Payday Loans

Keresés

A legújabb

Az eklézsia megkövetése
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2017. november 29. szerda, 09:08

Protestáns Szemle, 1909. 368-378. o.

Az eklézsiakövetés a régebbi kálvinizmusban

Írta: Barla Jenő

Úgy a hitvallásos iratok és kánonos könyvek, mint a régi írott történeti emlékek bizonyságot tesznek arról, hogy az eklézsiakövetés szokásos egyházi fenyíték volt a régi kálvinizmusban. Akár ha a második helvét hitvallás, akár ha a heidelbergi káté lapjain nyomozódunk, akár ha a hazai eredetű régi XVI. századbeli konfesszionális iratokban lapozunk, mindegyikben megtaláljuk az egyházkövetés elvi alapját. Az 1562. évben kiadott debreceni hitvallás már egyenesen szól az egyházból való kiközösítésről, melyet bűnbánat esetén az eklézsiakövetés követett: "Az Isten és egyház egyessége ellen nyilvánosan vétkező bűnös ragály által meglepett és nyilvános romlottság által megfertőztetett keresztyének kilöketnek az eqyházból, átadatnak a sátánnak a test veszedelmére, hogy megszégyeníttetvén vezekeljenek, térjenek meg és lépjenek ismét vissza az egyházba. Kik, ha az egyháztól rájuk mért nyilvános elégtételt teljesítik, az egyháztól megkegyelmeztetve, vétessenek vissza előbbeni állapotjukba" (1)

Az 1576. évi hercegszőllősi zsinat 28. cikkelye elrendeli mind a keresztyéni gyülekezetből való kitiltást, mind az eklézsiakövetést. "Az Isten igéjének tanítása szerint kitiltnak minden nyilvánvaló és cégeres bűnben heverő embereket, akik életüket soha meg nem akarják jobbítani: mint az részegeseket, hamisan esküvőket, szitkos átkozókat, lopókat, paráznákat és akik uzsorával kereskednek, kik az anyaszentegyházban botránkozást tesznek, hogy akik megjobbulhatók, megjobbuljanak. A kik pedig jobbulni nem akarnak, több gonoszságban és nagyobb veszedelemben essenek. Ezt is hozzá tesszük,

(1) Kiss A. : A XVI. században tartott magyar ref. zsinatok végzései. Budapest 1882, 240. o.

369

hogy akik kitiltatnak, addig be ne bocsáttassanak, míg az Istent és keresztyéneket meg nem követik" .(1)

A hazai történetírás nem egy helyt őrizi az eklézsiakövetés nyomait. Szücs István Debrecen város történelmében (2) az 1661. év nov. 13-ról idézve a városi jegyzőkönyvet, felemlíti, hogy Komáromi György debreceni főprédikátor Diószegi Kiss István menyecske leányát a templomból exkommunikálta (kirekesztette), felállván a katedrába, addig az isteni szolgálathoz nem kezdett, valameddig az a személy ki nem ment a templomból, nyilvánvaló paráznaságot vervén fejéhez. Aki mindazáltal divorciálódott (férjétől elválasztatott) és rekonciliált is (kibékült az egyházzal) más traktusban. (Id. m. II. köt. 577. o.)

Salamon Ferenc Magyarország a török hódítás korában (3) c. műve XII. szakaszában rajzolja meg a hódoltság ideje alatt a török és magyar társadalom képét. A török vallásos zárkózottságával szemben felemlíti népünk nyíltszívűségét, egyéni és vallásos életében mutatkozott hitteljes mély ragaszkodását az evangéliumhoz. Az elnyomott magyar társadalmi élet köréből közli a törvényszéki és társadalmi ítélkezésnek eklézsiális módját. Nagykőrös – úgymond – a fontosabb ügyekben nem bízta dolgát csupán a maga városi tanácsára. Meghítt legtöbbnyire két-két esküdt embert Ceglédről és Kecskemétről, néha más szomszéd helyiségekből is, s ezen tribunál ítélte el a bűnösöket. Az ítélete alá esett ügyek közt a legnagyobb örökösödési s osztályper, a büntetések nagy része a paráznákat és boszorkányokat sújtotta. A török hatóság tudvalevőleg ezekbe szokott beavatkozni.

