TIZENEGYEDIK KÖNYV
1.
Íme
az értelmes élet sajátságai:
figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát;
a maga termését maga élvezi
(a növények gyümölcsét,
nemkülönben az állatok hasznát
viszont mások fölözik le);
a maga sajátos célját eléri,
bárhol legyen is élete határa.
Itt nem úgy van,
mint a táncnál, színdarabnál és más hasonlónál,
hogy az egész cselekmény csonka marad,
ha valami hiányzik,
hanem bármelyik résznél,
bárhol szakad is meg,
azért teljesen, hiány nélkül eléri kitűzött célját,
úgy, hogy elmondja:
"Ami az enyém, az megmenthetem."
Ráadásul még
körüljárja az egész világot,
a körülötte tátongó űrt, a világ formáját,
elhatol az időtlen időkig,
megfontolva átgondolja
a mindenség időszakos megújhodását,
és leszűri az eredményt:
hogy utódaink semmi újat nem fognak látni,
amint elődeink sem láttak többet,
hiszen valamiképpen egy negyven körüli ember is,
ha egy csöpp esze van,
az egyformaság törvénye alapján
belátta már az egész múltat és jövendőt.
Az értelmes lélek sajátsága
az embertársak szeretete, az igazság, a szerelem,
továbbá, hogy
önmagánál semmit nem becsül többre,
ami egyébként a törvénynek is sajátja.
Így
a helyesen gondolkodó
és
az igazságosság szellemében tevékeny értelem
között nincs különbség.
2.
A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt
kevésre fogod értékelni,
ha
a dallamos éneket egyes hangokra tagolod
és mindegyiknél rendre fölteszed a kérdést:
ez az, ami elragad?
Ugye szégyellnél igent mondani!
A táncot is
bontsd egyes mozdulatokra, figurákra,
csináld ugyanezt a pankrációval is.
Általában legyen rá gondod, hogy
- kivéve az erényt és azt, ami belőle következik –
mindent részeiben gondolj el,
és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig.
Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is.
3.
Micsoda pompás lélek az,
amely kész, ha kell, a testtől elválni:
akár megsemmisülni, akár szétporladni,
akár megmaradni.
De ez a készség
személyes meggyőződésből fakadjon;
nem pedig,
mint a keresztényeknél,
puszta ellenállásból.
Legyen magatartásunk
megfontolt, méltóságteljes
és,
hogy másokra is meggyőzően hasson,
tragikus póztól mentes.
4.
Valami közérdekűt tettem?
Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle!
Tartsd ezt az elvet mindig kéznél,
s ne téveszd soha szem elől.
5.
Mi a mesterséged?
Hogy jó ember légy!
Miképpen sikerülhetne ez,
ha nem volna világos fogalmad
a mindenség természetéről
és
az ember sajátos alkatáról.
6.
Tragédiákat
először azért adtak elő, hogy
a nézőket az élet fordulataira figyelmeztessék:
a dolgokat így szoktak történni,
és
ami a színpadon megkapja lelketeket,
azt az élet nagyobb színpadán se vegyétek rossz néven.
A nézők szeme elé tárul bennük, hogy
mindezeknek így kell lefolyniuk,
s még azok is,
akik "Ó, jaj, Kitharion"-t[101] kiáltatnak,
alávetik magukat a sorsnak.
Ezenkívül
a tragédiaírók mondtak egypár hasznos igazságot is.
Kiváltképp ilyeneket:
Elhagytak engem s magzataim az istenek:
Ok nélkül ők ezt nem tevék...[102]
Vagy:
Ne ingerülj, ha rosszul menne az életed...[103]
Vagy:
Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt...[104]
és más efféléket.
A tragédia után
megjelent
nevelő célzatú szókimondásával
az ókomédia,
amely kíméletlen őszinteségével
óvta az embereket a beképzeltségtől,
és nem is eredménytelenül.
Ebben a tekintetben
még Diogenés is átvett belőle egyet-mást.
De azt is fontold meg, hogy
mire volt jó
a rájuk következő középkomédia,
végül
a csakhamar ügyes életábrázolássá fajuló
újkomédia?
Tagadhatatlanul
ezekben is akad egy-egy hasznos igazság,
de az itt a kérdés, hogy
az ilyesfajta költészet és drámai műfaj
egészében tulajdonképpen
micsoda célt tartott szem előtt?
7.
Milyen világosan rajzolódik szemed elé, hogy
nincs
még egy olyan alkalmas életforma a bölcselkedésre,
mint az, amiben élsz!
8.
A szomszédos ágtól elszakított ágat
szükségszerűen le kell vágni az egész törzsről.
Éppen így az ember,
ha csak egyetlen embertársával szakít is,
ezzel az egész közösségtől elvágta magát.
Csakhogy az ágat idegen kéz vágja le,
az ember pedig embertársától gyűlöletből,
vagy undorból önmaga szakítja el önmagát
s nem veszi észre, hogy
ezzel egyszersmind
az egész társadalomtól elvágta magát.
Zeus,
az emberi közösség alkotója azonban
megajándékozott a lehetőséggel, hogy
embertársunkkal ismét összeforradjunk,
és így az egésznek újra kiegészítő része legyünk.
Persze,
a többször levált rész számára
egyre nehezebb és nehezebb lesz
az újraegyesülés és az összeforradás.
