70 éves vagyok és szerencsére, vagy sajnos még nem tört rám a kegyes feledékenység és nő létemre, olyan részletekre is emlékszem, ami fölött a férfiak általában elegánsan elsiklanak.
A háború végén Ausztriában születtem amerikai hadifogságban, egy „horthysta" alezredes harmadik gyermekeként. Ezt azért tartom szükségesnek leírni, mert ez a másoknak lényegtelen körülmény, az én egész életem meghatározója lett.
Nem tartom utólag sem érdemnek, hogy a rendszer ellensége lettem, de, hogy mindenestől ellopták a kommunisták –bár inkább csak politikai kalandorok – a gyermekkoromat, azt nem bocsájtom meg. A rettegés, a félelem, a család és így az én mindennapjaimnak is a része lett, kitelepítéssel, ávós zaklatással, nyomorral, tervezhetetlen élettel, számtalan megalázással és reménytelenséggel.

Ilyen indulás után csodaszámba ment, hogy Édesanyám régi kollégái jóvoltából felvettek az egyetemre és néha az az érzésem lehetett, hogy folytathatom a szüleim Debrecenben nem önkéntesen hátrahagyott életét.

Rám tényleg igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az megedz, a „békeharcban" annyi munkahelyet próbáltam ki, hogy mire a Kossuth Klub élére kerültem, megtanultam nem félni. Voltak persze vérfagyasztó helyzetek is, amikor a Pártközpont belenyúlt egy rendezvénysorozatba betiltás formájában, de addigra már olyan mértékben erodálódott az addig biztonságosnak hitt Kádár rendszer, hogy elkezdődött a rendszer lebontása.
Én mindenki, így Ön előtt is Miniszterelnök úr, nyitva tartottam a Kossuth Klub kapuját, és mindent megtetettem azért, hogy biztonságban érezhessék magukat a rendszerbontó falak között és épségben eltávozhassanak. Nem voltam annyira merész, mint Ön, lásd gyermekkori tapasztalataimat, ráadásul nekem túl sok emberre kellett vigyáznom és 40 fölött az ember már más dimenziókban gondolkodik, mint a 20-as, lánglelkű éveiben. Napi 10-12 órákat dolgoztam éhbérért, mert én szolgálatnak tartottam nem diplomásként, hanem értelmiségiként a munkámat.
A kutya sem köszönte meg, és senkit, Önt sem érdekelte, amikor a rendszerváltás után kirúgtak a még regnáló kommunisták.
A „fiúk" nagyon belemerültek a pozíciók újra elosztásába és Ön is mással volt elfoglalva, semmint az én sorsommal.
Arra viszont tényleg nem számítottam, hogy Ön köszönetképpen rám csapja sokad-magammal egy feneketlen verem ajtaját és még jól le is lakatolja. Ezzel megérkeztem a levelem lényegi mondandójához, amihez esetemben az előzmények szervesen hozzátartoznak.
Ön nem győzi minden nyilvános megszólalásában hangsúlyozni, hogy megoldották a devizaadósok problémáját.

