NAGY JENCIKLOPÉDIA
ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLAT ABC
Hivatás-hitvallás, pokoljárás és árulás
A szellemi, segítő életpályák fényei és árnyai
I.
Marcus Aurelius
Sárgán hever itt a középkori Róma, de lángol az alkony, mint véres oroszlán, s te fönn lovagolsz még a Capitolium ősi tetőjén, Marcus Aurelius.
Bronzfejü cézár, aranyszakállú, vak ragyogásu szoborszemeiddel őrködve vigyázol, s én állok előtted.
Császári felség, emberi nagyság, roppant pogányság örök igazza, bamba tömegből visszahúzódó, trón magasában egyedül élő, koldus imperátor.
Nem kancsal apostol, nem zagyva keletnek elmebetegje, fönséges írótárs, együtt a szív és fő, fájdalom és bölcs messzetekintés, elhagyatott e sanyarú földön, az, aki él és az, aki fél és látja a törvényt, reszketve, de higgadt lépttel megy a sírhoz, az értelem égő lámpája kezében, megvetve, mi barbár mindazt, mi hazugság.
Semmi, ami barbár nem kell soha nékem, semmi, ami bárgyú. Nem kellenek ők se, kik titkon az éggel rádión beszélnek, a jósok, a boncok, a ferde vajákos, ki cifra regéknek gőzébe botorkál, csürhe-silányok, kik csalva, csalatva egy jelre lehullnak, s úgy fintorog arcuk, mint a bolondé.
Csak a bátor, büszke, az kell nekem, ő kell, őt szeretem, ki érzi a földet, tapintja merészen a görcsös, a szörnyű Medúza-valóság kő-iszonyatját, s szól: "ez van", "ez nincsen", "ez itt az igazság", "ez itt a hamisság", s végül odadobja férgeknek a testét. Hős kell nekem, ő, ki déli verőben nézi a rémet, hull könnye a fényben és koszorúja izzó szomorúság.
Messze vagyok már, messze röpültem, messze az olcsó, híg dudaszótól, dél és nyugat között csapong az én lelkem, mindig szabadabban. Álarcomat itten elvetem, aztán újra felöltöm, s járok mosolyogva, tanulva a tűrést, a hosszu alázat gőgös erényét, szenvedve a mocskot, rejtve riadtan rongyokra szakított, császári palástom.
Hadd emelem föl, hadd emelem hát tiszta, hitetlen, kétkedve cikázó, emberi pára- lelkem tefeléd most, ki jöttem a pannón halmok alól, s élek a barna Dunának, a szőke Tiszának partjai közt. Jaj, hadd emelem föl mégegyszer a szívem testvéri szivedhez, Marcus Aurelius.
Kosztolányi Dezső - Róma
*
0.
Vagy-vagy
Az írástudó pálya
Vagy a legszebbivatás
Vagy a leghitványabb mesterség
(Dumas fils)
1.
Tűzoltó munka
Érthetjük ezt úgyis, mint kampányszerű kármentést,
Amikor a tűzoltók sokszor testi épségüket kockáztatva
Mentik a tűzből, romokból, roncsokból az embert, s értéket!
(kevés olyan polgári foglalkozás van, ahol olykor hős lehetsz,
Persze amúgy az a legjobb, ha a tűzoltók csak a lábukat lógatják!)
2.
Írástudó áruló
Talentumait aprópénzre váltó
Aki jó pandúrból, detektívből rabló lett
Aki a havi fixért kormánypártit viccel
Aki janicsérként saját népe ellen működik
Akinek drágább élete, mint a haza becsülete
3.
Üzemi vakság
Aki már nagyon régóta lakik abban a lakásban,
Aki már ezer éve dolgozik abban a stabil üzemben
Aki már évtizedeket lehúzott abban az egy szakmában
Az már bajosan veszi észre azt, amit egy friss szemű belépő
(nem véletlen: sokszor „outsiderek” a paradigmaváltók stb.)
4.
Rossz alternatíva
Vagy nincs diplomád
és azért nem tudsz labdába rúgni,
és marginalizálódsz,
„dilettáns” stigmát kapsz,
vagy van, de akkorra már
annyira átmosták az agyad, hogy...
