta magát tájékoztatni a szellemek közt. - Kit híjunk ez esetben?

- Híjuk ide II. Rákóczi Ferencet - indítványozá a tiszttartó. - Őfelségét - tette hirtelen a címet is hozzá, megijedve az asztal egy vonagló megrándulásán.

A pap ajkain fölényes mosoly jelent meg. A tudós mosolya, aki valami együgyűségre bukkant.

- Hja, ha az úgy volna! De a szellemek különböző szférákban tartózkodnak, tekintetes uram. Vannak, akik még nincsenek beosztva, és csak ezek kóborognak a földön. Ez némileg büntetés. A Tóth Rozália például már nyolcvan éve van itt.

- Nem is csinál az soha nagyobb karriert! - jegyzi meg nevetve az öreg Dőry.

- Ki tudja? Nyolcvan év csak egy perc. Azok, akik már szférákba vannak beosztva, szállnak az Isten felé.

A szférák közt egyébiránt nagy a különbség...

- Szóval nincs egyenlőség a túlvilágon sem, ott is vannak még mágnások és szegény ördögök.

- Éppen az, minélfogva nehéz közlekedni a magasabb szellemekkel. Rákóczi esetleg...

- Nem ad audienciát.

- Bizony meglehet... de bocsánat, kezdődnek a jelenségek!

Templomi csönd támadt, csak az égő gyertyák sercegtek. Az asztal remegni és dobogni kezdett a padlaton, mint egy hánykolódó élő test. Belsejéből mintha sóhaj kelne, valami lágy zsongást vélt hallani a fül.

- Ki van itt? - kérdé Izsépy Anna síri hangon.

Az asztal most nekiindult, reszketni látszott, aztán egy rejtélyes kop hallatszott, újra egy, mindig sűrűbben; kip-kop, kip-kop, amint Malipau asszony egy-egy betűre tette hosszú, vékony ujját. Csak akkor maradt ki a kopogás, ha rossz betűn volt a madame ujja, aki a másik kezével lejegyezte a betűket, melyeket az asztal akart: Bónis Mihály.

Egy Szabolcs megyei öreg nemes lelke jelentkezett. Bónis Mihály vagy öt év előtt halt meg, és sokszor megfordult annak idején a Dőry-házban. Bernáth és Buttler jól ösmerték az öreget, aki szenvedélyes vadász volt életében. (No, ez nehezen szokja meg odafönt, ha nincsenek foglyok és nyulak!)

- Nem beszélhetnénk II. Rákóczi Ferenccel? - kérdé Izsépy Anna.

A szellem sokáig nem felelt. Az asztal idomtalan mozdulatokat tett, mintha csak pajkosságból dülöngélne jobbra-balra; kisvártatva fölemelte az egyik lábát, majd a másikat, mint valami ficánkoló csikó, s aztán mintegy megtelítve a delejes áramtól, ritmikusan kezdett rezegni (mintha egy láthatatlan embernek a foga vacogna), kip-kop, kip-kop.

- Felelet! - suttogták a beavatottak.

A madame jegyezte a betűket, amint következtek.

»Rákóczi Ferenc már volt itt ma Olaszröszkén egyszer, egy diáknak a porhüvelyében.«

Minden tekintet, a hitetleneké is, a csodásnak és természetfölöttinek a varázsától megbódítva, a diákokra irányult: vajon melyik lehet? A szegény diákok nekipirultak, mint a főtt rákok, s egymásnak integettek a szemeikkel: no, minket ugyan megbecsül a Bónis Mihály bácsi, holott mikor élt, mindig szamarazott.

Később azonban azt súgta Bernáth Buttlernek:

- Nem láttad ma a kocsmában azt a cingár kisfiút, aki a csirkéket leparittyázta?

- Dehogynem. Csak nem az volt talán az a diák?

- Hátha az volt?

- Nem tudod, hogy hívják?

- Elfelejtettem.

- Ki akarja a jövőjét megtudni? - szólott a tisztelendő. - A médium oly szíves és közlékeny.

Senki se vállalkozott. Ez nem egészen tréfa, itt vérbe megy a dolog. Csak a kis Szirmay fészkelődött. Gyerek is volt, Szirmay is volt: nem félt semmitől.

- No, kérdezze meg, kis grófocska!

- Mi lesz az én sorsom? - kérdezte a fiúcska bátor hangon.

Az asztal kikopogta:

»Királyi pompa közt halsz meg.«

Az anyai szemek megteltek édes könnyekkel a fényes jóslatra ^[2] s azontúl vakon hitt a kopogó asztalnak, melyről ilyen dús öröm-morzsa hullott le.

Az asztal most meghőköl, mintha hátrataszítaná valaki. Az ideges fluidum mintegy kiszalad belőle. Az ember érzi, hogy most az egész csak egy élettelen fadarab.

- Elment - mondta az egyik Szirmay kontesz sajnálkozva. - Talán megharagudott valamiért?

- Dehogy - feleli a tisztelendő. - Így szoktak. Bekukkannak és elmennek. Még szép tőle, hogy felelt. De mindjárt jön egy másik. Talán a Róza. Ni, koppant! Hallották? Ez ő. Kip, kop. Jegyezze, kérem, madame!

- Ki van itt?

A madame följegyezte a betűket.

»Medve Ignác.«

- Hahaha! Hihihi! Az Ignác. - Nevettek az öregurak. No, szépen vagyunk. Buttler diadalmas, gúnyos arccal vette le tenyereit az asztalról. No, ugye, hogy mégis bolondság? Mariska haragosan ütött a könyökével a kísérteties asztalra: már megint az a kis Róza bolondozik.

Az asztal, úgy látszott, megharagudott, hogy a baroneszka megütötte a könyökével; nyikorgott és recsegett, mintha sírna, aztán forogni kezdett oly sebesen, mint az ördögmotolla ősszel a mezőkön, miközben olyan éles, félelmetes kettyenések hallatszottak hol a belsejében, hol a lábában, néha meg éppen a székek valamelyikében, hogy a jelenvoltak megremegtek.

- Ez csakugyan a doktor - mondá Izsépy Anna átszellemült arccal.

Mind a két Izsépy-leány valódi trance-médium^[3] volt. Mind a kettőjüknek voltak asztráljaik^[4] a túlvilágon, akik velük közvetlenül is érintkeztek, anélkül, hogy ők tudnák. Csak félig vannak ezen a világon - csak félig ők -, másik felerészben az asztrál egészíti ki őket. Arcukon, kezükön gyakran mutatkozott vonagló rángatózás. Az öreg Izsépy beszéli, hogy minden egyes szeánsz után olyan fáradtak, kimerültek, mintha egész nap kapáltak volna.

- Csend, hölgyeim és uraim! Lássuk, mit jelent ez?

Az asztal megszelídült most, s a kettyenések ritka értelmességel nyilatkoztak a kívánt betűknél. A madame alig győzte papírra vetni.

Mindenki kíváncsian hajolt oda, hogy olvassa:

»Megígértem, hogy eljövök megmondani, mi van a másvilágon. Ne fizessétek a doktorokat. A halál voltaképpen jelentéktelen csere. A lélek helyet változtat, a test alakot.«

- Megfoghatatlan! - hüledezett a pap.

Az öreg Dőry aláhajolt megvizsgálni az asztalt, s nevetve nézegette az arcokat.

- Melyiktek csinálta ezt a turpisságot?

- És mégis furcsa - tűnődött Borhy őrnagy. - Egészen a doktor észjárása. Igaz lenne, hogy a madame nem tud magyarul?

E pillanatban vágtató dobogás hallatszott az udvaron. S alig rá egy percre kísérteties koppanás az ajtón. Mindenki összerezzent, pedig az ajtókat nem lakják szellemek.

- Szabad!

Egy pandúr őrmester jelent meg a küszöbön csákósan, tarsolyosan, karddal az oldalán.

- No, mi a baj, Jeszenka?

- Jelentem alássan, méltóságos főbíró úr, a Medve doktor urat halva találta a Balbó csősz a Bényére vezető dűlőúton.

Minden arc elsápadt, minden szembe kiült a rémület üveges fénye. Mind fölugráltak a kísérteties asztalka mögül, maga a báró pedig valóságosan megtántorodott a meglepetéstől. Még a csimpánz is besompolygott a kinyitott ajtón, és szomorúan nézegette a pandúrt.

- Kutykuruty! - dadogta a főbíró. - De hiszen az lehetetlen! Két óra előtt ment el innét. Kitől hallotta?

- Személyesen győződtem meg.

- Látta kend?

- Igenis, láttam.

- No és?

- Nem ír ez ebben az életben több receptet.

- Megölték?

- Nem vettem észre semmi nyomait az erőszaknak, de az igaz, hogy nem is néztem meg alaposan, siettem jelenteni méltóságodnak, valamint utasítást kérni, hogy mit csináljunk.

- Mindjárt megírom a jelentést az alispánnak, hogy reggelre küldje ki a megyei fizikust. Egy lovas ember nyomban beviszi a jelentést. Értette?

- Igenis. De mi történjék a holttesttel?

- Azt nem szabad megmozdítani, míg én nem látom, esetleg míg a fizikus is meg nem vizsgálja. Hagyott ott valakit?

- Két pandúrlegényt.

- Megbízhatók? Nem lopnak ki valamit a zsebéből?

- Igen becsületes emberek. Jótállok értük.

- Mik voltak azelőtt?

- Az egyik, a Kázsmári András, a Jánosik bandájából került ide, ember a talpán, akár az acél. A másik pedig a Kolompos Józsi.

- Melyik az a Kolompos Józsi?

- Tetszik tudni, aki emberölésért ült Munkácson.

A főbíró haragosan szegezte rá fürkésző tekintetét.

- És érte is jótáll kend, noha embert ölt?

- Éppen az, méltóságos uram, mert aki már egyszer nagyot csinál, röstell kicsibe fogni.

- Mindamellett kend is visszamegy a holttesthez, Jeszenka, és ott őrzik reggelig, míg én kimegyek. Egy hajszálnyit se mozdítsanak rajta. Most éjjel úgyse látnék semmit. Sötét van, ugye?

- Igen, borulni kezd, félni lehet, hogy eső lesz.

- Vigyen ki innen tőlünk egy gyékényt, majd ad a hajdú, takarják be, de óvatosan. Szegény Ignác, szegény Ignác! Pedig nem is voltunk tizenhárman az asztalnál. Ejnye, ejnye! Most pedig várjon odakünn, míg megírom a levelet a viceispánnak.

Míg Dőry a kancelláriában megkomponálta a jelentést, ráírván a borítékra: cito, citissime, azalatt a megdöbbent vendégek, ahogy szokás ilyenkor, sápadt arccal emlegették fel a halott utolsó mondásait. Mindenki talált utólagosan valami érdekeset, sőt csodálatra méltót. Volt valami különös ma este azon az emberen. Mért hozta volna éppen ma szóba a másvilágot? Mert már oda készült szegény. Aztán ki emlékszik, mit mondott Dőrynek, mikor az a pisztolyát kínálta az útra? Azt mondta: »Akitől én félek, azt nem fogja a golyóbis.« - No hát nem csodálatos ez? Ó jaj, az az ember tudta már, hogy a halállal fog találkozni az úton. Rettenetes okos ember volt, meg kell adni. Olyan doktort sohase kapunk többet erre a vidékre. - Isten nyugtassa meg.

Aztán milyen kötelességtudó volt. Istenem, Istenem, még a másvilágról is eljött, mert megígérte. De tudják-e, hogy ez világraszóló eset. Még most is meg van a lelkem dermedve. (Ezt az öreg Szirmayné mondta.)

Maguk a diákok is odavoltak az ámulattól.

- Sohasem fogom elfelejteni - dadogta Bernáth Zsigmond.

- Hát maga, hitetlen Tamás, mit mond? - kérdé a baronesz Buttlertől, ki falfehéren ődöngött a szobában.

- Megadom magam - felelte elmélázva.

A baronesz odább suhant, a gyertyát megkoppantani. A pap éppen arról beszélgetett a tiszttartóval, hogy milyen nagy hátrány a lélekre nézve, ha gyónás nélkül indul rejtélyes útjára, s mennyire sajnálja a doktort is emiatt. A Mariska ruhájának suhogására megfordult, és néhány lépést feléje tett.

- Mindent tudott, de nem árult el semmit - szólt a leány halkan.

A tisztelendő úr elbizakodottan mosolygott.

- Én tettem a szájára az aranylakatot.

Mindenki sopánkodott, sajnálkozott, csak az öreg Izsépyben dolgozott némi irigység. Ah, milyen érdekes halála volt! Mennyit fognak róla beszélni a megyében! Más ember átmegy az életen észrevétlen, és kimegy belőle hasonló módon észrevétlen, mint egy hangya. Egy hangya átmászik például egy fekete kövön, ki látja azt meg? És se a kő nem hagy rajta semmi nyomot, se ő a kövön. Milyen szerencse ez a doktoré! A szegény Izsépy előtt is körülbelül már csak a halál állt, tehát azért volt érzéke az iránt, hogy milyen körülmények közt történjék.

- Fogadni mernék - motyogta az őrnagynak -, hogy a kassai kalendáriumban nyomtatásban is megjelenik az eset, mert valóban csodálatos. Kíváncsi vagyok, hogy most is benne van-e a lelke az asztalban.

Az őrnagynak a foga vacogott.

- Eleven emberektől sose féltem, de ez sok... Terringette, ezt már nem bírom.

Kérte a testvérét, fogasson be, de ha lehet, ne azon az úton menjenek haza, ahol az orvos holtteste van. Azt nem bírja meg az idegzete.

Csak a kis Szirmay merte indítványozni, hogy többet kellene kérdezni a doktor szellemétől a túlvilág felől. Az most még mindent elmondana, mert még talán nem tiltotta meg neki az istenke. Kár elszalasztani a jó alkalmat.

A visszatért főbíró ugyancsak kapott a fiú eszméjén. Mert hátha mégis gyilkosság történt. Az orvos lelke esetleg megnevezhetné a gyilkosokat. Ő pedig kivághatná a rezet a tekintetes vármegye előtt, hogy mit tud egy vén katona. Tenné magát, hogy a szimat erejével kaparta ki a bűntény szálait.

- Helyes, beszéljünk a doktor lelkével. De engem engedjetek kérdezni.

Erről azonban szó sem lehetett többé. A megrázó eset lelohasztotta a bátorságot. Még a tájékára se mert menni senki a kopogó asztalnak.

Künn szuroksötétség támadt ezalatt, s rá rögtön egy-két esőszem koppant meg az ablakon. Most az is milyen idegbántó volt.

A vendégek egyenkint búcsút vettek, lámpásos embert kérve, aki hazakíséri. A háziúr megmutatta a diákok szobáját, s azzal jó éjszakát kívánt nekik.

- Mikor akartok elmenni?

- Mindjárt hajnalban.

- Jó, megparancsolom a kocsisnak.

- És már most el is búcsúzunk, ha bátyám megengedi.

- Hát Isten áldjon meg, fiúk, de a szavatokat ne felejtsétek visszafelé.

A főbíró nem tudott aludni éjjel. A bútorok recsegtek-ropogtak, a vízzel telt ivópohara megpattant az éji asztalkán; szóval mindenféle jelek mutatkoztak.

»Jó, jó, megyek már, Ignác pajtás, hiszen mindjárt megyek. Persze, nem jólesik ott a fekvésed, de megyek már.«

Mihelyt pirkadt, fölkelt, és kihajtatott a holttesthez.

Nem talált semmi gyanúsat. Az öreg Medve aludt, megüvegesedett, nyitott szemekkel, és olyan különösen nézett rá, mintha mondani akart volna valamit. Egy csenevész körtefa alatt feküdt, arccal a földnek borulva. Kétségkívül a szél ütötte meg.

Amint föléje hajolt, meghallotta az óra ketyegését a halott zsebében. Az emberi gépecske még mozgott, az isteni már megállt ott. Valami keserűség lopódzott a báró szívébe. Olyan rossz azt elgondolni, hogy a kontár órás erősebbet, maradandóbbat alkothat, mint a mesterek mestere. Milyen nagy dolog egy ember és mégis milyen semmi. Ez itt például még egypár órával ezelőtt tudós volt. Most már csak olyan tehetetlen, mint a rög, amin fekszik.

