Payday Loans

Keresés

Camões: A luziádok
Az emberi életminőség/boldogság
2017. október 17. kedd, 06:21
Eredeti kép


LUIS DE CAMÕES
(1524-1580)

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

Az "Os Lusiadas" című hősköltemény nemcsak megalkotójának, de alighanem az egész portugál irodalomnak is fő műve. Főhőse a tengerjáró portugálok nemzeti hőse, a legbátrabb és legleleményesebb hajóskapitány, Vasco da Gama, aki elsőként vízi úton jutott európai hazájukból Indiába, s ezzel az egész napnyugat számára megnyitotta a legegyszerűbb és legolcsóbb utat a napkeleti fűszerek felé. Erről a kalandos útról és a hozzáképzelt csodákról szól Camões eposza. Néhány évtizeddel később a költő maga is megtette ezt a nevezetes tengeri utat, már akkor kezdte hozzáképzelni azokat a csodálatos lényeket, akik segítik és akadályozzák a merész portugálokat, míg diadalmasan el nem érik az oly fontos célt. Ezekben a csodákban elvegyül az ókori pogány és középkori keresztény képzelet, nyugati és keleti babona, hősködő túlzások és erotikus rendkívüliségek. Jellemző erre az égi és földi dolgokat vegyítő képzeletvilágra a kapitány éjszakai élménye vagy talán látomása. Eszerint Vasco da Gama egy éjjel fülkéjében arra riad, hogy a fedélzetről beszélgetés hangjai jelzik, hogy odafent ismeretlenek társalognak. A kapitány kiugrik az ágyból, a felvezető létrán gyorsan eléri a fedélzetet, kilép és meghökkenve veszi tudomásul a látványt. Az éjszakai sötétet dicsfény ragyogja át, olyan, amilyet a szentek feje körül lát, aki templomban nézi az áhítatra buzdító festményeket. Megriad, de nem lép vissza, néhány lépéssel közeledik a látványhoz. Ott két személy beszélget egymással. A kapitány a szentképek és az ókori márványszobrok ismeretében rádöbben, hogy a két személy között a fényességes asszony maga Szűz Mária. Vele szemben pedig Bacchus isten, akit Dionüszosznak is neveznek. Ő adja az embereknek a bor mámorát, ahogy Krisztus szent anyja árasztja az emberek lelkébe az áhítatot. - Ezek most Vasco da Gama és bátor társai útjának lehetőségeiről beszélgetnek.

Hát aki így társítja, állítja egymással szembe a kereszténység Nagyasszonyát és a pogányság részegségre csábító bálványistenét - annak, habár keresztény, egy kicsit hinni kell a régi pogány mondavilágban, a mitológiában is. De ha nem hisz egy cseppet se Bacchusban, akkor nem hihet egészen a kereszténységben sem. De a legvalószínűbb, hogy ízig-vérig reneszánsz ember, aki egyszerre akar hinni a Szentháromságban és az Olümposz szépséges bálványisteneiben. Hiszen ugyanígy akar egyszerre és együtt hinni a hajdani egyiptomi görög csillagász, Ptolemaiosz tanításában, hogy a Föld egy óriási tányér, és körülötte kering a Nap és az égbolt minden csillagai ami megfelel annak az égi képnek, ahogy az Ótestamentum legelején Mózes elbeszéli a teremtést. De aki egyszer reneszánsz műveltségű ember, az ugyanígy szeretne hinni a lengyel Kopernikusz doktor tanításában, amely szerint a Föld gömb alakú, és a Nap körül kering egy egész csillagtáborral együtt. Hiszen ezt tanítja a portói Tengerészeti Akadémián a tudós olasz Paolo Toscanelli is, aki nem térképekről magyarázza az égbolt szerkezetét, hanem egy olyan új eszközről, amit ő talált ki és "Globus"-nak, azaz földgömbnek nevezett el. Vasco da Gama pedig ott, a híres portói főiskolán tanulta a hajózás mesterségét. Annak megalapítója, igazgatója, a meghívott tudósokkal együtt tanára is Tengerész Henrik herceg, az előbbi király fia, a mostani király öccse, aki nem is akart részesülni a legfőbb hatalomból, még csak vitézlő lovag se kívánt lenni. A földrajz, a hajózás, a csillagászat nagy hírű tudósa lett. Képzett hajósokat nevelt, hiszen a merész tengerjárók gyakran fedeznek fel, sőt el is foglalnak ismeretlen szigeteket, távoli partokat. Egész Portugáliának érdeke, hogy szakszerűen hajózzanak, felfedezzenek, gyarmatosítsanak. Már ő is reneszánsz ember volt, mint tanítványa, Vasco da Gama, aki - miután felderítette az Indiáig vezető tengeri utat - később a tudós herceg utóda lett a portói Tengerészeti Főiskolán. Sokkal később tanára volt Kolumbusz Kristófnak is, Magellánnak is, Amerigo Vespuccinak is. És még vagy fél tucat halhatatlan felfedezőnek.

A mindent kezdeményező és kezdő Tengerész Henrik pedig igazi nagy tudós és igazi jó tanár volt. Jó keresztény lévén otthonos a Bibliában, görög eredetiben olvassa Ptolemaioszt, de Kopernikuszt is jól ismeri. Ő hívta meg Portóba a földgömböt kitaláló Toscanellit is. De közben az éppen elhagyott középkor egyik legnagyobb filozófusától, az egykor Spanyolországban, a mór uralom alatt élő arab Averroëstől ismeri a "kettős igazság" elméletét, hogy tudniillik ugyanegy dologra vagy jelenségre két különböző meghatározás egyformán érvényes lehet. Ezt ugyan szidni, átkozni illik, de még a leghíresebb keresztény egyetemen, a párizsi Sorbonne-on is tanítják időnként. A nagy hírű németalföldi tudós, Siger de Brabant is ezt oktatta, ő nevezte el "kettős igazság" elméletének. Tengerész Henrik is megtanulta, és úgy vélekedik, úgy is tanítja, hogy tengerjáró embernek nélkülözhetetlen ez a tanítás. Szerinte a templomban Mózesnek és Ptolemaiosznak van igaza, kint a tengeren Kopernikusznak és Toscanellinek. Ezt tanulta Vasco da Gama. Aki tehát okult a kettős igazság elméletéből, az képes egyszerre hinni az evangéliumokban és a mitológiában. Nemcsak a hős tengerész, de talán kalandjának költői elbeszélője is egy kicsit hitt vagy legalábbis képzelhetett együtt pogányságot és kereszténységet, földi szenvedéseket és égi csodákat. Eposzában a mennyei csodák olykor emlékeztetnek a földi eseményekre, és a földi tények az égi csodákra. Ha olvassuk A luziadákat, nem mindig tudjuk pontosan, hogy ami történik, az megfigyelhető valóságos kaland vagy álom, esetleg látomás, de az is lehet, hogy képzelődés. Hiszen minden eposzban van csodás elem, van földi és van égi esemény, de ilyen elválaszthatatlan kapcsolat földi tények, égi látványok, cselekedetek és képzelődések között talán nincs is több a gazdag epikus költészetben. Camões mindenképpen nagy költő, de eposzának ez a valóság-csoda vegyülete teszi őt egyedi, világirodalmi jelentőségűvé.

