Tartalom

Bevezető

Bernard Shaw és az angolok

Bernard Shaw és a franciák

Bernard Shaw és a németek

Bernard Shaw mint filozófus és politikus (Szemelvények Shaw különböző

műveiből)

1. Az eszme és az ember

2. A természet és az ember

3. A kereszténység- és az ember

4. A haladás illúziója

5. Az ember és a jelleme

6. Az élet és a halál művészete

7. A szegénység

8. Pokol és mennyország

9. A házasság

10. Nő és férfi

11. A művész és ez asszony

12. Szociálizmus milliomosok számára

13. A szociálizmus illúziói

14. Milyenek az angolok

Bernard Shaw mint kritikus (Szemelvények Shaw kritikai munkáiból.)

A wagnerizmus

Sarah és Sardou

Duse és Sarah Bernhardt

Bernard Shaw mint színműíró

Amit nem merünk kimondani (Jelenet a "Candidá"-ból.)

Az örök nőiség hatalma vagy a fortélyos életerő ("Szerelmi" jelenet az

Ember és felsőbbrendű ember"-ből.)

Az érdemetlen szegény (Jelenet a "Pygmalion" című vígjátékból )

Pályaválasztás (Jelenet a "Barbara őrnagy" harmadik felvonásából.)

A művész meghal (Jelenet "Az orvos dilemmája" c. drámából.)

A cárnő (Részlet a "Nagy Katalin" c. komédiából.)

Bernard Shaw a háború után

A Heartbreak House előszavából

Ádám, Éva és a kígyó

Bernard Shaw önmagáról

Mit köszönhetek a német kultúrának?

Apróságok Bernard Shawról

Bernard Shaw darabjai a magyar színpadon

Előszó

Ez a könyv egyszerű kalauz akar lenni, - semmi egyéb. Ismertetése annak az angol írónak, akinek hatása és népszerűsége ma nemcsak egész Európában, hanem Amerikában is olyan mértékű, hogy túlmegy minden szorosan vett irodalmi vagy szinpadi hatáson vagy népszerűségen. Bernard Shaw a színdarabjaiban sem pusztán színműíró a szónak közkeletű értelmében. Minden színdarabjában van valami, ami több a színdarabnál s amit ő maga is többre becsül minden színdarabnál. Hogy ezt a valamit politikának, filozófiának, agitációnak, kritikának vagy erkölcsprédikálásnak nevezzük-e: szinte mellékes kérdés, mert hiszen kétségtelenül van benne politika, filozófia, agitáció, kritika és prédikálás is - a fődolog mindenesetre az, hogy Bernard Shaw a színházban is az emberek lelkiösmeretére appellál, a lelkiösmeretüket akarja felrázni, erkölcsi öntudatukat akarja felébreszteni.

...

