Payday Loans

Keresés

A legújabb

A szakszókincsről – két biológia- tankönyv kapcsán PDF Nyomtatás E-mail
ÉDES ANYANYELVÜNK

Képtalálat a következőre: „távoli tájak élővilága”

Fercsik Erzsébet

A szakszókincsről – két biológia-

tankönyv kapcsán1


A szaktudományok nyelve legfeltűnőbben szókincsükben különbözik a köznyelvtől. Az egyes szakmák, tudományterületek nyelvtana egyáltalán nem vagy csak alig tér el a köznyelvétől, a legnagyobb különbséget az egyértelműségre törekvő szakszókincs alkalmazása okozza.

A Nyelvművelő kéziszótár így foglalja össze a szakszókincs jellemzőit: „Gyakoriak az összetételek, a sajátos szóképzések. … Írásban sajátos jeleket használnak (§, %, + stb.), sokszor a köznyelvben nem ismerteket is (∞, Ø, ≡, ≥, ≤, ≈ stb.). Rövidítéseikben a nemzetközi gyakorlatot követik.

Fontos követelmény, hogy a szaknyelvi szövegben minden szakszó azonos legyen az illetékes szabvány megfelelő kifejezésével. … Szabványos kifejezés híján a szakirodalomban vagy a szakmai gyakorlatban leginkább elterjedt szakszót használjuk. Mindig törekedjünk a lehető legszélesebb körű érthetőségre! …

Bármennyire is törekednek – egyébként jogosan és helyesen – a szaknyelvek a nemzetközi egyöntetűségre, nem hagyhatják figyelmen kívül a hazai érthetőséget, a magyar helyesírási és nyelvhelyességi szabályokat sem. Lehetőségeik szerint használniuk kell tehát a pontos és egyértelmű magyar megfelelőket.” 2

Ki kell egészítenünk a fenti jellemzést még azzal, hogy a tudományok szakszókincsében feltűnően sok az idegen szó. A tudományos terminológia használói alkalmazásukkal egyértelműségre törekszenek, sőt az idegen szavak egy-egy tudományterületen a nemzetközi megértést is elősegítik, vagy legalább is a nemzetközi megértés, megértetés vágyát sugallják.

A tankönyvekkel szemben fontos elvárás, hogy bemutassák és közvetett módon elsajátíttassák a tanulókkal az adott tudományterület szaknyelvét, elsősorban a szakmai szókincs használatát. Arra voltam kíváncsi, hogyan jelenik meg a biológia szakszókincse két 7. osztályosoknak készült tankönyvben; mennyire jellemzők a tankönyvek nyelvére a fenti megállapítások.

Mindkét tankönyv színes képekkel, rajzokkal, illusztrációkkal kiegészített, gondosan tördelt kiadvány. Külső megjelenésükkel felkeltik az olvasó érdeklődését, kíváncsiságát, további lapozgatásra, olvasgatásra késztetnek. A MS könyvében talán az nehezíti a tanulást, hogy a bekezdéseket nem beljebb kezdéssel, hanem sorkihagyással jelzi. A beljebb kezdés a magyarországi hagyományoknak megfelelően hangsúlyosabb kiemelés, ugyanakkor könnyebben követhető, kevésbé teszi töredezetté a szöveg képét.

Mindkét tankönyv félkövér kiemelést használ a megtanulandónak szánt fontos szavak, kifejezések hangsúlyozására. Példaként hasonlítsuk össze egy azonos témát feldolgozó leckében a kiemeléssel elkülönített nyelvi elemeket. A téma a tengerek élővilága, amely a NK-ben egyetlen hosszabb egység (A tengerek és a tengerpartok élővilága), a MS-ben három rövidebb lecke (Élet a tengerben; Tengeri emlősök; A parton és a part közelben). Az utóbbi könyvből csak az első lecke kiemeléseit sorolom fel példaként, a tendenciát így is érzékelhetjük.

NK: növényvilág, állatvilág, plankton, a plankton növényei, a plankton állatai, a tengerpartok sekély vizei, barnamoszatok, szivacsok, mosdószivacs, medúzák, szakállas medúza, heringek, tonhal, cápák, kék cápa, óriáscápa, bálnák, óriásbálna, grönlandi bálna, delfinek, fókák, elefántfóka, sirályok, heringsirály, kárókatona, kormoránfajok, guanó.

MS: bőséges táplálék, szabad mozgástér, a hőmérséklet a fénnyel együtt csökken, a nyomás a vízmélységgel együtt nő; nyílt vizek, planktonszervezetek, sűrűségük a sarkvidéki tengerekben és a hideg tengeráramlások mentén a legnagyobb; medúzák, lebegő, harang, korong alakú testük 95%-át víz, csalánozó, szájnyílás, tapogatók, csalánsejtek, ragadozók, űrbélben, füles medúza; rajokba tömörülve él, hering, megnyúlt, oldalról lapított testét pikkelyek fedik, háta zöldeskék, hasa ezüstös csillogású, táplálékai az apró rákok, ikrák, halivadékok és parányi növények; heringcápa, 3,5m-5m, orsó alakú testét fogas pikkelyek, megnyúlt fejének kopoltyúrései szabadok, kopoltyúfedője hiányzik, mellúszója erősen fejlett, a függőlegesen álló farokúszó részaránytalan, vázát porcok alkotják, szaglószerve kifinomult.

