Payday Loans

Keresés

A legújabb

Don Kisott penitencián
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2017. december 17. vasárnap, 07:23

Kapcsolódó kép

Ady Endre

A magyar Messiások

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.

A hálózatos verzió megnyitása 
Open the online version

Don Kisott megállt a falu tanácsa előtt, hátát meggörnyesztette, lealázkodott minden donkisottságot magáról, és olyan hangon, mintha koldulna, mondta:

- Adjatok menedéket!

A falu vénei - vének időtől vagy bölcsességtől - félkörben ültek. Rámeredtek, és az egyik azt mondta: idegen. És ez a szó olyan volt a fogai közt, mint a nyers hús. Szemfogai agyarokká csattogtak tőle.

A másik azt mondta: erős. És ezt olyan hangon mondta, mintha lakását zárná el idő-rekedt csikorgós zárral.

A harmadik azt mondta: szép. És ezt olyan hangon mondta, mintha tettenért feleségét tiltaná ki a házából.

És mindenik szeméből gyűlölet és irigység harapdosott Don Kisott felé.

- Ki vagy? - kérdezte a tanács bírája.

- Én Don Kisott vagyok - szólt bocsánatkérően Don Kisott.

A név végiglúdbőrözött a tanácsbéliek hátán. Akaratlanul egymásnak vetették vállukat, és kezük védő ökölbe szorult. Egy perccel azelőtt még gyűlölték egymást, most egy "társadalommá" szeppentek. Ez a név az ős Föld fékezetlen erőinek Bacchus táncát zúgatta el fülük mellett. Mintha földindulásos szélben azt kiáltotta volna valaki: tűz van! A közelgő sárga jégfelhő halálos csörgése hallatszott ki e névből.

- Hajdú, tedd be az ablakokat! - szólt a bíró, és abban a percben minden ököl felijedt Don Kisott ellen.

Don Kisott féltérdre ereszkedett, és azt mondta csinált reszketéssel: - Félek.

A disznó tanácsa bevált, a szó csodaszó volt. Az öklök babráló ujjakká mállottak, az erőfeszítésre visszahúzott izmok megint pocakká otthoniasultak, az arcokra kihúzott az öntudat. A bíró magában nagy elégültséget tapogatott szavakba: - A hírhedt hős Don Kisott az én falumba jött félni! Holnap királyi tanácsos leszek.

- Don Kisott - mondotta azután -, neked igen rossz híred van. Te igen sokszor nekihorzsolódtál azoknak a korlátoknak, miket őseink az Isten, Haza és Király védelmére emeltek. Miért jöttél ide közénk? Itt forradalommal nem dugáruskodhatsz, mert megjárod vele.

- Vegyetek be magatok közé - könyörgött Don Kisott. - Új életet akarok élni, polgár akarok lenni a polgárok között. Pihenni akarok. Akarom, hogy cirógassanak, hogy megveregessék a vállam.

A tanács arcán hódító büszkeség terpeszkedett, a bíró pártfogó hangon mondta:

- Helyes, csak igyekezz. De mielőtt abban a szerencsében részesülsz, hogy közöttünk élj, felelj három kérdésre. Mi az Isten?

Don Kisott felelte: Isten mindazon mondatok összessége, melyek a népet termelésre kényszerítik az urak számára. És magában hozzátette: Ó, te másik szent valóság, folytonosan álommá fejlődő élet, bocsáss meg nékem.

- Jól van - szólt a bíró -, és mi a Haza?

Don Kisott felelte: A Haza mindazon mondatok összessége, melyek e termelést spontánná teszik. És magában hozzátette: Szent Szolidaritás időben és térben, bocsáss meg nékem.

- Helyes. És mi a morál?

Don Kisott ismét felelte: A morál az urak jogainak s a jogtalanok kötelességeinek összessége. És magában hozzátette: Örökös cél, mindig szebb emberi megvalósulás, bocsáss meg nékem.

Don Kisott kiállta a vizsgát. A tanács visszavonult, hogy megbeszéljék: mit csináljanak a hírhedt álomvitézzel.

- Tegyük meg bakternek - szólt a jegyző.

