Eugéniusz testamentuma XXI.
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Az aranykor helyett földi pokol
Táltosparipa helyett állatorvosi ló
Írástudók-vezetők árulása és bűnvallása – II.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
Vörösmarty Mihály
1844 vége felé…
*
A
szennylapot
igen szellemesen
és nagyon közérthetően írom tele
*
A
szerelem
hatalmát hirdetem,
hátha szert teszek ezzel hatalomra
*
A
szerencse-
játékokat propagálom,
mert ott ugye tényleg egyenlők az esélyek…
*
A
szűkölködés megtör,
a bővölködés megront –
mindkettő korrumpálja edzetlen vasam
*
A
tanári
elvárásnak megfelelek:
felmondom a bemagolt leckét
*
A tanítás után
már nem szervezek
külön szakkört vagy hittant
*
A társadalmat
– mint pl. egy hidat –
mérnöki pontossággal megtervezem
*
A
társadalmi
verseny veszteseibe
még bűntudatot is táplálok
*
A
tervezőirodámban
megálmodtam a panelházi életformát
*
A tét nélküli,
parttalan/öncélú vitatkozásokat
módfelett, szerfelett kedvelem és űzöm
*
A tolmács
szolgálata helyett
főszereplő akarok lenni
*
A többséget
szellemileg „leszerelem”,
szellemileg fegyvertelenítem
*
A történelem szemétdombján guberálok
*
A vaksötétben
lidércfényt gyújtok,
azzal csallak a mocsárba
*
A válogatott meccsen is
csak a fradistáknak drukkolok
*
A
védtelen
kisebbségek rovására
nagy hangon viccelődök
*
A
vendéglátó
által pénzelt utamról
írok tárgyilagosan értékelő beszámolót
*
A
destruktív
versenyszellemen kívül
más doppingszert/motivációt nem ismerek
*
A
világvégét
várva és siettetve
rombolom a család intézményét
*
A
virágvasárnapi
bevonulás nekem,
a Golgota az neked
*
A
vissz-
hangtalanságba
próbálok süllyeszteni jelentős műveket
*
A
víz alá nyomlak,
hogy tárgyalhassunk a levegő áráról
*
Abba
a sorba
nem álltam be,
ahol az empátiát osztották
(főállású bíró, gyámügyes stb. vagyok)
*
Ábránd-
világjárásomból visszatérve
mindent lepocskondiázok, leócsárolok
*
Addig
nem akarok meghalni,
míg be nem kerülök a Guinness-könyvbe
(pl. fejen vagy fél lábon állva olvasási rekorddal)
*
Addig-
addig készülődsz
korszakalkotó művedre,
míg egyszer csak nincs tovább…
*
Adyt követem:
de csak a háromszavas
címadásban és a lumpolásban
*
Agora-
fóbiásan
mindig a vész-
kijárathoz közel helyezkedem el
(de amúgy néptribun szeretnék lenni)
*
Agresszív
magzatvédőként
totálisan letámadom
a megesetteket, a leányanyákat
*
Agresszív reklámokkal
naponként követek el erőszakot
a nekem kiszolgáltatott honfitársakon…
*
Agyondotálva
teszem magam függetlenné –
függetlenné a publikum ítéletétől…
*
Ahogy
a tanult szemsebész
elbizonytalanítja a hályogkovácsot
(aki ezért fel is hagy áldásos ténykedésével)
*
Ahogy
én hazudok,
nem hazudik úgy senki
(mintha könyvből olvasnám)
*
Ajánlom magam,
mindig csak magam –
sose nálam nem rosszabb,
de legtöbbször jobb másokat
*
Ajánlom magam:
könnyen beskatulyázhattok
és kiszámíthattok – megbízható vagyok…
*
Akár
Rómát is felgyújtom,
ha élmény kell művem megírásához
(kerül, amibe kerül – mármint másoknak)
*
Akit
ma egekig
magasztalok,
holnap sárba rántom –
örök körforgásban vagyok…
(a szeszélyem/erszényem diktál)
*
Akkor
„esem transzba”,
amikor kigyullad a piros lámpa
*
Álcázó-
művészként
csak a stukkert
megszerezve fedem fel arcom
*
Alkotóerőm teljében
adminisztrációs pepecselésben veszek el
*
Állatokról
festek ellenségképet,
hogy ne érezzetek együtt velük
