Payday Loans

Keresés

A legújabb

Vajda János - múzsa/feleség PDF Nyomtatás E-mail
A mennyei-pokoli földi szerelem
2018. január 22. hétfő, 16:44

Képtalálat a következőre: „vajda jános gina”

Vajda János

(1827-1897)

Vajda Jánosnak különös sors jutott: tartós múzsája Gina volt,

de felesége Bartos Rozália, s ők ketten egy időben ismerték is egymást,

sőt jól kijöttek; akivel problematikusabb volt a viszonyuk, az maga a költő.

Gina esetében ez abból fakadt, hogy ő igazából

nem érzett különösebb vonzalmat a szegény költő iránt,

akiben viszont ez mérhetetlen, időn és téren átívelő

sóvárgást eredményezett.

 

 

Pályája

az 1850-es években felfelé ívelt (Béla királyfi, 1854, Költemények, 1856, Ildikó, 1857, Nemzeti lant, 1858, 

Magyar képek albuma, 1859, Vészhangok, 1860), dacára annak, hogy írásainak visszhangja nem túl hangos. 

Lapja, a Nővilág színvonalas irodalmat közöl, kapcsolata ekkor még kapcsolata kiegyensúlyozott Arany Jánossal,

Jókai Mórral, Gyulai Pállal, Vahot Imrével, Tóth Kálmánnal. Egyre erősödő kíméletlen újságírói szókimondása

azonban hamarosan több költő, szerkesztő, sőt színész érzékenységét sérti meg.

1861-től datálhatóan Vajda viszony az ún. irodalmi Deák-párttal - amelynek prominensei Gyulai Pál, 

Arany János és Kemény Zsigmond - megromlik. Ennek oka részint

nézetkülönbségükben rejlik Arany ún. “vezér szerepének” s Petőfi költészete megítélésének vonatkozásában,

részint pedig kifejezetten politikai, irodalompolitikai és esztétikai természetű. 

Gyulai Pálnak Vajda politikai röpiratáról, az Önbírálatról 1862-ben írott megsemmisítő kritikája

– amely szinte megegyező a sajtó általános vélekedésével - már jelzi, hogy Vajdának 

az elkövetkezendő években nem nyílik tág tér az irodalmi közéletben. Vajda lehetetlen helyzetbe kerül, 

1864-ben kénytelen  Bécsben munkát vállalni. 1865 késő őszén érkezik vissza Pestre.

Politikai érdeklődése az ellenzékhez köti, 1869-ben a 48-as párt színeiben indulni szeretne a képviselősségért. Terve nem sikerül. Vajdát gyakran éri a következetlenség vádja.

Az 1860-as évek elején kiegyezés-párti lenne, 1867-ben azonban elutasítja 

a nemzet számára szerinte kedvezőtlen egyezséget, 

s ettől az időszaktól kezdődően elveiben közelít a kossuthi eszmékhez.


"Ahhoz, hogy engem megértsenek - mondá Vajda János,

- szükséges ismerni azt a környezetet,

amelyben felnőttem.

A szabad természetet, mely körülvett, azokat az embereket,

akik szüleimhez jártak, s apámat, különösen apámat!

Büszke, nemes hajlamú, eszes, művelt ember volt atyám,

Vajda Endre, az Ürményiek váli birtokának főerdésze.

Magas, szálas, szép ember volt.

Bálványoztam apámat. Azt hittem, s még ma is hiszem,

hogy kedvező körülmények között kiváló ember,

talán lángelme lett volna belőle.

Ha véletlenül előbb és franciának születik,

talán ő lett volna Napóleonná, nem a "kis korzikai".

Olyan katonás volt minden mozdulata, eszejárása,

pedig soha nem volt katona,

mintha egész életét háborúban töltötte volna.

Oly lovagias volt gondolkodása,

oly sokat adott a becsületre, egyszerű,

cselédsorból felküzdött ember létére, mint valami középkori lovag."

 

A váli erdőben laktunk 1828-tól kezdve.

Ebben az istenáldotta környezetben él János.

Az első élményei a világról, a természet játékai,

az örök körforgás, a megnyugvás látszólagossága,

a megszemélyesített erdő,

a természeti jelenségek életét és költészetét végigkísérik.

A váli erdőben című költeménye:

Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrű árnyak enyhelyében:

Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...

Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háborítlan,
Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Múlt időkbe, jövendőkbe....

És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...

S ismeretlen sírgödörbe
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit sem tenni,
csak pihenni, csak pihenni.

A gimnáziumot Székesfehérvárott kezdi, majd a pesti piaristáknál folytatja.

Szülei papnak szánják a komoly kisfiút. Ő azonban vándorszínésznek áll,

a társulattal másfél évig barangol az országban, Erdély nagy részét is megismeri, de rájön, ez nem az ő világa.

Rövid ideig nevelősködik, majd Alcsuton gazdasági gyakornok.

Itt sem találja helyét. Sokat olvas, éjszakánként ír.

Egyetemre nem tud menni, anyagi körülményei nem engedik.

El kell tartania magát, ezért pedig dolgoznia kell.

Érzékenyen reagál a politikai eseményekre, tájékozott.

Képtalálat a következőre: „vajda jános”

1848-ban ott van a Pilvax kávéházban,

aktív részese a szabadságharcnak.

Augusztustól közlegényként, majd honvédtisztként harcol.

A világosi fegyverletétel után bujdosnia kell. A váli Baranyákban is rejtőzik egy ideig, pincékben, présházakban.

Decemberben büntetésképp a császári hadseregbe sorozzák,

katonaként kerül Olaszországba és Stájerországba.

Aggódik hazájáért, már ismertek A főurakhoz, A hazafiakhoz, A nemzethez, A honárulókhoz című költeményei.

Vállal munkát Kiskunhalason, Budán a földmérési hivatalnál.

Gyermekkori élményei vissza-visszatérnek, amelyekből hiányzik az ifjúság vidám hangja.

1889-ben a kultuszminisztertől haláláig évdíjat kap.