- Jeszenka, szedje ki a zsebéből a tárcáját, óráját, írásait. Azokat itt megnézzük, aztán magamhoz veszem.

Jeszenka kikutatta a halottat, de nem sok értéktárgyat talált; egy pecsétgyűrű volt az ujján ametisztkővel; az ezüst hagyma, amelyik ketyegett, egy burnótszelence rózsafából, a dr. Guillotine arcképével, egy gyöngyös fogpiszkáló és egy pénztárca.

A tárcát fölnyitotta a főbíró, s kilencven forintot talált benne bankóban (nem sokat ért akkor a bankó).

- Nincs egyéb?

Még a nadrágzsebében volt egy kulcs, három tallér és néhány rézgaras.

- Azután itt van még, instálom, egy falatka »skartéta« (ez volt a papírcédula neve), de ez is el van már tépve.

- Mindegy, csak adja ide, hátha valami fontos van rajta.

Dőry futó pillantást vetett az eltépett skartétára.

- Semmi - szólt fölismerve a röszkei pap írását a saját kékes diósgyőri papirosán.

Eszébe jutott, hogy ez annak a levélnek a darabja, amit a pappal íratott tegnap délután, hogy a doktor jöjjön az érte küldött kocsin, mert a Mariska beteg.

Már éppen el akarta dobni, mikor szemébe villant e töredék: »hallgassa el az igazat a leány apja előtt.«

A báró megütődék: Miféle leány? Miféle apa? Hisz itt csak Mariskáról lehetne szó, s annak az apja én vagyok. Hát énelőttem hallgassa el az igazat? Miféle igazat?

Reszketni kezdett a kezében a cédula, amint kiegyenesített egy behajtást, s olvasta: »Bőkezűen fogjuk jutalmaz...« A szó kiegészítése már a következő sor elejére ment át, de minthogy a papírnak az a része el volt tépve (alkalmasint fidibusznak a pipához), már csak két értelmes szó maradt épségben a »skartéta« legalján: »csatolok ötven rénusi forin...«

- Kutasson - hörgé izgatottan -, még lenni kell ott papíroknak.

De az orvos zsebeiben nem volt több. Hanem iszen ez is elég volt. A báróval szédült a világ. Rettenetes gyanú kavargott a fejében. Szent isten, lehetséges-e? Az a tiszta gyermek... Homlokán forró veríték gyöngyözött, pedig csípős áprilisi hajnal volt, alig látható finom ezüsthártya vonta be a füveket, a kis körtefa gallyai fázósan verődtek össze. A dűlőút másik oldalán egy vékony, karcsú jegenye meredt az égnek, s azon immár két holló üldögélt, le nem véve szemeit a doktorról. Komolyan, barátságosan gubbaszkodtak egymás mellett egyetlen hajlékony gallyon, mintha magukban tűnődnének: »Ha most az a négy ember nem alkalmatlankodnék ott, mindjárt a miénk lenne a doktor.«

Közben megérkezett Zsombék Márton, a bényei bíró is forsponton, vele ült Koppantó Mihály és a doktor gazdasszonya. Már hallották a borzalmas hírt, és siettek a helyszínére. A bíró körülményes hosszadalmassággal kívánt a méltóságos főbíró úrnak jó reggelt, és szörnyen vakarta a fejét Koppantó Mihállyal egyetemben, hogy éppen ez alatt a körtefa alatt kellett kimúlnia a tekintetes úrnak. No, ez nem jót jelent. Sehogy se ment a fejükbe ez a dolog. Mikor itt annyi mindenféle fa van. Ezen a hosszú úton. És mégis itt hal meg. Szomorú ez, nagyon szomorú.

Máskor talán feltűnt volna Dőrynek, de most másutt járt az esze, és csak évek múlva sült ki, hogy miért kifogásolta az elöljáróság éppen ezt a fát. Mert a körtefa alatt volt elásva bádogládikában az eladott bor ára, a kétezer forint, amit szemfényvesztésül vasvillás emberekkel őriztettek a faluházán. Sötét arccal hallgatta Dőry az öreg bírót, és átadta neki a tárgyakat, amiket a halottnál találtak, kivéve a levélfoszlányt.

- Szállítsák haza a holttestet - szólt aztán -, itt nem forog fönn semmi bűntény.

Ezzel felszállt a kocsijába, s átadta magát mardosó gondolatainak. Lassankint minden eszébe jutott. A doktor tegnapi megjegyzése, mikor a papot beküldte leányával a mellékszobába: »Jobb volna bizony, ha te tennéd a füledet a kulcslyukra.« Mindent megértett most, és azt hitte, hogy meg kell őrülnie.

- Hajts, hajts! - kiáltá a kocsisnak.

A két pej röpült a könnyű bricskával, mint a szél.

»Megölöm, a leányt; haljon meg« - szőtte gondolatait az atya. - Minek van itt szégyenre, gyalázatra? De mi lesz aztán, aztán? Hát eltemetik. Igen, eltemetik, de mi lesz énvelem? Hát azt mondom: az enyim volt, azt tettem vele, amit megérdemelt; nemesember vagyok, nem tehettem egyebet.«

Ebbe bele is nyugodott volna, ha nem piszkálta volna belül ezer ördög. Egyik szívét tépte, másik a homlokában fúrt, harmadik egy vésővel szurkálta az agyvelejét, a negyedik oktatgatta. Az a negyedik így beszélt:

»Mit ér neked, hogy nemesember vagy, hogy bosszút álltál és megbüntetted, ha sose látod őt többé magad körül, ha nem jön reggel az ágyadhoz felkölteni: »jó reggelt, apuska«, ha nem nevet rád, ha nem simogatja meg a szakálladat, ha nem hallod a csengő hangját az udvaron és többé sehol, sehol e mindenségben? Mit ér neked az, hogy ehelyett azt mondják a hátad mögött az emberek: "büszke ember, ad a becsületre valamit"? Aztán te magad vagy az oka, mért nem vigyáztál jobban? A vér csak vér. Pezseg és lázadozik. Még a víz is fölforr a tűznél. Ki itt a bűnös? Te magad.«

Az ötödik ördög is ott volt (hisz ott van ilyenkor az egész ármádia). Az ötödik ördög azt mondta: »Hallod-e, Dőry, adok én neked egy jó tanácsot... hm, egy jó tanácsot... merész dolog, az igaz, de meg lehet csinálni...«

Dőry még jobban nógatta a kocsisát.

- Mozogj jobban, hékás!

Pedig már csupa tajték volt a két ló, száz embert meg lehetne borotválni annyi habbal. Mikor behajtottak az udvarra, lassú remegés fogta el a rudas lábait.

A báró leugrott a kocsiról. Egy mindenes legény jött vele szemben kapával és fülkosárral, attól kérdezte izgatottan:

- Ugye, nem mentek el még a diákok?

A legény tiszteletteljesen vette ki a szájából a pipát, és a bal kezében tartotta.

- De igenis elmentek, kérem alássan.

Kapott is aztán ezért a jelentésért egy olyan pofont, hogy a kapa, fülkosár és a pipa, minden kiesett a kezéből, s még harmadnapra is föl volt a képe dagadva.

Az ámbituson állt madame Malipau piros hálóöltönyben, valami fehér ruhadarabot rázogatva.

- Mi újság monsieur? - kérdezte a garádicsokon fölsiető főúrtól, kinek léptei haragosan kongtak a kőkockákon. - Mi sült ki?

Az asszonyság már égett a kíváncsiságtól, megtudni, természetes halálról van-e szó vagy gyilkosságról.

- Az sült ki - szólt Dőry ridegen -, hogy ön egy hanyag, csúf teremtés, aki ezennel el van bocsátva a házamból. Csomagoljon be mindent, és parancsolja meg a kocsisnak, hova vigye.

A madame holthalavány lett.

- De uram, hisz ez lehetetlen. Ön tréfál talán? - dadogta.

Válaszra sem méltatta, lihegve, fújva rohant a lánya szobája felé. A csimpánz ott ült a küszöbön, nem messze tőle egy nagy tarka cica mosakodott. Nézték egymást, és úgy látszik, nevettek is egymásra.

Dőry felrúgta a majmot (mire az mordult egyet, és elsompolygott), föltépte a szoba ajtaját, és bekiáltott mennydörgő hangon:

- Kelj föl, nyomorult!

Mariska aludt még hófehér csipkés ágyában; selymes, fekete pillái be voltak csukva, szép hosszú haja elbontva, s minthogy a feje a vánkos innenső végébe süppedt, lelógott a padozatig, az ablakon beszűrődő napsugár nevetve szaladgált ebben a tündér növényzetben.

Az ajtónyílásra meg a kemény hangra fölrezzent a leány. Kinyitotta szemeit, s elmosolyodott, az apját látva.

- Kiáltottál valamit?

Az öreg zavarba jött. Jaj, csak azt a mosolyt ne látta volna! Elvörösödött, szavakat keresett.

- Igen, igen, azt kiáltottam... azt mondtam...

- Mit mondtál, apuskám?

- Hogy kelj föl, kicsikém, mert beszélni akarok veled.

Hangja szelíd volt már és végtelenül szomorú.

Mikszáth Kálmán

KÜLÖNÖS HÁZASSÁG

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ

ELSŐ FEJEZET
DIÁKOK OLASZRÖSZKÉN

MÁSODIK FEJEZET
BÁRÓ DŐRY ÉS CSALÁDJA

HARMADIK FEJEZET
A RÉGI VILÁG

NEGYEDIK FEJEZET
MILYEN LEHET A TÚLVILÁG?