*
Állig
begombolkozva
vegyülök el a nudista strandon…
*
Álnéven
publikálom azt a förmedvényt,
amit amúgy a nevemmel szégyellnék
*
Ami
régi és ősi,
azt eleve felül-
múlhatatlanul értékesnek tartom
*
Amíg
a Hegel-összest
nem olvastad végig,
addig meg sem hallgatlak
*
Amíg
nem szereztél
nálam jogosítványt,
addig nem szerelmeskedhetsz
*
Amíg
nem vagyok túl
maratoni imámon:
éheznek az állataim
*
Reményik Sándor
Eredj, ha tudsz! Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém Eredj, ha tudsz... Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, Eredj... Szállj mint a fecske, délnek, Vagy északnak, mint a viharmadár, Magasából a mérhetetlen égnek Kémleld a pontot, Hol fészekrakó vágyaid kibontod. Eredj, ha tudsz. Eredj, ha hittelen Hiszed: a hontalanság odakünn Nem keserűbb, mint idebenn. Eredj, ha azt hiszed, Hogy odakünn a világban nem ácsol A lelkedből, ez érző, élő fából Az emlékezés új kereszteket. A lelked csillapuló viharának Észrevétlen ezer új hangja támad, Süvít, sikolt, S az emlékezés keresztfáira Téged feszít a honvágy és a bánat. Eredj, ha nem hiszed. Hajdanában Mikes se hitte ezt, Ki rab hazában élni nem tudott De vállán égett az örök kereszt S egy csillag Zágon felé mutatott. Ha esténként a csillagok Fürödni a Márvány-tengerbe jártak, Meglátogatták az itthoni árnyak, Szelíd emlékek: eszeveszett hordák, A szívét kitépték. S hegyeken, tengereken túlra hordták... Eredj, ha tudsz. Ha majd úgy látod, minden elveszett: Inkább, semmint hordani itt a jármot, Szórd a szelekbe minden régi álmod; Ha úgy látod, hogy minden elveszett, Menj őserdőkön, tengereken túlra Ajánlani fel két munkás kezed. Menj hát, ha teheted. Itthon maradok én! Károgva és sötéten, Mint téli varjú száraz jegenyén. Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De itthon maradok. Leszek őrlő szú az idegen fában, Leszek az alj a felhajtott kupában, Az idegen vérben leszek a méreg, Miazma, láz, lappangó rút féreg, De itthon maradok! Akarok lenni a halálharang, Mely temet bár: halló fülekbe eseng És lázít: visszavenni a mienk! Akarok lenni a gyujtózsinór, A kanóc része, lángralobbant vér, Mely titkon kúszik tíz-száz évekig Hamuban, éjben. Míg a keservek lőporához ér És akkor...!! Még nem tudom: Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, De addig, varjú a száraz jegenyén: Én itthon maradok. 1918. december 20
*
Amiről
magam sem
vagyok meggyőződve,
arról győzködök másokat
*
Amit
én nem/nem én
találtam meg vagy fel,
azt nem is érdemes kutatni,
illetve az nincs is fel/megtalálva
*
Amit
én nem tudok,
azt nem is érdemes megismerni
*
Amit
nem érek fel ésszel,
az idegesít s ezért elpusztítom
*
Amit reggel tiltok,
azt délben engedem,
este kötelezővé teszem
*
Ámokfutó vagyok,
ideig-óráig még szabadlábon,
aki közben mindent feketére fest
*
Antropológusként
– karosszékben, terepen –
előkészítem a gyarmatosítást
*
Anyám
se ismerne rá,
annyira idomultam
az új befogadó csoporthoz
*
Annyira aggódom
gyermekem jövőjéért,
hogy nem engedem felnőni
*
Annyira
kötetlen a munkaidőm, hogy
az Úr napját sem tartom meg
*
Annyira
megszáll a Tagadás szelleme,
hogy másnak már bennem nincs helye…
*
Annyira
okosítalak ki,
hogy engem csodálhass,
de felül ezért mégse múlhass
*
Annyira
tetszik saját alkotásom,
hogy szerelmes is leszek bele
(Pygmalion – My Fair Lady stb.)
