Payday Loans

Keresés

SZÉCHENYI ISTVÁN
Az emberi életminőség/boldogság
2017. október 18. szerda, 09:49
A MAGYAR reformmozgalmak irányításában, a közélet átalakításában, a politikai és nemzetgazdasági irodalom újjáteremtésében gróf SZÉCHENYI ISTVÁNnak vannak legnagyobb érdemei. A «legnagyobb magyar» a lángelme éleslátásával ismerte fel nemzete haladásának legfőbb akadályait s a honszeretet szenvedélyével küzdött eszméi érdekében. Ki akarta emelni Magyarországot elmaradottságából, haladásra serkentette honfitársait, megindította a nemzeti erők kifejtésének folyamatát.
1830-ban megjelent könyve, a Hitel, megmozgatta az egész országot. Merészhangú munka volt ez, kíméletlen támadást intézett benne a régi Magyarország védői ellen, rámutatott az új Magyarország jövendő útjaira. Kimutatta, milyen siralmas állapotban van az ország: bebizonyította, mennyire elérkezett az új társadalmi berendezkedés ideje. A megújhodáshoz vonzódók elé ragyogó célt tűzött, a reménytelenül csüggedőket a magyarság őserejével vigasztalta, az ősi alkotmány szűkkeblű támaszai ellenében éles okfejtéssel és maró gúnnyal szólalt fel. Szemére vetette a nemességnek, hogy minden hibát a kormányra hárít, maga pedig mozdulatlanul tesped; megtámadta a földesúri kiváltságokat, az elavult birtokrendszert, a megyei közigazgatás tehetetlenségét. Hiába van a nemességnek földje, ha hitele nincs; tőke és hitel hiányában nem lehet a javakat gyümölcsözőbbekké tenni. A szegény nemesúr, bármennyi birtokot örökölt és bármennyire büszke is szabadságára, nem független ember. A reformok életbeléptetésének itt az utolsó órája.

A Hitel rendkívüli hatást tett a nemzetre. Az ősi magyar alkotmány hívei – s ebben az időben a főrangúak, nemesek és papok csaknem kivétel nélkül mind ide tartoztak – alig tudtak felocsudni megdöbbenésükből. A főúri kastélyokban, nemesi kúriákban, megyegyüléseken megbotránkozva vették tudomásul a nemzet méltósága ellen intézett merényletet. Parasztlázításról és birtokrablásról beszéltek; nem tudták megérteni, hogyan feledkezhetik meg magáról ennyire egy magyar arisztokrata. Néhol el is égették a könyvet, mert a nemzet becsületének megrontóját látták benne. De a fiatalabb nemzedék lelkesedve sorakozott Széchenyi István zászlaja alá. Könyvében az új magyar élet evangéliumát üdvözölte, eszméit szerette volna valóra váltani.
Széchenyi István szerint: «A magyar nemes oly irigylésreméltó helyzetben él a világon, hogy szerencsésebb sorsú szülöttet csillagunkon találni bajos. Ha leveleket s ujságokat házától eltilt s izmos kapusa van, aki várába nem ereszt senkit, élte fogytáig azon édes andalgásban ringathatja magát, hogy ő egy külön s boldogabb planéta lakosa, melyben minden csak öröm s víg időtöltés; gond, fáradság, munka pedig semmi. Ő az országnak semmiféle terhét nem viseli, nem adózik, se nem katonáskodik, se gyűlésre nem jár, ha nem akar; szóval őt az Alkotó felséges jókedvében olyanná teremté, aki a világ legszebb örömeire s az élet legédesebb érzéseire született». A maga sorsával elégedett nemesség nevében gróf Dessewffy József utasította vissza a félelmes könyv állításait. Bírálatára Széchenyi István a Világgal(1831) válaszolt. Ez az alaposan kidolgozott mű még erősebben hatott a közönségre, a válasz semmivé tette az ókonzervatív tábor érveit. A reformok hívei megerősödtek újító terveikben, az ingadozók a lánglelkű vezér zászlója alá sereglettek.
Még rendszeresebben foglalta össze eszméit harmadik nagy művében, a Stádiumban. (1833.) Ez valóságos törvénytervezet volt az országgyűlés számára, a korszerű reformok egész sorát vitte honfitársai elé. Közjogi újítások indítványozásától óvakodott, mert nem akarta magára vonni a kormány neheztelését, kárhoztatta is a meg-megújuló alkotmányos harcokat; annál nagyobb erővel mutatott rá magánjogi javaslatainak erkölcsi és anyagi előnyeire.
A három könyv hatását az egész magyar közélet megérezte, a lángeszű mágnás az új nemzedék apostolaként tűnt fel. Csak mikor Kossuth Lajossal került szembe, akkor kezdett népszerűsége megfogyatkozni. Széchenyi István a Pesti Hirlap szerkesztőjében álprófétát látott, attól félt, hogy demokratikus túlzásaival forradalomba ragadja nemzetét. Mikor Kossuth Lajos egyre nagyobb hatással hirdette eszméit, nem habozott vele szembeszállni. A kelet népe (1841) című könyvében azzal vádolta ellenfelét, hogy nem a hidegen fontoló ész vezeti, hanem fölhevült képzelete után indul, a szélsőségeket kedveli, a sokaság tapsait hajhássza. Nem lehet a tömegek rivalgását közvéleménynek nevezni, nem szabad az ellenvéleményt a csőcselék zajával elnémítani, nem tanácsos a nemzet izgatásával a kormány jóindulatát kockára tenni, Bár számos elvét helyesli, kettőjük hadviselő módja között olyan a különbség, mint a békés reform és az elvakult forradalom közt. A heves vádirat nagy zajt keltett, de éppen ellenkező hatást váltott ki, mint szerzője gondolta. Kossuth Lajos könyvet írt támadója ellen s a szabadelvű nemesség tapsai közt verte vissza ellenfele támadásait. A hevesebb ellenzékiek irígységgel vádolták Széchenyi Istvánt; a mérsékeltebbek is hajlandók voltak gáncsolni személyét a villongás fölidézéséért. A szabadelvű ellenzék úgy látta, hogy a halhatatlan érdemű férfiú – a híres liberális szónok iránt érzett féltékenységében – az ókonzervatív tábor felé halad, ellenzi a demokratikus átalakulást, pártolja a nagybirtokos-mágnásokat. Most ő vádolja Kossuth Lajost parasztlázítással és birtokrablással, amint annakidején őt vádolták; veszélyesnek mond olyan cikkeket is, melyeken még a cenzúra sem talált kivetni valót. Igy vesztette el Széchenyi István népszerűségét, így emelkedett vezéri székébe Kossuth Lajos.

Politikai programmtöredékek (1847) című könyvében még egyszer megkísérelte Kossuth Lajos hatásának ellensúlyozását, de sikertelenül. Ekkor már szorosan a kormány mellett állott, hivatal vállalt, résztvett a konzervatív párt gyűlésein. Programmtöredékeit epébe mártott tollal írta. Kossuth Lajosnak itt már nemcsak politikáját, hanem személyes tulajdonságait is kíméletlenül boncolta, fantázia túltengést és vétkes önhittséget vetett szemére, működését országos veszedelemnek nyilvánította. Elvitatott Kossuth Lajostól minden államférfiúi bölcsességet; a haza nevében kérlelte, mondjon le a politikai vezérségről. Megjósolta a forradalmat; kérdést intézett ellenfeléhez, mit fog érezni akkor, ha majdan elébe tűnnek a feldúlt ország romjai. A szenvedély megkapó erejével írt könyv számos hírlapi cáfolatot vont maga után s még erősebbé tette a liberális ellenzék tömörülését.
A szabadságharc idején, 1848 szeptemberében, Széchenyi Istvánt elborult elmével szállították a Bécs közelében fekvő döblingi tébolydába. Tizenkét évet töltött itt. Lelki egyensúlyának visszanyerése után hazafias tüzétől lángolva közreadtaEin Blick (1859) című német röpiratát. Ez a műve névtelenül jelent meg. A külföld előtt kíméletlenül nekitámadt a Bach-korszak kormányrendszerének, gyilkos iróniával hívta fel Európa figyelmét az osztrák abszolutizmus silányságára. Ettől kezdve a bécsi kormánykörök erősen zaklatták, házkutatást tartottak lakásán, elszedték irományait s tudtára adták, hogy szobáját ezentúl nem fogják a politikai fondorlatok menedékének tekinteni. Lelki zavarai újból megrohanták, a további vizsgálat elől a halálba menekült.
Széchenyi István nevéhez nemcsak úttörő gondolatok fűződnek, hanem nagyszabású alkotások is. A reformkor számos értékes tervét valóra váltotta, a munkaprogramm legjelentősebb pontjait ő gondolta ki. Hitet és reményt öntött elhagyott nemzete lelkébe. Ösztönző ereje rendkívüli, munkássága bámulatosan sokoldalú volt.
Mint író hatalmas egyéniség. Eszméi szeszélyes hullámokban áradnak, szenvedélyes hazaszeretet hevíti sorait, pátosz és irónia vegyül fejtegetéseibe. Majd áradozó és hosszadalmas, majd rövid és szaggatott. Hol érzelmesen ír, hol metsző gúnyolódással. Könyveiben panaszos kifakadások és szenvedélyes vallomások váltogatják egymást. Sohasem marad szorosan tárgyánál, kitér minden hasznos dologra, gondolatainak bősége szinte túlterheli mondatait. Hírlapi cikkeit is az eszmék gazdagsága, a nyelv ereje és a stílus sajátságos egyenetlensége jellemzi. Gyakran hallatja az önérzet és fájdalom hangjait; vezérelve az anyagi jólét megteremtése és a haza boldogítása. Beszédei sem simulnak a retorika szabályaihoz. Patetikus hév, eleven humor, fanyar gúny, mélázó fájdalom, kitörő indulat váltakoznak bennük. Kéziratos naplói tele vannak meglepő fordulatokkal, metsző öngúnyolással, a túlcsigázott képzelet képeivel. Minden gyakorlati érzéke mellett is heves fantáziájának volt a rabja. A Széchenyi-családot jellemző túlérzékenység benne tragikusan fejlődött. Boldog családi élete csakúgy nem tudta megnyugtatni, mint sikereinek ragyogó sorozata. Ez az öröklött lelki lehangoltság és fantáziájának fékezhetetlen csapongása adta kezébe az életét kioltó fegyvert.
Széchenyi István megfigyelései, gondolatai, vallomásai a lángelme lelkivilágának bámulatosan eredeti, nem egyszer megdöbbentően merész megnyilatkozásai. A hazájáért szenvedélyesen rajongó férfiú a magyar nemzet igazi nevelője volt: kíméletet nem ismerő bíráló, rajongó szív, acélos elme. Hol mondanivalóinak magvasságával bilincselte le a bánkódó lelkeket, hol bölcselkedésének sajátságos fényű villanásaival hatott kortársaira. A jövő titkait ő sem lebbenthette föl, nem egyszer súlyosan tévedett, de azért mégis ő volt a kor legmélyebben gondolkodó társadalomfilozófusa. Úgy szórta tüzes eszméinek sugarait, mint a nyári nap a magyar égbolton.

Néhány jellemző idézet nyilatkozataiból:

Vallás, haza. – «A vallás az emberi társadalomnak kétségtelenül legbiztosabb és legerősebb alapja s boldogok azok a népek, amelyeknek olyan férfiak a vezetői, akik minden tettükben elsősorban ebből az isteni alapból indulnak ki. Hitem szilárd, becsületes katolikus vagyok, teljes lelkemből követem a szeretet vallását. Vallásom minden szokását lelkiismeretesen megtartom azért, mert katolikus vagyok, mégpedig nem véletlenségből, hanem minden bizonnyal Isten kegyelméből és erre a kegyre méltó akarok lenni. Amit nem tudok megérteni, azon sohasem tépelődöm. Hódolattal fogadom mindazt, amit tanítanak és nagy tisztelője vagyok azoknak, akik lelkünkről gondoskodnak és üdvösségünkön közremunkálkodnak.» (Döblingi Hagyaték.) – «Én szigorúan megtartottam a katolikus vallás összes szokásait, mégpedig nem azért, hogy a parasztoknak jó példát mutassak; ó nem; mert az ilyesmi valamiképpen képmutatás-számba megy. Aki így cselekszik, az voltaképpen nem egyéb, mint holmi templomi csalogató madár. Én azért jártam misére, azért gyóntam, mert katolikus vagyok. És ha török lennék, török módra a mecsetben, ha zsidó, zsidó szokás szerint a zsinagógában áhítatoskodtam volna. Az erény minden ember számára ugyanegy, csak a külső árnyalatok eltérők s ezekre az okos ember szigorúan ügyel, mint ahogy a művelt ember sem vét a bevett társasági szokások ellen.» (Intelmei Fiához.) – «Szánakozva bámulok az Istenhez soha nem térő emberen, ha végig következetes marad. Bámulom erejét, de sajnálom a legfőbb Jóval való rokontalansága miatt.» (Döblingi Hagyaték.) – «A jobblelkű ember, ha már az ifjúság heveiből kihült, legszebb örömeit hazája haladásának előmozdításában találja. Lelke sohasem lehet nyugodt, míg magamagának csak azt mondhatja: Neked hazád mindent adott s te hazádnak soha semmit.» (Hitel.) – «A honszeretet valami megmagyarázhatatlan érzelem. Hány koldust látunk, ki forrón imádja hazáját, amely iránta mindig mostoha. S ezzel ellentétben hány dús ember fertőzteti a földet, aki bő mértékben szopja hazájának legjobb nedveit és bírja legértékesebb kincseit és mégis honát nemcsak nem szereti, hanem róla szólva, gyalázatos gúnymosolyra fakad, holott a lelkes szegénylegény a legutolsó csepp vérét is kész kiontani mostohaanyja kedvéért.» (Döblingi Hagyaték.) – «Tudom én is csak ember, mégpedig igen gyarló ember vagyok. De hogy anyaföldem állapotát könnyelműen és szelesen soha nem fontoltam és csekély lelki tehetségeimet életem egész folytában, mióta eszemet bírom, csak arra az egyetlenegy gondolatra összpontosítottam és feszítettem mikép lehetne alacsonyállású hazánkat magasabbra emelni – arra tiszta lelkiismerettel esküdhetem.» (Világ.) – «Istenért, mi, kik magyarok vagyunk, egymást e pillanatban ne üldözzük; számunk kevés, hibája mindenkinek van, de a legnagyobb az, hogy egyik a másiknak csak hibáját látja; fogjunk kezet, különben lehetetlen, hogy bárkánk kikötőbe jöjjön.» (Beszédei.)

