Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tanítói Szer - Szent Korona Értékrend PDF  Array Nyomtatás Array  E-mail
Szent Korona
2011. január 05. szerda, 15:38

szentkorona

Meghívó

A Szent Korona Értékrend megőrzéséért és a túlélésünkért képzést indítottunk 2010. november 27-28.-án. 
A Tanítói Szer, mit tartottunk és az abból kinövő gondolatiság olyan folyamatok elindítója lett, melyre semelyikünk nem számíthatott. 
A 2010. december 27.-28.-29.-én tartott V. Szent Korona Konferencián már módunk volt e gondolatiság alapján közös álláspontra hívni jó néhány a Szent Koronánk köré gyűlt gondolkodót. 
E közös gondolatiság alapján álló Álláspont, illetve nyilatkozat tervezet megfogalmazására felkértünk mindenkit, kivel módunk nyílt felvenni a kapcsolatot. 
Ennek a hívásnak eleget téve jó néhányan tették meg javaslataikat mely örömünkre tartalmában jórészt azonos s így születhetett meg e három mondat, mit most hírül adhatunk nektek. 
1. Magyarországnak van Alkotmánya 
2. A végrehajtó hatalom nem alkotmányozhat 
3. Az Alkotmánynak mindenekelőtt az embert kell szolgálnia, és nem a tőkét. 

Így látható, hogy a közösen életre hívott "fórum" politikai hatásában jelentősen túlmutat a kezdeti elképzeléseken, mert már eddigi tevékenységünk is jelentős részese volt annak, hogy létrejött a Szent Korona Értékrendet Szolgálók Nemzeti Egysége. 
Tevékenységünkről elmondható, hogy széleskörű politikai érdeklődést és visszhangot keltett, melyet jeleznek a különböző szervezetek és gondolkodók megkeresései. 
Az általunk vallott s alkalmazott nyitottság bebizonyította, hogy a megosztottságot fel lehet oldani. 
A visszajelzések is azt mutatják, hogy nem új szervezetet, szerveződést hívunk életre, hanem új formáját az együttműködésnek. 
Nem új módszert vezetünk be, hanem hagyományaink szerint a természetes alapról, a településekről épülő társadalomszervezést, amely örökét a Székelyföldön ma is élő "székek" őriztek meg. 
Így tehát nekünk továbbra is csak összehangolni kell az eddigi eredményekkel elindult folyamatot, és erre kérünk továbbra is felhatalmazást a Továbbadó Szer résztvevőitől. 

E szellemiségben hívunk mindenkit 2011. január 8-9-ére (szombatra és vasárnapra) 

a Második Továbbadó Szerre 
amelyet 
dr. Halász József 
Szent Korona Értékrend értelmezése alapján tartunk. 
Helye: Budapest V. Magyarok Háza, Semmelweis utca 1-3. 
Részvételi díj: 3000 Ft/fő. 

Napirend: 
2011 01. 08. szombat 
9-10 Regisztráció (az elérhetőségek, adatok pontosítása, megadása további online előadásokhoz, munkához) 
Az új tanítók jelentkezése, hogy becsatlakozhassanak az érdemi munkába, csoportokba is. 
10-12 A felmerülő kérdések megbeszélése (az eddigi tanító anyagokkal; ám főleg a gyakorlati tevékenységgel összefüggő kérdéskörök, továbbá az eddigi önállóan végzett tevékenységek megosztása, értékelése és bevonása) 
12-13 Ebédszünet 
13-19 
- Iránymutatás a településeken végzendő munkához. 
- A települési önigazgatási rendszerekhez kapcsolódó helyi települési törvények rendszerének áttekintése. 
- A leendő irányítók és végrehajtást végzők kiválasztódásának gyakorlati kérdései települési és országos viszonylatban. 
- "Minta település/ek" kiválasztása a résztvevők vállalása alapján. (A kiválasztott minta települések kialakításában közösen fogunk támogatóan részt venni. Az így nyert tapasztalatokat a későbbiekben közösen tudjuk alkalmazni.) 
19-20 Lezárás, továbbá műhelymunkák közös meghatározása (kiscsoportok indítása) 

2011 01. 09. vasárnap 
9-10 Regisztráció 
10-11 A felmerülő kérdések megbeszélése. A megbeszélés kötetlen a moderátorok irányításával. 
11-12,30 A munkacsoportok (kiscsoportok) javaslatainak megvitatása. A két nap értékelése és feladatkijelölések. 
Eskü 

A jelentkezés menete a következő: 
- Fetzer Jánosnál ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , +36303612213) 
2011. 01. 06. 24 óráig (azaz csütörtök éjfélig) kell jelentkezni. 
- A jelentkezés és az ebből fakadó - fentebb írt - anyagi kötelezettségek miatt kötelező érvényű, azaz aki jelentkezik annak a részvételi díjat meg kell fizetnie. 
- Akik a novemberi Tanítói Szerre jelentkeztek és előleget is utaltak, ám nem tudtak eljönni, azoknak a befizetéseit beszámítjuk a mostani alkalomra. 

Minden Nemzetéért egységben tenni akaró magyart szeretettel várunk 
Fetzer János; Grigor Kovács Csilla; Vavrek József 
felkért szervező koordinátorok