Payday Loans

Keresés

A legújabb

Gondolatok a könyvtárban
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. december 03. vasárnap, 10:34
Képtalálat a következőre: „OLVASÓ NŐ”

GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN

 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

"Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

Képtalálat a következőre: „OLVASÓ NŐ”

Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta? s léha tudománytól

Zabáltan elhenyéljük a napot?

Az isten napját! nemzet életét!

Miért e lom? szagáról ismerem meg

Az állatember minden bűneit.

Erény van írva e lapon; de egykor

Zsivány ruhája volt. S amott?

Az ártatlanság boldog napjai

Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,

Vagy egy dühös bujának pongyoláján.

És itt a törvény - véres lázadók

Hamis birák és zsarnokok mezéből

Fehérre mosdott könyvnek lapjain.

Emitt a gépek s számok titkai!

De akik a ruhát elszaggaták

Hogy majd belőle csínos könyv legyen,

Számon kivül maradtak: Ixion

Bőszült vihartól űzött kerekén

Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.

Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;

A csillagászat egy vak koldus asszony

Condráin méri a világokat:

Világ és vakság egy hitvány lapon!

Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből

S most a szabadság és a hősi kor

Beszéli benne nagy történetét.

Hűség, barátság aljas hitszegők

Gunyáiból készült lapon regél.

Irtózatos hazudság mindenütt!

Az írt betűket a sápadt levél

Halotti képe kárhoztatja el.

Országok rongya! könyvtár a neved,

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e

A könyvek által a világ elébb?

Ment, hogy minél dicsőbbek népei,

Salakjok annál borzasztóbb legyen,

S a rongyos ember bőszült kebele

Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.

De hát ledöntsük, amit ezredek

Ész napvilága mellett dolgozának?

A bölcsek és a költők műveit,

S mit a tapasztalás arany

Bányáiból kifejtett az idő?

Hány fényes lélek tépte el magát,

Virrasztott a sziv égő romja mellett,

Hogy tévedt, sujtott embertársinak

Irányt adjon s erőt, vigasztalást.

Az el nem ismert érdem hősei,

Kiket - midőn már elhunytak s midőn

Ingyen tehette - csúfos háladattal

Kezdett imádni a galád világ,

Népboldogító eszmék vértanúi

Ők mind e többi rongykereskedővel,

Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,

Rosz szenvedélyek oktatóival

Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -

Egy máglya üszkén elhamvadjanak?

Képtalálat a következőre: „OLVASÓ NŐ”

Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,

Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,

Oly fényes elmék a sár fiait

A sűlyedéstől meg nem mentheték!

Hogy még alig bír a föld egy zugot,

Egy kis virányt a puszta homokon

Hol legkelendőbb név az emberé,

Hol a teremtés ősi jogai

E névhez "ember!" advák örökűl -

Kivéve aki feketén született,

Mert azt baromnak tartják e dicsők

S az isten képét szíjjal ostorozzák.

És mégis - mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,

Egy új irány tör át a lelkeken:

A nyers fajokba tisztább érzeményt

S gyümölcsözőbb eszméket oltani,

Hogy végre egymást szívben átkarolják,

S uralkodjék igazság, szeretet.

Hogy a legalsó pór is kunyhajában

Mondhassa bizton: nem vagyok magam!

Testvérim vannak, számos milliók;

Én védem őket, ők megvédnek engem.

Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

Képtalálat a következőre: „OLVASÓ NŐ”

Ez az, miért csüggedni nem szabad.

Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit

Agyunk az ihlett órákban teremt.

S ha összehordtunk minden kis követ,

Építsük egy újabb kor Bábelét,

Míg oly magas lesz, mint a csillagok.

S ha majd benéztünk a menny ajtaján,

Kihallhatók az angyalok zenéjét,

És földi vérünk minden csepjei

Magas gyönyörnek lángjától hevültek,

Menjünk szét mint a régi nemzetek,

És kezdjünk újra tűrni és tanulni.

Képtalálat a következőre: „OLVASÓ NŐ”

Ez hát a sors és nincs vég semmiben?

Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal

S meg nem kövűlnek élő fiai.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,

És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.

Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,

S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,

Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt

Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Kapcsolódó kép

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Vörösmarty Mihály

1844 vége felé…

Képtalálat a következőre: „olvasó nő festmény”