|

Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások - VII.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, -
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma

Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

Csokonai Vitéz Mihály versei
*

A MAGYAR HAJNAL HASAD
Vígadj, Magyar Haza! meg ne tagadd tömött Javaidtól azt a valódi örömöt, Amellyért víg hanggal ekhózik a Mátra Az egész hazábann harsogó vivátra. Már lehasadoztak a hajdani gyásznak Komor fedelére vont fekete vásznak, Mellyeket a fényes világosság előtt Az elmúlt időknek mostoha keze szőtt. Rongyos szőnyegének rongyainál fogva Egy nyájasabb hajnal virít mosolyogva. Sugarait mindenfelé bocsátgatja, Mellyel a megrögzött homályt megszaggatja. Bíztatja hazánkat kecsegtető képe, Hogy már a magyarok napja is kilépe, S rövid időn felhág egünk délpontjára, S megvilágosítja főldünket sugara. Kelj fel azért, magyar! álmodból serkenj fel, Már orcáidra süt e nyájas égi jel. Kelj fel! s ázsiai múzsákkal köszöntsed, Elibe háláló indulatid öntsed. Örvendj, hogy elmúlván a hosszú éjtszaka, Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka. Ez okból egy kövér reménység táplálhat, Hogy még napod fényes delére találhat. Lesz még a magyarnak ollyan dicső neve, Amillyen volt a Márs mezején eleve. S még azok is laurust fűznek hérósinkra, Kik most finnyás orral néznek magyarinkra. Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat, Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat. Jer! imé nimfái már a víg Dunának Elődbe koszorús fővel indúlának.
*
A SZABADSÁG
Szép szabadság! ó, sohol sincs E világon olly becses kincs, Melly tenállad nagyobb volna, Vagy tégedet kipótolna. Te könnyíted terheinket; Ha bú rágja szíveinket, Bíztatsz minket.
Az olly madár igen ritka, Mellynek kedves a kalitka: Bár arannyal van béfedve, Mégsem telik benne kedve. Bár meg ne kelljen szűkűlni, Mégis mindég fog készűlni Kirepűlni.
Mit ér, mit ér a rabságbann Kínlódni sok gazdagságbann? Mit ér minden, ha köteled Békós lábadon viseled? Ha a kínos szolgabot vér, Úgy a pompa, a nemes vér S a rang mit ér?
Minden vágy a szabadságra, Kevés a pénzre s országra; Több vágy szabadon pihenni, Mint pénz közt gazdag rab lenni: Kivált egy bölcs elme mindég, Egy poetai tüzesség Csak ettől ég!

p 1
p
p A kereszténység márkaneve alatt bóvlit, vagy rosszabbat: mérget kínálgató
p
p Éppen a legértékesebb dolgokat hamisító: kereszténység, szabadelvűség…
p
p A kapitalizmus rossz szelleméhez igazít: nyomorítja az ún. protestáns etikát
p
p Amit nem tud legyőzni, annak élére áll: az üldözőből vezető Pál „apostol”
p
p Sokan sokat emlegetik, a jó rossz házasságközvetítőt sokáig átkozzák
p
p A jog szerint ítélő bírói székéből felmenti a gyermek elvetemült kéjgyilkosát
p
p A jobb-rosszabb rossz végletek közt nem mutat aranyközép rögös utat
p
p A jó lábát amputálja ugyan, de jótét lélek: rögtön keres vevőt a papucsára
p
p A kórház gazdasági érdeke diktál: ő radikális, a pepecselés helyett amputál
p
p A humort, mint olyat diszkvalifikálja a tudományból – a komoly, az komor
p
p A népi humorista tőle nem kap díjat, vagy még rosszabb: szégyenbélyeget
p
p Humoreszk-himnusz: ő minden műfajban „alkot”, de semmi maradandót…
p
p Hullagyalázás-sírrablás? - földi maradványokat exhumálni/kiásni, s kiállítani
p
p x