Persze ennyi égi és földi kalandhoz kalandos élet is kellett, a tapasztalat ihlette a költőt, hogy valóságként mesélje a csodásat.

Kockázatos vállalkozás Camões életrajzát megírni, mivel éppen a legfőbb adatok felettébb bizonytalanok. Az egymásnak ellentmondó híradásokból alig-alig lehet kiválogatni, melyik hiteles, vagy melyik közelíti meg a valóságot. Már nevét kiolvasni is nehéz nem portugál olvasó számára. Camões - Világirodalmi lexikonunk szerint - "kamojnsz"-nak olvasandó. A "de" szócska a családnév előtt arra utal, hogy nemesi családból származott, tehát régebbi elődei valószínűleg mórok ellen harcoló lovagok lehettek. Ők azonban munkára szoruló szerény helyzetű emberek voltak. A költő apja talán - ez se bizonyos - hajóskapitány volt, aki egy hajószerencsétlenség áldozata lett. Semmiféle forrásból nem derül ki, hogy a hajóskapitány árvája hogyan, miből járhatott oly sok iskolát. Portugál szakemberek szerint lírai verseiből is, még inkább A luziadákból az derül ki, hogy a híres coimbrai egyetem irodalmi és történelmi óráit is végighallgathatta. Történelmi, irodalmi, verstani ismereteit csakis onnét szerezhette. És csaknem bizonyos, hogy 18 éves korában már a fővárosban, Lisszabonban él, és hamarosan szellemes, kitűnő formájú verseivel a királyi udvar mulattatói közé kerül. Ott, a nagyurak és széphölgyek körében népszerű társasági ember.

De azután jön az eléggé rejtelmes szerelmi botrány. Egyesek szerint szerelembe keveredik egy előkelő udvarhölggyel. Ez azonban nem indokolná a következményeket. Hitelesebbnek hangzik, hogy az az udvarhölgy egy ifjú infánsnő, azaz királyi hercegkisasszony. Erre nincs joga a köznemesi rendű fiatalembernek. Ez már indoka lehet annak, hogy kitiltották az udvarból, egy vidéki városba száműzték. Onnét azonban titokban visszatért, hogy találkozzék szerelmével. Ez már túl nagy bűnnek számított, s ebből is azt sejthetjük, hogy a tiltott szerelem valóban egy túl nagyúri hölgyhöz fűzte. Olyan udvari botrány támadt belőle, hogy Afrikába küldték a mórok ellen harcolni. De ez az adat is bizonytalan. Egyes portugál szakértők szerint kalandvágya vitte a kalandokat kínáló Észak-Afrikába. Ott azonban harci kalandok helyett bűnvádi eljárás várta. Nem tudjuk miért, de Ceutában "hűtlen pénzkezelés" címen perbe fogták. Goába, az indiai portugál gyarmatra küldték, ott lett volna a tárgyalás. Onnét azonban az eljárás lefolytatására a kínai Macaóba küldik át. Hónapokat tölt ott, az ottani hatóságok nem sokat törődnek vele. Bőségesen van ideje írni. Az eposz tárgya már a fejében van. Tíz énekre tervezi. Ott, Macaóban megírja az első hat éneket. Amikor vissza kell térnie Goába, hogy ott mondják ki az ítéletet, hajótörést szenved a Mekong folyó torkolatánál. Kitűnő úszó és a part távolból látható is. Az elkészült kéziratot azonban mindennél jobban félti. Itt állítólag a sporttörténet egyik legnagyobb bravúrját hajtja végre. Bal kezében magasra tartja a papírköteget, jobb karjával és lábaival a távoli partra úszik.

Az ítélet végül is börtönt szab ki. Közel két évig ül hol magányos cellában, hol kényszermunkán dolgozik rabtársaival. A börtönparancsnokság azonban méltányolja költő voltát: papírt, tintát, írószereket kaphat. Be is fejezi a nagy művet. Első közönsége a rabtársak és a börtönőrök. Amikor kiszabadul, nincs pénze hazahajózni Lisszabonba. Nyomorog, alkalmi munkákat végez, néha udvarló férfiak szerelmes verseket rendelnek nála. 17 tengődő év után vergődik haza. Írt közben egy kötetre való verset, összegyűjti, hogy kiadót keressen, de - nem tudjuk hogyan és miért - ez a leírt gyűjtemény elvész. Sokkal később a barátok, tisztelők és érdeklődők közel 300 darabot gyűjtenek össze különböző helyekről. Ezek akkor találnak kiadót, amikor "A luziadák"-nak váratlanul nagy sikere lesz. Tudomást szerez róla a királyi udvar is. Kegyelmet és bűnfelejtést kap jutalmul. Hozzá évdíjat állapítanak meg a számára. Ezzel elég gondtalanul elélhetne haláláig. De rendkívül könnyelmű: ha van pénze, szétszórja, ha a pénz elfogy, a következő havi járadékig nyomorog, még éhezik is. A következő pénzből vagy lakomákat ad, vagy nőkre költi, amije van. Így él még hét évig.

Amikor meghal, éppen nincs pénz a fiókjában. Egy felettébb kétes híradás szerint szemfedél és koporsó nélkül temették el. Ez nem valószínű, hiszen hamvai a pompás Santa Ana székesegyházban nyugszanak. Tehát nyilván díszes, ünnepélyes temetése volt. Ehhez pedig szemfedél és látványos koporsó kellett. És akkor már költői híre túlterjedt az országhatáron is, egyre népszerűbbek lettek lírai költeményei. A halhatatlannak bizonyuló eposz nélkül is a legnagyobb portugál költő volna. Nem is annyira tartalmuk miatt, hanem zengzetes és mindig hatásos formaművészete okán. Az antik időmértékes formákat ugyanolyan biztonságosan és zengzetesen tudja használni, mint a középkori lovagköltészet rímes alakzatait. A hexameter ugyanúgy gördül nála, mint a szonett vagy a stanza sorai. Ez igazi reneszánsz teljesítmény, hiszen a reneszánsz kultúrában összetalálkozik és összevegyül az ókori és a középkori örökség, előkészítve az újkori művészetek formavilágát. Ezért is tartják számosan Camõest az újkori kultúra egyik fontos előkészítőjének.

Az eposz a luziadák története. A luziada szó azt jelenti: luzitánok leszármazottja. A portugálok ókori elődei voltak a luzitánok, ezek keveredtek el a római megszállás után a latin nyelvű hódítókkal. Amikor a portugálok őseiket luzitánoknak mondották, ez olyan nemzeti büszkélkedés volt, mint amikor a mi régi költőink "szittya vitézek"-nek nevezték az ősöket és az ő révükön magukat is. A reneszánsz idején fejlődik osztállyá a polgárság, a nemzeti piac kialakulása táplálja a nemesekben, majd a jobbágyokban is a nemzeti öntudatot, a veszélyeket a nemzet veszedelmének érzik. A hosszú angol veszély fejleszti ki Jeanne d'Arc seregében a francia nemzettudatot és nemzeti büszkeséget, a török veszélytől bontakozik ki Hunyadi hadában a magyar nemzettudat és nemzeti öntudat. A német hódító szándék szüli Zsiska hadaiban a cseh nacionalizmust. Az oly sokáig tartó mór elnyomatás és az ellenük vívott felszabadító háborúk Spanyolországban és Portugáliában létrehozzák a hazafias Cid-románcokat. És a nemzettudattól szinte megrészegült "A luziadák"-at Camões tollából. Ez persze korjelenség, nemsokára nálunk Zrínyi ugyanúgy hazafias eposzának írja a "Szigeti veszedelem" énekeit, és Franciaországban Ronsard úgyszintén a hazafias eposzt akarja megalkotni a "Franciade" című, töredékben maradt művel.

