Elzúgtak a kampányok, de hatásuk itt marad velünk, és nyomot hagyhat a történeti köztudatban is. Előfordult ugyanis, hogy a politikai üzenetet hamis históriai érvek támasztották alá, olyan komoly fórumon és akkora nyilvánosság előtt, hogy az képes lehet tovább homályosítani a nemzeti emlékezetet. Ilyen volt Kövér László házelnöknek a 16. századi „európai bankárokat” és azok hazai, „hazaáruló” zsidó „kiszolgálóját” érintőbeszéde, melyet hamis történelmi „tényekre” épített.

A Fuggerek ültették a trónra Lajost. Vagy nem

Az 1526-os mohácsi csatában elhunyt II. Lajos király és hitvese tököli szobrát 2013. november 8-ánfelavató házelnök így foglalta össze, milyen körülmények között került trónra a tízesztendős gyermek: „amagyar nemesség az 1505-ös rákosi végzés alapján úgy határozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert, a Jagelló házból származó Ulászló fia [II. Lajos] mégis megörökölhette a trónt (…), mert a korabeli európai pénzügyi hatalmasság, a Fugger bankház képes volt felülírni a magyarnemesek országgyűlésének az akaratát. (…) Magyarországot abban az időben nem a magyar király, nem amagyar nemesek, hanem a bécsi (sic!) Fugger bankház irányította.”

Valójában a rákosi végzés csak egy bizonyos esetre szólt, nevezetesen arra, ha Ulászló „férfiörökös nélkül találna elhunyni”. Csakhogy a következő évben megszületett fia, Lajos. A Fuggereknek tehát semmi közük nem lehetett ahhoz, hogy trónra került, ahogy természetesen az országot sem irányították.

Az 1505-ös végzés nem a hazafiságról szólt, hanem hatalmi harcról és egy ember személyes ambíciójáról: ennek révén kívánt trónra kerülni Szapolyai János. Lajos király halála után meg is szerezte a trónt, és mindenki megláthatta, mit gondolt ő arról, amivel mostani szoboravató gondolatait zárta Kövér: az „elkötelezettségről és bátorságról. Arról, hogy mit követel meg a haza”. Három évvel a mohácsi vereség után, amikor még csak az ország déli pereme volt török kézen, ő – ellentétben „Fugger-káder” elődjével – nem harcolni ment ugyanarra a mezőre, hanem kezet csókolni Szulejmán szultánnak. Afféle keleti nyitásként a töröknek hadműveleti területként rendelkezésre bocsátotta országát nyugati hadjárataihoz: 1529-ben Bécs alá, 1532-ben pedig Kőszeg alá azért juthatott el hamar az ottomán had, mert harc nélkül átmenetelhetett Szapolyai országán.

Az idegen Fugger-ügyfél védte meg a maradék országot?

Ezzel – és a Kövér által sugalmazottakkal – szemben az, aki valóban a Fuggerek ügyfele volt, az ország nyugati része fölött uralkodó másik magyar király, vagyis az „idegen” Habsburg Ferdinánd megvédte Bécset is, Kőszeget is (bátor emberét, a horvát-német Jurisics Miklóst utóbbiért elhalmozta címekkel, javadalmakkal), és ezzel megállította a török nyugati terjeszkedését.

Az is tudvalévő, hogy Habsburg Ferdinánd és utódai sokszorta több pénzt fordítottak Magyarország védelmére, mint amennyi Magyarországból befolyt (abból az országból, ahol az a bizonyos Rákoson „hazafiasan ” határozó magyar nemesség egyáltalán nem adózott). Csak az itteni végvári katonák éves zsoldja kétszer akkora összeg volt, mint a Magyarországról érkező összes évi jövedelem, és akkor nem számoltuk a zsoldkiadások sokszorosát igénylő várépítéseket. Ahogy a téma kutatója írta: „már a kortársak világosan látták, hogy Magyarország [Bécs] segítsége nélkül talán egyetlen esztendeig sem tarthatná magát.”[1]Abban pedig, hogy a Habsburgok jól-rosszul, de mégiscsak kiépíthettek és fenntarthattak egy ilyen költséges végvárrendszert, abban akár bankáraiknak, a Fuggereknek is lehetett szerepük. Ezzel szemben Szapolyai politikája oda vezetett, hogy a legfontosabb vár, Buda harc nélkül a töröké lett.

Figyelemre méltó, hogy az augsburgi és német Fuggerek a beszédben „bécsiek” és „európaiak” lettek, alátámasztandó a mai kormányzati szabadságharcot, melyet – minden március 15-én újra megtudjuk – úgy vívunk ma az Európai Unió és a Valutaalap bankárai ellen, mint 1848-ban Bécs ellen. Így repülnek vissza többszáz évet az egymásra kopírozott ellenségképek.

Hungarista érvek Szerencsésről

De itt nem állt meg a szónok: szerinte a Fuggerek „kiszolgálásáért a hazaárulásban jó néhányan versengtek a nagyhatalmú urak közül. A Fuggerek magyar helytartója Thurzó Elek volt, az ő helyettese Szerencsés Imre alkincstartó.” Megtudjuk, hogy Szerencsés a Nándorfehérvár felmentéséhez szükséges „pénzt és fegyvereket későn indította útnak”, hogy ő javasolta a királynak hamis pénz veretését, hogy „a királyi jövedelmek hűtlen kezelésével vádolták”, és a magyar urak vádjai nyomán börtönbe is zárták, de „Mária királyné bizalmából hamarosan ismét szabadlábra került.” Ám ő mit sem javulva, arcátlan uzsorakölcsönt adott a királynak 1525 januárjában, a döntő pillanatban, Mohács előtt pedig már nem adott semmit sem.