Szeretném, ha egyszer őszintén válaszolna és elmondaná, hogy ez a saját meggyőződése, vagy a tanácsadói noszogatják az állandó ismétlésre, hátha valaki az idők múlásával elhiszi?
Megértem, el is fogadom, hogy amikor 2010-ben újra kezébe vette a kormányrudat döntenie kellett a rossz és a még rosszabb között és nyilván az ország szekerének kicibálása a kátyúból, volt az elsődleges feladat.
Nagyon méltányolandó, hogy időben felismerve az IMF kölcsönben rejlő veszélyt, az első alkalommal visszafizetve a tartozást, kiseprűzte őket.
Tudom, hogy számtalan intézkedésével a bankok tyúkszemére lépett és ezért a külföldi anyabankok és az egész pénzügyi maffia bosszújával kellett számolnia, beleértve a brüsszeli „barátokat".
De! És most számtalan felkiáltó jel következik! Ma 2016-ot írunk!
Naponta számol be a közszolgálat az Ön által vezetett Kormány sikereiről és a gazdaság dübörgéséről, az életszínvonal soha nem látott emelkedéséről!
Nem zavarja egy kicsit sem Miniszterelnök úr, hogy az un. devizaadósok százezrei élnek nyomorban, csengőfrászban, vagy mentálisan megzakkanva, családként széthullva, szaporítva a magyar szociális háló és egészségügy egyre megoldhatatlanabb problémáit? Ez azokra is vonatkozik, akik még képesek törleszteni!
Nem érzi magát felelősnek, amikor az újabb és újabb öngyilkosságokról hall –vagy tényleg ezek az információk nem jutnak el Önhöz – hogy a „csodás" gazdasági eredményeket embertömegek kifosztásával érik el?
A devizaadósok verejtéke, szenvedése, fájdalma, vére tapad az MNB-ben megtermelt nyereséghez! A köznyelvben sevízaadósok iszonyatos kiszipolyozása árán van látszólagos béke a bankokkal!
Ehhez képest a migránsválság kismiska, mert a bevándorlók nélkül is fogyunk, lesz hová beköltözzenek, ha jönnek, vagy a CSOK programnak van szüksége az üres lakásokra, ingatlanokra?

Nem érzik ott fenn perverznek, vagy finomabban abszurdnak, hogy miközben tömegek kilakoltatása várható, addig Önök a családokat támogatják lakásteremtéssel? Esetleg olyan fiataloknak ajánlják ezt a lehetőséget, akiknek a szüleit, nagyszüleit megszabadították a bankok az otthonuktól? Milyen családkép él azokban a fiatalokban, akiknek rokona, ismerőse öngyilkos lett a kilátástalan adósrabszolgaság miatt? Végiggondolták Önök döntéshozók, hogyan lehet úgy létezni, dolgozni, GDP-t termelni, hogy minden nap gyomorgörccsel ébrednek tömegek és csengőfrászuk van, ha jön a postás? Én tudom, miről beszélek, mert ez az életem hosszú évek óta!

Erről a szép, megérdemelt nyugdíjas életről ábrándoztam egész életemben!
A kommunisták a gyermekkoromtól szabadítottak meg, Önök a békés időskoromtól! Melyik Ön szerint a rosszabb? Persze vigasztalhat, hogy előttem a múltam!
Talán egyszerűbb lesz megérteni a problémát, ha leírom az én „kis" történetemet.

Nyugdíjas hatvanasként, azaz jó tíz éve, döntenem kellett, hogy a nyugdíjamból Budapesten éhen halok, vagy pénzzé teszem a hatvan éves koromra „összeharácsolt" egyetlen vagyonomat a lakásomat és vidékre költözöm egy saját, energia, rezsitakarékos házba, ahol lehetőség van az alapvető élelmiszerek megtermelésére.
Azért, hogy amíg eladom az építkezés fedezetéül szolgáló lakást, ne kelljen a Margit híd alatt –amúgy is tiltottan –táboroznom, kerestem egy bankot, ahol egy un. költözési, áthidaló kölcsönt kaphattam határozott időre. Nota bene egyéb kölcsönre nem jogosult a nyugdíjas!
Miután én forintért árultam a lakásomat, nyilvánvalóan forint kölcsönre volt szükségem. Számtalan papírt kitöltve, komoly összegeket befizetve sem tudtam előzetesen megkapni a szerződést a banktól!
Eljött a szerződés aláírásának a napja, ahol is a legnagyobb döbbenetemre egy CHF alapú szerződést toltak elém.
A kérdésemre, hogy ezt miért most tudom meg, volt a válasz, hogy ez biztosan nekem előnyösebb lesz, a bank vezetése így találta jónak, és döntsek gyorsan, mert vár az addig számomra ismeretlen közjegyző a jelzálogszerződéssel.
Így volt nagyjából fél órám egy gyalázatosan - utóbb kiderült – megfogalmazott és kisbetűs csapdákkal teletűzdelt szerződést elolvasni, értelmezni és a közjegyző hadarását végighallgatni.
Miután a bank megkövetelte az önerős részt, - amely már a megkezdett építkezésben 10 millió forint összeget tett ki – tudta a bank, hogy ez egy olyan helyzet, amikor megzsarolhat.
Igen, formálisan és de facto megzsarolt a bank, mert nem voltam sem privatizációban meggazdagodott, sem olajszőkítő, de még csak jól fizetett politikus sem, hogy ekkora összeget veszni hagyjak, így hosszas töprengés és hozzáértőkkel történő telefoni konzultáció után, aláírtam a szerződést, ma már tudom a halálos ítéletemet.
Engem is érintett a Lehman Brothers válság, de nagy kitartással, olcsóbban a valóságos értékénél, eladtam a fedezetül szolgáló lakást és az én álláspontom szerint időre, maradéktalanul visszafizettem a kölcsönt! A bank ennek az ellenkezőjét állította érdemi bizonyítékok nélkül és ez így van a mai napig!