1892-ben, hatvanöt évesen írja meg csodálatosan szép versét: Harminc év után.

Ötvenéves írói jubileumát szűk baráti körben ünnepli.

A jubileum alkalmából 1.800,- forint kegydíjat kap.

Vajda János költeményei címmel

saját válogatása jelenik meg 1895-ben az elmúlt fél évszázad írásaiból.

1896-ban nyelvművelési kérdésekkel foglalkozik.

Utolsó röpirata, a Magyarság és nemzeti önérzet.

 

Egészségi állapota napról napra romlik.

Háztartásának hű gondozója, majd ápolója Müller Mária volt,

aki közel két évig szolgált nála.

 

Meghalt 1897. január 17-én.

A végakaratot betűhíven foganatosították.

Síremléke 1915-ben készült el, ez év május 30-án leplezték le a Kerepesi temető 1/34. sz. tábla 4. sorában.

A sír fölirata: Vajda János 1827-1897., a Kisfaludy Társaság Tagja,

és rávésték még Emléksorok című versének utolsó négy sorát:

Ember, mulandó, koldus vagy király,
Emeld föl és hordd magasan fejed!
Hős vagy, fenséges, mind, ki a halál
Gondolatát agyadban viseled! -

Élete, magatartása irodalmi és társadalmi erő volt, fenyegetés a hanyatlónak,

bátorítás a növekvőnek. Komor magánya mélyén a népi és nemzeti felemelkedésnek

ugyanaz a vágya élt, amely Adyt hevítette, aki Vajdát szent elődjének tekintette.

Két nagy szerelme túlélte.

Gina, akit megvásároltak és Róza,

akinek ártatlanságát tulajdonképpen a cselédsorba taszítottság vette el.

Róza emlékirataiból kiderül:

megpróbál hazatelepedni, de minden igyekezete eredménytelen,

emlékeznek rá az írótársak, figyelmen kívül hagyják, üldözik.

Vajda születésének századik évfordulóján reménykedik, hátha sikerül érdeklődést kelteni

emlékirataival és megszerezni a Vajda Jánosnét megillető elismerést,

anyagi támogatást.

Élete utolsó pillanatáig reménykedett emlékiratainak kiadásában:

igazolni a világ előtt: hűséges felesége volt a költőnek.

/ élete, eletút Képek, idézetek../

Forrás:   http://adamiroda.hu/faluvedo/index.php/Emberi_arca

Képtalálat a következőre: „vajda jános gina”

 

A Múzsa

 

1854-ben határoz: írói, újságírói munkából kell megélnie,

Budára költözik tehát. Ekkor ismerkedik meg szállásadója lányával,

Kratochwill Zsuzsannával, Ginával. A lány feltűnően szép, magas, büszke tartással.

Ismerkedés

 

Képtalálat a következőre: „vajda jános gina”

 

Vajda János 1853 körül ismerte meg budai szállásadójának feltűnően szép leányát,

Kratochwill Zsuzsanna Georginát, aki egy életen át reménytelen szerelme és múzsája maradt.

Gina nem szerette viszont, s amint sorsa is példázza, valójában méltatlan volt a költő szerelmére.

Sokáig homály fedte életének egyes szakaszait, de ma már tudjuk, ki ő. Ismerkedjünk meg vele.

Liptó megyében született. Liptóújvár plébániájának anyakönyve szerint

Kratochwilla Gáspár kincstári uradalmi erdésznek és feleségének,

Kratochwilla Teréznek újszülött lánykája a keresztségben

a Klementina nevet kapta 1837. október 31-én.

Harmadik gyerek a családban. Utána még megszületett Lajos és Teréz.

A Gina nevet a keresztszülők kislányától kölcsönözték. A természeti szépségekben gazdag Ipolticán laktak.

Az apa és anya családnév azonossága rokoni kapcsolatra utal, lehettek unokatestvérek is.

A Kratochwillok szorgalmas, törekvő emberek,

kézművesek, gazdálkodók, gyermekeiket iskoláztatják,

hivatalokba kerülnek.

Gina tíz éves volt, mikor édesanyja elhalálozott. Kratochwill Gáspár ötvenegy évesen újra nősült,

a negyvenhárom éves, szintén özvegyasszony rangos családból származik,

előkelő neveltetésben részesült. Gina erősen kötődött hozzá, a nevelőanyából édesanyává válhatott.

Nem lehet tudni, hogy miért költözött a nevelőanya Ginával a fővárosba.

Lehetséges, hogy látván a kislány különleges, megkapó szépségét - jövőjét szerette volna biztosítani.

Kratochwill Gáspár négy gyerekkel vidéken maradt, akik tanultak gimnáziumban, jogakadémián.

Gina nyelveket, zenét, táncot tanul és megtanulja az embereket értékelni.

Csak AZ ember, aki vagyonos és előkelő.

Sugárzó szépség, álmodozó, ugyanakkor magabiztos és elbizakodott, hódolóival gúnyolódó, kacér és számító lány.

Vajda szemrevaló fiatalember: magas, szőke, jó megjelenésű.

Ginának is megakadhatott rajta a szeme, de mit ér az ember, ha szegény és nem előkelő?

"Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, harmatban,
Amelyre Isten napja süt."

És ezt a csodálatos szépséget - aki egy ragyogó tehetségű költőnek elérhetetlenje

- egész vagyonon megvásárolta magának egy arisztokrata.

Akkor még nem tudta: nem egészen hét évre.

Még nem volt húsz éves, amikor Bécsbe költözött, ahol

éveken át egy idős arisztokrata úr kitartottjaként élt,

majd a főúr halála után elszegődött egy cirkuszhoz.

Rövid ideig a cirkuszigazgató felesége volt,

s Véghelyi Oroszy Georgina néven,

mint műlovarnő szert tett némi hírnévre.

Galántai és fraknói gróf Esterházy Mihály császári és királyi kamarás,

/Cseklész hitbizományosa, a hatvanöt éves özvegyember 

megteremtette Ginának a tündérvilágot, Bécsben.