Magyar nemzet, magyar nyelv. – «Azt a nemzetet, amelyben erős lélek van, idegen hatalom soha és semmi körülmények közt nemcsak hogy el nem nyomhatja, de óriási előmenetelében sem hátráltathatja: Minden veszély, mely érheti, kirekesztőleg csak tulajdon keblében veheti valódi eredetét s nincs oly bölcs kormány, nincs olyan próféta, ki egy lelketlen korcs népet valóságos dicsőségre fel tudna hevíteni s igazi halhatatlanságra tudna feltüzelni. Magyar nemzetiségünk erős lelke segíthet csak. Itt a feltámadás mindenre.» (Stádium.) – «Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni és szeplőtlen mivoltában kifejteni, erőit, erényeit nemesíteni s így egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve végcéljához, az emberiség feldicsőítéséhez, vezetni: kérdem, lehet-e ennél minden keserűségtől ment tisztább érzés?» (Kelet Népe.) – «A magyarnak semmi időben nem volt nagyobb vagy legalább károsabb ellensége, mint önmaga. S ezen boldogtalan öngyilkolási szellem, mely évrajzaink minden lapjait díszteleníti, sehol egyebütt, mint nemzetünk tenger hiúságában s korlátot nem ismerő kevélységében vette eredetét. Mindenki mindenben első s vezető vágyott lenni, igaz szó sérté, hízelgés könnyen lebilincselé; miből mindazon határtalan rossz háramlott szegény hazánkra szűnetlen, mit a megbántott hiúság, bosszút szomjazó agyarkodás s rokon vér utáni esengésnek poklai az emberi nem lealacsonyítására, megsemmisítésére csak forralhatnak.» (Levelei.) – «A magyar nemzet a legnemesebb lelkű nép a világon. A magyar vendégszeretetét, bőkezűségét, nemeslelküségét nem lehet eléggé dícsérni, kivált olyanokkal szemben, akik szeretetreméltók tudnak lenni.» (Döblingi Hagyaték.) – «A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie: ez dicső és nemes öröksége.» (Világ.) – «Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretem hinni: lesz!» (A Hitel zárómondata.)

Nemzetiségi kérdés, zsidóügy. – «Bármily csekély mértékben éreztessük is más nemzetbeliek iránt való figyelmetlenségünket s nyelvüknek és szokásaiknak becsmérlését, megvetését, már oly fullánkot, oly kést döfünk kebelükbe, amely a hidegvérűnek, nem érdekeltnek tán fájdalmatlan, de viszont égetően fáj és tűrhetetlenül kínos annak, aki nemzetéhez és nyelvéhez hű. S ha mi nem ismerünk indulatos felhevültünkben józan célt és mértéket, midőn magyarságunkat megkedveltetni, terjeszteni akarjuk, mikép kívánhatunk tótban, horvátban, oláhban, rácban, németben hidegvért, mérsékletet s igazságot viszont az ő sajátjuk védelmében? Nekik is mosolygott a nemzetiség angyala. Ők is meg vannak híva tökéletesülhetésük által arra, hogy az emberiségnek tán egy-egy láncszemét alkossák.» (Hunnia.) – «Ha valaki magyarul tud, magyarul beszél, következik-e ebből, hogy neki ezért már magyarra is kellett volna átalakulnia? Mert ha így van, ám akkor fordítsuk legutolsó fillérünket minden tétova nélkül nyelvmesterekre, sőt legyünk rögtön magunk is azokká, hadd tudjon csevegni magyarul az egész világ s meg lesz mentve s feldicsőítve fajtánk. Nyelvet, nemzeti sajátságot ily felette könnyűszerrel azonban még csak biztosítni sem lehet s annál kevésbé szilárdabb s tágabb alapokra állítni, minthogy – és itt különös figyelemért esedezem – a szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek s ekkép a magyarul beszélő, sőt legékesebben szóló is, korántsem magyar még.» (Beszédei.) – «Most az egész emberiséget, az embereket a zsidókkal együtt szívünkhöz szorítjuk. Most a legnagyobb liberalisták vagyunk. Ámde a mi helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt nem eheti meg az ember.» (Beszédei.) – «Ha az ember azt tekinti, hogy Magyarországban ez a szerencsétlen népfaj – a zsidóság – egy idő óta mennyi iparkodást fejt ki, lehetetlen, hogy valami szimpatiát ne érezzen iránta és fel tudom fogni, hogy érette felszólalások történnek és egyesek minden joggal felruházni kívánják. De ha a nemzet dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni az e tekintetben való nagy engedékenységet. Minden előtt áll előttem hűség a fajtámhoz. Ha a magyar új bizonyságát adja tágkeblűségének, éppen olyan helyzetbe kerül, mint az, aki maga alatt vágja az ágat. Anélkül, hogy észrevenné, vízbe esik s később megbánja a dolgát.» (Beszédei.) – «Nincs arról szó, hogy az Istennek akármi teremtését jogokból kirekesszünk. Mert felfogásom és vallásos érzelmem szerint azt szeretném, hogy a hazában minden ember, ki az Isten képére van alkotva, egyenlő jogokkal bírjon és egyenlő terheket viseljen. Bár mondhatná mindenki valláskülönbség nélkül; nekem is van itt hazám! Ez a végső célom; ez a kikötőm, mely felé vitorlázok. De mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlságos liberálizmus által, túlzó indulat által vezettetve, másokért soha nem fogom megtenni, hogy a magam gyerekét dobjam ki a bárkából.» (Beszédei.)

Politika, sajtó. – «A politika fő feladata: a lehető legnagyobb és legkiterjedtebb szabadságot teremteni anarchia nélkül; s viszont mindenbe a lehető legszigorúbb rendet hozni anélkül, hogy abból zsarnokság váljék.» (Hírlapi cikkei.) – «Agyvelő és tudomány szükséges. Az első, ha mindjárt a legerősebb is, nem ütheti helyre a másik híját. Parasztgazdának elég a természetes ész, de annak, aki részt vesz az ország dolgaiban, az egész világegyetem rúgóiról, láncairól és kapcsairól világos értelemmel kell bírnia. Nincs olyan genie, aki természetes eszével pótolhatná a ma már nélkülözhetetlen teóriák és jól megemésztett tudományok híját.» (Hitel.) – «Hol ember emberen önkénnyel uralkodik, ott virág helyett halotti ravatal födi a mezőt s az egész természet gyászol.» (Stádium.) – «Az a felfogásom, hogy országos ügyekben egyedül a hideg észt illeti a kormányzás s a szív nem játszhat más szerepet, mint a javaslóét, a felbuzdítóét. Ez a felfogás olyan régi, mint a világ; elég szerénytelenül mégis szisztémámnak nevezem.» (Kelet Népe.) – Egyenesen megmondom, miben hibáz a Pesti Hirlap szerkesztője. Egyedül abban, hogy a képzelet és a gerjedelmek fegyverével dolgozik és nem hideg számokkal. Vagyis a szívhez szól, ahelyett, hogy az észhez szólna.» (Kelet Népe.) – «Legyen szabad kinyomatni mindent, de bűnhődjék az anarchiát javasló, veszedelmes magot hintó, rágalmazó: vagyonával, személyével, vérével.» (Világ.) – «Éljünk csak a sajtóval minden cél és határ nélkül és engedjük csak; hogy ezzel mindenki kénye-kedve szerint élhessen: s valamint a korhely, ki célt és mértéket nem ismer, az Isten legszebb adományait magára és másokra nézve méreggé változtatja, úgy lesz köztünk elég, akinek a kezében a sajtójog, ez a legszebb emberi jog, a gyilkosnak gyilkánál, a gyujtogatónak kanócánál nagyobb átokká fog válni.» (Kelet Népe.) – «Ha szabad is a franciának, az angolnak mindent sajtó alá bocsátani, könnyen nyakon ragadják ott a hazugot, a rágalmazót, a hamis hírekkel túlcsapongót és erszényét kiürítve, vajmi szépen, vajmi hűs helyre fektetik, mégpedig jó időre; nálunk ellenben csak írja oda valaki a nevét, bár gázoljuk egymás hírét s becsületét, sőt bár agyongázoljuk egymást, sőt bár piszkoljuk a megyét, a várost, azok tisztviselőit és tanácsát, – mi bajunk lesz? Semmi. Ha ellenben mi vagyunk a megtámadottak, a sárral dobálók kijelöltjei, akkor valóban az a legjobb, ha keresztényi türelemmel, amint írva van, jobbpofánk helyébe, ha ez már kikapta a magáét, balpofánkat nyujtjuk.» (Garat.) – «Nagy különbség van könyv, hírlap és indítvány közt, mert hatása egészen különböző. Különböző pedig azért, mert a könyv, bármily varázzsal járjon is, csak hosszabb időközökben működik s ezért a közönségnek időt hágy magát kipihenni, úgyszólván kifújni s megint magához és eszéhez térni. A hírlap azonban egyhuzamban és lankadásra nem térőleg tartja fogva kivált a felszínesebb olvasót és ekkép, ha meg nem szűnő bökdösésre és fölingerlésre használják, könnyen, sőt okvetlen gyulladást okoz. Az indítvány pedig egyenesen torkon ragadja az eléggé el nem készültet, a magában még tusakodót és ekkép természet szerint éppen oly ellenhatást szül. mint például a legszegényebb koldus is védelmezné magát, ha, bármily jószívűségből is, egyszerre húsz mázsa aranyajándékkal akarnák megterhelni a hátát.» (Garat.)

Háború, forradalom. – «Bárcsak vége lenne már ennek az ördögi háborúnak s az ostoba lövöldözésnek és vinné el a manó a sok átkozott gazembert, akik ezt a sok bajt előidézték… Be kell vallanom, hogy a háborútól undorodom, abban szívem hajlama ellenére veszek részt és nagy áldozat árán is szívesen szabadulnék tőle.» (Levelei, 1815.) – «Gyűlölöm a felforgatást, annak szomorú következményeit ismerem, de barátja vagyok a hasznos találmányoknak és javításoknak; gyűlölőm a forradalmi fáklyavivők tendenciáját, kik az egyenlőség és szabadság szavaival visszaélnek, mindent lerontanak, mindent lángba borítanak; félek tőlük, felfegyverkezem ellenük; de jól esik szívemnek elgondolni, hogy az embereknek minden osztálya egyenlő lehetne a törvény előtt és hogy talán elérhető lenne, hogy a leggazdagabb és leghatalmasabb se görbíthesse meg a legszegényebbnek hajaszálát.» (Metternich herceghez intézett emlékirata 1825-ből.) – «Háborúk és forradalmak az emberek közt időről-időre mindig lesznek, mert az emberi nem – minden lehető fölemelkedése és kifejtése ellenére is – egészen soha nem lökheti ki magából az állatiságnak rövidlátását, elfogultságát és dühét.» (Döblingi Hagyaték.) – «Vajjon üthet-e ember saját maga nagyobb csorbát, iszonyatosabb sebet magán, mint a háború vagy forradalom által? Teljességgel lehetetlen. Helyesen tartja ezért a kínai példabeszéd, hogy még a kutya is szerencsésebb békében, mint az ember a forradalmak és háborúk boldogtalanságai közt.» (Döblingi Hagyaték.) – «Nem Kossuth és társai rontanak el mindent, amit én kezdeményeztem, hanem magasabb hatalmak: a nemezis!» (Döblingi Hagyaték.)