ÖTÖDIK FEJEZET
A TALÁNYOK EMBERE

HATODIK FEJEZET
A HARMADIK LEÁNY

HETEDIK FEJEZET
HAJÓK HA FEL S LE JÁRNAK

NYOLCADIK FEJEZET
PIROS RÓZSA, FEHÉR RÓZSA

KILENCEDIK FEJEZET
A NAGYASSZONY GÁLÁBAN

TIZEDIK FEJEZET
TÓTH URAM PLETYKÁZIK

TIZENEGYEDIK FEJEZET
KÜLÖNÖS ELŐJELEK

TIZENKETTEDIK FEJEZET
A RÖSZKEI DRÁMA

TIZENHARMADIK FEJEZET
VIDONKA JÓZSI

TIZENNEGYEDIK FEJEZET
A HELYZET BONYOLÓDIK

MÁSODIK RÉSZ

ELSŐ FEJEZET
NAGY BAJ GYÓGYÍTJA A KICSIT

MÁSODIK FEJEZET
A BRACHIUM

HARMADIK FEJEZET
A HÍRES KÖVY PROFESSZOR ÉS PEREVICZKY

NEGYEDIK FEJEZET
FEGYVERKEZÉSEK

ÖTÖDIK FEJEZET
KROK APÓ MEGJELENIK

HATODIK FEJEZET
A GRIBY RUHÁI

HETEDIK FEJEZET
LAKODALOM A »GRIFF«-BEN

NYOLCADIK FEJEZET
KROK APÓ KOMBINÁL

KILENCEDIK FEJEZET
A VALÓSÁGOS TEHÉNKE

TIZEDIK FEJEZET
A LÁTHATATLAN KEZEK

TIZENEGYEDIK FEJEZET
KÉT SZÉP SZELÍD ASSZONY A FALON

TIZENKETTEDIK FEJEZET
LÁZAS NAPOK EGERBEN

TIZENHARMADIK FEJEZET
A SZENTSZÉK TÁRGYAL

TIZENNEGYEDIK FEJEZET
AZ OSTOBA ÓLOM

TIZENÖTÖDIK FEJEZET
AZ ÜNNEPELT TANÚ

TIZENHATODIK FEJEZET
A SZENTENCIA

TIZENHETEDIK FEJEZET
RÜGYEK A HÓ ALATT

TIZENNYOLCADIK FEJEZET
CSÁSZÁRI KIRÁLYI NAPFÉNY

TIZENKILENCEDIK FEJEZET
»NE VÁRJ TÖBBÉ, GALAMBOM, ENGEMET«

HUSZADIK FEJEZET
A KEDVES PYRKER ÉRSEK

HUSZONEGYEDIK FEJEZET
CÉLTALANUL MEGY A HINTÓ

HUSZONKETTEDIK FEJEZET
A FÖLPISZKÁLT PARÁZS

HUSZONHARMADIK FEJEZET
VÁRATLAN ESEMÉNY

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
AZ UTOLSÓ POMPA

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
TACE

LAST_UPDATED2

Gárdonyi Géza: Spiritizmus

Írta: Jenő
2022. május 26. csütörtök, 08:30
SPIRITIZMUS Magyarországon sokan foglalkoznak a lélekidézéssel. Magam is részt vettem harminc vagy negyven ilyen ülésen. Megtörtént, hogy a lelkek neveket is irtak: Napoleon, Zrinyi, Mátyás, Wesselényi, Deák és más ismert nevü jelesek. Minden név más irás. Ki az egyiket ismerte, ki a másikat. Valaki megszólal a társaságban: - Géza, kérj te is irást! Az apámat kérdeztem, hogy jelentkezhetik-e? - Igen. - Ha igen, akkor kérem, hogy irja le a nevét. A médium (egy tizenkét éves bájos leányka) felém forditja az arcát és azt kérdi, hogy mi volt az apám neve? Megmondom. A médium keze a szokott ideges remegéssel leirja: Czigler Sándor. A társaság kérdő tekintettel néz rám. Én csak a papirosra mélázva felelem: - Apám, ez nem a te irásod. A médium keze ujra a papiroson. Mások a betük, más a végzővonal, de a betük nem az én apám gömbölyü erős betüi és az alávonás sem az apámé. - Apám, - mondom ujra, - te nem irtad soha cz-vel a nevedet. A médium harmadszor is leirja a nevet ekképpen: Zigler. - Nem az, - mondom. - Az apám Zieglernek irta a nevét. Az irása meg olyan volt, hogy senkiéhez sem hasonlitott. A médium ekkor pénzre tette az ujját. Szent János apostol óhajt szólani. Az apostol azt mondta: - Aki hitetlen, annak a lelkek sohasem adnak bizonyitékot. És ezzel vége szakadt az ülésnek. Ezévi ujév napjától kezdve mikor először vettem részt a lélekidézők összejövetelein (1894), sohasem volt szó arról, hogy én hivő vagyok-e vagy sem. Mert én kevésbeszédü ember vagyok és ha kérdések támadtak is a lelkemben, elhallgattam. Inkább akartam szemlélő lenni, mint feszegető. A lelkek az első üléstől kezdve mindenkor azt mondták, hogy ismerik a gondolatainkat. De az én gondolatban való kételkedéseimen sohasem ütköztek meg. A hit, az ő létezésükben való komoly hit, ez kell, - mindig mondották. S ha olykor csak a kétségtelenül hivőknek akartak nyilatkozni, engem mindig megneveztek, hogy jelen lehetek. A többi ilyenkor más szobába vonult s a lelkek feleleteit titokban tartottuk. Igy volt ez például akkor is, mikor én arra kértem őket, hogy Béla király névtelen jegyzőjére vonatkozólag gyujtsanak világositást. Felelet: - Elcsapott barát volt. És megmondták a nevét is: - Innocent. Ez a név nem egyez egyetlen névvel sem azok közül, akiket a történetbuvárok kideritgettek. A lelkek szólottak minden nyelven, amit a társaság értett. Kaptunk latin, angol, francia, német és olasz feleleteket. Egyszer azonban Tóth Béla is eljött az idéző ülésre. És törökül kérdezett. Erre nemcsak hogy a török lelkek nem jelentkeztek, hanem másfélék sem. A társaságnak az volt a véleménye, hogy Tóth Béla kételkedő. Azokon az üléseken, amiken én résztvettem, soha semmi bizonyosságot nem hallottam a lelkektől. Jeladás, vagy jelenés nem történt, csak homályos vagy kétértelmü feleletek, többnyire gyermekesek, néha meg gorombák; - ennyi volt az egész. És én mégsem nevetem a spiritizmust. Annyi kiváló elméjü ember hisz benne, hogy azt kell gondolnom, csak én nem voltam eléggé szerencsés. Amiket olvasok és hallok, azok gondolkodóba ejtenek. Nem szólok sem Amerikáról, sem Angliáról, ahol már milliók foglalkoznak az elhunyt lelkekkel való társalgással. Közelebb van, köztünk él a Vay család. Egy Vay báróné élő hangon kap tőlük feleleteket s meg is jelennek neki. Aztán itt él közöttünk az európai nevü Zipernovszky mérnök. Ez is médium nélkül érintkezik velök. Egy betükkel ellátott asztalkán adnak neki feleleteket, annélkül, hogy pénzt kellene betütől betühöz tologatnia. Sajnálom, de egyiket sem ismerem. Ha igaz, nagy valami. Egyetlen szó, amely bizonyosság a másvilágról, nagyobb esemény lenne a világ minden eddigi eseményénél; összeforgatná az egész világot: a fegyverek lehullanának és az általános testvériség alapján uj társadalmi rend keletkeznék. De a lelkek titkolózók. * Három kérdés a T. lelkekhez.^[3] Magyarországon lehet immáron egynehány ezer idéző. Akadnak oly szerencsések, hogy feleleteket kapnak a másvilágról. Én csak három kérdésre vágytam választ. De ezt a három kérdést is csak gondolatban mertem mindig fölvetni s nem kaptam csak az elsőre egy homályos és tökéletlen kis feleletet. Ezt a feleletet pedig nem kisebb személyiség irta, mint Tóvölgyi Titusz, a lelkek leghitelesebb tolmácsa. I. Első kérdés. A szenvedés kérdése. Hogy miért szenved az ember a Földön? Az ember megnyugodhat azon, hogy nem tudja, honnan jött, hol van és hova megyen. Jó: födje az Isten fátyola ezeket a titkokat. De mikor az ember azt látja, hogy sirással kezdődik és sirással végződik; hogy az egész élete szakadatlan láncolata a szenvedéseknek, akkor a miért? felkiált az égre a legvallásosabb lélekből is. A lelkek azt diktálják a spiritiszta hiveknek, hogy a szenvedés egy előbbi életnek a büntetése s hogy a lélek vagy maga vállalkozik arra, hogy megtestesüljön a Földön vagy pedig kényszeritik rá a szellemvilágban uralkodó hatalmak. Azonban azt is mondják, hogy némelyek első életet élnek itten, ide pattant szikrák az Örökkévalóból, a lelkek szerint a világ e központi öntudatos villamtelepéből. Hát ezek nem mennek-e át a fogzás gyötrelmein, a gyermekbetegségek hosszu sorozatán s a minden emberi szenvedéssel telt életen? Hát még ha olyan családban születnek, amelyik nyomorog, vagy ahol bottal nevelik a gyermekeket? Hát ha háborús időt, inséges esztendőt, járványokat élnek át, vagy olyan szerencsétlenségek történnek velök, amilyenek a mentőegyesületek naplóiban bőven olvashatók? De beszéljünk csak azokról, akik már egy előbbi életben rászolgáltak arra, hogy egy másik élet átélésével bünhödjenek. Elképzelhető-e, hogy akiket Néró szurokba csavartatva meggyujtatott, Atilla legázolt, a tatár, török rabbá hurcolt, a háború megnyomoritott, megvakitott, azok mind rászolgáltak ezekre az iszonyu kinokra a büneikkel s hogy akkor azt a százezer koldust és százezer halottat Isten az ő igazságának táblájára irta? Ki olvasta Amerikának a történetében az El-Doradó idejét? Ki olvasta a spanyol inkvizició dolgait? Báthori Erzsébet pöriratát? Boszorkány kivégzéseket? Az eperjesi Caraffa vallatásait? meg a lisszaboni földrengést, amely egy napon hatvanezer lelket adott vissza a mennynek, s tán ugyanannyi árvát meg koldust hagyott itt a földön. Hol itt az abszolut Jóság és Igazság! - ezt kérdezi a remegő sziv, mikor ezeket hallva, olvasva és látva az égre tekint. Én nem vagyok istentagadó. A világot alkotásnak tartom és nem véletlenségnek. Csak ha a másvilágról jönnek olyan állitások, amik az emberi elme próbakövén arany helyett réznek látszanak, az állitások mellé bizonyitékot, világositást kivánunk, hogy lelkünk meg ne zavarodjék. Mert a reinkarnáció tanáról azok, akik eddig az isteni dolgokra tanitottak bennünket, semmit sem tudnak. Ez a tanitás a Swedenborgianusok felekezetét kivéve minden vallásban uj és nem földi emberek állitása lévén hitelesebbnek mutatkozik minden más tanitásnál. A mi értelmünk nem fogadhatja el buta mozdulatlansággal a szenvedéseknek ezt a magyarázatát. Akaratlanul is fölvetődik a kérdés bennünk, hogy megegyezik-e az Igazság fogalmával? Megegyezik-e az, hogy életünk egy vagy több előbbi életnek a büntetése lévén, azokat az elkövetett bünöket, a szenvedéseink okát ne ismerjük? Kitüzhetjük-e a javulást életcélul magunk elé, ha nem tudjuk, hogy miért és miben kell megjavulnunk? Tovább fonhatjuk-e vagy kijavithatjuk-e a legfőbb hatalom által rossznak itélt fonalat, ha nem tudjuk, hogy hol és mikor hibáztuk el? Tovább rakhatja e a kőmives azt az épületet, ha az alját hibásnak mondották, a tetejét meg nem tudja milyen legyen, mert a tervezetet nem ismeri? Ha nyomoréknak születtem s nem tudom, miért kell mindenki utálatát s egy mindeneknél nagyobb keservet hordoznom, vihetem-e a keresztemet béketüréssel, mikor az öntudatom azt mondja: - Ártatlanul vagy erre a büntetésre kárhoztatva! Nem. A szenvedés magyarázata ahogyan a lelkek adták, Isten ellen lázit. A lelkeknek kötelességük megnyugtató világosságot adni hozzá, mert az nem lehet a céljuk, hogy az ember az Istent félreismerje és rossznak tartsa. II. Második kérdés. A velünk beszélő lelkek szerint: a hit a siron tul való boldogulásnak az alapja. A vallás mindegy, csak hinni kell. A spiritisztának ezeken felül azt is kell hinnie, hogy valódi másvilági lelkek beszélnek vele, különben minden hozzájok való közeledés sikertelen. Hát mi a hit? Isten ajándéka, magyarázza a vallás, amelyet egynapos koromban fölvettem, és amelynek tanitásait ennélfogva legjobban ismerem. És igy magyarázza tovább: - Istentől belénk öntött erény, mely által igaznak tartjuk mindazt, amit a patriarkák, próféták, Jézus és az apostolok tanitottak, valamint azokat is, amiket Isten az anyaszentegyháza által nyilvánit nekünk, hogy elhigyjük. Hát ha a hit Isten ajándéka, akkor ha hiszek, nem érdemem, csak szerencsém. Ha nem hiszek, nem bünöm, csak szerencsétlenségem. Eszerint a római egyháznak az a kijelentése, hogy „A hit az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges” - Istentől származhatik. Egyik igaz lehet. Mindakettő nem. Az egyház csak a hitet nevezi ajándéknak; sem az életet, sem a napot, sem a kenyeret nem, semmit se, ami általános javunk, csak a hitet. Ezzel azt mondja, hogy a hit nem általános ajándéka Istennek: akinek van, örvendjen, mert övé a mennyek országa; akinek nincsen, az már itt e földön tudhatja, mi sors vár rá a harangozás után. Ha az ember elgondolkozik ezen a tanitáson, olyannak látja eléje állitva az örök Igazságot, mint valami agyában is aggott öregurat, aki a gyermekeknek ajándékot osztogat. Mosdott a gyerek? Többet kap. Nem mosdott? Semmit se kap. És az Örök Jóság fogalma? Meg tudjuk-e vele egyeztetni, hogy a hivésre való képesség nem velünk születik, mint az érzékek, a szerelem, a jóság, hanem külön kapjuk, mint valami kalapbetétet, hogy annak idején méltón üdvözölhessük az ajándékozót. Az egyház talán maga is belátja, hogy földszaga van ennek a dogmának. Magamentségére a szentirás szavaira mutat: „Aki hisz, üdvözül, aki nem hiszen, elkárhozik”. Rettenetes kijelentés. Krisztus mondta. És az egyház minden dogmái fölé odajegyzi, ezzel kezdi meg minden tanitását. Dehát ha a hit nem tőlem származik, követelhető-e akkor tőlem? Rajtam mulik, ha nem hivén, elkárhozom? Az én érdemem, ha bejutok az üdvösségbe? Azonban gondolkozzunk az egyház feje nélkül. Mondjuk, hogy a hit az én akaratomban hordozott magva a jónak, s az üdvözülésre való érdemeknek. Mondjuk, hogy a hit valamely mástól eredő felfogásnak, nézetnek vagy állitásnak az elfogadása, igaznak tartása. Hogy én valakinek a felfogását, nézetét vagy állilását elfogadjam, arra vagy az kell, hogy mindez az én felfogásommal valamiképpen kapcsolódjék, és a gondolkozásomba beleilleszthető legyen, vagy az, hogy az ő felfogását az enyimnél tökéletesebbnek tartsam, s mondjon, amit akar, igent bólintsak rá. Az első esetben az érdemeim mérlegelésénél belehull a sulytányérba, hogyan nevelt az otthonom, az élet, az iskola és hogy összehoz-e a véletlen annak a valakinek a szavával, akinek az én lelkemben visszhangot kell keltenie. A második eset szintén nem az én érdememből juttat hithez és nem az én bünömből választ el tőle, ha el nem fogadom. Ez már tisztán az agy gyengeségének a kérdése, tehát testi dolog. Mert ha az értelmem sötét, a fénybogarat is napnak tiszteli. Hapedig világos: nincs szüksége minden kék-zöld sugárnak az elfogadására. Hát akinek az értelme úgy alakult, hogy semmit sem fogad be, csak azért, mert valaki mondja? A mi felfogásunk elvégre is ugy fejlődik, mint a tenger korállja. Mindennap épiti az öt érzékünk s mindennap irányitja a gondolkozásunk hullámjátéka. Hogy melyik ágak lesznek a legizmosabbak, s jobbra vagy balra irányulnak-e avagy egyenesen az ég felé, azt mi magunk meghatározni nem tudjuk. Nincs az a szent, akiből rablógyilkos ne lehetett volna, ha a nevelése arra formálja a karakterét. S nincs az az akasztófára való, aki szent ne volna, ha az életfája arravaló talajban, arravaló éghajlat alatt fejlődik. Vakhitről ne is beszéljünk. Ha a világ minden elköltözött jó lelke ide sereglik az iróasztalomhoz és azt mondja, hogy csak akkor üdvözülhetek, ha elhiszem, hogy nem tintával irok, hanem tokaji borral, el kell kárhoznom. Minél gyermekebb az ember, annál inkább hajlandó mindent elhinni. Minél érettebb elméjü, annál inkább meglatol, megvizsgál mindent, mielőtt