5.
Próbák
Lelki elsősegély:
pl. egy öngyilkos jelöltben
telefonon át tartani a lelket
Szellemi teszt:
Amíg egy lábon, fél lábon állsz,
Összefoglalni vallásod lényegét
6.
Siker és/vagy dicsőség
Egy dolog a siker, a népszerűség, s egy másik a dicsőség -
de a kettő nem zárja ki egymást: lásd Petőfi Sándor esetét,
de Szókratész és Jézus is sikeres volt egy pályaszakaszán,
igaz, mindkettőjüket halállal büntették...
De az is igaz, hogy ma is él és hat szellemük, életpéldájuk!
Sokan áltatják magukat sikertelenségüket tapasztalva,
hogy ez biztos jele a nagyságuknak - és ez fordítva is igaz!
7.
Enigma és bértoll
Régen rossz annak a kornak, annak az országnak,
ahol a tudós, a bölcselő, a művész, a szellemi elit
betegesen irtózik a a közérthetőségtől-közélvezhetőségtől,
aminél csak az lehet rosszabb,
ha az értelmiségi a homlokára nyálazott bankóért
bármit és bárhogy eljátszik, amit a fizető úr rendel...
8.
Az asztalnál meghalna…
Egy cigányprímásról szól az anekdota,
aki nagy csodálattal hallgatta Ojsztrah hegedűjátékát,
de a végén megjegyezte: - Az asztalnál meghalna...
Hány nagy, nagynak kikiáltott művészünkre igaz ez?
Hány meg se próbálkozik "az asztalhoz" menni,
legfeljebb a pénzkereset viszi rá az ún. haknizásra?
Az is művészet, hogy úgy szórakoztasd a honfitársaidat,
hogy közben ízlésüket is formáld...
9.
Mohamed a hegyhez
Szókratész, a bölcs és Jézus, a vándorprédikátor
sem az Akadémián, a templomban várta a jónépet,
de elvegyült az agórán, járta az országot,
mint Déryné és a Déryné színház és utódai,
hogy az igazságra, szépségre szomjazó embereket
isteni adományukkal segítsék, tiszta forráshoz vezessék.
10.
Vízen járni
Fix cölöpökön
Korunk egyik legnagyobb showman figurája,
Fábry Sándor is spontán társaságokban,
majd az asztalnál kezdte: "A csapos közbeszól" -
de a rádiókabaré élő felvételein sincs vezényelt taps,
a humoristának pokolra kell menni: bejön-e a poén...
Egy felvételről sugárzott tévé műsor már vágható,
s oda már az eleve őt szeretők fizetnek be,
s nagyon sok mindennel meg lehet kötve szabad keze:
remélem észreveszi vagy barátai észrevetetik vele,
meddig mehet el a kompromisszumokban...
11.
Hivatástévesztés
Leereszkedik a remete a hegyről,
bemegy a vendéglőbe s kér ételt-italt, s nőt...
Nőt nem tudnak adni.
Amikor sokadszorra ismétlődik a dolog,
akkor kínjukban felajánlják neki a Bélát.
- A Béla? De hát én nem vagyok olyan!!
Legközelebb nagy szükségében alább adja,
de kiköti, hogy ne tudjon róla senki.
- Nem fog róla tudni más rajtunk kívül,
csak még az a két ember, aki lefogja a Bélát,
mert a Béla sem olyan...
12.
Káromkodásból katedrális…
Mikes Kelemen meséli egy levelében
annak a püspöknek a történetét,
aki egyszer egy sziget mellett elhajózván
rettenetes káromkodásokra, átkokra lett figyelmes -
kiszállt s ott egy remetét talált, akit kérdőre vont.
A remete szörnyen megijedt, magyarázkodott
mondván, hogy ő most imádkozott...
A püspök leteremtette, lehordta -
majd megtanította szép imádságokra,
s dolgát jó végezve elhagyta a szigetet..
De mit lát a hajóról?
Kétségbeesetten szalad utána a vízen a remete:
- Atyám, atyám! Elfelejtettem az imént tanult imákat!
- Jól van fiam, csak csináld úgy, ahogy eddig...