AZ EMBER, A POÉZIS ELSŐ TÁRGYA
Ó, melly örömben folytak el ekkorig Zsengére nyíló napjaim! ó, miként Érzem, hogy élni s Tháliának Rózsanyakán enyelegni édes!
Víg borzadással jártam el a görög Szépségek és a római Nagyvilág Pompás maradványit; s ezeknek Sírja felett az olasz negédes
Kertjébe szedtem drága narancsokat! A franc mezőket láttam; az Álbion Barlangiban s a német erdők Bérceiben örömöt találtam.
Ollykor hevítvén lelkemet is belől Új képzelések s büszke vetélkedés, Lantot ragadtam, s a lapályos Dácia térmezején danolván,
A főldnek aljáról felemelkedém; A felleg elnyelt, mennyei képzetim, Mint a habok, felfogtak, s úsztam Gondolatim csuda tengerében.
"Merész halandó! lelkesedett iszap!" Így zenge hozzám egy levegői hang, "Szentségtelen létedre nem félsz Angyali pitvarokat tapodni?
Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek Szavára mozgasz? s végre mivé leszel? Míg ezt ki nem vizsgálod, addig Por vagy, az is leszel." E szavára,
Mint lenge párák éjjeli csillaga, A tágas éther mennyezetén alól Sebes bukással főldre hullván, Csak csupa por, hamu lett belőlem.

p 2
p
p A magát már védeni nem képes halott alkotót rágalma forgatja a sírjában
p
p Az ő hozzáadott szellemi értéke a fizikai termék árát nem növeli, csökkenti
p
p A próbaidő alatt sem szűri ki, kinek lenne a szerzetrend menekülés, börtön
p
p A felvételi vizsga percei alatt önkényesen válogat: ki alkalmas színésznek
p
p Mindenekelőtt a Hivataltól várja, hogy neki rangot adjon a szellemi életben
p
p Ami előre hajtja s döntéseit befolyásolja: az ő és neje rang-és címkórsága
p
p Nem a helyzet/téma függvénye: eleve irtózik pátosztól, emelkedettségtől
p
p A helyet foglaló és dögvészt terjesztő szellemi hullát eltakarító közszolgálat
p
p A hazai pályán nem marad/vissza sem jön: jobb „idegenlégiós” feltételek
p
p Saját példa mutatásával nem tanúsítani: itt, hazádban kell élni, hatni, halni
p
p Kifigurázva, karikatúrával nem leplezi le a bugyuta „gyerekirodalmat”
p
p A hazai kisipar/kereskedelem gyámolítására védegylet alapítót támad
p
p A határidő a múzsája, a honorárium a doppingszere (és nem a múzsacsók)
p
p x