Amint általában,
bármit mondjanak is a kertészek,
a kezdettől fogva együtt nőtt,
a fával megszakítás nélkül együtt tenyésző ág
egészen más,
mint az,
amit egyszer levágtak, s azután ismét összeforradt.
Az egyazon törzsből fakadás
még nem jelenti, hogy
ugyanazokat az elveket valljuk!
9.
Amint azok,
akik
a helyes belátás ösvényén
utadat elállják,
a józan cselekvéstől
nem tántoríthatnak el,
úgy ne vond meg tőlük jóindulatodat sem.
Inkább biztosítsd magad
mindkét irányban egyformán:
ne elégedj meg azzal, hogy
ítéletedben és tetteidben rendíthetetlen vagy,
hanem légy szelíd azokkal szemben is,
akik akadályozni próbálnak,
vagy más módon kellemetlenkednek.
Hiszen,
ha neheztelsz rájuk,
az éppen olyan gyengeség volna,
mint ha elállnál szándékodtól
és rohamuknak megzavarodva behódolnál.
Mert egyformán elhagyja a csatasort
az is, aki megijed,
de az is,
aki elidegenedik
természet szerint való rokonától és barátjától.
10.
Semmiféle
természeti jelenség
nem alábbvaló a művészeti alkotásnál:
hiszen a művészetek
a természeti jelenségeket utánozzák.
Ha ez áll,
akkor a mindenek között legtökéletesebb
és
a mindent egybefogó természet
nem maradhat el a művészi ügyeskedés mögött.
Minden művészet
az alacsonyabbrendű feladatokat
a magasabbrendűek kedvéért vállalja:
ugyanígy jár el a közös természet is.
Itt van az eredete az igazságosságnak is,
mely az összes többi erények forrása.
Mert addig nem gyakorolhatjuk
az igazságosságot,
amíg közömbös dolgok iránt érdeklődünk,
vagy
amíg
könnyen becsaphatók, esendők, állhatatlanok vagyunk.
11.
A külvilág dolgai
- melyeknek kergetése
vagy
az előlük való menekülés
annyi izgalmadba kerül –
nem jönnek hozzád,
hanem inkább valamiképpen te járulsz elébük.
Legyen a róluk formált ítéleted nyugodt,
akkor a dolgok is nyugton maradnak
és soha, senki nem kaphat rajta, hogy
kergeted őket,
vagy menekülsz előlük.
12.
A lélek gömbje önmagához hasonló:
egy irányban sem nyúlik ki,
befelé sem türemlik,
nem szóródik szét,
be sincs horpadva,
hanem olyan fényben ragyog,
melynek segítségével
mindenek igazságát,
a benne lakozó igazságot is
meglátja.
13.
Lenéz engem valaki?
Az ő dolga!
Az én dolgom, hogy
ne tegyek,
és ne mondjak semmit,
ami lenézést érdemelne.
Gyűlöl valaki?
Az ő dolga!
Az enyém az, hogy
türelmes és jólelkű legyek
mindenkivel szemben
s még a gyűlölködő tévedésére is
készségesen mutassák rá
- nem fölényeskedően,
nem hánytorgatva fel, hogy
ez nekem türelempróba,
hanem őszintén, jóságosan,
mint ahogyan a híres Phókión[105] tette,
ha ugyan nem pózolt.
Az ilyesminek ugyanis
szívből kell jönnie,
hogy az istenek is lássák:
az ember semmin ne bosszankodik,
semmit nem vesz rossz néven.
Mert mi rossz van számodra abban,
ha saját természeteddel
önként
összhangban cselekszel
és elfogadod azt,
ami a mindenség természetének
éppen most megfelel.
Hiszen ember vagy,
aki arra törekszik,
ami a köznek így vagy úgy hasznos!
14.
Akik egymást megvetik,
ugyanazok kölcsönösen bókolnak is egymásnak,
akik egymás fölébe akarnak kerekedni,
ugyanazok egymásnak alá is rendelik magukat.
15.
Milyen romlott, álnok ember,
aki így beszél:
"Föltettem magamban, hogy
őszintén fogok viselkedni veled."
Ember, mit csinálsz?
Ez a bevezetés elmaradhatott volna.
Az ilyesmi rögtön kiviláglik.
A megnyugtatás legyen homlokodra írva,
érződjék azonnal a hangodból,
sugározzék ki a szemedből,
mint ahogyan az, akit szeretnek,
az őt szeretők szeméből tüstént mindent kiolvas. Általában az őszinte igaz ember
legyen olyan,
mint az izzadságszagú,
hogy a mellette álló, amint közelébe ér,
akarva, nem akarva, megérzi.
A keresett őszinteség viszont olyan, mint a tőr.
Nincs ocsmányabb dolog a farkasbarátságnál.
Mindenekelőtt ezt kerüld.
A jó, őszinte, szelíd ember jelleme
félreismerhetetlenül megnyilvánul a tekintetében.
16.
Ha a lélek
a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös
- hiszen módjában áll -,
akkor igazán szépen élhetjük le az életet.
Közömbös pedig akkor lesz,
ha minden egyes dolgot
előbb külön-külön,
azután az egésszel való összefüggésében
megvizsgál,
és
nem felejti el, hogy
egyikük sem maga alakítja ki bennünk
a róla alkotott képünket,
és
egyikük sem tolakszik oda hozzánk.
Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok:
mi vagyunk azok,
aki véleményt formálunk róluk
s ezt a véleményt s ezt a véleményt
valósággal bevéssük a lelkünkbe,
pedig azt is megtehetnénk, hogy
ne véssük be,
sőt azt is, hogy
titkon mégis besurran,
tüstént eltávolítsuk onnan.
Azt se felejtsd el, hogy
erre az óvatosságra
csak rövid ideig van szükség,
mert innen-onnan itt az élet vége.
De végül is
mi kellemetlenség van abban, hogy
így áll a helyzet?
Ha az élet dolgai
a természet szerint valók,
örülj nekik, és vedd őket könnyedén.
Ha pedig a természet ellen valók,
keresd azt,
ami a te természetednek megfelel,
azzal foglalkozz,
még ha nem aratsz is vele dicsőséget.
Mert mindenki felmentést kap,
aki a maga javát keresi.
17.
Elmélkedj rajta,
mi az eredete minden egyes dolognak,
milyen anyagokból állt össze,
mivé változik,
mi lesz e változás eredménye,
s azt se felejtsd el, hogy
e változás nem jelent számára semmi rosszat.
18.
Először:
milyen kapcsolatban vagyok embertársaimmal?
Egymás kedvéért születtünk.
Más szempontból tekintve
élükre rendeltettem,
mint a kos a nyáj,
a bika a gulya élére.
Még magasabb szempontból nézve:
ha a világ nem atomok zűrzavara,
akkor a mindenséget a természet kormányozza;
ha ez így van,
akkor az alacsonyabb rendű lények
a magasabbrendűekért vannak,
ezek pedig egymásért.
Másodszor:
Milyenek az emberek
az asztalnál, ágyasházukban és máskülönben?
Főleg:
milyen kényszerítő erővel irányítják őket alapelveik?
S még azt is:
milyen önhittséggel intézik ügyeiket?
Harmadszor:
Ha embertársaid
eljárása helyes,
akkor nem kell zúgolódnod.
Ha helytelen,
világos, hogy
akaratlanul,
szinte öntudatlanul cselekszenek így.
Mert minden lélek
akarata ellenére mellőzi az igazat,
nemkülönben az embertársai iránti méltányosságot.
Legalábbis
az emberek nagyon rossz néven veszik,
ha abba a hírbe keverednek, hogy
igazságtalanok, hálátlanok, kapzsiak,
szóval, hogy
embertársaikkal szemben hibát jövetnek el.
Negyedszer:
Te magad is
többször hibázol,
s olyan vagy, mint a többiek.
Ha bizonyos hibáktól tartózkodol is,
azért még hajlamos vagy rájuk,
még ha gyávaságból, dicsőségvágyból,
vagy más ilyen alacsonyabbrendű okokból
nem követsz is el hasonló botlásokat.
Ötödször:
Még azt sem tudod
bizonyosan megállapítani,
vajon az emberek igazában hibáznak-e,
mert sok dolog kiszámított célzattal történik.
Általában ahhoz, hogy
valaki
más tettéről
megalapozott véleményt nyilvánítson,
előbb sok mindennel tisztába kell jönnie.
Hatodszor:
Ha nagyon haragszol és méltatlankodol,
ne felejtsd el, hogy
az emberi élet röpke pillanat,
és nemsokára mindnyájunkat kiterítenek.
Hetedszer:
Nem annyira
az emberek cselekedetei
kavarják fel nyugalmunkat
- hiszen azok
elkövetőik vezető értelmére korlátozódnak -,
mint inkább saját felfogásunk.
Szüntesd meg tehát,
szándékosan távoztasd el
azt a véleményedet, hogy
valami rettenetes történt –
s haragodnak is vége.
De hát hogy szüntetheted meg?
Ha meggondolod, hogy
a más tette
nem válhatik szégyenedre.
Mert,
ha nem az egyéni becstelenség volna
az egyetlen rossz,
akkor szükségszerűen
te is sok mindent elkövethetnél:
rabló vagy bármire képes gonosztevő lehetnél.
Nyolcadszor:
Mennyivel súlyosabb tehertétel életünkben
az események miatt érzett harag és bosszúság,
mint maguk az események,
amik miatt haragszunk és bosszankodunk!
Kilencedszer:
A jóindulat legyűrhetetlen,
ha őszinte, és nincs benne gúny vagy póz.
Mert mit árthat neked
még a legerőszakosabb ember is,
ha mindvégig jóindulatú vagy vele,
ha alkalomadtán szelíden figyelmezteted,
s ha éppen akkor,
mikor valami rosszat forral ellened,
nyugodtan így inted jobb belátásra:
"Ne tedd ezt, gyermekem!
Mi másra születtünk.
Nekem nem okozhatsz kárt, gyermekem,
csak magadnak."
Mutasd meg neki
kíméletesen,
általános érvényű szabályként, hogy
ez az igazság, hogy
ilyesmit
még a méhek
vagy más,
csoportba verődött állatok
sem tesznek.
De
ne gúnyosan
vagy
megalázó módon tedd ezt,
hanem szeretetteljesen,
minden belső keserűség nélkül:
nem is leckéztetve,
és nem is úgy, hogy
aki éppen hallja,
bámuljon téged,
hanem csak rá légy tekintettel,
még akkor is,
ha mások jelen volnának.
Ezt a kilenc lényeges pontot tartsd eszedben,
mintha a múzsáktól kaptad volna őket ajándékba.
