Payday Loans

Keresés

„Vissza köllött adnom, amit kaptam. Ez így természetös”. PDF Nyomtatás E-mail
JÓKOR - OLY JÓ KORBAN ÉLTEM ÉN E FÖLDÖN
2017. november 07. kedd, 08:08
DLUSZTUS IMRE 2017.11.06 22:26 Frissítve: 2017.11.06 22:26

Természetös - Dlusztus Imre publiciszikája

Képtalálat a következőre: „tóth imre igazgató földeák iskola”

A magyar sportélet sikeres szereplőinek néhány soros életrajzát csak több vaskos kötetben lehetne összegyűjteni, a sikerteleneket pedig ennek a sokszorosában. Hányszor halljuk, hogy sérülés, rossz edző–sportoló viszony vagy csupán a balszerencse miatt kettétört valakinek a pályafutása, azaz nem lett sikeres. Ilyenkor mindig a szűken vett sportolói karrierre, a képességek, adottságok és lehetőségek kifutására, az elmaradt gólokra, csúcsokra, érmekre gondolunk. Ugyanakkor, ha a sportnak a társadalomban betöltött szerepéről értekezünk, nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos az életre nevelő hatása. Például az, hogy fegyelmezetté tesz. Vagy hogy megtanít tisztelni az értékeket, világossá teszi a célokat, egyértelművé a feladatokat.

Tóth Imre, a földeáki általános iskola mai igazgatója tizenévesen csillogóan tehetséges futballista volt. Képzeljünk el egy nem túl sudár, karikalábú, nagyon gyors, ugyanakkor rengeteget futó, kiválóan cselező, kombinatív és gólérzékeny jobbszélsőt, aki emellett önzetlen csapatember. Ötvennégy esztendős, az olvasónak könnyű elhelyezni sportos történetének kezdeteit a hetvenes-nyolcvanas évekre. Akkoriban egy falusi gyereknek ki kellett várni, hogy a nagypályára félig-meddig éretten szóljanak neki: „Öcsi, hozzál magadról egy fényképet és öt forintot az igazolásodra”.

Mai szemmel nézve nagyon későn, 13 évesen kapta meg azt a bizonyos kék (máshol szürke) könyvecskét. Addig az iskolában, a poros földeáki pályán, az utcájukban kergette a labdát, aztán jelentkezett a „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” vetélkedőre, ami egyszerre volt rádiós műsor és tehetségkutató akció. A szomszédos városban, Makón figyeltek fel rá, aztán amikor már Pesten is megmutathatta tudását, bejelentkeztek érte NB I-es klubok is. „A Vasas vezetői négyszer jártak nálunk Földeákon. A régi ötös úton négy-öt órát vezettek oda és ugyanannyit vissza. Győzködték édesapámékat meg engem is. Felköltözni Budapestre? Hogy nem is jöhetek haza, csak két-három alkalommal egy évben? És akkor ki megy át Óföldeákra segíteni Szalma tatáéknak?” – idézi föl a szívszorongató időket.

Képtalálat a következőre: „tóth imre igazgató földeák iskola”

 

Azt mondja, olyan áldást kapott a Teremtőtől, hogy fiatal felnőttkorában is élt mind a négy nagyszülője és az egyik dédszülő is. Az öregek mutatták meg neki a rendet. Imréék Földeákon laktak, a felmenők a szomszédos, kisebb, szegényebb Óföldeákon. „Amint kicsöngettek az iskolában, mentem át a tatámhoz, mamámhoz, ki a földre, be az istállóba. Óriási nagy boldogság volt. Nekem Földeák a kötelesség, Óföldeák a szeretet meg a szabadság. Így volt mindig, így van ma is.”

Hogy persze ne veszítsem el a futballkarrier vonalát, lejegyzem, középiskolába Szegedre került, természetesen a SZEOL-ba, ahol ifistaként épp szerződést írhatott volna alá a felnőttcsapathoz, amikor eltört a kulcscsontja. Fél év pihenő, sikeres felvételi a tanárképzőre, majd tizenegy hónap sorállományú szolgálat következett, azután a megyei bajnokság a főiskola csapatában. Végzés, majd néhány év makói szereplés után visszatérés a faluba, a megyei II. osztályba. Előbb csatár, aztán középpályás, majd védő, később elnök lett. Ma is ő intéz mindent a klubnál, az MLSZ adatbankjából kiderül: ő a technikai vezető az U16-nál is.

Vezeti az iskolát és társadalmi megbízatású alpolgármesterként szolgálja a faluját. Megnéztem a választási adatokat, messze a legtöbb szavazattal lett képviselő. Valaki mondta is, amikor utána érdeklődtem, csoda, hogy még nem emeltek neki szobrot a szülőfalujában.