Főrangú hölgyekhez méltó lakosztályt kapott,

személyzetet, hintót, lovakat, utazást.

Személyzetéhez tartozott a műveltségét

kiegészítő társalkodónő és a műlovaglásra oktató is. /

Az előkelő társaság nem fogadta be Ginát.

Mihály gróf - tekintettel korára is - nem vette volna jó néven,

hogy arisztokrata férfitársasága legyen Ginának.

Gina is okos volt: nem veszélyezteti helyzetét.

Esterházy elhunyta után Gina anyjával marad.

29 éves, szépsége teljében. 

Életre szóló vagyont kapott, dúsgazdag, nem szorul kitartóra.

*********************

Képtalálat a következőre: „vajda jános gina”

 

Szerelem átka, illetve a Gina emléke versciklusok tették alakját halhatatlanná.

 

KÉP: Idézet Gina emléke

Gina emlékének

32 darab

IV.

Ver az Isten engem
Mind a két kezével,
Tüzes ostorával,
Tüzes szerelemmel.

El nem gondolhatom,
Mivel érdemeltem;
Csak szenvedtem eddig
Ebben az életben.

Szerelem: mennyország;
Legalább ugy mondják.
Én csak azt tudom, hogy
Nekem mártiromság.

Két szép szemefénye
A csalóka méreg:
Olyan erős, mégis
Olyan soká éget.

Akárhogyan éget
El-elnézegetem:
Hogyan lehet oly szép s
Mégis oly kegyetlen?

Én uram teremtőm
Ijesztenél rája;
Tedd szivére szívem
Csak egy minutára:

Tudom, úgy hozzá ég
Egyszerre az övé:
Magad se veszed le
Soha onnan többé!

(1856)

XIV

Szerelem, szerelem...
Édes ölő méreg;
Mulandó istenség,
Halhatatlan féreg...

Ég vigasztalása:
Gyönyörű szivárvány;
Teremtő láng hídja,
Rajt a földre szállván...

Balzsama a sírnak,
Mely az enyészettel
Egy perc üdve alatt
Mindent kiengesztel -

Áldott az a szál is,
Melyet emléked sző,
Sírba koporsónkat
Szeliden eresztő.

Szerelem - örök nap,
Öröme mindennek -
Egyedül szivemben
Ostora istennek!...


XXX

Sokat gyötörtél, öltél engem,
S én csak nagyon szerettelek.
Halálos a tőröd szivemben,
Mit vértanúdként viselek.

Egyetlen zsarnok, szép, dicső vagy,
Kit imádnak alattvalók.
Te ünnepelt, mindenható, nagy,
S én csak szegény hived vagyok.

Dicsőségednek mása nincsen.
Te uralkodol egyedül.
Egy nézésedre hódol minden
Kész örömest, föltétlenül.

.................................................(részlet)

 


Vajda ír, ebből él. Verseskötete jelenik meg, a Nővilág szerkesztője,

Csatár címmel politikai és ismeretterjesztő lapot szerkeszt.

Cserszilvásy Ákos néven adja ki vadászati tárgyú írásait.

Hazafias versek antológiáját szerkeszti Nemzeti Lant címmel.

Megjelenik a Magyar Képek Albuma Barabás Miklós metszeteivel.

1862-ben írja az Önbírálat című politikai röpiratait. Erős támadások érik miatta.


Gina nevelőanyja halála után egyedül marad. Ekkor 39 éves, gazdag, de révbe nem jutott.

Még szép, becsvágyó, tele energiával. Az előkelő társaság nem fogadja be.

Tudja, hogy új életet kell kezdenie és tisztában van saját képességeivel.

Szereti a lovakat, Esterházy mellett megtanulta a műlovaglást, megengedheti magának,

hogy saját cirkusza legyen és abban föllépjen, mint műlovarnő.

A sok személyt foglalkoztató cirkusz, annak állatállománya hozzáértést,

törődést igényel. Az elgondolás tehát jó, de Ginának nincs üzleti érzéke.

Az unokaöcs kezelésében ez a vállalkozás fölemésztette minden vagyonát

olyannyira, hogy megélhetési gondjai vannak. Testvéreivel,

rokonaival nem tart kapcsolatot, egyedül próbálja megoldani gondjait:

albérlőt tart, mulatóhelyi gondnoknő.

A szépség elhervadt, helyébe lépett a végzetes betegség.

1910. január 12-én hal meg petefészekrákban.

A halotti anyakönyvben a születési és illetőségi hely kitöltetlenek:

Gina nem akart nyomot hagyni maga után, nem akarta,

hogy tudják, hány évesen távozott a világból. Bécsben temették el.

Elszegényedve, idősen, magányosan halt meg Bécsben.

Az öregedés határán lévő költő kedvvel, erővel tér vissza az irodalomba.

Fiatalos lendülettel ír, telve tervekkel, eszmékkel.

Kezd barátkozni a világgal, enged ridegségéből. Tapasztalt, művelt ember.

Vajda legismertebb költeménye a Húsz év múlva (1876) című vers.Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég, 
Minek nem árt se nap, se szél, 
Csöndes szívem, többé nem ég; 
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád 
Versenyt kacérkodik, ragyog, 
Fejemre szórja sugarát; 
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán 
Elálmodozva, egyedül 
Múlt ifjúság tündér taván 
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl, 
Mint hosszú téli éjjelen 
Montblanc örök hava, ha túl 
A fölkelõ nap megjelen...

A vers keretét a Mont Blanc-hasonlat adja. Ez Vajda korának elég közismert allegóriája.

A szokványos kép azonban itt szimbólummá válik.

Kiegészül a „csillagmiriád” metaforikus-szimbolikus költői kifejezéssel.

A kezdő és a befejező kép ugyanaz: „Montblanc csúcsa”, „Montblanc örök hava” – ez zárttá teszi a verset.

A 16 soros költemény két szerkezeti egységre bontható – a 8. sor után kezdődő részt a „De” kötőszó vezeti be.

