Payday Loans

Keresés

Nagy Endre: Szerelmesek kalauza - I. rész
A boldog élet bölcselete és poézise
2018. február 03. szombat, 08:23

Képtalálat a következőre: „nagy endre szerelmesek kalauza”

NAGY ENDRE


SZERELMESEK KALAUZA

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

I. könyv: A szerelem


1.

No jer ide kis hugocskám és mindenekelőtt is csókolj kezet szépen a bácsinak. Ez a szertartás ugyan megalázó (annak, aki kapja), de múlhatatlanul szükséges, hogy megbízható hidat verjen kettőnk között. Az ilyen kézcsókot könnyű adni, de hősiesség vállalni. Meglátod, ez a kézcsók téged egyszerre pihenőbe billent a nők örök vigyázz-állásából, engem pedig megszabadít azoktól az önáltató illúzióktól, amelyeknek - hajh! - mi férfiak fáradhatatlan hordozói vagyunk koporsónk bezártáig.

Úgy bizony, hugocskám, ilyenek vagyunk mi férfiak: a kor sohase tud bennünket mentesíteni férfi-voltunktól. El tudom képzelni, hogy az arisztokratahölgy közömbösen viseli el masszőrje érintését, mintha egy lelketlen műszer tapogatná végig; azt is el tudom képzelni, hogy a fehérhajú matróna a túlsó parton kikötve, a nem-nélküli arkangyalok elfogulatlanságával nézi embertársait. De nincs az a magas sorú és korú férfi, akiben a legalacsonyabb rendű nő közelében is ne borzongana meg a hímtetszelgés. Ez az áram a társadalmi különbségek mérhetetlen távolságain át is el tud hatolni a férfihoz és akkor is szikrát tud vetni, amikor már ez az élet utolsó föllobbanása benne. A büszke feudális földesúr és a porlepte aratólány között a történelmi intézmények és osztályharcok sűrű rétegeiben se szakad meg a fiziológiai összeköttetés és a legroskadtabb aggastyánban is rejtőzik egy pici hím-csökevény, ami peckesen megberzenkedik a nő közelében.

Óvakodjál, hugocskám, a fehérhajú bácsiktól és mindenesetre, mielőtt még megszólalhatnának, siess kezet csókolni nekik. Ez körülbelül egyenértékű azzal az operációval, amellyel a szultánok szokták volt háremük érinthetetlenségét biztosítani.

2.

Kapcsolódó kép

Így. Most aztán beszélni kezdek neked a szerelemről.

Te ugyan nem ezt kérted tőlem. Egész pontosan, te azt a kérdést intézted hozzám, hogy "mi van azzal a szexuális problémával". De később majd magad is rá fogsz jönni, hogy amikor a szexuális problémák helyett a szerelemről beszélek, nem térek ki a kérdésed elől, ellenkezőleg, többet adok, mint amit kértél: a kép helyett az egészet, tégla helyett az épületet.

Tudom, tudom... te modern, művelt kislány vagy. Jelesen érettségiztél a gimnáziumban, privát-szorgalomból részt vettél sok tanfolyamon, fölolvasásokra jártál és áttanulmányoztál olyan könyveket, amilyeneket a mamád még csak a háziorvosa könyvszekrényében látott. Ismered a zseniális Freud tudatalattiságait és Steckel álomfejtéseit, amelyek a legköznapibb tárgyakat is a szexuális élet barokk szimbólumaivá rajzolják át. Ismered a biológiai folyamatot, amely a természet emberalakító műhelyében a két nemet elkülönítette egymástól. Tudod, hogy hányadik hónapban kezdi az embrió kitermelni magából a genitáliákat és a gyermekkorban mint kezdenek ezek lassú fokozatossággal eltérni egymástól a maguk meghatározott jelleme szerint. Te ismered a pubertás zűrzavarát, amelyben dadogva és tapogatódzva próbálnak megszólalni a még meg nem formált nemi törekvések. Te tudod, hogy a nemi érettség korában micsoda konfliktusok, gátlások nehezednek az ifjúság életére. Ismered a nemi élet fiziológiáját és veszedelmeit nemcsak a lelki, hanem a testi vonatkozásaiban is. Komoly tudással vértezted föl magad a régi fajta balgaszűzek siralmas botlásaival szemben. Ismered a mirigyek működését, a szekréciókat és főként a titokzatos hormonokat, amelyek a mi modern korunkban olyan mágikus irányítói életünknek, mint valamikor a Zodiak csillagképei voltak. (Sőt - zárjelben megjegyezve - az a gyanúm, hogy ezek a csillagképek azóta se szűntek meg kifürkészhetetlen sugárzásukkal hatni reánk. Épp most olvastam egy francia orvos könyvét az új meteoro-terápiáról, amely a kozmikus sugárzások által előidézett megbetegedésekkel foglalkozik. De a tudós tapasztalati tényeinél még fontosabbak számomra az író megsejtései; a kitűnő Rosny fantazmagóriájára gondolok, amelyben egy új üstökös fénye őrületbe dönti a föld lakosságát. Ezt csak azért mondom el itt, nehogy te is a hormonokban lásd életünk titkainak egyetemleges tolvajkulcsát. Sokkal több titok hat reánk, mint ahogy hinnők és minél messzebbre tágul a látásunk, annál több titok mered reánk. Valahol nyitva felejtettek egy ablakot és a bedűlő fénycsóvában táncoló porszemecskék a mi égitesteink naprendszerestül, tejútastul.)

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

3.

De ha mindezt tudod is, van valami, amit nem tudsz: azt, hogy tizennyolc éves vagy. Tudatlanságaid, álmaid, révületeid mélységeiből föl-föltörnek a konfliktusokon, gátlásokon, traumákon kívül őskori káprázatok is, amelyeknek nevét hiába keresed Freud analízisében és Steckel álomfejtéseiben. Szent csacsiságok ezek, amelyek ifjúságodnak épp olyan indokolatlan díszei, mint a pillangónak a tarka hímpor. Ezek a káprázatok fölverik zajjal a csöndedet, benépesítik szellemalakjaikkal az egyedüllétedet. Vannak sóvárgásaid, amelyek hol a nyargaló felhők felé repesnek szét, hol egy kis szál virágra csücsörödnek össze. Vannak pillanataid, amikor lenyűgözött süketnéma vagy a legcsacskább társaságban is és amikor fáradhatatlanul el tudsz csevegni a magánnyal. Rajongásod kifelé sugárzik, mint az éjszakai automobil reflektora és a fatuskók is fénylovagokká válnak ragyogásában. Emberekhez, tárgyakhoz, helyzetekhez lobogó érdeklődés láncol, amelynek se kiindulási pontját, se célját megjelölni nem tudnád. Tudsz feszült izgalommal végigélni történés nélküli történeteket, lelkendezve előretörni céltalan utakon, önfeledten játszani játékokat, amelyeknek nincsen tétje. Vannak könnyeid, amelyeknek csak az édességét érzed és vannak bánataid, amelyekben olyan boldogan sétálsz, mint egy virágos kertben... Megfoghatatlan, illanó, de felejthetetlen szépségek ezek, mint a napfény, amely a tenger hullámain táncol.

