Payday Loans

Keresés

A legújabb

Eugéniusz Testamentuma XXI. - Írástudók/vezetők árulása – II.
A boldog élet bölcselete és poézise
2018. április 08. vasárnap, 09:47

Képtalálat a következőre: „a nyugat alkonya”

Eugéniusz testamentuma XXI.

Boldog-boldogtalan, bölcs-balga

Az aranykor helyett földi pokol

Táltosparipa helyett állatorvosi ló

 

Írástudók-vezetők árulása és bűnvallása – II.

Képtalálat a következőre: „a nyugat alkonya”

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

"Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

 

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

 

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

 

És itt a törvény - véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csínos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

 

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

 

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

 

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

 

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

 

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

 

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

 

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

 

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket - midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette - csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

 

Népboldogító eszmék vértanúi

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

 

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

 

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez "ember!" advák örökűl -

 

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.

 

És mégis - mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

 

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédnek engem.

 

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

 

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

 

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

 

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden csepjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

 

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

 

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

 

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

 

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 

Vörösmarty Mihály

1844 vége felé…

 

*

A

szennylapot

igen szellemesen

és nagyon közérthetően írom tele

*

A

szerelem

hatalmát hirdetem,

hátha szert teszek ezzel hatalomra

*

A

szerencse-

játékokat propagálom,

mert ott ugye tényleg egyenlők az esélyek…

*

A

szűkölködés megtör,

a bővölködés megront –

mindkettő korrumpálja edzetlen vasam

*

A

tanári

elvárásnak megfelelek:

felmondom a bemagolt leckét

*

A tanítás után

már nem szervezek

külön szakkört vagy hittant

*

A társadalmat

– mint pl. egy hidat –

mérnöki pontossággal megtervezem

*

A

társadalmi

verseny veszteseibe

még bűntudatot is táplálok

*

A

tervezőirodámban

megálmodtam a panelházi életformát

*

A tét nélküli,

parttalan/öncélú vitatkozásokat

módfelett, szerfelett kedvelem és űzöm

*

A tolmács

szolgálata helyett

főszereplő akarok lenni

*

A többséget

szellemileg „leszerelem”,

szellemileg fegyvertelenítem

*

A történelem szemétdombján guberálok

*

A vaksötétben

lidércfényt gyújtok,

azzal csallak a mocsárba

*

A válogatott meccsen is

csak a fradistáknak drukkolok

*

A

védtelen

kisebbségek rovására

nagy hangon viccelődök

*

A

vendéglátó

által pénzelt utamról

írok tárgyilagosan értékelő beszámolót

*

A

destruktív

versenyszellemen kívül

más doppingszert/motivációt nem ismerek

*

A

világvégét

várva és siettetve

rombolom a család intézményét

*

A

virágvasárnapi

bevonulás nekem,

a Golgota az neked

*

A

vissz-

hangtalanságba

próbálok süllyeszteni jelentős műveket

*

A

víz alá nyomlak,

hogy tárgyalhassunk a levegő áráról

*

Abba

a sorba

nem álltam be,

ahol az empátiát osztották

(főállású bíró, gyámügyes stb. vagyok)

*

Ábránd-

világjárásomból visszatérve

mindent lepocskondiázok, leócsárolok

*

Addig

nem akarok meghalni,

míg be nem kerülök a Guinness-könyvbe

(pl. fejen vagy fél lábon állva olvasási rekorddal)

*

Addig-

addig készülődsz

korszakalkotó művedre,

míg egyszer csak nincs tovább…

*

Adyt követem:

de csak a háromszavas

címadásban és a lumpolásban

*

Agora-

fóbiásan

mindig a vész-

kijárathoz közel helyezkedem el

(de amúgy néptribun szeretnék lenni)

*

Agresszív

magzatvédőként

totálisan letámadom

a megesetteket, a leányanyákat

*

Agresszív reklámokkal

naponként követek el erőszakot

a nekem kiszolgáltatott honfitársakon…

*

Agyondotálva

teszem magam függetlenné –

függetlenné a publikum ítéletétől…

*

Ahogy

a tanult szemsebész

elbizonytalanítja a hályogkovácsot

(aki ezért fel is hagy áldásos ténykedésével)

*

Ahogy

én hazudok,

nem hazudik úgy senki

(mintha könyvből olvasnám)

