Gyermekjáték

Mikor én kis fiú voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.

Ponnilovon sose űltem,
Kis biciklin se repűltem,
Nem volt fényes kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt nékem mesés könyvem,
Nem volt csak iskolás könyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este,
Lapozni ábrát keresve.

Sohase volt cifra kockám,
Kis kastélyom meg tornyocskám,
Kis hajóm meg kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elútazni sose tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,
Sárgarézbűl messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Jó hogy lyukas volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,
Elmúlt az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.

Én játékot már nem kérek,
A sok gondtól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer,
A mennyországba megyek fel.

Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja.
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.

Észrevesz az isten engem,
Megszólalok a nagy csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani szeretnék mostan."

Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákóm,
Sárgarézbűl messzilátóm,
Képes könyvem, cifra kockám,
Cifra kockám,
Cifra kockám,
Lesz kastélyom meg tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam meg hajócskám,
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Én élvezem azt magamba.

Hogyha kedvem abba telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.

SZÉP ERNŐ

Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek 
szeressétek a gyermekeimet. 

Ha messze voltak tőlem, azalatt 
eddig is rátok bíztam sorsukat. 

Énhozzám mindig csak jók voltatok, 
szeressétek őket, ha meghalok. 

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, 
szeressétek a gyermekeimet. 

Te, homokos, köves, aszfaltos út, 
vezesd okosan a lányt, a fiút. 

Csókold helyettem, szél, az arcukat, 
fű, kő, légy párna a fejük alatt. 

Kínáld őket gyümölccsel, almafa, 
tanítsd őket csillagos éjszaka. 

Tanítsd, melengesd te is, drága nap, 
csempészd zsebükbe titkos aranyad. 

S ti mind, élő és holt anyagok, 
tanítsátok őket, felhők, sasok, 

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, 
vigyázz reájuk, hatalmas világ. 

Az ember gonosz, benne nem bízom, 
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom. 

Igaz rokon, hozzátok fordulok, 
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; 

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: 
szeressétek, akiket szeretek.

Szabó Lőrinc