Payday Loans

Keresés

A legújabb

A hajléktalan ajándéka PDF Nyomtatás E-mail

A hajléktalan ajándéka

 

Európai emberként beleszülettem a nyugati gondolkodásmódba és létezésbe. A vallásgyakorlás a családunkban változatos volt: apám evangélikus, anyám katolikus, apai nagyszüleim reformátusok voltak. Minket, gyerekeket katolikus hitben neveltek.
Emlékeimben a kereszténység haragvó istenképe, a templomi imádat fensége és Isten mindenhatósága maradt meg érzésként. Ha rosszul viselkedtem, édesanyám a villanykörte égőszálára mutatva fenyegetett meg azzal, hogy onnan néz Isten, aki mindent tud és lát, s ártatlanságomban elég volt ennyi: máris elcsendesedtem, félve haragját és várva az estét, mikor végre lekapcsolják a villanyt, s fellélegezve kikerülök a fennhatóság alól. Mindez inkább eltávolított az Úrtól, mintsem követendő perspektívaként odavonzott volna lábaihoz.

malas2_small

Otthon nagymamám imádságát hallgatva tanultam fohászkodni. Szép szavakkal, kedvesen szólt a Jóistenhez, kérését alázattal adva elő, illő módon fordulva az Úrhoz, s ha mégsem segített az ima, szomorúságát megtartotta önmagának, békén hagyva vele a Mindenhatót.
Arra nem volt példa, hogy indulatba jöjjön, vagy megkérdőjelezze Isten ítéletét, és saját haragját, csalódottságát kifejezve megkritizálja. A döntést megváltozhatatlan ítéletként élte meg. Önmagát, a körülményeket, vagy éppen bennünket okolva a gondokért.

Aztán találkoztam a keleti gondolkodás sokszínű finomságaival, ahol Isten minden boldogság forrásaként a karma törvényére és az ember tudatosságára bízva az igazságot, szabadon csak lelki játékaival törődik, s erre invitálja követőit is, a bhakti jóga, az odaadás útját tanítva. Így kerültem kapcsolatba Krsnával, a mindenkit vonzó sötétbőrű fuvolás istennel. A nyugati gondolkodásomat keletire cseréltem: másfajta imádatot gyakorolva, másként látva Istent, saját magamat és kettőnk kapcsolatát. De akárhogy is közeledik az ember, a nehézségeket nem kerülheti el.

Az élet viszontagságait aránylag jól tűri a hívő lélek. Elveszít anyagi javakat, kapcsolatokat, embereket, pénzt, megbecsülést – erre valahol számít, mikor a folyamatot végzi. De hogy időnként maga a Jóisten tűnik el, és a kapcsolat látszik megsemmisülni, azt már nehéz érzések nélkül, könnyedén venni. Ilyenkor a hívő úgy érzi két szék között a földre került.

Majd 10 év közeledés után, nehéz időszakot éltem meg. El voltam keseredve, elegem volt Istenből, úgy éreztem becsapott, megcsalt, elvett mindent, hogy nem törődik velem. Nem tud még a létezésemről se, nemhogy szeretne…
Panaszomat hallva hittestvérem szelíden megkérdezte tőlem:
És elmondtad Neki, hogy mennyire csalódott és dühös vagy Rá?

Némileg meglepett a kérdése. Rádöbbentett arra, hogy még mindig katolikusként közeledem, nyugati gondolkodásmóddal, amit gyermekként ismertem, hiába vagyok felnőtt, s hiába van rajtam ünneplős ruha helyett szárí. Semmit sem változtam. Félelem van bennem, s nem bizalom. Nem élem meg az érzéseimet.

Így odaültem a kis oltárom elé, és kitört belőlem a jogosnak vélt méltatlankodás. Megmondtam Istennek a véleményemet a módszereiről, a személyes kapcsolatunkról, úgy istenigazából. Így fejezve be:

Ha kellek, tudod hol találsz. Eddig én kerestelek. Most Te jössz.
Üzend meg hol vagy, hol talállak, hol és hogyan találkozzunk.
Látni akarom, hogy kétszemélyes ez a játék!!!
De egyértelmű legyen ám, mert nem érem be holmi ködösítéssel, hogy “Én mindenhol ott vagyok…” meg ilyesmi. Nem. Konkrétumot! Egyértelmű, félre nem érthető bizonyosságot akarok. Egyenes beszédet, nem szédítgetést. Amit nem lehet, meg nem érteni…”

És lefeküdtem aludni.
Másnap reggel munkába menet esett az eső. Ahogy a buszmegálló felé mentem, egy hajléktalan férfi jött felém, akivel már többször beszélgettünk a vallásomról, Istenről. Időnként feltett egy-egy kérdést, aztán eltűnt hónapig, majd újra jelentkezett, miután megrágta a válaszaimat.
Most nagyon nem örültem a közeledésének. Nem jól aludtam, lelkiismeret furdalásom volt a tegnapi kitörésem miatt is, amiért Krsnához, ilyen illetlen hangon, s módon közeledtem.
Hát, el akartam hajtani valami kifogással, de kitartó volt, nem hagyta magát:

– Már többször láttalak, de túlságosan letört voltál mostanában, nem akartalak zavarni. Hoztam neked valamit – mondta – te biztosan tudod mi ez, s azt is hogy mit jelent. Nekem azt mondták, valami lótusz szimbólum. Így rögtön rád gondoltam, hogy elhozom neked. Biztosan megvan hozzá a tudásod, érteni fogod a jelentését, és azt is tudod, hogy mit kezdjél vele.

Aztán fogta a táskáját, kotorászott benne néhány másodpercig, és átnyújtott:

egy imafüzért…
108 gyöngyszem öleli körül a narancssárga bojtocskát.
Nem tulasziból készült, nem tudom miből – de nem is számít.

Ott állok másodpercekig sóbálványként, aztán rohannom kell a buszra…
Kezemben Isten egyértelmű, konkrét bizonyosságával.

Arról, hogy:
-hogyan,
-hol és
-miként találkozunk majd.

És arról, hogy ez a játék két személyes…

 

Kiss Anna
60/2013.