A példákból feltehetően helyesen következtetünk a tankönyvírók, -szerkesztők szándékára, ha azt mondjuk: a NK csak a legszükségesebbnek tartott, címszószerű kiemeléseket alkalmazta, kulcsszavakat hangsúlyoz, a MS viszont mintegy mondatszerű vázlatot kínál az olvasóknak. Módszertanilag mindkettő elfogadható, lehetőséget kínál arra, hogy a tanár saját egyéniségének és az osztály stílusának megfelelően válasszon a két tankönyv között.

A kiemelt szavak, kifejezések természetesen a szakszókészlet elemei. Bár a tételes definíciók egyik tankönyvre sem jellemzőek, a szakmai kifejezéseket gyakran feloldják, megmagyarázzák. A leggyakrabban előforduló magyarázatok formailag összetett mondatok, és az alábbi nyelvtani szerkezetek mintáját követik: Sötétbarna színű tollazat borítja a testét egészen a lábujjakig, vagyis „gatyás” a csüdje. (MS 170.); A virágok gyakran a fák törzsén és az ágak felületén nyílnak, ez a törzsvirágzás jelensége. (MS 102.)


A szakmai szókincs számbavételéhez segítséget nyújt a NT Név- és tárgymutató című fejezete (138–142), valamint a MS összefoglaló fejezeteit kísérő fogalomgyűjteménye (58; 100; 130; 178). Ezekből a felsorolásokból megállapíthatjuk, hogy a biológia szakszókincsére a 7. osztályos tankönyvekben leginkább az összetételek jellemzők, pl. NT: lombkoronaszint, bálnaabrak, csáprágó, dagadólápok, együttélők, félsivatag, heringhegy, kenyérpenész, medúzaalakok, nyílméregbéka, papucsállatka, rénszarvaszuzmó, spóratartó, szőlőperonoszpóra, tobozvirágzat, virágdiagram, zsigerzacskó; MS: hínárnövényzet, gyöktörzs, tépőcsőr, szilák, úszóláb, markolóláb, örökzöld, lombhullató, szarupáncél, ugróláb, üvegházhatás, mellékgyökérzet, szélmegporzás, fészekvirágzat, gázlóláb, tépőcsőr, futóláb, ásóláb, párnanövények.

Az összetételek – egyik vagy mindkét tag közszói jelentését ismerve – könnyen megérthetők és megjegyezhetők, különösen akkor, ha valamilyen szokatlan vagy képszerű mozzanat is járul hozzájuk, pl.: bálnaabrak, nyílméregbéka, üvegházhatás, párnanövények. Az is elősegíti a megértést, ha egy sorozatban az összetétel egyik tagja azonos, és a közszói jelentése alapján a másik tag differenciál pl.: úszóláb, markolóláb, ugróláb, gázlóláb, futóláb, ásóláb. Nemcsak a megértést könnyíti, hanem a tanulók anyanyelvi ízlését is formálja, hogy alig akad olyan felemás összetétel, amelynek az egyik tagja idegen szó, a másik magyar szó.

A szaknyelvi összetételek használata a nem szakember számára néha fontoskodóvá, esetleg kissé nehézkessé – bár lehet, hogy csak szakszerűvé – teszi a szöveget, pl. Az ízeltlábúak rendkívüli egyedszámban és formagazdagságban népesítik be a vízpartot és felszínét (MS 28). A köznyelvben mindez valahogy így hangzik: A vízparton és a víz felszínén sok és sokféle ízeltlábú él. Az a kérdés, hogy a tankönyvíróknak érdemes-e ragaszkodniuk az aláhúzott kifejezésekhez, rendelkeznek-e ezek akkora szakmai többlettel, amekkorával megnehezítik vagy legalábbis lassítják a tanulók számára a megértést.

Alig találunk példát a szaknyelvre jellemző sajátos szóképzésekre. Főleg a leíró részekben fordul elő, hogy a tankönyvíró „belemelegedve” a témába a köznyelvben szokatlan képzett szavakat használ, amelyeket nem magyaráz meg, és amelyek később sem térnek vissza szakszóként, pl. Mellúszója fejlett, a függőlegesen álló farokúszó részaránytalan (MS 45); A Föld szárazulatainak csaknem egynegyedét füves puszták borítják (MS 177). A toldalékolásban feltűnő a többes szám használata, amely a biológiai szaknyelv fontos jellemzője a rendszertani csoportok magyar nyelvű megnevezésére, pl. sejtmagnélküliek, puhatestűek, ízeltlábúak, tüskésbőrűek.

Ugyancsak hiányoznak a sajátos jelek, rövidítések. A MS használja szövegben és képaláírásban is a biológiai nemek jelölésére a megszokott nemzetközi jeleket: ♀, ♂.