Fogj már hozzá egyszer,
míg élned adatott, hogy
végre ember légy!
Egyformán őrizkedj azonban
embertársaiddal szemben
a haragtól,
és
a hízelkedéstől:
mert mindkettő sérti a közösség érdekeit,
és kárt okoz.
Haragodban se felejtsd el, hogy
az indulat egyáltalán nem férfias,
viszont
a szelídség és a türelem,
amint emberibb, úgy férfiasabb is.
Itt tűnik ki valakiben
az erő, az ideg, a férfiasság,
nem pedig
az ingerültségben és a zsörtölődésben.
Minél közelebb jutunk
a szenvedélytelenséghez,
annál közelebb vagyunk az erőhöz.
Amint a búskomorság,
úgy a harag is
a gyengeség jele.
Mindkét esetben
sebesült az ember,
és mintegy megadja magát.
Íme,
ha nincs ellenedre,
a tizedik alapelv,
a Múzsavezető[106] ajándéka:
őrültség,
mert lehetetlenség azt kívánni, hogy
a hitvány emberek ne kövessenek el hibát.
Ha pedig megengeded, hogy
másokkal szemben hibázzanak,
azt viszont megkívánod, hogy
veled szemben kifogástalanul viselkedjenek:
akkor méltánytalan és zsarnokoskodó vagy.
19.
Vezérlő értelmedet
különösen négy eltévelyedéstől óvd állandóan,
s ha ezeket észleled,
szabadulj meg tőlük
a következő megjegyzések kíséretében:
Ez a képzet szükségtelen. –
Ez bomlasztja a közösséget. –
Amit most mondani akarsz,
az nem szívedből jön,
márpedig hidd el, hogy
ostoba dolog meggyőződésed ellen beszélni.
A negyedik eset,
ami miatt rápirítasz magadra:
hogy magatartásod
a benned levő istenibb rész
vereségét és legyűretését jelenti
a becstelenebb és halandó testi résszel,
tested súlyos vagy könnyed izgalmaival szemben.
20.
Páralelked
és
az egész,
testeddel összevegyült
tűzszerű rész,
bár természeténél fogva fölfelé tör,
mégis
engedelmeskedik a világrendnek,
és
kitart a test összetételében.
Ugyanígy
a benned levő
földszerű és nedves rész,
bár lefelé húz,
mégis fennmarad,
és
állja a természetének meg nem felelő helyzetet.
Lám,
az elemek is engedelmeskednek az egésznek,
s ha valahová rendeltettek,
erőt vesznek magukon,
ott maradnak,
míg az összetartó erőtől
a feloszlásra jelet nem kapnak.
Nem rettenetes-e hát, hogy
csak éppen értelmes részed
engedetlen
és
elégedetlenkedik kijelölt helyével?
Pedig éppen vele történik
minden erőszaktól mentesen
csak az,
ami természetének megfelel.
S mégsem tűri, hanem fellázad!
Mert
minden mozdulat
az igazságtalanság, kicsapongás,
harag, lesújtottság és félelem felé
pártütés
a természettel szemben!
S valahányszor
vezérlő értelmed
zúgolódik
a sors esélyei miatt,
tulajdonképpen
elhagyja a számára kijelölt helyet.
A vezető értelemnek ugyanis
éppúgy lényegéhez tartozik
a jámborság és istenfélelem,
mint akár az igazságosság.
Mert elválaszthatatlanok
a helyesen fölfogott közösségi szellemtől,
sőt régibbek,
mint az igazságos cselekedetek.
21.
"Akinek életcélja nem egységes
és nem mindig ugyanaz,
az nem tud egész életén át egy és ugyanaz maradni."
Nem elég azonban
ennyit kijelenteni,
ha hozzá fűzöd,
milyen is legyen az a cél.
Mert,
amint
nem mindenkinek azonos a felfogása
azokról a javakról,
amiket a tömeg
- helyesen vagy helytelenül -
jónak tart,
hanem csak egyesekről,
mégpedig azokról,
amik valóban közösek,
úgy a kitűzött célnak is
közhasznúnak kell lennie,
és
az állam javára kell szolgálnia.
Aki azután
minden egyéni kezdeményezését
erre a célra irányítja,
annak összes tette egyöntetű lesz,
s ennek következtében
ő maga is mindig ugyanaz marad.
22.
Gondolj
a falusi és a városi egérre[107]:
hogy amaz milyen ijedt volt
és milyen izgatottan menekült!
23.
Sókratés
a tömeg nézeteit
gyermekek ijesztgetésére való
kísérteteknek nevezte.
24.
A spártaiaknak
látványosságaik alkalmával
az idegeneknek
árnyékban állítottak ülőhelyeket,
maguk pedig ott ültek le, ahol a véletlen hozta.
25.
Mikor Perdikkas[108]
Sókratésnak szemére vetette, hogy
sohasem fogadja el meghívását,
így felelt:
"Mert nem akarok a legrosszabb bajban elpusztulni",
azaz
nem akart olyan szívességet elfogadni,
amit nem viszonozhatott.
26.
Az epikureisták írásaiban
van olyan szabály, hogy
mindig szemünk előtt lebegjen
valamelyik erényes előd példája.
27.
Pythagoras követői azt ajánlják:
hajnalban tekintsünk az égre, hogy
szívünkbe véssük,
mennyire mindig ugyanott és ugyanúgy
végzik a csillagok munkájukat,
és hogy
megfigyeljük rendjüket, tiszta, nyílt ragyogásukat.