"A luziadák"-at megjelenésétől fogva remekműnek tudták otthon és hamarosan a nagyvilág olvasó köreiben is. Kifogásolnivalót azonban fél évezred óta minden korban találtak benne. Sokan mondották egyenetlennek, egyes részeit hosszadalmasnak, sőt unalmasnak is. Bár mások éppen ezeket a részeket tartották igazán szépeknek vagy izgalmasaknak. Sokan hibának tartották, hogy a tíz ének külön-külön kerek történet, tehát inkább versben írt novellasorozat. Bármelyik külön is olvasható, két-három ének ugyanúgy tekinthető egész műnek, és az egészben nincs igazi egység. Nem mindenkinek tetszett a túlontúl vallásosság, másoknak meg éppen a pogány istenek folytonos beavatkozása az emberi hőstörténetbe. Erőteljesen erotikus részeit, például a szemléletes csoportszexet matrózok és nimfák között egyenest pornográfiának találták. - De a kifogásolók közben mind elismerték, hogy verselése, nyelve zenei és képzőművészeti szépélményt ad. Lehet közben bosszankodni is, lehet gyönyörködni is. Csak éppen abbahagyni nem lehet, és elfelejteni se lehet különös összevisszaságát.

És ha így van fél évezrede, akkor már a jövője is alighanem biztosított.

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

*

Képtalálat a következőre: „camoes luzitánok”

PÁL Ferenc
Camões A luziádok címû eposzának magyar fordításairól


Kétszáz esztendõvel az elsõ magyar Camões fordítás elkészülte után, és A luziádok [1]címû eposzának új, átdolgozott kiadása elõtt talán nem teljesen érdektelen vállalkozás áttekinteni a portugál költõnek és fõ mûvének magyarországi befogadását egy sajátos, ámbár nem tanulságok nélkül való szempontból - A luziádok részleges vagy teljes fordításainak tükrében. Vizsgálódásaink során nem feledkeztünk el arról a magyar kultúra és irodalom egész történetén búvópatakként végighúzódó gyakorlatról sem, hogy a nemzet "csinosodásán", felemelkedésén munkálkodó mûvelt fõk a hazai fejlõdést, a nemzeti értékek kibontakoztatását szinte mindig idegen példák segítségével, azok magyarítása által valósították meg, és sokszor a maguk gondolatait, a maguk mûvészi törekvéseit is idegenbõl átvett mûvek átültetése révén fejezték ki, s idegen mûvek fordításának ürügyén gyökereztettek meg új eszméket, új érzékenységeket, sõt formai újításokat. Ennélfogva magyar földön a fordításnak mindig is különleges szerep jutott, nemcsak a magyar irodalom születésénél "bábáskodott" a mûfordító, hanem az idegen mûvek puszta közvetítésén túl részt vállalt minden nemzeti törekvés kibontakoztatásában is.

A XVIII. század végén a magyar fõúri körök európai tájékozódása elsõsorban francia kultúra felé irányult, azonban a francia nyelvû olvasmányokon keresztül a magyar arisztokrata olvasók közvetve vagy közvetlenül eljuthattak más irodalmakhoz is, amelyeknek alkotásai sokszor eredeti nyelven is megtalálhatók voltak magyar könyvtárakban. Fülöp Géza A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban c. könyvében [2] arról ír, hogy az erdélyi kancellária írnokának, Bölöni Farkas Sándornak a könyvtárában föllelhetõk voltak a spanyol Calderónnak és a portugál Camõesnak a mûvei. Baumgarten Sándor pedig Camões et la sensibilité hongroise [3] c. tanulmányában arról tudósít, hogy a portugál nemzeti eposz La Harpe francia és Tomé de Faria latin fordításában egyaránt megtalálható volt a nemesi könyvtárakban, s utóbb, az 1816-ban megjelent német nyelvû kiadás is eljutott a magyar könyvtárszobákba. Camões mûvének ez az elterjedtsége, amelyben nem kis része volt annak, hogy a portugál költõ nagy mûvének Harmadik énekében a portugál királyi család magyar eredetérõl ír [4] bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a portugál költõ figurája nálunk is emblematikussá váljon. A romantika korában ugyanis Camões úgy vonult be a legtöbb európai nép köztudatába, így a magyar köztudatba is, mint a meg nem értett, a hatalom ellen lázadó és nemzete dicsõséges tetteit megéneklõ költõ. Amint ezt Rózsa Zoltán idevonatkozó kutatásaiból tudjuk [5] a reformkor idején a magyar költõk és írók sora említi mûveiben Camões nevét, mint rendíthetetlen hazafiét, sõt Kemény Zsigmond Élet és álom címû bevégzetlen regényének fõhõsévé is megteszi õt. Ennek a romantika által felfokozott költõsorsnak a megjelenítése utóbb függetlenítette is mûveitõl az alkotót, akinek a neve annyira beágyazódott a köztudatba, hogy írók egész természetességgel utalnak rá, vagy használják fel regényük hõséül [6].

Nem tudni, hogy ez a jelképessé váló életpálya, a korábban említett magyar eredet felvetése vagy a világirodalmi jelentõségû mû kihívása volt-e a fõ motiváló tényezõ, mindenesetre az elmúlt kétszáz esztendõ során fél tucat magyar költõ-mûfordító próbálkozott meg azzal, hogy A luziádokat részleteiben vagy teljességében megismertesse a magyar olvasókkal. Ismereteink szerint az elsõ fordítás egy ma már teljesen ismeretlen író, Losonczi Farkas Károly munkája [7], amely 1796-ban keletkezett. Baumgarten Sándor már idézett cikkében említést tesz egy Székely nevû erdélyi költõrõl, aki az 1816-os német A luziádok-fordítás nyomán belekezdett az eposz fordításába, de nem fejezte be. A XIX. század közepén a szabadságharc leverése utáni idõszakban elfojtott "honszerelmi lelkesedés" [8] indít arra egy újabb fordítót, Greguss Gyulát, a magyar szabadságharc egykori tüzértisztjét, hogy vállalkozzon az eposz teljes szövegének lefordítására. Elõször az Ötödik énekkel készült el, amelyet 1856-ban aCsalád Könyvében tett közzé. A következõ lépés Inez de Castro epizódjának, a Harmadik ének 118-135. versszakig terjedõ részének a lefordítása volt, ez a Pesti Naplótárcarovatában jelent meg, ugyancsak 1856-ban. Az idõközben elkészült Elsõ ének az Új Magyar Múzeum 1860. évi 1. számában került az olvasók kezébe. Greguss csak 1864-re fejezte be a teljes eposz lefordítását, amely a következõ évben a Kisfaludy társaság kiadásában, A Luziáda Camoenstõl címmel jelent meg. Ezt a fordítást 1874-ben Camoens Luziádája címmel az Athenaeum kiadó újra kiadta. Greguss Gyula fordításának egy részletét átvette az 1875-ben az Imprensa Nacional kiadásában, Lisszabonban megjelent díszes kiadvány, amely 14 nyelven közölte az eposz Inez de Castro történetét elbeszélõ versszakait. Szász Károly A világirodalom nagy eposzai címû mûvében [9] újabb részlet jelenik meg az eposzból, de ez lényegében Greguss szövege, Szász Károly csak átdolgozta egy-egy részletét az élvezhetõbb olvasás céljából, mert imitt-amott nehézkesnek érezte.