Hogy Shaw színdarabokat írt-e vagy nem színpadra való vitatkozásokat, hogy költő-e vagy nem költő, filozófus-e vagy csak bohóc, hogy nagyság-e vagy csak "humbug", hogy egy amerikai szóval éljek, mindezekre a kérdésekre az olvasó kimerítő felvilágosítást és választ nyerhet azokból a kritikai szemelvényekből, amelyeket e könyvben megtalál. Kiderül ezekből, hogy odahaza, Angliában, még az ellenfelei is nagyrabecsülik és nagyratartják s hogy nincs angol író ezidőszerint, akivel az angolok annyit foglalkoznának, mint vele. Sikere, hatása, népszerűsége az egész világon szinte páratlan s igazán csak Voltaire egykori népszerűségével mérhető össze. De ha igaz is az a megállapítás, hogy Voltaire óta nem volt Európának ily elmés írója, mindenesetre hozzá kell tennünk azt, hogy Molièére óta nem volt Európának ily becsületes vígjátékírója. És ez a különbség Voltaire és Shaw elméssége között. Voltaire is szeretett volna szókimondó lenni, de ehhez csak ritkán volt meg a bátorsága s ha nem bírt hallgatni és mégsem mert szólani, ahhoz a nem szokatlan módhoz folyamodott, hogy álnév alatt jelentette ki az igazat, de a saját neve alatt vonta vissza. (Erre nézve igen tanulságos Lessing Hamburgi Dramaturgiáját olvasni), Bernard Shaw szókimondása őszinte, bátor. Mindig néven nevezi a gyereket. E réven könnyű a cinikus ember hírébe kerülni. Csakhogy az emberek a "cinikus" szóval is épp oly gyakran élnek vissza, mint az "erkölccsel". Használják, anélkül, hogy tisztában volnának az értelmével. Cinikus csak olyan ember lehet, aki hitetlen. A középkori misztériumokban akárhányszor előfordult, hogy szereplő személyek olyan módon beszéltek az Istenről, vagy az Istennel, hogy a hang Voltaire szájából bántó és merő cinizmusnak tűnt volna fel. De azok a középkori emberek joggal beszéltek bizalmas hangon az Istenről és az Istennel, mert jelenvalónak érezték, mert hittek benne és szerették. Voltaire bizalmaskodása az Istennel cinikusnak hat, mert nem szerette az Istent és nem is hitt benne. Shaw nem cinikus, nem is lehet az, - mert hívő, sőt fanatikusan hisz a maga Istenében és a maga igazságában. Amit benne cinizmusnak neveznek, legtöbbször nem egyéb, mint hogy az olvasók vagy hallgatók a polgári tisztességet összecserélik az emberi erkölccsel. Ez a kettő azonban nem jelent mindig egyet és Shaw egész élete úgyszólván abban telt el, hogy feltárja e kettő között a nagy különbséget. Hogy a Tartuffeöknek sem Molière, sem Gógoly, sem Shaw nem tetszhetik, ez magától értetődő dolog, de az Idő a leghatalmasabb irodalmi és társadalmi Tartuffeök képéről is leszaggatja az álarcot. Hogy Bernard Shaw csakugyan a 20-ik század vígjátékírója: ez igazán csak a 21-ik században fog kiderülni, de a komoly jelek mind arra mutatnak, hogy őt a 21-ik század igazolni fogja.

http://mek.oszk.hu/13100/13114/#

GEORGE BERNARD SHAW
(1856-1950)

Aki nagyon sokáig él, annak sok mindenre van ideje, és nem késik le semmiről. G. B. Shaw, aki a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzője, csak 42 éves korában írta első színdarabját. De hát utána még 52 évig élt. Nem sokkal halála előtt mulatságos darabot írt Newtonról és a tudóst meg nem értő urakról. És vénséges vénen sem ágyban, párnák közt halt meg, hanem leesett a bicikliről, és koponyatörés tett pontot tevékeny élete végére.