E törvényszék eljárása egészen vallásos jellemű volt, nem annyira magyar törvényeken, mint a biblián alapult. A Kőrösi Krónika szerint, midőn a kőrösi és szomszédbeli esküdtek halálra méltónak ítéltek két varázsló asszonyt, az Ótestamentumból indokolták ítéletüket: "Akár férfiú, akár asszonyiállat legyen, ez meg van írva a Léviták könyvében, ha ördögi jövendőmondásnak lelke leend bennek, megölettessenek minden okvetlen; kövekkel verjétek agyon, haláloknak önmagok az okai." Ugyancsak az Ótestamentum e helye is indokul szolgált: "Két vagy három embernek bizonyságtételére megölettessék az, ki meghalandó, de egy tanúnak bizonyságtételére meg ne haljon."

(1) Kiss A.: Id. m. 682. Vö. Az 1567. évi debreceni zsinat XLVII. cikkével. Ugyanott 585. o.
(2) Három kötetben megjelent. Debrecen 1871.
(3) Második javított kiadás. Budapest 1886. /p>

370

A büntetések rendesen egyháziak voltak, a templomban a pap hajtotta végre. Istentisztelet alkalmával az egész gyülekezet előtt egy fekete székre külön ültették a bűnöst, s fekete posztóval takarták be. Midőn a hívők elvégezték az isteni tiszteletet, a pap felolvasta a bűnös előtt, mit vétkezett, aztán a bűnbánatot, melyet ez tartozott utána mondani; ezt nevezték eklézsiakövetésnek. Csak egy kötél szénalopásért is eklézsiát kellett követni; 1639-ben is egy orgazdát hasonló büntetésre méltónak ítél a három város törvényszéke. Két feslett életű emberre így hangzik az ítélet: "büntetés alá vetjük igaz lelkünk ismereti szerint... az Isten anyaszentegyházából és keresztyén gyülekezetből mindaddig kirekesztvén, számkivetésben legyenek, valamíg az ő hitvány cselekedetekről reájok megharagudt Istent és az keresztyén gyülekezetet igaz hitből való poenitenciatartás által az anyaszentegyházban meg nem követik."

A kecskeméti, ceglédi és kőrösi egybegyűlt esküdtek formaszerinti exkommunikációt mondanak ki Dávidkáné nevű asszonyra és bűntársára, Kis Andor nevű legényre. (1)

A kálvini erkölcsi rigorizmus és a kálvini szigorúbb egyházi fegyelem volt az eklézsiakövetés szülőanyja. Kálvia Genfben az egyháznak nemcsak az igazgatását, a lelkészek és a tanítók működésének ellenőrzését, hanem a jó rendre és az erkölcsökre való felügyeletet, tehát a szorosabban vett egyházi fegyelmezést is a konzisztóriumra bízta. E testület, mely papokból és a nép által választott világiakból állott, a maga hatáskörében támogatást nyerve a világi hatalomtól, töltötte be kényes, de áldásos mnakakörét.

Luther a világi hatóságra bízta az egyház kormányzását, Kálvin a hívek egyetemét ruházta fel e feladattal. Luther egyházában nem volt soha eklézsiakövetés, az egyházkormányzó és fegyelmező gyeplőit ott nem a gyülekezet, hanem világi kormányzók tartották kezeik között. Ismeretes, hogy Kálvin az ő egyházfegyelmi működésével, erkölcsnemesítő munkásságával, melyet evangéliumi alapon, de férfias határozottsaggal hajtott végre, minő hatást ért el Genfben! Az 1541. évtől kezdve, hogy a száműzetéshől visszatérhetett és az egyháznak szentelhette idejét, 1564. máj. 27-én bekövetkezett haláláig Genf az egyházi rend, vele együtt a vallásosság és erkölcsi

(1) A Kőrösi Krónika nyomán – kiadták Szabó Károly és Szilágyi Sándor 1850. – Gárdonyi G. az Új Idők 1898. évfolyamának első 89. számában regényes elbeszélést sző az esetből A kékszemű Dávidkáné cím alatt.

371

tisztaság hazája lett. Genfből sugárzott ki ez erkölcsi tiszta élet, mely az ott Béza Tódor lábainál felnevelkedett magyar reforaátus lelkészek közvetítésével elhatott hazánkba is, és megtermette áldásos gyümölcseit.

A konzisztórium mintájára leghamarabb a Kanizsai Pálfi János dunántúli püspök igazgatása alatt levő gyülekezetekben alakultak a XVII. század első évtizedeiben presbitériumok, melyek örökség és szent hivatásként vették át a svájciaktól a reájuk bízott teendők között az egyházfegyelmezés munkáját is.