Mert a csillag nem kendőzi magát!
28.
Milyen volt Sókratés
juhbőrbe burkolódzva,
mikor Xanthippé
férje felsőruhájában elment hazulról?
Mit mondott Sókratés barátainak,
akik szemérmesen félrefordultak,
mikor ilyen öltözékben meglátták.
29.
Írni és olvasni
nem taníthatsz addig mást,
míg téged meg nem tanítottak.
Még inkább érvényes ez a szabály
az élet művészetére.
30.
Rabszolga vagy,
tehát beszédre nincs jogod...[109]
31.
A szív örömébe' mosolygott...[110]
32.
Durva szavakkal korholják az erényt nekirontva...[111]
33.
Télen
csak őrült ember keres fügét:
ilyen az is,
aki gyermekét akarja látni,
amikor az nem adatott meg neki.
34.
Epiktétos
azt ajánlja annak,
aki gyermekét csókolgatja, hogy
mondogassa magában:
"Holnap talán már halott."
- "Ez a beszéd szerencsétlenséget jelentene!" –
"Nem jelent szerencsétlenséget
- mondja -,
hanem a természet munkáját jelzi;
vagy
akkor a kalászt learatni is
szerencsétlenséget jelentene."
35.
Éretlen szőlő, érett fürt, mazsola:
csupa változás,
de nem semmivé enyészés,
hanem mássá változás.[112]
36.
Epiktétos szerint
a szabad akaratot nem lehet elrabolni!
37.
Ugyancsak Epiktétostól:
"Meg kell találnod
a helyes tetszésnyilvánítás művészetét."
Majd művének abban a részében,
mely az ösztönöket tárgyalja, hozzáfűzi:
"Nem szabad elhanyagolni
az arra való figyelmeztetést, hogy
a vágyakat feltételekhez szabjuk, hogy
a közösség javához alkalmazzuk,
s értékrendbe soroljuk őket.
Általában tartózkodni kell a sóvárgástól,
de nem kell megfutamodni
semmi olyan elől,
ami nem tőlünk függ."
38.
Ugyancsak Epiktétostól:
"Nem valami mindennapi kérdés
forog kockán,
hanem hogy őrült vagy-e vagy sem."
39.
Sókratés mondta:
"Mit kívántok,
az eszesek lelkét-e, vagy az esztelenekét?
- Az eszesekét.
- A józan vagy a fonák eszűekét?
- A józan eszűekét.
- Miért nem törekedtek hát utána?
- Mert már megvan.
- Hát akkor mit tülekedtek és tusakodtok?"
TIZENKETTEDIK KÖNYV
1.
Ami után kerülő úton törsz,
az máris a tiéd lehet,
ha nem vagy önmagad ellensége.
Ez annyit jelent:
ha mindazt,
ami elmúlt,
nem bolygatod,
ami lesz,
a természet megszabott rendjére bízod,
és
csak a jelent irányítod
a jámborságnak és igazságosságnak megfelelően.
A jámborságnak megfelelően:
hogy szívesen vedd,
amit a sors oszt,
mert ezt a természet rendelte neked,
téged pedig neki.
Az igazságosságnak megfelelően:
hogy szabadon,
csűrés-csavarás nélkül
mondd az igazat,
csináld,
amit a törvény és a méltányosság követel.
Ne tántorítson el ettől
mások rosszindulata, felfogása, lármája
vagy porhüvelyed érzése.
Ám lássa ezt az a rész, amelyik szenved!
Ha tehát,
mindent félretéve
csak vezérlő értelmedet
és
a benned levő isteni részt
ápolod,
hiszen előbb-utóbb úgyis eltávozol,
ha nem attól félsz, hogy
élted megszakad,
hanem inkább attól, hogy
soha nem fogsz hozzá
a természet szerint való élethez –
méltó leszel a téged létrehozó világrendhez,
nem leszel idegen saját hazádban,
nem bámulod váratlan eseményként,
ami napról-napra történik,
s nem függsz semmitől.
2.
Az isten
az összes vezérlő értelmet
minden anyagi buroktól, kéregtől, szennytől
elvonatkoztatva szemléli:
mert a maga értelmével
- és csakis ezzel -
hozzáférkőzik ahhoz
- és csakis ahhoz -,
ami azokba belőle fakadt, tőle származott.
Sok gondtól szabadítod meg magad,
ha ezt a módszert te is magadévá teszed.
Mert aki saját testburkát nem veszi figyelembe,
az nem vesztegeti idejét azzal, hogy
tekintettel van
a ruhára, a lakásra, a hírnévre,
az ilyen külsőségekre és színpadi kellékekre.
3.
Három részből állsz:
testből, párából, értelemből.
Ezek közül kettő
csak annyiban a tiéd, hogy
gondozásodra van bízva:
egyedül a harmadik a tiéd
a szó szoros értelmében.