Vallomások, sóhajok. – «A legnagyobb szerencse, amit ember ezen a földön elérhet, a boldog házasság. Ezáltal éri el a férfi legnagyobb értékét. Hazáját és az egész emberiséget szolgálva él egészséges gyermekeivel és egy bájos asszonnyal, aki csak férje becsületében és erényében él. Mily lelkesítő kép ez s mennyire megegyezik vallásommal és nézeteimmel! E tökéletesség eléréséhez haza kell! Erőteljes férfiak és fegyelmezett asszonyok!» (Naplói.) – «Mennyekbe ragadó költészet nélkül igenis agyagos, poros és sáros volna az emberi nem. Mi magyarok büszke örömérzéssel mondhatjuk, hogy fenkölt lelkületű, isteni szikrától túláradó hazafiaknak és lantosoknak híjával soha nem voltunk és most sem vagyunk.» (Döblingi Hagyaték.) – «Sokszor a legélénkebben éljenzett szónoklat és deklamáció meg a legnagyobb divatú könyv sem ér valójában annyit, mint a szántóvetőnek minden tanu és tapsnélküli csak egyórai szántása is.» (Kelet Népe.) – «Hivatalnokainktól nem kívánhatjuk, hogy teljes lélekkel szolgálják az ügyet és dolgozzanak, ha anyagi gondok nyomják és erejüket zsibbasztják. Azért gondoskodjunk tisztességes ellátásuknak megfelelő fizetésekről. Elv: Semmi jutalom munka nélkül, de egyszersmind semmi munka jutalom nélkül.» (Följegyzései.) – «Ezerszer inkább választom a halált, semmint rabszolga legyek. Ám vegyenek el tőlem minden vagyont, életet s ami még ezeknél is becsesebb volna előttem, de sohasem mondhatok le a szabadságról és elveimről.» (Naplói.) – «Hálás szívvel áldom az Istent, hogy többet adott, mint sokaknak, mert így bővebb mértékben kóstolhattam azt a mennyei őrömet, amelyet akkor érzünk, amidőn hazánknak szolgálunk.» (Naplói.) – «Ha éhezőnek kenyeret adok, a tett szép, de én sokkal szebbnek tartom, ha valakit oly helyzetbe állítok, hogy maga-magának nemcsak kenyeret, hanem még sültet is szerezhessen.» (Hitel.) – «Ó csak ezer emberre tudnék mutatni, akikkel jót tettem. Az ilyen tudattal járó érzést nem mulhat felül semmi földi öröm.» (Naplói.)
Mint a legtöbb nagy ember magánéletében, Széchenyi Istvánéban is számos kényes pont van, csakhogy az ő botlásait mások ballépéseinél jobban ismerjük, mert naplójában úgyszólván napról-napra meggyónt. Nem hallgatta el semmi hibáját, nem iparkodott felejteni vétségeit, ifjúkori könnyelműségeinek kárhoztatására öreg korában is vissza-visszatért. Szerelmi életében túlságosan rendetlen volt. Kalandjai miatt később bűnbánóan vergődött, sokszor még nagyobbította is ballépéseit. Lelkiismeretfurdalást érzett közéleti szerepléseért is. Hibája csak az volt, hogy féktelen becsvágya nem egyszer igazságtalan kijelentésekre ragadta, első akart lenni kortársai között, lázas lélekkel vágyódott a vezérség után, nem tűrt maga mellett versenytársat. «Mi minden akarna lenni – írja magáról pályája elején metsző önelemzéssel – ez a gróf Széchenyi István? Szeretne híres katona lenni, kinek melle mindenféle rendjellel van fölékesítve, neve pedig minden ujságban kihíresztelve. Szeretne örökké utazni és kivándorolni. Megházasodni s minden gondtól menten magát csak a társadalmi életnek szentelni. Vagy nőtlen maradni és minden társaságtól visszavonulva lovat nevelni. Minden dologtól menten Svájcban, Francia-, Angol- és Olaszországban élvezetek közt tölteni az életet. Élére állni egy pártnak s a jog és alkotmányosság ügyének élni. Belletristává lenni, verseket s tragédiákat írni.» Csakugyan írt költeményeket, megpróbálkozott a regényírással, de kísérletezéseit hamar abbahagyta. A képzelet, gondolat, érzelem egyformán hatalmában volt, a költői forma azonban hiányzott tehetségéből; magyar nyelve nem volt olyan hajlékony, hogy szépíró lehetett volna belőle. Még német stílusa sem ütötte meg a szépirodalmi mértéket, pedig ifjúkorában jobban beszélt németül, mint magyarul. Naplóit is javarészt német nyelven írta: ezekben a gazdag tartalmú kéziratos kötetekben ott él lelkének egész lírája és epikája. Csapongó fantáziája hol eszményi magasságokba ragadta, hol az önvád és életuntság parazsát hintette el útjain. Szarkasztikus megjegyzésekkel sértegette önmagát, kiábrándult lélekkel tekintett életére. Már ifjúkorában öngyilkossági tervek foglalkoztatták. Idegrendszere szélsőségesen terhelt volt, a negyvennyolcas idők végzetesen hatottak beteg kedélyére, testi-lelki diszpoziciója így fejlett ki robbanásszerű elmezavarrá. Kényszergondolatai gyógyulása után sem hagyták el; önkínzó mániája enyhült ugyan, de azért megmaradt emberkerülőnek; újból kitisztult látása ellenére is megvoltak a maga rögeszméi. A döblingi tébolydához makacs vezeklő fogadalommal ragaszkodott, holott az 1850-es években – ha elhagyja önkéntes száműzetésének helyét – újból a nemzet vezére lehetett volna, annyira feléje fordult az ország szeretete. Tudták róla, hogy ő írta a névtelen Blicket, a külföld előtt ő bélyegezte meg I. Ferenc József gyűlölt önkényuralmát; várták, hogy egyszer csak hazaérkezik s Deák Ferenccel együtt a magyarság élére áll. A döblingi remete nem akart többé a világba lépni, megmaradt «őrült gróf»-nak; így érte 1860 tavaszán a váratlan házkutatás és az a főbenjáró gyanúsítás, hogy szobáiban egy felforgató párt összeesküvésének iratait őrzi. «Elvesztem! Nem tudom megmenteni magamat:» ezek voltak utolsó szavai naplójában.

SZÉCHENYI ISTVÁN gróf 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Atyja gróf Széchenyi Ferenc, anyja gróf Festetich Júlia. Katolikus szellemben nevelték, otthon tanult, nyilvános iskolákban vizsgázott. Tanulmányait nem fejezte be, mert az 1809. évi nemesi felkelés idején hadba vonult, a győri csata után átlépett a rendes hadseregbe, a napoleoni hadjáratokban mindenütt kitűnt vitézségével. Harmincöt éves koráig huszárkapitányi rangban szolgált, de többet volt szabadságon, mint szolgálatban; bejárta Európa országait, különösen az angol életet figyelte nagy tanulsággal. A hadseregből való kilépése előtt egy évvel, 1825-ben, ajánlotta fel egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására; ettől kezdve minden idejét nemzetmentő munkájának szentelte, fáradhatatlanul küzdött hazája jövőjéért. A gazdag országot tekintette boldog és szabad országnak, ezért elsősorban, anyagi jólétet akart teremteni. A Gazdasági Egyesület, Nemzeti Kaszinó, Dunagőzhajózási Társulat, Nemzeti Színház, Lánchíd, Tisza-szabályozás és Vaskapu-szabályozás létrehozása elválaszthatatlan kapcsolatban áll kezdeményező akaratával. Könyvei, felszólalásai, levelei az 1820-as évek végétől kezdve az eszméknek olyan rohamos fejlődését indították meg, hogy az 1840-es években már ő maga is félni kezdett a demokratikus előretörés politikájától. Elkeseredett küzdelmet vívott Kossuth Lajossal, forradalmi hajlamokkal vádolta ellenfelét, országos népszerűsége ezekben a vitákban veszett el. 1848 márciusában elvállalta a közlekedésügyi miniszteri tárcát, de néhány hónap mulva elborult elmével szállították a döblingi tébolydába. Az elmegyógyintézetben gyötrelmes esztendőket töltött, itt lőtte magát agyon 1860. április 8-án, hatvankilenc éves korában: Halála mély gyászba borította nemzetét.

