Payday Loans

Keresés

A legújabb

Akik a sötétben is látnak
A boldog élet bölcselete és poézise
2017. november 14. kedd, 13:52
Reményik László
Akik a sötétben is látnak

TARTALOM, ELŐSZÓ


Képtalálat a következőre: „Akik a sötétben is látnak”

Tartalom

Előszó

Egy antológia margójára

Szerintem biztosan jó lehet látni
Ócsvári Áron (8 éves)
Ócsvári Ádám (Áron látó bátyja, 13 éves)
Meszéna Alice (a fiúk látó édesanyja, 37 éves)
és Ócsvári Gábor (a látó édesapa, 37 éves)

Nincs mit tenni?
Taskovics Adél (8 éves) és látó édesanyja Romanek Ilona (46 éves)

Azt kérdezzétek, hogy mi a baj
Geszti Eszter (10 éves)

A vakoknak a tudás az életük
Hajner János (11 éves)

Ilyen az élet
Arató Dávid (12 éves)

Én a kollégiumot választanám
Nagy Brigitta (15 éves)

Mi ebben az érthetetlen?
Rákli Zsuzsanna (16 éves)

Gyermekkorom
Nagy Tibor (17 éves)

Jól tettem, hogy nem oda mentem
Miks Csaba (17 éves)

Integrált körök
Varga Szabolcs (19 éves)

Pite
Pille Szilvia, "Pite" (21 éves)

Szép az élet, ha élni tudsz vele!
Dunavecki Leona (21 éves)

Nem szeretnék újra látni
Dudás Imre (22 éves)

Nálam nincs kategória
Matatek Judit (23 éves)

Az élet ajándék!
Molnár Tibor (23 éves)

Velem megszerettették az angolt
Névtelen

Tudni kell megbocsátani
Bellon Erzsébet (26 éves)

Életem legboldogabb napja
Ferenci István (26 éves)

A biztos háttér előnyével
Kovács Ivett (28 éves)

Félállásban világszínvonalon
Szuhaj Mihály (28 éves)

Hová, hová, uram?
Farkas Anita (26 éves) és Hoó Zoltán (33 éves)

Úgy, ahogy vagy!
András (51 éves) és Eszter (30 éves)

Máglya
A Magyar család Magyar Csaba (29 éves) és Bacsa Erzsébet (30 éves)

Párhuzamos szálak találkozása
Bea (42 éves) és József (43 éves)

Fekete-fehér
István (34 éves)

Aranyövére pici csengettyűket tettünk
T.-né Farkas Anikó (34 éves)

Nagyot fordult az életem
Matuska Imre (41 éves)

Újra felülnék a vonatra
Kiss Katalin (34 éves)

Mindenkinek megvan a maga feladata
Palásti Tibor (40 éves)

Esély az életre
Egresics Mária (42 éves)

Embernek maradni
Névtelen

Kakukk
G.-né Sepf Angéla (48 éves)

Robbanás
Bene Elemér (66 éves)

Sohasem tartottam magam haszontalannak
Hubai Bertalan (73 éves)

Átlátott élethelyzetek
Gerencsér Mária Jolán (78 éves)

Képtelen élet
György Istvánné Erzsike (79 éves)

Utószó



Előszó

Számomra még ma is az egyik legjobb kikapcsolódási mód a kirándulás. Szívesen gyalogolok akár húsz kilométert is, nyáron pedig mindig örömmel fekszem ki a Szentendrei-sziget csúcsára, hogy élvezhessem a természet gyönyörű világát. Minderre húszéves koromban kaptam rá, amikor barátommal végigjártuk a Pilis turistaútjait. Egyszer egy lejtőn keleti irányba haladtunk - erre azért emlékszem, mert a délutáni nap a hátunkba sütött -, főleg a lábam elé figyeltem, de amikor közben felpillantottam, megállított a szemem. Az erdő rengetegében megpillantottam egy fát, amelynek színpompás koronáját a nap aranysárga sugarai tették még varázslatosabbá. Csak néztem és néztem... Akkor még nem tudtam, hogy ez a kép ilyen mélyen fog beleivódni az emlékezetembe.

Jó tíz évvel később már nagyon fontos volt számomra ez az emlékfotó. A velem pontosan egyidős, hű társam, a glaukóma, kiváló munkát végzett, harmincegy éves koromra tökéletesen be is fejezte, legyőzte a szem fantasztikus képességét, a látást.