Ha énedből,
azaz értelmedből eltávolítod mindazt,
amit mások tesznek vagy mondanak,
amit magad tettél vagy mondtál,
ami a jövőben már előre nyugtalanít,
amit testburkodnak
és
a vele összeforrt párának a tartozéka,
és
így nincs bele szólásod,
mindazt,
amit a külvilág rohanó árja hömpölyget,
úgy
hogy gondolatod ereje
a sors hatalmából kiszakítva magát,
tisztán, függetlenül önmagára támaszkodva él,
azt teszi, ami igazságos,
mindent szívesen vesz,
az igazságot mondja ki –
ha,
mint mondom,
vezérlő értelmedtől
távol tartod mindazt,
ami a testtel van kapcsolatban,
az idő fogalmától pedig
a múltat éppúgy, mint a jövőt,
ha olyanná formálod magad,
mint az Empedoklés-féle "tökéletes gömb,
mely kiegyensúlyozott kerekségére büszke",
ha
csak azzal az élettel gondolsz,
amit élsz, vagyis a jelennel:
akkor módodban lesz
a halálodig hátralévő időt
nyugodtan, nemesen,
szellemeddel összhangban leélned.
4.
Gyakran elcsodáltam:
hogy van az, hogy
ugyanaz az ember,
aki magát mindenekfölött szereti,
a saját magáról formált véleményét
kevesebbre értékeli, mint másokét.
Mindenesetre
ha valakit
a mellette álló istenség,
vagy egy okos tanácsadó
arra szólítana föl, hogy
lelke mélyén
semmi olyat ne képzeljen vagy határozzon,
amit azonnal
hangos szóval
nyilvánosságra nem hozhatna –
az az ember ezt egyetlen napig sem bírná ki.
Ennyivel inkább tekintetbe vesszük,
amit embertársaink rólunk gondolnak,
mint önmagunkat.
5.
Hogy lehetséges, hogy
az istenek,
akik
mindent szépen
emberszerető módon
rendeztek el,
éppen arra nem gondoltak, hogy
az a néhány,
minden tekintetben kifogástalan ember,
aki
szinte
szerződéssel kötelezte el magát az istenségnek,
aki
jámbor cselekedetekkel és áldozatokkal
a legbizalmasabb kapcsolatba került az istenséggel,
ha egyszer meghalt,
soha nem tér vissza a létbe,
hanem örökre eltűnik?
Ez valóban így van,
de hidd el,
ha másképpen kellene lennie,
úgy intézték volna.
Ha helyénvaló volna,
akkor meg is történhetnék,
ha természet szerint volna,
akkor a természet magával hozná.
Minthogy azonban nincs így,
légy meggyőződve,
hogy nem is kell így lennie.
Magad is belátod, hogy
ennek a kérdésnek már a föltevése is
pörbeszállás az istennel.
Márpedig
hogyan szállhatnánk az istenekkel pörbe,
ha nem volnának
a legjobbak és a legigazságosabbak?
Ha ez így van,
akkor semmit sem hanyagolhattak el
a világ rendjének megállapításában
igazságtalanságból és meggondolatlanságból.
6.
Szoktasd magad ahhoz is,
amiről eleinte reménytelenül lemondasz.
Lám, a bal kéz,
bár gyakorlat híján más dolgokra sutább,
a gyeplőt erősebben tartja, mint a jobb kéz.
Mert hozzászoktattuk!
7.
Elmélkedj azon,
milyen állapotban kell lennie
testednek és lelkednek
a halál pillanatában,
milyen rövid az élet,
micsoda feneketlen űr
a múlt és a jövő,
milyen esendő minden anyag.
8.
Szemléld
teljes leplezetlenségükben
a dolgok
formáló erőit,
a cselekedetek céljait.
Vizsgáld meg:
mi a fájdalom,
mi az élvezet,
mi a halál,
mi a hírnév!
Kérdezd:
hogyan lesz valaki a saját nyugtalanságának okozója?
Gondold meg, hogy
senki nem állhat másnak az útjába,
és
hogy minden csak vélemény.
9.
Alapelveidet
az ökölvívóhoz,
nem pedig
a párbajozóhoz hasonlóan használd.
Mert ennek vége,
ha kezéből kiütötték a kardját,
annak azonban
mindig megvan az ökle,
és nem kell mást tennie, mint forgatnia.
10.
Vizsgáld meg,
milyenek a világ dolgai:
elemezd őket az anyag, ok és cél szempontjából.
11.
Micsoda hatalom fölött rendelkezik az ember!
Módjában áll nem tenni mást,
mint amit az isten helyesel,
és mindent szívesen fogadni, amit az isten neki rendel.
12.
Nem lehet kárhoztatni az isteneket:
mert
sem akarva, sem akaratlan nem hibáznak –
de az embereket sem,
mert azok csak akaratlanul hibáznak,
tehát senkit sem kell kárhoztatni.
13.
Milyen nevetséges,
világ idegenje az,
aki az élet dolgai közül bármin is csodálkozik.
14.
A világban
vagy
kényszerű végzet és áthághatatlan rend,
vagy
kéréssel engesztelhető gondviselés,
vagy
szeszélyes, gazdátlan összevisszaság uralkodik.
Ha az áthághatatlan végzet:
akkor mit tusakodol ellene?
Ha a kéréssel engesztelhető gondviselés:
akkor tedd magad méltóvá az istenség segítségére.
Ha pedig a gazdátlan zűrzavar:
akkor örülj, hogy
ebben az áradatban van benned irányító értelem.
S ha az áradat elsodor,
ám sodorja el testedet, párádat és a többit:
értelmedet nem fogja elsodorni.
15.
A mécs fénye,
míg ki nem alszik, világít
s nem veszít ragyogásából.
A benned lévő
igazság, igazságosság és mérséklet
pedig még idő előtt kialudnék?
