PUSZTÁN.
Repülnél lelkem, fenn repülnél A táj szellőivel, Mely a nyilt rónaság felett még Szabadságot lehel; De a magasból földre von le A súlyos fájdalom, Fenn még jobban elédbe tűnvén A sors-alázta hon.
A hon, hol egy hős nép bevégzé Zajos történetét, És most egykedvü jóra, roszra, Többé se vár, se félt. S e földön, hol vérzett-virágzott Nyolc hosszu századig, E földön, mely már nem hazája, Mint a zsellér lakik!
Oh puszta! elvész nem sokára Vadon költészeted! Hol a pásztor vigan bogárzó Gyulyát terelgetett, S a délibáb rengő tavában Szilaj mén vágtatott: A pásztortűz, a furulyaszó Kialszik, elhal ott.
Mely oly szabad volt, mint lakója S láncot nem ösmere, Felhasogatva, mérve lesz a Dús rónaság tere! S a népek koldus söpredéke Felkel nyugat felül, S a tejjel és mézzel patakzó Földön megtelepül.
Mig önvérünk más nép honából Felénk vágyik, siet, És el van keblünktől szakasztva, Mint parttól a sziget: Ki nékünk még köszönni sem tud, Akit nem ösmerünk, A drága véren szerzett földet Az ossza meg velünk?
Ki sem mult még a hős oroszlán, Bár arca jéghideg, De megrándul még szíve táján Egy-egy vérző ideg: S felette már a ronda varjak Csoportja megjelen, És üt falánk, gyalázatos tort A félholt tetemen.
Alighogy a villám lesujtá A bátor keselyüt, A fenn szürkűlő sziklaszálon Még fészke meg se hűlt, Hol a nyílröptü sólyom is csak Nagy félve járt elébb: Csipogva fürdik s üt tanyát most A szemtelen veréb.
Oh mind ez úgy fáj a magyarnak...! S ha ajka netalán Egy-két nótán enyhíti kínját: Megütköznek dalán... A sebzett vad a rengetegben Kínjának hangot ad: S magát az elnyomott magyarnak Kisírni sem szabad.
Meghalsz, én nemzetem! - s halálod Ha elvégeztetett: Mért nem döfik hát már keresztül Egyszerre szívedet? Mért gondolnak végperceidre Mesterkélt kínokat? Hogy mint egy vak Sámson - kacaj közt Szenvedj hosszan, sokat!
Repülnél lelkem, fenn repülnél A táj szellőivel, Mely a nyilt rónaság felett még Szabadságot lehel: De a magasból földre von le A súlyos fájdalom, - Fenn még jobban elédbe tűnvén E sors-alázta hon!
A verset Tompa a »Pesti Röpívek«-nek küldte, de nem jelenhetett meg, mert a lapot elkobozták és betiltották. 1863-ban a költő átdolgozta s más címet is adott neki:
EGY ALFÖLDI ÚJ TELEPEN.
Repülnél lelkem, fenn repülnél A táj szellőivel, A szellő még a rónaságon, Mely szabadon lehel; De a magasból, földre von le A súlyos fájdalom... Mert oh, ki tudna most örűlni E gyászló tájakon?
A nép, mely most zord bánatában Semmit nem vár, se félt: Bevégzé egy zajos rohamban Fényes történetét; E földön, hol vérzett, virágzott S parancsolt e napig: Most csak bolyong, mint a száműzött És mint zsellér lakik.
Oh, puszta! elvész nemsokára Vadon költészeted! - Hol a pásztor vigan bogárzó Gyulyát legeltetett, S lován, a puszták ép szülöttje, Mint a szél vágtatott! - A pásztortűz, a furulyaszó Kialszik, elhal ott.
Eltünnek a zöld rét öléből Felcsillogó tavak, Hol buja nádas zúg s fehérlő Habrózsák nyílanak! A lovagkolcsag s büszke hattyu Más hon felé repül, A tájt, hangos rikoltozás közt Szálldossa már körül.
S mely oly szabad volt, mint lakója S láncot nem ismerve: Feltörve, felhasgatva lesz a Föld mesgyétlen tere; Sohsem látott népek salakja Szállong nyugat felül, S a tejjel és mézzel patakzó Rónán megtelepül.
Alig hogy a villám lesujtá A bátor keselyűt, Melyet rakott, lakott sokáig, Még fészke meg se hűlt, Hol a gyors szárnyu sólyom is csak Nagy-félve járt elébb: Kedvére fürdik s üt tanyát most A hontalan veréb.
Napunk hanyatlik... ah de nem, nem! Bár vérzik kebelünk: E nemzetnél erős az élet, Mi el nem veszhetünk! Letelnek a próbáltatásnak Keserves napjai, S az ég nyájas kegyelme ujra Hozzánk fog hajlani.
És e népnek, mely otthagyá a Rideg, megunt hazát, S e dús vidékre, mint anyátlan Bolyongó raj leszállt; E népnek, e föld, mely mienk volt Már egy évezreden, És drága vérünk bére, ára: Örökje nem leszen.