A XX. század elsõ évtizedeinek nyugatos világirodalom-szemlélete [10] is közrejátszhatott abban, hogy Camões eposzának újabb fordításai csak a legutóbbi idõkben születtek. Gáspár Endre a Világirodalmi antológia II. kötetében jelentetett meg két részletet A luziádokból [11], amelyek közül az egyik Inez de Castro epizódja. Majtényi Zoltán ugyanezt a részletet fordítja le [12]. Az eposz újabb teljes fordítása A lusiadák címmel 1984-ben látott napvilágot az Európa könyvkiadónál Hárs Ernõ fordításában. Ezt a helyenként átdolgozott és új jegyzetanyaggal ellátott kiadás jelenik meg 1997-ben.

Losonczi Farkas Károlynak a vers címe alá írt évszám szerint 1796-ban készült fordítása 1805-ben jelenik meg az általa kiadott Mulatságok c. kötetben [13]. A Vénus' Leírása címet viselõ vers nem tünteti fel a portugál szerzõ nevét, sem a mû forrását, így semmi nem utal arra, hogy fordítással van dolgunk. Erre csupán a nagyfokú tartalmi egyezésbõl következtethetett a szöveg feldolgozója, mert Farkas Károly az eredeti strófaszerkezetet is megtöri, és összefüggõ versszöveget készít A luziádok Második énekének 34-38. versszakából, amelyben az eredeti 40 sorát 46 sorra bõvíti.

Ez az önálló munkaként megjelenõ fordítás szorosan kapcsolódik ahhoz a szellemi közeghez, amelyben kisarjadt, nemcsak nyelvi megformálásában, hanem szinte lakmuszpapírként kimutatva mindazokat a törekvéseket, amelyek a kor irodalmában és szellemiségében aktív hatóerõként jelen voltak. A részlet kiválasztásánál a fordítóra hathatott az a könnyedebb neoklasszicista szellemiség, amely J. Joachim WinckelmannAz ókori mûvészet története címû könyve (1764) nyomán bontakozott ki Magyarországon - leginkább Kazinczy munkálkodása következtében: föltehetõen ez indíthatta arra, hogy a Vénus szépségét leíró, az antikvitás világát felidézõ verssorokat vegye át az eredeti mûbõl. "Pontatlanságainak", bõbeszédûségének magyarázatát is a kor szellemisége adja. A testõrírók föllépésétõl kezdve egyre nagyobb figyelem fordul a fordítás felé, amely azután Kazinczytól újabb ösztönzést kapva reneszánszát éli Magyarországon. Bessenyei György két röpiratában, a Magyarságban és a MagyarNézõben is a nehézkes magyarságot elvetve új mûfajok meggyökereztetését tûzi ki célul, s nem nagyon törõdik azzal, hogy az írók eredeti szépirodalmi munkákat hozzanak létre - a magyar irodalom fejlõdése érdekében elsõsorban fordításon alapuló, új szemléletû szépirodalmat (prózát) követel. Szavait értelmezhetjük úgy is, mintha idegen mûvek szabad átültetésére, magyarítására akarná ösztönözni a kortársait.

Farkas Károly annyiban eleget is tett a kor kívánalmainak, hogy az eredeti mûvet inspiráló, ihletet adó anyagnak tekintette, amellyel kedve szerint bánhat az átültetés során. A fordítói szabadságot azonban nem csak a terjedelemben, hanem az eredeti versforma átalakításában is érvényesítette. A luziádok abababcc rímképletû, nyolcsoros, tizenegy szótagos stanzáit egybeolvasztva, párosrímû tizenkettesekben fordítja le az eredeti mû öt versszakát. Tudjuk, hogy ebben a korban a magyar verselés megújításán is nem egy költõ munkálkodott. Péczeli József 1784-ben párosrímû tizenkettõsökben fordította le Voltaire Zayre címû drámáját, abban a versformában, amellyel Orczy Lõrinc felváltotta Gyöngyösi négyesrímû verssorait, és amelyet Bessenyei gyökereztet majd meg a magyar költészetben. Hogy is ne élt volna mindezekkel a lehetõségekkel Farkas Károly a maga fordításában, amelynek egy erényére mindenképpen rá kell mutatnunk. Amint majd láthatjuk A luziádok késõbbi fordításaiban az eredeti vers tisztán egybecsengõ szóvég- és ragrímeinek a helyébe asszonáncok lépnek, Farkasnál viszont a negyvenhat sorból negyvenben az utolsó szótag és az azt megelõzõ magánhangzó is tisztán egybecseng (bár egy esetben, az 5-6. sorban az "eget" szó megismétlésébõl születik a rím), s a maradék rímpárokban is csak az idegen nyelveken nevelõdött, a két egymás mellett álló magánhangzót kettõshangzónak érzékelõ hallás érezhet némi megcsuklást (19-20. sor: "kopóinak-kívánságainak", 25-26. sor: mellyei-kezei, 43-44. sor: "eleibe-szemibe"). A lefordított részlet bevezetõ soraiban - bár fordítójuk abbéli igyekezetében is eltér az eredetitõl, hogy önálló költeménnyé formálja a kiragadott öt versszakot - benne rezeg az elõzmények hiánya. A befejezõ sor viszont tökéletes lezárás, itt Farkas nagyvonalúan ki is hagy néhány olyan szót, amelyek átvezetnének a következõ versszakba.

A magyar vers megnövekedett terjedelme, "bõbeszédûsége" nem henye, vagy ügyetlen fordításból ered, sokkal inkább a fordítónak abból a tudatos törekvésébõl, hogy egy-egy neki tetszõ képet vagy utalást kibontson, kedvére feldíszítsen. Az eredeti 34. versszakának második sorában lévõ szép ("Tão fermosa no gesto se mostrava") jelzõ helyébe saját szépségideáljának másfél soros megjelenítését illeszti:

A' gyenge pirosság orczáin két felõl
Olly bájosan úszott...

A 35. versszak 3-4. során átívelõ "Ideia erdejében lévõ trójai" ("Troiano na selva Ideia") utalásszerû megidézése helyébe az antik történet szereplõinek konkrét megnevezése kerül: "Mint volt Párizs elõtt Júnó 's Pallás között". S hogy még egy példát idézzünk, az eredeti 36. versszakának második sorában lévõ "havat elhomályosította" ("...a neve escurecia;") kifejezést megint kedve szerint kibõvíti, szinte élvezettel tobzódik a szívének kedves képben:

Hogy még a' havat is homályba hozhatták,
És tündöklõ színeit tûle megvonhatták,...

Greguss Gyula fél évszázaddal késõbb készült A luziádok fordításában ugyanígy tetten érhetõ a kor szellemiségének hatása. Az a "szikra, amely az eredeti írót lelkesíté", s amelyet Arany János annyira hiányolt némely klasszikus mû fordítójánál [14], megvolt Gregussban: teljesen azonosulni tudott Camões hazaszeretetével, s az 1848-as forradalom és szabadságharc elbukása után megcsúfolt magyar hazafias érzésnek kifejezést adott A luziádok magyar változatában.