16.
Ha
valaki azt a képzetet kelti benned, hogy
hibába esett,
tedd föl a kérdést:
honnan tudom, hogy
ez csakugyan hiba;
ha pedig hibázott,
nem kárhoztatja-e ezért önmagát?
Márpedig az olyan,
mintha saját arcát marcangolná.
Aki azt kívánja, hogy
a hitvány ember ne hibázzék,
mintha azt akarná, hogy
a fügefa gyümölcsében ne legyen lé, hogy
a csecsemő ne sírjon,
a ló ne nyerítsen.
Pedig mindez szükségszerű.
Mert mi mást tehet az,
akinek ilyen a hajlandósága?
Ha olyan nagyon türelmetlen vagy,
segíts rajta!
17.
Ha nem illik, ne tedd!
Ha nem igaz, ne mondd!
A kezdeményezés legyen mindig a tied!
18.
Mindig,
minden esetben figyeld meg,
mi az,
ami benned ezt a képzetet kelti,
gondosan elemezd
okát, anyagát, célját és életidejét,
melynek lejártával meg kell szűnnie.
19.
Vedd végre észre, hogy
van benned erősebb és istenibb dolog is annál,
ami szenvedélyeidet fölébreszti
és
énedet
- hogy úgy mondjam -
kénye-kedve szerint dróton rángatja.
Mi uralkodik most gondolatvilágomon?
Csak nem a félelem?
vagy a gyanakvás? vagy a sóvárgás? vagy más ilyesmi?
20.
Először:
semmit se tégy találomra
vagy céltudatosság nélkül.
Másodszor:
semmi más célod ne legyen,
csak a közösség haszna.
21.
Nemsokára magad sem leszel sehol,
s azok a dolgok sem,
amiket most látsz,
sőt egyetlen ember sem azok közül,
akik most élnek.
Mert minden más
eleve úgy keletkezett, hogy
változzék, módosuljon, elpusztuljon, hogy
helyébe sorjában más és más keletkezhessék.
22.
Minden csak vélemény,
a vélemény pedig tőled függ.
Szüntesd meg,
amikor jónak látod,
és akárcsak azt az embert,
aki a hegyfokot megkerülte,
téged is vár
a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.
23.
Semmilyen tevékenység
nem vallja kárát,
ha kellő időben megszűnik.
De
a megszűnés önmagában vett tényének
nem látja kárát az sem,
aki ezt a tevékenységet irányította.
Hasonlóképpen
az összes tevékenység foglalata,
vagyis az élet,
a megszűnésnek
önmagában véve
semmi kárát nem vallja,
ha kellő időben történik,
és
az sem járt rosszul,
aki jókor tette a sor végére a pontot.
Az időpontot,
az élet határát
a természet állapítja meg,
néha az egyéni természet,
mint az öregségben,
de mindenképpen az egyetemes természet,
melynek részváltozásai árán
a világegyetem
mindig új és virágzó marad.
Ami pedig
az egésznek hasznos,
az mindig szép és időszerű.
Tehát
az élet megszűnte
senkinek sem rossz,
mivel nem szégyenletes,
hiszen nem tőlünk függ,
és a köz érdekével sem ellenkezik,
sőt éppen jó,
hiszen az egész számára
időszerű, hasznos, és az összefüggésbe beleillő.
Így
az istenség ragadja magával azt,
ki az istennel egy úton jár,
és aki tudatosan egyazon célra tör vele.
24.
Három dologra gondolj mindig.
Minden cselekedetedben
járj el tervszerűen,
úgy,
mintha maga Diké istenasszony[113] működnék.
Ami a külső esetlegességet illeti,
az vagy a véletlen műve,
vagy a mindenség értelméé:
a véletlent nem lehet hibáztatni,
a mindenség értelmével nem lehet pörbe szállni.
Másodszor:
gondold végig,
milyen minden egyes lény
a fogantatástól az első lélegzetvételig,
az első lehelettől az utolsóig,
továbbá, hogy
milyen részekből állt össze
és
mikké fog szétoszlani.
Harmadszor:
ha hirtelen a magasba szállva
fölülről néznéd az emberek dolgait,
különböző irányú vergődésüket,
ha egyazon pillantással
áttekintenéd a levegő és az aether lakóinak
végtelen birodalmát,
mennyire lenéznéd amazokat!
S ahányszor csak felemelkedel,
ugyanazt látnád:
egyformaságot, rövidre mért életet.
Erre vagyunk olyan büszkék!
25.
Vesd ki magadból a véleményt,
és mentve vagy.
Ki akadályoz meg, hogy eltávolítsd?
26.
Ha valami nehezedre esik,
megfeledkezel arról, hogy
minden az egyetemes természet szerint történik;
arról, hogy
a más hibája nem érint téged;
de arról is, hogy
minden, ami történik, öröktől fogva így történt,
mindig is így fog történni
és most is mindenütt így történik;
s arról is, hogy
milyen szoros kapcsolat van
az egyes ember és az emberi nem között:
nem a vér és mag rokonsága,
hanem az értelem közössége.
Elfeledted azt is, hogy
minden értelme isten,
és ez tőle eredt;
azt is, hogy
szigorú értelemben véve
senkinek sincs semmije,
hanem mindent:
gyermekünket, testünket,
magát a párát is tőle kaptuk,
azt is, hogy
minden csak vélemény,
azt is, hogy
mindenki csak a jelen pillanatot éli,
s csak ezt veszítheti el.