Adatok Széchenyi István életéhez:
1629. – Széchenyi Lőrinc nógrádmegyei származású magyar ember II. Ferdinánd királytól nemességet nyer. (Testvére, Széchenyi György katolikus miséspap, szerzi meg számára a nemességet s ugyanő később mint esztergomi érsek megalapítja a Széchenyiek vagyoni jólétét. A nagynevű főpap nemcsak testvérével és annak gyermekeivel szemben bőkezű. Jótékonyságát az egész katolikus közélet dícséri. 1632-ben esztergomi kanonok, 1643-tól kezdve csanádi, majd pécsi, veszprémi és győri püspök, 1668-ban kalocsai érsek, 1685-től 1695-ig esztergomi érsek. Kilencvenhét éves korában hal meg Nagyszombatban.)
1696. – Széchenyi Lőrinc fia, Széchenyi György hadvezér és várkapitány, grófi rangra emelkedik; másik fia, Széchenyi Pál veszprémi püspök, ugyanebben az évben nyeri el a kalocsai érseki széket. (A kalocsai érsek – csakúgy, mint nagybátyja, az esztergomi érsek – Pázmány Péter egyházpolitikai hagyományait követi: a Habsburg-ház rendületlen híve, de büszke magyarságára is. II. Rákóczi Ferenc fölkelése idején Széchenyi Pál a közvetítő a császári ház és a fejedelmi udvar között. Fivérének leszármazottjai nem térnek el a család hagyományaitól, ragaszkodnak Bécshez, keresik a rokoni összeköttetéseket az aulikus mágnáscsaládokkal. Dúsgazdag földbirtokosok, a Habsburg-ház kegyeltjei.)
1791. – Széchenyi István születésének éve. Szeptember 21-én születik Bécsben. (Szüleinek, gróf Széchenyi Ferencnek és gróf Festetich Júliának, legifjabb gyermeke. Egyik nővére Zichy grófné, a másik Batthyány grófné; két fivérének és leszármazottjaiknak később előkelő szerep jut a magyar közéletben; nagybátyja, gróf Festetich György, a Keszthelyi Georgikon megalapítója.)
1802. – Gimnáziumi tanulmányainak első éve. Szüleinek bécsi házában és sopronmegyei nagycenki kastélyában magánuton tanul; a pesti piarista és a soproni bencés gimnáziumokban vizsgázik. (Nehéz felfogású gyermek, észbeli tehetségéhez nem sok reményt fűznek, nevelői kevés eredménnyel tanítják. Mint előkelő nemzetség gyermeke, mindig kitűnő eredménnyel vizsgázik. Későbbi naplójegyzeteiben irónikusan említi az egész mágnásnevelést és magánvizsgáztatást. «Nagyon nehezen tanultam, nem értettem meg semmit; tulajdonkép igen rossz diák voltam; főképpen azért adtak már tizenhét éves koromban katonáékhoz, mert akkoriban úgy gondolták: egy tökfilkóból, ha csak egy kevés testi ereje van, könnyen lesz második Achilles.» Első vizsgái előtt remeg, mert nem tud semmit, de a tanárok ügyesen kérdezik s a legjobb osztályzatokkal bocsátják el. Ez megnyitja szemét. Későbbi examenjei elött már előre nevet a biztos sikeren.)
1809. – A nemesi fölkelés fegyverbeszólításakor félbeszakítja tanulását, két bátyjával együtt katona lesz, Sopron vármegye megválasztja főhadnagynak. Résztvesz a győri csatában. Egy éjjel a Duna közepén csónakon hatol át a franciák ellenséges vonalán, hogy jelentést vigyen a főhadiszállásra. A Napoleonnal kötött béke után főhadnagy lesz az egyik lovasezredben. (Állomáshelyei: Komárom, Pápa, Székesfehérvár, Arad megye, Csehország.)
1813. – Résztvesz a Napoleon ellen szövetkező európai hatalmak hadjárataiban. Mint az osztrák fővezér mellé beosztott futártiszt kitűnően teljesíti a hadvezetőség parancsait. Egyik megbízatásának sikeres végrehajtásával elősegíti a lipcsei csata szerencsés kimenetelét. Előléptetik kapitánnyá. Külföldi érdemrendeket kap. (Élete minduntalan kockán forog, előörsi szolgálatai különösen veszedelmesek, megismeri a háború minden borzalmát.)
1814. – A Napoleont legyőző szövetséges csapatokkal együtt bevonul Párizsba. Megkapja a porosz katonai érdemrendet. A bécsi kongresszus idején ott van az osztrák fővárosban, résztvesz az egész Európából egybesereglett előkelőségek mulatságain. Az arisztokrata társadalmi formákban teljesen otthonos, de észreveszi, hogy a külsőségeken túl műveletlen és tudatlan. Mások előtt is feltűnik tanulatlansága. Ráeszmél arra, hogy pótolnia kell korai katonáskodásával járó lelki hiányait. Hozzá kezd naplója írásához s negyvenhat éven át haláláig jegyzi gondolatait és cselekedeteit. Az év vége felé Olaszországba utazik, a nápolyi királyi udvarban vidám napokat tölt, olvassa az olasz költőket. (Ebben az évben atyja önálló földbirtokossá teszi, átadja számára-uradalmainak egy részét.)
1815. – Napoleon visszatérésének hírére bevonul ezredéhez, mint huszárkapitány, vitézül harcol a franciák és olaszok ellen. Napoleon veresége után Párizsba, innen Angliába utazik. Megtanul angolul, otthonos lesz a londoni arisztokraták körében, olvassa az angol írókat. Műszaki, ipari, kereskedelmi, és mezőgazdasági érdeklődése egyre erősebb. A gyárakat, a gépeket, a gázvilágítást és a lótenyésztést szenvedélyes buzgalommal tanulmányozza. Az angol politikai és társadalmi rendről elragadtatással nyilatkozik. (Az angolt a franciánál is különb nemzetnek tartja: «A német sokat ír, a francia sokat beszél, az angol azonban tesz».)
1816. – Mint szabadságolt katonatiszt kedvére tölti napjait, jószágigazgatója alig tud elég pénzt teremteni szórakozásaira, hitelezői mindenfelől zaklatják. Örömmel időzik szülei és testvérei kastélyaiban, de a pénzüket szóró magyar és osztrák mágnások társaságát még jobban szereti. Bécs mellett és Nyitra megyében lóversenyeket rendez, két hónapot Angliában tölt. (Csak a következő évben vonul be újra a katonasághoz, ezúttal Milánóba, itt állomásozik ezrede.)
1818. – Újból szabadságon. Július havában Bécsből Olaszországon át a Balkán-félszigetre és Kis-Ázsiába utazik. Kísérete: egy görög nyelvmester, egy festőművész, továbbá komornyikja és szakácsa. Erre a közel egy esztendeig tartó keleti útjára egész vagyont költ. (Megfigyelései igen érdekesek, főkép az idegen népek jellemvonásait veszi élesen szemügyre. Olaszország isteni föld, népe visszataszító; az angol hazájától távol is okos és reális; a konstantinápolyi kereszténység szemétnép; a török egyénenkint nem kellemetlen, de tömegben nem lehet kiállni. «Ha már a pénzt általában az emberi dolgok leghatalmasabb rúgójának ismerjük el, azt kell mondanunk, hogy Törökországban az még hatalmasabb, mint akárhol.»)
1820. – Bevonul Debrecenben állomásozó ezredéhez. Századában csupa magyar legény szolgál, a derék huszárokat nagyon megszereti, többször megvendégeli őket a debreceni erdőben. Fajszeretete nagy erővel lángol: «Úgy el tudok lágyulni – írja naplójában – ha bármi honit látok, hogy egy hegedű, egy cimbalom, sőt még egy duda is szinte könnyekre fakaszt». Mikor Bihardiószegre kerül századával, figyelemmel kíséri a környékbeli magyar nemesurak életét, sűrűn érintkezik velük, de nem sokra becsüli őket: «Ezek az emberek nem gondolkoznak vagy ha gondolkoznak, akkor csakis magukról. A parasztról egészen megfeledkeznek; ez az ő szeműkben semmi». Mint katonának az a legnagyobb sérelme, hogy még mindig csak kapitány, holott nála érdemtelenebbek is elérték már az őrnagyi rangot. Minden követ megmozgat előléptetésére. (Ebben az évben hal meg édesatyja: nemzete jövőjén kétségbeesve száll sírjába, reménytelennek látja az ország sorsát.)
1821. – Szabadságot kap ezredesétől; hogy Erdélybe mehessen. Útiránya: Nagyvárad, Kolozsvár, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár, Zsibó. Itt benső barátságot köt báró Wesselényi Miklóssal: «Mindketten pirultunk hazánk hátramaradt, vérünk olyannyira elaljasodott léte fölött s mindketten érzénk magunkban kimondhatatlan vágyat, habár csak egy mákszemmel is járulhatni honunk, vérünk ápolásához». (Elhatározzák, hogy együtt utaznak Angliába, bár tudják, hogy az útlevél megszerzése sok bajba kerül. A szent szövetség eszméjét szolgáló kormányok nem szívesen engedik alattvalóikat más országokba; I. Ferenc király és Metternich herceg megkövetelik, hogy mindenkiről tegyenek jelentést, aki a monarchiát el akarja hagyni. Még az ilyen előkelő urak is hónapokig szaladoznak a császári engedélyért, ha világot akarnak látni.)
1822. – Angliai útja Wesselényi Miklóssal. Párizson keresztül mennek Londonba. Franciaország demokratikus szelleme, Angolország jogrendje és Magyarország középkori világa: az ég és föld különbsége. (Nem csoda, ha a jobbágykérdés egyre jobban égeti lelkét. Naplója szerint: «Ki tartja fenn a hadseregeket? Ki fizeti az adót? A nemesség bizony nem. A jobbágy tartja fenn. A jobbágy fizet, az hódít. A nemesség otthon fecseg, uzsoráskodik a gabonájával a hadviselő tábor rovására, alattvalói legjavát elhurcoltatja katonának, még ajtaját is zárva tartja a fáradt hadfi előtt. Miért nem teljesíti legalább eredeti hivatását, hogy háború esetén hadiszolgálatra kiálljon?»)
1824. – Meghal édesanyja. (Ebben az évben lobban szerelemre gróf Zichy Károlyné Seilern Crescentia iránt. Szerelme megnemesíti lelkét, nagy célokat tűz ki maga elé, méltó akar lenni fennkölt szellemű eszményképéhez. Elhatározza, hogy munkaerejét hazájának szenteli.)
1825. – Harmincnégy éves. Májusban. Párizsba megy s mint herceg Esterházy Pál osztrák nagykövet kíséretének tagja részt vesz X. Károly francia király koronázásán. Megismerkedik az ottani előkelőségekkel, beutazza Dél-Franciaországot, Felső-Olaszországon át tér vissza hazájába. Megkapja a királyi meghívólevelet az országgyűlésre. Ez a megtisztelés a magyar alkotmány szerint nem személyének, hanem rangjának szól: grófi család nagykorú tagja, helye van a főrendiházban. Érdeklődéssel figyeli a vármegyei nemesség követeit az alsótáblán: sok a jó szónok, de gyakorlati érzékű ember egy sincsen köztűk. Október 12-én ő is felszólal a főrendi táblán, mégpedig nem latinul, hanem magyarul. Ez meglepetést kelt, utánzókra talál, a latinul gyöngén tudó ifjabb főrendek követik példáját, az idősebb nemzedék megbotránkozik merészségükön. (Az ifjú arisztokraták gyöngén tudnak magyarul, rövid szónoklataikba bele-belezavarodnak, de latin nyelvkészségük még a magyarnál is gyöngébb, németül és franciául nem beszélhetnek. Széchenyi István a maga úttörő felszólalásáról ezt írja naplójába: «Én magyarul beszéltem. Annyira izgatott voltam, hogy szívesebben mentem volna a bitófára. Vajjon tudok-e valaha is hidegvérrel beszélni?») November 3-án megjelenik az alsótáblai nemesség ülésén s egyévi jövedelmének felajánlásával megteremti a Magyar Tudományos Akadémiát. (Nagylelkű elhatározásának indítóokai: a latin nyelv uralkodásán és a magyar nyelv alárendeltségén érzett keserűsége; Felsőbüki Nagy Pál sopronmegyei nemesúr panaszos szónoklata a magyar nyelv érdekében; a pillanatnyi hatásokon kívül izzó hazaszeretete, nagy becsvágya, hatalmas tettereje; végül nem kis mértékben Seilern Crescentia iránt érzett szerelme. Ez a szerelem erősen sarkalja, hogy hírneves emberré legyen s áldozatkészségével is megmutassa, milyen lélek lakik benne. Fellépése Bécsben nyugtalanságot kelt. Metternich Kelemen herceg, az osztrák birodalom államkancellárja, ismételten magához hivatja, meg akarja nyerni terveinek, fényes pályafutással kecsegteti. A gróf nem fogadja el ajánlatait, a kancellár meginti: «Önnek azt tanácsolom, változtassa meg álláspontját vagy vonuljon vissza. Ön minden párttal el fogja rontani a dolgát. A császár ön ellen nagyon ingerelt, de én mentegettem önt előtte».)