Nézzük elõször az eposz magyarul is vitákra ösztönzõ címét. Ez a magyar változatban A Luziáda, egyes számú alak az eredeti Os Lusíadas cím többes számú alakja helyett. Greguss itt némiképpen azonosul a klasszicista költészettanokból az eposzi címadással kapcsolatban kiolvasható álláspontokkal. Nem ismeri a "lusíadas" szó XVI. századi, André de Resende portugál humanista által bevezetett értelmét, amely szerint az "os lusíadas" nem más, mint "os lusitanos", azaz portugálok, és amelynek alkalmazása Camões költõi leleménye volt. ennélfogva úgy véli, hogy az eredeti cím a "Luzitánok viselt dolgait, vagy e dolgokról zengõ éneket" jelenthetett, s így "könnyebben megérteti magát", ha az egyes számú alakot használjuk [15].

A korábban már említett hazafiúi érzés rányomja bélyegét Greguss egész fordítására. Az Elsõ ének némely helyén különösen kísért a magyaros hangütés, a magyar régmúlt hangulati felidézése. Neptunusz és Mars a magyar szövegben például Hab- és Hadúrként jelenik meg:

A quem Neptuno e Marte obedeceram...
Mert Hab- s Hadúr, melynek meghódolának...
I, 3

Az Olümposzról letekintõ elõdök helyébe szellemországbéli õsapák kerülnek:

Em vós se vem da olímpica morada
Dos dous avós as almas cá famosas...

A szellemországból két õs apának,
Két oly dicsõnek int buzdítva lelke...
I, 17

Az arab, afrikai és török ruhadarabok, használati tárgyak, zeneszerszámok neveinek sokaságát pedig fölváltja magyar megfelelõjük egyhangú ismételgetése: így lesz süveg a turbánokból, fezekbõl és egyéb fejfedõkbõl, s a fúvós hangszerek széles skálájából kürt. A mû egész fordításán végigvonul az eredeti mû tudós hangütésére kevésbé figyelõ, inkább az értelmezésre és a közérthetõségre törekvõ szándék, amely valószínûleg az olvasók tökéletesebb azonosulását volt hivatva szolgálni. Így alakulnak át A luziádoknimfái és Nereidái a fordításban hableányokká és vízitündérekké:

Já todo o belo coro se aparelha
Das Nereidas, a junto caminhava...

Immár a szép tündérek útrakelnek...
IX, 50

Ramnúsia a "bosszú istenévé":

...mas logo recompensa
A Ramnúsia com nova desventura.

... a bosszú istenének
Újabb csapása sújt fejünkre menten.
V, 80

és adja át a Nap mozgatója, Hiperion a fordításban a helyét a napnak:

Ao claro Hiperónio, que acordou...
S a ragyogó napot felköltve halkkal...
I, 59

De nemcsak a mitológiai utalások, hanem a természeti jelenségek és a földrajzi elnevezések jelentõs része is megmagyarosodik a fordító tolla nyomán. A szelek hagyományos, a tengerésznépeknél még ma is használatos elnevezései, mint "Bóreas", "Austro" (miket Berzsenyi még eredeti formájukban írt le verseiben), mint "északi" vagy "déli" szél jelennek meg a magyarban. A tulajdonnévként elfogadott födrajzi elnevezéseket Greguss lefordítja, és kisbetûvel írva köznevesíti. Így változik a "Sacro Promontório" (III, 74) "szent fokra", az "Oceano Índico" (X, 10) "indus tengerre", stb. Ez a fordítói gyakorlat olykor tárgyi tévedésekhez vezet: így tûnnek el a magyar fordításból, s alakulnak át romantikus hangulatú ligetté a "Promontório da Lua" (a mai Cabo da Roca) hegyei:

E nas serras da Lua conhecidas
Sojuga a fria Sintra o duro braço...

S a holdvilágos ligetek körében
Kieskedõ Sintrát megejti végre...
III, 56

Ez az inkább érzéki megjelenítésre, mintsem a tudós tartalom átmentésére törekvõ fordító gyakorlat helyenként a portugál eposz filozófiai-világnézeti töltését is megtépázza. A ptolemaioszi világkép alapján Camões pl. a Második ének 60. versszakában a csillagokat egy sorba veszi a bolygókkal, külön is kiemelve, hogy idegen fényt, a nap fényét verik vissza:

E as estrelas no céu co a luz alheia
Tínham o largo mundo alumiado...

ebbõl a magyarban csak a csillagok nyájas fénye marad meg:

A csillagok fenn nyájas fényben égnek...

Az Ötödik ének 14. versszakában szereplõ "Polo fixo"-t pedig, amely nemcsak a "déli sarkot" jelentette, hanem elnevezésével a Föld rögzített, szilárdan egyhelyben álló pontját is, ellentétben a Nagymedve útján vándorló "Polo de Calisto"-val, Greguss megintcsak a szép hangzásra ügyelve fordította le, figyelmen kívül hagyva az eredeti mû tudós töltését.

Egy megjegyzés erejéig ki kell térnünk az eposzban megjelenõ történelmi személyek nevének fordítására. A korabeli gyakorlatnak megfelelõen Greguss fordításában a lefordítható nevek magyar megfelelõjét olvashatjuk. Így lesz Francisco de Albuquerque-bõl magyar népmesei hõst idézõ "Ferenc vitéz" (X, 34), Lianorból (D. Leonor Teles) "Lóra" (III. 139) és Henrikbõl, az elsõ portugál királyi ház alapítójából - "Emre".

Destes Anrique (dizem que segundo
Filho de um rei da Hungria experimentado

Egy bajnok: Emre volt ez, a levente
Másodszülött fia magyar királynak [16]
III, 25

Greguss Gyula még ma is jól érthetõ, sõt élvezetes olvasmányt nyújtó nyelven fordította le Camões eposzát, bár A Luziáda nyelve helyenkét korához képest is régies ízû. A Petõfi és Arany népies realizmusa elõtti korban született mûvek erõteljes érzelmi hatásra törekvõ szóhasználatát idézi. leginkább az olyan emelkedettebbnek, keresettebnek ható fõnevekkel, mint "gyászvégzet", "borzadály", erõsebb jelzõ- és határozóhasználatával, mint "rémletes", "hõ", "borzadva" stb., s gyakori felkiáltásaival: "Hajh, mennyi arc elsápad, színtelen!" (IV, 29)

 

Képtalálat a következőre: „pál ferenc camoes lusiadák”

 

A magyar fordítás egyébként is mozgalmasabb, nyugtalanabb az eredetinél. Camões alá- és mellérendelt tagmondatok szövevényébõl összeálló, kiegyensúlyozott, eruditus, néhol száraznak ható mondatépítményeit Greguss Gyakorta feldarabolja, felkiáltásokkal élénkíti, s betoldott melléknevekkel, igékkel érzékibbé, plasztikusabbá teszi.

A Tizedik ének 143. versszakának elsõ két sorát - amely az eredetiben nyugodt hangú megállapítás - felkiáltások sorozatával zaklatottá, lüktetõvé, a hajósok útra készülõdését szinte testközelben megjelenõ képpé alakítja:

Podeis-vos embarcar, que tendes vento
E mar tranquilo, pera a Patria amada.