Káprázva, szédelegve, megzavarodva tapogatódzol a "Frühlingserwachen" ez orgiájában. A csuda-forrást keresed, amelyből ez édes szépségek kibuggyantak és jól megalapozott tudásod irányításával eljutsz a mirigyekhez, szekréciókhoz, hormonokhoz. Elfog az émelygés, mint a zenerajongót, aki a kilencedik szimfónia mennyei hangjaiban olvadozva hirtelen meglátja a trombitást vörös, izzadt arcával, kidülledt szemével, nyáladozó szájával. A virágokban, a csillagokban, a tárgytalan andalgásaidban mint a férgek, úgy motoszkálnak a szexuális szimbólumok. Látod a szervek egyszerű mechanizmusát, ezt a kezdetleges vetítőlámpát, amely ifjúságodat káprázatos szépségekkel behintette és nem a szerveid hatalmán lelkendezel, hanem a csudáidból ábrándulsz ki keservesen, mint a szemfényvesztés durva fogásaiból. Újból kiűztek a paradicsomból, mert ettél a tudás fájának gyümölcséből. Itt állasz tizennyolc éveddel két halmazállapot között, mindkettőből kivetve, elődök megszámlálhatatlan sorának rajongásai sajognak faji emlékezetedben, csevegő csermelyek, csicsergő madarak, illatozó virágok, ragyogó csillagok és a klasszikus szerelmi giccs egész kelléktára rokoni hangon hívogat és te nem birsz kilépni a mirigyek, szekréciók, hormonok szigorú rendszeréből... Ilyenkor, lám, eszedbe jut a bácsikád, odalépsz hozzá és egy kis húzódozás után kinyögöd végre:

- Mi van azzal a szexuális problémával?

4.

Mindenekelőtt is kijelentem, hogy a szexuális problémával egyáltalán nem óhajtok foglalkozni. Később éppen azt iparkodom bebizonyítani neked, hogy a szexuális élet a szerelemnek csak egyik építőanyaga. Éppoly kevéssé azonos vele, mint a nitrogén a tölgyfával. Mégcsak azt se tűröm el, hogy a szexualitást a központi kazánhoz hasonlítsák, amelynek erejét a hajtószíjak vitték szét a legdifferenciáltabb munkahelyekre. Node erről majd később.

Mondom, a szexualitással mint élettani és pszichopatológiai problémával nem foglalkozom. Az a gyanúm, hogy tizennyolcéves modern leány létedre ehhez te jobban értesz, mint én, akit ez irányban rettenetesen elhanyagolt annak idején a pedagógia. Ha szervek lemérhető, pontosan megállapítható működéséről van szó, kontárkodás lenne a szakavatott orvosok dolgába beleszólnunk. Különben is, azt hiszem, hogy a szexualitásban éppúgy, mint az ember bármely más élettani működésében, lehetetlen egységes, általános érvényű utasításokat adni. Az embernek a szervei és ennek folytán a szükségletei is nagyon különbözőek. Épp most figyelmeztetett egy orvos arra, hogy az aorta, az élet e legfontosabb csatornája egyik embernél ötszörte szélesebb is lehet, mint a másiknál. Ugyanaz a nikotinmennyiség, amely az egyik embernél az egész vérkeringést görcsbe ejtheti, a másik emberen semmiféle észrevehető elváltozást se hagy. Tehát csak az anatómiában járatlan ember követheti el azt a bambaságot, hogy egyetemlegesen állapítsa meg azt a napi dohányporciót, ami "még nem árt meg".

Nono! Tudom én, hogy a szexualitás az ember egyik leghatalmasabb életösztöne. De nem hatalmasabb, mint az éhség és a szomjúság. És az a szexualitás, amit mi élünk, olyan távol esik ettől az ős ösztöntől, mint a forrásra járó gazella szomjúságától egy magaunt öreg angol viski-szódája. Az életet fönntartó és életet továbbadó ösztön szétaprózódott az idegek csintalan kis játékává. Minél sűrűbben látogatjuk meg ezt az ösztönt, annál távolabb kerülünk el tőle. A mi szexuális életünkben már oly messziről és oly halkan liheg az ős nemiösztön, mint egy túlkultúrált inyenc ványadt kóstolgatásaiban a dúvadak éhsége. A modern élet már meg is találta erre a maga kifejező formuláját: "Az ingereket lereagálni." Voilà tout.

5.

Épp azért óva intelek attól a romantikus fölfogástól, amely a szexuális mohóságot a magasabbrendűség polcára emeli és a kiválasztottak glóriájával ragyogja be. Igaz, hogy azok az emberek, akiket történelmi szerepük a nagyvonalú izgalmak viharos pályájára állított, tapasztalat szerint a szexualitásban nagy fogyasztóknak mutatkoznak. Az intim történelem ezt mondja Julius Ceasarról és Napóleonról is. De ez szerintem éppen azt bizonyítja, hogy ezek az emberek a szerelemhez szükséges érzelmi készségüket más téren égették el és a szexualitásban csak meggyülemlett izgalomfölöslegüket iparkodnak lereagálni. Nem érnek rá szeretni, tehát szeretkeznek.

Azok, akik egykedvűen, sőt hiú kedvteléssel eltűrték, hogy a szexualitás többi életfunkciójuk rovására elburjánozzék napi programjukban, egy csöppet se tiszteletreméltóbbak más egyéb szokások és szenvedélyek egyensúlyvesztett áldozatainál. A megrögzött alkoholista mégiscsak a magasabb érzelmekbe akar köznapiságából fellendülni a bor mámorával. A morfinista az álmok vízióit hajszolja, a kokainista az érzékléstől fölszabadult súlytalan lebegést. De a szexualitás rabja az élet legmagasabbrendű izgalmait váltja föl olcsó, egyrétű és egy szóval megérthető apró kéj-szippantásokká. Nem is a kiélés gazdagabb lehetőségei izgatják őket, hanem a megszokás bágyadt tehetetlensége.

Állapodjunk meg benne, hogy erről a szexualitásról nem fogunk beszélgetni, mint ahogy nem beszélgetünk a táplálkozás és emésztés fontos, de mindennapos mozzanatairól. Amíg minden rendben van, addig nincs is mit beszélni róla. Ha pedig baj van, - én inkább a háziorvost ajánlom.