A szójegyzékben és a leckék szövegében is csak elvétve fordul elő idegen szó. Ez arról tanúskodik, hogy a szerzők tudatosan kerülték az idegen szavak és a nemzetközi terminológia használatát, igyekeztek az ismertebb és könnyebben érthető magyar szakszókincset alkalmazni. A NK szójegyzéke az idegen szó mellett gyakran zárójelbe téve megadja a magyar jelentést, pl.: boabab (majomkenyérfa), bongó (antilopféle), dromedár (egypúpú teve), eukarióták (egysejtű sejtmagvasok), karibu (rénszarvas), makákó (berber majom), prokarióták (sejtmagvasok). Több idegen szó mellől hiányzik a magyar jelentés, pl.: gaur, gaviál, krill, planáriák, szajga. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért tartják ismertebbnek ezeknek a szavaknak a jelentését a tankönyv szerzői az előbb felsorolt, zárójeles, magyar jelentést megadó csoportnál, holott mindkét csoport tagjai hiányoznak a magyar köznyelvből.

A leckék szövegében példamutatóan bánnak a szerzők az idegen szavakkal, a felbukkanó idegen szó jelentését általában az első előforduláskor megadják valamilyen formában, pl.: A szárazföldi, más néven kontinentális éghajlatú területen nagy – legalább 20 C – az évi hőingás (NK 41); Itt a csapadék mennyisége nem elegendő a fennmaradáshoz, így a füves puszta, a sztyepp a jellemző növényzet (NK 41); A „madárhegyek” legfelső szintjét többnyire a kárókatonák, más néven kormoránok foglalják el (MS 51).

A kevés idegen szó használata kapcsán is felmerülnek azonban helyesírási és nyelvhelyességi kérdések: az átírás és a kiejtés problémái. Egyértelmű a megoldás akkor, ha a helyesírási szótárak tartalmazzák az adott idegen szót. Ilyenkor a szótározott alakot kell használnunk a [citrom] Közeli rokonai pl.: a narancsfa, a mandarin és a grapefruit (MS 114). Az aláhúzott szót a Magyar helyesírási szótár3 a magyar kiejtés alapján a magyar hangjelölés szabályai szerint grépfrút alakban ajánlja. Bár a grapefruit címszót is felvette, de ebben a címszóban a l. jelzéssel agrépfrút szóhoz irányítja az érdeklődőt. Célszerűbb lenne a tankönyvben a kiejtést egyértelművé tevő grépfrút változatot használni. Akár még azt is meg lehetne említeni, hogy magyar megfelelőjeként a citrancs szót alkották, amely azonban – ki tudja miért – nem terjedt el a köznyelvben.

Az idegen szavak kapcsán érdekes jelenségre hívják fel a figyelmet az alábbi példamondatok: Az aljnövényzet cserjéiből és a fák eltörpült példányaiból így alakult ki a Földközi-tenger partvidékére jellemző örökzöld, szúrós, tüskés bozót, a macchia (NK 38); A fák eltörpült példányaiból és az aljnövényzet cserjéiből örökzöld bozótos, más néven makkia alakult ki (MS 111).

A helyesírási szótárban általában nem találjuk meg a szaknyelvi szavakat, ezért következő lépésben az idegen szavak szótárához4fordulhatunk. A szótárban makkia címszó nincs, csupán a maki alakot találjuk meg, amely utaló címszóként a maquis formához irányít. Amacchia címszót találjuk meg, de ez is a maquis formához irányít. A szótár megadja a maquis ejtését is [maki], amely annyiban különbözik a tankönyvi átírástól, hogy rövid k hangot ajánl a kiejtésben. Az olaszos macchia írásmód bizonyára szakmai szempontokkal megindokolható, de célszerű volna legalább az első előforduláskor megadni a pontos kiejtését. Helyesebb, ha az átíráskor is ezt követjük, és inkább a rövid k hangot jelölő makia alakot használjuk.

A két tankönyv az említett kisebb problémáktól eltekintve a szakmai szókincs használatában jól igazodik a tanulók életkorához és felkészültségi szintjéhez. Elemzésünk azt mutatta, hogy zömmel az általánossá vált, köznyelvi elemekből építkező szakmai kifejezéseket használják. A szakszókincs dicséretes alkalmazásához a NK esetében minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a tankönyv készítői között a szakmai lektorok mellett egy anyanyelvi lektort is foglalkoztattak. Eljárásuk követendő példa lehet valamennyi kiadó számára.


Jegyzetek:


1 Asztalos Gyuláné – dr. Franyó István: Távoli tájak élővilága. Az élőlények rendszere. Biológia 12-13 éveseknek. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 1998. 2. kiadás Jámbor Gyuláné – Csókavári Andrásné – Horváth Andrásné – Kissné Gera Ágnes: Tájak és életközösségek. Biológia és egészségtan 7. A természetről tizenéveseknek. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged, 1998. (= MS)

2 Grétsy László – Kemény Gábor (szerk.): Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Könyvkiadó. Budapest, 1996.

3 Deme László – Fábián Pál – Tóth Etelka (szerk.): Magyar helyesírási szótár.

Akadémiai Kiadó. Budapest, 1999.

4 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1994.

LAST_UPDATED2