- Az Istenért! - kiáltott a bíró. - A bakter lámpással jár és kiáltja az idő lüktetését. Ez felébresztené benne a legyőzött Don Kisottot. Elkezdene rohanni az idővel, s holnap a huszadik században ébrednénk fel. És gyermekeink!

- Legyen írnok - szólt a pap.

- Nem, nem! A betű tömlő, mely kövér a forradalom borától. Ki tudja, mivé táncolnának össze az akták betűi az ő szemében. Nem szabad húst szagoltatni a tigrissel.

A falu leggazdagabb birtokosa sajnálkozó-gúnyos hangon mondta: - Legyen tanító.

A tanács a gyengék kárörömével ujjongott: - Legyen tanító, legyen tanító!

- Jól van - irányította a bíró -, bízzuk rá a magyar nyelvtan tanítását, de szoros tantervvel szorítsuk korlátok közé. Nehogy felgyújtsa a gyermekek lelkét.

- Igaz - szólt a birtokos. - Voltaképpen egy mondaton megtaníthatja az egész nyelvtant. Szabjuk ki ezt a mondatot.

- Legyen a következő - vélte a bíró -, a kutya ugat az udvaron.

- Hát a magánbirtok szentsége! - riadt fel a birtokos.

- Igaz - szólt a bíró. - A kutya ugat a derék szomszéd udvarán.

És lelkére kötötték Don Kisottnak, hogy egész esztendőben ezen az egy mondaton tanítsa "édes hazánk nyelvét a jövő nemzedék számára".


Éjjel a lelkiismeretére feküdt Don Kisott és nagyon lázasan aludt. Reggelre az első kérdése ez volt önmagától: Milyen munkát jelent az nekem, hogy magyar vagyok? Kiknek mankó és megenyhülés az én magyarságom?

Hallotta, hogy a falu mellett, egy mezei kastélyban lakik a Szabadelvű, akit nagy nemzeti szent gyanánt tiszteltek országszerte. Elhatározta, hogy tőle kér tanácsot, hogyan legyen termékenyen magyar, és útnak is indult.

Elért egy kényelmes házhoz, melynek minden ajtaja, ablaka tárva volt. A házban egy nagy tükör előtt egy jólfésült ember ült.

Don Kisott alázatosan köszönt és kérdezte, hogy vajon a Szabadelvűvel van-e dolga, s ha igen: mi a titka az ő tudásának.

A Szabadelvű meleg kézrázással viszonozta a köszöntést és mosolygott: - Én a Szabadelvű vagyok.

A konzervatív üt és ütést kap, a szocialista harap és visszaharapják. Én mosolygok, és fáklyás zenét kapok.

Van nekem egy Istenem. Jaj, de áldott jó kis entoutcas Isten ez. Ha a hívő hozzám jön és ezt kérdezi: van-e Isten? én azt felelem:

Minden intelligens ember hisz Istenben. Minél tudósabb a tudós, annál inkább szomszédja Istennek. Az istentagadás negatív próbája Isten létének. - A hívő megrázza a kezem: - Ez a hit embere.

Jön a természettudományos és kérdi: hiszel-e a vallás-babonákban? Én ezekkel a szavakkal pödröm radikálissá az én jó kis Istenemet:

Isten nem a dogmák Istene, Isten egy erő, mely a természet örök törvényeiben nyilvánul. Minden intelligens ember felekezetnélküli. - A természettudományos szavakba hálálja: ez a tudomány embere.

- És mit értesz az erős-isten alatt? - kérdé szomorkásan Don Kisott.

- Tettek bolondja, Don Kisott - szólt feddőleg a Szabadelvű -, az élet szavakban csúszik tovább.

- Taníts hát szavaidra - sóhajtotta Don Kisott.

- A zsidónak azt mondom: a zsidó is ember. Ha zsidótemplomot szentelnek fel, táviratot küldök, melyben megállapítom, hogy a zsidó is testvér. Egy ilyen távirat 78 fillérbe kerül, és megoldja a zsidó-kérdést. S a zsidó lapok libre penseur kirakatában én vagyok a nemzeti szalagos reklámszalámi. De a konzervatívoknak azt mondom: a zsidó túlzás viszi a forradalom szélére Magyarországot. És sóhajtok. Ó, Don Kisott, milyen honfiságosan tudok én sóhajtani!