Ha lelkiismeretesen leellenőrizzük ifjúságunk kezdő lépéseit, meg kell állapítanunk, hogy a szexualitásban éppúgy, mint a dohányzásban, a szervezet őszinte, parancsoló követelményét jóval megelőzi a kíváncsiság, az utánzási hajlam és a tiltottság incselkedő ingere. Aminthogy később is a valódi elemi szükségleteket jóval megtoldja, a felismerhetetlenségig túlárasztja a megszokás, a frivol pákosztos hajlam, amely ellenállás nélkül aknázza ki a kínálkozó olcsó alkalmakat múló ingereinek levezetésére. Az a spártai szellem, amely az önmegtartóztatás szigorú erényét kényszeríti az ifjúságra, nem elfojtja a szexualitást, hanem ellenkezőleg, a maga ősi elemi nagyszerűségében őrzi meg azt.

6.

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

Úgy tudom, Stendhal volt az egyetlen író, aki önálló könyvet írt a szerelemről, éspedig hatalmas terjedelmű könyvet, amely monográfiák tudományos rendszerességével foglalja magába a szerelemre vonatkozó ismereteket. Ami annál imponálóbb, mert e téren az ember az ismeretszerzésben a maga közvetetlen személyes tapasztalataira van utalva. Ha igazak azok az irodalmi mendemondák, melyek Stendhal fizikai fölkészültségének fogyatékosságairól suttognak, valószínű, hogy ezeket a tapasztalatait az elméleti spekuláció területéről szerezte be. Hogy műveinek tudományos rendszerességét biztosítsa, négyféle szerelmet különböztet meg, úgymint:

1. L'amour-passion, a szenvedély szerelme, például Héloise örökemlékezetű szerelme a megcsonkított Abélard iránt.

2. L'amour-gout, a jóízlés szerelme, amelyet a tizennyolcadik század memoárjai és regényei őriztek meg. Ebben a szerelemben minden gyöngéd rózsaszínű és minden szót, minden mozdulatot a jólneveltség szigorú törvényei szabályoznak.

3. L'amour-physique, a testi szerelem, vadászaton, az erdőben találkozás egy szép friss paraszt-lánnyal, aki a bokrok között suhan el. Tizenhatéves korában ezzel kezdi az ember.

4. L'amour de vanité, a hiúság szerelme, az emberek nagy többsége úgy vágyik egy divatos, irigyelt nőre, mint egy drága hátaslóra és a hiúsága kedvéért hajlandó a fizikai fogyatékosságok előtt is szemet hunyni. Amint Chaulnes hercegnő mondta: "Egy hercegnő egy polgárember számára sohasem idősebb harminc évesnél."

7.

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

Remélem, e pár sornyi ismertetés is meggyőzött arról, hogy Stendhal könyvében hasztalan keresnél útmutatást a magad számára. Stendhal egyike azoknak az íróknak, akik - mint ahogy Paul Bourget-ról említette meg csípős nyelvvel valaki - megkövetelik az embertől, hogy legalább százezer frank évi jövedelme legyen, ha szerepelni akar a regényükben. Stendhal négy osztályba tagolt szerelmét bátran merném egy közös cím alá foglalni: "Szerelem időtöltésből."

Az a kivételes boldog társadalmi réteg, amely valamikor az irodalom és szellemi élet egyetlen elképzelhető lehetséges közege volt és amely ma már annyira meghígult, hogy az emberiség küszködő tömegében a legjelentéktelenebb intarziává se tud elszigetelődni, - a szexualitás adottságaiból a művészetek ezernyi finomkodásaival teremtette meg a maga időpusztító játékait. A szerelemből a nő és a férfi párharca lett, szerelmeskedéseknek, ügyeskedéseknek, ravaszkodásoknak, hiúságoknak összecsapása, amely a "társaság" nyilvánossága előtt folyt le és minden egyes apró mozzanata izgalmas tüzelőanyaggal látta el a társalgást. A mérkőzések gladiátorait a társaság szűkebb közvéleménye többnyire már előre kijelölte és sorsukat már kiállásuk előtt eldöntötte. Az izgalmi anyagot már maguk a párviadal váltakozó esélyei elfogyasztották és amikor a hősnő végre elszánta magát, hogy a randevú kijelölt időpontjában sűrűn lefátyolozva megjelenjék ama bizonyos kis kertilak keleti szőnyegekkel és párnákkal kibélelt szerelmi fészkében, a küzdelem már ott, a végzetes küszöbön éppúgy befejeződött, mint amikor a bajnok kétvállra fekteti ellenfelét a görög-római birkózás szabályai szerint. Itt, a maga öncélúságában akadálytalanul törve előre a maga útján, az élet tömérdek kényelmetlen gondja által soha meg nem zavartatva, könnyen fejlődhetett pompás, terebélyes dísznövénnyé a szerelem lélektana, mint az útszéli bogáncs, amelyet kegyetlen megpróbáltatásaiból a melegházak kövér talajába és védett légkörébe ültetnek át. Itt vált el a legtökéletesebben a szerelmi élet a testiségtől és alakult át az aforizmázó szellem, a fodrozódó hangulat és az érvényesülni vágyó hiúság kiélési formájává. Ez elvont szellemiség mögé éppoly fölismerhetetlenül rejtőzött el maga a szexualitás, mint a rokokó selymei, pöffeteg abroncsai, parókái és szépségtapaszai mögé az emberi test. Nem a díjért, hanem magáért a győzelemért folyt itt a harc és mi szegény köznapi emberek körülbelül úgy nézhetjük az ő viaskodásukat, mint ahogy a favágó nézheti baltájára támaszkodva a főúri golfozók lihegő, izzadó küszködéseit.

Pompadour asszony akkor is megtartotta kegyencnői hatalmát, amikor testi vonzereje már erősen megfogyatkozott. A szerelem elvont szellemi virágait a kor és a tapasztalat egyre gazdagabban termelte ki belőle és a király fizikai éhsége számára a "Parc aux cerfs"-ben, ebben a kitűnően felszerelt leánynevelő-intézetben maga gondoskodott folyton friss báránykákról, akiket szakavatott mesternők tanítottak meg a szerelmi művészet ama fogásaira, amelyek egy öregedő királlyal a múló idők könyörtelenségeit feledtetni tudják. E királyi szerelemhez Pompadour asszony már csak a szellemiségét szállította, ami a magasabbrendű differenciálódásnak már körülbelül olyan foka, mint amikor a főszakács már csak az elvi rendelkezéseket adja ki, de az ételeket másokkal főzeti.

8.

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

Stendhal úgy osztályozza a szerelmeket, mint ahogy a ruhákat szokás: estélyi ruha, utcai ruha, sportruha, délelőtti ruha, délutáni ruha stb. És mint ahogy jól fölszerelt ember garderobejában tartogatja mindazt a kosztümöt, amire élete különféle mozzanataiban szüksége lehet, föltehető, hogy Stendhal embere külön-külön mindegyik hajlamát egy-egy megfelelő szerelmi formával éli ki. Azt hiszem édes hugocskám, ez eléggé megérteti veled, hogy itt hiába keresnél tájékozódást.