Aki nem sejtené, hogy Szerencsés zsidó volt, annak Kövér elárulja, hogy „Kohn Sámuel, a nagy tudású hittudós írta” róla, hogy „határozottan ártott” Magyarországnak, akárcsak a többi nagyúr. Vajon melyik hit tudósa lehetett Kohn úr, és miért került egy ilyen hittudományi munka látkörébe Szerencsés?

A beszédből finoman kirajzolódik az államot hálójában tartó, hazaáruló zsidó pénzember toposza, akinek bűnössége olyannyira tény, hogy azt még a „rendes Kohnok” is kénytelenek pironkodva elismerni.

A kikeresztelkedett Szerencsés (Fortunatus) alkincstartó elleni vádak már 2007-ben feltűntek a Magyar Nemzetben, és a hvg.hu-n rögtön cáfolták is, hiszen régóta tudott, hogy a korabeli ellenpárttól (éppenséggel pont a Fuggerek itteni embereitől) eredtek, és a későbbi antiszemita irodalom karolta fel ezeket: nyilván bolondok lettek volna a vádakkal kapcsolatos forrásokat mérlegelni. (Mint arról korábban már írtunk, az Echo TV egyik műsorában Szaniszló Ferenc Kövérnél egyszerűbben adta elő ugyanezt, ott kitértünk a hungarista forrásokra is. Az eszmefuttatás rokonságot mutat a bankparanoid Drábik János írásaival is, melyekről egy későbbi cikkben lesz szó.)

Szerencsés nem fosztogatott, hanem osztogatott

Pedig közismert, hogy Szerencsés és a Fugger-Thurzó csoport élesen szemben álltak egymással. Alkincstartóként éppen Szerencsés kezdeményezte, hogy a Fuggerektől a felvidéki bányák bérletét a kincstár vegye vissza, a királyi bevételek növelése érdekében. (Az ötlet nem vált be, de nem hozott hasznot Szerencsésnek.) Ez a közismert tény azonban ellentétes a külföldi-zsidó-bankár-magyarellenes ellenségképpel. Mint Komoróczy Géza hatalmas és gazdagon adatolt munkájából megtudhatjuk, a pénzrontást (aminek különben több évszázados hagyománya volt Szerencsés előtt is) „nem Szerencsés kezdeményezte, ő mint alkincstartó legfeljebb a technikai kivitelezésért lehetett felelős.”[2] Továbbá okleveles forrásokra támaszkodva állítja, hogy Szerencsés a nehéz pillanatokban éppenséggel nem fosztogatott, hanem osztogatott: a király 1526 áprilisában 1500, júliusában 10 ezer forintot kapott tőle a török elleni védelemre, mikor pedig az összes magyar főúr együttesen ajánlott fel 30 ezret, amiből csak 10 ezer folyt be, a pápa pedig 50 ezret küldött. (Különben a pozsonyi zsidók külön is 500 forintot fizettek, és Komoróczy szerint „aligha lehet kétséges, hogy a többi zsidó község is hasonló módon járult hozzá a Mohácsra induló hadsereg felszereléséhez”.[3] Történt ez akkor, mikor a Kövér-emlegette magyar országgyűlés tagjai – nem győzzük hangsúlyozni – egy fillért sem fizettek, ők ugyanis épp arra voltak a legbüszkébbek, hogy nem adóztak. És akkor, mikor az avatóbeszédben dicsőített ifjú királyi házaspár, a szobor két modellje nyakló nélkül szórta a pénzt: csak Mária és csak posztó- és selyemárukért 4000 forinttal tartozott különböző kereskedőknek 1525-ben. Szerencsés persze érdekelt volt a török feletti győzelemben, de ő legalább ezt belátta, és tett is érte.)

Már most körülbelül olyan ez a beszéd, mintha egy francia politikus egy Unión belüli, német-francia konfliktus idején arról beszélne, hogy az 1940-es francia vereség Dreyfus kapitánynak és francia tiszttársainak volt köszönhető, Dreyfus alávalóságát pedig egy francia zsidó szerző állítólagos soraival támasztaná alá. Természetesen ez a politikus sem mondana semmi rosszat a zsidókról általánosságban (ezt meghagyná a francia Echo TV-nek, ha lenne olyan), csak éppen olyan „tényekre” támaszkodna, melyeket Dreyfus ellenlábasai és az ő érveiket felhasználó antiszemiták hamisítottak.

Ami végképp érthetetlen

Máskor is előfordult már, hogy a rövid távú politikai célok ­érdekében figyelmen kívül maradt a nemzet hosszú távú mentálhigiénés állapota, tagjainak szolidaritása. (Ilyen volt például 2002-ben a 23 millió romániai munkavállalóval való fenyegetőzés is, akkor a szocialisták részéről.) Az azonban végleg érthetetlen, hogyha II. Lajost ama tudjuk miféle „európai pénzügyi hatalmasság” ültette a nyakunkra, és ha a belső hazaárulók főkolomposának Mária királyné volt a védnöke, akkor miért épp az ő szobrukat avatta fel a házelnök?

Lőrinc László

2014. június 7.

Az írás egy részének korábbi változata Bankárkirályozás címen a Heti Világgazdaságban jelent meg 2013. november 27-én.