1826. – Haladó szellemű felszólalásai a pozsonyi országgyűlés főrendi tábláján. Az elnöklő József nádor keményen rendreutasítja s figyelmezteti, hogy válogassa meg szavait, a főrendek nem szorulnak az ő leckéztetéseire. («A nádor erősen megszidott s azt mondá: csak atyám iránti tekintetből nem akar még szigorúbban bánni velem. Én nyugodt voltam, legkevésbé sem zavarodtam meg s nem is feleltem. Jól tettem-e: nem tudom. De láttam ezen alkalommal és tapasztaltam, hány nyúlfark esik egy bátor emberre. Mind cserben hagytak! Ezek a magyar nemesek nem érdemlik meg a szabadságot és alkotmányt.» A főurak «úgy táncolnak, ahogyan a palatinus fütyül s egy órával az ülés előtt még egyikük sem tudja, mit fog beszélni; csak én tudom néhányad magammal». A szolgalelkűség általános: «A nádor azt teszi velünk, amit akar; az a nagy bizalom, mellyel iránta viseltetünk, még odáig visz bennünket, hogy az egész Corpus Jurisunkat tűzbe vetjük».) Az országgyűlés elzárkózik minden reform elöl, a főurak és a nemesek mereven ragaszkodnak előjogaikhoz, a tettvágytól lángoló gróf társadalmi úton óhajtja előbbrevinni terveit. Néhány gazdagabb barátjával tűzkár ellen biztosító társaságot alapít s lóversenyt rendez Pozsonyban. Elfordul a léhán mulatozó mágnásoktól és nemesektől. («Nemrég még magam is ezen ingyenélők közé tartoztam s milyen nevetségesnek és megvetésre méltóknak tűnnek most fel előttem!») A császári kormány és az osztrák hadvezetőség gyanakodva figyeli tevékenységét. Lemond tiszti rangjáról. (Éveken keresztül minden erejét megfeszítette, hogy előléptessék kapitányi rangjából, hiábavaló volt minden kérelme. A császár, a főhercegek, a monarchia magasrangú államférfiai és katonái többször fogadták kihallgatáson, de csak biztatták, mégsem nevezték ki őrnaggyá. Elkeseredve látta, hogy kortársai már törzstisztek, a cseheknek minden sikerül, csak a magyar mágnást szorítják vissza. Mellőzésének két oka lehetett: katonai elöljárói bosszankodtak amiatt, hogy idejének legnagyobb részét szabadságon tölti; az udvari körök viszont éreztetni akarták vele, hogy mindaddig nem fog boldogulni pályáján, amíg aulikus magatartást nem tanúsít. Olyan születéssel és vagyonnal, olyan előkelő rokonsággal és társadalmi összeköttetésekkel, olyan eszességgel és katonai multtal, mint aminőt neki juttatott a sors kedvezése, más arisztokrata már régen ezredparancsnok lett volna; őt rászorították egy huszárszázad vezetésére.)
1827. – Rendezi az első pesti lóversenyeket, megalapítja a pesti Nemzeti Kaszinót; az új intézményekkel vissza akarja édesgetni Magyarországba a külföldön élő arisztokratákat, magyaros szellemet akar vinni a társasági életbe. (A Hazai Tudósítások szerkesztője örömmel ismerteti Gróf Széchenyi István úttörő társaskörét, «melynek tagjai esztendőnként száz ezüstforinttal léptek be és az intézet oly módon rendeltetett el, hogy számos és úri készületű szobái vannak, mindenféle külső- és belsőországbeli ujságok és folyóírások olvasásra találódnak és a tagoknak s másoknak könnyebbségére minden étel- és italnemekkel szolgálnak».)
1828. – Bécsből erősen figyelik. A rendőri besúgók jelentései egyenesen I. Ferenc császár és király elé kerülnek, az uralkodó a bécsi magyar királyi kancelláriától kér tájékoztatást. A megbízható helyekről beérkező kémjelentések nem adnak okot nagyobb nyugtalanságra. (A pesti kémek között köztiszteletben álló királyi tisztviselők is vannak, ezek közül az egyik a Nemzeti Kaszinó tagja; így módjában van, hogy egybeállítsa a grófra vonatkozó általános véleményt. A gróf edzett testű, kiváló elméjű, dicsőségre törekvő; eszméi mellett kitart, nem fél az akadályoktól, minden erejével művelni akarja hazáját. A császári felség szentséges személyét nagyon tiszteli, az ősi alkotmányhoz ragaszkodik, a demagóg liberalizmusnak nem barátja; nagyon vallásos, szorgalmasan jár a templomba, otthon is buzgón imádkozik. Mivel csekély latin tudása miatt állami főtisztségekre nem alkalmazható s nevét mégis híressé akarja tenni, társadalmi ügyekben jár-kel. A fiatal mágnások közül egyesek esküsznek szavára, így gróf Andrássy György, gróf Esterházy Mihály, gróf Károlyi György, gróf Sándor Móric, báró Wesselényi Miklós. De vannak nyilt ellenségei is; ezek azzal vádolják, hogy mindent alávet anglomániájának, a magyarokat át akarja alakítani angolokká. A gróf halálosan, de eredménytelenül szerelmes a királyi kamarai elnök nejébe, gróf Seilern Crescentiába; ezért időzik olyan szívesen Pesten. Az általa alapított Kaszinó eddig nem tett rossz hatást, a lóverseny sem járt káros következményekkel.) A grófnak ebben az évben kellemetlen ügye támad az egyik bécsi bankházzal, ez az eset kelti fel benne a Hitel megírásának gondolatát. (Tízezer pengő kölcsönre van szüksége, a bank megtagadja az összeget. A gróf felháborodik, de a bankhoz írt levelében elismeri, hogy a cégnek igaza volt: az üzletnek biztosíték kell, ő pedig az ország elavult jogviszonyai miatt nem nyujthat semmi reális zálogot; nem adhat mást, mint a becsületét s erre egy vállalat nem építhet. A bank bocsánatot kér, megadja a kölcsönt, de a grófot a hazai viszonyokkal szemben tanusított külföldi bizalmatlanság gondolkodóba ejti és tettre serkenti.)
1830. – Hitel című könyve nagy mozgalmat támaszt. Két éven belül négy magyar kiadása jelenik meg: hallatlan nagy siker a régi magyar világban. (Munkája megírásához 1828 decemberében kezd, rá egy évre már az utolsó ívek is kikerülnek a nyomdából. A könyv készüléséről kevesen tudnak: családjának néhány tagja, több gróf-barátja, Bajza József, Döbrentei Gábor, Helmeczy Mihály, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály s még egy-két bizalmas embere. Drescher Frigyes királyi cenzor előzékenyen viselkedik, bár az imprimatur megadása miatt jogosan féltheti állását. Metternich Kelemen államkancellár a következőket mondja, mikor a szerző tiszteleg előtte könyvével: «Ismét meg kell önt leckéztetnem. Ön, tudom, csak jót és nemeset akar. A kormány nem fél a világosságtól, de a tűztől fél». A gróf nyugodtan hallgatja a herceg intelmeit, majd hirtelen fordulattal arra kéri az államkancellárt: lépjen be tagnak a pesti Nemzeti Kaszinóba. Metternich meglepődik s elfogadja a tagságot. A gróf számos üdvözlő levelet kap tiszteletpéldányaiért igen előkelő uraktól, de sok helyen erősen szidják. A sárosmegyei nemesurak véleménye szerint: «A grófok írhatnak ugyan elég jól a lovakról, mert ehhez csakugyan értenek, de politikába ne avatkozzanak, ez a táblabírák dolga, kik ebben praktikusabbak, mint egy pesti mágnás». Egyesek kételkednek abban, hogy egy magyar arisztokratának tudományos írói tehetsége is lehet: «Nem hihetem – mondja az egyik nagyenyedi református főiskolai tanár – hogy egy gróf tollából ilyen alapos munka kikerülhetne; szegény legény dolgozta ezt helyette». Nemcsak gróf Dessewffy József támadja meg a Hitelt a maga Taglalatában, hanem mások is felkészülnek az új eszmék visszaverésére. Különösen két pozsonyi ügyvéd, Orosz József és Ponori Thewrewk József, indít harcot a reformtörekvések vezére ellen; az előbbi komolyabb hangon írja fejtegetéseit, utóbbi a pamfletíró szertelenségével.) A Hitel megjelenése után Széchenyi István megkezdi a Duna szabályozás és a dunai gőzhajózás előkészítését. (Első dunai útja valóságos fölfedező út. Pesten összetákoltat egy hajót, maga mellé vesz egy mérnököt s négy szolgával és négy hajóslegénnyel, továbbá barátjával, gróf Waldstein Jánossal, nekivág a Dunának. Két hétig tart, míg Oláhországba érnek, ott más hajóra szállnak át s a tengeren keresztül Konstantinápolyba mennek. Visszafelé lóháton teszik meg az út jelentékeny részét. Följegyzéseiben megemlíti az oroszok balkáni térfoglalását s azt a feltűnő alázatosságot «melyet az oláh hatósági emberek az oroszok iránt tanúsítottak. Levett kalappal állnak előttük, míg ők alig billentik fejüket vagy nem is. Szörnyű dolog a kancsuka». Szerbiában tetszik neki a szerb udvar természetes józansága, dícséri Obrenovics Milos fejedelmet: «Irni, olvasni nem tud, de egy magaslaton áll bármely nálunk szolgáló hivatalnokkal. Mindent tud, mindenre emlékezik». Baj itt is akad, valamelyik szerb udvari alkalmazott ellopja a gróf egyik útitársának óráját, ez nagy szaladozást támaszt a fejedelmi kastélyban.) Délvidéki útja után megjelenik a pozsonyi országgyűlésen. A főrendi táblán többször felszólal, mindig magyarul beszél. Példájára a főrendek közül egyre többen használják a nemzeti nyelvet. («Bíbor színben látom a jövendőt:» írja boldogan Wesselényi Miklósnak szóló levelében.)
1831. – Negyven éves. Február havában Pesten megkezdődik a Magyar Tudós Társaság első nagygyűlése s ezzel megindul az akadémiai munka. Az Akadémia minden ügye iránt melegen érdeklődik. Pest kezd mozgalmas lenni, farsang idején számos mágnás-család jelenik meg a fővárosban, a Nemzeti Kaszinó élete élénk. Ezek a jelenségek elégedetté teszik; látja, hogy nem dolgozik hiába. József nádor kezdi megszeretni, mindenki dícsérettel nyilatkozik terveiről. Áldozatkészségéből és ismerőseinek bőkezűségéből az első dunai gőzhajó – az I. Ferenc – megkezdi próbajáratait Pest és Visegrád között. (Évtizedekkel később visszaemlékezett arra, hogyan toborzott vállalataihoz részvényeseket és adakozókat az arisztokraták körein kívül is. «Tudja ön – mondotta erről a hőskoráról Falk Miksának – mit tettem, hogy ezt vagy azt a gazdag nyárspolgárt, ki pénzes zsákján ült, a hazafias vállalatok részére jelentékeny áldozatokra rávegyem? Órákig kószáltam a Váci-utcában, hová ezek az urak déltájban sétálni jártak s amint egyiküket megpillantottam, hozzája siettem, megráztam a kezét s hogy minden ember lássa, karon fogtam s kértem, hogy egynegyedóráig sétálhassak vele. Erre az én emberem úgy elérzékenyült, hogy a negyedóra végén nemcsak egy vagy több ezer forintot nyertem tőle vállalatom számára, hanem egy lelkes terjesztőt is.») Az év nyarán jelenik meg Világ című könyve. (A nagy kolera-riadalom és a felvidéki parasztlázadás miatt eleinte kevesen olvassák, később annál inkább megteszi hatását. Drescher Frigyes királyi cenzor ismét derekas munkát végez az imprimatur kockázatos megadásával.) A grófot ez év őszén József nádor kinevezi Pest vármegye táblabírájává, a pesti polgárság pedig azzal mutatja meg háláját, hogy a száz tagból álló fővárosi közgyűlés tagjává választja. Mind a két helyen leteszi az esküt s még nagyobb lelkesedéssel dolgozik mind a polgárság, mind a nemesség tanácskozásain. (Különösen a Nemzeti Színház és a dunai híd felépítésének kérdése foglalkoztatja.)
1832. – Megalakítja a Hídegyesületet, megindítja a Jelenkor című hírlapot. Németországban, Franciaországban és Angliában a közlekedést, folyamszabályozást és hídépítést tanulmányozza. Megismerkedik Clark Ádám angol mérnökkel, elkészítteti vele a pesti állandó híd tervrajzát. (A budai magyar királyi helytartótanács ebben az évben tiltja el, legnagyobb elkeseredésére, a Stádium kinyomatását. Drescher Frigyes királyi cenzor és könyvvizsgáló társa ellen vizsgálatot indítanak, a két tisztviselő igazoló jelentéssel védekezik a félelmes ügyben. A szerző folyamodást nyujt be József nádorhoz, kéri a tilalom feloldását, de a főherceg ragaszkodik a helytartótanács végzéséhez. Mivel a hatóság a könyv kinyomatott íveit megsemmisítette, a gróf igényt támaszt költségei megtérítésére, mert a cenzori engedélyre támaszkodva rendezte sajtó alá munkáját. A kormány visszafizeti nyomdaköltségeit, de a kifizetett összeget levonja a cenzor fizetéséből. «Beteljesedtek előérzéseim – írja a kárvallott Drescher Frigyes cenzor a szerzőnek –: mentegetődztem, kárpótlást kértem, haszontalan. Megtörtént, mitől féltem, urak táncolnak, szegény fizeti.» A gróf megtéríti a cenzor kárát.)