A szerelem nem osztályozható alcsoportokra. Nincs külön téli és nyári szerelem, szerelem esős időre és napsütésre, szerelem átutazók számára és huzamosabb használatra. Szerelem csak egyféle van, akár gazdagoknál, akár szegényeknél, akár Európában, akár a pápuák földjén. A szerelem: az a törekvés, hogy két fél-ember egy egésszé egyesüljön. Ebből önként következik, hogy az embernek esetleg egész életében egyetlen szerelme sem akad, de egynél több szerelme semmi esetre se lehet. Lehet, hogy izgalmas keresésekben és folytonos csalódásokban múlik el az egész élet; hiszen nem mindenkinek adatott meg, hogy a maga drámai egységébe kikerekítve élhesse le az életét. De az igazi szerelem megindulásában mindig egy egész életre szóló programot jelent; a férfi és a nő összetalálkozása fölött mindig sorsdöntő végzetszerűség lebeg. Ez teszi a szerelmet valóban az ember leghatalmasabb érzésévé; az igazi szerelem mindig a legtökéletesebben, a legvéglegesebben törekszik két embert egyesíteni és ezt a törekvést hiába próbálná akárki is úgynevezett futó kalandokkal kijátszani. Ezek a könnyed, dévaj, másnapra nyomtalanul befejeződő kalandok csak a pornográf novellákban szoktak előzetesen megállapított programszerűséggel lejátszódni. A szerelmi kaland mindig úgy kezdődik, mint a múló nyári zápor, de sohase lehet tudni, hogy melyikből lesz a negyvennapos özönvíz. Ha kacérkodásból "kikezdünk" valakivel, ha kedvtelésből egy kis flörtbe bocsájtkozunk, talán nem is sejtjük a pajkos játékon túlnövő távlatokat, de ha azok, akik egy egész életre összeforrtak, visszaemlékeznek életük regényére, a dolgok legelején mindig egy ilyen kis kacérkodó kikezdésre és ártalmatlan flörtre bukkannak.

Amikor még Jehova közvetlenül személyesen érintkezett teremtményeivel, ő maga figyelmeztette Noét, hogy most kezdődik a negyvennapos eső. De a régi jó patriarkális időknek vége és mindenki jól teszi, ha minden eshetőségre készenlétben tartja a bárkáját, vagy legalábbis a gumiköpenyegét.

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

9.

Most aztán végre eljutottam a kiindulási ponthoz, ahol kezdenem kellett volna: hogy mi hát az a szerelem, amit te tizennyolc éved türelmetlenségében tőlem akarsz megtanulni. Tanult leányka létedre két magyarázatról eddig is hallottál. Az egyik szerint a szerelem a fajfenntartás ösztöne, a másik szerint a szexuális ingerek levezetése. Az egyik túlsok, a másik túlkevés.

Biztos, hogy valamikor, az alapelvek megállapítása idején a természet a fajfenntartás érdekében toldotta meg gyönyörérzéssel a két nem egyesülését. De a természet ős intézkedéseit alaposan összekuszálta a kigyulladt emberi öntudat, amely útjában már rég nem követi a természet irányítását. A természet a kellemes és kellemetlen ízével fegyverezte föl teremtett lényeit, hogy el tudjanak igazodni az ártalmasságok és ártalmatlanságok zűrzavarában. A keserű, a savanyú, a csípős, a fanyar, az émelygős megannyi figyelmeztető címke, amilyennel a gondos gyógyszerész szokta ellátni veszedelmes mérgeit. Az öntudatlan állat ösztönével irtózik az ártalmaktól, de az öntudatos ember le tudta győzni ezt az ösztönét és gyönyörét találja az alkoholban, a dohányban és alkáliák pusztító mérgeiben. Ugyanígy rég eltemette már a fajfenntartás ösztönét is a szerelem gyönyörűen kiképzett fölépítménye alá. A legszenvedélyesebb csókok mélyén is hiába keresnők a fajfenntartás patetikus programját, sőt akárhány önfeledt összeborulás riadtan ugrik szét, ha fölbukkan ennek a programnak fenyegető kísértete. Modern fölvilágosodottságodban te már tudod, hogy micsoda előre megfontolt óvóintézkedésekkel szokás a szerelem örömeiből ennek az ösztönnek a hatóerejét kiküszöbölni. És ahol erre nincs gondjuk a szerelmeseknek, ott sem a fajt akarják, hanem a gyermeket, a kis babát, aki a felnőttek legnagyszerűbb játékszere. A faj maga gondoskodott a maga érdekeiről az élőlények szervi berendezésében és okosan tette, hogy ezeknek működését elrejtette az emberi öntudat elől, mert tudhatja, hogy az ember támogatására nem számíthat törekvéseiben. Az ember nem a fajt tartja fenn, hanem önmagát; a faj szerencséje, hogy ebből a kevésből is meg tud élni. Az a szerencséje, hogy nem a szerelem a fajfenntartás mellékterméke, hanem fordítva: a fajfenntartás a szerelem egyik öntudatlan következménye. Csakis így hajlandó vállalni az ember, aki nem a fajáért él, hanem önmagáért. Mint ahogy a kirakatlámpa, mialatt a portékáit beragyogja, egyúttal az utcát is megvilágítja.

Viszont az a kis fiziológiai játék, a szeretkezés nagyonis gyér tartalom volna a szerelem számára, amely a maga beteljesülésében az összes életerőket elemi erupcióba központosítja. Aki apró ingereit ezekben a nagyszerű kitörésekben vezetgeti le, végül is úgy jár, mint az a parancsnok, aki minduntalan próbariadót fuvat és aztán épp akkor nem hisznek már neki, amikor komoly a veszedelem. Így az egész emberből egyre kevesebb vesz részt az összműködésben, a szexualitás a szerelmi ügyosztály elkülönített funkciójává lesz, míg a többi szerv zavartalanul végzi tovább a maga feladatait. Így alakul ki az a különös, hideg buzgalom, az az unott chaud-froid, a szerelmi gyakorlatok elgépiesedett üzeme, amely a prostitució legkönnyebben kezelhető és legmegbízhatóbb munkaeszköze. Már Don Juan is, aki pedig a szerelmi tornának világbajnoka volt, harmincéves korára színpompás életprogramjából kiábrándulva roppant össze. Rá kellett jönnie, hogy a szerelemben épp a változatosság útján jut el az ember a gépiesség mindig egyforma, unalmas ritmusához. Kalandorregényt csinált az életéből és rá kellett jönnie, hogy a kaland mindig pillanatnyi érdekű és nyomban lelepleződik együgyű, szikkadt szerkezetével. Megunhatatlan, örök emlékezetű csak egy van: az élmény. Az élmény pedig nem a változatosságok felszínén terem, hanem a hűség mély, függőleges dimenziójában.

Képtalálat a következőre: „stendhal a szerelemről”

10.