27.
Folyton idézd föl
azoknak az emlékét,
akik valami miatt nagyon fölháborodtak,
akik magas kitüntetésekkel,
ellenségeskedésekkel
vagy más,
szerencsétől függő körülményekkel emelkedtek
s aztán gondold át:
hol van most mindez?
Füst és hamu, rege, vagy még rege sem!
Jusson eszedbe minden ilyesmi,
képzeld el
Fabius Catullinust mezei jószágán,
Lusius Lupust kertjeiben,
Stertiniust Baiaeban,
Tiberiust Capri szigetén,
Velius Rufust,[114]
s gondolj általában arra,
milyen oktalan dolog ragaszkodni bármihez is.
Gondold meg, hogy
mennyire silány minden ilyen törekvés tárgya,
és
mennyire inkább bölcshöz méltó
az adott esetben
igazságosnak, józannak,
az istenek útján járónak bizonyulni –
de képmutatás nélkül.
Mert
a szerénység leplébe burkolt gőg
mindennél elviselhetetlenebb.
28.
Ha valaki azt kérdezné:
Vajon hol láttad az isteneket,
vagy honnan tudod létüket, hogy
annyira tiszteled őket? –
válaszolj:
Először is az istenek szemmel nem láthatók;
azután saját lelkemet sem láttam,
mégis megbecsülöm.
Így,
valahányszor hatalmuk különböző jeleit tapasztalom,
az istenek létére következtetek belőlük, s tisztelem őket.
29.
A lélek boldogsága
attól függ, hogy
minden tárgyat
a maga egészében,
anyaga, formáló oka szempontjából
megvizsgálj,
hogy teljes lelkedből, igazságosan cselekedj,
és
igazat mondj.
Mi marad más hátra,
mint élvezni az életet
az egyik jó cselekedetet a másikhoz fűzve,
úgy, hogy
a legcsekélyebb kihagyást se tűrjük?
30.
Csak egy a napfény,
bár megosztják a falak, a hegyek
és más ezer meg ezer tárgy.
Egy közös anyag van,
bár ezer meg ezer külön testre oszlik szét.
Egy a páralélek,
bár sok-sok teremtett lény külön léte széttagolja.
Egy a belátó lélek,
bár szétdaraboltnak látszik.
A fölsoroltak,
mint a páralélek és a holt anyag,
érzéketlenek ugyan,
és nincsenek kapcsolatban egymással,
mégis összefogja őket
az egyesítő erő és az egy irányba húzó nehézkedés.
Csak
a gondolkodó lélek
vonzódik sajátos módon
a vele rokonságban állóhoz,
összeköttetésbe lép vele,
és
a társulás ösztönös vágyát
soha nem veszti el.
31.
Mit kívánsz még?
Tovább élni?
azaz érezni, akarni, nőni,
majd megállapodni, beszélni, gondolkodni?
Mit tartasz ezek közül annyira kívánatosnak?
Ha
pedig
mindezek csak megvetést érdemelnek,
törj egyenesen a végcélra:
kövesd értelmedet és az istenséget.
Az istenek tiszteletével viszont nem fér össze,
ha fájlalod, hogy
a halál megfoszt valakit az előbb felsorolt dolgoktól.
32.
Micsoda kis rész jut
egy-egy emberre
a végtelen és mérhetetlen időből!
Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen űrben!
Milyen kis rész az egész anyagból!
Milyen kis hányad a világlélekből!
s az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol!
Gondold meg mindezt,
és ne tűzz ki más célt,
csak azt, hogy
úgy tégy, ahogyan természeted irányít,
és hogy
eltűrd, amit a közös természet magával hoz.
33.
Hogyan
használja fel
vezérlő értelmed
önmagát?
Mert minden ezen fordul meg.
A többi csak hulla és füst:
akár akaratodtól függ, akár nem.
34.
A halál megvetéséhez
a legnagyobb segítséget
az a gondolat nyújtja, hogy
még azok is semmibe veszik,
akik az élvezetet jónak,
a fájdalmat pedig rossznak tartják.
35.
Aki
csak
az idejében jött eseményeket
tartja jónak,
akinek mindegy, hogy
több vagy kevesebb
elvszerűen átgondolt tettet vitt-e végbe,
akinek nem számít, hogy
a világot
hosszabb vagy rövidebb ideig szemlélte-e,
annak a halál sem félelmetes.
36.
Ember,
polgára voltál ennek a nagy városnak!
Mit számít neked, öt évig-e vagy háromig?
Ami a törvények szerint van,
az mindenki számára méltányos!
Miért rettegsz hát,
ha ebből a városból elküld téged-
nem valami zsarnok,
nem valami igazságtalan bíró,
hanem,
ami annak idején ide bevezetett,
maga a természet,
mint ahogyan
a színészt
ugyanaz a játékrendező praetor
bocsátja el a színpadról,
aki felfogadta.
- De én nem játszottam végig
az öt felvonást, csak hármat!
Mondasz valamit!
Csakhogy
az életben
már három felvonás is egész dráma.
A befejezést az határozza meg,
aki valamikor részeid összetalálkozását intézte,
most pedig a fölbomlás okozója.
Te magad mindkettőben ártatlan vagy.
Távozz hát békében;
mert az is békés szándékú, aki téged elbocsát.
|