*
Annyit kibírok,
mint egy indiai fakír,
csak az igazságot nem viselem el
*
Kitűnő
aranyifjúként
heccekben és korhelykedésben tűnök ki
*
Arany-
ketrecemből
szajkóként szórakoztatom a kíváncsiakat
*
Arányt
tévesztve
ágyúval lövök a verébre,
és sasként kapkodok legyek után…
*
Arra
tanítalak, hogy
potenciális bolti szarkaként nézz
a kicsit rosszabbul öltözött vevőkre
*
Áskálódásaimmal
csak elmélyítem a generációk közötti szakadékot
(és csakazértis angol szót erőltetek a nemzedék helyett)
*
Automatikusan írok,
de nem isten diktálja a szöveget,
hanem a főnök vagy az ital stb. stb.
*
Az „outsider”
régészt, történészt
személyeskedve stb. „bírálom”,
pedig az üzemi vakok helyett ők adnak új paradigmát….
*
Az „unfair
play” szellemében
egy laikusra tíz profival támadok
*
Az adat-
behajtásban, -
beszolgáltatásban
fondorlatosan közreműködöm
*
Hét nyelven,
így az angyalok
nyelvén is beszélek,
de szeretet az nincs bennem
*
Az
arany
középutat
összekeverem
a középszerűség rémuralmával
*
Az
áruját feldicsérő
rabszolga-kereskedő vagyok
az emberpiacon, a „lányvásárban”
*
Az
átnevelő táborok
agytrösztjében vagyok
ambiciózus belső segédmunkatárs
*
Az
egész
világot akarom
szektavezérem tanítványává tenni
*
Az
égi lajtorja helyett
a szamárlétrán kapaszkodok,
vagy kussolva lapulok, s kivárom időm…
*
Az
egykézés
példáját felmutatva
a nemzet sírját ásom
(nem kézi, de gépi erővel)
*
Az
egyszem gyereknek
kétféle-kettős, ellentétes
erkölcsi nevelést adok és adatok
*
Az
éjszakai
műszakot is vállalom
(az éjszakai édes élet császáraként)
*
Az élet vize – „spiritusz” –
helyett híg lelki fröccsöket adok
*
Az életben eljátszom
a Nagy Mártír támogatandó özvegyét
(v.ö.: Csiky Gergely: Paraziták c. művét)
*
Az
életben
én játszom
a bosszúálló isten szerepét
*
Az
életfogytiglanit
indítványozó ügyészre
vérbíróként még rá is licitálok
*
Az
ellenérdekű fél
titkos küldetésével
fogadatlanul prókátorkodom
*
Az
elme-
bajtársak körében
fövünk a saját levünkben,
és ülésezzük agyon magunkat
*
Az
élőszó
zsibongó piacán
mindenkit túlordítok, túlharsogok
*
Reményik Sándor
Némely pesti poétának
Küldi egy lantos a végekről
Szeretnék most a lelketekbe látni, Hogy fáj-e néktek Erdély és a végek, S ha fületekbe jut a sikoltásunk, Nem mondjátok-e: Eh mit, él az élet Tovább, s lesz mindig dal és szerelem?!
Szeretnék most a lelketekbe látni, Hogy vajjon mi patakzik rajta át, Még nagy betűvel írjátok az "asszony"-t, S kis betűvel az Istent s a Hazát?
Szeretnék most a lelketekbe látni, Hogy "Übermenschek" vagytok most is még, S túl e széttépett nyomorult hazán, Még kell nektek a nagy "testvériség"?