A játékkaszinók rulettasztala körül kétféle játékos típus ül. Az egyik azzal a programmal lát naponta munkájához, hogy a maga százfrankos napi adagját kinyerje és olyan száraz lélekkel ül leshelyén, mint a horgász a rideg sziklafokon a csapkodó hullámok közepett. A szenvedély egy pillanatra se homályosítja el a szemét, remegteti meg elhatározásait. Ki tudja várni a szerencse kedvező "passz"-ait és ha a napi adagját megnyerte, vagy az előirányzott napi üzemköltséget elvesztette, nyugodtan otthagyja a helyét, lerázza magáról a szivarhamut és elteszi magát másnapra, hogy elölről kezdje kőtörő munkáját. A másik játékos egész vagyonát pénzre váltva a zsebében hordja és az élet egyetlen nagy esélyét, a vagy-vagy nagyszerű kalandját hajszolja a zöld asztalon.

Úgy bizony, édes kis hugocskám, a szerelemre úgy készülj, hogy az egész életedre készülsz s mindenedet magaddal vidd, mert a szerelem az az általános ütközet, az a "grande mêlée", amelyben az ember valamennyi alkatrészével belesodródik a küzdelembe. Egy emberpár egyesülése sokkal többrétű művelet, semhogy egyetlen érintkezési ponton át lebonyolítható lenne. A szerelem egy nagy szimultán mérkőzés, amelyben az ember valamennyi testi és lelki szerve részt vesz. Ezért nem lehetnek az igazi szerelemben az elfáradásnak, a kiapadásnak, az elundorodásnak pangó fegyverszünetei, mert a harc mindig új területeken, új szervek között, új erővel folyik tovább. Szeretni nemcsak a szexualitás fiziológiai műszereivel lehet; vagy jobban mondva: a szerelem az ember minden életerejét a szexualitás műszerévé alakítja át. A flört, a lokalizált szerelmi csetepaté olyan, mint a pikáns revükben használatos szigorúan zárt nőiruha, ahol csak egy tenyérnyi csupaszságról az egész testet birtokába veheti a mohó indiszkréció és ha csak a legparányibb részecskédet engeded is át a flörtnek, nem jársz el óvatosabban, mint az, aki csak a kisujjával érinti meg a villanyos vezetéket.

Gondoljunk, kis hugocskám, arra a szokásos, patronszerű amerikaira, aki egy kicsit átruccan hozzánk a kontinensre. Itt valamelyik lokálban megpillantja a gömbölyű kis táncosnőt, aki túldotált nőiességében oly szembeszökően eltér az angolszász szépségideáltól. Az amerikai a pezsgő és a tokaji varázslatos hangulatában az első pillanatra beleszeret. Persze nem az egész nőbe, csak valamely merészen kidomborodó előnyébe, amely alkalmas arra, hogy első látásra is megragadja a figyelmét. Az amerikai nem sokat teketóriázik; azonnal megkéri a nő kezét és másnap már viszi is magával haza Amerikába, hogy a házastársak közösségében éljen vele, amíg ásó-kapa, vagy legalábbis a törvényszék el nem választja őket. La Rochefoucauld mondása szerint a házasság egyik módja annak, hogy egy nőt, akit megkívántunk, megkaphassunk. Most számítsd ki, hogy ez az amerikai a nőnek mekkora hányadát kapta meg a házasságával.

11.

Képtalálat a következőre: „stendhal vanina vanini”

Mondd, hugocskám, hiszel te a "coup de foudre"-ban, abban a bizonyos egy pillanatban: "meglátni s megszeretni őt egy pillanat műve volt"? Bevallom, én hiszek benne és a csudaszerűsége is szétfoszlik, ha arra gondolok, hogy ez az egy pillanat milyen önkéntes adagolása a mi gyarló öntudatunknak. Az öntudatunk számára csak egy villanás, de mérhetetlen idő ama másik nemesebb lelki szervünk számára, amely az öntudat alá rejtőzve ítélkezik. Itt nincs szükség külön-külön leigazolt adatokra, gondosan kikerekített jellemképekre; e nagyszerű villanások sűrített jelképekben közvetítik, "adják le" az egész embert. Ezt a remek szimatot az ember vadonban élő őseitől örökölte, akiket örök rettegésükben röpke zörrenések, leheletnyi nyomok, halk hangok irányítottak. Ez a te legdrágább műszered, féltve őrizd, tisztán tartsd, mint hajós az iránytűjét. A lélek kémiai erői áttörnek a ruha választékos egyöntetűségén, a modor affektált merevségén és csak rajtad áll, hogy meg tudd érteni a jelentésüket. Könnyebben csal a röntgenfotográfia, mint az a kép, amelyet ez a végzetes pillanat rajzol tisztán tartott leánylelkedre. A leglovagiasabb mozdulat mögött megérzed a durvaságot, a legfellengősebb szóvirág mögött a kéjenc türelmetlenséget, a leggondosabban összetákolt látszatok mögött az ürességet a sok beszédben és a sok mondanivalót a szótlanságban, a kapzsiságot az áradozásban és a jóságot a gyámoltalan zárkózottságban. Mamák, akik a maguk élettapasztalatát akarják rászerelni a leányukra, olyanok, mint aki gyufával akarna rávilágítani a villámfényre.

12.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

De vajon megvan-e még benned ez a fényképlemez, az ő mérhetetlen érzékenységével a legapróbb fényrezdülésekkel szemben? Ez a finom készülék csak addig használható, amíg emberek társaságában mindig, de mindig csak az egész emberre igazítod be érdeklődésed diafragmáját. A gond, amivel az útitársadat válogatod meg, egyenes arányban áll a megteendő út hosszúságával. A sorozóbizottság is más mértékkel mér, ha ágyútölteléket, vagy ha egy elite-csapat legénységét kell összeválogatnia. Jaj neked, ha a szerelmet összetéveszted a nemi különbségek csintalan kis társasjátékaival! És akkor is jaj, ha a szerelemmel életed nagy coup-ját, a leányok egyetlen sorsdöntő üzleti vállalkozását akarod megjátszani: a férjhezmenést. Így válsz majd éppen a megközelíthetetlen tiszta ifjúságoddal incifinci látszatok és presztizsek áldozatává. Egy jólszabott nadrág, egy csinosra proporcionált pofa, egy sokat sejtető társadalmi, vagy gazdasági név egyszerre ellepi azt a bizonyos fényképlemezedet, amelyen egy szemernyi érzékenység se marad az igazi emberi lényeggel szemben. Szerencsétlen elvarázsolt Titánia lesz belőled, aki szerelmesen szorongatja a szamár fejét, amíg a révület varázsa tart. Egy nadrágot, egy pofát, egy nevet, egy számot fölgirlandozol ifjúságodnak, ártatlanságodnak virágaival, belé leheled a magad tiszta vesztatüzét, aztán fölébredsz, - magad mindenedből kifosztottan, ő pedig nagyszerű ajándékaiddal is szegényebben mint valaha, az illúziómentes józan világításban. És nem panaszkodhatsz senkinek se, nem vádolhatsz senkit se; elvégre a látszatok és presztizsek csillogásukkal rövid távra vannak berendezve és nem tehetnek róla, hogy te az egész életedet fűzted hozzájuk. Ha ilyenkor visszaemlékezel, illúziód hátterében hány derék embert láthatsz, hány érdemes emberi erényt, amely a te számodra rendeltetett és amely elvakultságodban nem bírt hozzád férkőzni. Őszinte szerelem, becsületes hűség, nagylelkű odaadás szégyenkezve húzódott hátra egy nadrág, egy pofa, egy név, egy szám könnyű győzelme elől... Tudom, mit akarsz mondani: hogy "a szívnek megtiltani nem lehet". Valóban, a szívnek semmit se lehet megtiltani, de az emberek gyakran szokták a szívet helyettesíteni a hiúság, kapzsiság, vagy frivolság kis motoraival. Ezeknek nem is kell külön parancsolat; maguk választják meg a maguk táplálékát és a maguk megszabott rendeltetése szerint működnek.

