Payday Loans

Keresés

Cirkusz/szép leányok PDF Nyomtatás E-mail
26. Sport plusz grundfoci és a profi élsport
2018. február 06. kedd, 07:48
TÓTH ANITA 2018.02.06 00:07 Frissítve: 2018.02.06 00:16

Bombázók száműzve – Tóth Anita publicisztikája

Képtalálat a következőre: „rajtrács lányok”

Gyors autók, szép nők – mióta világ a világ, a kettő összetartozik.

Pontosabban összetartozott. Eddig.

Kiderült, kik helyettesítik a rajtrácslányokat a nagydíjakon

A Formula–1-ben ugyanis vége a grid girlök (rajtszámtáblatartó lányok) évtizedes hagyományának, mert amint a közleményben olvasható: „a szokás már nem felel meg az értékeinknek, és a modern kori társadalmi normákkal is ellentétes”.

Tessék?!

Lehet támogatni vagy ellenezni a grid girlök intézményét, lehet gyerekeket állítani a rajtrácsra a pilóták mellé, mint a futballmeccseken (azóta meg is történt, immár hivatalos, hogy „grid kidek” vagyis rajtrácsgyerekek vonulnak majd ki a pályacsíkra a versenyzőkkel, ami egészen biztosan cuki lesz, nekik hatalmas élményt jelent, és mi is megszokjuk idővel), de az indok, amellyel száműzik a lányokat a versenyhétvégékről, finoman szólva is érdekes.

Talán maradi vagyok, de számomra (s nem vagyok egyedül a véleményemmel) a rajtrácslányok ugyanúgy hozzátartoznak a Formula–1-hez, mint a kerékcsere vagy a kockás zászló.

Nekem igenis tetszenek a hetvenes éveket felelevenítő sportfilmek, mulatságosnak találom, hogy James Hunt szerint a szex a bajnokok reggelije volt (és igen, tetszik, hogy a feliratot a versenyzőoverallján is viselte). Történetesen azt is tudom, hogy abban az időben rengeteg lány kedvelte ezt a „szélhámos” stílust, ő pedig hagyta, hogy a fentebb említett hölgyek körülötte legyeskedjenek.

Őrült volt – ettől (is) vált zsenivé.

Sokat olvastam arról a korszakról – amikor a versenyzők úgy mentek „csatába”, hogy nem lehettek biztosak, visszatérnek-e, ami nyilván hősökké tette őket –, s miután megnéztem a Hajsza a győzelemért című filmet (amely James Hunt és Niki Lauda 1976-os világbajnoki csatáját dolgozza fel, s bár magát a történetet már ismertem, így valahogy még valódibbá, még megrázóbbá vált), már biztos voltam benne: a fél karomat odaadnám azért, ha akkor, abban a korban lehettem volna sportújságíró. Még így is szerencsés vagyok, hogy Lauda egyszer rám szánt húsz percet az életéből, s bepillantást engedett a múltba (is).

Amelynek szerves részét képezték a modellek, színésznők, a rajtrácslányok, a fény és a csillogás – ettől (is) vált a száguldó cirkusz azzá, ami, a világ egyik legnézettebb sorozatává. A versenyzők hősök voltak, a lányok pedig kitüntetésként élték meg, hogy ott lehettek a depóban. Tegyük hozzá, az utazó cirkusz tagjai a tenyerükön hordozták őket. Sokukból lett pilótafeleség, mások grid girlből modellé váltak, reklámfilmszereplőkké, valóságshow-k szereplőivé.

Szóval jó volt nekik ott. Ezért is mentek oda. Ezért maradtak. Nem tartott senki pisztolyt a fejükhöz, nem kényszerítette őket senki.

Emlékszem, még néhány éve is, amikor az egyik Formula–1-ben érdekelt támogató válogatást írt ki a grid girlök számára itthon, a húsz helyre több százan jelentkeztek, köztük hírességek  – akadt, aki bekerült, s olyan is, aki vérig sértődött azon, hogy nem. S így ment ez minden évben. A célegyenesre csak a legszebbek sétálhattak ki, s hiba lenne azt hinni, hogy ezek a lányok butuskák voltak, akik nem tudták eldönteni, mi a jó nekik, hiszen a válogatást angol nyelven tartották, szituációs feladatokkal kiegészítve. Ugyanis a lányoknak nem csupán annyi dolguk volt egy-egy hétvégén, hogy kisétáljanak a rajtrácsra – részt vettek az autogramosztásokon, a vörös szőnyeg ékkövei voltak.

Itt teszem hozzá: a grid girlökkel legalább annyi közös fotó készült egy-egy versenyhétvégén, mint magukkal a pilótákkal, egyszerűen azért, mert gyönyörűek. És gyarló az ember, szereti a szépet. A lányok pedig élvezték a rivaldafényt, a szép ruhákat, azt, hogy ott lehettek a közönség elől elzárt paddockban, a kulisszák mögött, ahová a légy is csak fényképes plasztikkártyával repülhet.