Ír volt, egy évszázadokban emlékező, de évtizedek alatt elszegényedett őskelta arisztokrata család fia, de alaposan össze nem illő szülők gyermeke. Az apa részeges semmittevő, afféle kártyás-tarhás, őseire hangzatosan büszke úri kocsmatöltelék. (Nálunk a század első negyedében a vagányzsargon "darizó mangár"-oknak nevezte az ilyeneket.) Az anya finom lelkű, zongorázni művész fokon tudó, művelt zenetanárnő, aki férje helyett is pénzt keres, amíg el tudja viselni ezt a férjet. Az apa a nagyon értelmes fiút pénzkeresésre akarja szoktatni, hogy majd ő tartsa el a családot. Kiveszi az iskolából és pénzbeszedőnek adja egy ingatlanügynökséghez. Ezt is jól csinálja, és idővel hasznára lesz, hogy megismeri a titkos jövedelmek természetrajzát is. Ennél azonban fontosabb a számára, hogy minél többet tanuljon. Anyjától korán megtanulja a hangjegyeket, hamar tud zongorázni, belekap egyéb hangszerekbe is. Sokkal hamarabb lesz zenekritikus, mint író. Emellett azonban minden szabadidejét a közkönyvtárakban tölti. A történelemtől természettudományig minden érdekli. Egyszerre ismeri meg napi munkája közben a nyomort, és olvasás közben a régi és az újabb utópista szocialistákat Morus Tamástól Owenig és Saint-Simonig. Mindeközben, hogy testét erőnléten tartsa, bokszolni tanul. Idővel sportolókörökben bokszbajnoknak is tartják. Rövid évekkel később, már Londonban szocialista népgyűléseken hol szónok, hol rendfenntartó rendezőgárdista. Egy ifjúkori ismerőse sok évvel később azt vallja, hogy "jobban féltünk az öklétől, mint érveitől". Még ifjú ember, amikor elkövetkezik a családi törés. Anyja egy Dublinban hangversenyező zongoraművész szeretője lesz, és amikor az hazamegy, az asszony vele szökik. Magával viszi leánygyermeküket. Meg tud ő élni zenetanításból Londonban is. A fiú kettesben marad léha apjával, aki elveszi pénzét, amelyet munkával keres. Azt is szeretné, ha a fiú cimborája lenne ivásban, kártyában. Ez elől szökik el mindörökre az ifjú Shaw. El se köszön apjától, nem szól munkahelyén se, összegyűjtött kis pénzén hajójegyet vált és egyenest Londonba megy. Soha többé nem látja apját. Anyja meg úgy fogadja, mintha el se szakadtak volna egymástól. Ágy, asztal várja. Ha új ruha kell, az anya azonnal vesz neki. A jól kereső zenetanárnő soha meg se kérdi, miből él, mit csinál. A lakásban példátlan rendetlenség van. A konyhában azonban szakácsnő tevékenykedik, s aki déltájban az asztalukhoz ül, annak behozza az ebédet. Amikor előkerül az a nő, aki hamarosan az akkor már újságíró, zenekritikus, szocialista pártszervező felesége lesz, a főbérlő-anya azonnal úgy fogadja, mint leányát. És az anya szeretője, a nagynevű művész, akiről Shaw úgy emlékezik majd, hogy jobb apja volt, mint az igazi, a fiú mellé álló leányt szintén azonnal leányának tekinti. De akkorra már jól fizetett állása van, tisztelt közéleti férfi, tehát saját lakást vesznek ki, s amint lehet, házat is vesznek, ahol a feleség rendet és tisztaságot tart, rendben tartja férje öltözékeit is. Szerető és szeretett anyósa a riasztó ellen-példa: Shaw pedig egyformán élvezi anyja rendetlenségét és felesége pedáns rendszeretetét. Kezdhet már író lenni. Zenészekről és írókról írt kötetnyi tanulmánya feltűnést kelt. Művészek és ifjú politikusok körében írókkal is összebarátkozik. Előbb a még dublini gyermekkora óta ismert, ugyancsak ír Oscar Wilde-dal, majd a tanítónak készülő, de egyre inkább íróvá váló H. G. Wellsszel, akivel majd együtt alapítják meg azt a Fabiánus Társaságot, amelynek tagjai békés úton, osztályharc nélkül akarják megteremteni a szocializmust. Ez időben már regényekkel is próbálkozik, amelyek egyelőre nem érdeklik a kiadókat. Évek múlva, amikor Shaw már neves drámaíró, a korábbi regényeket is szívesen fogadják a kiadók és az olvasók is. Így telik el az első 40-42 esztendő. Ez is fontos ahhoz, hogy megtalálja a saját, sikereket arató hangját.

Két feltűnést keltő kritikasorozatával lép az irodalmi életbe. Az első Wagner zenedrámáiról, a másodikat Ibsen drámáiról írta. A közönség és a kritika indulatos ellenszenvvel fogadta mindkét nagy újítót. Shaw igen nagy zeneértéssel elemezte végig Wagner valamennyi színpadi zenés művét. Felismerte, hogy ez a zeneszerző kitűnő költő és drámaszerző. A drámák tartalmát, szövegét esztétikai, történelmi és politikai szempontból elemezte, kimutatva, hogy a zene hogyan fejezi ki az eszmei mondanivalókat. Shaw ezekkel az elemzésekkel nagy feltűnést keltett, majd diadalmaskodott. Az is érdekes, hogy a küzdelmet nem a saját nevében kezdte. A szerkesztő, aki közölte folyóiratában, úgy vélte, hogy angol olvasó ezeket a szempontokat nem fogadja el angol kritikustól. Javasolta tehát, hogy válasszon egy írói álnevet, lehetőleg olaszt, az olaszokról elhiszik, hogy értenek a zenéhez. Így már az első cikk szerzőjének Cornata Basso nevet adtak. Ez olaszul hangzott, és nagyon kevesen vették észre, hogy ez olaszul "Mély Trombitát" jelent. A megtévesztés akkor derült ki, amikor a sikeres kritikák együtt kötetben jelentek meg ilyenformán: "Cornata Basso kritikái Richard Wagnerről, írta G. B. Shaw". Ekkorra már egyre többen kezdték ismerni és kedvelni Wagnert, Shaw-ról pedig elhitték, hogy igazi, szakszerű kritikus. Ezért az Ibsenről szóló kritika-sorozat már a saját nevében jelenhetett meg. Ez is áttörés volt. Ibsentől nem csak idegenkedtek, de kemény kritikája a polgári élet hazugságairól Európa-szerte felháborodást keltett. Shaw komoly tartalmú, de szellemes hangvételű írásai ugyan meghökkentőek voltak, de gondolkodásra késztettek. Elő is segítették Ibsen befogadását.