*

Ajánlom magam,

mindig csak magam –

sose nálam nem rosszabb,

de legtöbbször jobb másokat

*

Ajánlom magam:

könnyen beskatulyázhattok

és kiszámíthattok – megbízható vagyok…

*

Akár

Rómát is felgyújtom,

ha élmény kell művem megírásához

(kerül, amibe kerül – mármint másoknak)

*

Akit

ma egekig

magasztalok,

holnap sárba rántom –

örök körforgásban vagyok…

(a szeszélyem/erszényem diktál)

*

Akkor

„esem transzba”,

amikor kigyullad a piros lámpa

*

Álcázó-

művészként

csak a stukkert

megszerezve fedem fel arcom

*

Alkotóerőm teljében

adminisztrációs pepecselésben veszek el

*

Állatokról

festek ellenségképet,

hogy ne érezzetek együtt velük

*

Állig

begombolkozva

vegyülök el a nudista strandon…

*

Álnéven

publikálom azt a förmedvényt,

amit amúgy a nevemmel szégyellnék

*

Ami

régi és ősi,

azt eleve felül-

múlhatatlanul értékesnek tartom

*

Amíg

a Hegel-összest

nem olvastad végig,

addig meg sem hallgatlak

*

Amíg

nem szereztél

nálam jogosítványt,

addig nem szerelmeskedhetsz

*

Amíg

nem vagyok túl

maratoni imámon:

éheznek az állataim

*

Képtalálat a következőre: „emigránsok könyv”

Reményik Sándor

Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,

 

mint az enyém
Eredj, ha tudsz... 
Eredj, ha gondolod,

Hogy valahol, bárhol a nagy világon 
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, 
Eredj... 
Szállj mint a fecske, délnek, 
Vagy északnak, mint a viharmadár, 
Magasából a mérhetetlen égnek 
Kémleld a pontot, 
Hol fészekrakó vágyaid kibontod. 
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen 
Hiszed: a hontalanság odakünn 
Nem keserűbb, mint idebenn. 
Eredj, ha azt hiszed, 
Hogy odakünn a világban nem ácsol 
A lelkedből, ez érző, élő fából 
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának 
Észrevétlen ezer új hangja támad, 
Süvít, sikolt, 
S az emlékezés keresztfáira 
Téged feszít a honvágy és a bánat. 
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt, 
Ki rab hazában élni nem tudott 
De vállán égett az örök kereszt 
S egy csillag Zágon felé mutatott. 
Ha esténként a csillagok 
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak, 
Meglátogatták az itthoni árnyak, 
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák, 
A szívét kitépték. 
S hegyeken, tengereken túlra hordták... 
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett: 
Inkább, semmint hordani itt a jármot, 
Szórd a szelekbe minden régi álmod; 
Ha úgy látod, hogy minden elveszett, 
Menj őserdőkön, tengereken túlra 
Ajánlani fel két munkás kezed. 
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én! 
Károgva és sötéten, 
Mint téli varjú száraz jegenyén. 
Még nem tudom: 
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, 
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában, 
Leszek az alj a felhajtott kupában, 
Az idegen vérben leszek a méreg, 
Miazma, láz, lappangó rút féreg, 
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang, 
Mely temet bár: halló fülekbe eseng 
És lázít: visszavenni a mienk! 
Akarok lenni a gyujtózsinór, 
A kanóc része, lángralobbant vér, 
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig 
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér 
És akkor...!!

Még nem tudom: 
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, 
De addig, varjú a száraz jegenyén: 
Én itthon maradok.

1918. december 20

Képtalálat a következőre: „emigránsok könyv”