Az első gondolati egység a fagyos szív érzéketlenségét, a rideg magányt

és a büszke szomorúságot fejezi ki. Hiába egészül ki a második versszakban

a Montblanc leírása egy újabb költői képpel, de a kihűlt, hideg szív már nem érez.

Feltűnően sok a tagadószó ebben a részben – a hiány, az üresség érzetét keltve;

csak egyetlen megkülönböztető szerepű jelző jelenik meg – „újabb”.

A második szerkezeti egység a „De” ellentétes kötőszóval kezdődik, ez fordulatot jelez.

Érzelmileg, hangulatilag ellentétben áll a megelőző résszel.

A rég elfeledettnek hitt szenvedélyes érzést a elidézett emlékkép

szépségével lobbantja fel Vajda János. Varázslat ez azonban, pillanatnyi és múló,

a magány és a boldogtalanság jegét már nem lehet feltörni.

Itt már megjelennek a díszítő jelzők, amelyek az érzelmi gazdagságot mutatják.

A „hattyúi képed” kifejezés a gyengédséget érzékelteti.

A vers rendkívüli műgonddal felépített, igazi remekmű.

Vajda nyelvteremtő ereje a versben magas művészi formát ölt.

Hogy a kiégett szív mégsem az, aminek látszik, a nagy szerelem örökké tart,

mi sem bizonyítja jobban, mint Vajda másik verse:

„Harminc év után”.

Mi hátra volt még, elkövetkezett. 
E földi létben gyász-sorunk betőlt.
Találkozunk – irgalmas végezet!
Utólszor, egyszer még, a – sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás.
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat művel emlékezetem.
A múltból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szíved.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd e földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban . . .
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja,
Ki minden kéjt szívébe temetett:
Most itt ülünk, siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan . . .
Tekintetünkben, hajh! nem az elvesztett
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Így ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak . . .


Ebben a költeményben ismét feltűnik Gina varázsa. A mű e boldogtalan,

beteljesületlen szerelemnek az emlékét őrzi. Megerősíti azt a gondolatot,

hogy Gina Vajda számára többet jelentett egy szerelemnél. Múzsájává vált,

aki végzetszerűen végig kíséri egész életét. Hosszú évek eltelte után is fellobban lelkében a kiolthatatlan szerelem.

A fentiek bizonyítják, hogy a 19. század második felének szerelmi költészetében megjelentek az új élet,

a polgári társadalom másfajta nőtípusai. A szerelem már nem lelki harmóniát jelent,

hanem gyötrő, égető, pusztító testi szenvedélyt. A nő gyakran ellenfél,

aki inkább csillapíthatatlan, kínzó szenvedést okoz, mint nyugalmat.

Ennek az újfajta szerelemnek az ábrázolása legerőteljesebben Vajda lírájában jelentkezik.

A Gina-ciklus a modern szerelmi érzést elsőként ábrázolja irodalmunkban.

Valójában Gina az anyagi jólét érdekében a „bukott nő” szerepét is vállalta,

így Vajda örökre elveszítette őt, mégis évtizedeken át hűségesen írta hozzá szerelmes verseit.

Idővel a szerelem jelképpé vált Vajda János számára: a messzetűnt fiatalságot,

a boldogság utáni vágyakozást jelenti.

Kapcsolódó kép


A feleség

53 éves, ekkor találkozik a 19 éves Bartos Rózával - Rozamundával - és a szerelemmel.

Róza Galántán született 1861. március 12-én, családja Vajdáéhoz hasonló. Apja egykor kisbirtokos volt, elszegényedett, halála után anyjával, - aki egyszerű asszony volt - munkával kereste kenyerét.

Az iskolában jó tanuló, keveset mulaszt. Nagy hatással vannak rá osztálytársai: zömmel munkások, tisztviselők gyerekei. Elszegényesedésük következtében magasabb műveltségre nem tehet szert.

Egyházi iskolába járt, ezen túl szabóságot is tanult, de kénytelen volt cselédeskedni is.

Róza egészen más volt, mint Gina, de fiatal és szép. A költő a korzón csodálta meg, 185 cm magas volt, élénk, természetesség áradt lényéből. Róza rajongott Vajdáért, akinek ezzel biztonságot adott, önérzetét erősítette.

A költő érzéseiről a megszólítások is sokat mondanak leveleiből: "Mélyen tisztelt Nagysád!" "Felséges Szépség!" "Imádott Szentség!" "Kimondhatatlan Gyönyörűség!" "Imádott Szépséges Üdvösségem!" "Imádott kedves tündéristennő!"

"Kedves, édes Rózám
Csodaszépséges arám
Gyönyörűséges bűbájos jövendőbelim,
ennivaló kis feleségem."

1880. október 1.

Róza csüngött a költőn. Gyakran szökött el a lakására, azt is elhitette vele, hogy anyja ellenzi kapcsolatukat, mert öregnek tartja és szegénynek. Sürgette mielőbbi összekelésüket, mert hírbe hozzák.

1880. november 27-én a Bakáts téri Szent Ferenc plébániatemplomban tartották meg esküvőjüket. Vajda tanúja jó barátja, Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság szerkesztője, Rózáé Gyurkovics György pénzügyminisztériumi tisztviselő.

A fővárosi lapok hír-rovatában közölték az eseményt. Vajda csöndben, de nem titokban tartotta esküvőjét.

Bartos Rozáliával viszont az volt a helyzet, hogy Vajda férjként nem kívánt lefeküdni vele,

Viszont betegesen aggódott attól, hogy jóval fiatalabb felesége nehogy elveszítse a szűzességét.

A költő tanúsága szerint ez a házasság elsietett és halvaszületett volt,

a feleség viszont a költő durva, költekező és morbid viselkedését vádolja.

Az író- és költőtársakból különféle véleményeket hozott napvilágra a frigy.

A többség úgy ítélte, hogy nem illenek össze. Suttogások: - a költőt behálózták!

