Ez a világszerte rendkívül népszerű, mondhatni, páratlanul gazdag tradíciókkal rendelkező sportág az elmúlt fél évszázadban hazánkban folyamatosan magán viselte a megkülönböztető jegyet: "úri sport". Hiába szerzett a mostoha alapkörülmények közepette például 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián ezüstérmet a kormányos nélküli négyes, ez mit sem változtatott a helyzeten. A "besorolás" mozdíthatatlan volt...

Pedig a két és fél évezredes múltra visszatekintő evezésnek kivételesen érdekes múltja van. Athénban már időszámításunk előtt 480-tól rendszeresen sort kerítettek evezős vetélkedőkre, de ugyancsak voltak evezős viadalok Hermionéban és a szicíliai Segestában is. Velencében 1315-ben már hivatásos versenyzők küzdöttek egymással. A Temzén zajló, hatalmas népszerűségnek örvendő regatták előversenyeit 1715 környékétől tartják nyilván; az 1829. június 10-én első alkalommal lebonyolított Oxford-Cambridge egyetemek közötti erőpróbák azóta minden évben a szigetország nagy érdeklődést kiváltó sporteseményei.

Széchenyi az élen

Magyarország evezősei joggal lehetnek büszkék elődeikre. Széchenyi István - miként az élet más területein - itt is kiemelkedőt produkált: 1827. május 16-án a bécsi Práterből mindössze 3 óra 52 perc alatt egészen Pozsonyig evezett. 1865-ben a Margit-sziget-Lánchíd közötti egymérföldes regatta tízezreket vonzott a Duna partjaira. 1894-ben Szegeden már az első női vetélkedőt is megrendezték. Az egyre dinamikusabb fejlődés az eredményekben is megmutatkozott: az első Európa-bajnoki aranyérmet (Szendey Béla, Liège, 1930, egypárevezős) követően sikeres nemzetközi szereplések sorát jegyzi a sportág történelemkönyve. Ezek közül is kiemelkedik Pap Jenőné Méray Kornélia, aki női egypárevezősben 1958-tól négy, egymást követő évben lett a kontinens legjobbja, az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai ezüstérmes négyes (Melis Antal, Csermely József, Sarlós György, Melis Zoltán) és Ambrus Mariann, aki egypárevezésben az 1975-ös, Nottinghamben megrendezett világbajnokságon vehetett át ezüstérmet.

Ezek a kiemelkedő sikerek s a mögöttük sorjázó számos vb- és Eb-helyezés rendkívül rossz alapkörülmények közepette születtek meg. A kilencvenes években megindult lassú változásoknak köszönhetően az evezés ugyan kikerült a "megtűrt" kategóriából, de ebben a rohamosan fejlődő, rendkívül költségigényes sportágban a megítélésbeli változás önmagában még nem hozott forradalmi fordulatot. Az 1999-es évnek például abban a biztos tudatban vághatott neki a sportág, hogy amennyiben nem jönnek a kiugró eredmények, az evezést "visszaamatőrösíti" a legfelső sportvezetés, azaz minden támogatást megvon tőle.

Nem amatőrök

- Amikor Barcelona (1992) után Atlantában (1996) is leszerepelt a magyar evezősválogatott, bizony nagyon rosszul állt a szénánk - emlékezik Melis Zoltán, aki két részletben immár tizenötödik éve szakmai vezetője a sportágnak. - Szerencsénkre az utolsó pillanatban már látványos jelei is mutatkoztak az igyekezetünknek: 1999-ben két egységünk - a Pető Tibor, Haller Ákos férfi normál-, illetve a Remsey Monika, Alliquander Anna női könnyűsúlyú kétpárevezős - kiharcolta az olimpiai részvétel jogát, a nem olimpiai versenyszámok közé tartozó férfi könnyűsúlyú egypárevezésben pedig Kokas Gergely vb-bronzot vehetett át az eredményhirdetéskor.

Sydneyben elsősorban a férfiak tüntették ki magukat: úgy lettek ötödikek, hogy már ott is látszott, ebben a kettősben még komoly tartalékok vannak. 2001-ben azután robbant a bomba: három Világkupa-forduló első helyét követően Luzernben, a világbajnokságon sem talált legyőzőre az időközben a hajóban helyet cserélt két fiatalember.

- Nagy értéke a magyar evezésnek Pető és Haller, ezért igyekszünk is őket megőrizni - folytatja a szövetségi kapitány. - Ezért döntött úgy a szövetség vezetése, hogy ebben az évben három, egymás mögött eltöltött évet követően megpróbáljuk őket idegileg kicsit pihentetni, a monotóniát feloldani. Az új impulzusok reményében alakítottunk ki egy négypárevezőst - amelyben mellettük a győri Kokas Gergely és a mohácsi Bencsik Gábor kapott helyet a válogatók alapján -, amelyben természetesen ugyanolyan keményen edzenek és versenyeznek, de mégsem kizárólag rajtuk van a felelősség. Amennyiben a május 18-19-i duisburgi idénynyitón és júniusban az első Világkupa-fordulóban, a belgiumi Hazewinkelben az új négyes versenyzése reális reményt nyújt a szeptemberi, Sevillában esedékes vb-n az első hat közé kerülésre, továbbra is együtt eveznek. Ha a kísérlet nem sikerül, akkor Pető és Haller visszaül a kétpárevezősbe, és az idény további erőpróbáin már fő számukra készülnek. 2003-ban viszont mindenképpen a kétpárevezés kerül előtérbe, hiszen a fő cél 2004, az athéni olimpia.