A nép az természetesen fenséges, és a legkoszosabb paraszt is egy életre szóló emberi méltósággal született. A népet minden eszközzel meg kell tartani e méltóságon belül, mert szegény tapasztalatlanságában kiszavazná magát belőle. Ilyen eszköz például a szurony, a fiók entoutcas. Azután atyai kell lenni, s az ötven évig szolgált béreseknek és másféléknek nagy közönség előtt fekete kájzerben kell megrázni a kezét. Nem képzeled, hogy hat a szó a népre, ha kájzerkabátból jön. Egy kájzerrel el lehet kormányozni egy megyét.

A Szabadelvű szavai melegében el is feledkezett Don Kisottról, a tükörbe nézett, és hájnevelő elégültséggel mosolyogta: - Én vagyok a Szabadelvű, én vagyok a Szabadelvű.

Don Kisott undor-részegen tántorgott ki a Szabadelvűtől. Halálos szomorúság bágyadt tagjaira. A dolgok szomorú emlékeztetéssel mondták: - Don Kisott, ezért hagytad el magadat?

Felment a hegy tetejére, és úgy tetszett neki, mintha minden jajgatás feléje szállna, minden gyámolt kereső kéz feléje nyúlna. És mintha szólnának a dolgok: - Don Kisott, térj vissza önmagadhoz, a gyengékben van a te erőd.

És Don Kisottot elöntötte az epika. Arcát visszaszépítette megtért önmaga, s félelmet űző kiáltással kiáltotta a dolgok felé:

- Ó dolgok, akik bementek a szemembe, és ott öröm, vágy s donkisottság lesztek, maradjatok tőlem idegenek, hogy tanúim lehessetek.

Legyetek tanúim, hogy le akartam vetkőzni magamat. Hogy magamra akartam tanulni a mindenkit, és példás polgár akartam lenni.

De most kiköpöm magamból a bölcsességem, megtaposom penitenciám, és visszhangozzátok diadalmasan, ó dolgok, én Don Kisott vagyok!

Én vagyok az öklös Nem és a teremtő Igen. Én vagyok a korokat alkotó Túlzás!

Föld, új eposzokra újuló föld, ismét folytatásod vagyok, és benned hamvadt hősök harcolnak az izmaimban.

Íme Magyarországra nemsokára rákondul a tizenkettedik óra. Nem halljátok-e a közelgő évekből az összeomlások zaját?

De ahol én leszek, ott igazságtalanság lesz minden leomló kő, mert én az én magyarságom teljes emberré emeltem.

És nem az lesz gyalázatos, aki támad. Az lesz örökre infámis, aki se nem támad, se nem véd.

Akik életben akartak maradni, legyetek nagyon barátok, vagy nagyon ellenségek.

Így szólt és úgy lobogott benne Don Kisott, mint egy felgyúlt fárosz. Messze a síkon dobogni hallotta a közeledő Rosszinante patáit. A settenkedő Sancho Panzák pedig azt mondták: - Bizony, bizony, eljött az idő, mikor vagy csődöt mondunk, vagy sziget-kormányzók leszünk.


A kötél legendája

TARTALOM

Előszó (Nagy Péter) 5
Erdélyi földről 13
Don Kisott penitencián 17
A nagy bánálitások 30
A lélek-mocsár 31
Az élhetetlen ember leveleiből 46
A bujdosó királyfi 49
A fordított kukker 60
Tanárok 65
A gólem 85
A fül 89
A boldogság Budán 98
Legenda Lőcsén 124
Scholtz Mihályné ítélete 131
Kell a kereszt 146
Két árva 154
Futó Márton ereje 157
Kirándulás 162
Különös utazás 178
A jó Isten malaca 197
Az Isten jó 218
A jó temető 238
Ecce homo 251
Búcsú Budagyöngyétől 262
Este Avignonban 265
Mégis, mégis... 267
Az én karácsonyfáim 271
Feltámadás Makucsán 274
A kötél legendája 296

Képtalálat a következőre: „don kisott penitencián”

Szabó Dezsõ Don Kisott penitencián címû novellájáról