Amíg a tiszavidéki és alföldi egyházakban egészen a XVIII. század közepéig nem lépett életbe a presbitériumi szervezet, a református egyházakban is papos volt az egyházi igazgatás. A lelkészek voltak a gyülekezet őrállói és kormányzói azzal a munkakörrel, melyet a kálvini konzisztórium bírt és gyakorolt. Ők teljesít[t]ették az eklézsiakövetést is! Következésképpen ők mint az erkölcs őrei látták meg és prédikálták ki a bűnt, sarkalták bűnbánatra az egyháztagot, kiszabták a vezeklést, eklézsiát követtettek.

Kiket vontak felelősség alá s állítottak az eklézsia elé?

Megfelelnek e kérdésre a régi zsinati határozatok. Az 1567. évi debreceni zsinat XVII. kánona ezt kérdi: Kiket kell kiközösítéssel büntetni? S így felel rá: "A tolvajokat, paráznákat, szitkozódókat, hamis esküvőket, úgy a részegeseket is egy vagy két megintés után kiközösítéssel büntetendőknek nyilvánítjnk a szentírás szerint. Mert a részegség tcstvérbűn a paráználkodással, és a részegség bűnéért, az ellenség fogságával és halállal fenyeget az Úr. Sőt még akik tréfát űznek a részegesek becstelenségével és nevetnek azoknak gonoszságaik felett, azokat is kárhoztatja az Úr és akik másokat erőszakkal avagy a barátság álcája vagy színe alatt leitatnak, azokat is kárhoztatja a szentírás. Azokat a fejedelmeket s bírákat, akik meg nem büntetik, hanem udvarukban tartják a részegeseket, meg fogja ítélni az Úr." (1) A dunamelléki 1576. évi hercegszőllősi zsinat ugyanígy határozott. A kőrösi krónika adatai szerint Kőrösön a városi tizedes gondjaira lőn bízva az istenkáromlók, paráznák, tolvajok, gyilkosok, dohányzók feljelentése. Meliusz prédikációi szerint e szavakat intézte a kiközösítő lelkipásztor a gyülekezethez: "Atyámfiai! ennek a személynek ilyen vétkei vannak: részeges, hamishitű, parázna, gyilkos, istenkáromló, megtagadta Istenét. Azért mint a törvényben Isten a papokkal kirekesztette a francos városokat,

(1) Kiss Áron Id. m. 585. o.

371

koszosokat: most is parancsolja Krisztus, hogy megkössük, azaz a keresztyének közül Krisztus Jézus nevébe és hatalmába kivessük... akik keresztyéni szín alatt cégéres bűnben élnek".

Az eklézsiakövetés színhelye mindig a templom volt, alkalma a vasárnapi istentisztelet. Három részből állott: a kiközösítés, a vezeklés kiszabása, s annak eltelte után a gyülekezetbe való ünnepélyes bevétel. Ama kettő kiszolgáltatásának egy volt az alkalma; csak későbben, hetek, hónapok múlva a vezeklés után vették be ünnepélyesen a gyülekezetbe a bűnöst.

Ha felmerült az istentelenség, az egyházi közegek hirül hozták a gyülekezet pásztorának. Amíg presbytériumok szervezve nem voltak, maga a pap intézte az eklézsiakövetés minden részletét. Későbben aztán a presbitérium elé került a dolog, az határozott a vezeklés kiszabásában, a bevétel engedélyezésében; de magát a szertartást mindig a lelkész és mindig nyilvánosan a hívők társaságában a templomban hajtotta végre. Megelőzte azonban a bűnök bejelentése esetén a lelkipásztor intelme, ki maga elé idézte a vádlottat, intette, kérlelte a jóra. Ha eredménytelennek látszott fellépése, sőt a bűnös ismétlődve megrögzöttnek mutatta magát a rosszban, csak ez esetben követtette meg az eklézsiát.

