Payday Loans

Keresés

A legújabb

A bölcsőtől Budapestig
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2017. július 07. péntek, 08:01

Szabó Dezső

A bölcsőtől Budapestig


TARTALOM, ELŐSZÓ


Tartalom


ELŐSZÓ.
ÉLETEIM: SZÜLETÉSEIM, HALÁLAIM, FELTÁMADÁSAIM.
MÁSODIK ÉLETEM: AZ ALMA MATER ÖLELÉSÉBEN.
HARMADIK ÉLETEM: AKARATOK ÉS ÁRAMOK.
UTÓHANG.


Előszó


Életrajzom e külön egészet jelentő része betűhűséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent művén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik művem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betű változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létező tényezők a szellemi alkotás szuverénitása előtt. A kiadónak, mint a szinházi rendezőnek is, vak hűséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg művével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja őt. Nem szellemi alkotó, hanem betűhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és aszerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idők fegyelmének és nem vétettem a mindenkire kötelező egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betűt sem kifogásolt életrajzomban.

Ennek a műnek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minősíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a multba. Amiket magunkba élünk a világból és amiket visszafelelünk a világ ránkhatásaira: mindig jelent, mostat jelentenek énünkben és folytonosan tényezők életünk megélésében. Egész eddigi életem, minden élményem és tettem ép olyan élő, aktuális, ható eleme énemnek, mint a mai nap élményei és tettei. Ezt az örök jelen-énemet élem meg ebben a műben a mai napok változásai közt. Ezért van, hogy sokszor a mai nap eseményeibe, benyomásaiba, problémáiba csúszom át, vagy a jövő kérdéseit boncolom: mert mult és mai napok: elválaszthatatlanul egyazon aktualitása énemnek. És a teljes-énnek ez a teljes kihangzása hozza magával azt is: hogy ebben az életrajzban minden műfaj ott van. Elbeszélés és dráma, líra és értekezés, szatíra és óda és minden egyéb váltakozó árammal ömlenek elő életemből. Hiszen talán éppen azért írtam ezt a művemet kivételes gyönyörűséggel, mert teljes életem kifeszenghette magát dús tovaomlásában.

Igen, olvasócskám, megvallom, hogy ezt a művem, ezt az egyetlent nagyon szeretem. A többi... jobb nem beszélni róla. A többiben az a Szent Sebestyén voltam, aki maga készíti és maga adja a kezekbe azokat a nyilakat, amelyeket rálövöldöznek. De ebből a művemből hiányzik nagy eredendő bűnöm: az akarat és a cél. Egy sugárzó életű telivér ernbercsikó boldog szétnyargalása ez saját énje prérijén és őserdejében. És sehol egy mondattal sem adok senkinek jogot arra, hogy eszébe jusson: ez a csikó már hatvannégy éves.

Olvasó kománé és koma: mikor ezt a könyvet kezetekbe veszitek, tudjátok meg, hogy nem könyv van a kezetekben, hanem az én életem a reggeli nap gazdag jóságában. Ezért ne irodalmi szemmel olvassátok, hanem éljétek meg egész emberségetekkel. És nagyon szegény lélek lesz az közületek: aki irodalmi ítéleteket pörsen ennek a szemei előtt tovaomló emberfolyónak láttára. Engedjétek oda magatokat teljes odaadással a történő emberi lélek hullámainak. Legyetek jók a jóságában, gyermekül huncutok gyermekhuncutságaiban, magasba mozdulók első szárnycsapásaiban, vele történők élete minden változásában. Bizony mondom: gazdagabbak lesztek, mikor a végén leteszitek a könyvet.

Rákóczi tér, 1943. október hó 18-án
SZABÓ DEZSŐ





A MEK-ben található kapcsolódó dokumentumok
Szabó Dezső: Életeim
http://mek.oszk.hu/14900/14921/
Szabó Dezső: Életeim: születésem, halálaim, feltámadásaim
http://mek.oszk.hu/14900/14941/
A magyar irodalom arcképcsarnoka : Szabó Dezső
http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/szabodez.htm
Nagy Péter: Szabó Dezső fiatalsága: Életrajzi kísérlet
http://epa.oszk.hu/00000/00001/00206/pdf/