Mindkét szemem végérvényesen padlóra került, de én nem! A látásom elveszítésének pillanatában megfogalmazódott bennem, hogy nem szeretnék egy szerencsétlen, tutyimutyi ember lenni, akit a karjánál fogva ráncigálnak. Inkább legyek olyan, akit irigyelnek, persze nem az állapota miatt, hanem azért, mert le tudta azt győzni. Szembe kellett néznem önmagammal: ki vagyok, mit akarok? Őszinte önvizsgálatom után erre az alapra kezdtem lassan újra felépíteni magamat, és a folyamatosan szerzett tapasztalataim nyomán sikerült önmagamat megtalálnom. Visszanyertem a tartásomat, és következetesen tudok haladni kitűzött céljaim felé. Ezen az úton segítségemre voltak szüleim és barátnőim, de a teljes szabadságomhoz kellett leghűbb társam, Kicsi, a német juhász vakvezető kutya. Elmondhatom, hogy most, negyvenévesen jól érzem magam a bőrömben.

Sokáig láthattam az utcákon közlekedni azokat az embereket, akik a sötétben is látnak, és talán én is azt gondoltam, hogy ők a sötétség birodalmában élnek. Nincs olyan lakója a földnek, aki ne mondhatná vagy akinek ne mondhatnák, hogy: Nélküled nem megy. A maga nemében minden ember egyedi, akármilyen csoportosítás áldozata is. Csak a megismerés és a tudás rombolhatja eredményesen a sajnálkozást. Bátran mondhatjuk: járhatunk emelt fővel, mert nekünk nincs irigyünk.

E könyvben olyan emberek beszélnek az életükről, akik sohasem láttak, vagy már nem látnak. Valóságos és hiteles képet nyújtanak magukról annak érdekében, hogy a látók megismerhessék a mi zárt világunkat, hogy az őket érdeklő, de soha fel nem tett kérdéseikre választ kaphassanak. Segíteni akarunk azoknak a szülőknek is, akiknek teljesült ugyan életük nagy vágya, hogy gyermekük legyen, mégsem tudnak ennek igazán örülni, mert gyermekük nemlátóként született. Az ilyen családok gyakran tönkremennek, mert kudarcként élik meg a sorscsapást, és nagy gondot jelent számukra, hogyan neveljék fel gyermeküket. Nemlátóként született felnőttek beszélnek gyermekkorukról, arról is, hogy mi volt jó vagy rossz a neveltetésükben. Azután ott vannak azok, akik felnőttkorukban kerültek ebbe a világba, és élni akaró, tevékeny emberek szeretnének maradni - őrájuk főleg azok figyeljenek, akik ma vagy holnap a társaink lesznek. Nem utolsósorban ajánlom a könyvet magunknak, nemlátó embereknek, mert tanulhatunk egymás erényeiből és hibáiból.

A könyvben leírt beszélgetésekben előfordul, hogy egyes intézményeket a beszélők csak a nemlátók számára közismert rövidítéssel emlegetik. A látók számára talán nem árt, ha megmagyarázom őket. A Vakoda (Kisiskola, Kisintézet) régi neve: Vakok Általános Iskolája és Nevelőotthona, újabban Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon; az MVGYOSZ vagy a Szövetség a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a VERCS pedig a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja. Észre fogják venni azt is, hogy egyes elbeszélők nem a teljes nevükkel szerepelnek. Ők különböző okokból kifejezetten kérték a nevük elhallgatását, kérésüket természetesen tiszteletben tartottam.

Sokszor elhangzik a kérdés: kinek jobb, annak-e, aki valaha látott, vagy annak, aki nem? Az én válaszom: annak, aki minél jobban le tudja győzni a látás hiányát!

Kérem, kedves Olvasó, tartson velünk. Hiszem, hogy közelebb fogunk egymáshoz kerülni, ami által mindannyian gazdagabbak leszünk!

Reményik László


Reményik László
Akik a sötétben is látnak

+

Reményik László: Akik a sötétben is látnak [MVGYOSZ hangoskönyvek]
http://mek.oszk.hu/02700/02787/

Képtalálat a következőre: „Akik a sötétben is látnak”