1833. – A pozsonyi országgyűlésen többizben felszólal a jobbágyság ügyében és a magyar nyelv érdekében. Elődeink, úgymond, anyanyelvünkkel szemben anyagyilkosok voltak; nincs a világon még egy nemzet, mely úgy tapodta volna lábbal legszentebb nemzeti kincsét, mint a magyar. A háromnyelvűség valóságos botrány. («Az országos tárgyakat otthon németül vitatjuk, itt magyarul szólunk, fel deákul küldjük, ott németre fordítják, németül készítik a választ, nekünk deákra fordítva küldik le, mi ismét magyarul vitatjuk, magyarul csinálunk deák törvényt, ezt házi körünkben ismét németül forgatjuk.») Wesselényi Miklóssal együtt szívósan harcol a nem-nemesek terheinek könnyítéséért, de a vármegyei nemesurak szűkkeblűségét nem tudja meglágyítani. (Haragszik az érvekkel meg nem győzhető, nyersmodorú, önző nemesekre, a főrendi táblán alaposan megmondja róluk a maga véleményét, naplójába bosszúsan írja be: «Goromba voltam. Egyetlen élvezetem most az, ha elmondhatom, mit érzek e disznó nép iránt. Gyülölöm őket.») Kinevezik az aldunai munkálatok királyi biztosává. Vásárhelyi Pál mérnök társaságában nagyszabású folyamszabályozó tervet készít. (A Dunavölgy és a Tiszavölgy javarésze termőföld helyett mocsárterület; a kiöntések sokszor hónapokra elzárják egymástól a szomszédos községeket, a gazda hiába dolgozik ősszel, a tavaszi árvíz elhordja vetését: Messze vidékek elnéptelenednek, az emberek hínárban gázolnak, a mérgezett levegő járványokat támaszt mindenfelé. Az Alduna sziklái és szorosai meggátolják a hajózást, még út sincs a partok mentén. Ezen a szomorú helyzeten akar segíteni a gróf és lángeszű mérnöktársa.) Szeptember 3-ikán kiköt Szegeden az első gőzhajóval, megindítja az aldunai sziklarepesztéseket, a dunai hajójáratokat Konstantinápolyig terjeszti ki. A szomszédos országokkal diplomáciai tárgyalásokat folytat; ez annál nehezebb, mert egyszerre kétfelé kell tárgyalnia: Szerbiában a szerbekkel és a török hűbérúrral, Havasalföldön az oláhokkal és az orosz hatóságokkal. Meg kell győznie őket, hogy a folyamszabályozás terve nem irányul ellenük. A szerb fejedelem jóindulatát úgy nyeri meg, hogy disznókat vásárol tőle József nádor számára; egyébiránt a szerbekkel lehet beszélni: gyakorlati érzékű, eszes emberek. Annál több baja van az orsovai pasával. A törökök nem akarják megengedni, hogy a magyarok munkához lássanak, mert a Vaskaput birodalmuk kulcsának tekintik, érdekük a Duna hajózhatatlansága. Az ajándékok némiképpen itt is használnak: «Lövetni nem fogok, ha dolgozni kezdenek – mondja a pasa – de engedélyt semmiképpen sem adhatok rá». Igy indul meg a munka. A gróf az év vége felé Vásárhelyi Pállal Angliába megy, utazása közben kiváló személyiségekkel tárgyal, hírneve megelőzi látogatásait. A bajor király a legderekabb magyarnak nevezi, vendégül látja, részvényeket vesz tőle. Párizsban és Londonban diplomatákkal tárgyal, gépeket szerez be, vízépítést tanul. (Itthon ugyanekkor a Lipcsében közrebocsátott Stádium kelt országos feltűnést. A pozsonyi országgyűlés tagjai és a vármegyék tanultabb nemesurai elkapkodják példányait s pártállásuk szerint dícsérik vagy szidalmazzák a szerzőt. A mű a politikai és közgazdasági reformok kézikönyve; merészhangú, de hazafias erőtől lángoló felszólalás a nemesi kiváltságok ellen. «Most a nem-nemes sokszor minden törvény ellenére a nemesség önkénye alatt izzad és szenved s testéből a kíntól majd-majd kiszakadó szavát, hacsak Isten s minden szentjei nem, más ugyan nem igen hallja.» A budai helytartótanács lefoglaltatja a külföldről becsempészett könyv példányait, mert a szerző «egész tárgyalása odairányul, hogy becstelen allegóriákkal a haza alkotmányát és ősrégi szokásait kisebbítse». A Stádium a szabadságharcig tiltott könyv marad, az Akadémia nem tüntetheti ki nagyjutalmával, csak megemlíti a legkiválóbb munkák között. Az irodalmi támadások nem maradnak el. Orosz József tűrhető modorban foglalkozik a szerzővel, Ponori Thewrewk József a kíméletlen gúnyolódás hangján ír.)
1834. – Folytonos utazásai a Duna szabályozása érdekében. Pesten kikötőt és hajógyárat tervez, az ország határszélén a török pasákkal tárgyal, Bukarestben az oláh fejedelemség uraival lép érintkezésbe. (Megfordul számos magyar városban is. Temesvárt a vármegyeház karzatáról akarja végighallgatni a nemesség közgyülését; észreveszik, leviszik az ülésterembe, diadalmasan körülhordozzák s rögtönösen beiktatják a vármegye táblabíráinak sorába.)
1835. – A pozsonyi országgyűlésen József nádor meleg hangon szól érdemeiről, az országbíró köszönetet mond közéleti tevékenységéért. Az ország mezőgazdasági érdekeinek védelmére megalakítja az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet. (Népszerűsége évről-évre emelkedik, tekintélye egyre nagyobb. Erdély aranytollat küld számára, a vármegyék megválasztják táblabíráik sorába, a megyeházak nagytermeit arcképével díszítik.)
1836. – Nőül veszi gróf Zichy Károly özvegyét, gróf Seilern Crescentiát. (Esküvője a budai krisztinavárosi templomban. Életének negyvenötödik évében jár, neje harminchét éves. A következő évben születik legidősebb gyermekük: Széchenyi Béla.)
1840. – A pozsonyi országgyűlés főrendi tábláján számos beszédet mond, középhelyet foglal el a jobboldal és a baloldal között, egyengeti a konzervatívok és liberálisok nézeteltéréseit. Pesti látogatása alkalmából az ifjúság fáklyás-zenével ünnepli. Névnapján, augusztus 20-án, hetven politikai kiválóság keresi fel sopronmegyei cenki kastélyában, a köszöntő beszédet Deák Ferenc mondja. (November 18-án, Pest vármegye közgyülésén, nevezi el Kossuth Lajos a «legnagyobb magyar»-nak; ekkor odalép dicsőítőjéhez s meghatottan így szól: «Miért emel oly magasra, ahol nem tarthatom fel magamat?» Bár gazdasági vállalkozásai egyre jobban lekötik, izgatottan figyeli ellenfele szónoki diadalait és rohamosan növekedő népszerűségét. Kossuth Lajos minden alkalmat megragad, hogy érdemeire rámutasson, de nem tudja bizalomra ébreszteni személye iránt.)
1841. – Aggodalmai a Pesti Hirlap megindulása miatt. Barátai óvják, hogy ne támadja meg Kossuth Lajost, ennek ellenére is kiadja a Kelet Népét. Szerinte a Pesti Hirlap szerkesztője nem a jobb jövő egyengetője, hanem a nemzet sírásója. Tiltakozik az ellen, hogy Kossuth Lajost az ő reformtevékenysége folytatójának tüntessék fel: haladó szellemű volt az ő programmja is, de távol állt attól, hogy országos zavarokat idézzen elő. «Ellenfele a Pesti Hirlapban szerencsés hangnemben válaszol. Nagy tisztelettel szól Széchenyi István érdemeiről, feleletével lelkesedést ébreszt híveiben, a főváros lakossága fáklyás-zenével tiszteli meg. A vitába a sajtó révén sokan beleszólnak, így Dessewffy Aurél, Eötvös József, Fáy András, Kuthy Lajos, Vörösmarty Mihály. A régi Széchenyi tisztelet kihülőben van. (A gróf a közgazdaság terén ebben az évben ismét nagy dolgot művel: megindítja az első magyar gőzmalmot. A Pesti Hengermalom őrlési munkája feltünést kelt az egész országban.)
1842. – A pesti lánchíd alapkövének letétele augusztus havában. Ezúttal utoljára fordul feléje a közvélemény elismerése. Állhatatosabb tisztelőit is elriasztja magától novemberi akadémiai beszédével. Ebben állást foglalt a magyar nyelv erőszakos terjesztésével szemben s arra inti a nemzetet, hogy ne hatalmaskodással, hanem szellemi felsőbbségével hódítsa meg a nemzetiségeket. A magyar nyelvtan megkövetelése és a tüntetően viselt piros-fehér-zöld zsinór gyűlöletet ébreszt; ne tegyünk olyasmit, amit mi sem fogadnánk szívesen az idegenajkúaktól. (A beszéd országos felháborodást kelt. Az akadémiai ülésen izgalomtól sápadtan fogadják fejtegetéseit, a politikusok és írók minden csoportja tiltakozik a nemzet megbélyegzése ellen. Az elkeseredett nemesség mindenfelé hangoztatja, hogy vádjaival félelmes fegyvert adott a pánszláv izgatók kezébe; a tót, szerb és horvát írók magasztalják igazságosságáért. A Pesti Hirlap tagadja állításainak helyességét, cáfolja érveit, rámutat arra, hogy a magyarság még a latin nyelvet sem tudja kiszorítani az országból. Mások azért hibáztatták, mert politikát vitt az Akadémia elnöki székébe. Wesselényi Miklós a külföldről tiltakozó nyilatkozatot küld Kossuth Lajosnak, ünnepélyes óvását a Pesti Hirlap közzéteszi, Széchenyi István a Jelenkorban válaszol. «Ezerszer jobb szeretnők – feleli nyilt levelére Kossuth Lajos – a nemes grófot pártfogóink, ha szabad mondani barátaink sorában vagyis inkább magunkat táborában látni, mint őt ellenünknek. Azonban keblünk hitét, lelkünk meggyőződését semmi tekintélynek, semmi pártfogásnak föl nem áldozzuk s amint a harcot a nemes gróffal nem óhajtanánk, úgy, ha kihivatunk, azt nem rettegjük.»)
1843. – Támadó cikkei a Jelenkorban, Kossuth Lajos válaszai a Pesti Hirlapban. Egyre indulatosabban személyeskedik. (Deák Ferenc nyilatkozata szerint: «Keblében iszonyú indulatoknak kell háborogni, mert higgadt érzelmekkel nem tehetné azt, amit tesz. Ő széttörte a barátságos egyetértés kapcsait csaknem minden emberrel; és pedig széttörte alkalmat és ürügyet keresve majdnem erőszakosan. Méltatlanul bánt vélem is, ki neki soha nem vétettem. Az Isten bocsássa meg néki azt, amit cselekszik, de nékem fáj, hogy ily magas, ily fényes egyéniség ily nyomorult csekélységekben veszti el magát».) Júniusban, mint a főrendi tábla tagja, a pozsonyi országgyűlésre megy. A konzervatívok fegyvertársa, de azért lelkesen küzd a nem-nemesek érdekében. (A főrendiházi többség a konzervatívoké, a liberálisok még az alsótáblán is kisebbségben vannak, ötvenkét vármegye közül csak tizenkilenc foglal állást a haladó eszmék mellett.)
1845. – V. Ferdinánd király és Metternich herceg megengedik, hogy a budai magyar helytartótanács kebelében a közlekedési ügyek számára új ügyosztályt állítsanak fel. A király az ügyosztály élére Széchenyi Istvánt nevezi ki titkos tanácsosi ranggal. A helytartótanács a fontos eseményről körlevélben értesíti a megyéket, de csak a konzervatív nemesség fogadja örömmel a hírt, a liberális ellenzék nem helyesli a gróf vállalkozását. Azt híresztelik róla, hogy a kormány megvásárolta; sokan a sértett hiúság ballépésének mondják hivatalvállalását. (Bár hallatlan hasznot hajt munkásságával az országnak, népszerűségét ekkor már annyira elveszti, hogy Pest vármegye közgyűlési termében kipisszegik, Pesten macskazenével várják, kocsiját sárral dobálják, holott neje is mellette ül.) Hozzáfog a Tiszavölgy rendezéséhez. (Az Alföld népe lelkesedéssel fogadja. Útjának fénypontja debreceni látogatása. A város díszpolgárrá választja, tisztelgő köldöttségek vonulnak fel előtte, fáklyás-zenével tisztelik meg. A református főiskola emlékkönyvébe ezeket a sorokat írja: «Magyarország rosszul volt, meglehetősen van, jobban lesz».)