Szeretnék most a lelketekbe látni, Látni, hogy színes szókkal játsztok-e, Mikor mi már csak hörögni tudunk, Mert fojtogat az ellenség keze?
Szeretnék most a lelketekbe látni: Miről írtok? hisz ó, annyi a téma! Sok mindenről kell, mindenről lehet, S ki tudja, tán rólunk is néha-néha!
Szeretnék most a lelketekbe látni, S szeretném, ha látnátok: hogy' vagyunk, Öletekbe tenném holt gyermekünk, Ráchel siralmát: megfojtott dalunk!
Szeretném, ha a lelkünkbe látnátok. És látnátok a véres rongyokat, Amikbe koldus-testünket takartuk, S a gaz kezet, mely fészket bontogat És otthont dúl és szent láncokat tép szét!
Mutatnám az ebként kivert magyart Hogy' búcsúzik a határszéli fától... S a szivetekbe perzselném a képét... Aztán - ha tudtok - daloljatok - másról.
1919. szeptember
*
Az
első hatalmi szóra,
ill. a pofon ígéretére
felfüggesztem elveimet
*
Az
első kudarc után
végleg elhagyom a pályám,
s elmegyek Nyugatra cselédnek…
*
Az
első sikereim
babérjain ülök-üldögélek,
s ebből akarom kihúzni nyugdíjig
*
Az
első vissz-
hangtalanság után
már csak káromkodok, fütyörészek
*
Az
embereket
a divat egyen-
ruháiba „kényszerítve” csúfítom el
*
Az
embereket is
első-, másod-, ill.
harmadosztályúakra osztom
*
Az
emberi
„agyat” lebutítom,
az embert szellemileg leépítem
*
Az
emberiség
„rossztevője” vagyok,
mint filozófus fejedelem
*
Az emberiség a barátom,
de te hiába kopogsz az ajtómon,
be se engedlek, pedig csak sót kérnél…
*
Az
emberiség
jótevője lehetnék,
vásári mutatványossá züllök
*
Az
embert
robotgéppé degradálom
mint az Utópia filozófus fejedelme
*
Az én érdemem,
ha felépül a beteg,
ha nem, annak oka a balszerencse,
vagy a beteg együtt nem működése…
*
Az
én
Keresztelő
Jánosom jelmondata:
ne szólj szám, nem fáj fejem
*
Az én liberalizmusom:
magamnak mindent megengedek,
téged meg ellehetetlenítelek, kirekesztelek
*
Az
én marxizmusom:
a lóvé, a „lé” határozza meg a tudatot
*
Az érvelési hiányokat
retorikai fogásokkal pótolom –
nemhiába jártam annyit iskolába
*
Az
esküdtszék
tizenkét dühös
emberéből vagyok az egyik
(de nem az „akadékoskodó”!)
*
Az
eszközből
célt csinálok,
a végcélt a ködbe veszejtem
*
Az
éter hullámhosszain sugárzom
velem született + kiművelt pesszimizmusom
*
Az
az én sikerélményem,
ha sikerül a nemzedékek közé éket verni
ha sikerül a fiakat apáik ellen fellázítani
*
A
jól fizető
unatkozó idegeneknek
katasztrófaturista programokat szervezek
*
Idegent vezetek -
a saját terepemen jól félrevezetem
*
Az
iskolának tanulok:
mint örök öreg diák
halmozom végzettségeimet
*
Az
iskolát
átalakítom
versenylótenyésztő istállóvá
*
Az
isteni szikrából
tüzet csiholok:
kicsit, nagy füsttel
*
Az
orosz-
tanulást tüntetően,
a többit suttyomban szabotálom
*
Az
orvos-
etikai vétségek
állatorvosi lova vagyok:
pl. mint Mengele „doktor”
(szaktudásommal legalább nem
használok, de minél többet ártok)
*
Az
öntömjénfüst miatt
nem látok tovább az orromnál
*
Az
ördög
patikájával betegítelek:
a sátáni kikacagással, a kifigurázással,
a gyilkos gúnnyal, a nevetségessé tétellel…
*
Az
ördög
rút pofáját
angyali ábrázatra
sminkelem, kozmetikázom
*
A
Rossz szellemet
vagy bagatellizálom, jelentéktelenítem,
dajkamesés figurává, krampuszkává kicsinyítem –
vagy épp ellenkezőleg: a világ főhatalmának tartom,
akivel szemben hiábavaló bárminő emberi ellenállás…
*
Tompa Mihály
Levél egy kibujdosott barátom után
Ki messze, messze vagy, kinek hajója már
A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,
Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:
Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!
Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,
Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,
Hol vesztett fészke állt, kisded családja benn,
S a távozó után lebbenti csendesen.
Lelked mit érezett, hogy elhagyád e hont,
Midőn úgy hagytad el, hogy sose lásd viszont?
Nem állitott meg a határnál valami…?
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!
Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,
A gazdag föld ezer virágtól mosolyog;
Ah, de azok neked mind ösmeretlenek!
S nem ezek közt valál futkározó gyerek.
Mert a boldogságra kevés csak a jelen,
A multon épül az s az emlékezeten;
Örömeinkre színt s derűt titkon az ád,
Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.
Szó nélkül távozál, – nem vádollak, hiszen
Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem!
A daru is búsan kiáltozik, pedig
Egész nemzetével útra kerekedik.
Mégis, mégis minek hagytál bennünket el?
Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel;
Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon,
Könnyebben begyógyul a honi hantokon.
S ha vígan lépted át a háznak küszöbét,
Honnan vidám zene s pohár csengett eléd:
Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át,
Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?
Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya,
Betegen, rongyosan elédbe állana:
Karjába omlanál, ölelve melegen,
Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.
Mégis szülőhonod, a legszentebb anyát,
Nehéz óráiban, rossz gyermek, elhagyád!
Mert úgy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd
Sápadt arculatát és könnyező szemét.
Mert akit szeretünk, míg ajka mosolyog:
Búbánatában is legyünk osztályosok!
együk el a csapást, miképp a jó napot,
S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!
Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélküli nyáj…?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.
S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!
Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:
A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk!
És a szokott helyen szemünk gyakran keres,
De széked örökre üres maradt… üres…!
S ha koccan a pohár – míg a meleg szavak
A bujdosók nevét éltetve hangzanak, –
Nem hangzik össze jól, – csengése oly siket…
Oh, hogyne volna az? – hiányzik a tied!
Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!?
Minden szó és emlék búsan utal reád…!
Bejárom a mezőt, a zúgó patakot,
Hol ábrándos lelked gyakorta múlatott.
Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat,
Hol ápoló kezed nem nyes, nem oltogat;
Minden úgy elvadult, úgy elhagyatva van,
Csak a vad természet munkál szabálytalan.
Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder,
Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel,
Öreg szüléd, szegény, mit sem gondol vele,
Te voltál szívének virága… öröme…!
Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb,
Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb;
Mint a láng elsőben felcsap, s ha ellobog:
Hamu fedi el az élő zsarátnakot.
Beszélgettünk,… ő is szólott, de keveset, –
Kiméltem fájdalmát, s nem emlitém neved;
S mellette a bánat keserűn meghatott,
Hogy úgy kell tartanunk, mint aki már halott!
Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!
Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;
Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át.
S midőn hazánk felé a vándormadarak
Hazádnak partiról majd visszaszállanak,
Küldj tőlünk, amit mi neked nem küldhetünk,
Reményt, enyhűletet s örömtavaszt nekünk.
1851
*
Írástudók árulása – gyónása, bűnvallása
A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség!?
Amennyit használhatna, annyit vagy többet árthat…
Élni vagy visszaélni a szellemi, politikai stb. hatalommal
Az emberiség jótevői és/vagy aktív-passzív gonosztevői
Tippek önvizsgálathoz és bűnvalláshoz, változáshoz…
Az Értelmiségiek Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
|