E híresztelés a házasságkötés idején szóbeszéddé vált,

halálakor pedig megerősödött a pályatársak visszaemlékezéseiből.

Róza okos volt, önhitt, de műveletlen. Gőgösen ragaszkodott elképzeléseihez.

Nem vetette meg a fizikai munkát, dolgozott, állandó nyugtalanságban élt.

Mindenről megmondta a véleményét, azonnal és kíméletlenül.

Sokat fecsegett, hajlamos volt a történések átköltésére.

Gináról mindent akart tudni, féltékeny volt rá.

Akárhogy nézzük, Vajda életében ez is szerelem volt.

Miért nyújtott be mégis válókeresetet esküvőjük után 15 hónap múlva az esztergomi Szentszékhez?

Matrimonium non consummatum (el nem hálás).

Megindul a pörösködés, vádaskodás mindkét részről. Vajda semmiképpen nem akarja tartani a házastársi kapcsolatot,

teljes egészében szakítani akar. Már azért is, mert a csupán féltékenységéből táplálkozó gyanú igazolódott:

a költő utánajárt, és bizonyságot szerzett Róza előéletéről, törvénytelen fiáról.

Sem maga a per, sem az ítélethirdetés egyetlen szót sem ejt Róza leányanyaságáról.

Vajda jól ismeri a szentszéki bontó okokat: az anyaság, még törvénytelen gyermek esetében is,

az anya mellett és nem ellene szólnak. Házasság alatti hűtlenséggel Róza nem vádolható,

erre nem adott okot. 1886. Vajda pernyertes lett, mégis vesztes.






Vajda Jánosné Bartos Rozália

Vajda Jánossal 1880-ban ismerkedett meg és néhány hónapig tartó vívódás után a felesége lett.

Még a költő halála előtt Bécsbe költözött, ahol a háború végéig működött,

mint egy nagy női konfekciócég alkalmazottja.

Később Abbáziába költözött, ismerőséhez. Egy idő óta Budapesten él.

Az előbb említett levél írásakor, 1925-ben az emlékirat már készen volt;

Az emlékirat helyesírása arra vall, hogy Bartos Rozália a magyar szavakat

németes kiejtéssel ejtette, ami egyáltalán nem meglepő valakinél, 

aki a mult század hetvenes éveiben a budai Rácvárosban nevelkedett.

Ismerkedés Pest bevásárlás alkalmával...

1880. június 28-án –"A kis társaság hazamenet sétálni megy a Korzóra......."

itt találkoznak Vajdával...

Részletek emlékirataiból:

A költőt - első látogatása Roziéknál -  betessékelik, de az “nem mozdul attól a helytől, (elejtette)

ahol a cilinderje hevert … ő most azon a helyen egy égi tüneménynek volt a szemtanuja és nem lát,

nem tud elmozdulni, mert kápráznak a szemei.” Végül mégis belép, Róza megmutatja a könyveit,

másnap könyvet kap Vajdától és rózsacsokrot. Vajda sűrűn, nemsokára naponta levelet ír,

Róza is visszaadja a látogatást.

Az első alkalommal feltünik neki, hogy Gina képe az előszobában függ a múzeumkörúti lakásban.

Megkérdezi Vajdát, miért nem vette feleségül Ginát.

A költő szabadkozott: Azt magácskának nem mondhatom meg.

“De én megtudtam az igazat, mikor Vajdáné lettem … nem volt az a hatalom, 

ami a költőt arra birta volna, hogy sovány, halvány nőt szeressen. 

Kratochwill Zsuzsánna pedig az egész életében olyan volt, mint az agár és halvány, mint a hold.”

Forrás:       http://adamiroda.hu/faluvedo/index.php/Emberi_arca

Emlékirat  - Részletek


November végén megesküdnek, Róza anyja tudtán kívül.

Róza még halogatni szeretné a dolgot, mert az esküvő reggelén meggyónt

és a plébános csak azzal a feltétellel oldozta fel, hogy mindent megvall az anyjának,

de ez már nem volt lehetséges. Vajda megint azzal fenyegetőzött,

hogy főbelövi magát. Mutatta, hogy reszketnek a kezei. Szakadó esőben esküdtek.

Az esküvő nem zajlott le apró balesetek nélkül. 

“Vajda, amint berohant a sekrestyébe, neki ment egy hosszú padnak és azt felborította.

Miután hazaértek a kétszobás Tompa-utcai lakásba,

Vajda meglepő dolgot mond félnapos feleségének:

“Az egyik szoba hálószoba két ággyal. Az uram azt mondja, amíg a limonádéját itta,

hogy holnap, vasárnap reggel, az legyen az első dolgom,

hogy az egyik ágyat … áttegyem a másik szobába, – mert nincs kizárva, 

hogy én megbolonduljak hirtelen éjjel és akkor ő nagy veszedelemben van, 

ha alszik és én neki rontok”.”Hát gyanús az elmém?” - kérdezi Vajdáné,

de teljesíti az ura kívánságát és egyelőre a szomszéd szobában a díványon vet magának ágyat.

Ötven év elteltével teljesült Róza kívánsága: napvilágra kerültek emlékiratai.


EMLÉKIRATAIM.

Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága!
Írta özvegy Vajda Jánosné
Bartos Rosalia
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.

A borítón Vajda Jánosné Bartos Róza.

"Vajda János reménytelen és fájdalmas szerelmet érzett a magyarság iránt is,

amelynek hűséges és haragos imádója volt, a magyarság iránt, amely

életében nem akarta megérteni és megbecsülni ezt a nagyságos és fönséges költői tüneményt,

aki nem akart és nem tudott hízelegni neki, aki mindig a maga egyenes útját járta,

ahová senki sem merte követni, aki állandóan szemébe vágta nemzetének hibáit és bűneit,

aki hatvanhét után sem engedett a negyvennyolcból,

és aki úri kaszinó és vármegyeház helyett a magyar nép jogát és jövőjét hirdette mindhalálig.

Fájdalmas és magányos magyar volt és maradt Vajda világéletében..."