HORVÁTH ÁDÁMHOZ
Indúlj, Múzsám! kettőztessed mindaddig lépésedet, Míg meglátod a Balaton kies partján Füredet, Azt mihelyt meglátod, köszöntsd még messzire Horváthot, Mellyre Tihany kősziklája zengedezzen vívátot. Megtévén e tiszteletet, menj bé: maga Erató Lesz tanúló szobájába hozzá az útmutató Menj bé: ő vagy Bernoullival méri a roppant eget, Vagy a Newton csövén nézi a végetlen üreget; Felrepűlvén nagy elméi a nap tányérja felett, A sok ezer világoknak felfedezgetője lett. Bújkál a tágas Mindenben egy világról másikra, A főld neki csak egy porszem, a nap tüze egy szikra Onnan féljűl letekintvén, e világot megveti, A port s az abban kevélyen mászó férget neveti. Imádja mély tisztelettel az örök Mindenhatót, Aki csak egy légyen szóra illy dicsőt formálhatott. Vagy ha itt alatt keresi gyönyörűségét: édes Múlatságot szerez neki Jaquet vagy Archimedes. Száz ökörre becsűli ő s kincsére a világnak, Ha kiálthat egy heuréká-t valamelly igazságnak. Most talám gyönyörködteti mélységes elméjét a Legnehezebb algebrának betűivel Viéta; Vagy ha most nem tetszik néki társalkodni azokkal, A léleknek természetét magyarázgatja Lockkal. Megtekínti, megvizsgálja, s ítéli messzelátó Elméje, mit tartott erről Leibnitz, mit tartott Plató. Múzsám! ekkor meg ne szólítsd, állj meg a háta megett, Figyelmesen, de csendesen vigyázz rá, mit feszeget; Meglehet, hogy nem múlatván sem Eylerrel, sem Kanttal, Csalja únalmas óráit azzal a kedves lanttal, Mellynek hangja esméretes már mind a két hazába, Visszaverődvén a Tihany mohos kősziklájába. Most vagy Homérusból nézi, miként pusztít a görög, Akhillesnek a fiáért Priamus hogy könyörög; Vagy Marónál az elhagyott Dído sorsát fájlalja, Vagy Turnussal a halálos seregeket nyargalja. Sőt talám most éppen maga írogat olly verseket, Az időnek acél foga meg nem rága mellyeket. Tháliának kebelében űlvén, magát múlatja, A füredi hegytetőkben az Ekhót hangoztatja; Csendesedvén a szelek is illy gyönyörű szózaton, Egyengeti feltornyozott habjait a Balaton: Te pedig szemes légy illy nagy érdemű hazafinál, Elébb megnézd, de okosan, mit dolgozik, mit csinál, Ha látod, hogy Szofoklesnek olvasásához űle, Vagy Lucretius s más ollyak vágynak nyitva körűle, Ekkor meg ne háborítsad, Múzsám! s intsen meg téged Jóelőre a te kevés érdemed s tehetséged. Gondold meg csak, mi vagy még te ama laurust kötözött Nagy poéták, a nagy Horváth nagy barátai között, Esmeretlen hevertél még a Sexta domb aljába, A Nagyerdőn az alacsony mogyorók árnyékába, Még a hír a Tócó partján túl sem vitte nevedet, Hol csikorgó nádsípodon kínzottad énekedet. Te, kinek még homlokodon nincs egyéb bodzafánál, Okosan járj a borostyánt érdemlett poétánál, Csak úgy merjed őt elfogni édes andalgásától, Ha kezébe vagy Mikolát vagy Codrust lenni latol, Menj közelebb akkor hozzá, s add meg a tiszteletet, Mellyet a két haza az ő kettős érdemére tett, Ő az, aki magyar hangra tanítja az erdőket, Hangoztatja scytha nyelven pergő versekkel őket, Melly verseket ti is méltán, ó, méltán irígyletek, Ti a boldog kultúrával dicsekedő nemzetek. Ő a feledékenységnek gyászból kötött fedele Alól a Honor várába két nagy nevet emele, Midőn általa Hunyadi halhatatlanná leve, Magának is el nem kopó örök oszlopot teve; Mellyet meg nem emészthetvén sok száz időhaladék, Háláadó csókkal venni fog a késő maradék. Míg az áldott Hunyadi név fennmarad a hazában, Horváth dicső neve is zeng minden magyar szájában: Ő az, aki csak egy rövid nyári éjtszakájába Minap magyar hangot adott Uránia szájába, Kinek bátor lekötözték láncok minden tagjait, Mégis feljárta a Minden végetlen abroncsait Tekintvén a csillagokról a mesés régiségre, Annak elmés kőlteményit hinti a hímzett égre, Onnan ide lerepűlvén, ahonnan oda hágott, Filozófus szemmel nézi azt a lelkes világot, Hol sok homályos helyeken s kövecses tekervényen Kell útazni a Lockoktól egyengetett ösvényen. Ott is magyar őltözetben e nem esmért határt a Többi bölcsek nyoma után ő egészen feljárta, S amiket egy ollyan elmés bölcselkedő szem lát ott. Azokról egy magyar nyelven szólló könyvet bocsátott Indúlj haza! s örömkönnyel fogadd vígan azokat, Akik arra érdemessé ekkép teszik magokat. Nem régen kezdik fiaid nyelved becsűlni, máris Sokan vágynak, kit tisztelne maga Berlin vagy Paris. Őltöztetik a francia, német s anglus könyveket, Ami nagyobb, magoktól is készítnek olly remeket, Mellyből, a magyar ész dísze millyen legyen, kitetszik, Kivált ha darabosságát jobban-jobban lemetszik. A többek közt, kedves hazám, tiszteld azt a Horváthot, Kit az ég egyik nyelvünket-szépítőnek bocsátott. Ki a maga hazájának egy nagy érdemű fia, Kit tisztelnek Kalliope, Uránia s Thália. Te is, Múzsám! úgy szedd öszve minden tehetségedet, Hogy méltónak ítélhesse Horváth tiszteletedet. Sokszor a barátság eggyé úgy forraszt két szíveket, Hogy a harmadik enyv gyanánt fogja öszve ezeket. Te is, hogy kedvet találhass Horváth Ádám szívébe, A Kazinczy fávorával menjél Horváth elébe. Így lesz, hogy akit barátja barátságába látott, Barátja után úgy tartja, mint egy kedves barátot. Ha e' nem is, csak a' legyen, hogy rád egyet tekíntsen, Nagy érdem ez ollyan helyre, ahol sok érdem nincsen. Már akármi köszönetit szívem viselő számnak Csak mondjad meg az egyenes szívű Horváth Ádámnak. S ha kérdezi, ki lehet az, ki tiszteli Horváthot, Mondjad, hogy a' téged hozzá Debrecenből bocsátott. Ama Múzsák lakhelyéről, hol tudományok atyja Fiait deák hínárral zavart vízből itatja. Tedd hozzá, hogy míg lehellnek tüdője hólyagjai, Addig igaz tisztelője s híve lesz Csokonai.
Két hét múlva már a Mérték egyesűlvén a Nappal, Egyenlővé lesz a rövid éjjel a hosszú nappal, Mikor az ősz a szőLLőnek frIss LeVét kItekerI, Borát VIg szIVVeL ItatIa, IVólát főLDhöz VerI.
1792. szept. 8.