Jó ideig újságírónak és politikusnak ismerték. A különböző hírlapokban és folyóiratokban zene-, színi- és irodalomkritikusként tartották számon. Igen jó szakembernek ismerték el. Politikus vitacikkeit ugyan érdeklődve olvasták, de nemcsak jobbról, hanem balról is vitába szálltak vele. Ő magát kezdettől mindvégig szocialistának tudta és mondta. Ez ellene bőszítette nemcsak a konzervatívokat, hanem a haladó-liberális polgárokat is. Balról sok kifogás érte fabiánus álláspontja miatt. A fabiánusok békés úton képzelték el az osztály nélküli társadalom megvalósítását. Hirdették, hogy a lassú tempó, a halogatás előbb-utóbb eredményre vezet és nem jár emberáldozattal. Ezért nevezték el magukat az ókori híres Fabiusról, akinek már a maga korában "Halogató", latinul "Cunctator" volt a jelzője. Ezzel se a szociáldemokraták, még kevésbé később a kommunisták nem értettek egyet. De fontos szövetségesnek ismerték el. A Szovjetunió kritikája bár fenntartásokkal, de elismeréssel szólt róla. Konok szocialista volt, de kommunista nem lett. Azt azonban elfogadta és vállalta, hogy amikor már a második világháború után megalakult az "Angol-Szovjet Baráti Kör", őt kérték fel tiszteletbeli elnöknek.

http://nava.hu/id/330710/

Ehhez azonban még világhíres drámaírónak kellett lennie. Későn, de nem elkésve az is lett. Újságíró kollégája biztatta, hogy írjon drámát. Vitacikkei alapján el tudta képzelni, hogy hatásos dialógusokat tud írni. Meg is írta, s amikor azután kész lett, a biztató kolléga visszariadt, és sokáig egyetlen színház se merte bemutatni. Ez volt a "Warrenné mestersége". Jó tíz évig magántársaságban se merték bemutatni, és két évtizednek kellett eltelnie, amíg színházban - hangos botrányok közt - először játszották. Addigra már rég népszerű volt a kontinensen, sőt, már sikerei voltak otthon is egyéb darabjaival. Ezt azonban a könnyen botránkozó angol közönség, kritika és az egész irodalmi-színházi világ botránkoztatóan erkölcstelennek tartotta. Holott az erkölcstelenség megbélyegzése volt és maradt azóta is. Warrenné ugyanis tisztes gazdag asszony, de csak később fedezi fel a leánya, hogy vagyona és jövedelme onnét származik, hogy jól menő bordélyháza van. Üzlettársa pedig egy pap. A leány többé nem akarja elfogadni a jómódot, szégyelli, hogy neveltetésére és műveltségére ez a piszkos jövedelem adott lehetőséget. Ez az összeütközés anya és leánya közt izgalmas cselekményben bontakozik ki. Shaw is úgy járt, mint korábban Ibsen: az erkölcstelenségeket leleplező és megbélyegző drámáit előbb botrányok közt elutasították, majd kevés évtized múltán lelkesedtek értük. Egész sor színjátéka komoly kritika a polgári élet hazugságai ellen. Ibsen azonban drámai, gyakran tragikus hangon ítélkezik, Shaw nevetve és nevettetve vígjátékokban tart tükröt nézői elé. Közben történelmi komédiákat is ír. A "Caesar és Cleopatra" az ókori hódítókkal együtt a jelenbéli hódítókat - például Angliát - is leleplezi. Ez a római tárgyú komédia mégis sikeres volt, de az igazi remekmű, "Az ördög cimborája" olyan botrányt váltott ki, hogy Angliában nem is játszották, miközben Amerikában nemzeti drámának tekintik. Tudniillik az amerikai szabadságharc idején játszódik, fegyverrel állnak egymással szemben a gyarmatosító angolok és a szabadságukért küzdő amerikaiak. A nagyon komoly hangú vígjáték pedig egyértelműen Amerika-párti. A XX. század egyik legjobb, legszebb történelmi drámája. De még jobb, még szebb a két világháború közt írt remekmű - a "Szent Johanna" -, amely sokak szerint nemcsak Shaw, de az évszázad legnagyobb színjátéka.