Föl! vár a kedves hon! el e hazábul!
Békés a tenger és a szél fuvalma.

Camões leíró, inkább az elemzésre hajló megjelenítési módjából kibontja a benne lappangó érzelmi töltést, s felkiáltásokkal, egyazon közlésen belüli ellentpontozással drámai feszültséget teremt:

Ó míseros cristãos, pola ventura
Sois os dentes de Cadmo desparzidos
Que uns aos outros se dão à morte dura
Sendo todos de um ventre produzidos?

Óh, nyomorult kereszténység! hihetetlen!
Te Kadmus elszórt fogait utánzod?
Törzsed közös, s pusztítsz, dúlsz kegyetlen
Tensoraidban, s nevedet gyalázod.
VII, 9

Az eredeti mû és a fordítás összevetésébõl megállapítható, hogy Greguss nemcsak a mondattagolásban, az eredetitõl különbözõ érzelmi töltésû szavak használatában tér el a portugál szövegtõl, hanem néhol jelentõs megtakaírtást is elér a magyar változat javára, s ez lehetõséget ad neki, hogy egy-egy kifejezést kibõvítve fordítson le. Az Elsõ ének 44. versszakában például egy egész sort nyer a fordításnál, s ezt Vasco da Gama bõvelkedõbb jelemzésére használja föl:

Vasco da Gama, o forte Capitão

áll az eredetiben, ami a magyarban kétszeresére terebélyesedik:

Vitéz parancsnokunk, Vasco da Gama,
A büszke, a magaslelkû levente.

Sok esetben ez a terjedelmi növekedés érzéki, festõi gazdagodással jár együtt, bár néhol dagályosságba fullad Greguss díszítõ igyekezete:

... vereis um novo exemplo
De amor dos pátrios feitos valerosos
Em versos divulgados numerosos.

visszafogott kijelentése a magyarban szinte szétfeszül a honfiúi hevülettõl:

... fogsz látni gerjedelmet,
Mely honfiak hõstettén lágra lobban
S harsogva tör ki zengzetes dalokban.
I, 9

Greguss Gyula - a maga korában divatos költõi formákat követõ Farkas Károlytól eltérõen - formailag híven tolmácsolta a portugál költõ verssorait. A tizenegy szótagos, nyolcsoros verssztak, a stanza már nem ment újdonságszámba a XIX. század közepének magyar költõi gyakorlatában. Szemere Pál 1818-ban már kísérletezett a stanza alkalmazásával, s nyomában legnagyobb XIX. századi költõink: Kisfaludy Károly (Az élet urai), Kölcsey Ferenc (Endymion), Arany János (Bolond Istók) is sorra megpróbálkoztak vele. A gyakrabban jambikus olasz versformát Greguss trochaikus lezárásúvá tette, megõrizve ezzel a portugál eredeti nõrímeit. Greguss fordításának rímelése változatosabb, de kevésbé tiszta, mint az eredeti mûé: a portugál nagyrészben megegyezõ nyelvtani végzõdésekbõl kialakított rímei helyébe a magyar változatban hasonló hangalakú szavak formálta asszonáncok lépnek.

Mint erre az elõzõekben már utaltunk, a századelõ nyugatos világirodalom-felfogása nem kedvezett a portugál irodalom megismerésének sem, a század elsõ felébõl csupán két Camões megjelenésrõl tudunk [17]. A portugál nemzeti eposz fordításának újabb "reneszánsza" az ötvenes években indul el, amikor a kiadói politika a világirodalom rendszeres feltérképezését és birtokbavevését tûzi ki célul. Ennek következtében hatalmas kiadói aparátussal, nyelvi szakemberek, kontroll- és szövegszerkesztõk segítségével indul meg az idegen mûvek fordítása, hogy minél pontosabb, filológiailag is megbízható fordítások kerüljenek az olvasók kezébe. Az egyetemi használatra szántVilágirodalmi antológia II. (nagyrészben spanyol és portugál irodalomnak szentelt) kötetében jelent meg az eposz két részlete Gáspár Endre fordításában. Az egyik Inez de Castro epizódja a Harmadik ének 118-136. versszaka a másik pedig a Hatodik ének 70-79. versszaka.

Ez a két részlet nem vet - rövidsége miatt nem is vethet - fel olyan értelmezési kérdéseket, mint a korábbi fordítások, ehhez hozzájárulhatott az elõzõekben említett szigorú kiadói kontroll is. Csupán egy bravúros formai megoldásra szeretnénk felhívni a figyelmet: Gáspár Endre megtöri a nyolcsoros versszakok sorainak egyenletes szótagszámát olyképpen, hogy az elsõ hat keresztrímes sorban a páratlan, tizenegy szótagos sorok tíz szótagos páros sorokkal váltakoznak; a párosrímû 7-8. sor viszont megmarad tizenegy szótagosnak. A tizenegy szótagos sorok ereszkedõ végzõdésûek, s ekképpen a hosszú szótagra következõ rövid szótaggal megõrzik a portugál eredeti nõrímeit. A tíz szótagos sorok viszont statisztikai számszerûséggel mérve az utolsó elõtti rövid szótagra következõ hosszú szótaggal inkább emelkedõ ritmusúak. Csak mellékesen szeretnénk megjegyezni, hogy Gáspár Endre szótag és sorépítkezése szellemes költõi válasz lehet a portugál verssorok szótagszámának "paradoxonára", amely a sor belsejében kettõs- és hármashangzóvá összeugró szóvégi és szókezdõ magánhangzóival és nem számolandó sorvégi hangsúlytalan szótagjaival mindig fejtörést okoz a fordítóknak.

Az úgy látszik antológiadarabbá váló Inês de Castro epizódot fordítja le újra aHesperidák kertje címû antológiába Majtényi Zoltán, megõrizve az eposz címének magyar kiejtést sugalló átírását, de a hõsnõ nevének leírásánál a magyarosnak tetszõ Inéz helyett az eredeti portugál szóalakot részesíti elõnyben [18]

A teljes eposz új fordítását Hárs Ernõ készítette el 1983-ban [19]. Ez az utószóval és jegyzetekkel bõven ellátott fordítás az eredeti mû hûséges, kiegyensúlyozott és filológiailag pontos tolmácsolására törekedett [20].

A Luziádok új magyar változata ennélfogva az eredetinek formában és tartalomban hû mása, s ilyenképpen a korábbi fordítások ihletett, olykor költõies megoldásai helyett tisztességes, gondos, aprólékos poétai munkával elkészített szöveget kap az olvasó. A szövegen elsõsorban az eposzokat fordító költõ fegyelme érzõdik, aki a mégoly csábító megoldások ellenében is az egész szöveg kiegyensúlyozottságára, az eredeti mû tudós töltésének visszaadására törekszik.