Nem bántja senki, - ugy törekszik, És még se boldogul; Beteg se volt, s meghervad arca! Öregje, ifja hull; A lég hűs, a borult, derült ég Hint esőt és sugárt, De ég és föld áldása, nékik Minden, minden csak árt.
E szép földön az úr mi lészünk, Mint voltunk az előtt: A szenvedés tanit, megedz és Dusabb életre költ; És ami volt a jó időben, Az lesz a puszta tér, A régi dal megszólal ismét... S a gólya visszatér!
*
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tompa_Mihály
Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, ...
Felkereste már ezt az oldalt, ekkor: 2017.05.29..
mek.oszk.hu/01100/01101/html/
Tompa Mihály összes költeménye. TARTALOM ... ÖRÖMVERS DROPPA MIHÁLY FÉLSZÁZADOS ÜNNEPÉRE · PUSZPÁNGHOZ. KINCSKERESŐK. 1855.
*
Nevető Új Democritus
I.
ARANY ÉS TOMPA
Tudnivaló, hogy a Petőfi – Arany – Tompa költőhármas még 1847-48-ban alakult ki, de csak Petőfi kötötte össze őket, meg a levelezés. Arany és Tompa személyesen nem ismerték egymást. Amikor aztán Tompa az ötvenes évek elején el tudott menni Nagykőrösre, nem írta meg Aranynak, a látogatást meglepetésnek szánta. Képzelhető, mit gondolt Arany János, amikor beállított hozzá egy vadidegen ember azzal, hogy már bocsánat, de erre járt, és gondolta, megnézi, hogy néz ki egy eleven költő. Aranyékhoz könnyű volt bejutni: gyakori volt a vendég, a gyerekek nyitották a kaput, s ha a költőt kereste valaki, hát betessékelték. Persze Arany éppen boldog nem lehetett. Jön egy vendég, és rákezdi, hogy látott ő már másik költőt is, azt a szerencsétlen sorsú sihedert, a Petőfi Sándort. – Igazán? – kérdezhette volna Arany. – Úgy bizony – mondta az idegen. – Hogy az milyen jókedvű volt mindig! Nem úgy, mint errefelé a népek. De ha már itt vagyok, szeretném látni azt a híres Arany Jánost. A tekéntetes úr volna az? Hozzá van szerencsém? – Nem szerencse ez – mondhatta Arany, mert hát neki nem látszott nagy szerencsének. – Ó, tekéntetes úr! De örűlök! Leülhetek kissé? – Csak tessék, ha jobb dolga nincsen az úrnak – mondta Arany. – Nagy dolog a költészet! Mert hát én tudom azt! Magam is szoktam néhanapján verseket írni. – Igen? – kérdezte Arany. – Véletlenül most is van nálam egy kis füzetnyi – mondta az idegen. – Ha fölolvasnék belőle, nem untatnám? Nem restellené meghallgatni a tekéntetes úr. – Képzelhetni, Arany milyen képet vághatott erre. Isten mentsen a fűzfapoétáktól! – Na igen, igyekszik az ember… – folytatta a vendég. – Itt-ott egy-két művecském ki is nyomattatott immár. Persze csak álnév alatt. – Derék – mondhatta Arany. – Antológiákban. Mint a Remény, meg a Losonci Phoenix. Ahol a tekéntetes úrnak is jelentek meg versei. Ha talán felfigyelt rá a tekéntetes úr… – Bizonyosan… Miért is ne… – gondolhatta Arany. – Álnéven? – Úgy, úgy. Csakis álnév alatt – így az idegen. – És mi légyen az az álnév? – kérdezte végül kényszeredetten Arany János. – Hát – Tompa Mihály! Volt aztán nagy nevetés! S később a tanártársakkal együtt is nagyot kacagtak a jól sikerült tréfán. Hogy tényleg így találkoztak-e először? Így mesélte Tompa, így tartja az anekdota. Így kellett lennie. Mert ebből a történetből még ma is lehet érezni a mosolyt. Tompa nevetését, meg Arany hunyorintását. És egy ilyen hunyorintás maga a halhatatlanság.
Dr. Bárdos József
Tompa Mihály az anekdoták tükrében. Bp. 1940.