JUHÁSZ GYULA

"Vajda János a 20. század küszöbén halt meg, és ez jelképes jelentőségű.

Az új hang először a váli erdőben szólalt meg, ott, hol a váli erdő remetéje eltévedt,

s nem találta az igazi utat. Múltunkat jelenünkkel éppúgy áthidalja ez a nagy ős,

mint ahogy Dante, a Divina commedia nagy költője. A váli erdő a mi szent erdőnk,

mert itt kezdődik a modern magyar költészet isteni színjátéka."


KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

"Nyelve nem lágy, sima és hajlékony, jambusa is csikorog,

de talán épp így illik diszharmonikus lényéhez.

Érezni, hogy küszködve gyűri formába mondanivalóját,

ami nem csoda, hiszen ő tesz először kísérletet gondolatokkal nehezített,

különös érzések kimondására.

S mert befelé forduló költő, vele kezdődik a kép uralma a lírában."



wwwwwwwwwwwwwwwww



Ez utóbbi naplója, a benne megfogalmazott sok-sok vád ellenére sokáig homályban maradt.

Vajda Jánosné Bartos Rozáliáé

1880-ban, nagy sajtóvisszhangtól követve

lett a költőnek akkor már beérett,

élete delén túljutott Vajda János (sz. 1827) felesége,

majd 1886-ban meglehetősen

botrányos bontóper során elszakadtak

a költőhöz fűződő családi kötelékei.


A költő utána még él több mint tíz évet,

Bartos Rozália (sz. 1861) viszont 1933-ban tér örök nyugalomra.

E furcsa kapcsolatról és frigyről,

bár szokatlansága és abszurditása szemmel látható,

első kézből a volt feleség emlékirataiból olvashatunk

- sajnos, nem mindig hiteles - részleteket.


Az erős kérdésesség, a kétely volt az oka annak,

hogy bár a napló 1912 és 1922 között keletkezhetett,

kiadására - az asszony minden próbálkozása dacára -

mégsem került sor, csupán 1983-ban,


akkor is a szöveget gondozó

és a Vajda-kérdés hátterébe magát beásó kutató,


D. Szemző Piroska tartalmas bevezető elemzésével.

A naplóról pedig tudtak irodalomtörténészek, kritikusok,

többen hivatkoztak is rá, nyomán legendákká vált pletykák keringtek


e furcsa hitvesi kapcsolatról,

amelynek története lélegzetelállítóan izgalmas,


eredeti előadásmódja megdobogtathatja nem csupán a női olvasók szívét.

A közel 300 oldalra rúgó memoár,

úgy olvastatja magát, mint a legizgalmasabb krimik.

Igaz, a remekművek ujjnyomata hiányzik róla,

helyenként önismétlő, kapkodó, elnagyoló,

szétfolyó, egészében azonban

a mindenkori asszonyi sors

megalázó kiszolgáltatottságát árasztja magából.

A könyvben különben nem is az az érdekes, hogy mettől meddig terjed a nagy költő egy-egy felidézett tettének a valóságfedezete, hanem az, hogy amennyiben az állítottak fele is igaz, az a dolgok alapvető logikáján már nem változtat. Nem lep meg bennünket a kapcsolat mélyéről felsejlő szexuálpatológia sem, hiszen a nyílt kibeszéléstől ugyancsak óvakodó kor leple alatt ennél súlyosabb dolgok is megtörténtek. Az, hogy az idős Vajda apa-lány viszonnyá szeretné átfesteni feleségéhez fűződő kapcsolatát, amelyben a szűz állapotnak kulcsszerepe van, egyáltalán nem lepi meg a ma emberét s még csak nem is hat dehonesztálóan. Ezért ajánlom figyelmükbe, hogy miközben e távolról sem költői házasság regényes történetét olvassák, ne azon töprengjenek, hogy vajon kinek van benne igaza, mert valószínű, hogy a valóság valahol középen húzódik meg: élet és költészet érintkezésének ködös, beláthatatlan, bozótos senkiföldjén.

Emlékirataim( Helyesírási hibákkal!) (részletek)

Vajda János teljesen külön álo ember volt a világon. Vajda János szelleme és jelleme az Ur Isten csodálatossága volt. - Pár hónapra az esküvésünk után ültünk a városligetben, és én akor azt montam a férjemnek - ha nekem hatalmam volna hozá, hát én neked olyan szobrot emelnék, az egész szobor alakod kivolna rakva apró gyémántkövekel, és a szobor délfelé álna, hogy a nap mindig reád sütne, és a gyémántok tüze fénye megakadályozná azt hogy közönséges halandó az arcodba nézen, mert én mindenkit, mindenembert ara érdemtelenek tartok...