Ez a mû egységét magyarul is megteremteni igyekvõ szándék azonban többször megbicsaklik. Az eposz szállóigévé vált sora, "Onde a terra se acaba e o mar começa" több változatban is elõfordul a fordításban. A Harmadik ének 20. versszakában "hol a szárazföld eléri a tengert", a Nyolcadik ének 78. versszakában pedig "... hol az óceánba mélyül / a szárazföld..." formában találkozunk vele. Ugyanígy nem következetes az eredeti "barão/barões" kifejezésének [21] használatában sem, amely pedig érzésünk szerint ez a mû egyik kulcsszava. A költemény kezdõsorában ("A fegyvereket s híres daliákat", I, 1) daliák/dalia formában megjelenõ szó késõbb "hõsre" (X,7), "Mars oly neveltjére" (X, 19), "dacos hadra" (X, 69), "vitézre" (X, 73), "bajnokra" (X, 76), "szentre" ("barão sagrado", X, 108), "bátor keblekre" (X,142), stb. módosul. Ugyanígy a portugálban jól körülhatárolható "Fado" és "Fortuna" szó is több formában jelenik meg a fordítás során: az elõzõ "Sors" (I, 31) illetve "Végzet" (X, 56) stb. az utóbbi pedig "Balsors" (X, 9) illetve "Szerencse" (X, 42), "Sors" (X,74), stb. alakban.

A formai kötöttségekbõl következõ költõi szabadság okoz némi zavart olvasás közben az "Espanha", "Hespéria" [22] magyarra fordításánál, mivel hol "Spanyolország" (III, 17), hol "Hon" (IV, 49), hol "Hispánföld" (VIII, 45), hol "Nyugat" (VIII, 61) formában jelenik meg.

Ahogyan Greguss XIX. századi fordításában is találkozunk az eredeti mûben megjelenõ színes világ bizonyos egysíkúvá válásával, ugyanúgy a XX. századi fordítónak sincs módja arra, hogy a XVI. századi portugál szerzõ bizonyos területeken megnyilvánuló nyelvi, kifejezésbeli gazdagságát magyarra átültesse. Ezt a sajnálatos elszegényedést elsõsorban az égtájakkal kapcsolatos kifejezésekben érhetjük tetten:

Qual Austro fero ou Bóreas...
Mint Dél vagy Észak bõsz vihara zúdul
I, 35

Já lá da banda do Austro e do Oriente
Délbõl már Keletbe lépve jócskán
I, 42

Toda a parte do Antárctico e Calisto
a déli s az északi féltekének;
I, 51

Que produze o aurífero Levante,
az aranyontó Keleten terem meg,
II, 4

Que quem da Hespéria última alongada,
Mert Nyugat messze táján hol találok...
VIII, 61

A fordító az eposz portugálos formában megjelenõ - nálunk korábban latinos átírásban használatos - antik görög neveit a kiejtési elvet követõ helyesírás szerint írja át, azonban bizonyos szavaknál következetlenül visszatér a régebbi, latinos helyesításhoz, mint például a Styx [23], vagy Alcides/Héraklész esetében

Quais Euristeu e Alcides inventava
mint ahányfélét Herkulesre szabtak
IV, 80

amikor sem rím- sem ütemkényszer nem kényszerít erre a következetlenségre, másutt pedig, talán a versépítés szigorú rendje miatt, az antikvitás hangulatát idézõ neveket és elnevezéseket kibontja, megmagyarázza, vagy modern elnevezéssel helyettesíti. Így lesz, kissé elbizonytalanítva az olvasót, "Deusa Cipriából" "ciprusi úrnõ":

Porém a Deusa Cípria, que ordenada
De a ciprusi úrnõ, kit vezérül
IX, 18

az "Olimpo-ból" "ég":

De ser no Olimpo estrelas, como a de Argos.
Argóként vágyik feljutni az égre.

A Don folyónév leírásával pedig már-már az anakronizmus határán jár:

Entre este Mar e o Tánais, vise estranha...
E part s a Don közét különleges nép...
III, 11

Ha már fölvetettük a helyesírás kérdését, itt is elég sok bizonytalanság tapasztalható. A portugálban hagyományosan máig is nagy kezdõbetûvel írják a fontosabb értelemmel bíró fõneveket, kulcsszavakat. A luziádok magyar fordítója a nagy kezdõbetûk alkalmazásánál következetlenül jár el, nem követi az eredeti minden fontosabb szót nagy kezdõbetûvel író gyakorlatát, hol így hol úgy írja le magyarul, másutt viszont meglepõ módon nagy kezdõbetût használ. A Kilencedik ének 3. versszakában a "Soldão" (szultán) eredetit "Hitetlennek", viszont a "Reino-t" (birodalom) "honnak" írja, másutt viszont egyáltalán nem exponált helyzetben az eredeti "pátria" szavát nagybetûvel "Honnak" írja le (X, 145).

Hárs Ernõ munkája, különösen fordításának átdolgozott kiadása, amelybõl még csak részleteket volt módunk megtekinteni, az utóbbi évtizedek filológikus pontosságra törekvõ fordítói gyakorlatát követve és inkább többé mint kevésbé betarva készült. Munkájának erénye az alázat, amely nem a csillogó költõi megoldásokra, hanem az olvasmányosságra, az egyenletes szövegminõségre törekszik, s ilyenképpen eposzfordítása engedelmesen simul az utószó és a bõséges jegyzetapparátus alá. Ez az olykor még a szépirodalom rovására is tudományos mûveket favorizáló korunkban az irodalom egyik lehetséges funkciójának felismerésébõl fakad [24] mindenesetre a korábbi fordításoknál a ráció számára hívebb, az irodalomtörténeti kutatások számára használhatóbb alapanyagot kínáló fordítás született, amelynek még egy-egy költõietlen megoldását is megbocsátjuk [25].

A tanulmány megírásához a portugál Junta Nacional de Investigação Científica e Técnica által támogatott "Programa Lusitânia" nyújtott segítséget.