p 3
p
p Az aktuális hatalomról csak gúnyrajzot, az ellenzékről csak szentképet fest
p
p A Hatalommal – „megjavulva” - személyre szóló különalkut, különbékét köt
p
p ’56 leverése/megtorlása után/közben díjat vesz át, Moszkvába megy stb.
p
p Nyílt levélben gyalázza a diktatúra elleni felkelést, pedig sok írótársa fogoly
p
p Aki csak a rossz végletet kínálja fel: pl. a prüdériát és trágárságot
p
p Társastáncra-illemre nem tanítva nehezíti a nehéz párkereséseket
p
p Társaságot-kört nem szervez/bomlaszt gyümölcsöző találkozásokra
p
p Tárlatvezető: ő háttér téves információkkal zavar élmény-értelmezést
p
p Maximálisan gátol: alternatív gyógymódok egyenlőbb esélyű versenye
p
p Tapintatlan és megszégyenítő logopédus: ő „javítja” a beszédhibáidat
p
p Tanulás helyett elaltat: alvás közben/hipnózisban akar nyelvet tanítani
p
p Elhiteti a fizető tanulóival: vele erőfeszítés nélkül is jó sokra vihetik
p
p Tankötelessé tesz: in-doktrinál és „alatt-valósít” a gyerekseregeket
p
p x