Jókai és Táncsics látogatása első vasárnapunk délelőtjét tette nekem felejthetetlené. Férjem össze álitotta az étlapot első ebédünkre, és én vártam reá pont este hatóráig. Mert délben, addig dolgozott - eltávozot azon ürügy alat hogy neki járni kell mert nincs étvágya, és egy félóra múlva otthon lesz. Mikor este haza jött, nagyon csodálta hogy a két teritékes asztal vár reá. Cselédünk egyedül evet, mert énnekem férjemel elkelet meni az Elkedvendéglőbe, Táncsics feleségével ott várt reánk. Este tiz óráig ültünk a vendéglőben. Ez volt életemben az első kocsmalátogatásom, nem volt egy cseppet se az ínyemre. Táncsicsok haza mentek, de férjem még a Kamonba ment csipukozni, és ott könyököltem éjel tizenkét óráig. - De most nem engettem az uramat előre szaladni, hanem jó belékapaszkottam, és szalatunk együt ki a hirhet Tompa uccába, férjemnek az nagyon tetzet hogy én ugy tudok szaladni. - Haza érve az is tetcet neki hogy már az ágyak elvanak válva, és minden szobában ált egy ágy. Ha nem dolgozot akor nem marat egy percig se nálam nélkül, persze csak akor ha otthon volt, azaz ha nem utazot, vagy mind késöb tette nem lakott az Orientben, - és ilyenkor folyton beszélt, tervelt, mesélt, nevetet, káromlot, hogy szegény férjem egészen felhevült. A lefekvésig azt beszélte férjem, - holnap hétfőn koránreggel elmegyünk a Király uccába huszonnegyedik szám alá a Lázár Jakabhoz attól kiváltja a váltóját, azután megyünk a Kunz és Mösmer céghez, azután a háziurunk Szallay János utódjához férfi-szabó cég, a töbi rá ér, mert ezekután sietnünk kell a Korányihoz, okvetlen, mert ő még holnap beszél a plébánosal az adaptálás miat. Én kérdeztem, ki az a Korányi, az orvos tanár felelte férjem. Én sirtam, nem akartam még halani se az apaságáról, nagyon sirtam, ekor a férjem azt monta, no ha te mindig sirsz, amind én valamit mondok, akor te nem vagy Róza, hanem Niobe. És lettem és maratam a Niobe. - Nekem szót kell fogadnom, az asszonynak nincs akarata, csak a férjnek. Hát ezért vetél el feleségül, ezért ostromoltál menyit szenvettem már esküvésünk elöt miatatt és drága anyám. Minek nekem a tanár bizonyítványa. Mikor mindketten kimerültünk férjem bement a szobájába és bezárkozot. Én sirva panaszkottam nagy fájdalmasan egydül a szobában hogy miért zárkózik be előlem, énfélek egyedül éjel, nem vagyok ehez szokva, sok éven át zárdában egy teremben a fügönymögöt alutunk sok tanítvány, és othon drága anyám melet. Én nem feküttem le de egész éjel ültem sirva az asztalnál. Mikor az uram korán reggel kizárta az ajtóját én montam neki hogy én mégis át megyek az anyámhoz mert én ezt nem álom ki. Már magában az, hogy este bezárja magát, mind ha én egy vad állat volnék, akor mégis csak jobb ha elmegyek haza budára. Két napja vagyunk megesküdve és én két éjelt nem voltam ágyban, két éjcakát komisz bűzös füstös kocsmában egész nap nem ettem én megyek haza, nekem mind eről még fogalmam se volt. A lakásban ott a hol ált fújta ki a pipából a parázst és hamut, mint a kráter röpült az mindenfelé, és tele volt vele minden bútor. - Férjem nagyon kérlelt, és monta is egész határozotságal hogy nem ereszt el.

Az uccán azt monta a férjem: ... most megyünk a Korányihoz, oh én nem megyek, inkáb a dunába ugrok, de férjem belém kapaszkodot és vezetett, egészen fel a tanárhoz. Alig léptünk az előszobába én vissza mentem és ki akartam futni. Az uram egészen magánkívül volt, és azt súgta nekem - biztosan már vétkeztél, azt feleltem: nem vétkeztem, jóvan engedek enek is, de megyek azután budára. - Kinyílt az ajtó és a tanár mély tiszteletteljes alakja megjelent. Vajda cilinderével a keziben hátam mögöt ált, félt hogy kimegyek a tanár betesékelt és én férjemel beléptem, férjem azt mondja: - quaeso a te, ut videas quomodo valeat uxor mea; - mire a tanár Vajdát kieresztette és utána bezárta az ajtót. Én reszkettem az egész testemen és mereven néztem a tanárra, az anyám volt a szemem előt mint ha beszélt volna hozam. A tanár melém tolt egy széket és leültetett, és ő is melém ült. Megfogta a kezemet, és a másik kezével simogatta az arcomat, - mért reszked? kérdi tőlem Isteni lágy hangon, mert félek; mitől fél? a tanár úrtól, - én tőlem? oh édes asszony, éntőlem ne féljen, és kihúzta zsebéből a vakító fehér zsebkendőjét, megtörölte a szemeimet mert könyeztek - ne féljen semit, legyen egész nyugot, nem lesz semibántodása, mesélje elnekem mit csináltak szombat óta? mikor megesküttek? Oh kérem szépen semi egyebet, az uram dolgozot és én is, rendeztem a lakásunkat. Hát éjel, az ura lármázot, bántja talán, mérges, izgatot, oh nem kérem szépen, az uram nem lármáz és nem bánt engem, nagyon szeret és én is nagyon szeretem nagyon boldogok vagyunk. - No jó, csak legyen egész nyugot - ugy már megvan. - A tanár kinyitotta az ajtót és Vajdához a ki az ajtónál már ált azt monta - Intacta casta. -