Vedd tudomásul, hogy a szerelem életprogram. És ha nem az, akkor nagyon kicsi dolog, beszélni se érdemes róla.

Nálunk, férfiaknál még sokkal inkább, mint nálatok, nőknél. Ti szegény nők, gyanútlanul látjátok a szerelmi extázisban a férfi áradozását, de sejtelmetek se lehet róla, hogy azután milyen egyszerre, milyen átmenet nélkül semmisül meg mindez a fásult kiábrándultságban. Olyan értelmetlenül nézitek ezt, mint a bűvészkedés fölfoghatatlan csudáját. Úgy tudom, hogy a nők fizikai berendezettségükkel tovább tudják e kivételes pillanatok szenvedélyességét megőrizni, mint a férfiak. Túlélő önkívületükben nem veszik észre, hogy amit még mindig ölelni vélnek, az már rég elröppent nyomtalanul. Valóban bajos elhinniök, hogy az az ember, aki az előbb még izzó hebegéssel könyörgött "élete üdvéért", azonos azzal a kedvetlen úrral, aki most minden további program nélkül iparkodik szépszerével egy unalmas helyzetből kimenekülni.

Szegény nők, hányszor becsapja őket a férfiak föllobbanó vágyának forró lehelete. - "Kimondhatatlan, mennyit szenvedek, könyörülj meg rajtam!" - rebegi a férfi és a nő megilletődve nyújtja át neki az orvosságot. Aztán megdöbbenve állapítja meg, hogy ápoltja sokkal gyorsabban kigyógyult, mint ahogy kívánatosnak tartotta volna.

13.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

Magában az elszigetelt szexualitásban férfi és nő között mindig félrebillen az egyensúly. A nő nemcsak fiziológiai fölkészültségben gazdagabb e téren a férfinál, hanem lelki alkata folytán megvan az a különleges tehetsége is, hogy emlékezetében tezaurálni és továbbélni tudja a gyönyöreit. De még ha meg is lenne férfi és nő között a testi együttműködésnek az összhangja, amelyet a hirhedt angol író, Lawrence ábrázolt regényében, ez még mindig csak esetről esetre tenné őket egymás cinkosává és az élet tömérdek vonatkozásában idegenül állnának egymással szemben. Talán a megszokás idővel egymáshoz kovácsolja őket, a gyönyör nélkülözhetetlen műszerévé válnak egymás számára, de az idegek pihenő óráiban gyűlölettel fogják egymás felé csörgetni rabbilincseiket, amelyek akkor is összefűzik őket, amikor semmi közösség sincs köztük már. Ez az érzéki rabság a földre telepített pokol.

Férfi és nő között tökéletes összhangot csak a szerelem tud teremteni, jobban mondva, a férfi és nő között a tökéletes összhang: csak ez az igazi szerelem. A szerelmes ember akár folytonos szellemi öncsonkítással is párjához idomul és amikor szokásaiból, adottságaiból le-lefarag egy-egy darabkát, édes örömmel hozza meg ezt az áldozatot. És ha így is maradnak köztük egyenetlen rések, ezeket könnyűszerrel hidalja át elvarázsolt képzelete, amelynek reflektorfényében a hibák is erényekként ragyognak. Az azonosulásnak még nagyobb csudája ez, mint a szülő viszonya a gyermekéhez, amelynek különben is megvan az a nagy fogyatkozása, hogy reménytelenül egyoldalú. Akik igazán szeretik egymást, olyan utálkozás, fáradság, unalom nélkül hordozzák egymást, mint ahogy a nyálat hordja az ember a szájában. Nem lehet problémájuk, amelyre a másik mentséget ne találna. Távollétük csak teljesebb jelenvalóság, hallgatásuk a legmeghittebb társalgás. Együttlétük tulajdonképpen állandó, szakadatlan egyesülés, amelyben valamennyi testi és lelki szervük egyszerre élvezi az összeforrás exaltált gyönyöreit. A szerelem a végtelenségig meggazdagítja szexualitásuk kezdetleges, szegényes, múlékony rítusát és egész életüket beborítja vele. Minden kis sétájuk nászutazás és minden falat ételük nászlakoma. Nem unhatják meg egymást, mint ahogy önmagát sohasem unhatja meg az ember.

Van-e két ilyen összeillő ember a világon? Azt hiszem, nincs. A természet valóban csak a fajt szolgálja ki és nem gondolt ilyen magasabbrendű egyéni igényekre. Az embernek magának kell a párját megteremtenie és nem úgy, hogy a párját erőszakolja önmagához, hanem hogy önmagát alakítja önfeláldozással a párjához. Ez a kölcsönös önfeláldozás: a szerelem. Nem két összeillő pár szüli a szerelmet, hanem ellenkezőleg, a szerelem alakít át két embert, hogy egymást épp a tökéletlenségeivel egy egésszé forrassza össze.

No most legalább tudod, hogy miért mondják a szerelmet mindenhatónak. Azért, mert meg tudja csinálni a csudát, hogy két ember elviselhetővé váljék egymás számára.

14.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

Felejthetetlen humoristánk, Sipulusz írja egy helyütt:

"Első ideálomat az alagútban szerettem meg. Amikor a vonat kiért a világosságra, akkor láttam, hogy vén és csúnya. De már akkor késő volt. Akkor már szerettem őt."