elfogadná. A gyermekember, meg a gyermekértelmü népség, - egy. Ezek elhisznek minden mesét. Az érett elméjü sokaság azonban logikai alapot kiván minden állitásnak. A világ rendjében értelem uralkodik. Értelem a semmiből nem származhatik. A világ tehát alkotás: valami intelligens teremtő erőnek a kifejezése. Ez hit. De matematika is egyuttal. Nem érdem. Ádámnak az Isten megtiltotta, hogy egyék az almából. Ádámék ettek. Isten emmiatt szenvedéses életre és halálra itélte az emberiséget. Ez is hit, ezt elhinni. Érdemnek miért nagyobb érdem, mint amaz, nem birom megérteni. Az ember agya olyan, mint a fotografáló masina. Ami képet fölvesznek beléje az érzékeny lemezek, azokból áll a tudása. Ha gonoszság a környezete, lelkében a gonoszság képei gyülnek össze, akarata gonosz, tudása gonosz, világnézete fekete. Hogyan váljék ebből olyan ember, mint abból, akit szentek és angyalok környeznek? Mondjátok neki, hogy higyjen! Dehát kinek is higyjen az ember. Jézusnak? Buddhának? Jézus azt mondja: Van Isten: szeressétek! Mert az ember útja a mennyei üdvösség. Buddha azt mondja: Lehet, hogy van Isten. Ha van, halandó az is. Az ember célja a nirvána. És mind a kettő azt mondja, hogy ő az igazság. Hát a lelkek, mikor tanácsért folyamodnak hozzájuk, mit mondanak a vallásokról? Azt mondják: Egyik vallás sem maga az igazság, de valamennyi az igazság közelében foglal helyet. Mindegy, akármelyik vallásnak a hive az ember, csak higgye, amit a vallás tanit. De ime Gotámó Buddha azt tanitja, hogy nem kell hit az üdvösségre. Gotámó Buddhának 450 millió a hive, Jézusnak csak 240 millió. Hát ha a Buddha többsége azt hiszi, hogy nem kell hit, ha az ő hitük maga a hitetlenség, mit tanácsolnak őnekik a lelkek? De nekünk semmi közünk Buddhához. A mi hitünk a római hit. El kell fogadnunk, amit az diktál. Mármost, ha ráhatározom magamat, hogy ezentul hinni fogom, amit eddig nem hittem, hivő vagyok-e? Érdemes vagyok-e az örök jutalomra? Nem. A lelkemen erőszakot nem tehetek. A 2-szer 2 nem hat, ha azt mondom is, hogy minden értelmemet áldozatul teszem le az Ur oltárára. Hiába áltatom magamat, hiába szuggerálom magamnak azt a számot, amit a tekintély állitott elém vagy ellene mondok, vagy csak megőrült agygyal fogadom el. Hát miért mondjátok mégis ti velünk érintkező jó lelkek, hogy higyjünk? Mért ösztönöztök erre, mikor a hit ajándék, s a maga akaratából az ember nem juthat hozzá. III. Harmadik kérdés. Allan Kardec francia lélekidéző 1019 kérdésre kapott a lelkektől feleletet. Egyet se hihetek el belőle, mert nem ismertem őt, s nem voltam tanuja annak, hogy a feleleteket csakugyan a lelkek adták. De azért azt se mondom, hogy a könyv hazugság, mert erre sincsenek bizonyitékaim. Olvasom sok gyönyörüséggel és lehetségesnek tartom minden állitását. Sőt én még az ujratestesülés pontjaira sem mondom, hogy lehetetlen állitások, pedig annál a spiritiszták is faképnél hagyták. Azt mondták rá: - Ha az ember halála után visszaszülethetik a földre, akkor az ember a saját fiának lehet ujra gyermeke, a nagyanya meg az unokájának unokája, vagy éppen a felesége, és igy az ember legszebb érzelmei és legszentebb földi kapcsolatai a másvilágon összekuszálódnak. A lelkek azóta kipótolták a Kardec filozofiájából hiányzó láncszemet. Azt mondták: - Az ujra testesülés sohasem történhetik a halál után hamarosan, hanem csak évszázadok mulva. Hát mondom, én mindezt lehetőnek tartom s ha betütudatlan paraszt volnék, és valaki elolvasná nekem ezt a filozofiát, hát akár esküt állanék reá, hogy szent igaz. De még nagyobb üresség az, amit én ebben a filozofiában látok és amire a t. lelkektől sem kaptam eddig feleletet: az a kérdés, hogy a lelkek, miért állanak velünk szóba? Mert vagy ugy rendelte a természet törvényeinek alkotója, hogy az ember a másvilág felől homályban maradjon s ekkor tilalom ellen való vétség az ő jelentkezésük, bűn, ha egyes élőknek a holtak világáról pletykálnak. Vagy pedig: ugy rendelte a Mindenek-Ura, hogy valamennyien részesüljünk a titkok megismerésében s ekkor meg az a bűn, hogy nyilvános kijelentéseket és bizonyitékokat nem adnak. S hogyan magyarázzuk meg azt, hogy az éhező, nyomorgó, tüzbenégő, vad állattól megtámadott vagy brutalitásoknak kitett gyermek kiáltására, sikoltására az elhunyt anya nem siet segitségül, ellenben szivesen megjelenik tea után a szalonban és ott az ugynevezett hivőknek butort tologat, asztalt emelget, dodonáz, csenget, muzsikál, gipszbe nyomja a talpát s másefféle mutatványok előadásában fáradozik. S ha csak közönséges lelkek tennék ezt! De csupa kiváló értelmü elhaltja az emberiségnek: Homér, Sekszpir, Juliusz Cézár, Kant, Petőfi, Hugó Viktor, Kossuth Lajos, a szentek fényes légiója, az apostolok, evangelisták, pápák, királyok, bölcsek és más életükben mind komoly emberek. A lét rejtelmeit vizsgáló elmének nem tartanak fáklyát. A történelem bonyodalmait nem segitik tisztázni. A gyógyithatatlan betegségekre nem adnak receptet. Az ártatlanul elitéltek láncát nem oldják le. Az emberi nyomor enyhitésére nincs szavuk: a koporsónál a kétségbeesetteket nem vigasztalják... hanem mikor egy csoport hivő összegyül valahol, akkor készségesen emelgetik az asztalt, gitároznak, irnak, foszforeszkálnak és leleplezik a másvilág térképét és államtitkait. * Én ismételve mondom, nem vonom kétségbe, hogy a velünk érintkező lelkek léteznek, mert mindent lehetőnek tartok, aminek a lehetetlen volta bebizonyitva nincsen. Csak erre a három kérdésre szeretnék feleletet. Tóvölgyi Titusz felelete.^[4] Habár az intézett három kérdés nem emberhez, de lelkekhez intézett három kérdés, és habár én nem pusztán lélek, de ember is vagyok, kinek (a spiritualizmus tana szerint) lelke van, engedtessék meg nekem, hogy a spiritualizmusnak és a spiritizmusnak teljes meggyőződésből hive, a kihivóval szemben sorompóba állhassak. Ugy sem jelezte Gárdonyi tisztán, hogy három kérdését azokhoz a lelkekhez intézi-e, kik testi börtöneikből megszabadulva már a tulvilági szabadságot élvezik vagy hogy elfogadja az oly lélek válaszát is, ki még földi börtönét magán hordva a vezeklés nehéz munkájával küszködik. Én tehát, a lelkem sugallatát követve, sorompóba szállok, habár a viaskodást olyan ellenféllel veszem is föl, kit a kapacitás fegyverével meggyőzni bajos, mert arról a tárgyról, melynek ellenségévé (habár kiméletes ellenségévé) szegődött, fogalma sincs; annyi azonban bizonyos, hogy egyedül nem áll s hogy a spiritiszták az ily koncepcióju ellenségeknek egy valóságos tengerével vannak körülvéve. (Aki világosságot kér, azt ellenségnek nevezik a lelkek?) Ellenségünk, de nem meggyőződésből, csak föltevésből és pedig abból a föltevésből, hogy amit állitunk, nem lehet igaz, bizonyitékaink pedig elfogadhatatlanok. Kritizálnak, nevetnek, egy kissé bolondoknak tartanak, kik a szemfényvesztésnek fölülünk, mert nincs ahhoz való eszünk, hogy a valóság megcáfolhatatlan tényeit ne szemfényvesztésszámba vegyük. Amit egyébként az ugynevezett „séance”-okról állitani méltóztatnak, azok nagyrészét aláirom én is, mert annyi csalást, amennyi itt felmerül, talán még az oláh cigányok közt se lehet tapasztalni. Igaz, hogy Magyarországon még a kezdet kezdetén állunk s oly médiumok, kik hiteles, megcáfolhatatlan tényeket bizonyithatnának, még nem igen fejlődhettek, azért annyi a médium, ahány kisérletező család, amely mindenikének jut egy Árpádja, Mátyás királya, Ovidiusa, Rákócija vagy Kossuthja stb. ami a spiritualizmust könnyen megfoghatólag, nevetség tárgyává teszi. A spiritualizmus tana nem is abból áll, hogy lelket idézzünk és asztalt táncoltassunk, hanem abból a minden eddiginél szentebb morálból, melyet magában rejt, és amely morál támogatására szolgálnak a szellemi jelenségek, de koránt sem arra, hogy velünk pletykázzanak s földi dolgaink avagy jövőnk jó vagy bal sikereink fátylait lebegtessék. Dehát térjünk a dologra! Mi is az első kérdés? I. Az „első kérdés” a szenvedés kérdése. Hogy miért szenved az ember e földön? Azért, hogy a pillanatonkint meg nem jelenő boldogság angyalának csókját izlelve a boldogság után vágyjon. (Tehát, hogy a b o l d o g s á g u t á n v á g y j é k. A juhász jut eszembe, aki azért veri a kutyáját, hogy az örüljön, - amikor elereszti. A lelkek életfilozofiája eszerint egyez a juhászéval, csak éppen hogy ők poetikusan fejezik ki magukat.) Csak hogy az a boldogság az üdvösségből csak kóstoló és nem található föl e földön. Legyen az a test gyarlóságaihoz és állati ösztöneihez kötött lélek örökös vágya, epedése; hajtsa, kergesse, fusson utána keresztül tüskön-bokron, hullajtson verejtéket, érezze az utak tövisbokrainak szurását, mint szomjuság gyötörje a vágy elérhetni a forrást, mely az élet sivatagának és szenvedéseinek határánál, pázsitos gyep puha bársonyával, hűs, harmatos szellők virágillatos ujjainak lágy simogatásával reá várakozik; de amely forrás elérésének dija: „Ne tedd felebarátodnak, amit nem kivánsz tenmagadnak”. Ez a föld a lelki tökélyesbülés és tisztulás állomása; a lélek fejlődésének kertje, melegágya, amely elkezdve a geologiától a pszikologiáig, az élet variációinak valamennyi fázisán mint ugyanannyi szürőn és retortán keresztül vezettetik, hogy mire emberré lesz, amennyire lehetséges, méltóan foglalhassa el ezt a helyet. Ezen a helyen folytatja tisztulását a szenvedések és megpróbáltatások zsarátnokain keresztül. Tudjon különbséget érezni a jó és rossz között s mint a küzdelmeknek tapasztalatok által megedzett, kipróbált harcosa, fölhasználható legyen ott, ahol reá szükség leend. (De ha a lélek Istentől pattant ki, miből tisztul? Minek azt mosnia a szenvedésnek, ami olyan tiszta helyről jön, hogy makula nem lehet benne? A csecsemő lelke a fogfájástól meg a hascsikarástól fejlődik? Aki látott difteritiszben napokig fuldokló gyermeket, nem fogadhatja el, hogy a lélek fejlődése ilyen „meleg-ágyban” kezdődjék, mint ez a mi földünk. Ki mondja meg, mi a j ó és mi a r o s s z? A tökéletesség szine előtt sem j ó, sem r o s s z nem lehet. Cikkemben kifejtettem, hogyha jó vagyok a körülmények nevelték belém az erkölcsi jó fogalmát és igy nem érdemem. Ha pedig r o s s z vagyok, épp ebből az okból nem bűnöm. A lelkiismeret belém nevelt bizonytalon szinü világosság. A legerkölcsösebb pápua is nyugodt lélekkel főzi meg az ellensége combját, nem tiltakozik ellene a lelkiismerete. Viszont elég olyan erkölcstelen európai ember lehet, aki nem üti agyon a legyet se, mert a lelkiismerete azt mondja: nem szabad szenvedést okoznom még az állatnak se!) Hogy pedig a tökélyesbülés és tisztulás e földi kohójában az örökkévalósághoz mérten egy rövid emberi élet kevés, az felfogható. Hogy az emberré levés fázisától az emberileg lehetséges tökély fázisáig hány inkarnáció válik szükségessé? Az előre meghatározva nincs. Nem az ujjamból szoptam ezeket. A spiritualizmus tudomány. A dolgok bővebb magyarázatába itt nem bocsátkozhatom. Ajánlom olvasásra az Akszakow, Hellenbach, Du Prel, Friese, Devis, Zöllner, Vallace, Brofferio stb. tényekre hivatkozó spiritiszta tudósok munkáit. Száz csepp keserüség, egy csepp boldogság: az emberi életben ez a normális állapot; ebben megnyugodni, szociális bölcsesség. (Én nem kérek az ilyen italból. Sem az ilyen bölcsességből.) Mert egyedül megnyugvás az az ir, mely a szenvedést könnyebben elviselhetővé teszi. A megnyugvás, mely a vergődést, tépelődést, rángatózást, az önkinzás e szereit kizárva a szenvedésnek méregfogát kiveszi, s a lélek beleilleszkedvén az ő helyzetébe, nem hánykolódik, nem feszeng, sőt kényelmet is élvezhet. (Ha ezt az egri minorita orvos magyarázná a tornácon rája várakozó fogfájósoknak, vajjon nem azt felelnék-e rá: - Hiszen igaz, tisztelendő uram, de azért csak tessék kihuzni ezt a rossz csontot. Tessék elmenni a kórházba, mikor operálnak és tessék megmagyarázni a szenvedésben való megnyugvást az orditva szenvedő betegeknek!) Hogy valaki mily családba születik bele? Kérdés, először él-e, mint ember? Avagy jutalomból vagy büntetésből van-e reinkarnálva? (Az a Szapáry, aki az ekét huzta, bizonyára jutalmul kapta a reinkarnálódást. A királyi családba beleszületett lelkek kétségtelenül a legnagyobb jutalmat nyerik az ujra testesülés által. Mit mond erre a világtörténelem? A felrobbantott cár? A gégerákban meghalt német császár? A mexicói Habsburg? Az elevenen elégett Habsburg-leány? Orth János? Rudolf?) Az első élet olyan, mint a sorozás, kire ahogy a sor jut. Hogy aztán mily további élet vár reá, avagy mily életre teszi magát méltóvá? Az sok mindenféle hatástól függ s azok szerint itélkeznek felette. Háborus idő! járvány! szerencsétlenség! Ezek rendkivüli állapotok. A háboru az emberi szabad akarat cselekménye, a földi élet összeütközéseinek folyása és nem felsőbb akarat gyümölcse. Ezzel tehát számoljanak le az emberek. Többnyire a járványok is egészségtani tünemények. (Ezernyi ezer özvegy és árva: az indiai pestis után ne kérdezzétek sirva az Istent, hiszen csak e g é s z s é g ü g y i t ü n e m é n y n e k vagytok az áldozatai!) Európa és Amerika előbbre haladt emberisége ma már a járványokat is képes lokalizálni, tud nekik parancsolni. Már Japán is Európa nyomdokain jár. Miért nem tud ott járni China, India, Persia, és a többi! Nyitva van előttük az út. És ha vajjon a haladás nem lenne előmozditva olykor magasabb helyről intézett kényszereszközökkel, ha olykor nem fordulnának elő viharok, melyek az emberiséget tespedéséből kimennydörgik, lethargiájából felrázzák, nem ott volnánk-e mi is, ahol a világ többi elmaradott népei vannak? És a járvány okozta halál inkább az élve maradottak erejének fölzaklatására, mint a meghaltak büntetésére szolgál, mert a halál egyáltalán nem büntetés. (Erre vonatkozólag jó lenne azokat a lelkeket megkérdezni, akiket Caraffa kerékbe töretett, elevenen megnyuzatott és akiket nyársba huztak.) Ha a halál büntetés, akkor a börtönből való szabadulás is az, amit pedig ugyebár, nem tartunk annak? És ha a halál késő öregsége előtt éri