És persze miniszoknyában voltak, olykor kivágott felsőben – de hát könyörgöm, az volt a dolguk, hogy szépek, kívánatosak legyenek, hogy „eladják a terméket”, ami esetünkben egy világbajnoki sorozat. A kor előrehaladtával nyilván folyamatosan változott az öltözékük is. A hatvanas-hetvenes évek szoknyás, blúzos, garbós, kalapos korszakát felváltotta a nyolcvanas évek forrónadrágdivatja, majd következtek az elegánsabb ruhák, amelyek olykor szintén kalappal egészültek ki, de voltak olyan évek, amikor a népviselet volt a divat, máskor meg a testhezálló overallok hódítottak. Mindig az adott kor divatirányzatának megfelelően.

Amikor 2015-ben férfi modellekkel helyettesítették a grid girlöket Monacóban, mindenki hátrahőkölt. Sebastian Vettel pedig visszafogottan csak annyit kérdezett: „Mi értelme van ennek?” Akkor (és most is) mindenki úgy gondolta, hogy az égvilágon semmi. Mert a női szurkolók úgyis a versenyzők miatt nézik a világbajnoki küzdelmeket, a férfiak meg legalább legeltethetik a szemüket a rajtceremónia közben is. Mindenki jól jár.

Jut eszembe: vajon a gyönyörű, fiatal modellek, az ösztöndíjukat kiegészíteni vágyó egyetemisták – akiknek egyébként az F1 pénzkereseti forrást jelentett, s jóval szórakoztatóbbat, mintha az egyik hipermarketben gumicukrot kóstoltatnának – miért nem csinálhatnak azt, amit akarnak? 
Vajon az ügy kapcsán megkérdezte valaki őket? A főszereplőket?

Aligha. Mert ha megteszik, ők egészen biztosan maradni akartak volna. S nem csupán üzleti, emberi okokból is. Egyszerűen azért, mert mindenki szeretne valamilyen módon részese lenni az F1-nek.  Oké, mondhatják, hogy ez csak egy sorozat, ott van az összes többi. De félek (mivel az F1 sok szempontból „véleményvezér”), hogy ez csak az első dominó.

Vagyis az autósportban az első.

Nyitó lépésként ugyanis a dartsvilágbajnokságról „száműzték” a modelleket, s csak másodikként a Formula–1-ből. Mi lesz a következő? Az ökölvívó-mérkőzések? Megszűnik a szurkolólányok világbajnoksága? Nem mutathatják meg tudásukat (ami egyébként tényleg magas szintű tudás…) a kosárlabda és amerikaifutball-meccsek, esetleg a Super Bowl szünetében? Vagy ezentúl garbóban és mackónadrágban kell fellépniük?

Agyrém. De tényleg.

Az idei Dakaron, amikor egyik este a tábortűz mellett témaként felvetődött a Weinstein-ügy, és az, hogy mekkora hullámokat vetett a világban (szögezzük le itt és most: az erőszaknak minden formáját elítélem), német kollégám, barátnőm rám nézett, és annyit mondott: hagyd, ezt mi nem érthetjük, az autósportban szocializálódtunk.

Elgondolkodtam. Vajon mit jelent ez?

Hogy az átlagnál többször jártuk meg a sivatagot? Hogy többször aludtunk mínusz két fokban, sátorban, mint mások? Hogy egy hétköznapi nőnél sokkal többször kellett kihagynunk napokig a zuhanyozást? Vagy azt, hogy tudjuk, néha csak azért van szükség ránk a táborban (persze a szakértelmen túl), hogy lelki támaszt nyújtsunk, mert egy nőnek sokkal kevésbé ciki panaszkodni egy-egy kőkemény nap után a dűnék között? Hogy a folyamatosan vándorló karaván tagjaként mi jelentjük az állandóságot, s hogy egy-egy hatalmas bukás, órákig tartó ásás vagy bosszantó technikai zűr után (amikor az ember úgy érzi, összedőlt a világ) néha nincs szükség szavakra, csak egy ölelésre?
Amiben persze az égvilágon semmi intimitás nincs, van viszont benne vigasztalás, megértés. 
Megértés. Ez itt a lényeg. Ez lenne a lényeg.

Nem pedig a ló túloldala, ahová szép lassan átesünk. És ha nem kapunk észbe, többet is veszíthetünk.

A grid girlök száműzésével veszítettek a szurkolók, veszítettek a pilóták, veszített a világbajnokság, és veszítettek maguk a lányok is. Mindezt valami álszent idealizmus miatt, amely szerint attól lesz jobb a világ, ha a szép lányok nem mutogatják, nem mutogathatják magukat. Mert fogadatlan prókátorok úgy gondolták, jobb lesz nekik így, hogy szebb, értékesebb életet élhetnek.

Gratulálok!

Kapcsolódó kép