1846. – Megnyitja a pest-váci vasúti vonalat, újból végighajózza a Tisza vidékét, vízrebocsátja az első balatoni gőzhajót. (A politikai élettől kissé visszahúzódik, helyzete nehéz, immár a kormány embere. A konzervatívok a saját párthívüknek vallják, bár ő egyben a haladás barátja is. «Én nem nevezhetem magamat konzervativnak; sokszor mondtam és írtam; én a progresszió embere vagyok.»)
1847. – Megnyitja a pest-szolnoki vasúti vonalat. Moson megye megválasztja országgyűlési követté, november havában az utolsó rendi országgyűlésre Pozsonyba megy. (Nem a főrendiházban foglal helyet, hanem az alsótáblán, a nemesség között, hogy Kossuth Lajos hatását csökkentse. V. Ferdinánd király néhány magyar mondat felolvasásával nyitja meg az országgyűlést, ez a nagylelkűsége mámorossá teszi a lelkeket; – az arisztokraták, nemesek és papok mindezideig megvalósulhatatlan álomnak tartották, hogy a magyar király magyarul beszéljen.)
1848. – A bécsi forradalmi mozgalmak, a pesti márciusi napok és a pozsonyi országgyűlési tárgyalások hatása alatt V. Ferdinánd király kinevezi az első magyar felelős minisztériumot, ebben Széchenyi István a közlekedési tárcát kapja. A július 5-én megnyíló első népképviseleti országgyűlésre két képviselői mandátumot nyer: a sopronit megtartja, a kolozsváriról leköszön. Az országos zavarok egyre jobban megbontják lelki egyensúlyát, önvád marcangolja, rémlátások gyötrik.
Szeptember 2-án a pesti országgyűlésen még beszédet mond miniszteri költségvetése védelmére, azután távozási engedélyt kér minisztertársaitól, szeptember 5-én orvosa kíséretében elhagyja Pestet. Útközben megtébolyodik. Meg akar szökni, Esztergomban a Dunába ugrik, orvosa megkötözve szállítja a döblingi elmegyógyintézetbe. Rohamai hőzött állandóan azzal vádolja magát, hogy ő ásta meg a magyar nemzet sírját azzal, hogy honfitársait a reformok útjára igazította. (Naplói, levelei, nyilatkozatai megdöbbentő részleteket tárnak fel lelki vívódásaiból: «Én a csillagokból olvasok. Vér és vér mindenütt! A testvér a testvért, a népfaj a népfajt fogja mészárolni engesztelhetetlenül és őrülten. Keresztet rajzolnak vérből a házakra, melyeket le kell égetni. Pest oda van. Száguldó csapatok dúlnak szét mindent, amit épiténk, Ah, az én füstbe ment életem! Az ég boltozatán lángbetűkkel vonul végig a Kossuth neve: flagellum Dei!»)
1849. – Lelki eltompulással váltakozó őrjöngési rohamai a döblingi tébolydában. Világosabb pillanataiban kegyetlen- sorokat ír magáról naplójában. («Én, Széchenyi István, a legszerencsétlenebb ember vagyok, helyesebben a legnyomorultabb teremtmény, mely valaha lélekzett, mert érzem, illetőleg tudom, hogy ameddig a tudat el nem hagy, öntudatom a pokol minden gyötrelmével kínoz, egyenesen a pokolba lök, az öntudat pedig elpusztíthatatlan, örök! Reszketek és remegek most is, míg e sorokat írom. Isten és angyalai nem hagytak el engem, én hagytam el őket.»)
1850. – Egy alkalommal meglátogatja nejét és gyermekeit Bécsben, azután újra visszaesik siralmas állapotába, többé nem mozdul ki az elmegyógyintézetből. Szobáiban szaladozva, majd magába roskadva marcangolja lelkét ifjúkori ballépései és politikai pályája miatt. («Magyarország a legboldogabb volt a világon, az én irataim, agitációim, démoni befolyásom mindent örökre semmivé tettek. Én vagyok az Antikrisztus!… A magyar törzset, földgömbünk legelőkelőbb törzsét, én öltem meg; én egyedül vagyok az oka a tenger nyomorúságnak, ami a magyarokra szakadt. A pokol sekély, az öröklét rövid, a pokoli kínok enyhék ahhoz, hogy engem, nyomorultat, akinek sem égen, sem földön semmi sem volt szent, megbüntessenek. Ó, átkozott, átkozott!»)
1851. – Állapota ettől az évtől kezdve fokozatosan javul. (Levelezni kezd régi ismerőseivel, később egyesek meg is látogatják. Gondos ápolásban van része, kényelemben él, szobáit azonban nem hagyja el. Titkár, komornyik, szolga áll rendelkezésére; velük és látogatóival beszélget, sakkozik; rengeteget olvas és ír; könyveket hozat, lapokat járat. Irtózik attól a gondolattól, hogy újból az emberek közé menjen vagy visszavonuljon birtokaira. «Én ezt az intézetet – mondja több alkalommal orvosainak – csak halva fogom elhagyni, erre szavamat adom. Mit is keresnék én öreg, roskadt ember a világban?»)
1857. – Szellemi frissesége visszatér. Fiához, Széchenyi Bélához, megkapó Intelmeket intéz. Megírja Önismeretét és Nagy Magyar Szatiráját. (Önismeretében derűs életbölcselő; Nagy Magyar Szatirájában hazafias ingerültségét csillapítja. E terjedelmes kézirat lapjain I. Ferenc József császárt és Bach Sándor minisztert beszélteti egymással, gúnyosan bírálja az osztrák kormányrendszert, csapongó gondolatait minden közelebbi terv nélkül veti papírra. Egyszerre biztos célt kap munkájához, mikor megjelenik Meyer Bernát bécsi állami főtisztviselőnek Bach Sándor osztrák miniszter magyarországi kormányzását magasztaló könyve: Rückblick auf die Entwickelungsperiode Ungarns. Elhatározza, hogy napfényre hozza I. Ferenc József önkényuralmának ballépéseit, a külföld előtt pellengére állítja a Bach-rendszert.)
1858. – Londonban névtelenül kinyomatja és Ausztria-Magyarországba becsempészteti a Rückblickre válaszoló Blicket. A gyilkos szatirával írt Bach-bírálat elképeszti az osztrák kormányhatóságokat, a külföld sajtója megvető hangon foglalkozik az osztrák állapotokkal. (A röpirat nemcsak publicisztikai meglepetés, hanem nagysúlyú politikai tett is. A döblingi szanatórium lakója sűrű levelezést folytat magyar barátaival és külföldi ismerőseivel, leveleinek másolatait sokfelé olvassák, hatása erős. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsához intézett levele miatt Magyarország kormányzója, Albrecht főherceg, vizsgálatot kér ellene Bécsben. Az osztrák rendőrminiszter meghagyja a gyógyintézet igazgatójának, hogy ezentúl szigorúbban ügyeljen a grófra.)
1859. – Álnév alatt folytatja londoni sajtótevékenységét, az osztrák kormánynak sok kellemetlenséget okoz politikai leleplezéseivel. (A császári udvar tagjai, a katonai körök, az aulikus arisztokraták és az osztrák tisztviselők tudni sem akarnak a magyarok igazságáról, de a helyzet egyre jobban érik az ország javára.)
1860. – Disharmonie und Blindheit címmel megírja utolsó művét, ebben a kéziratában maró gúnnyal szól az osztrák kormányról, Albrecht főhercegről és I. Ferenc József császárról. A bécsi udvar gyanakodva figyeli minden mozdulatát, titkos rendőrök figyelik, házkutatást tartanak családjánál, rokonságánál, barátainál. Március utolsó hetétől kezdve kétségbeesett napokat él át, április 8-án reggel átlőtt koponyával találják. Halála után a császári rendőrség átkutatja hagyatékát, lefoglalja iratait s arra kényszeríti a családot, hogy sürgősen temesse el az elhúnytat a sopronmegyei nagycenki családi sírboltba. A vidék népe összesereglik, de a távolabbi országrészek küldöttei nem érkezhetnek meg a temetésre. Az indulásra kész pesti egyetemi hallgatókat elzárják a megrendelt különvonattól s mikor a Dunagőzhajózási Társaság hajót bocsát a gyászoló ifjúság rendelkezésére, a rendőrök és katonák elkergetik a partról a felvonulókat. (A nemzet részvéte bensőséges. Az özvegyhez és két fiához a gyászoló iratok egész tömege özönlik mindenfelől, országszerte gyászistentiszteleteket tartanak, emlékünnepélyekre sereglenek egybe, prózában és versben siratják, emléktárgyakat készítenek tiszteletére. A gyász egyben nemzeti tiltakozás I. Ferenc József császári abszolutizmusa ellen. A hirtelen föllángoló Széchenyi-kultusz egyik történeti emlékű megnyilvánulása: a Magyar Tudományos Akadémia 1860. október 13-án tartott gyászülése. Erre az alkalomra írja Arany János a Széchenyi Emlékezetét. Egyébiránt az országban azt suttogják, hogy a legnagyobb magyar nem önkezével vetett véget életének, hanem a császári hatalom tette el láb alól. A gyanút fokozza az elhúnyt környezetének megdöbbentő tragédiája: titkára, akivel utolsó estéjén sakkozott, ura halálának hírére megőrült; komornyikja, aki harminc éven át szolgálta, a haláleset után néhány hétre megtébolyodott; öreg szolgáját a temetés után halva találták; az intézet tulajdonosa meghalt; kezelőorvosa agyonlőtte magát; kilenc hó leforgása alatt az öngyilkosság minden tanuja elköltözött az élők sorából. Szerencsétlen véletlen játszott itt közbe, a politikai gyilkosság föltételezésére nincsen komoly támasztópont.)
1864. – A magyar arisztokraták pesti társasköre, a Nemzeti Kaszinó, alapítójának emlékére megtartja az első Széchenyi-emléklakomát. (A hazafias összejövetelt azóta évről-évre megtartják a kaszinó tagjai, az emléklakomán a tagok sorából választott szónok felújítja a legnagyobb magyar eszméit, tetteit és a belőlük vonható tanulságokat.)
1875. – Széchenyi Istvánné Seilern Crescentia halála. (A döblingi évek alatt reá nehezedett a család minden gondja, férje halála után még tizenöt évig élt, hetvenhat éves korában húnyt el. A legnagyobb magyar így ír róla végrendeletében: «Helyezzék hű élettársamat, jobb felemet, tiszteletreméltó feleségem tetemeit hamvaim mellé. Mert ő volt az, aki nagyobbszerű eszméimet – szolgálni a hont – már akkor is felfogta, amikor alig volt egy hő kedély, mely megértett és méltatott volna. Ő volt az, akinek szép lelkéből mindig erőt és szilárdságot merítettem. Ő lesz az, ki, habár az egész világ is elhágy, hűn és bennem bízva, bennem nem kételkedve, mellettem fog állni».)
1880. – Széchenyi István szobrának felállítása a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt. (A szobor Engel József műve. Mintáját már 1865-ben megküldte Rómából, a Széchenyi-szoborbizottság neki ítélte az első díjat, de a munka annyira elhúzódott, hogy a szobrot a legnagyobb magyar halála után csak húsz esztendővel leplezték le.)
1891. – A Magyar Tudományos Akadémia palotáján elhelyezik a Széchenyi-emléktáblát. (Azt a jelenetet örökíti meg, amikor Széchenyi István 1825 november 3-án az országgyűlés tagjai előtt felajánlja egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Az emléktábla Holló Barnabás műve.)
1905. – A Széchenyi-múzeum felavatása a Magyar Tudományos Akadémia palotájában. (A legnagyobb magyar kéziratait, könyveit, ereklyetárgyait és a reá vonatkozó emlékeket Szily Kálmán akadémiai főtitkár buzgalmából állították össze, a rendezés munkájában különösen Viszota Gyula szerzett érdemeket.)
1918. – Budapesten nyolcvanegy éves korában meghal Széchenyi István idősebb fia: Széchenyi Béla valóságos belső titkos tanácsos, koronaőr. (Szenvedélyes világjáró volt. 1877-től kezdve Lóczy Lajossal együtt nagysikerű fölfedező utazást tett Kínában; az expediciójáról szóló tudományos eredményeket magyar, német és angol nyelven tette közzé. Érdemeiért a M. T. Akadémia tiszteleti tagsággal és nagyjutalmával tüntette ki, a budapesti tudományegyetem tiszteletbeli- doktorrá avatta.)
1921. – A Magyar Történelmi Társulat a magyar állam segítségével megindítja Széchenyi István összes munkáinak kritikai kiadását. (A hatalmas sorozatban helyet talál minden kézirata és nyomtatott könyve, a hiteles szövegeket a sajtó alá rendező tudósok nagy értékű bevezetései és jegyzetei kísérik.)
1922. – Konstantinápolyban nyolcvanhárom éves korában meghal Széchenyi István ifjabb fia: Széchenyi Ödön török pasa. (1874-ben költözött Konstantinápolyba, megszervezte a török tűzoltóezredet, haláláig Törökországban maradt.)