Jegyzetek

[1] Az új fordítás A lusiadák címével szemben - amely egyfelõl talán filológiailag megindokolható, másfelõl azonban tükrözi az Os Lusíadas cím Luís António Verney XVIII. századi portugál tudós író Verdadeiro Método de Estudar (A tanulás igazi módszere) c. mûvének VII. Levelében taglalt homályos értelmének minden ellentmondásosságát - valamivel szerencsésebbnek érzem a Világirodalmi antológia és a Hesperidák kertje A Luziádák címadását, mert ez a többes számra utaló végzõdéssel öszvér szóvá változott szóval ellentétben legalább a helyes kiejtést sugallja. Mivel azonban a történet a luzitánokról, azaz a portugálokról szól, talán szerencsésebb volna, a magyar nyelvi érzékenységnek némi engedményt téve, A luziádok címet használni.)
[2] Akadémiai Kiadó, 1978, 192-193 o. A szerzõ Jancsó Elemér Bölöni Farkas Sándor könyvtára címû, a Kolozsvári Szemle 1935. évi 84-85. oldalán megjelent írására hivatkozik.
[3] Bulletin des Études Portugaises, 1950, 203-209. o.
[4] Lásd errõl bõvebben: Rákóczi István: Egy történelmi tévedés anatómiája. In.: Magyar-Portugál kapcsolatok, ELTE Portugál Tanszék kiadása, Budapest, 1987, 55-76. o.
[5] Camões na Hungria. In.: Os Lusíadas, vol. III. (Estudos sobre a projecção de Camões em culturas e literaturas estrangeiras, Academia das Ciências de Lisboa, 1984, 517-527. o.
[6] Csak véletlenszerûen emelve ki két példát: Sajó András Terven felüliregényének (Magvetõ Kiadó, Budapest, 1982) 196-197. oldalán olvashatjuk ezt a bekezdést: "Camoens, a költõ hajótörés után, távol a partoktól, szájában a Luisiada már elkészült részeivel, a kéziratot, mint kalóz a kést, szorítja foga közé. És nem tud úszni. És mégis Camoens csak ebben a hajótörésben létezhet." A költõ nevének és eposza címének átírása föltételezni engedi, hogy a szerzõ francia forrásból ismerte Camõest. A holland Jan Jacob Slauerhoff A Het leven op aarde (A földi élet, 1934) címû regényének is egyik hõse a Távol-Keleten élõ Camões, akinek a sorsa összefonódik egy Makaóról álmodozó szikratávírászéval
[7] Kozocsa Sándor: A Luziada - Magyarországon. Megjelenésének 400. évfordulójára címû rövid ismertetésében olvasható a fordítóról, hogy 1810. február 14-én húnyt el Losoncon, s A luziádok egy részletének fordításán kívül még egy, franciából fordított mûve ismeretes. In.: Magyar-Portugál kapcsolatok, az ELTE Portugál Tanszékének kiadása, Budapest, 1987.
[8] Az idézett kifejezés Toldi Ferenctõl származik, aki portugál eposznek az Új Magyar Múzeum 1860. évi 1. számában megjelenõ Elsõ éneke elé írt meleg hangú bevezetõjében szinte a magyar nemzeti érzés megszólaltatójaként köszönti Camõest és eposzát: "S merem mondani, különösen a magyar kedélyre a költõ nagy egyénisége, e hív és honszerelmi lelkesedés, valóságos synpathetikai hatást bír gyakorolni."
[9] A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, I-II. 1881-1882.
[10] Babits Mihály Az európai irodalom történetében és Szerb Antal A világirodalom történetében említést tesz Camões eposzáról, dícsérõleg ugyan, de kevés lelkesedéssel. Babits bevallja, hogy csak részleteket ismer a nagy mûbõl, és róla alkotott véleményét mások benyomásainak összegezésébõl alakította ki. Föltehetõleg Szerb Antal sem ismerte közelebbrõl A lusiádokat sem pedig Greguss fordítását; erre vall, hogy Szász Károly A világirodalom nagy eposzai c. mûve nyomán és "fordításában" közöl egy részletet az eposzból. A világirodalomtörténete, Magvetõ kiadó, Budapest, 1962. 314. o.
[11] Világirodalmi antológia, II. kötet. Szerk. ifj. Horváth János és Kardos Tibor. Budapest, 1955. 701-706. o. Az részletek összefoglaló címe: A "Luziádák"-ból.
[12] Hesperidák kertje, II. köt. Európa, Budapest, 1971. 94 -99. oldal. Az eposz címe itt: A Luziádák.
[13] Készült Budán, Landerer Anna Bötûivel.
[14] Arany János több helyütt is szól errõl, így például A magyar nemzeti versidomról c. tanulmányában. Válogatott mûvei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975. III. kötet, 165. és további oldalak
[15] Csak érdekességként szeretnénk megjegyezni, hogy Toldy Ferenc Greguss Gyula fordításához írt bevezetõjében pontos ráérzéssel az eredeti cím helyes magyar értelmezését adja: "Nincs tehát fõhõse a Luziádnak, maga a portugall nemzet a hõs, s a költõ szándékát nemcsak a költemény, hanem a cím is: Os Luziados (sic!) (a portugallok) vallja.".
[16] Greguss fordítása, az Anrique (Henrique) név Emrére cserélése vitára ingerlõ ebben az esetben, mert a fordító nem látszik elfogadni a portugál királyi ház magyar eredetét, bár nem foglalkozik részletesebben ezzel a történelmi problémával. Bevezetõjében az MTA kiadásában megjelent Árpádkori Új Okmánytár 1860-i elsõ kötetére hivatkozik, amelyben egy irat említést tesz egy bizonyos Henrik nevû unghi grófról, aki Szt. László uralkodása idején Kasztíliába ment. Fordítása védelmében a költõi hitelességre, a költõi felfogás hû tolmácsolására hivatkozva a Henricus - Emericus - Emre név hasonlóságával érvel.
[17]Vasárnapi Újság 1905. 30. számában és a Katolikus Szemle, 1926. évi 40. számában találhatunk egy-egy Camões verspublikációt.
[18] A névleírásnál valószínûleg befolyásolta a fordítókat a kezükbe kerülõ portugál eredetiben szereplõ nevek alakja. A portugál helyesírási reformok soha nem voltak olyan mértékben tekintettel a történelmi nevekre, mint ez Magyarországon gyakorlat, még legnagyobb alakjaik nevét is alárendelik az újabb helyesírási elveknek. Igy lett például a múlt század mára már klasszikus realista írójából Eça de Queiroz-ból mára Eça de Queirós. Igy nincs mit csodálkoznunk az Inez-Inês alakpáron sem, legfeljebb a korábbiakban megdicsért kiadói szerkesztõi gyakorlatot hívhatjuk tetemre.
[19] Kiadta az Európa Könyvkiadó. A világirodalom klasszikusai, új sorozat. Budapest, 1984.
[20] Mivel az ilyen jellegû bírálat nem munkánk tárgya, ezért csak jegyzet formájában utalunk arra a meglepõ tényre, hogy a fordítás egy dátum nélkül megjelent São Pauló-i "könyvklubos" (Círculo do Livro, S. A.) kiadás alapján készült, noha a földrajzilag is közelebb lévõ Portugáliában egyidõben több megbízható kiadását is megtalálni a könyvüzletekben Camões eposzának.
[21] A Király-féle Portugál-magyar kéziszótár 'báró' kifejezésével szemben a portugál szótárak José Leite de Vasconcelos irodalomtörténész értelmezését elfogadva 'homem ilustre' 'jeles férfiú' értelmét is közlik. A Luziádok kiadásaiban ez a szó kurzívval szerepel, tehát nem köznyelvi, hanem ebben az értelmében Camões költõi nyelvéhez tartozik.
[22] "Spanyolország" tágabb értelemben az Ibér-félsziget, illetve az a terület, amelynek lakói a portugálok is voltak, a mai Spanyolország területét Kasztíliának nevezték.
[23] V.ö.: "de a Styxnek is vígan nekivágnánk", I. 51 vagy "Styx-mosta ország" IV. 80.
[24] Az Egyesült Államokban elterjedt zanzásított irodalmi alkotások és a világban egyre szaporodó 111 híres regény stb. tipusú könyvek láttán korunkban a szépirodalmat mint tudományos mûvek, monográfiák stb. kiindulópontjaként, alapanyagaként is elképzelhetjük. Efelé mutat a versek fordításának az az elterjedõben levõ gyakorlata, hogy a formahû mûfordítást az eredeti mellé illesztett pontos irodalmi "nyersfordítás" jegyzeteként közlik.
[25] Ilyenek egy mintegy tízezer soros mûben szükségszerûen elõfordulnak. Jegyzet formájában azonban mégis meg kell említenünk, hogy a kiegyensúlyozottságra való törekvés elszegényítette a mû eredeti ihletett lelkesültségét, s helyenként egy kissé prózaivá tette az eposz magyar szövegét (a következõ néhány idézetben a kiemelések tõlem vannak):
"A nõk most rézlemezfüzért viselnek szeméremtestük megóvása végett." X, 122
"A kézifegyvertõl bütyköket viselni." X, 103
"Bengália egyik leggazdagabban virágzó városát,..." X, 121
Képtalálat a következőre: „camoes lusiadák”