Addig azonban kalandos volt a szerző útja. Az első világháborúban nyíltan hirdette pacifista voltát. Le merte írni, hogy ő a német szegény embert ugyanúgy szereti, mint az angol szegény embert, és az angol imperializmust semmivel se tartja jobbnak, mint a német imperializmust. Erre hivatalosan eltiltották a drámaírástól, illetve attól, hogy az irodalomban egyáltalán a neve is említtessék. Ez se rendítette meg. Nem is tagadta, hogy hazai és külföldi színházi sikerei hoztak annyit, hogy évekig is meg tud élni, ki tudja várni, amíg rájönnek, hogy neki van igaza. Persze a háború végével azonnal még népszerűbb lett. Ez időben, a két világháború közt írta legremekebb színjátékait. És a "Szent Johanna"bemutatása óta a műfaj klasszikusának számít. A franciák hősnőjében nem a szentet, hanem a nép szabadságának hősét mutatja be. Mesteri módon játszik a tragikus és vígjátéki jelenetekkel. A komor tragédia egy furcsa komédiával végződik, akárcsak a görög tragédiák a befejező szatírjátékkal. Johanna vértanúhalála után az alvó király azt álmodja, hogy a halott hősnő visszatér. Mindenki ünnepli, azt is közlik vele, hogy éppen szentté avatják. Erre a mennyekbe emelt hősnő kilátásba helyezi, hogy akkor fel fog támadni. Erre mindenki megijed, mert nyilvánvaló, ha újra köztük lenne és megint a nép élére állna, akkor kénytelenek lennének újra máglyára vinni. Ez azonnal világsiker lett, ma is az. A szerző világszerte népszerű volt már. Színészek és főleg színésznők versengtek hatásos szerepeiért. Két világhíres színművésznő is volt szerelmes barátságban vele. Leveleztek is egymással otthon, Londonból Londonba. Shaw nagyon szellemes levélíró volt, de barátnői sem maradtak el tőle. Minden levelük megmaradt. Idővel Shaw könyvekben adta ki mind a két levélváltását. Mind a kettő a művészi-irodalmi élet kitűnő dokumentuma. Shaw nagyon okos felesége is jól mulatott rajtuk. A londoni közönség pedig legalábbis sejtette, hogy a nagy szakállú, örökké fiatalos író egyéb hölgyekkel is bizalmas barátságban lehet, miközben jó férj hírében áll. - Egy ízben egy újságíró megkérdezte Shaw feleségét, mit tud férje titokban tartott életéről. A bölcs és szellemes asszony ezt válaszolta: "Jó nevelésű férfi és asszony nem érdeklődik házastársa másokra tartozó érzelmeiről és olyan sétálgatásairól, amelyeket nem kíván otthon közölni" (nyilván sok férfi sajnálja, hogy nem ilyen felesége van).

Fél évszázad drámai terméséből egész sor remekművet lehet kiválogatni. De a játékosan könnyed komédiák jó része is a halhatatlanok listájához tartozik. A második világháború után leginkább időszerű politikai témákat formál komédiává. Néha azonban megint visszafordul a múltba, egészen a végső, a Newtonról szóló komédiáig. Ünnepelt íróként halt meg, akit életében is, halála óta is sokan ócsároltak, lebecsültek, ellenségnek tartottak. Életében sem ártott neki a szidalom, halála óta még kevésbé.