el az embert, akit elér, annak a számára amnesztia. Egyes szerencsétlenségek ha előfordulnak? Tessék utána nézni, többnyire az emberi saját okozat kifolyásai, vigyázatlanságának következményei avagy ovatosságának hiányaiból erednek; és ha nem erednének? Megszünnék az emberi elővigyázat és óvatosság más szóval: megszünnék az emberi éberség. (A gályákra hurcolt református papok, akiknek vaskörtét nyomtak a szájokba, hogy ne orditsanak és akik vagy megőrültek vagy meghaltak e vérlázitó kegyetlenségek következtében, mindenesetre óvatosabbak lehettek volna! Ez a budapesti villamos közlekedés áldozatainak különösen megnyugtató magyarázat.) Az alkotás be tud számolni minden ténynyel, de az emberek mig egyrészt lusták gondolkozni felette, másrészt követeléseikkel annyira mennének, hogy Isten vigyázzon helyettük mindenre és Isten végezzen helyettük mindent. (Azt senki se kivánja, hiszen már az eddigiekből lehet érteni, hogy mindre szenvedés kivánatos, mert tisztit.) Istennek csak egy kis hajlandóságot kellene mutatnia erre s az emberek követeléseit kielégiteni még isteni hatalma sem lenne képes. Mi a Néró kegyetlenségeit, Atilla elgázoló hadjáratát, török tatár általi rabláncrafüzetést, kinzást, Báthori Erzsébeteket és Caraffákat illeti? Isten az embernek szabad akaratot adott s habár történnek olykor csodák az életben, hogy valaki az ő büneinek elkövetésében föl lesz tartóztatva, az a csoda egy-egy momentán megvillanása az Ur pallosának, mint a villámütés, de általában véve kiki a maga cselekedeteiért felelős; és ha az Ur az ő cselekedetében, mikor rosszat akar elkövetni, minden embert föltartóztatna? Mi lenne a szabadakaratból, mi érdeme lenne a jó cselekedetnek ha ki lenne zárva, lehetetlenné téve a rossz? (De nem arról van ám szó, hogy Néró a maga cselekedeteiért felelős, hanem hogy a t. lelkek, akik akrobatamutatványokat készséggel végeznek a jól megvacsorázott idézők lelki épülésére, azokat a szurokfáklyába csavart vagy tigrisek elé taszitott ártatlanokat nem védelmezik meg. Képzelje el akárki, hogy ő ott van a cirkuszban, és vele szemben az éhségben tomboló vadállat s feleljen helyettem a spiritiszta elméletnek, hogy megnyugszik-e benne?) A gonoszak büntetéséről éppen ugy nem feledkezik meg az ég, mint az ártatlanul szenvedők kárpótlásáról; és ha beigazolódott gonoszságot még a földön is megbüntetik s a nemes és jóra törekvés még itt is megtalálja az elismerést? Hogyne találná meg ott, ahol Isten a büntető és jutalmazó!? (Nem kivánom senki megbüntetését, csakhogy engemet ne bántson! Mit használ az aradi tizenhárom vértanunak meg ezek családjainak, hogy Haynaut az égben megbüntetik?) Hanem aki mindent az ő földi szemüvegén át vesz vizsgálat alá s az élet határát, büntetést és jutalmazást a sirnál befejezettnek állitja... (Semmit sem állitottam, csak kérdeztem.) ...Az előtt természetes, hogy igazság nincs, mert bizony az az igazság, melyet e földön az emberek szolgáltatnak, igen sok kivánni valót hagy maga után. Aki tehát a másvilágban nem hisz, aki a lélek halhatatlanságát tagadja, (Tagadni annyit tesz, mint valónak ismert valamit nem valónak állitani. A lélek halhatatlanságát én lehetőnek tartom, valóban nem ismerem. Ez nem tagadás, hanem felfogás.) ...az befejezetlen félmunkát lát maga előtt, amely éppen ott szakad meg, ahol logice legkivánatosabb lenne a folytatása, ahol következnie kellene mindannak, mi e földön nem nyert befejezést. Nos hát a spiritualizmus tana, mely ma már mint komoly tudomány nagy elmék és tudósok által müveltetik, égi megnyilatkozások segélyével éppen e logikának nyomán halad s oly bizonyitékokkal rendelkezik már is, melyek megcáfolhatatlanul igazolják: hogy az alkotás nem céltalan és nem öntudatlan félmunka; hogy Isten nem sztrájkoló munkás, ki az ő dolgát középen abba hagyja; és hogyha véges is az emberi ész; ha megvan is a szem és földhatár; ha tekintetünk nem is lát tovább a sirnál: a mindenség azért véghetetlen és rendszerbe foglalt, amely rendszerben félbeszakitás nincs, de van egy cél, amely felé az atomok világa irányitva van és törekedik. (Még eddig egy szikra égi megnyilatkozást sem láttam az elmondottakban. Az égi megnyilatkozásnak kétségbevonhatatlan igazság gyanánt kell hozzánk érkeznie. Nem szabad rezet mutatnia arany helyett. Hát hol vannak azok a bizonyitékok? Hiszen az emberiség évezrek óta várja! Milyen kegyetlen Ön, Tóvölgyi úr, hogy nem adja elő azokat a bizonyitékokat.) És hogy javulhatunk-e, ha a javulás föltételeit nem ismerjük? Dehogy nem ismerjük! Még a legromlottabb ember is ismeri! Az ember lelkiismeretének oly finom az érzéke, hogy amint egyszer öntudatra ébredtünk, az már vibrál, az már mozog, de vibrálását, mozgását nagyon sok tekintetben kényelmetlennek tartjuk és nem akarjuk észrevenni; de mikor már késő, mikor már föl van lázadva ellenünk és gyötrelmünkké válik? bezzeg észrevesszük. Ám tessék észrevenni előbb. Tessék csak megfigyelni vibrálását, mozgását, tessék csak hozzá folyamodni valamely cselekedetnek az elkövetése előtt s annak oly finom érzéki nüánszai vannak, hogy korrekt feleletet fog adni mindenre. De ne tessék elnémitani vagy föl sem venni tanácsát, mert annyi bizonyos, hogy a terrorizmus előtt, amig a dolog végsőre nem kerül, meglapul. (A lelkiismeret kérdésére már feleltem.) II. Második kérdés: „Mi a hit?” Ugy hiszem, ezzel a kérdéssel kurtábban végezhetünk. A hit a meggyőződés extraktuma. Hinni csak azt tudom, amit a meggyőződésem bizonyosra vesz és sugall. E nélkül minden hitvallás alakoskodás és hamis. Ha valaminek a bizonyosságáról vagy alaposságáról meggyőződve nem vagyok? A hatalom és erőszak rám eröltetheti ugyan, hogy valljam, de nem erőltetheti rám, hogy higyjem; valamint ha a hitet a meggyőződés tette bennem erőssé, a hatalom és erőszak rám eröltetheti, hogy tagadjam, de nem eröltetheti, hogy ne higyjem? (Hiszen én majdnem szóról szóra ugyanezt állitom.) Hogy a kath. anyaszentegyház mit tart és mit nyilvánit? Az ő dolga. De hogy hiszem-e? Az enyém. Nem tartok azzal az iskolásgyerekkel, ki a katekéta kérdésére: „Mint kell hinni a keresztény katholikusnak, hogy üdvözüljön?” ahelyett, hogy azt mondta volna: „A keresztény katholikusnak, hogy üdvözüljön hinnie kell, amit a keresztény katholikus anyaszentegyház elébe ad, akár irva legyenek azok, akár nem”. E helyett tévedésből avagy zavarból azt felelte: „akár igazak legyenek azok, akár nem”. A spiritualizmus tana senkitől sem követeli a meggyőződés nélküli hitet, sőt ellenkezően, a theozofizmus abban különbözik, hogy tényekkel igyekszik előállni, a hitetlenséget tényekkel igyekszik meggyőzni, tehát a hitet meggyőződés alapjára akarja építeni. (Dehát hol? mikor? hogyan? Hiszen éppen ezt várom.) Spiritualizmus és anyaszentegyház, spiritualizmus és vallás csak annyiban rokonok, hogy Istent hisznek, de más tekintetben teljesen eltérnek egymástól. A spiritualizmus tana szerint a vallás csak forma és egy becsületes jólelkü mohamedán, ariánus, vagy baptista sat. okvetlenül kedvesebb Isten előtt, mint egy erkölcstelen, rosszlelkü katholikus és viszont. Imádja Istenét, ki mily formában akarja, csak a bünök szennyétől igyekezzék megóvni lelke tisztaságát. A hitetlenség nem bün, hanem a rossz cselekedet, az bün. Ki minden igyekezetének dacára sem képes Isten létezéséről meggyőződni? Ezzel még nem árt senkinek, de ha hitetlensége a bünök örvényébe sodorja? Azzal már árt és meg is fogja találni a büntetését. (A hitre vonatkozó fejezet ellen az első válaszban ellen mond ennek. Hogy érhet büntetés, ha a hit nem tőlem függ?) A hit egy amulet, egy paizs a bünök ellen, még a legtudósabb emberre nézve is, mert a hit ellenszere a bünnek, melynek elkövetésére ezernyi csáb által lesz megkisértve az emberi gyarlóság. (Nem állitottam az ellenkezőjét, csak az egyház szavával mondtam, hogy a h i t I s t e n a j á n d é k a.) Az erős hit erőssé, ellentálló képessé teszi a lelket is, az erkölcstelenség minden járványával szemben. Erőssé teszi a türelemben, a kitartásban, a szeretetben, gyengévé a gyülöletben: mert ha Istentől saját vétkeinek megbocsátását kérheti, arra gondol: hogy az ellene vétkezőknek megbocsátani ő is hivatva van. A hit tehát nem kötelező váltó, melynek értékét, ha nem hiszek végre hajtják rajtam, hanem óvó palladium, egy oly társaságnak a részvénye, mely akkor ér legtöbbet, ha egészen tiszta és nincs ráirva semmi s amely társaság tagjainak igazolványát is képezheti. S habár a mennyország kapuján át be lehet jutni enélkül is, jobban be lehet jutni ezzel, mert tisztábban megőrizhetem a lelkemet védpajzsa alatt, mintha az életnek mindenféle szenynyel és megpróbáltatásaival vegyült küzdelmi közepett meztelen lélekkel harcolok. A hit tehát nem nélkülözhetetlen, de szükséges. Erőltetni nem lehet senkire, de aki meg tudja szerezni, tegye, mert élete vándorutján oly társat talál benne, ki megkisértései ugy tévelygései közepett erős támaszul és vezetőül fog szolgálni. III. Harmadik kérdés: „A lelkek megjelenését” illeti. Hogy a reinkarnáció vagy az ujratestesülés mire való? arra az I. fejezetben felületesen feleltem. Annyira legalább megfeleltem, hogy fogalmat nyert róla az olvasó. Hogy alaposan megfeleljek?... Miért? Ki hiszi el? Hogy valakivel zenéről beszélhessek, pláne magasabb zenéről? Annak legkevesebb, de a kottát ismernie kell. A spiritizmus már a magasabb zenéhez tartozik. Ennek a megértéséhez és felfogásához egy kis beavatottság okvetlenül szükséges, arra pedig, ma még, az olvasó közönség sorai között aligha számithatunk. Maradjunk tehát ama kérdés megoldásánál: Bün e a lelkekre nézve a megjelenés? Avagy a tetszésüktől függő szabadság? Avagy kötelesség? Nos hát bünnek nem bün. Föltehető ugyan, hogy a bünös lelkek, kiknél hogy néhány bünnel több-e vagy kevesebb, nem jönne számitásba, megjelennének, ha bün lenne is, de semmi szin alatt nem jelennének meg a már Isten kegyelmét élvezett tiszta lelkek, pedig megjelennek az ilyenek is, sőt a hozzájuk intézett kérdésekre, egyik ugy, mint a másik Amerikában, Londonban, Párisban vagy Düsseldorfban egyenlően azt jelentették, hogy: az emberiség tájékoztatására megjelenésük nemcsak szabadságukban áll, de kötelesség. Arra a kérdésre pedig: „Hogyan lehessen megmagyarázni, hogy az éhező, nyomorgó, tüzben égő, vad állattól megtámadott vagy brutalitásoknak kitett gyermek kiáltására az elhunyt anya nem siet segitségül, ellenben szivesen megjelen tea után a szalonokban s ott az ugynevezett hivőknek butort tologat, asztalt emelget” stb. ezt felelem: Nagy tévedésben méltóztatnak lenni a lelkek megjelenésének lehetősége és célja felől. Először is a lelkek nem földi lények, hogy földi dolgokba avatkozzanak, sőt minden földi beavatkozásuk meg van tiltva. (Az előbb méltóztatott mondani, hogy megjelenésük Amerikában, Londonban, Párisban stb. k ö t e l e s s é g.) Ugyan mi lenne akkor, ha a lelkek az embert minden veszedelemtől megoltalmaznák, ki félne akkor a veszedelemtől? Ki vigyázna akkor magára? (Tehát az égő házban elrekedt gyermekek segitségére azért nem sietnek a lelkek, hogy vigyázzanak magukra!) Hány ugornék ki juxból az ablakon, vagy bele a Dunába, vagy bujnék az oroszlánketrecébe? sat. Aztán meg ez a földi veszedelem az égiek előtt nem is olyan nagy veszedelem ám; (Az akasztani vitt embernek ez a magyarázat jó vigasztalás lehet.) ...legnagyobb lenne a halálos, az pedig a földi szeretettet az égiek karja közé vezetné. Ha szabad lenne a szüléknek beavatkozniok, még inkább biztatnák a gyermekeket: Ugorjál csak fiam a Dunába. Ugorjál csak! Ne félj semmit. Itt vagyok én és a karjaimmal foglak föl. Hogy pedig a szalonokban asztalt tologatni megjelennek? Igen is, ahol médium van, s ahol ehhez a megjelenéshez a médiumból erőt merithetnek, megjelenésük tehát nem attól függ, hogy hol a gyerek, hanem, hogy hol a médium? (A szerencsétlenségeknél eszerint ezután nem azt kell kiáltanunk, hogy: - S e g i t s é g! Hanem azt, hogy: - M é d i u m! H o l a m é d i u m!) Egyébként nem is mindenütt vannak ám ott, ahol ott lenni állitatnak, s noha igaz, hogy a kisérletezőkkel olykor, sőt leggyakrabban alantas lelkek üzik játékukat s jelentkeznek Homér, Shakspir, Julius Cézár és Hugó Viktor helyett, de még igazabb, hogy olykor semmi lelkek nem jelentkeznek. De hogy erről most bővebben irjak, azt hiszem nem kivánja tőlem senki, sőt a nagy többség már zugolódik is, hogy ennyire igénybe vettem a türelmét. De mint igaz és buzgó spiritiszta, kinek hite meggyőződésen alapul, és akár szidnak, gunyolnak, nevetnek, halálra itélnek, még is hiszek; nem tehettem, hogy föl ne vegyem Gárdonyi Géza által a spiritizmusnak odadobott keztyüt s ne válaszoljak, - bár nem hozzám intézett kérdéseire, - legjobb meggyőződésem szerint. (Mindenesetre hálára vagyok kötelezve a válaszért. Mert ha a föltett három kérdésre nem is felelnek meg, de nyilvánvalóvá teszik, hogy a filozofia mennyi világosságot kapott az égben élő lelkektől. Tóvölgyi a legtudósabb magyar spiritiszta. Ismeri az egész szellem-literaturát. Ám szolgáljon az asztaltáncoltatók lelki üdvösségére, okulására, amit ő a lelkek tolmácsaképpen az én három kérdésemre válaszolt. És a ti felvilágositásotokra is fiaim.) Gárdonyi Géza Földre néző szem Égre néző lélek Intelmek fiaimhoz DANTE KIADÁS, BUDAPEST A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu TARTALOM FÖLDRE NÉZŐ SZEM TÁRSASÁG TÁRSALGÁS LÁTOGATÁS UDVARIASSÁG ALÁZATOSSÁG KÖSZÖNÉS ÉRZÉKENYSÉG KÖNYV ÚJSÁG ZENE FESTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT SZÍNLAP HÁTÁRA BOR DOHÁNYZÁS KÁRTYA PÉNZ KENYÉR NÖVÉNYEN ÉLŐK FŐVÁROS AZ ORSZÁG TÁRSADALOM MAGÁNYOSSÁG NŐ VI-IK PARANCS HÁZASSÁG CSALÁD NEMESSÉG BECSÜLET GYŰLÖLET AKARAT ÉGRE NÉZŐ LÉLEK A TEST LELKI ÉBREDÉS LÉLEK HALÁL SPIRITIZMUS HIT VALLÁS JÉZUS BIBLIA ISTEN ZSIDÓSÁG BŰN HAZUGSÁG SZENVEDÉS FELEBARÁTI SZERETET EMBERSZERETET VISZONTSZOLGÁLAT ELLENSÉG NEMEZIS BOLDOGSÁG KERESÉSE LÉLEKTAGADÓK HÁZI JAVÍTÓINTÉZET ÉLETCÉL ÉLETPÁLYA ÉLETUTAINK
LAST_UPDATED2