*

Amiről

magam sem

vagyok meggyőződve,

arról győzködök másokat

*

Amit

én nem/nem én

találtam meg vagy fel,

azt nem is érdemes kutatni,

illetve az nincs is fel/megtalálva

*

Amit

én nem tudok,

azt nem is érdemes megismerni

*

Amit

nem érek fel ésszel,

az idegesít s ezért elpusztítom

*

Amit reggel tiltok,

azt délben engedem,

este kötelezővé teszem

*

Ámokfutó vagyok,

ideig-óráig még szabadlábon,

aki közben mindent feketére fest

*

Antropológusként

– karosszékben, terepen –

előkészítem a gyarmatosítást

*

Anyám

se ismerne rá,

annyira idomultam

az új befogadó csoporthoz

*

Annyira aggódom

gyermekem jövőjéért,

hogy nem engedem felnőni

*

Annyira

kötetlen a munkaidőm, hogy

az Úr napját sem tartom meg

*

Annyira

megszáll a Tagadás szelleme,

hogy másnak már bennem nincs helye…

*

Annyira

okosítalak ki,

hogy engem csodálhass,

de felül ezért mégse múlhass

*

Annyira

tetszik saját alkotásom,

hogy szerelmes is leszek bele

(Pygmalion – My Fair Lady stb.)

*

Annyit kibírok,

mint egy indiai fakír,

csak az igazságot nem viselem el

*

Kitűnő

aranyifjúként

heccekben és korhelykedésben tűnök ki

*

Arany-

ketrecemből

szajkóként szórakoztatom a kíváncsiakat

*

Arányt

tévesztve

ágyúval lövök a verébre,

és sasként kapkodok legyek után…

*

Arra

tanítalak, hogy

potenciális bolti szarkaként nézz

a kicsit rosszabbul öltözött vevőkre

*

Áskálódásaimmal

csak elmélyítem a generációk közötti szakadékot

(és csakazértis angol szót erőltetek a nemzedék helyett)

*

Automatikusan írok,

de nem isten diktálja a szöveget,

hanem a főnök vagy az ital stb. stb.

*

Az „outsider”

régészt, történészt

személyeskedve stb. „bírálom”,

pedig az üzemi vakok helyett ők adnak új paradigmát….

*

Az „unfair

play” szellemében

egy laikusra tíz profival támadok

*

Az adat-

behajtásban, -

beszolgáltatásban

fondorlatosan közreműködöm

*

Hét nyelven,

így az angyalok

nyelvén is beszélek,

de szeretet az nincs bennem

*

Az

arany

középutat

összekeverem

a középszerűség rémuralmával

*

Az

áruját feldicsérő

rabszolga-kereskedő vagyok

az emberpiacon, a „lányvásárban”

*

Az

átnevelő táborok

agytrösztjében vagyok

ambiciózus belső segédmunkatárs

*

Az

egész

világot akarom

szektavezérem tanítványává tenni

*

Az

égi lajtorja helyett

a szamárlétrán kapaszkodok,

vagy kussolva lapulok, s kivárom időm…

*

Az

egykézés

példáját felmutatva

a nemzet sírját ásom

(nem kézi, de gépi erővel)

*

Az

egyszem gyereknek

kétféle-kettős, ellentétes

erkölcsi nevelést adok és adatok

*

Az

éjszakai

műszakot is vállalom

(az éjszakai édes élet császáraként)

*

Az élet vize – „spiritusz” –

helyett híg lelki fröccsöket adok

*

Az életben eljátszom

a Nagy Mártír támogatandó özvegyét

(v.ö.: Csiky Gergely: Paraziták c. művét)

*

Az

életben

én játszom

a bosszúálló isten szerepét

*

Az

életfogytiglanit

indítványozó ügyészre

vérbíróként még rá is licitálok

*

Az

ellenérdekű fél

titkos küldetésével

fogadatlanul prókátorkodom

*

Az

elme-

bajtársak körében

fövünk a saját levünkben,

és ülésezzük agyon magunkat

*

Az

élőszó

zsibongó piacán

mindenkit túlordítok, túlharsogok

*

Képtalálat a következőre: „molnár ferenc könyvei”

 

Reményik Sándor

Némely pesti poétának

Küldi egy lantos a végekről

 

Szeretnék most a lelketekbe látni, 
Hogy fáj-e néktek Erdély és a végek, 
S ha fületekbe jut a sikoltásunk, 
Nem mondjátok-e: Eh mit, él az élet 
Tovább, s lesz mindig dal és szerelem?!

Szeretnék most a lelketekbe látni, 
Hogy vajjon mi patakzik rajta át, 
Még nagy betűvel írjátok az "asszony"-t, 
S kis betűvel az Istent s a Hazát?

Szeretnék most a lelketekbe látni, 
Hogy "Übermenschek" vagytok most is még, 
S túl e széttépett nyomorult hazán, 
Még kell nektek a nagy "testvériség"?