Maga az ünnepélyes istentisztelet, melyen eklézsiát követtettek, egészen alkalmi jellegű lehetett. A bűn ostorozása, a bűnbánatra serkentés és megtérés volt bizonyára a lelkész prédikációjának tárgya; bűnvalló imádság hangzott, az éneklés is e tartalmi szempontoknak volt a visszhangja. A XVI. századbeli énekeskönykiadványok nem szűkölködnek bűnvalló és bűnbánati énekekben. A Szegedi Gergely-féle 1569. évi énekeskönyv lapjain találunk ily tartalmú énekekeket. (1)

Ott ült a vezekelni készülő bűnös a templom közepén fekete székben a szószék és az úrasztala előtt, feje eltakarva fekete lepellel. Felé hangzott a prédikáció, neki szólott minden intelme. Elvégezvén a prédikátor egyházi beszédét, a tulajdonképpeni isteni tisztelet záró hangjaként felzendült az ének, s csak most fordult a pap a vezeklő felé: felsorolta vétkeit, korholta lelki ingatagságát, fejére olvasta bűneit, kiközösítette a gyülekezetből. A bűnös pedig némán, a szégyen és bűnbánat érzésével hallgatta a lesújtó ítéletet.

(1) Ld. a szerzőnek Szegedi Gergely és énekeskönyve c. cikkét. Prot. Szemle 1889. 458. o.

373

Némán hallgatta és lelkére vette a beszédet nemcsak a pellengérre állított bűnös, hanem az egész eklézsia. Hiszen a bűnös bukásában mindenki saját sorsát látta példázva. Titkos önbírálat nyomán a saját bűnösségét ismerhette meg, és lelke mélyén nyilván ott támadt az intelem, hogy vigyázzon önmagára, nehogy ő is hasonló bűnbe esve, azért ily nyilvános megaláztatás érje. Így az egyes példákban nemcsak magára a bűnösre nézve támadt jobbulás, de az egyház köztagjaira is. Ebben volt az eklézsiakövetésnek a gyülekezeti életre nézve fegyelmező, erkölcsnemesitő hatása.

Mi volt a kiszabott vezeklés? Régi ágendáink megfelelnek rá. Eltiltották őket az igének hallgatásától, a szakramentumokkal éléstől. Nem volt szabad a vezeklés tartama alatt a gyülekezet tagjainak velük társalogni, velük egy házban lakni, együtt enni és inni. Aki vétett a tilalom ellen, azt is büntette az eklézsia.

A vezeklés tartama azonban nemcsak eltiltás volt a bűntől, de intelem az istenfélelem, az erkölcsi jók keresésére. A kiszabott idő alatt böjtölt, imádkozott reggel és este, sőt dolgai közepette is bűnei bocsánatáért könyörögni és alamizsnálkodnia kellett.

A vezeklés, a kiállott büntetés után jött a feloldozás, s ennek nyomán az eklézsiába való ünnepélyes bevétel, amit szintén a gyülekezetbea hajtottak végre. Ott jelent meg a vezeklő fekete gyászruhában a gyülekezet tagjai előtt, ahol a vezeklés kiszabása történt. Önmaga jelentette, hogy azt híven kiállotta; térdre esve követte meg az eklézsiát. Kérte bűneit bocsánatát, a feloldozást, alázatos imádságban könyörgött érte Istenhez. A gyülekezet is a lelkész imádságának szavaival Istenhez esedezett, kinek nevében nyújthatott az egyház abszolúciót. A bűnbánat és töredelem nyilvánvaló tapasztalása arra indította a gyülekezetet, ennek képviseletében a lelkipásztort, hogy a vezeklő fejére tévén kezét s elmondván "az egyházi hatalomról való igéket" (Máté 18,19) Istennek irgalmasságára utalva, bűnbocsánat reményét nyújtsa a vezeklőnek. Beiktatta nyilvánosan a gyülekezetbe, szabadságot adott neki a templomban a hívek között az ige hallgatására, a szakramentumokban való részesülésre, "az emberek között való társalgásra és nyájasságra." (1)

 

Méliusz Péter debreceni lelkész és püspök "Válogatott

(1) Samorjai János: A helvéciai valláson levő eklézsiáknak egyházi ceremóniájokról és rendtartásokról való könyvecske. Lőcse, 1686.

374

prédikációk" című, 1563-ban, Debrecenben megjelent művében "Az kiátkozásnak igaz módja" cím alatt könyve záró részleteként a 415-419. lapokon az eklézsiakövetés liturgiáját a következőleg írja le:

"Az lelki ostor, az kivel a keresztyének büntetnek, három:

Első depositio: Mikor valami vétkeiért – az kisebb vétek s nem igen szarvas – az tanétót, avagy egyéb személyt egy ideig tisztról levonszák vagy fejedelemségéről, bíróságáról, hogy pironkodjék.