Ime annak a "coup de foudre"-nak, annak a végzetes pillanatnak az eltúlzott karrikatúrája. A szerelmi partner kiválasztásánál ez az első villanás jó az irány kijelölésére, de okvetlenül meg kell toldani egy prózaibb, lomposabb, ennek folytán megbízhatóbb módszerrel: a lassú, fokozatos megismeréssel. A látszat csak azt csalja meg, aki többet vár tőle, mint amennyit a látszatok egyáltalán adhatnak. Sajnos, nemcsak a formák, arányok, vonalak, színek titoktartók, hanem a mozdulatok és szavak is. Minél nemesebbek az erények, annál mélyebben rejtőznek el és csak a cselekvés döntő pillanatában jelennek meg a színen. Hány fekete lélek visel szőke hajat, kék szemet és hány bozontos brigantifej mögött rejtőzik szelíd, gyermeteg lélek! Nem minden jólöltözött, biztos föllépésű ember hotel-szélhámos, de mesterségbeli követelmény, hogy a hotel-szélhámos mindig jólöltözött, biztos föllépésű legyen. A megismerésnek ez az útja tele van keserű csalódásokkal, de örvendetes ajándékokkal is. Kecsegtető látszatok sötét ürességekbe foszlanak szét, de semmitmondó felszínek szürkeségéből nagyszerű kvalitások ragyognak ki. És ez a megismerés egyszerre dupla munkát végez, mint a traktor, amely míg előrehalad, egyúttal a talajt is fölszántja. Minden megismert erény egy-egy újabb öltés, amely szorosabbra fűz, minden megismert gyöngeség egy-egy újabb próba, amelyben a szerelem levizsgázik. Ennek a megismerésnek az anyaga kimeríthetetlen, mint maga az emberi lélek és azt hiszem, hogy nem is fejeződik be sohasem. Sőt az a gyanúm, hogy maga a szerelem sem egyéb, mint két ember elszánt törekvése, hogy tökéletesen megismerje egymást.

Ha öreg párt látok megbékélve üldögélni az alkonyi padon, úgy érzem, hogy még mindig maradt bennük valami, amit szeretnének megtudni egymásról.

15.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

Jelmezbálon szobalányok csak a legritkább esetben szoktak szobalányi jelmezükben megjelenni. Az élet is tele van álcázott maskarával: tékozló gavallérokkal, akik otthon krajcáros zsugoriak, kikerekített modorú finom lovagokkal, akik otthon bárdolatlan fatuskók. Megszereted a jelmezt és megkapod, ami benne rejtőzik. És az a baj, hogy magad is - anélkül, hogy sejtenéd - vállalod a jelmezbál törvényeit és álarcosan jelensz meg köztük. Az, amit másutt ismerkedésnek hívnak, itt átalakul a kölcsönös félrevezetések csintalan játékává. Ahelyett, hogy közelednétek egymáshoz, minden mondattal, minden szóval egyre jobban távolodtok a valóságtól a megjátszott szerep görbe útjain. Magatokban a másiknak a hazugságait tükrözitek vissza sűrített erővel, - labdáztok a hazugságaitokkal egymás között. Ha ő poétikus, te még poétikusabb vagy, ha ő pajkosan frivol, te még pajkosabb vagy és amikor végre elváltok egymástól, mindketten megteltek diadallal.

- Ezt jól becsaptam - mondod te.

- Ezt jól becsaptam - mondja ő.

Ami azt jelenti, hogy semmit se tudtatok meg egymásról.

Ez a távolság kettőtök között a maga erejéből nő folyton tovább. Napról napra újabb és újabb díszekkel cifrázzátok ki azt a stilizált műpalántát, amelyet magatokból formáltatok. Ennek a tempóját még fokozza a versengés nemes igyekezete, hogy ne maradjatok el egymástól, együttlétetek átalakul a színjátszás fárasztó robotjává, amelyben teljes éberségetekkel kell részt vennetek, hogy a gyöngeség egy-egy pillanatában ki ne essetek szerepetekből. Az ábrándos, andalgó, poétikus szerep mögött ott ficánkolnak a természetes ifjú kedély csintalanságai, a fölényes nagyvilági cinizmus mögött az ellágyulásnak, elmélyedésnek sóvárgásai sóhajtoznak és minderről a másiknak semmit se szabad megtudnia. Egyre fárasztóbb lesz ez a munka és egyre türelmetlenebbül iparkodtok kiszabadulni egymás ensemble-jából, hogy másutt, közömbös emberek társaságában végre egy kissé a magatok módján élhessetek. Mindenki számára van őszinte emberi szavatok, mozdulatotok, csak egymás társaságában vagytok olyan ijedten merevek, mint azok a fényképek, amelyeken hivatalos szerelmesek szokták megörökíttetni magukat a kései unokák számára.

Ez a hézag kettőtök között a meghittség első pillanatában magától omlik össze, mint a vékonyfalú kaverna. Az első ölelésnél azt hiszitek, hogy a kínos színjáték valamennyi kötelezettségével egyetemben befejeződött és nem sejtitek, hogy a szerelem igazi nagy föladatai még csak ezután kezdődnek, amikor nem arról van szó, hogy: megkapni, hanem, hogy: megtartani: Mint a leérettségizett diákok, mohón dobjátok le magatokról a szerep kényelmetlen jelmezét és ingujjra vetkőzött fesztelenséggel élvezitek végre az otthon tespedt nyugalmát. Annak mutatkoztok, amik valóban vagytok és így válik a kölcsönös megismerés az igazi, végleges összeforrás helyett a szerelem legcsúnyább katasztrófájává.

16.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

Két embert leggyakrabban véletlenbe burkolt sorsszerűség hoz össze. Van ugyan rá eset, hogy fiú és leány közös ifjúságban gyökerezve egymás mellett érleli egymás számára a szerelem gyümölcseit. Daphnis és Chloë, Pál és Virginia idillje ugyan természettudományos rendszerességgel ábrázolja azt a folyamatot, amikor a játékos gyermeklélek gubójából a szerelem kibontakozik - az emberéletnek nincs is ennél pompásabb színváltozása -, de az idill itt véget is ér és nem számol be arról, hogy mennyire időálló a további életben ez a szerelem, amely a szenvedélyek viharaitól távol, az érzelmek kémiai konyhájának lassú tüzén főtt meg. Nem valószínűtlen, hogy ezek a kivételes szerencsések, akik úgy jutottak révbe, hogy beleszülettek és soha ki se mozdultak belőle, olykor borzongó vágyakozással fognak gondolni a viharos nyílt tengerre, amely az igazi hajósnak nemcsak közlekedési út, hanem életelem is. A legegyügyűbb és az irodalmi elgondolásoktól legtávolabb eső ember lelkében is ott dereng a kerekded, zárt irodalmi kompozíciók törvényszerűsége. Mi emberek nagyon is elszoktunk már az aranykor ingyenes istenadományaitól és folyton ijedt aggodalommal nézzük az "adok-veszek" mérlegének nyelvét. Ha meleg a tavaszunk, gonosz sejtelemmel gondolunk arra, hogy ezért még meg fogunk fizetni a nyáron, és ha olcsó szerrel jutottunk valamihez, folyton szorongva várjuk az ismeretlen végrehajtót, aki egyszer majd könyörtelenül bevasalja rajtunk az árkülönbözetet. Tépelődéseinkkel, csalódásainkkal, viaskodásainkkal, gyötrődéseinkkel vásároljuk meg a szerelmünket, amelynek nemcsak piaci értékét, de belső becsét is csak az árával tudjuk lemérni. És a szerelmet legokosabb készfizetésre vásárolnunk, mert az utólagos részleteket esetleg akkor is nyögni fogjuk, amikor maga az árucikk már rég használhatatlanná kopott. Daphnis és Chloë, Pál és Virginia napfényes históriáját nem tudjuk ott abbahagyni, ahol a költő befejezte, szegényes aggodalmunk úgy sejti, hogy itt a nagy leszámolás viharai még hátra vannak. A nehezebbje még csak most következik.