Szeretnék most a lelketekbe látni, 
Látni, hogy színes szókkal játsztok-e, 
Mikor mi már csak hörögni tudunk, 
Mert fojtogat az ellenség keze?

Szeretnék most a lelketekbe látni: 
Miről írtok? hisz ó, annyi a téma! 
Sok mindenről kell, mindenről lehet, 
S ki tudja, tán rólunk is néha-néha!

Szeretnék most a lelketekbe látni, 
S szeretném, ha látnátok: hogy' vagyunk, 
Öletekbe tenném holt gyermekünk, 
Ráchel siralmát: megfojtott dalunk!

Szeretném, ha a lelkünkbe látnátok. 
És látnátok a véres rongyokat, 
Amikbe koldus-testünket takartuk, 
S a gaz kezet, mely fészket bontogat 
És otthont dúl és szent láncokat tép szét!

Mutatnám az ebként kivert magyart 
Hogy' búcsúzik a határszéli fától... 
S a szivetekbe perzselném a képét... 
Aztán - ha tudtok - daloljatok - másról.

1919. szeptember

Képtalálat a következőre: „mrozek emigránsok könyv”

*

Az

első hatalmi szóra,

ill. a pofon ígéretére

felfüggesztem elveimet

*

Az

első kudarc után

végleg elhagyom a pályám,

s elmegyek Nyugatra cselédnek…

*

Az

első sikereim

babérjain ülök-üldögélek,

s ebből akarom kihúzni nyugdíjig

*

Az

első vissz-

hangtalanság után

már csak káromkodok, fütyörészek

*

Az

embereket

a divat egyen-

ruháiba „kényszerítve” csúfítom el

*

Az

embereket is

első-, másod-, ill.

harmadosztályúakra osztom

*

Az

emberi

„agyat” lebutítom,

az embert szellemileg leépítem

*

Az

emberiség

„rossztevője” vagyok,

mint filozófus fejedelem

*

Az emberiség a barátom,

de te hiába kopogsz az ajtómon,

be se engedlek, pedig csak sót kérnél…

*

Az

emberiség

jótevője lehetnék,

vásári mutatványossá züllök

*

Az

embert

robotgéppé degradálom

mint az Utópia filozófus fejedelme

*

Az én érdemem,

ha felépül a beteg,

ha nem, annak oka a balszerencse,

vagy a beteg együtt nem működése…

*

Az

én

Keresztelő

Jánosom jelmondata:

ne szólj szám, nem fáj fejem

*

Az én liberalizmusom:

magamnak mindent megengedek,

téged meg ellehetetlenítelek, kirekesztelek

*

Az

én marxizmusom:

a lóvé, a „lé” határozza meg a tudatot

*

Az érvelési hiányokat

retorikai fogásokkal pótolom –

nemhiába jártam annyit iskolába

*

Az

esküdtszék

tizenkét dühös

emberéből vagyok az egyik

(de nem az „akadékoskodó”!)

*

Az

eszközből

célt csinálok,

a végcélt a ködbe veszejtem

*

Az

éter hullámhosszain sugárzom

velem született + kiművelt pesszimizmusom

*

Az

az én sikerélményem,

ha sikerül a nemzedékek közé éket verni

ha sikerül a fiakat apáik ellen fellázítani

*

A

jól fizető

unatkozó idegeneknek

katasztrófaturista programokat szervezek

*

Idegent vezetek -

a  saját terepemen jól félrevezetem

*

Az

iskolának tanulok:

mint örök öreg diák

halmozom végzettségeimet

*

Az

iskolát

átalakítom

versenylótenyésztő istállóvá

*

Az

isteni szikrából

tüzet csiholok:

kicsit, nagy füsttel

*

Az

orosz-

tanulást tüntetően,

a többit suttyomban szabotálom

*

Az

orvos-

etikai vétségek

állatorvosi lova vagyok:

pl. mint Mengele „doktor”

(szaktudásommal legalább nem

használok, de minél többet ártok)

*

Az

öntömjénfüst miatt

nem látok tovább az orromnál

*

Az

ördög

patikájával betegítelek:

a sátáni kikacagással, a kifigurázással,

a gyilkos gúnnyal, a nevetségessé tétellel…

*

Az

ördög

rút pofáját

angyali ábrázatra

sminkelem, kozmetikázom

*

A

Rossz szellemet

vagy bagatellizálom, jelentéktelenítem,

dajkamesés figurává, krampuszkává kicsinyítem –

vagy épp ellenkezőleg: a világ főhatalmának tartom,

akivel szemben hiábavaló bárminő emberi ellenállás…

*

 

Tompa Mihály

Levél egy kibujdosott barátom után

 

Ki messze, messze vagy, kinek hajója már

A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,

Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:

Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!

