A magyar irodalomnak, nem akarom mondani, fogyatékossága, de mindenesetre egyik jellemző vonása, hogy kevés humoros és komikai terméke mellett nincs egy nagy írója se, aki nagyságát éppen e nemű műveinek köszönhetné. Egyfelől biztos a tragikai tárgy és nézés felé hajló művek többsége, másfelől kevés írónk nem járt a humor és komikum vidékén.

Ez körülbelül azt jelentené, hogy a bánkódó nevetés és nevető nevetés egyként csak illanó benyomás a magyar lélek tipikus jelentkezésében, a humoros nevetés csakhamar elkeseredik, a komikus nevetés tréfába, anekdotába téved.

S ez arra a végső megállapításra vezet, hogy a humor és komikum a lélek sötét és fehér oldalának oly egyensúlyban ingását tételezi föl, amely a magyarnak igen ritkán jutott osztályrészül s nagy íróinak épp úgy. Egyszóval, az a lelki dispozíció, amely az akármilyen fajtájú nevetséges művészivé emelkedéséhez szükséges, nem idegen a magyartól, de nem is fő alkotó-eleme kedélyének.

Az érem másik oldala igen sajátságos megfigyelésekre ad alkalmat. Azok az írók, akik sokoldalúságukkal e téren is az elsők közé tartoznak, mint Jókai és Kisfaludy Károly, működésüknek érzelmesen komoly vagy éppen tragikai része fogyatékosságokat, hamis látást, nem egyszer a legelemibb hibákat tárja fel, Jókai ha fenséges akar lenni, megdöbbentő helytelenséggel látja az emberi lelket, Kisfaludy a lelkiismeret mardosásához erősítésül kígyómarást ad, tragédiáinál, az Irénét is beleértve, sokkal magasabb rangúak vígjátékai s Jókai tragédiái nem méltók nevéhez. -

Ez is csak azt jelenti, hogy e két írót tehetsége a víg felé irányította, de, az irodalmi viszonyok kényszerítő hatását tekintetbe is véve, azért nem maradtak meg saját útjukon, mert a humoros és komikum nem egyenrangú művészi tényező a tragikummal a magyar felfogásban. Igazolásul íme itt van az a körülmény is, hogy komoly író komoly eszközökkel szívesebben nyúl tragikai, mint komikai tárgyhoz, ha a legrögtönítélőbb fórum, a színpad számára dolgozik.

Távol legyen tőlünk azért az általánosítás, mert Cervantes nemcsak a Don Quijotét írta, Byronról említeni se kell, hogy nemcsak humorista volt, de Moliere, Dickens, sőt Goldoni is teljesebb jelenségek, mint bármelyik magyar humorista, komikai szerző.

FOLYTATÁS:

http://www.huszadikszazad.hu/1916-aprilis/kultura/laczko-geza-humor-es-komikum