Kovács Barbara: A csacsi

Kéne egy csacsi, egy olyan igazi! 
Azt hiszem, vele jót tudnék játszani. 
Mufurcnak hívnám,s adnék neki enni 
és úgy szeretném, mint ahogyan senki. 
Apa kinevetett, és vett egy videót. 

Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot. 
"Új kocsira gyűjtünk, érted? Új kocsira" 
Nyafogtam, hogy "jó, de miért nem csacsira?" 
"Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal, 
mihez is kezdenénk e makacs jószággal? 
Hol szaladgálna? És mivel etetnéd? 
És hol aludna? az ágyadba vinnéd?" 
"Lemértem. A szobámba épp befér egy csacsi, 
Csak az ágyamat kéne kicsit arrébb tolni. 

És igen. Aludni bevinném az ágyba, 
nem is kéne más, csak tán még egy párna." 
Anya mondta: "ne légy ilyen buti, 
lakásba nem való egy igazi csacsi!" 
Jó. De ha megnövök, veszek egy nagy kertet, 
ültetek majd kórót, vetek bele füvet, 
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit, 
lesz sok pénzem, s végre vehetek egy csacsit!

*

Mészöly Ágnes:

Titokbogár

A szalámis kenyerembe
Fogadok, hogy nem mondod meg
Mit tartok a tenyerembe.
Csiklandós kis bogár, barna,
Hat lába van, seprűs szarva.
Nincs piros pöttyös kabátja,
A napfénynek nem barátja.

Amikor az este jön, ő
Akkor bújik inkább elő.
És ilyenkor fenn cikázik,
Napközben csak lustul, mászik.
Nos tehát? Szabad a gazda?
Ne félj, nem teszem hajadba!

Tartsd szépen a tenyered,
Vagy rakj bele egy levelet,
És azon majd…
Miféle lány! Nohát, sikít, elszalad,
Csak ezért mert meglátott egy
ici-pici
csere-bere
bogarat.

*

Szalai Borbála:

Csacsi

Nőtt a csacsi, növekedett, 
nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
”Beiratlak iskolába!
Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!”
- Így került az első b’-be,
csacsi család csemetéje.
Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.

Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.
Reggelenként útnak eredt,
a nagyfülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b’-ben.
Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát…

Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.
Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.
A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.

Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban…
Csacsi család fiacskája
az első b’-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!

*

Szilvási Csaba:

Boncidai pincebál

Hencidai Cinci Döncit,
Táncot ropni Boncidára,
Boncidai Finci Inci
Meghívta a pincebálba.

Felpezsdült a Dönci vére,
táncra perdült táncos lába,
s frissen, fürgén, gyalogszerrel
el is indult Boncidára.

"Félre innen, félre, félre!"-
cincogott egy hőscincérre,
aki szintén Boncidára 
cammogott a pincebálba.

"Egészen jó hátasló ez,
csak úgy látom, szörnyen lusta..."
Nem folytatta, mert a cincér
Bajsza orrát csiklandozta.

Dönci - hapci, hapci, hopp! –
tüsszentett egy jó nagyot.
Megijedt a cincérpaci,
nagyot ugrott, s uccu neki,
illa berek, nádak erek...

Erre várt a Dönci gyerek,
Felpattant a cincérlóra,
s nem is szállt le addig róla,
amíg cincérparipája 
be nem futott Boncidára.

Boncidán a pincebálban
már javában ment a móka,
folyt az egérhejehuja,
cincogott az egérnóta.

A zenekar egész éjjel
macskacsúfolókat játszott,
s ő cifrázta Incijével,
reggelig a pincetáncot.

*

Szilvási Csaba:

A vöcsök és a tücsök

Röcsögei Vöcsök Csöpit 
az öcsödi csücsökre
vacsorára hívta öccse
szöcskére és tücsökre.

Elindult hát Röcsögéről
az öccséhez Öcsödre,
s Böcsre érve rátalált 
egy csorba tejesköcsögre.

Belebújt a kíváncsiság
a kis búbosvöcsökbe,
bepréselte buksi fejét,
s beszorult a köcsögbe.

Köcsögbe zárt búbos fejjel
aludttejtől csöpögve,
hogy menjen el Vöcsök Csöpi
tücsköt enni Öcsödre?

Tán hogy ilyen köcsög fejjel 
még őt nézzék tücsöknek,
s nem egy csúcsos, köcsögbezárt 
fejű búbos vöcsöknek?

Nagyot ütött kemény csőrrel
széttörte a köcsögöt,
s vacsorára - csicseregve –
el is érte Öcsödöt.

*

Szilvási Csaba:

Harcsa Marcsa lakodalma

Nádpántlikás a tó partja, 
ma megy férjhez Harcsa Marcsa.
Lázban ég a harcsacsalád,
harcsa mama se hall, se lát:

"Ugorjon el a fésűkért 
a legfürgébb leánysügér!
Hozza be a tükörpontyot,
fésülje a harcsakontyot
- egyik jobbra, másik balra – 
két csinos nyoszolyógarda!"

Elkezdődött a lakoma.
A fő helyen Harcsa Soma,
a vőlegény: egy szép, nyalka,
nagybajuszú délceg harcsa.

Megivott a lagzi alatt
öt kád csukamájolajat,
meg még kettőt, azt már főleg
inkább étvágygerjesztőnek.