A DUGONICS OSZLOPA
Az ő barátihoz és tisztelőihez
Mi? hát valójában láttam-e szememmel, Vagy csak álom játszott képzelődésemmel! De hát álmodhatik olly tisztán valaki, Hogy a való képét illy nyilván lássa ki? - Nem, nem; mert álmunkkal oda van mindenünk, Eltűnik árnyéka, mihelyt felserkenünk; De én, amit láttam, arra úgy eszmélek, Mintha kísért volna egy mennyei lélek. A magyar Hélikon virágos tövében, A szelíd múlatság híves mezejében Apró violákat s nefelejcset szedtem, Egy kis bokrétába tarkán egyengettem; Víg énekecskéket, amint van szokásom, Danoltatott vélem nyájas andalgásom, Mellyet egy zefirke, kerengvén lejtősön, A bokrokról visszasüvölte kettősön.
A hegynek tetején, hová a szeretet S az édes vágyódás vélem felnézetett, Láttam, magam láttam... De mivelhogy nagyok A látások, és én kis éneklő vagyok: Te beszéld el, Klio! hogy raktak a kopott Kőmaradványokból egy dicső oszlopot? Kik rakták a hegynek tetején, és kinek? Hol már egy nagy oszlop állott Gyöngyösinek.
Egy nagy setét barlang egyedűl magában, Mély torkolattal áll a hegy oldalában. Porlott kövét lepte a régiség moha, Mintha még kéz sem járt volna rajta soha. Rakás maradványok puszta dűledékit Az idő fogai lassan tördelék itt. Sok mauzóleumnak itt tört le a feje, Eltemetve van sok temetésnek helye. Kevélykedtek hajdan sok tornyok, templomok, Mellyeknek a porban alig van már nyomok. Láss itt sok örököt ígérő oszlopot, Mellynek már a darab köve is elkopott. Kőhalom már, amit rakott Szemíramis, Kőhalom sok ezer kolosszus, píramis. Sok nagy nevek s becses érdemek egysorban Megvetve hevertek mohosan a porban. Sok vitézek, derék hérók itt valának, Agamemnon előtt akik virágzának. A feledékenység űlt ezek tetején, Vastag gyászos daróc volt burkolva fején; Érzéketlen, némán, siketen és vakon Hevert a láb alá tapodott hamvakon; Két kezét bágyadtan tevén két szemére, Bocsátotta gőzös fejét a térdére; Egy homályos felhő, melly a mélységről jött, Körűlötte sűrű ködkárpitot szövött. - A néma hallgatás őrzi e barlangot És nem ereszt belé semmiféle hangot: Ollykor, ha ide jut világunk lármája, Egy fél rekedt hangot ád a barlang szája; De az is olly zavart, olly lassú és siket, Hogy már kettő közzűl nem hallhatd egyiket. Az örökös álom, a halálnak bátyja, E környékre hideg szárnyait bocsátja. Az avúlt régiség magát itt hízlalja, Amit a századok szűltek, ő felfalja: Torka nagy, s még nagyobb gyomrában a verem, Mellybe megy, valami a világon terem. Acél fogak márvány ínyében pengenek, Minden elmúlandót rakásra őrlenek. Minthogy ez hely a fényt éppen nem szenvedi, Az örök éjtől szőtt vastag szőnyeg fedi. Útja is mély völgyben vagyon s tekervényes, Igen omladékos, dudvás, szövevényes. Nem volt a Labirint olly tévelygős régen, Melly épűlt Krétában titkos mesterségen, Dédal annyi ezer vakos fordúlatot Ezer ösvényébe annak nem rakhatott, Mint amennyi öszvekevert tekervények Között tétováznak ebben az ösvények: Ténari öblei poklok üregének Olly kietlen ködbe tán nem kerengenék, Amillyen homályba úszik e tartomány, Hol hamar eltéved maga a tudomány. Itt láttam Dugonics lábainak nyomát, Hogy járta fel ezt a régiség templomát Itt van pálcája is feltéve s lámpássa, Hogy amit ő már itt látott, más is lássa. Ezért érdemlette, hogy Hélikon hegyen E régi kövekből néki oszlop legyen, Mellynek buzgó szívvel első talpot vetett A háládatosság s hazai szeretet A feledékenység setét barlangjába Szedett követ ezek rakták fel sorjába, Mellyet sok csókok közt a hív emlékezet Háláló könnyekkel öszvecémentezett; S akkor a gráciák csínosra faragták, És reá a szépség mázzát bőven rakták. Egy babérkoszorút e nagy oszlop felett Trombitálva tartott az érdem s tisztelet.
Mihelyt az oszlophoz közelebb eshettem, A darab köveket sorra nézegettem. Némellyik a Trója öszvetört falából Volt faragva, Párosz fejér márványjából. Némellyeket köves sziklájából raka Bőlcs Ulisszesének a sovány Ithaka. Sokon vésve látszott a kolkisi házon Argonautáival vitézkedő Jázon. Karjeli kőszálon volt metszve Etele, Etele és kedves Etelkája vele. Kún maradványok is közötte látszottak, Mellyeket Lászlónak a kúnnék hordottak. Láttam még iszonyú nagyságú köveket, Tíz ember is alig bírná fel ezeket. Roppantak valának, mint amiket maga Hercules Abila- s Kalpénál faraga: Tóldi állította ezeket magának, De már hasadásin bokrok származának. Két dicső szűz is volt, Bátori, Macskási, Amint mutatták a kövek mohodzási. Ezekből építék az oszlopot ezek A Dugonics hírét felépítő kezek. Sok helyen a kövön Árpád, Taksony, Zoltán Triumfált az idő elmúlandó voltán. Sok dicső őseink nevei új fényben Kezdettek ragyogni e nagy építményben. Ezek között látszott a nagy nevezetű Dugonicsnak metszve néhány arany betű, Mellyet a hív magyar kezek így metszenek: A HAZA DUGONICS ANDRÁS NAGY NEVÉNEK!
Szemét sok hazafi könnyekkel áztatta, Sok hév indúlatok buzogtak alatta. Azok közt bennem is az öszveolvadott Szív sok háládatos könnyekre fakadott. Tiszteltem, nagy tudós! ennyi érdemedet, S hazafi csókokkal értetvén tégedet, A magyarok kegyes istenét imádtam, Hogy illy magyar szívű polgártársam láttam. Áldjon is meg az ég, édes hazámfia! Zengjen Duna, Tisza, s minden magyar fia. Ezt kívántam néked; meg ne szólj ezekkel A te érdemidhez illetlen versekkel. Én, mint Themisztokles, oszlopodnál sírtam, És alá ez egy pár sorocskákat írtam: SZEMLÉLJETEK KÉSŐ UNOKÁNK FIAI! A NAGY DUGONICSNAK A HÍV CSOKONAI!