Odafigyel mindenre. Testvértelepülési kapcsolatokat építettek ki erdélyi és felvidéki falvakkal. A Hargita megyei Újszékely és a vele szomszédos Alsóboldogfalva iskolájának berendezéseit, padokat, szekrényeket, táblákat a földeákiak adományaiból szerezték be. „A Jóisten kivezérelt bennünket Erdélybe. Annyi energiát lehet ott begyűjteni, hogy azt el se tudom mondani. Kaptunk egy szép székelykaput erdélyi fából, erdélyi emberek keze munkájából. Az iskolánál állíttattuk fel. Szép az, amikor a gyermek idejön, látja ezt az építményt.”

Az egyik diákja elkerült Szegedre a mi klubunkhoz. Megemlítem neki a fiút, erre olyan szeretettel beszél róla és olyan szépen, ahogy csak az igazi pedagógusok tudnak. Büszke arra, hogy tanító lányát mindössze négy év után a tantestület munkaközösség-vezetőnek választotta. Fia Makón dolgozik egy gyárban. „Nem hallgatott rám. Nagyon tehetséges focista volt, mindent arra tett fel. Nem tanult, súlyosan megsérült, abba kellett hagynia. Hibázott” – hangzik nagyon keményen az összefoglaló. Kérdezem, oldva a hirtelen támadt feszültséget, hogy népi táncot oktat-e. Nevet. Arra ott van a felesége, aki a művelődési ház szervezője.

Imre néhány éve még játékos-edzőként, majd trénerként tevékenykedett. A térdében még harmincéves korában elszakadt az összes szalag, de nem bízott az akkori orvostudományban: játszott szalagok nélkül. „Én hallom, hogy kattog a térdem, de szerencsére nem hallatszik ki. Legalábbis nem mondják.”

Jellemző eset villan be. Ülünk a SZEOL-stadion öltözőjében, Mágus, azaz Miskolczi József sorolja a tanárképző csapatát, aztán megpillantja a táblát és a krétát, nagy pillanat ez egy megyei I. osztályú tréner életében. Felrajzolja a felállást, benyilazza a táblán az összes létező mozgásirányt, megint mehetünk, mint a mérgezett egerek. Szerda van, elmaradt meccset pótolunk a SZEOL-fakó ellen. Mágus, aki civilben a főiskola matematika tanszékének docense, rádöbben, hogy a centerünknek vaj van a fején. „Vallus, maga hiányzott a délelőtti órámról.” Ilyenkor nagyon kevés a „készültem, mester”. Jön a szivacs, Mágus letörli a táblát, köröket, háromszögeket rajzol, a 4–3–3-as hadrend helyett a forgáskúp és forgáshenger két ellipszisre széteső áthatása lesz a téma, amiből nekem, a bölcsésznek csak egy teleirkált tábla emlékképe és az önmetszéspont filozófiai mélységű fogalma marad meg.

Vallus elégtelent kap ábrázoló geometriából a Felső-Tisza-parti Stadion sokat látott öltözőjében. „Na, Tóth” – hangzik az emelkedő hangsúlyú, kérdőnek, felkiáltónak és felszólítónak is értelmezhető mondat. Csakhogy épp négy Tóth van a keretben, és mindegyik matematika szakos a testnevelés mellett. Az persze borítékolható, hogy Imre adja meg a jó válaszokat, ő mutat rá az izolált pontra a táblán.

Kitűnő koponya Tóth Imre. Elvégezte az informatika szakot is, a Testnevelési Egyetemen edzői képesítést szerzett, összesen hat felsőfokú végzettséggel büszkélkedhet. „Amíg élünk, addig van feladat” – mondja most, amikor rákérdezek, épp tanul-e valamit vén fejjel.

Földeákot a török uralom után két-három évtizeddel szeged-alsóvárosi jobbágyokkal és zsellérekkel népesítették be. Bálint Sándor, a szakrális néprajz megteremtője, a legszögedibb szögedi írta le, hogyan rajzottak ki a városból minden irányba a tettre kész családok. És vitték magukkal a szögediség minden fontos elemét, a halászlét, a szőlő és a bor szeretetét, a tarhonyát, a paprikát, a gyékényszövést, házuk napsugaras oromdíszét és az őző nyelvjárást. Nem reggel, hanem röggel. Nem éhes, hanem éhös. Nem gyerek, hanem gyerök.

Tóth Imre hibátlanul beszéli a szögedi tájnyelvet. Sajnos úgy van ez, hogy a szegediek urasan akarnak beszélni, mert a tanult ember mondja e-vel, amit belül ö-vel hall. Ennek az írásnak a hőse kistelepülésen él, ahol meghallják a jó szót ö-vel is. Így mondja: „Vissza köllött adnom, amit kaptam. Ez így természetös”.

Képtalálat a következőre: „tóth imre igazgató földeák iskola”

LAST_UPDATED2