ELŐSZÓ
Régi vágya volt már évtizedek óta főleg Gömör és Borsod vármegyék közönségének, köztük elsősorban P. Kálniczky Vilmának, Putnoky Móric m. kir. titkos tanácsosnak és dr. Lukács Géza miniszteri osztálytanácsosnak, mint a budapesti "Gömöriek Egyesülete" vezetőinek, vitéz Lukács Béla államtitkárnak, br. Ragályi-Balassa Ferenc felsőházi tagnak, vitéz Borbély-Maczky Emil és dr. Soldos Béla főispánoknak, néhai Juhász László és Hubay Kálmán ref. espereseknek, Lukács Endre putnoki főszolgabírónak, Oláh István putnoki ref. lelkésznek, az 1934-ben megalakult "Gömör-Tornai Ref. Egyházmegye Tompa-szobor bizottságának, továbbá a Pataki Diákok Országos Szövetsége Budapesti Egyesülete tagjainak, köztük főképpen dr. Finkey Ferenc m. kir. titkos tanácsosnak, S. Szabó József ny. tankerületi főigazgatónak, néhai dr. Forgon Lajos ny. postaigazgatónak, hogy Tompa Mihálynak, hazánk halhatatlan költőjének emléke meg legyen örökítve Budapesten is. Ez a vágy immár nem álom többé. Mult év folyamán ugyanis dr. Finkey Ferenc kezdeményezésére dr. Karafiáth Jenő m. kir. titkos tanácsos, Budapest székesfőváros főpolgármesterének elnöklete alatt Tompa Mihály-Szoborbizottság alakult Budapesten, amely nagy lelkesedéssel fogott a Tompa-emlékmű megvalósításához. A bizottság felhívására a költő-pap tisztelői és rajongói seregesen siettek adományaikkal a bizottság támogatására. A lelkes áldozatkészségnek meg is lett az eredménye. Rövid idő alatt összegyült az emlékmű felállításához szükséges összeg s így a bizottság ebben az évben már leleplezheti a Margit-szigeten, kedvenc virágai között, a Virágregék költőjének mellszobrát. Tompa Mihály, a kitűnő pataki diák és költészete iránt ifjúkoromtól fogva nagy szeretettel viseltettem. Ez indított arra, hogy még pataki diákkoromban, mint legátus, elmenjek Hanvára, ahol Tompa életének nagy részét leélte és ahol hamvai is nyugosznak. Ennek a fiatalkori emléknek a varázsa most arra késztetett, hogy szobrának leleplezésével kapcsolatosan, kegyeletem jeléűl összegyüjtsem a reá vonatkozó anekdótákat. Az itt közölt kis történetek egyrésze a szerkesztésemben kiadott Pataki Diákvilág Anekdótakincse 1-2. kötetében jelent meg, másrésze pedig ebben a formában itt lát először napvilágot. Ezért tartottam szükségesnek minden közleménynél a közlő nevét föltüntetni, valamint a közleményeket időrendben és tartalmuk szerint csoportosítani, hogy így azok egy egészet képezzenek. Ezekből az anekdótákból elibénk rajzolódik Tompa egész életpályája és alakja. Megismerkedünk belőlük élete küzdelmeivel, meleg szívével, érzékenységével, nagy szellemi képességeivel, rendszeretetével és lobbanékonyságával. Látjuk életének szenvedéseit, szomorúságait, amelyek végigkisérik megfutott életpályáján. De látjuk különösen baráti körben jókedvének megnyilatkozását is, amely kifogyhatatlan adomázásban nyilvánul meg. Tompa egész életének ez a hullámzása vonul tehát végig ezekben az apró történetekben s így válnak ezek az ő egyéniségének hű tükörképeivé. Vissza
TARTALOM
Előszó |
5 |
Tompa Mihály diákévei: |
|
Tompa, a sárospataki diák |
9 |
Tompa, mint nevelő |
13 |
Tompa diákkori szerelmei |
19 |
Régi levél |
20 |
Tompa pályázik a tanári állásra |
23 |
Tompa Mihály bejei pap: |
|
Tompa papi vizsgája |
24 |
Tompa a szabadságharcban |
25 |
Tompa Mihály keleméri pap: |
|
Tompa és a hűtlen egyházfi |
27 |
Tompa pap-barátai |
28 |
Tompa és a keleméri egyházi állapotok |
29 |
Tompa Mihály - Rém Elek |
30 |
Tompa Mihály hanvai pap |
|
Tompa meglepő rögtönzése |
32 |
Tompa és a rossz adófizető hívei |
33 |
Tompa hű marad Hanvához |
39 |
Hol írta Tompa "A Gólyához" című versét |
40 |
Tompa a haditörvényszék előtt |
40 |
Tompa és édesatyja |
42 |
Tompa esperes és püspök-jelölt |
43 |
Tompa, a névesték szónoka |
44 |
Tompa, a rögtönző szónok |
45 |
Tompa, a híres adomázó |
46 |
A jószívű Tompa |
49 |
Az önérzetes Tompa |
50 |
Az érzékeny Tompa |
52 |
Az ideges Tompa |
55 |
A szenvedő Tompa |
55 |
Tompa tekintélye hívei előtt |
56 |
Tompa és Arany János barátsága |
57 |
Tompa és Petőfi |
58 |
Tompa érdekes válasza Lévaynak |
59 |
A nagyerejű Tompa |
|
Tompa és kocsisa |
60 |
Toompa és a fösvény paptársa |
62 |
Hogyan szerzett érvényt Tompa a presbitérium határozatának |
63 |
Tompa egyik erőmutatványa |
64 |
Tompa verse Szemere Miklóshoz |
65 |
Tompa és a premontreiek |
66 |
Tompa pohara |
67 |
Pataki diákok kegyelete Tompa emléke előtt
|
68
|
|