p 4
p
p Már csak tanít, de nem tanul és a tanítványok kérdéseiből sem okul
p
p Nem képez ki az illegalitás/konspiráció írott-íratlan játékszabályaira
p
p Nem tanít meg a járműved, tested-lelked állapotának az ellenőrzésére
p
p Nem nevel a rendeltetésszerű használatára, a teremtményi alázatára
p
p Nem tanít hosszú távon gondolkodni: csatavesztés és háború nyerés
p
p Tanítani való rossz példa, ahogy ő packázik kiszolgáltatott ügyfelekkel
p
p A tehetséges hátrányos helyzetű nebulót negatívan diszkrimináló tanár
p
p Tanári hatalma tudatában úgy tesz, mintha „vitatkozna” diákjaival
p
p Nem ad támpontot beazonosítani a parazita politikust, közírót stb.
p
p Nem mutatja be a lényegi arányokat, hogy elvesszél a részletekben
p
p Úgy láncol magához, hogy majdnem kimondja a teljes igazságot
p
p Támogat, fenntart, haszonélvez: politikai, kulturális vízfejű ország
p
p Kikényszeríti a hibád, majd diadalmasan lecsap rá, s felnagyítja
p
p x

PÁRTÜTŐ
Pártütő! ez igen borzasztó nevezet, Mert hazája s ura ellen fog e' kezet. Voltak sok pártütők, találunk sok Horát, Ki hazája ellen vezette táborát, De soknak e nevet csupánn azért adták, Mert külömbenn őket meg nem gyilkolhatták. Ki pártütő, ki nem, ítélje a haza, Mellyet vagy megronta, vagy megoltalmaza. Néha azt nevezik gyilkos pártütőnek, Kit kedves hazája tart védelmezőnek. Némellykor, kik titkon a hazát koncolják, Hazaárulással a hívet vádolják, S hogy ez a hívőket még fel ne forgassa, A neve mindnyájuk előtt Hárám bassa.
*
 GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC Ő EXCELLENTIÁJÁHOZ
Nagy lélek! te, aki fényt hintesz A homály vak rejtekibe S életadó szemekkel intesz A nem-létel bús vőlgyibe;
Te, kinek sok százan esmérjük Magunk között jótétedet: Hogy kívánhat'd, hogy ne dícsérjük Vagy a napot, vagy tégedet?
Én ugyan, ki parancsolásod Szent törvényemnek esmerem, Név szerént a te pártfogásod Előbeszéllni nem merem;
De e violák kilehellik, Ki e törpe versek magok, Hogy a te fényedtől díszellik Új életek, színek, szagok.
Rajtok képed lefestve látszik Hálákönnyem cseppjeibe, Mint midőn sok apró Nap játszik A harmatok friss gyöngyibe.
Nézd, nézd, ama kisded pacsirta Hogy kél fel a göröngy alól, Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta, De most repűl s vidúlva szól.
Most már maga alatt szemléli A pornak irígy férgeit S a napnak örömmel beszéli Eláradott jótéteit.
Meleg fényed közt a jobb égben Önnönmagával áldozik, S eltűnvén a kék messziségben, Érzéssé s hanggá változik.
Menj kis madár, menj, hogy szíhassad A felsőbb abroncsok hevét, Csakhogy vigyázz és elhallgassad Gróf Széchényinek nagy nevét.

Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

|