Dehát az ilyen idilli emberpárok úgyis vajmi ritkán teremnek az emberkertben. A legtöbb szerelmespár visszaemlékezésében az első találkozásuk felett mindig ott lebeg az a bizonyos "ha", a másíthatatlan végzet jeladása. "Ha akkor véletlenül nem késtem volna le a vonatot és nem kellett volna még egy napig abban a vidéki városkában vesztegelnem." "Ha akkor véletlenül nem szomjaztam volna meg és nem kukkantam volna be abba a cukrászdába egy pohár italra." - Ez a picurka "ha", egy leheletre se futja belőle, egy röpke sóhajtás éppen csak elindulni tud általa, és ha nem lett volna, most két félember örökre kiegészítetlenül maradt volna a világon. Oly jólesik hinni benne, hogy ez a "ha" a vékony pókfonál, amellyel a Végzet hurkolta őket egymáshoz.

17.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

Miért is ne? Hiszen mi a föld valamennyi más teremtményinél oly könnyűszerrel nyugszunk bele a csodákba. Hogy a madár, amely még sohasem ért meg telet, a legforróbb, legkecsegtetőbb őszi napon is utazásra készülődik, hogy a pillangó olyan körültekintő anyai gonddal helyezi el utódait, akiket sohase fog meglátni, - ezt mind elintézzük a magunk számára azzal az egy könnyelmű szóval: ösztön. És ha a megdörzsölt kaucsukdarabka magához ragadja a papírfoszlányokat, elnevezzük elektromosságnak és megnyugszunk, mintha ezzel az egyszerű szóval a megfejthetetlen titok kulcsát tartanók a kezünkben. Miért ne hihetnénk hát abban a vonzásban, amely két egymásnak rendelt embert ragad a távolságokon át egymás közelébe? És milyen egyszerű volna ezt elnevezni szerelemnek.

Jó volna hinni benne, hogy ez a vonzás van és hogy az ő törvényeihez igazodnak életünk útjai. Valóban, életünk tavaszi rügyező korszakában áradnak is kifelé belőlünk a sóvárgások; elemi erejük nemcsak a földet futja körül, hanem bejárja a hold és a csillagok távolságait is. Mint a delejes áramok, úgy kuszálják össze a világűrt és oly könnyű elhinni, hogy a lelkek e megnyújtott csápjai végül egymásra is találnak. A transzcendentális szerelemnek ennél szebb értelmezését nem is lehetne adni.

De még ha hiszesz is ebben a titokzatos hatalomban, azt ne hidd, hogy akadnak szerencsétlenek, akikkel ha a vak véletlen elszalasztatja az"igazi"-t, örökre elzárkóznak aggszűzi gyászukba a további lehetőségek elől. No mert az "igazi" sohasem egyetlenegy, megszámlálhatatlan reprodukció van belőle forgalomban és az se biztos, hogy az az egyetlenegy, akit te az "igazi"-nak véltél, valóban az volt-e. Sőt egészen biztos, hogy akit elszalasztottál, nem az igazi volt. Nem is lehetett az, hisz az ideálok csak az ábrándokban fordulnak elő tökéletességeikkel. Úgy, ahogy nincs két teljesen egyenlő ember a világon, éppúgy nincs két teljesen különböző se. És annál kevésbé képzelhető el olyan ember, aki a maga férfiúi tulajdonságaival tökéletesen ki tudná egészíteni a másiknak női tulajdonságait. Hogy ki az igazi, az csak a szerelmi csatározások tömérdek torzsalkodásai, megalkuvásai után derül ki. És akkor sem azáltal lesz hozzád illő párod, amit róla lefaragsz, hanem amit magadból toldasz hozzá.

18.

Képtalálat a következőre: „stendhal de l'amour”

De ne törődjünk ezekkel a láthatatlan titkos erőkkel, akár vak véletlennek, akár törvényszerű végzetnek hívják is. A szerelemben mindenki maga ura véletlenjeinek és végzeteinek; ha útjait, társaságait, szórakozásait, életformáit társadalmi és anyagi helyzete szabja is meg, de a szerelemben még ez adottságoknál is végzetszerűbben jelölik ki sorsát hajlamai és a szerelemmel szembeszegzett igényei. Mindenki magában hordja jövendőbelijének negatív mintáját és az ember akit talál hozzá, csak a nyersanyag, amelyből vágyai képére kiönti a maga ideáljait. Igy olvassák ki a szilveszteri ólom torz alakzataiból a jövőre kiváncsiak a saját elképzeléseiket: a dévaj a nyalka huszárt, a merengő a nyurga diákot és a praktikus a tízholdas gazdát. A kiöntött ólom formátlanságaiban éppúgy megtalálhatja mindenki a maga elképzeléseit, mint a körülötte nyüzsgő embersokaságban. Aki a hivatásos démonok mechanikus szerelmében keresi a kielégülését, az isten háta mögé bujtatott remeteségében is meg fogja találni a maga sárgahajú kaszírnőjét és aki a teljes egybeolvadás nyugalmas örömeire kívánkozik, a lokálok embervásárában is fogja tudni keresni a maga odatévedt halkszavú Grätchenjét. Mondd meg nekem a szerelemről vallott felfogásodat és én megmondom, hogy ki lesz a jövendőbelid. Az emberek mindig a legkönnyebb akadályok útját követik és mindig azok fognak megközelíteni, akik előtt szíves hajlamaiddal egyengeted az utat. Itt nem segítenek azok a szülői gondoskodások se, amelyek szokásaidat, társaságaidat, életterepedet kijelölik. A vízinövény nagyobb vízben hosszabb szárat ereszt és te a legszigorúbban összevont társaságban is ki fogod kényszeríteni a magad hajlamainak az útját. És ne felejtsd, hogy egy darab fából faragott emberek nincsenek is a világon; az emberek csak az író egy irányú reflektorfényében válnak egyöntetűekké. Minden emberben fel van oldva az ősmatériák egész sokasága és csak rajtad áll, hogy melyiket hívod elő azokból. Minden pillantásod egy-egy biztatás, minden mosolyod egy-egy ösztöndíj és minden kérdésed, amelyet az élethez intéztél, magában foglalja a feleletet is.

 

(folyt. köv.)

Képtalálat a következőre: „nagy endre szerelmesek kalauza”