Kiadások. – Lovakrul. Pest, 1828. (Tárgya a lóversenyek és lótenyésztés ügye. Németre és dánra is lefordították.) – Hitel. Pest, 1830. (Még ebben az évben két német fordítása jelent meg. A korszakos hatású könyvet «Honunk szebblelkű asszonyainak» ajánlotta a szerző. Hogy az egykorúak milyen jelentőséget tulajdonítottak munkájának, mutatja Toldy Ferenc nyilatkozata: «A Hitel nemcsak lángelmű könyv, hanem országos tett, a század egyik legnagyobb eseménye volt». A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868. Horváth Mihály szerint: «Oly szellemi mozgalmat, oly élénk eszmeharcot, mint ez, soha könyv még nem támasztott a magyar világban. Hatását alig lehet jobban máshoz hasonlítani, mint Junius leveleihez az angol történelemben». Huszonöt év Magyarország történelméből. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1886.) – Világ, vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s előítélet eligazítására. Pest, 1831. (Válasz gróf Desseffy József következő vitairatára: A Hitel című munka taglalatja. Kassa. 1831. A szerző igen élesen, szinte bántó személyeskedéssel támad ellenfelére: «Mi szerencsétlen hiúsági szesz hajthat téged vén napjaidban arra, hogy másokba gáncsoskodjál, midőn inkább köszönnöd kellene, hogy számos bohóságidat és botlásaidat csak hallgatva vagy nevetve tűri az igazságos közönség». Izgalmát az okozta, hogy a tájékozatlanok a Taglalat nyomán a haza ellenségének tarthatták, ezért bőszült fel a túlzó konzervatívok felfogása ellen. A Világra gróf Dessewffy József három fia – Aurél, Marcell és Emil – higgadt hangon válaszolt: Néhány szó a Hitel, Taglalat és Világ ügyében. Kassa, 1832. Mind ez a mű, mind a Taglalat, mind a Világ német fordításban is megjelent.) – Magyar játékszínről, Pest, 1832. (A fővárosi állandó magyar színház felállításának ügyét szolgáló röpirat. Terveivel szemben, a pesti helyi érdekek győztek, de a lelkek megmozgatásában nagyok az érdemei.) – Stádium. Lipcse, 1833. (Ellenfelei azzal vádolták, hogy csak kritizál és rombol; ebben a munkájában rendszerbe foglalta alkotó eszméit. Tizenkét törvényjavaslatot ajánlott az országgyűlés figyelmébe. A külföldön nyomtatott könyvet József nádor elkoboztatta, de az országgyűlési ellenzék vezérei buzgón tanulmányozták. A szerző az ősi alkotmányhoz ragaszkodó nemesek közül egyre több makacs főt győzött meg arról, hogy a reformokat a kiváltságos osztályok jól felfogott érdeke követeli. A feudális uralom álláspontjára jellemző az 1832–1836. évi országgyűlés egyik konzervatív szónokának kijelentése: «Inkább kívánok az éhező krokodilusokkal a Nílus vizében megfürödni, mintsem a nemesi jussokból még csak egy hajszálnyit is feladni».) – Néhány szó a lóverseny körül. Pest, 1838. (A lóversenyek védelme.) – A kelet népe. Pest, 1841. (Kossuth Lajos érzelmi politikájának elitélése. Ezzel a művével fordulat kezdődik közéleti pályáján, az Ausztriát gyűlölő nemzeti közvélemény elfordul békés, politikájától, aggodalmas szavait kezdik félreérteni. Ki akarja egyenlíteni az ellentéteket, jutalma népszerűségének elvesztése. Ebben az időben már minden ellenzéki nemes idegenkedik a lassú haladástól, a tüzes hazafiaknak Kossuth a bálványuk. A régi vezér helyett az új vezér szavára hallgat az ország.) – A Magyar Academia körül. Pest, 1842. (Másodelnöki megnyitó beszéde az 1842. évi akadémiai nagygyűlésen.) – Üdvlelde. Pest, 1843. (Nemzeti temető azaz Panteon létesítésére buzdítja nemzetét, hogy a legkiválóbb hazafiak legalább haló porukban nyerhessék el jutalmukat s megbecsülésük lelkesítően hasson az ifjúságra.) – Politikai programmtöredékek. Pest, 1847.(Újabb támadás a liberális ellenzéki politika ellen. Még ebben az évben német fordítása is megjelent. A szerző álomvilágban élő népvezért lát Kossuth Lajosban, gúnyolódva szól addigi munkásságáról, alkalmatlannak véli mások irányítására. A fanatikus agitátor izgatása a parasztság lázadásával végződhetik, a nép keresztülgázol mindenkin, míg a hatalom vérbe nem fojtja zendülését.) – Hunnia. Pozsony, 1858. (A Stádium kéziratban maradt folytatása, a magyar nyelv jogait védelmezi benne. Török János publicistával adatta ki, hogy gyöngítse a Bach-korszak németesítő törekvéseit. Az osztrák kormány lefoglalta és elkoboztatta a könyv összes példányait.) – Ein Blick auf den anonymen Rückblick. Von einem Ungarn. London, 1859. (Magyarra Keresztesi Papp Miklós fordította le: Széchenyi István gróf Blickje. Kolozsvár, 1870.) – Széchenyi István gróf munkái. Összegyüjti és kiadja a M. T. Akadémia. Kilenc kötet. Budapest, 1884–1896. (A legnagyobb magyar írásainak válogatott gyüjteménye. Naplóját, útirajzait, följegyzéseit, beszédeit, hírlapi cikkeit Zichy Antal, leveleit Majláth Béla látta el jegyzetekkel.) – Széchenyi István gróf munkáiból. Sajtó alá rendezte Berzeviczy Albert. Két kötet. Budapest, 1904–1907. (Válogatott gyüjtemény a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.) – Széchenyi István gróf válogatott munkái. Sajtó alá rendezte Beöthy Zsolt. Két kötet. Budapest, 1903. (Válogatott gyüjtemény a Remekírók Képes Könyvtárában.) – Széchenyi István gróf munkái. A M. T. Akadémia megbízásából sajtó alá rendezte Szily Kálmán. Két kötet. Budapest, 1904–1905. (Gyulai Pál, Kautz Gyula, Viszota Gyula. tanulmányaival az eredeti szöveghez híven adja a Hitel, Világ, Stádium, A Kelet Népe, Politikai Programmtöredékek szövegét.) – Gróf Széchenyi István Garat. Sajtó alá rendezte Viszota Gyula. Budapest, 1912. (A Kelet Népének kéziratban maradt folytatása 1842-ből. Lapjain szembeszáll Kossuth Lajos pártjának a kormánnyal szemben tanúsított «ujjhúzási módszerével». Azért «Garat», hogy elválassza a tápláló lisztet a haszontalan korpától.) – Széchenyi igéi. Sajtó alá rendezte Szekfü Gyula. Budapest, 1921. (Idézet-gyüjtemény.) – Gróf Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. Szerkesztette Károlyi Árpád. I–II. kötet, Budapest, 1921–1922. (Ezzel a két kötettel indult meg a Magyar Történelmi Társulat. bevezetésekkel és magyarázatokkal ellátott, nagyszabású Széchenyi-sorozata: Gróf Széchenyi István Összes Munkáinak teljes kritikai kiadása. A két kötet tartalma: naplók, levelek, kisebb iratok, Nagy Magyar Szatira.) – Gróf Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. III. kötet. Szerkesztette Tolnai Vilmos. Budapest, 1925. (A döblingi hagyaték befejező kötete. Tartalma: Blick, kisebb iratok.) – Gróf Széchenyi István: A kelet népe. Szerkesztette Ferenczi Zoltán. Budapest, 1925. (Mint a döblingi hagyaték három kötete, ez is a. Magyar Történelmi Társulat Széchenyi-sorozatában jelent meg. Ugyanitt adták ki Viszota Gyula itt következő Széchenyi-köteteit.) – Gróf Széchenyi István naplói. Szerkesztette Viszota Gyula. Két kötet. Budapest. 1925–1926. (AZ 1814–1825. évkör naplójegyzeteinek kiadása.) – Széchenyi vallomásai és tanításai. Összeállították Fekete József és Váradi József. Budapest, 1926. (Széchenyi eszmevilága idézetekben. A szerzők hasonló tartalmú másik könyve: Széchenyi tanításai. Budapest, 1926.) – Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal. Szerkesztette Viszota Gyula. Két kötet. Budapest, 1927–1930. (Az 1841–1848. évkör irodalmi harcaival kapcsolatos szövegek.) – Gróf Széchenyi István: Hitel. Szerkesztette Iványi-Grünwald Béla. Budapest, 1930. (A Magyar Történelmi Társulat Széchenyi-sorozatában. Közli a Hitellel foglalkozó egykorú munkák gyüjteményét, ezek között gróf Dessewffy József Taglalatát is.) – Gróf Széchenyi István műveiből. Herczeg Ferenc bevezetésével. Budapest, 1932. (Válogatott gyüjtemény a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban.)
Irodalom. – Orosz József: Gróf Széchenyi István mint író. Pozsony, 1832. – Kemény Zsigmond: Forradalom után. Pest, 1850. – U. az: Még egy szó a forradalom után. Pest, 1851. – Eötvös József Emlékbeszéd gróf Széchenyi István felett. Pest, 1860. – Ballagi Mór Gróf Széchenyi István. Pest, 1860. – Teleki Domokos: Emlékbeszéd gróf Széchenyi István felett. Kolozsvár, 1860. – Török Pál: Gróf Széchenyi István érdemei a magyarhoni protestantizmusra nézve. Pest, 1860. – Fáy András: Gróf Széchenyi István pestmegyei működése. Budapesti Szemle. 1862. évf. – Kecskeméthy Aurél: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Pest, 1866. – Falk Miksa: Széchenyi István és kora. Pest, 1867. – Eötvös József emlékbeszédei. Pest, 1868. – Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből. Három kötet. a. kiad. Pest, 1868. – Schwarcz Gyula: A közoktatásügyi reform, mint politikai szükséglet Magyarországon. Pest, 1868. – Kemény Zsigmond tanulmányai. Pest, 1870. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. Két kötet. Pest, 1872. – Asbóth János: Három nemzedék. Budapest, 1873. – Lónyay Menyhért: Gróf Széchenyi István és hátrahagyott iratai. Budapest, 1875. – Pulszky Ferenc: Életem és korom. Négy kötet. Budapest, 1880–1882. – Szász Károly: Gróf Széchenyi István és az Akadémia megalapítása. Budapest, 1880. – Kerékgyártó Árpád: Gróf Széchenyi István élete. Pozsony, 1884. – Széchenyi Béla: Széchenyi-gyász. Budapest, 1885. – Angyal Dávid: Széchenyi István naplói. Budapesti Szemle, 1886. évf. – Pulszky Ferenc: Ábránd és valóság. Három kötet. Budapest, 1888. – Grünwald Béla: Az új Magyarország. Budapest, 1890. – Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve. Budapest, 1890. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. Két kötet. 6. kiad. Budapest, 1891. – Gyulai Pál: Gróf Széchenyi István, mint író. Budapest, 1892. – Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora. Pécs, 1892. – Sebestyén Jenő: Gróf Széchenyi István működése nemzetgazdasági szempontból. Budapesti kereskedelmi akadémia jelentése, 1892. – Beöthy Zsolt: Széchenyi és a magyar költészet. Budapest, 1893. – Vécsey Tamás: Széchenyi és a magyar magánjog. Budapest, 1894. – Zsilinszky Mihály: Széchenyi és a nemzetiségi kérdés. Budapest, 1894. – Lipthay Sándor: Gróf Széchenyi István műszaki alkotásai. Budapest, 1896. – Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza. Két kötet. Budapest, 1896–1897. – Ballagi Géza monográfiája a Szilágyi Sándortól szerkesztett Millenniumi Történelem IX. kötetében. Budapest, 1897. – Kiss Albin: Gróf Széchenyi István kora. Budapest, 1898. – Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. Három kötet. Budapest, 1900. – Ferenczi Zoltán: Széchenyi és Kossuth írói harca. Új Magyar Szemle. 1900. évf. – Balogh Jenő: Gróf Széchenyi István nézetei bűnvádi perjogunk átalakításáról. Budapest, 1902. – Fraknói Vilmos: Gróf Széchenyi Ferenc. Budapest, 1902 – Milhoffer Sándor: Gróf Széchenyi István lelki világa. Budapest, 1902. – Gaal Jenő: Gróf Széchenyi István nemzeti politikája. Két kötet. Budapest, 1905–1903. – Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István és Sopron vármegye. Budapesti Szemle. 1902. évf. – U. az: A Kelet Népe történetéhez. U. o. 1903. évf. – Angyal Dávid: A M. T. Akadémia és az önkényuralom. U. o. 1903. évf. – Kropf Lajos: Gróf Széchenyi István angol ismerősei. U. o. 1903. évf. – Koltai Virgil: Gróf Széchenyi István közgazdasági eszméi. Budapest, 1903. – Péterfy Jenő: Összegyüjtött munkái. III. köt. Budapest, 1903. – Balogh Pál: A legnagyobb magyarról. Budapest, 1904. – Friedreich István: Széchenyi művei. Budapest, 1904. – Imre Sándor: Gróf Széchenyi István nézetei a nevelésről. Budapest, 1904. – Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István és a magyarországi lóversenyek megalapítása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1904. évf. – U. az: Széchenyi politikája 1842–45-ben. Budapesti Szemle. 1904. évf. – U. az: A Stádium megjelenésének és eltiltásának története. U. o. 1905. évf. – Kautz Gyula: Széchenyi és Kossuth. U. o. 1905. évf. – Szily Kálmán és Viszota Gyula: A M. T. Akadémia Széchenyi-múzeumának tárgyjegyzéke. Budapest, 1905. – Ferenczi Zoltán: Wesselényi levelezése Széchenyi Istvánnal. Akadémiai Értesítő. 1906. évf. – Marczali Henrik: Széchenyi első műve. Budapesti Szemle. 1906. évf. – Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István első nyomtatott könyve. Vasárnapi Ujság. 1906. évf. – U. az: Gróf Széchenyi István a gimnáziumban. Századok. 1907. évf. – U. az: A Stádium megírásának története. Akadémiai Értesítő. 1907. évf. – U. az: Széchenyi első műve. Budapesti Szemle. 1907. évf. – Angyal Dávid: Gróf Széchenyi István történeti eszméi. U. o. 1907. évf. – Réz Mihály: Széchenyi-problémák. Budapest, 1907. – Berzeviczy Albert: Gróf Széchenyi István. Budapest, 1908. – Gaal Jenő: Széchenyi mint iparfejlesztő. Akadémiai Értesítő. 1909. évf. – Szinnyei József; Magyar írók élete és munkái. XIII. köt. Budapest, 1909. – Viszota Gyula: Széchenyi István tanítóiról. Magyar Középiskola. 1909. évf. – U. az: Széchenyi és Kazinczy. Akadémiai Értesítő. 1909. évf. – U. az: A Hitel második kiadása. Budapesti Szemle. 1909. évf. – U. az: Széchenyi, Kossuth és a gyáralapítótársaság. U. o. 1909. évf. – U. az: Széchenyi, Vörösmarty és az Akadémia működésének első évei. U. o. 1909. évf. – Angyal Dávid: Gróf Széchenyi István emlékezete. U. o. 1910. évf. – Halász Imre: Széchenyi nyomdokain. Nyugat. 1910. évf. – Imre Sándor: Széchenyi és a nemzetnevelés. Budapest, 1910. – Márki Sándor: Széchenyi emlékezete. Acta Universit. Claudiop. II. Kolozsvár, 1909–1910. – Viszota Gyula: Széchenyi és a Pesti Hengermalom. Századok. 1910. évf. – U. az: Széchenyi és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület. Budapest, 1910. – Bártfai Szabó László A gróf Széchenyi-család története. Három kötet. Budapest, 1911–1926. – Komlóssy Ferenc: Széchenyi István gróf élete. Budapest, 1911. – Viszota Gyula: Széchenyi és Czuczor Gergely. Akadémiai Értesítő. 1911. évf. – Széchenyi eszmevilága. I. köt. Budapest; 1912. (Gaal Jenő, Beöthy Zsolt, Prohászka Ottokár, Kenessey Béla, Vay Gáborné és Andrássy Gyula tanulmányaival.) – Marczali Henrik: Gróf Széchenyi István és Anglia. Magyar Figyelő. 1913. évf. – Bagyó János: Gróf Széchenyi István közlekedésügyi reformja és tevékenysége. Budapest, 1913. – Széchenyi eszmevilága. II. köt. Budapest, 1914. (Apáthy István, Imre Sándor, Pauler Ákos, Zsilinszky Mihály, Márki Sándor és Gaal Jenő tanulmányaival.) – Friedreich István: Gróf Széchenyi István élete. Két kötet. Budapest. 1914–1915. –, Thurzó Kálmán: Gróf Széchenyi István szerepe a lipcsei csatában. Hadtörténelmi Közlemények. 1914. évf. – Viszota Gyula: Széchenyi első négy művének nyelvéről. Magyar Nyelv. 1916. évf. – U. az: Széchenyi Politikai Programmtöredékeinek keletkezése és hatása. Történeti Szemle. 1916. évf. – U. az: Széchenyi Hitel című művének keletkezése. Budapesti Szemle. 1916. évf. – Gyöngyösi Nándor: Széchenyi István szentenciái. Budapest, 1916. – Gaal Jenő: Széchenyi István nemzetgazdasági alapeszméi. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Viszota Gyula: Hogyan dolgozott Széchenyi? Szily-emlékkönyv. Budapest, 1918. – U. az: Báró Eötvös József levelei Széchenyi közlekedési javaslatáról. Budapesti Szemle. 1919. évf. – Ferdinandy Géza: Gróf Széchenyi István mint közjogász. U. o. 1919. évf. – Tolnai Vilmos: Széchenyi István és a magyar nyelv. U. o. 1919. évf. – Károlyi Árpád: Széchenyi István elkobzott iratai. Századok. 1920. évf. – Szekfü Gyula: Három nemzedék. Budapest, 1920. – Angyal Dávid: Gróf Széchenyi István döblingi évei. Századok. 1922. évf. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. I. köt. Budapest, 1923. – Schaffer Károly: Gróf Széchenyi István idegrendszere szakorvosi megvilágításban. Budapest, 1923. – Túri Béla: Széchenyi István Nagy Magyar Szatirája. Budapesti Szemle. 1923. évf. – Viszota Gyula: Széchenyi nyelvkészsége és helyesírása. Magyar Nyelv. 1924. évf. – Széchenyi eszmevilága. III. köt. Budapest, 1925. (Berzeviczy Albert, Tolnai Vilmos, Gaal Jenő, György Endre, Ferdinandy Géza és Ravasz László tanulmányaival.) – Balog Artur: Széchenyi emlékezete. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1925. évf. – Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István és Metternich. A Szent István Akadémia Értesítője. 1925. évf. – Bitay Árpád: Széchenyi és a románok. Pásztortűz. 1925. évf. – Kaán Károly: Gróf Széchenyi István és a nagy magyar Alföld. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Kornis Gyula; A fiatal Széchenyi. Napkelet. 1925. évf. – Kumlik Emil: Melyik pozsonyi házban alapította Széchenyi az Akadémiát? Századok. 1925. évf. – Rexa Dezső: Petőfi és Széchenyi. Uránia. 1925. évf. – Viszota Gyula: Mi indította Széchenyit az Akadémia megalapítására? A Szent István Akadémia Értesítője. 1925. évf. – U. az: Mozzanatok Széchenyi lelki fejlődéséből 1820–1825 között. Magyar Középiskolai. 1925. évf. – U. az: Politikai eljárás Széchenyi ellen 1835-ben. Budapesti Szemle, 1925. évf. – Zelovich Kornél: Széchenyi és a magyar közlekedésügy. U. o. 1925. évf. – Balogh Jenő: Gróf Széchenyi István összes munkái. U. o. 1926. évf. – Bartók György: Széchenyi és Fichte. U. o. 1926. évf. – Horváth Jenő: Széchenyi első angol útja. U. o. 1926. évf. – Bártfai Szabó László: Széchenyi és Wesselényi barátságának első évei. Katolikus Szemle. 1927. évf. – Dingha Sándor: A filozófia Széchenyi Hitelében. Szekszárd, 1927. – Iványi Béla: A gróf Széchenyi-család leszármazása. Turul. 1927. évf. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Két kötet. Budapest, 1927. – Viszota Gyula: Karikatúrák Széchenyiről. Irodalomtörténet. 1927. évf. – U. az: Széchenyi jellemzése. 1828-ban. Szinnyei-emlékkönyv. Budapest, 1927. – Angyal Dávid: Szakaszok Magyarország újabb történetéből. Budapest, 1928. – U. az: Gróf Széchenyi István. Budapest, 1928. – Bariska Mihály: Gróf Széchenyi István és a francia irodalom. Budapest, 1928. – Bártfai Szabó László: Széchenyi István emlékiratai. Akadémiai Értesítő. 1928. évf. – U. az: A Széchenyi-család származásának kérdéséhez. Turul. 1928. évf. – Bitay Árpád: Román dicsőítő írás és vers a Széchenyiekről 1839-ből. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1928. évf. – Darkó Jenő: Széchenyi István görög tanulmányai. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Bártfai László: Gróf Széchenyi István katonai pályája. Hadtörténelmi Közlemények. 1929. évf. – Goldberger Izidor: A legnagyobb magyar fiának zsidó tanítója. Magyar Zsidó Szemle. 1929. évf. – Hlatky Endre: Széchenyi sajtópolitikai eszméi a Világban. Budapesti Szemle. 1929. évf. – Szinnyei József: Széchenyi vagy Széchényi? Magyar Nyelv. 1929. évf. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Bártfai Szabó László: Széchenyi, Petőfi és az Ellenzéki Kör 1848-ban. Budapest, 1930. – Czike Gábor: Széchenyi Hitelének centenáriuma. Magyar Kultura. 1930. évf. – Gaal Jenő: A Hitel korszakos jelentősége. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Takáts Sándor: Gróf Széchenyi István reuniója és az Akadémia alapítása. U. o. 1930. évf. – Viszota Gyula: Széchenyi elmebaja. U. o. 1930. évf. – U. az: A százéves Hitel. Irodalomtörténet. 1930. évf. – Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István temetése. Napkelet. 1931. évf. – U. az: Gróf Széchenyi István és Budapest. História. 1931. évf. – Herczeg Ferenc: Gróf Széchenyi István és a Világ. Akadémiai Értesítő. 1931. évf. – Pintér Pál: A százéves Hitel. A Nagykőrösi Arany János Társaság Évkönyvei. VI. köt. – Nagykőrös, 1931. – Varga László: Görög reminiszcenciák Széchenyi István műveiben. Debrecen, 1931. – Skala István: Gróf Széchenyi István és a magyar romanticizmus. Budapest, 1932.

Képtalálat a következőre: „MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNET PINTÉR JENŐ”