Másik az excommunicatio: Mikor a tanétót vagy az hallgatók közül valakit az egész keresztyéni gyűlés egy akarattal egy lélekkel nagy szarvas bűnökért: mint gyilkosság, paráznaság, részegség, atyja-anyja s fejedelme nem tisztelésért, (1Kor 5, 2Thess 3, Mt 13.) (kiközösített).

Harmadik: Mikor az harag edényit, az kiket Isten veszedelemre proskribált és formált meg régen, azkik disznók, ebek, mi is Istennel pronuntiáljuk azokat kárhozat fiainak, az kiket soha be nem vésznek, mint Anathémákat, mint Istentől örökké elszakadtakat, mert soha meg nem térnek. Mint Hymaeneus, Alexander, az kiket örökké megátkozott (1Tim 1,2; 2Tim 2,1).

Így excommunicálj! Vasárnap mikor mind az egész gyülekezet együtt vagyon, mondjad: Atyámfiai! ennek a személynek ilyen vétkei vannak: részeges, hamishitű, parázna, gyilkos, istenkáromló, megtagadta Istenét. Azért mint a törvényben Isten a papokkal kirekesztette az francos (testileg-lelkileg tisztátalan) városokat, most is parancsolja Krisztus, hogy megkössük, azaz a keresztyének közül Krisztns Jézus nevébe és hatalmába kivessük az engedetleneket, haragosokat, az kik a keresztyén szín alatt cégéres hánben élnek. Azért ez Gált, Katit az szent háromság nevében Krisztus hatalmával vessük ki és űzzük ki, mint rihes juhot az Úr országából; az Ő lelki kenyerétől, az Isten igéje hallgatástul (tiltsuk el), mint a törvényben (vagyon), hogy ugyan nem bocsátják a gyűlésbe, az áldozatra azokat, akiket kirekesztettek. Azért űzzük a sátán országába, adjnk a sátánnak, legyen kötve az ő bűne, ha Isten országából kiment és az ördöghöz adta magát, mint Ádám. Lássa már mi ízű a bűn, az ördög országa és birodalma, a törvény átka alatt lenni (1Kor 5). Azért mindaddig míg meg nem tér, az Urat és az Ő anyaszentegyházát meg nem engeszteli, meg nem gyógynl az ő francus vétkéból: átkozott legyen, bírja és gyötörje őtet a satán. Az Isten igéjét ne hallhassa, a gyülekezet helyére ne üljön. Véle se egyetek, se igyatok, nyájasságtok véle ne

375

légyen, – Szent Pál mondja, Szent János is. Neki ne köszönj; mert azok is olyan bűnösök, kivetettek, átkozottak legyenek, az kik pártját tartják.

Ha penig látjátok megtérését, siralmát, jámbor elestit, könyörgését, az ő vétke megutálását és hogy kévánja a mennyei kenyért, az Isten kegyelmét: egy vagy két hét után nekem megmondjátok, én is meglátom – ezután megoldjnk, kivesszük a sátán kezéből. Ezt ne hagyjátok, ételt adjatok neki, italt is, de véle ne egyetek. Ha poenitentiáját látjátok, vigasztaljátok életi jobbítása után, mint Szent Pál cselekedék a paráznával (2Kor 1,2); sőt parancsolja is, hogy aki megtér, nem vakmerő, nem marad meg a bűnben, mint atyánkfiát úgy tartsnk (2Thess 3). Pápai mód az, hogy távol úgy üljön a prédikáción mosdatlan mezétlábságban borzas fővel. Ugyan se távol, se közel ne hallja. Hiszen az ki vétkes, mikor a testi kenyértől elfogod, ördögnek adod – szent Pál mondja (1Kor 5,6). Akit ördögnek adnak, nem hallja az Isten beszédit. (Mt 16; Lk 17,18; Jn 20)

Mikor béveszed, így tégy: Ez mi atyánkfia vétett vala, de Isten megkegyelmezett neki, mint a tékozló fiúnak az atyafia. [!] Az Atya szerelméből fiáért szentlelkével az elveszett tékozló fiát megtérítette, hazajött: az akolba behozta az elveszett juhot. Az ő rihes, sánta, vak bűneiből meggyógyította, az kinek jegyeit: az ő bőjtit és alázatosságát, azaz jámbor életét, hitit jól látjuk. Vegyük be azért, mint atyánkfiát! Adjunk hálát ezért, hogy Isten megtérítette, és mint az angyalok örülnek a bűnös ember megtérésén, mint Szent Pál bevétette a paráznát, mi is oldjuk meg bűneit, terhét kívül [külsőleg] bizonyság szerint; jegy szerint bocsássuk meg bűnét, mert Isten megoldozta belől. Könyörögjünk, hogy minket eféle bűnöktől ő vele egyetemben oltalmazzon; rontsa el bennünk a bűn, a sátán uraságát, – ne bírjon a bűn, hanem mi bírjuk a bűnt, s tartson meg az igaz hitben. Mi Atyánk ki vagy!