Pető és Haller

Az érdeklődés középpontjába került fiatalemberek jól viselik a népszerűséggel és az esélyességgel együtt járó pluszfeszültséget. Haller Ákos (25) például az elmúlt hetekben jeles eredménnyel tette le az orvosi egyetemen az utolsó vizsgáját, s szeptemberben már a diplomáját is átveheti.

- Az athéni olimpiáig semmiképpen nem döntök, mihez is kezdek majd a civil életben - mondja a Budapesten élő, de a Danubius Hajós Egyletet a vb után a Szeged Vízisport Egyesületre cserélő Haller Ákos. - Elsősorban a sebészet vagy a nőgyógyászat érdekelne, de biztos, ami biztos, ősztől egy közgazdasági másoddiplomáért is harcba indulok. Eddig jól sikerült a felkészülésem, sérülés sem gátolt, amiben része lehet az alkalmankénti hosszú kerékpározásoknak, amelyek a legjobb átmozgatást jelentik.

A Vác Városi Evezős Klub mellett mindmáig kitartó Pető Tibor (21) az edzések mellett szintén szívesen tapossa a kerékpár pedálját.

- Ákos inkább hegyi kerekes, én a sík terepeket kedvelem jobban - pontosít. - Harminc kilométernél kevesebbért nem is szállok nyeregbe, de alkalomszerűen százhúszat is lepedálozok. Ha az edzések mellett az időm engedi, legszívesebben horgászom, de a Duna-parttól, Vác városától nem kívánkozom el. Bármit hoz is az olimpia, s bármikor hagyom abba a versenyszerű sportot, én mindig itt, a szülővárosomban szeretnék élni.

Hogy mit is hozhat az olimpia, minden versenyek legnagyobbika a magyar evezősöknek s közöttük is elsősorban a Haller-Pető kétpárevezős egységnek? Dávid Imrét, a korábbi sokszoros magyar bajnok vb- és Eb-szereplőt, a szövetség elnökét kérdeztük.

Hat-hét egység

- Hivatalból optimista vagyok, hiszen ez a kettős olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek alapján jogosan bízhatunk akár a legjobb eredmény, az olimpiai bajnoki cím megszerzésében is. A magyar evezésnek egyébként kettejükön kívül is számos, nemzetközi szintű ígérete van, akik ugyancsak jó eredménnyel szerepelhetnek majd Athénban, ahol akár hat-hét magyar egység is vízre szállhat majd. Kijutást várunk Haller és Pető mellett a könnyűsúlyú női kétpárevezős jelöltjeitől (Remsey Monika, Stift Edit, Alliquander Anna), a normál súlyú Barz Gitta, Kulifay Krisztina kettőstől, a könnyűsúlyú kétpárevezősöktől (Varga Tamás, Horváth László), a négypárevezősben szóba jöhető jelöltektől (Kokas Gergely, Bencsik Gábor, Vajas Balázs, Kónya Gábor, Lányi Péter) a normál súlyú Székely Viktóriától, illetve esetleg Kokas Gergelytől az egypárevezős számokban. Előbb azonban az idei vb-n, Sevillában kell jól szerepelnünk.

Ami a helytállást illeti, erre valamennyi olimpiai sportágban nagy szüksége van a magyar élsportnak, evezésben pedig ha lehet, még inkább. Az olimpiákon ugyanis az atlétika és az úszás után ebben a sportágban indulhatnak a legtöbben, szám szerint ötszázötvenen.

- Az evezésben rejlő, ma még kihasználatlan lehetőségek óriásiak - hangsúlyozza dr. Kokas Péter, az I. Sebészeti Klinika docense, a szövetség alelnöke, aki a Magyar Olimpiai Bizottság mellett a Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) hattagú orvosi bizottságának is a tagja. - Világszerte egyre erősödő igény, miszerint a sport térjen vissza az ifjúság nevelésébe, illetve a népegészségügyben betöltött szerepe folyamatosan növekedjen. Rengeteg még a tennivaló. Az evezés talpra állítása és elterjesztése milliárdos programot igényel. Ebből a pénzből áttételesen sokat vissza lehetne szerezni a minőségi evezősök révén, hiszen sportágunk rendkívül jó reklámhordozó, nézettsége vetekszik a legnagyobb tenisztornákéval. A tavalyi luzerni világbajnokságot például csak Európában ötvenmilliónyian követték a televízió jóvoltából; itthon nyolcszázezer nézője volt a televízió helyszíni közvetítésének.