Vajda belém fűzte a karját és látható örömel mélyen meghajolt a tanár előt, a tanár nagyon komolyan nézet Vajdára, és az én kezemet megfogta nagyon megszorította, az inas kinyitotta az ajtót és én férjemel kimentünk együt egész némán, az uram párszor előre hajolt és az arcomba nézet, azt monta - Niobe haragszol? nem haragszom, nem tutnék haragudni, de vérig vagyok sértve, és ezt nem bocsátom meg. - Már délelmúlt, mentünk az Elkedhez, de én nem mentem be, azt montam megyek haza férjem azt monta csak menjek nagyon hamar hogy valami Pflastertretter neszolitson meg. A mind én a lakásba értem, megkértem a cselédet hogy menjen el tőlünk mert nem tartok cselédet és elment. Az Uram íróasztalára tettem egy cédulát rá irva: Térdeimen könyörgök hozád ne jöj utánam, át mentem budára az anyámhoz, azt mondom te elutaztál vadászni és én félek egyedül leni a lakásban. Cselédet elkültem, kelégitettem, a mi pénz van, bene vana fiókban nálam van két krajcár; - majd késöb össze jövünk. Niobéd. - Haza érve anyámhoz, a kiált izgalom, és mert két éjel nem voltam ágyban, és alig ettem valamit, a sok sírás, és az a jelenet a tanárnál teljesen kimerítettek engem, és bár menyire igyekeztem anyám előt álapotomat elrejteni, alig értem a szobába előtte térdre estem és össze rogyoktam, siró görcs fogot el. - Anyám, a ki fent volt, engem hamar Marinkal levetkőzöt, és halottam a mind mondja csak hamar az ágyba vele. Mivel nagyon panaszkottam a fejfájásom miatt, kaptam erős eszencia borogatást, és jó herba teát, én mélen elaluttam. Mikor felébrettem az ágyomnál ült Vajda az én férjem, a szoba sötét volt csak mécs éget, és az anyám ágyban volt, este tíz óra volt. Alig ébrettem fel, Marink adot eni, erős hús levest, és sódárt, jó izüt ettem, az uram egyre rám nézet, és figyelt hogy hogy eszek, mikor kész voltam, rám borult és nagyon össze csókolt, én nagyon sajnáltam, mert szomorú volt, a szivem majd meghasat érte, de nagyon szeretem volna tőlem eltaszítani, azért mert othon éjel rá zárta az ajtót, és azért mert a tanárhoz vezetett, de nem taszítottam el, mert kímélytem az anyám élőt, pláne mikor Vajda kivet a zsebéből egy nagy cédulát és elém tartotta hogy olvasam el, a cédulán az ált - Szent Niobém, szoltál anyádnak hogy a tanárnál voltunk; én a cédulát - megvan ma is - a fejem alá dugtam, férjem kérte, de nem attam - és intettem neki nagyon energikusan hogy - nem - Férjem azt monta hogy keljek fel és megyünk haza, én nem akartam semmi szín alat vele meni. Az anyám is monta hogy nem engedi hogy én most éjel felkeljek és menjek ki a hidegbe, és szakat az eső, és azt monta a költőnek hogy menjen be amásik szobába és feküdjön le, de ő nem akar, és engem megint lecsókolt; el ment haza a Tompa uccába éjel volt tizenkét óra - és November huszonkilencedike hétfő - dehát harmat napja voltam Vajda Jánosné: a cédulára rá írattam férjemel - kelt budán Tabán, ezernyolcszász nyolcvan November huszonkilencedike, hétfőn éjel tizenkét óra. Vajda János a férjed. - Istenben nyugvó Korányi tanár adot nekem szintén erre a napra emléket. Csalhatatlan bizonyítván csupán az idő és aláíráson kivül Intacta - casta - és van ilyen három, ugyan ezek az áldot kezekből... Mikor férjem éjel elment Marinktol kikísérve, azt monta Vajda neki - nőmre vigyázzon mint a két szemére - de a tekintetes ur nem vigyáz rá - hogy tudja - talán panaszkodot -nem panaszkodot semit, de látjuk hogy szombat óta nagyon roszul néz ki.

Nagy lármára ébrettünk fel, kint még sötét volt, Vajda, az én negyednapos férjem cilinderével verte az ablakot. Az eső szakat, nagy szélvolt és anyám tanácsára Marink a kapukulcsot le nyújtotta az ablakon Vajdának, és ő bejött, de nagyon káromolt, mert a sötét lépcsőn neki ment a falnak, és a cilinderével le verte a mécset a mi pedig elég magasan volt egy stelázon. -

Hat óra volt, és azt monta hogy már öt órakor ált de nem akart benünket fellármázni, és csak hamar keljek fel és megyünk haza, a Tompa uccába, de nekem nem volt kedvem elmeni, de hiába volt minden kérésem, nem engedet a férjem. Felkeltem, felöltöztem, de elmeni nem akartam. De az anyám azt monta nekem - csak menj édes lányom az uradal, te oda való vagy ahol a férjed van; a dunába akartál érte ugorni; hát csak menj, esküttél, tartcst meg az esküt. Én anyám kezeit összecsókoltam és elmentem az uramal haza. - Kiérve, a hol itéletnapi eső és szél volt, férjembe jó belé kapaszkottam, ő erősen magához szoritot és mentünk a lánchídon át ki a Ferencvárosba...


(Eredeti helyesírással)



vajda jános

1.Öröklét, elmulás, istenség
Rejtélyeit mind ismerem. 
Mind, mind együtt van, semmi kétség. 
Egyetlen szóban: szerelem.



2.Gyülemlik a holló, varjú kavarogva. 
A cinege fázik a tüskebokorba`. 
A kerti haraszton zokogja a szél: 
Elhervad a rózsa, lehull a levél.

3.

Szerelem - örök nap, 
Öröme mindennek -
Egyedül szivemben
Ostora istennek!...

4.Szeretlek én téged nézni. 
Oly szép lánggal ég szemed; 
Eloszlatja búmat, mint a
Nap a sötét felleget...

5.Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

6.

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?..

7.Ez a világ, e földi élet
Mi más az ifjúnak s a vénnek!
Előbb arany, utóbb csak talmi,
S a vége az, hogy meg kell halni.

8.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved.







Ady Endre „nagy elődöm”-nek, „szent rokonom”-nak nevezte őt.

Emlékezetünkben élnek még híres versei: az Üstökös, a Húsz év múlva, a Váli erdőben,

s nem feledtük, amit az iskolában róla tanultunk: „Vajda János híd Petőfi és Ady között”. 

Vajda korai költészete Petőfi hatást mutat, de kései lírája mind tematikájában mind

nyelvezetében és robbanékonyságában annyira modern és XX. századi,

hogy egy-egy sorát Ady is elvállalhatná, kozmikussá növekedett elvágyódása, 

társtalansága, szorongása, bánata és túlfűtöttsége pedig 

a mai kor embere számára is ismerős.

 

Ady Endre

Találkozás Gina költőjével

Hahó, éjszaka van,

Zúgó vadonban őrület - éj,

Hahó, ez itt a vaáli erdő:

Magyar árvaság,

Montblank - sivárság,

Éji csoda és téli veszély.

Hahó, a lábam félve tapos:

Amott jön Gina és a költő

És fölzendül a vad iharos.

Csont - teste vakít
......................................részlet


Képtalálat a következőre: „vajda jános gina”



LAST_UPDATED2