A BARÁTSÁGRÓL I.
HETEDIK KÖNYV
1
A barátságról – arról, hogy mi az és milyen fajtába tartozik; arról, hogy mi teszi a barátot, aztán arról, hogy vajon egy vagy többféle értelemben használjuk-e a barátság kifejezést, és ha többféleképpen, akkor hányféle értelemben; továbbá arról, hogy hogyan kell viselkednünk a barátunkkal szemben, és hogy a barátság vonatkozásában mi az igazságos – mindezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nem kevésbé szükséges a vizsgálódás, mint az erkölcsre vonatkozó szép és választásra érdemes dolgok tekintetében.
A barátság létrehozása az államtudomány legfőbb feladatának minősül, és erre a célra vonatkoztatva szokás az erényt hasznosnak nevezni.
Hiszen elfogadhatatlan, hogy barátai legyenek egymásnak az olyan emberek, akik igazságtalanul viselkednek egymással szemben.
Továbbá mindnyájan azt mondjuk, hogy az igazságos és igazságtalan dolog a barátok között fordul elő a leginkább, mert úgy tűnik, hogy a derék férfiú ugyanaz, mint a barátságos férfiú, a barátság pedig valamiféle, az erkölccsel kapcsolatos lelki alkat.
És ha valaki azt kívánja elérni, hogy az emberek ne jogtalankodjanak, elegendő, ha barátságot teremt közöttük, igaz barátok ugyanis nem jogtalankodnak egymással.
De akkor sem jogtalankodnak egymással az emberek, ha igazságosak.
Az igazságosság és a barátság tehát vagy azonosak, vagy igen szoros kapcsolatban állnak egymással.
Tegyük még hozzá, hogy a barátot a legnagyobb jók közé soroljuk, a barát hiányát és a magányt pedig a legkeservesebb dolognak tartjuk, hiszen az egész élet és az önként vállalt közösség annyit jelent, hogy barátok között vagyunk.
Hiszen napjainkat a háznép, a rokonok, a társak között töltjük, vagy a gyermekekkel, vagy a szülőkkel, vagy a feleségünkkel.
És a magánjellegű, a barátainkkal szemben gyakorolt igazságosság egyedül tőlünk függ, míg a többiekkel szemben ezt a törvény szabja meg és nem tőlünk függ.
Sok a nehéz kérdés a barátsággal kapcsolatban.
Lássuk először azok véleményét, akik mintegy kívülről tárgyalják és tág értelemben beszélnek róla.
Ugyanis némelyek úgy látják, hogy a hasonló a hasonlónak barátja. Ezért mondják, hogy "mindig a hasonlót vezeti az isten a hasonlóhoz", "csóka a csóka mellé telepszik", "megismeri tolvaj a tolvajt és farkas a farkast". –
A természetfilozófusok meg az egész természetet igyekeztek rendszerbe foglalni azáltal, hogy felvették a "hasonló a hasonlóhoz húz" elvét.
Ezért mondotta Empedoklész, hogy a kutya is azért fekszik a cserépen, mert ahhoz hasonlít leginkább.
Néhányan tehát így vélekednek a baráti kapcsolatokról.
Mások meg azt mondják, hogy az ellentétes az ellentétessel barátkozik, hiszen a szeretett lény és az, aki vágyakozik utána, mindenki szerint barátai egymásnak, márpedig a száraz nem a száraz után, hanem a nedves után vágyakozik.
Innen a mondás, hogy "vágyódik záporra a föld" és "mindenben édes a változás", lévén a változás átmenet az ellentétbe; a hasonló meg ellensége a hasonlónak, mert "gyűlöli a fazekas a fazekast", és azok az élőlények, amelyeknek táplálékuk azonos, ellenségei egymásnak.
Maguk a vélemények tehát ennyire eltérőek.
Hiszen egyesek a hasonlót gondolják barátnak és az ellentétest ellenségnek, "a többel mindig ellenségként száll szembe a kevesebb, a gyűlölet napja virrad", továbbá az ellentétesek helyüket tekintve is távol vannak egymástól, míg a barátság összehozza az embereket.
Mások meg az ellentétesekről gondolják, hogy barátok, és Hérakleitosz elítéli a költőt, aki így ír: "bár veszne ki a viszály az istenekből és az emberekből", hiszen akkor nem volna harmónia, ha nem lenne magas és mély, és élőlények sem lennének nőstény és hím nélkül, ezek pedig ellentétesek egymással.
Ez a két vélemény létezik tehát a barátságról, igen általános, hiszen egymástól távol eső vélemények.
Más nézetek azonban közelebb vannak egymáshoz és jobban alkalmazhatók a megfigyelt tényekre.
Egyesek számára ugyanis képtelenségnek tűnik, hogy hitványak barátai legyenek egymásnak, mert csak a jók lehetnek azok.
Mások számára meg az tűnik lehetetlennek, hogy az anyák ne szeressék gyermekeiket.
Ez a fajta szeretet az állatokban is megvan, hiszen azok akár a halált is választják ivadékaik érdekében.
Megint mások úgy vélekednek, egyedül a hasznos dolog szolgálhat barátság alapjául.
Bizonyíték erre az, hogy mindenki a hasznos dolgokra törekszik, a haszontalanokat azonban maguk vetik el maguktól, ahogyan a tiszteletreméltó Szókratész mondotta, a nyálat, a hajat és a körmöt hozva fel példaként – és hogy a haszontalan részeket elvetjük, végül magát a testet is, amikor meghal az ember, hiszen a holttest haszontalan. Csupán ahol hasznot hoz, ott őrzik meg, mint Egyiptomban.
Nos hát, úgy tűnik mindezek kissé ellentmondanak egymásnak.
Mert a hasonló nem hasznos a hasonló számára, az ellentét meg a legtávolabb van a hasonlóságtól és az ellentétes a leginkább haszon nélkül való az ellentétes számára, hiszen az ellentétes: ellentétének a pusztulása.
Továbbá némelyek úgy gondolják, barátot könnyű szerezni, mások meg úgy vélik, a legritkább dolog, hogy az ember megismer egy barátot és ez nem is lehetséges szerencsétlenség nélkül; hiszen amíg valakinek jól megy sora, mindenki a barátjának akar látszani.
Megint mások azt mondják, hogy azoknak sem érdemes hinnünk, akik a bajban kitartanak mellettünk, mert becsapnak bennünket és színlelnek: szerencsétlenségünkben társunkul szegődnek, hogy így szerezzék meg barátságunkat arra az időre is, amikor megint jól megy sorunk.
ARISZTOTELÉSZ - EUDÉMOSZI ETIKA
|