Magyar anyósviccek

Írta: Jenő
2022. május 26. csütörtök, 07:45
Anyós viccek 1 Cserbenhagyásos gázolás történik, az áldozatot faggatják a rendőrök: - Mit tud mondani az elkövetőről? - Az anyósom volt. - Miből gondolja? - Felismertem a kacagását. Anyós viccek 2 Egy férfit az anyósa leküld a boltba zöldségért, de a lelkére köti, hogy csakis szép, tiszta, és vegyszermentes lehet. A férfi bemegy egy bioboltba, és elkezd a zöldségek között válogatni. Amikor odamegy hozzá az eladó, megkérdi tőle: - Ugye, ezeken a zöldségeken nincsenek mérgező vegyszerek? Az anyósomnak viszem őket. - Nincsenek uram, azokat sajnos magának kell ráraknia. Anyós viccek 3 - Mi a különbség a vöröshagyma és az anyós között? - Mi? - Miközben az anyóst szeleteled, nem sírsz! Anyós viccek 4 - Mit szólsz hozzá, Aladár, az anyósom túl van a krízisen? - Hogyhogy? - Meghalt. Anyós viccek 5 - Mi a hasonlóság az anyós és a hegyi ösvény között? - Na mi? - Hogy mindegyik egy csapás! Anyós viccek 6 Az anyós a vejével az orvosnál: - Asszonyom, Önnek nagyon csúnya a nyelve. - Doktor úr, maga biztosan összebeszélt a vejemmel! Anyós viccek 7 Kovács anyósa felakassza magát. Felesége, aki a dolgot észrevette, rohan a férjéhez, aki újságot olvas. - Jenő, a mama felakasztotta magát, már fuldoklik! Adjál hamar egy kést! - Még mit nem!? - mondja Kovács - Elvágni azt a drága kötelet? Csomózd ki! Anyós viccek 8 Anyós mondja a vejének: - Miért hoztál vattát a névnapomra, fiam? - Miért, nem fülbevalót kért, mama? Anyós viccek 9 Égő házat oltanak a tűzoltók. Egy férfi többször bemegy az égő házba, majd rövid idő után kijön. Egy idő után megkérdezték a tűzoltók: - Uram miért szaladgál be az égő házba? - Tudják, bent fekszik az anyósom, és mindig megfordítom! Anyós viccek 10 - Éjjel az anyósoddal álmodtam. - És mit mondott? - Semmit. - Akkor az nem ő volt. Anyós viccek 11 - Melyik a jóindulatú daganat? - Amelyik az anyóst támadja meg. Anyós viccek 12 - Az anyósom olyan, mint egy jó napilap. - Hogyhogy? - Naponta megjelenik, és minden pletykát közöl. Anyós viccek 13 Két barát találkozik: - Hol voltál? - A temetőben, az anyósomat temettem el. - És miért vagy így összekarmolászva? - Nagyon védekezett! Anyós viccek 14 - Pajtás, téged miért zártak börtönbe? - Azért, mert az anyósomba belecsapott a villám. - De ez nem a te bűnöd! - Tudod, cimbora, én fogtam a nyelét. Anyós viccek 15 Egy vadász szafarira ment a feleségével és az anyósával. Letáboroztak a dzsungelben. Egyik éjjel a feleség kétségbeesetten keltegeti a férjét: - Drágám, eltűnt a mama, gyere menjünk és keressük meg! A vadász megragadja a puskát, és elindulnak az éjszakában. Nem messze a sátruktól, egy tisztáson rémisztő látvány tárul eléjük: a mama egy bokor előtt áll, és egy hatalmas hímoroszlánnal néz éppen farkasszemet. A fiatalasszony rémülten suttogja a férjének: - Uramisten, most mi lesz? - Semmi - feleli a vadász. Az oroszlán kereste magának a bajt, majd kimászik belőle egyedül! Anyós viccek 16 - Mi a különbség a bengáli tigris és az anyós között? - ? - A bengáli tigris megszelídíthető... Anyós viccek 17 Esküvője után kérdezik Kovácsot a kollégái: - Na, milyen a házasélet? - Tudjátok, hamarosan megáld minket az Isten egy pufók, visító, fogatlan teremtménnyel. - Csak nem babát vártok? - Á nem, az anyósom hozzánk költözik. Anyós viccek 18 - Képzeld, a falióránk leesett a falról! Ha egy perccel hamarabb történik, pont az anyám fejére zuhan! - Ez a rohadt óra mindig is késett! Anyós viccek 19 Az anyós látogatóba megy a vejéhez. - Meddig marad anyuka? - kérdezi a veje. - Ó fiam, hát ameddig szívesen láttok. - Jaj drága anyuka már a kávét se tetszik megvárni? Anyós viccek 20 Férj a feleségéhez: - Ma is itt járt az anyósom? - Igen drágám, de miből gondolod? - Le van köpve a fényképem! Anyós viccek 21 - Mennyi az anyós ideális testsúlya? - ? - Három kiló, urnával együtt. Anyós viccek 22 - Lányom nagyon szeretnék a vőm kedvében járni. Szerinted melyik ruhámat vegyem fel? - Szerintem azt, amiben utazni szoktál. Anyós viccek 23 Két rab beszélget: - Józsi, téged miért ítéltek el? - Szerelmes lett belém az anyósom. - És? - Elcsavartam a fejét. Anyós viccek 24 Kovácsékhoz becsenget egy hölgy gyűjtőívvel a kezében: - Kérem, ajánljanak fel valamit az elhagyott nők menhelye számára! - Várjon egy kicsit - mondja Kovács úr. Mindjárt hozom az anyósomat. Anyós viccek 25 - Mikor jár az anyós biciklivel? -? - Amikor a seprűje szervizben van. Anyós viccek 26 - Én, ha az anyósommal veszekszem, mindig enyém az utolsó szó! - És mit mondasz neki? - Igen mama! Anyós viccek 27 Férj az anyósának: - Mama, maga olyan szép, mint egy csillár! - Ó, köszönöm fiam, tudom én azt... - Csak kár, hogy nem lóg! Anyós viccek 28 - Miért van még két foga az anyósnak? -Az egyikkel kinyitja a sörömet a másik meg hadd fájjon neki. Anyós viccek 29 A fiatalember először vacsorázik a mennyasszonya szüleinél. Étkezés után így szól leendő anyósához: - Köszönöm a vacsorát, rég ettem ilyen jót! Megszólal erre a mennyasszony kisöccse: - Mi is... Anyós viccek 30 - Szóval azt állítja, hogy eltűnt az anyósa? - Igen. - Mikor? - Úgy két évvel ezelőtt. - Na de ember! Akkor miért csak most jelenti be? - Valahogy eddig nem mertem elhinni. Anyós viccek 31 - Tegnap este Jenőéknél voltunk. Egy ideig nyomott volt a hangulat, de aztán jött egy távirat, hogy meghalt az anyósa. Anyós viccek 32 - Hogyan tudsz leghamarabb megszabadulni fölös 80 kilótól? - Üsd agyon az anyósodat. Anyós viccek 33 Vízparton kétségbeesetten kiabál egy ember: - Segítség! A feleségem beleesett a vízbe. Én nem tudok úszni, de aki kimenti, annak adok 1000 forintot! Egy horgász gyorsan beugrik a vízbe, lebukik, nagy nehezen a partra húzza, majd kéri a fizetséget. A férfi megnézi a kimentettet, és így szól: - Elnézést, de nem jól láttam. Ez nem a feleségem, hanem az anyósom. Mire a horgász szomorúan: - Sajnálom. Akkor mennyivel tartozom? Anyós viccek 34 - Mondja, mit szokott főzni magának az anyósa? - Mindig ugyanazt: bosszút forral! Anyós viccek 35 Kovács nagyon ideges, és elmegy a pszichológushoz. Az anyósa is elkíséri, és kint várja a várószobában. Az orvos megvizsgálja, majd azt mondja neki: - Önnek valami krónikus gátlása van, amely minden életörömtől megfosztja. - Pszt... - csitítja Kovács -, kint ül a várószobában! Anyós viccek 36 A férj kicseréli az ajtózárat, és este így szól a felségének: - Drágám, ez az ajtó az anyádnak biztosan nem fog tetszeni! - És miért nem? - Mert nem olyan, mint a lottó ötös, hogy bármikor bejöhet! Anyós viccek 37 Egy férfi bemegy a kocsmába, és odamegy a barátjához: - Nagyon elegem van az anyósomból. Szerinted mit tegyek? - Vegyél neki egy trabantot, aztán majd jól összetöri magát. Egy hónap múlva jön vissza a férfi: - Hát a terved nem vált be a trabant összetört de ő sértetlenül megúszta. - Akkor vegyél neki egy Suzukit. Egy hét múlva megint jön: - Már megint összetörte az autót de magát sajnos nem! - Értem. Akkor vegyél neki egy jaguárt. A férfi visszajön egy nap múlva: - Király! A jaguár már a garázsban széttépte! Anyós viccek 38 Bíró a vádlotthoz: - Vádlott! Magát azzal vádolják, hogy kidobta az anyósát a tizedik emeleti lakásuk ablakából. Mit tud felhozni a mentségére? - Bíró úr! Az anyósom nagyon gonosz asszony volt, aznap is úgy felbosszantott, hogy hirtelen elfogott az indulat, megragadtam és hát, kidobtam az ablakon! - Vádlott! Erre nincs mentség! Gondolnia kellett volna arra, hogy ha kidobja az anyósát az ablakon, akár egy ártatlan embert is agyonüthet az utcán! Anyós viccek 39 A börtönőr benyit a zárkába: - Jöjjön beszélőre, itt van az anyósa. Mire a rab: - Mondja, hogy házon kívül vagyok. Anyós viccek 40 A gazda a vasárnapi ebéd után leheveredik aludni. A legmélyebb álmából rázza fel a komája: - Ébredjen kend! Az anyósa beleesett a kútba és megfulladt! Hallja? Holtan fekszik a kút fenekén! A gazda álmosan megrántja a vállát: - Na és, én úgyis csak csapvizet iszom! Anyós viccek 41 - Mit vesz az anyós feleslegesen? - Lélegzetet. Anyós viccek 42 Két barát találkozik, azt mondja egyik a másiknak: - Te, tudnál még egy jó viccet mondani? - Tudok, de miért? - Mert amit tegnap mondtál, azt elmeséltem az anyósomnak. - És? - Félholtra röhögte magát. Anyós viccek 43 Anyós és a veje hazafelé tartanak a piacról. Nehéz a csomag, cammog a mama, mire a veje dühösen ráförmed: - Mama, igyekezzen már, mert ha így haladunk, holnapra sem érünk haza! - Majd meglátom fiam, ha te is 80 éves leszel, hogy fogsz sietni! - Az istenfáját magának, hát még azt is meg akarja érni?! Anyós viccek 44 A bíróságon: - Vádlott! Mivel tudja magyarázni, hogy mellbe lőtte az anyósát? - Aláhordott a puskám. Anyós viccek 45 Az anyós így szól a vejének: - Ha annyira utálsz engem, miért van kirakva mégis a képem a kandallótok fölé? - Csak azért, hogy a gyerekeket elriasszam a tűzzel játszástól! Anyós viccek 46 Hatalmas viharban, ítéletidőben csönget az anyós. A veje nyit ajtót: - Anyuka, mit keres itt ilyen rossz időben? Miért nem megy szépen haza? Anyós viccek 47 A férj az anyósa temetéséről ballag hazafelé. Egyszer csak lezuhan mellette egy tégla és majdnem agyonüti. A férj ijedten ugrik félre, aztán felnéz az égre, és így szól: - Mi az mama, már is fent van? Anyós viccek 48 - Hogyan tudsz vitába keveredni az anyósoddal? - ? - Mondj neki bármit. Anyós viccek 49 Nemrég temették el a férfi anyósát. Kimegy a temetőbe, megnézni, hogy minden rendben van-e a sírnál. Látja, hogy nem messze tőle három öreglány őt figyeli. Jó hangosan elkezd sóhajtozni: - Jaj, miért haltál meg, anyósok legjobbika! Bárcsak feltámadnál! Ebben a pillanatban egy vakond elkezdi túrni a földet. Látva a mozgást, azonnal elfeledkezik a leső öreglányokról. Rátapos a vakondtúrásra, miközben ezt mormogja: - Ne siessen annyira anyuka, nem gondoltam komolyan! Anyós viccek 50 Egy ember használt autót vásárol, de az árus figyelmezteti: - Vigyázzon, mert a vezető melletti ülés mozog és az ajtót már csak egy hajszál tartja a helyén! Mire a vevő: - Ez pont jó lesz, ott úgyis az anyósom fog ülni. Anyós viccek 51 - Képzeld, meghalt az anyósom! - Mi történt vele? - Levitte az ujját egy busz. - Ne viccelj, de hát abba nem lehet belehalni! - Na igen, csakhogy éppen a fejét vakarta. Anyós viccek 52 Idős bácsika bemegy a polgármesteri hivatalba, hogy közölje: meghalt az anyósa. - Halál oka? - kérdi a jegyző. - Valamilyen nyavalya - mondja az öreg. - És ki kezelte? - Hát én, kedves jegyző asszony. - És nem vett igénybe semmilyen orvosi segítséget? - csodálkozik a jegyző. - Minek? Meghalt az egyedül is. Anyós viccek 53 A férj tengeri útra megy a családjával. Már az első estén hangosan dörömböl a kabinja ajtaján az anyósa: - Te Géza, rettenetesen szenvedek a tengeri betegségtől! Mennyire lehet tőlünk a szilárd talaj? - Vagy öt kilométerre. - Csak? És milyen irányban? - Lefelé, mama, lefelé. Anyós viccek 54 Két barát beszélget: - Hallottam, hogy meghalt az anyósod. Őszinte részvétem. - Köszönöm barátom. - És mikor lesz a temetés? - Nem temetés lesz, úgy döntött a család, hogy elhamvasztjuk. - Persze- persze ez egy sokkal korszerűbb és praktikusabb temetkezési forma. Na és mikor helyezitek el az urnát? - Mi nem helyezünk el semmiféle urnát. - Akkor mit csináltok a halott poraival? - Beleteszem egy homokórába, hadd dolgozzon a vén boszorka! Anyós viccek 55 Kissnek ellopják a télikabátját a kávéházban, ami rá nézve nagyon kellemetlen volt, mert az anyósától kapta, és rettenetesen félt a mérges nyelvétől. Pár nap múlva találkozik vele Nagy, és megkérdi tőle: - Na, hallottál már valamit a kabátról? - Mi az, hogy hallottam! - feleli kézlegyintve Kiss - Reggel, délben, este egyebet sem hallok Anyós viccek 56 Az anyós az állomáson épp búcsúzik a fiatal pártól. - Kedves vőm - uram, igazán nem kellett volna azzal fárasztanod magad, hogy kikísérsz a vonathoz - búcsúzik a mama. - De mama, tessék elhinni, hogy nekem csak öröm, ha kikísérhetem Anyós viccek 57 A férj és a feleség vásárolnak. A feleség megkérdezi a férjet: - Drágám, holnap lesz anyukám születésnapja. Szerinted mit vegyünk neki? Valami elektromos dolgot szeretne. - Mit szólnál egy székhez? Anyós viccek 58 - Miért temetik az anyóst derékig a sírba? - ? - Hogy közben legalább tudja gondozni a virágokat. Anyós viccek 59 Az anyós felhívja orvos vejét. - Fiam, kificamodott a bokám, most mit tegyek? - Sántítson mama, sántítson! Anyós viccek 60 - Szerinted hány éves lehet a mamám? - kérdi a feleség a férjtől. - Drágám, én angoltanár vagyok, nem régész. Anyós viccek 61 Két spicces barát egymást támogatva megy hazafelé. - De jó lenne, ha egér lennék! - mondja az egyik. - Miért akarsz éppen egér lenni? - kérdezi tőle a másik. - Mert az anyósom csak az egértől fél. Anyós viccek 62 Megy a halotti menet. Megállítja őket egy rendőr, és megkérdi: - Kit temetnek? - Az anyósomat - szól egy férfi. - És miért viszik fordítva a koporsót? - Mert hanyatt fekve horkol. Anyós viccek 63 Az ifjú férj hazatér a munkából. A felesége boldogan a nyakába ugrik, és azt mondja neki: - Drágám, én olyan boldog vagyok! Nem akartam szólni neked, amíg nem voltam benne biztos! Nemsokára hárman leszünk! A férj elérzékenyülten mondja: - Jaj, micsoda öröm, micsoda öröm! És ez már biztos? - Igen. Ma kaptam a táviratot: "Hozzátok költözöm. stop. Eladom a házamat. Stop. Holnap érkezem. Stop. Mama." Anyós viccek 64 - Nem értem... Ha csak paradicsomot vágott az anyósa fejéhez, akkor mégis miért vitték kórházba a mentők? - Konzervparadicsom volt. Anyós viccek 65 Az anyós nem bízik a vejeiben, ezért úgy gondolja, próbára teszi őket. Először megy a legnagyobbhoz, beleveti magát a kútba, a vej gondolkodás nélkül kimenti. Másnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy vadonatúj Suzuki, rajta egy kis cédulával: "Sok szeretettel, Anyósod". Most