 

Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,

Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,

Hol vesztett fészke állt, kisded családja benn,

S a távozó után lebbenti csendesen.

 

Lelked mit érezett, hogy elhagyád e hont,

Midőn úgy hagytad el, hogy sose lásd viszont?

Nem állitott meg a határnál valami…?

Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!

 

Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,

A gazdag föld ezer virágtól mosolyog;

Ah, de azok neked mind ösmeretlenek!

S nem ezek közt valál futkározó gyerek.

 

Mert a boldogságra kevés csak a jelen,

A multon épül az s az emlékezeten;

Örömeinkre színt s derűt titkon az ád,

Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.

 

Szó nélkül távozál, – nem vádollak, hiszen

Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem!

A daru is búsan kiáltozik, pedig

Egész nemzetével útra kerekedik.

 

Mégis, mégis minek hagytál bennünket el?

Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel;

Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon,

Könnyebben begyógyul a honi hantokon.

 

S ha vígan lépted át a háznak küszöbét,

Honnan vidám zene s pohár csengett eléd:

Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át,

Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?

 

Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya,

Betegen, rongyosan elédbe állana:

Karjába omlanál, ölelve melegen,

Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.

 

Mégis szülőhonod, a legszentebb anyát,

Nehéz óráiban, rossz gyermek, elhagyád!

Mert úgy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd

Sápadt arculatát és könnyező szemét.

 

Mert akit szeretünk, míg ajka mosolyog:

Búbánatában is legyünk osztályosok!

együk el a csapást, miképp a jó napot,

S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!

 

Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,

Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélküli nyáj…?

Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:

Koldus földönfutó más nemzetek között.

 

S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?

Megadta a remény, mivel kecsegtetett?

Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:

Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!

 

Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:

A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk!

És a szokott helyen szemünk gyakran keres,

De széked örökre üres maradt… üres…!

 

S ha koccan a pohár – míg a meleg szavak

A bujdosók nevét éltetve hangzanak, –

Nem hangzik össze jól, – csengése oly siket…

Oh, hogyne volna az? – hiányzik a tied!

 

Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!?

Minden szó és emlék búsan utal reád…!

Bejárom a mezőt, a zúgó patakot,

Hol ábrándos lelked gyakorta múlatott.

 

Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat,

Hol ápoló kezed nem nyes, nem oltogat;

Minden úgy elvadult, úgy elhagyatva van,

Csak a vad természet munkál szabálytalan.

 

Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder,

Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel,

Öreg szüléd, szegény, mit sem gondol vele,

Te voltál szívének virága… öröme…!

 

Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb,

Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb;

Mint a láng elsőben felcsap, s ha ellobog:

Hamu fedi el az élő zsarátnakot.

 

Beszélgettünk,… ő is szólott, de keveset, –

Kiméltem fájdalmát, s nem emlitém neved;

S mellette a bánat keserűn meghatott,

Hogy úgy kell tartanunk, mint aki már halott!

 

Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!

Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;

Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,

Melyet nagy korában tesznek más földbe át.

 

S midőn hazánk felé a vándormadarak

Hazádnak partiról majd visszaszállanak,

Küldj tőlünk, amit mi neked nem küldhetünk,

Reményt, enyhűletet s örömtavaszt nekünk.

 

1851

Képtalálat a következőre: „emigránsok könyv”

*

Képtalálat a következőre: „emigránsok könyv”

Írástudók árulása – gyónása, bűnvallása

A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség!?

Amennyit használhatna, annyit vagy többet árthat…

Élni vagy visszaélni a szellemi, politikai stb. hatalommal

Az emberiség jótevői és/vagy aktív-passzív gonosztevői

Tippek önvizsgálathoz és bűnvalláshoz, változáshoz…

Az Értelmiségiek Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai

Képtalálat a következőre: „politikai karikatúra”