Atyámfia! a Jézus Krisztus nevében én tenéked a szentegyház előtt hirdetem bűneid bocsánatját s bizonyságot tészek, hogy Isten megbocsátotta minden bűneidet.

Kövesd meg az Urat: Örök mindenható Atya Isten! a te szent Fiadért, a Krisztusért hálát adok, hogy nékem megkegyelmeztél és az akolba behoztál. Bocsásd meg minden bűneimet! Számlálj a te híveid közé! Adjad a te szentlelkedet, akit megtartasz énbennem! Amen.

Ti is hívek, keresztyének! a Krisztus nevéért megbocsássatok és az Úrnak én értem hálát adjatok és könyörögjetek, hogy a sátánt reám ne bocsássa.

376

Az eklézsiakövetés XVII. századbeli liturgiáját Samorjai János mellett Paksi György előbb óbudai, majd kecskeméti lelkész is részletesen közli ágendás könyvében. Paksi Györgykönyve 26-28. lapjain óva int az egyházi fegyelem elhamarkodott gyakorlásától. Inteni kell – úgymond – kétszer a bűnöst, tudván azt, hogy könyörülő és irgalmában várakozó az Isten, aki nem akarja a bűnös halálát, hanem inkább megtérését. De ha "meg nem térnek, sőt nagy botránkozására sokaknak megkeményednek a bűnben, ki kell őket átkozni, de azzal igen nagy kétlenség [kénytelenség] alatt kell élni és circumspecte [körültekintően] s ritkán."

A XVII. század folyamán az eklézsiakövetés módja szelídül, liturgiája nem oly kíméletlen, mint Mélinsznál. Méliusz pápai módnak nevezte, ha a bűnös, bár távol a hívek seregétől megjelent a prédikáción. Samorjai János superintendens szabadságot ad arra, hogy a templomon kívül hallgathassa a bűnös az Istennek szent evangyéliomát, a közönséges imádságokat és ott térdre esve imádkozhasson. Paksi György nem részletezi a vezeklést, annak lényege gyanánt megelégszik a templom kövére állítással.

A XVIII. században is általánosan használt fegyelmi eszköz az eklézsia megkövetése. Midőn e század közepe táján az elnyomatás napjaiban az összetartás érzetétől ösztönöztetve egymásután alakulnak meg a presbitériumok a magyar ref. egyházakban, e testületek az egyházi fegyelem kellő gyakorlását első helyen vették fel teendőik közé. Szeremley SámuelSzőnyi Benjámin és a hódmezővásárhelyiek című értékes korrajzában az alföldi ref. egyházak történetéből leírja, hogy Hódmezővásárhelyen 1757. január 20-án alakult meg a konzisztórium az eklézsiális ügyek intézésére. A gyűlés mindenik tagjának kötelessége az egyházunkhoz tartozó emberek erkölcsére szorosan felügyelni s a konzisztoriális székre tartozó ügyeket lelkiismeretesen ide bejelenteni, úgymint a házassági dolgokat, a káromkodók, hamisan esküvők, versengők és veszekedők, [akik] az isteni tiszteletet elhanyagolják, egyszóval a botrányt szerzők ügyeit, egyedül abból a célból, hogy a rosszak az Urunk Jézus Krisztus által rendelt egyházi fenyíték erejével megjavítassanak és helyes életre térjenek. Sőt a gonosztevők is akármifélék legyenek, kisebb és nagyobb bűnösök, kiket a külső elöljáróság megidéztetni és megfenyíttetni szokott, minekutána a törvényben meglakoltak,

(1) Kiadta a M. Prot. Irod. Társulat Budapest. 1890.

377

ide a konzisztórium elé vezetendők és állítandők, azon üdvös célból, mely a fentebbi cikkben előadatik.