Hová tűnt a sok szép balin,
s aki csak részt vett a bulin?
Lazac, amur, compó, busa,
dévérkeszeg, kárász, csuka,

márna, garda, sügér, koncér,
meg a pisztráng, a főpincér,
meg a szorgos, ámde balga
csinos két nyoszolyó-garda.

A rengeteg hínárleves, 
nádsaláta (friss és fejes),
szúnyogpörkölt, légyszárny (hártyás),
májpástétom, algamártás,
kapros vízitökfőzelék,

az új férjnek nem volt elég,
amikor már más nem maradt,
felfalt minden vendéghalat
a nagytorkú Harcsa Soma.

Így ért véget a lakoma.

*

Csirke kupa

Indul már a csirke kupa, 
remek a csibék csapata.
Friss a csapat, még csak napos,
sok köztük a sárga lapos.

Ellenfelük a kis kacsák,
kacsatalpon, kacsa csukák.
A pályán van egy pocsolya,
jól cselez ott a kis kacsa.

Kacsa Csaba kacsa csatár,
a hálóba bele trafál.
Nem kutyagolt de kacsagolt,
beakasztott egy kacsagólt.

Kacsa Kázmér jól cselezett,
három csirkét beetetett.
Úgy kilőtte a jobb felsőt, 
eltalált egy bárányfelhőt.

Kapust cserél csirkék népe,
jő a csatárok nagy réme.
Csirke Charley Manchesteri,
gólt nem lőhet kacsa neki!

Mindent hárít csőrrel,lábbal,
vetődik robinzonáddal.
De csendben van a csirkenép,
hová szalad a B-közép?

Pire-pire darát hoztam
kislibákkal barátkoztam!
Kiáltozik a kis Dóra,
a sok dartát szerte szórja.

Máris jön a kacsa család,
otthagyják a csirke kupát.
Majd jönnek, ha begyük tele,
csirke itató a neve.

A focimeccs félbeszakadt, 
mindenki Dórához szaladt.
Sárga begyük teleeszik..
Nem kell már a kupa nekik.

*

Udud István:

Két kiskakas

Két kiskakas összevész,
A dombon kapirgálva.
Az egyiknek nagy gilisztát
Kapar ki a lába.

Szól a másik:
-Add ide, ez itt az én dombom!
-Dehogy adom, én találtam!
-Add ide, ha mondom!

Szó szót követ
Ennek már a fele sem tréfa
Egykettőre hajba kapnak
Azaz, hogy taréjba.

Tyúkanyó szól:
-Gyerekek! Jobb lesz megfelezni..
De mind a kettő nagy kevélyen
Fityiszt mutat: - Ezt ni!!!

Míg tart a viadal
Egy begyes kis jérce
A gilisztát hamm, bekapta:
-Ostobák! Megérte?

*

*

Zelk Zoltán:

Három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak --
- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek 

Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben -

*

Romhányi József:

Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
- Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!

*

Romhányi József:

Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

- Már egy hete vagy te pete!
Legyen már belőled légy!
Legyen, mint minden legyen,
rajtad is hat láb legalább.
Szárnyaid is legyenek, a fene egye meg!
- Mert ha légy vagy, légy légy!
- mondta vagy száz légyöltő előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
- Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
Menj! A mai naptól magad
szerezd meg az eledeled.
Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

*

Kányádi Sándor: Az okos kos

Szép nagy állat volt,Lucskos, latyakos
ősz vége volt, akárcsak
most,
mikor vásárra vittek egy kost.

fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda,
de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott
viselkedni.
Mindig tilosba járt,
s volt úgy, hogy hetekig
odahált,
máskor meg naphosszat
tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg
a leckéje),
s mikor már rosszat
gondolhattak volna,
hogy most aztán vége:
farkas vagy medve
valami megette,
csak előállt, mintha
mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor,
aki egyébként jámbor
ember hírébe állott,
és még büszke is volt olykor
a kosára,
de egyszer csak megelégelte
a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára,
szarvon fogta a kost, és
elvitte a szóban forgó
őszi vásárra.

Tetszett a kosnak a vásár,
s hogy annyi újat láthat,
kíváncsiságból szarvára is vett
egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom,
lárma:
- Vigyázzon, ember, a kosára,
ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak,
a kos a kalácsosnak,
a kalácsok meg a földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda
kos egy kofa kosarára
vetett
szemet,
s dézsmálni kezdte,
mint egy mihaszna kecske.
- Hogy kerülne már rúdra bőröd! -
eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor
pásztor.
- Hogy lenne belőled pörkölt,
te ördög,
te átok! -
S nyomatékul botjával reávágott.

Módfelett mulattatta a népet
a látvány.
Most
valaki hozzájuk lépett.
- Pörköltet mondott, bátyám?
Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost
ezennel megveszem. -
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris
a kosnak.
S indult a pásztor is
megkönnyebbülten:
- Na végre, hogy tőled is
megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle
az udvaron? Ki az ördög?
- Kos ez, nem pörkölt!
- Ne-e-em bizony, gazdám,
volt eszed, de nekem is volt ám.

Mit eddig sose tettem,
ezennel megjelentem,
meghalni nem volt kedvem,
s amikor észrevettem
a hentes kését, menten
a hátuljának mentem,
s a késével, mit megfent,
szépen a sárba nyekkent,
talán még most is ott van
a pocsban.
Hol van az előírva,
hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt,
én szeretem a cécót.

Próbált még néhányszor
túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra,
de hiába:
a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt,
s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.