megy az anyós a második vejéhez, beleveti magát a kútba. A férfi kimenti, de előtte azért tétovázik kicsit. Másnap reggel a férfi ablaka alatt ott áll egy használt Trabant, rajta a cédula: "Szeretettel, anyósod". Legvégül megy az anyós a harmadik, és egyben legkisebb vejéhez. Beveti magát a kútba, de a veje nem menti meg, ezért belefullad. Másnap reggel a férfi ablaka előtt ott ál egy vadonatúj Porsche, rajta a címzés: "Köszönettel, szerető apósod." Anyós viccek 66 - Hogy mondják angolul: "Ma este a megbeszéltek ellenére sajnos nem jön vacsorára az anyósom"? - "YYYESSSS!!!" Anyós viccek 67 Egy férfi számára háromféle nő létezik: Feleség, szerető, anyós. Az elsővel kél, a másodikkal él, a harmadiktól fél. Anyós viccek 68 Mi volt tegnap az a nagy ordítozás nálatok szomszéd? - Semmi különös, csak vízimentőst játszottunk a gyerekkel és az anyósom sehogy sem akart belefulladni a medencébe. Anyós viccek 69 Vidéken lévő feleség táviratozik a férjének: - "Anyám nagyon rosszul lett. Stop. Beszállították a kórházba. Stop. Az orvosok feladták." A férj válasza: - "Remélem nem az én címemre!" Anyós viccek 70 Két anyós beszélget: - Te jó ég! Mi történt a szemeddel? - Megsértette a kötőtű. - Kötés közben? - Nem, a kulcslyukon keresztül! Anyós viccek 71 - Vettem egy hegedűt a lányomnak, hogy felkeltsem érdeklődését a zene iránt. Sajnos nem sikerült - mondja Kovács a barátjának. - Velem is ez történt. Én is belebuktam a vállalkozásba. - Hogyhogy? - Tudod, én az anyósomat egy utazóbőrönddel leptem meg. Anyós viccek 72 Egyik ősember a másiknak: - Vigyázz, egy kardfogú tigris épp most ment be az anyósod barlangjába! - Na és? Miért féltsek én egy vadidegen tigrist? Anyós viccek 73 Az ifjú férj a szokottnál kicsit később érkezik haza. Senkit nem talál otthon, csak egy cédula várja az asztalon az anyósa kézírásával: "Moziba mentünk a lányommal. A vacsorád a kutyában van." Anyós viccek 74 - Mégis ki volt az, aki az anyósomnak fogkrém helyett egy tubus pillanatragasztót adott? - ront be egy férfi a sarki élelmiszerboltba. - Én voltam uram, nagyom sajnálom, de tévedés történt - vallja be a segéd. - Ugyan fiam, csak megköszönni jöttem! Anyós viccek 75 - Ebben a szobában - mutat a bezárt ajtóra a gázszerelő - gázszivárgás van. - Nahát! Akkor már értem, miért alszik az anyósom egy hete. Anyós viccek 76 Kovács egyszer dühbe jön, és csúnyán elveri az anyósát. Az anyós persze szalad a rendőrségre, és feljelenti. - Hogy merte megverni az anyósát? - förmed rá a rendőr. - Nem tudja, hogy büntetni csak a hatóságnak van joga? - Én nem bánom - feleli Kovács -, itt a botom, üsse akkor maga! Anyós viccek 77 Kovács a családjával fényképészhez megy. A fotós azt mondja Kovácsnak: - Tessék kérem barátságos arcot vágni! Kovács az anyósára néz: - Mama, menjen ki! Anyós viccek 78 Egy tízemeletes ház legfelső emeletén egy férfi ki akar lökni egy asszonyt az ablakon. Az utcán bámészkodók közül felkiált valaki: - Gyilkos! Ki akarja lökni a feleségét! - Nem a feleségem, az anyósom! - kiált vissza a férfi. Mire a bámészkodó: - Nézd, hogy kapaszkodik a rohadék! Anyós viccek 79 Azt mondja az anyós a vejének: - Ha tovább vedelsz fiam, engem nem látsz többet! - Elköltözik, mama? - Nem. Kikaparom a szemed. Anyós viccek 80 Két barát beszélget: - Hallottad? A Kovács anyósa beleesett a kútba. - Szegény asszony! - De időben érkezett a segítség, és kimentették. - Szegény Kovács! Anyós viccek 81 Kovács örömmel meséli barátjának: - Képzeld, tegnap fogorvoshoz mentem, és rendkívül kellemes élményben volt részem. - Komolyan beszélsz? A fogorvosnál kellemes élményed? - Igen. Amikor bementem, éppen az anyósom három fogát húzta. Anyós viccek 82 Anyós a halálos ágyon: - Jaj, meghalok... jaj, végem van, mindjárt meghalok! Felnéz a plafonra: - A plafont meg le kéne festeni! Mire a vő: - Anyuka, egyszerre csak egy dologra koncentráljon! Anyós viccek 83 Kovács meséli a kávéházban a barátainak: - Tudjátok, ez a Nagy példátlanul udvarias az anyósával. - Miért? - A múltkor együtt utaztunk repülőgépen, az anyósa útközben rosszul lett, mire Nagy megkérdezte: "Mama, nem akar egy kicsit kimenni a levegőre?" Anyós viccek 84 - Melyik az a szent, akit az anyósával együtt ábrázolnak? - ? - Sárkányölő Szent György! Anyós viccek 85 Lángokban áll egy ház a falu végén. A szomszédság vödrökkel segít eloltani a tüzet. - Mi ez a karamellaszag, István? - Jaj, istenem! Bent felejtettem a cukorbeteg anyósomat! Anyós viccek 86 - Mikor kell az anyóst lecserélni? - ? - Amikor már nem indul első rúgásra. Anyós viccek 87 Az ifjú férjre rászól az anyósa: - Jaj, de csúnyán ásítasz, Lajos! Ha én ásítok, a kezemet mindig a szám elé teszem. - Persze! Hogy ki ne essen a fogsora. Anyós viccek 88 Új foglyot vezetnek be a zárkába. A cellatársa rögtön megkérdezi: - Mennyi? - Húsz év. - Miért? - Egy kutya miatt. - Egy kutya miatt húsz év?! - Igen, mert az a bolond kutya addig kapart a kertben, amíg előásta az anyósomat... Anyós viccek 89 A Kovács család állatkertbe megy. A víziló medencéjénél Kovács az anyósához fordul: - Na látja mama mekkora szája van, és mégsem szól egy szót sem! Anyós viccek 90 - Képzeld, a Feri el akar válni tőlem! - szipogja a fiatal feleség. - És miért? - kérdezi az anyja. - Miattad! - feleli a lány. - És miből gondolja az a szemét, hogy én hozzámennék?! Anyós viccek 91 Kovács rohan az utcán. Megállítja a barátja: - Miért rohansz olyan nagyon? - Állatorvost hívok, mert a kutya megharapta az anyósomat. - Nem értem. Állatorvost hozatsz az anyósodnak? - Persze! A harapástól ugyanis a kutya lett rosszul. Anyós viccek 92 Az anyós ablakpucolás közben majdnem kiesett az ablakon, és most görcsösen kapaszkodik az ablakpárkányba, miközben iszonyúan ordít. Hazatérő veje meglátja lentről és felkiabál neki: - Jaj, mama, ne legyen már olyan ideges! Próbálja kicsit elengedni magát! Anyós viccek 93 - Mit mond a görög, amikor az anyósát beledobja a tengerbe? - Nausziké. Anyós viccek 94 Kovács bemegy egy női kalapkereskedésbe. - Kérem, kalapot szeretnék venni az anyósomnak. - És, milyen feje van őnagyságának? - Ronda. Anyós viccek 95 Kovács anyósa büszkén mondja a vejének: - Képzeld, a Szabó tegnap azt mondta, hogy klasszikus arcom van. Kovács vállat von: - Persze, mert az a hülye azt hiszi, hogy ami régi az már klasszikus Anyós viccek 96 - Ki törte be az ablakot? - Én, de az anyósom a hibás, mert amikor hozzávágtam a tányért, félreugrott. Anyós viccek 97 A bíró kihallgatja Szabót. - Maga ellen az a vád, hogy megölte az anyósát. Miért tette? - A feleségem kért rá... - Hogy mondhat ilyet? Szégyellje magát! Hiszen a felesége imádta az édesanyját! - Igaz, bíró úr, de mielőtt aznap elment, azt mondta nekem: "Lajos, ha a mamát alvás közben egy légy zavarja, ne keltsd fel, hanem üsd agyon!" Anyós viccek 98 Egy férfi lekiabál a negyedikről: - Házmester úr, Házmester úr! Jöjjön gyorsan, az anyósom ki akar ugrani az ablakon! - Na és aztán, miért kellek én oda? - Mert nem nyílik az anyósom ablaka! Anyós viccek 99 -Te, a Pista miért mondott le az alkoholról? - Mert részegen duplán látta az anyósát! Anyós viccek 100 Patikus a pult előtt álló izgatott férfihez: - Sajnálom, uram, nem tehetek semmit! Ahhoz, hogy arzént vegyen, recept is kell, nem elég az anyósa fényképe. Anyós viccek 101 Egy anyós meséli: - Képzeld, a beteg vejemnek 1 héten át naponta küldtem ebédet és vacsorát. És tudod, mivel viszonozta a hálátlan? - Mivel? - Küldött egy szakácskönyvet. Anyós viccek 102 - Milyen a jó anyós? - Amelyik olyan, mint az üstökös: ritkán közelít, és akkor is gyorsan húzza a csíkot Anyós viccek 103 - Maradt még valami a feleséged hozományából? - Hogyne, az anyósom! Anyós viccek 104 Szabó a tengerparti nyaralásból bánatosan érkezik haza. Barátja kíváncsian megkérdezi: - Mi van? Miért lógatod az orrod? - Képzeld, az anyósomat felfalta egy cápa. - Ezért vagy szomorú? - Ja, a szegény cápát sajnálom, mert még anyósom elcsapja a szerencsétlen állat gyomrát. Anyós viccek 105 - Nahát, most az egyszer jövök haza időben és józanul, erre tessék, most az egyszer alszik az anyósom. Anyós viccek 106 - Halló! mennyibe kerül Önöknél egy foghúzás? - Hétezer forint. - Nem lehetne olcsóbban? - Hát, érzéstelenítés nélkül négyezer. - Ez még mindig túl drága. Megoldható olcsóbban? - Ha a doktor úr helyett az egyik gyakorló orvos csinálja, akkor csak kétezer. - Nagyszerű! Szeretném, ha előjegyeznék az anyósomat hétfőre. Anyós viccek 107 Munkahelyen megint az otthoni állapotok kerülnek szóba. Az egyik férfi idegesen túr bele a hajába, és így panaszkodik: - Az anyósom pokollá teszi az életemet. - Hogyan? - Több mint féléve nem hagy békében. - Igazán? És miért? - Folyton nyaggat, hogy vigyem le a tavalyi karácsonyfát. Anyós viccek 108 Szabó elviszi a kutyáját az állatorvoshoz: - Doktor úr, vágja le a kutyám farkát! - De hát miért tennék ilyen szörnyűséget? - Mert mindig csóválja a farkát, és holnap vendégségbe jön az anyósom. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy bárki is szívesen látja... Anyós viccek 109 - Szomszéd, tudna adni egy pár vödör vizet? - Minek magának a víz, hiszen ott van a kútja! - Ott van az igaz, de beleesett az anyósom és csak az álláig ér a víz! Anyós viccek 110 Az alkalmazott bemegy a főnökhöz: - Kérem szépen, szeretnék elmenni az anyósom temetésére. - Elhiszem barátom, én is. Anyós viccek 111 A bíróságon a bíró: - Miért nem segített, amikor látta, hogy a gyilkos ki akarja lökni az anyósát az ablakon? Vádlott: - Minek, amikor láttam, hogy egyedül is elboldogul vele! Anyós viccek 112 Kovács úr a feleségével és az anyósával Jeruzsálemben nyaral. Egyik nap az anyósa hirtelen rosszul lesz, majd meghal. Egy temetkezési vállalkozó felajánlja, hogy helyben eltemetik az elhunytat. - Nem, köszönöm, inkább hazaszállíttatjuk - hárítja el az ajánlatot Kovács. - De miért? Nagyon szép ceremóniát tudunk szervezni - próbálkozik a temetkezési vállalkozó. - Nézze, uram! Kétezer éve eltemettek itt egy fiatalembert, aki három nap múlva feltámadt. Nem akarok kockáztatni... Anyós viccek 113 - Hogyan ejtik az anyóst? - Két kézzel a tizedikről! Anyós viccek 114 A feleség nagyon szomorú és aggódik, mert az anyja súlyos betegen fekszik a kórházban. Míg dolgozik, elküldi a férjét, hogy nézzen utána, hogy van az anyja. Alig egy óra múlva hívja a férje telefonon, kérdi a feleség: - Hogy van a mama? - Anyádat bármelyik pillanatban hazaengedhetik. - Micsoda? Már jobban van? És hazaengedik az intenzív osztályról? Mi történt, mesélj! - Nem tudom, még csak be sem engedtek hozzá. Ebben az állapotban tilos a látogatása. Részleteket sem közöltek, de a főorvos azt mondta, hogy készüljek fel a legrosszabbra. Anyós viccek 115 Lánya esküvőjén az anyós sugárzik a boldogságtól, és elérzékenyülve mondja az ifjú párnak: - Drága gyerekeim! Azt kívánom, úgy süssön rátok a boldogság fényes napja, ahogy annak idején apátokra és rám sütött! Józsi bácsi a bajusza alatt morogja: - Na, gyerekeim, akkor ti sem fogtok napszúrást kapni! Anyós viccek 116 Az anyós meglátogatja a fiatal házasokat. Becsönget. Az ifjú férj nyitja az ajtót. Anyós: - Nem haragszol drága fiam, ha itt maradok egy pár napig? Mire a férj: - Felőlem maradjon ott - és becsukja az ajtót. Anyós viccek 117 - Remek ez az étterem! - mondja a vendég az étterem tulajdonosának. - Nagyon örülök, hogy meg van velünk elégedve uram. Elárulná, hogy elsősorban mi ragadta meg a tetszését? - A zene! Olyan hangos volt, hogy végre egy szót sem hallottam az anyósom állandó locsogásából! Anyós viccek 118 Kovács anyósát megrúgja a ló, az öregasszony belehal a sérülésbe. A temetésre nagyon sokan elmennek, még a környező falvakból is. - Mennyi ember! - csodálkozik Kovács barátja. - Ennyire szerették az anyósodat? - Ugyan! Mind a lovamat akarja megvenni... Anyós viccek 119 Két férfi áll a temetőben egymás mellett. Az egyik megkérdi a másikat: - Maga kit gyászol? - Az anyósomat. Tegnapelőtt halt meg. - Nahát, az enyém is! Micsoda szerencsés véletlen! Anyós viccek 120 - Kislányom, ha legközelebb is részeg lesz a férjed, amikor eljövök, megfordulok, és soha ide be nem teszem a lábam! - Halkabban mama, még meghallja és akkor sohasem fog kijózanodni! Anyós viccek 121 Autóbalesetet szenved egy család. Az anyós, mivel nem volt bekötve, kirepül az ablakon és azonnal szörnyethal, a család többi tagja kisebb sérülésekkel megússza. A helyszínelő rendőrnek feltűnik, hogy a családfő rezzenéstelen arccal válaszol a kérdésekre. Szemrehányóan megjegyzi: - Elnézést, Uram, de az Ön anyósa az imént halt meg. Ez nem jelent Önnek semmit? Mire a férfi: - Bocsánat biztos úr, de ha magának is így fájna mindene mint nekem, magának se lenne kedve röhögni... Anyós viccek 122 - Az anyósom kőhajításnyira lakik tőlünk. Pontosan tudom, mert naponta többször is megdobálom. Anyós viccek 123 - Mi az anyós mértékegysége? - Megakurvaanyja! Anyós viccek 124 - Mondja, gazduram, miért nincs a kertjében madárijesztő? - Minek, hisz mindig az anyósom kapálja. Anyós viccek 125 - Miért nézi olyan búsan azt a fát szomszéd? - Szomorú történet jut az eszembe róla: most egy éve erre akasztotta fel magát az anyósom. - Nem adna nekem egy oltóágat belőle? Anyós viccek 126 Az anyós olyan, mint a medve! Szőrös, büdös, ordít, és félni kell az ölelésétől! Anyós viccek 127 A feltűnően idegesen viselkedő seftest megszólítja a cimborája: - Mi bajod öregem? Látszik, hogy sík ideg vagy. - Ne is mondd, nem megy az üzlet, elfogyott pénzem, elromlott a kocsim, ráadásul anyósom jelezte, hogy hamarosan hozzánk költözik... Jut eszembe, eladom neked, mennyit adsz érte? - Hülye vagy te? Semmit. - Áll az alku. Tiéd. Anyós viccek 128 - Az én vejem egy áldott jó ember! - dicsekszik az anyós a vendégeknek - Mindenhová elvisz... A vő rezignáltan teszi hozzá: - Ez igaz. De a mama mindenhonnan