Bizonyára értékesítette ez a megalakult egyházi testület a kezei közé helyezett jogot és hatalmat a bűnösök megfékezésére, az erkölcsök javítására, az őszinte vallásosság ápolására.

kisújszállási egyház fennmaradt jegyzőkönyvei között a presbitérinm négy első határozata is 1771. febr. 15-éről egyházi fegyelmezés. Eklézsiakövetést tartalmaz az 1774. évi dec. 20-ai 1. számú határozat, mely szerint "Varga Sára, néhai Pápai György elmaradott özvegye botránkoztató, maga-teremtő, Istenét bosszuságra ingerlő élete eránt, úgy nemkülönben az eránt is, hogy már nagy időtől fogva az templomba való járást egészen megutálta, megszólítatván, istenesen intetett arra, hogy az Istent és a szent gyülekezetet való nyilvános botránkoztatásáért, másokkal való gyanús társalkodásairól mind az felséges Istent, mint pedig a szent gyülekezetet közönséges helyen megkövetvén, kérje Istentől bűneinek bocsánatát."

Hasonló tartalmú, 1791. szept. 2-ről a 25. számú végzés. "Oláh Mihály, Oláh Mihály fia és Balogh Erzsók, Balogh János leánya paráznaságnak vétkébe esvén, önként előállanak a végre, hogy valamint azon cselekedeteket önnön vallások szerint megbánták, úgy azt közönségesen is megvallják, az Istent és a szent eklézsiát megkövessék, s más külső jeleket is belső megtérésekről mutassanak. Magoknak jóravaló ígéretek mellett s bűnökön való bánatjoknak jelei után az eklézsia külső társaságába bevétettek, atyai módon megintetvén a botránkoztató bűnöknek további eltávoztatására." A megintés a presbitérium részéről az ítélkezésnek még csak enyhe foka volt, jött a többi megtorlás: a feddés, a templom kövére állítás, az eklézsia megkövetése.

Megvan-e az eklézsiakövetés egyházi fegyelmünkben ma is? Régi alakjában, templomi vezekléssel, a templomban való megszégyenítéssel, majd az ott elmondott megkövetéssel, ma már nem találhatjuk meg; de mint a presbitérium által gyakorolt egyházi fenyíték, mint a régi szertartásnak marad-

(1) Paksi Györgyuél találjuk felemlítve, mint vezeklést. A múlt századokban általában gyakorolták. A kisújszállási ref. templom nyugati főbejárata melletti kőhalmaz szégyenkő volt, amelyre állították a vasárnapi istenitisztelet ideje alatt a bűnöst. L. a szerzőtől Az 1562. évi debreceni hitvallástétel népies vonatkozásai című cikket (Ethnographia 1908. 201. o.)

378

ványa ma is megvan egyes vidékeken. Tudomásom szerint a dunántúli, a dunamelléki és az alföldi gyülekezetekben ma már nincsen meg, megszüntette a XIX. század liberalizmusa. Erdély gyülekezeteiben azonban vidékenkint ma is szokásos. Nem templomi szertartás ugyan már itt sem, de mint a presbitérium kezén levő egyházi fenyíték életben van.

Nagy István kisújszállási lelkész, ki előbb a tordaaranyosmegyei Harasztoson, majd 1901-től 1906-ig a szilágymegyei Kémeren volt lelkész, beszélte előttem, hogy mindegyik egyházközségben gyakorolták a presbitérium előtt az eklézsiakövetést, és tudomása szerint Erdély egyes vidékein ma is meglevő egyházi fenyíték. Rendszerint a megesett női személyek ellen alkalmazzák.

Azt hiszem azonban, hogy az eklézsiakövetés mint egyházi fenyíték az egész magyar református egyházban kiveszőben van. Az egyháziasság meglazulása, az erkölcsi tisztaság gyengülése s a túlhajtott egyházi és erkölcsi liberalizmus az egyházi fegyelemnek ezt az ágát is elsorvasztotta a magyar református egyházban. Előnye-e ez az egyházi életnek vagy hátránya, afelett most nem elmélkedem, de azt a történelmi tapasztalatok alapján állítani merem, hogy az eklézsiakövetés a régi időben áldásos erkölcsi fenyíték volt, sok bűntől visszatartott, fékezte az erkölcsi elvadulást és elősegítette a gyülekezetek erkölcsi tisztaságát.

Kisújszállás.

Barla Jenő.