Ami ez után jön, a kis vagy nagy magyar horror, és a folyamatos, előre megfontolt justizmord!
A bankkal történt levelezésem kitesz egy kisebb regényt!
Végigjártam az igazamat keresve, a magyar igazságszolgáltatás összes stációját, beleértve a Kúriát is, mondanom sem kell eredménytelenül! Hát az összes felmenőm, akik bírák, sőt főszolgabírók is voltak egy jobb világban, azóta is egyfolytában forognak a sírjukban.
Ha Ön, Miniszterelnök úr elolvasná az ítéleteket, vagy jelen lett volna a másodfokú tárgyalásnál, azt hitte volna, hogy egy időutazásban vesz részt és a Tanú híres bírósági tárgyalási jelenetébe csöppent. Lehet, hogy az én ügyemet képviselő bírák diplomás emberek, de, hogy az értelmiségi léthez semmi közük, az biztos. Egy valódi értelmiségi inkább feláll az aktuális székéből, de nem hajt végre az esküjével ellentétes utasítást!
Ennél már csak az, az igazán ijesztőbb verzió, hogy ha tényleg ennyire futja a tudásukból. Volt ilyen érzésem is a tárgyalásokon.

Na, ezzel a jogi gépezettel készítették elő a bennünket „megmentő" gyalázatos 2014. XL. törvényt, amivel kimondták a Parlamentben szavazó, gerinctelen, vagy még nagyobb szégyent jelentő, felkészületlen képviselők közreműködésével, százezrek kilakoltatási parancsát!
Igen azt, mert a végeredményt illetően semmivel sem másabb, különb, mint a Rákosi érában kitelepítettek, elüldözött arisztokraták, vagy a kulákok kisemmizése.

Hát ezt tényleg nem gondoltam volna, hogy annak az Orbán Viktornak a hathatós közreműködésével leszek életemben másodszor is földönfutó, aki szakállas, lázadó, igazságot kereső és osztó Bibó kollégistaként egy demokratikusabb, tisztességesebb, igazságosabb társadalom képét vázolta fel a beszédeiben.
Én sokáig hittem is Önnek!

Amikor az Édesapám a zászlóaljával visszatért az amerikai hadifogságból, a Komáromban állomásozó és Vorosilov vezetésével igazoltató bizottság elé citálták.
Az orosz felderítés már akkor is kiválóan dolgozott, így tudták, hogy Apám –ráadásul műszaki alakulat vezetőjeként – semmiféle olyat nem tett, amiért száműzés, fogház, vagy egyéb büntetés járt volna.
A kihallgatást végző szárnysegéd azt kérdezte Apámtól, hogy az ilyen tisztességes, jó katona miért nem állt át? Apám válasza: a szovjet hadsereg arra tanítja a katonát, hogy álljon át?

Utána még egy kérdést kapott, hogy miért jött haza Ausztriából?
Apám válasza: mert én, amikor az orosz front elől menekültem a zászlóaljammal Nyugatra, megígértem a katonáimnak, hogy hazahozom őket.
Ön Miniszterelnök úr betartotta az ígéretét? Ön tényleg meggyőződéssel állítja, hogy megmentették a devizahiteleseket? Vagy Ön átállt?
2016. május 31.