visszatalál Anyós viccek 129 A férfi bemegy a temetkezési vállalkozóhoz: - Szeretném elhamvasztani az anyósomat. - Semmi gond, holnap ideszállítjuk. - Nem kell, itt áll a kapuban. Anyós viccek 130 - Mit csinálsz, ha elaludt az anyósod? - ? - Meggyújtod még egyszer. Anyós viccek 131 - Papa, miért fut cikkcakkban a nagymama? - Pszt, maradj csöndben, kisfiam! - De, papa, miért fut cikkcakkban a nagymama? - Pszt, maradj csöndben, Pistike! Látod hogy zavarsz. - De, papa, miért fut cikkcakkban a nagymama? - Kisfiam, ne zavarjál már, inkább adogasd a töltényeket! Anyós viccek 132 - Kérek egy jegyet Nápolyba. - Csak egyet? - Igen, mert az anyósomnak veszem, aki tegnap azt mondta: „Nápolyt látni és meghalni ” Anyós viccek 133 Mama, a Géza már nem szeret engem! - Ezt meg honnan veszed? - Tegnap azt mondta, hogy kezdek rád hasonlítani Anyós viccek 134 Egy iszonyatosan ronda asszony tesz feljelentést a rendőrségen: - Alig félórával ezelőtt megerőszakolt a vejem! A rendőrség elrendeli a körözést, faxon leadja a szokásos személyleírást, kiegészítve a saját véleményükkel: a férfi minden bizonnyal teljesen vak lehet Anyós viccek 135 - Mit tesz a vő, ha meghal az anyósa? - Gyorsan elengedi a nyakát. Anyós viccek 136 A skótnak meghalt az anyósa. Temetés után odamegy hozzá a temető kertésze, és megkérdi: - Mivel vessük be a megboldogult sírját? A skót rövid gondolkodás után így felel: - Krumplival. Anyós viccek 137 - Doktor úr, az én egészségemnek kimondottan használ dohányzás! - Az nem lehet, fiatalember?! - De igen, mert ha rágyújtok, az anyósom azonnal távozik Anyós viccek 138 Kovács anyósa nagyon beteg , és egyre csak jajgat. - Mit jajgatsz?! - mondják neki. - Egyszer mindnyájunknak meg kell halni. - Éppen azért jajgatok - nyögi a beteg. Egy szót sem szólnék, ha kétszer lehetne meghalni. Anyós viccek 139 A szórakozott professzor egy társaságban megkérdezi a szomszédjától: - Ki az a csúnya nő ott a sarokban? - Hogyan?! - szól csodálkozva a szomszéd. - Nem ismeri?! Hiszen az ön anyósa! - Na, nézze csak! - üt a homlokára a professzor. Tudtam, hogy valahonnan ismerem. Anyós viccek 140 Bíró: Ön az anyósának két fogát verte ki. Mit hozhat fel mentségére? Vádlott: Hát az anyósomat! Anyós viccek 141 A nászéjszakát követő reggelen az aggódó anya izgatottan várja a lánya beszámolóját. - Mi történt, mesélj, szegény kicsikém! Ugye valósággal megerőszakolt az a vadállat férjed? - Nem, anyuka, semmi sem történt. - Semmi?! - Sápad el erre még jobban az anya. - Hát ennyit ér az a nyamvadt eunuch?! Anyós viccek 142 Öt lánygyerekkel verte meg a sors Kovácsnét. Amikor a harmadikat is sikerült férjhez adnia, odamegy hozzá Szabóné: - Gratulálok! Egy lánnyal megint kevesebb. - Egy frászt! Egy vővel megint több! Anyós viccek 143 Szabóné: Miért viszel a megboldogult vőd sírjára olyan gyakran virágot és mindig ibolyát? Nagyné: Mert szegény megboldogult vőm, amikor még élt, mindig azt mondta nekem, hogy bár már alulról szagolnám az ibolyát. Anyós viccek 144 Kovács elmegy látogatóba egy barátjához. Egy kép előtt megkérdi: - Ez antik kép? - Igen. - Kit ábrázol? - Az anyósomat lány korában. Anyós viccek 145 Kovácsné beszélget a szomszédjával: - Hallom, hogy autón ment nászútra a lánya. - Igen. - Na és kapott már valami hírt a fiatal pártól? - Már kétszer is:- mondja büszkén Kovácsné- egyszer a rendőrségtől, egyszer meg a mentőktől Anyós viccek 146 - Részvétem! Hallottam, el kellett temetnie az anyósát. - Mit csináltam volna vele, ha egyszer meghalt? Anyós viccek 147 - Megtiltom, hogy állandóan szidalmazd az anyámat! - Nem is a te anyádat szidom, hanem az én anyósomat! Anyós viccek 148 Egy ember anyósa holttestét kereste a Dunában a vízfolyással szemben. Mikor valaki azt ajánlotta neki, hogy a folyás irányában kutasson, így válaszolt: - Ha úgy tennék, mint tanácsolja, sohasem találnám meg, mert még élt, annyira makacs és nyakas volt, s annyira az ellenkezőjét tette minden szokásnak, hogy halála után is biztosan az ár ellen úszik. Anyós viccek 149 - Van egy nagyon rossz szokásom - vallja be őszintén a vőlegény a leendő anyósának. - Gyakran előfordul, hogy dühbe gurulok. Méghozzá minden ok nélkül. - Emiatt ne fájjon a fejed, fiam! Ha elveszed a lányomat, nem kell többé ok nélkül dühöngened. Anyós viccek 150 A temetőben két frissen hantolt sír van egymás mellett. Mindegyik sír végénél gyászruhás férfi áll. Egyszer az egyik csöndesen átszól a másiknak: - Feleség? - Anyós - Az is jó Anyós viccek 151 Az anyósa temetésén Kovács odalép a sírgödörhöz, és beleszór egy zacskó szódabikarbónát. - Miért csinálod ezt? - kérdik tőle. - Hogy a föld könnyebben megeméssze. Anyós viccek 152 - Az anyósom csak egyszer jött el hozzánk az esküvő után. - Szerencsés ember vagy! - No igen, de azután már nem is ment el többé! Anyós viccek 153 Vevő: Aztán mondja csak, nincs valami hibája ennek a tehénnek? Eladó: Dehogy van! Azaz, mégis: rúg, amikor fejik. Vevő: Ó, az nem baj! Az anyósam feji. Anyós viccek 154 A bíróság előtt egy asszony a vádlott. Ráadásul tettlegesség, és súlyos testi sértéssel a vád. - Mondja, Kovácsné - kérdezi a bíró -, miért vágta fejbe a vejét a vasalóval? Az asszony határozottan válaszol: - Az isten tudja, hányszor bizonygattam már neki, hogy alkalmazkodó természet vagyok, és sehogyan se akarta elhinni. Anyós viccek 155 - Ne vedd el ezt a pazarló lányt! - igyekszik házassági szándékáról lebeszélni katona fiát a smucig anya. - Miért, kedves anyám? Hisz látod, milyen dolgos, rendes, házias! Sokat segít majd neked, amíg leszerelek. - De fiacskám, a múltkor is láttam, hogy meghámozta a körtét mielőtt megette. - Így igaz, de azért ne aggódj, mert a körte héját mindig elteszi télire! Anyós viccek 156 - Mit csináltál, barátom? - Sárkányt eresztettem. - Hogyhogy? - Az anyósomat vittem ki a pályaudvarra, mert elutazott. Anyós viccek 157 Feleség: Hogy lehet az, hogy Kovácsék olyan boldog házasságban élnek egymással?! Tizenkilenc éve házasok, és még sohasem veszekedtek. Férj: Nagyon egyszerű. Az asszony egész nap dolgozik, a férj éjjeliőr, s az anyóst megütötte a guta Anyós viccek 158 Kovács és Szabó egy kocsmában beszélgetnek. Kovács nagyon lógatja az orrát. Szabó megkérdi: - Miért olyan bánatos, Kovács? - Á, hagyja, beteg az anyósom. - És ki kezeli? - A körzeti orvosunk. - Akkor ne nyugtalankodjék! Szegény megboldogult feleségemet is ő kezelte Anyós viccek 159 Orvos: Őszintén meg kell mondanom, hogy az ön anyósa egy cseppet sem tetszik nekem. Vő: Nahát! Egészen egyforma az ízlésünk, doktor úr. Anyós viccek 160 Anyós: Hol csavarogtál, te gézengúz? Már pitymallik. Vő: Hiszen ha itthon lettem volna, akkor is pitymallana már. Anyós viccek 161 Kovács úr a feleségével sétál. Csendben lépkednek, mondanivalójuk már régen nincs egymásnak. Kovács úr a nőket nézegeti, a felesége a kirakatokat. Egyszer azonban a férfi megragadja a felesége karját, és erőteljesen a fülébe suttog: - Azonnal vágj boldog és megelégedett képet! - Miért? Mi történt? - kérdezi az asszony. - Ott jön az első anyósom. Anyós viccek 162 Egy falusi tolvaj lopott tyúkot visz haza. Az anyósa megfőzi, és föltálalja ebédre. - Te vegyél először, lelkem - biztatja a vő az anyósát. - De bizony te légy az első, hisz te vagy a kenyérkereső. - Nem ez számít - válaszolja a vő. - Akitől a tyúkot loptam, az átkozódni szokott, hogy fulladjon meg, aki először eszik belőle. Hát csak kezdd meg te, mama! Anyós viccek 163 Valahol, egy idegen országban, a fegyverkereskedésbe egy idősebb hölgy lép be, aki udvariasan és kedvesen megkérdezi: - Kérem szépen, tegnap vettem ezt a revolvert, ha volna olyan szíves visszavenni - Miért? - kérdezi a kereskedő. - A időközben vőmet elgázolta egy autó Anyós viccek 164 József gazda éjfél után támolyog haza a kocsmából. Ahogy belép, az anyósa jól pofon üti. A gazduram szelíd mosollyal kérdi: - No, mama, melyik fülem cseng? Anyós viccek 165 A ifjú férj megdöbbenéssel tapasztalja, hogy felesége öt hónapra gyereket szült. Felháborodva faggatja az anyósát. Az anyós vállat von: - Egyáltalán nem rendkívüli dolog, hogy egy gyerek hét hónapra születik. - De ez a gyerek nem hét, hanem öt hónapra született! - ellenkezik kétségbeesetten a férj. - Na és! - mondja az anyós. - a héthónapos gyerek két hónappal előbb született. Anyós viccek 166 Az ifjú férj ebédel az anyósánál. A kutyus mindjárt az ebéd elején odatelepszik mellé, és le nem veszi a tányérról a szemét. - Mondja, mama, miért bámul ez a dög folyton a tányéromra? - Várja a tányérját, ő is abból szokott enni. Anyós viccek 167 Szabó a tengerparton sétál, és nagyokat sóhajtva, szomorúan bámul a vízbe. Egy ismerőse arra jár, és megszólítja: - Miért szomorkodik, Szabó úr? - Ne is kérdezze, az első anyósom ezen a helyen fulladt a tengerbe. - Ugyan, ne gondoljon rá - vigasztalja az ismerőse -, hiszen van már másik. - Igen, igen - sóhajt Kovács -, de Istennek nem akar fürödni Anyós viccek 168 Lakatosné sírva panaszkodik Nagynénak, hogy kétévi börtönre ítélték a vejét. - Aztán megérdemelte-e a büntetést? - Jaj, dehogyis, hiszen a világ legjobb veje volt! Amit lopott, azt mind hazahozta. Anyós viccek 169 Egy férfi beállít a rendőrségre, és azt mondja az ügyeletesnek: - Kérem, eltűnt az anyósom, itt a fényképe, keressék meg. A rendőr ránéz a fényképre, majd megkérdi: - Miért? Anyós viccek 170 Ketten beszélgetnek: - Az én anyósom olyan szerény asszony, hogy soha nincs semmi kívánsága. - Akárcsak az én anyósom, az is folyton csak parancsol. Anyós viccek 171 - Igaz-e, hogy a szegény Szabó meghalt? - Igaz, jelen voltam a végső pillanatnál. - És mik voltak az utolsó szavai? - Nem jutott szegény szóhoz, mert az anyósa jelen volt. Anyós viccek 172 Két asszonyság találkozik, mondja az egyik: - Fogadja, drágám, a legnagyobb részvétemet Szegény veje!...Gázmérgezés Borzasztó! - Igen, bizony, és ráadásul utána az a nagy gázszámla! Anyós viccek 173 A néger beállít a törzsi varázslóhoz, és elpanaszolja, hogy nagyon beteg az anyósa. A varázsló átad egy port, s azt mondja a négernek, menjen haza, és szórja az anyósára. Másnap újra beállít a néger, és elmondja, hogy a por nem használt. Kap egy újabb port, de harmadnap megint csak gondterhelt arccal jelenik meg. A varázsló erre egy újabb port ad neki. Negyednap ismét jön a néger, és nagy szomorúan közli, hogy az anyósa meghalt. A varázsló csóválja a fejét, és így szól: - Kár, nagy kár, mert még két nagyszerű porom lett volna a számára. Anyós viccek 174 A féltékeny férj, amikor hosszabb időre el kell utaznia, megkéri az édesanyját, vigyázzon a feleségére, és ha valami feltűnik neki, azonnal táviratozzék. Néhány nap múlva a férj az alábbi táviratot kapja: „Azonnal gyere haza, valami feltűnt!” A férj nyomban vonatra ül, siet haza. A mama az állómáson várja: - No, mi történt? - Kérlek szépen, miután elmentél, a feleséged az első, a második, a harmadik, sőt a negyedik éjszakát is egy katonatiszttel töltötte a lakásodon. Az ötödik éjszaka a katonatiszt nem jelentkezett. Ez feltűnt. Anyós viccek 175 Két fiatal menyecske beszélget az első ember teremtéséről. - Hanem Ádámnak minden hibája mellett volt egy kitűnő tulajdonsága - jegyzi meg a tapasztaltabb. - Ugyan mi? - Nem mondhatta a feleségének: „Anyám jobban tudta csinálni a töltött káposztát, mint te!” Anyós viccek 176 - Képzeld! - zokog a lány az anyjának. - Rájöttem, hogy a férjem csak a pénzemért vett el! - Örülj neki! Talán mégsem olyan hülye, mint amilyennek látszik Anyós viccek 177 - De hogyan éltek házaséletet, ha egyszer külön szobában alusztok? - érdeklődik az anyós az első látogatás alkalmával. - Egyszerű: a Feri füttyent egyet, ha kedve van hozzá. - És ha neked volna kedved? - Akkor benyitok hozzá és megkérdezem: „Füttyentettél drágám?” Anyós viccek 178 Kovács késő éjszaka megy haza. Az anyósa felébred, és mérgesen hozzávágja a papucsát. - Ejnye, ejnye, anyuka - méltatlankodik Kovács - , már megint bal lábbal feküdt le?! Anyós viccek 179 -Vádlott! Beismeri, hogy tettleg bántalmazta az anyósát? - Igen. - Akkor hát nem szükséges őt is beidézni. - Talán azért mégiscsak jó volna megnézni ezt az asszonyt, bíró úr, hátha enyhítő körülménynek számít Anyós viccek 180 Az anyós súlyosan betegen fekszik odahaza, a lakás legbelső szobájában. Egyszer csak ínycsiklandozó pörköltillat üti meg az orrát. - Kisfiam! - inti magához az unokáját. - Itt a kanalam, menj a konyhába, és hozzál a nagymaminak egy kis kóstolót. A gyerek nemsokára üres kanállal tér vissza. - Apu a kezemre csapott, és azt mondta: ”Szó se lehet róla, a pörkölt a torra készül!” Anyós viccek 181 - Egy dolog nagyon tetszik nekem a Kovács anyósában - meséli baráti körben Szabó. - Az, hogy nem az én anyósom! Anyós viccek 182 - Permetezett ez a barack? Tudja, a beteg anyósomnak lesz. - Még mi nem kéne ennyi pénzért? Méregért menjen inkább a patikába! Anyós viccek 183 - Na, volt a vejénél, szomszédasszony? - Voltam. - És, hogy fogadta? - Nagyon kedvesen. Amikor beléptem, felkiáltott: ”Na pont maga hiányzott!” Anyós viccek 184 - Miért vagy ilyen szomorú, Kovács? - kérdezi részvéttel Szabó. - Hagyd el! Nem tudok sírkövet csináltatni az anyósomnak. -- Hiszen a te anyósod még él! Mire Kovács csüggedten: - Hát ez az Anyós viccek 185 - Nem tudom, mi van az anyósommal mostanában, mert utóbbi időben minden áldott nap éjfél után egy-két órakor fekszik le. - Mit csinál addig? - Engem vár Anyós viccek 186 - Hogy van az anyósa uram? Azt hallottam, hogy a halálán van. - Ne is kérdezze! Három orvost is hívattam hozzá, mégis felgyógyult! Anyós viccek 187 - Feri! Feri! - kiabál barátja után a lóversenypálya tribünjén ülő Dezső: - Képzeld, egy vagyont nyertem a Csibész nevű lóval! - Fantasztikus! És kitől kaptad a tippet? - Az anyósomtól. - Nem igaz! Az anyósodtól?! - Tőle bizony! Amikor eljöttem hazulról, ezt kiabálta utánam.
LAST_UPDATED2