(lásd még: Vörösmarty Mihály A szent ember c. versét)
13.
Pokoljáró dudás
Amiért elismerést, jutalmat, kitüntetést érdemelnél,
Azért meghurcolnak, pellengérre állítanak, mint közellenséget
És nemcsak a te karriered törik ketté, de kis családodat is sújtják
(Lásd például: Henrik Ibsen: A nép ellensége)
14.
Skandalum
Szükséges, hogy
legyenek megbotránkoztatások,
De jaj annak, akik megbotránkoztat
(pláne, ha egy ártatlan kisgyereket…)
15.
Szent
szörnyetegek
Például: József Attila
Aki az őt szerető, kiszolgáló,
érte súlyos áldozatokat hozó nőnek
egy olyan szerelmes verset olvas fel,
amit bevallottan és tüntetően másnak írt
16.
Alkotáslélektan
Aki szántszándékkal
akar boldogtalan lenni,
Hogy így állítsa elő
a nagy szellemi mű
alkotásának fedezetét…
(Lásd pl. a fiatal Lukács György
és anarchista szerelme szakítását,
aki később öngyilkos lett stb.)
17.
Diák
és deák voltam
A peregrinus diák
A garabonciás diák
A kicsapott diák
A vén diák (Csehov)
A csínytevő diák
A szegény diák (Nyilas Misi)
A koldusdiák – diáknyomor
A nyomorgó diák (Raszkolnyikov)
A léha, kicsapongó, tivornyázó diák
A házi-tanítóskodó megalázott diák (Szilveszter)
18.
Demagógok
Senki nem olyan szegény, hogy ígérni ne tudjon:
Ha lottó ötösöm lesz, akkor téged is gazdaggá teszlek…
Egy felelőtlenül ígérgető politikust is nehéz szaván fogni?
Aki azt mondja, amit hallani szeretnél - számonkérhetetlenül…
És a papot, aki jó magaviseletedért örök boldogsággal jutalmaz?
Ez egy olyan Égi Kánaán, ahonnan még nem tért meg utazó…
19.
Csökött
Tudni, érteni és élvezni
Mindent tud a humor történetéről,
Csak nem érti, s főleg nem élvezi a tréfát -
Elméletet alkotott az emberi humorról,
De képtelen hatásosan elmondani egy viccet…
20.
Három az igazság
Adottság és érdem - szerencse
A zseni 1% tehetség, 99% szorgalom (Edison)
Ha nincs meg a tehetség, hiábavaló a törekvés (arab mondás)
Már maga a talentum is szerencse, de elásva az balra fordul…
Hiába a tehetség és szorgalom, ha nincs ihlet, kegyelmi idő stb.
21.
Abszolút és relatív
Ha a focikapuban állok,
akkor ahhoz képest vagyok elégedett a teljesítményemmel,
hogy 65 éves leszek, hogy szemüveges vagyok és a többi -
de ha a hivatásomat gyakorlom,
akkor a mindenséggel mérem magam,
s csak a legjobb elég jó,
a többi írás mehet a szemétkosárba
(a netes helyzet átmeneti:
itt íráspróbák is lehetnek,
mint egy nem önagyoncenzúrázott "ötletroham" -
de nekem még mindig az az írás "szent",
amit könyv formájában sorsára indítok,
amibe már nem javíthatok-ronthatok bele...)
22.
Hálátlan szerep
Oly sok ismerősöm néz rám könyörgő tekintettel,
hisz érzi, hogy látom: gödörben van -
csak neki a kérés nagy szégyen,
csak nem ad semmi segítséget,
beteges bizalmatlansággal titkolózik,
s közben mégis szemrehányó a pillantása,
mintha világomat élve cserbenhagynám őt...
Mintha úgy fordulna orvoshoz,
hogy nem vetkőzne akár meztelenre is
és harapófogóval kéne kiszedni belőle "panaszát",
s még ő neheztelne, hogy
miért akar a testében-lelkében vájkálni...
23.
Számadás a talentumról
Hát nem égbekiáltó szörnyű igazságtalanság,
hogy egyikünk egy, másikunk több talentumot kapott?
Csak az lehet boldog, aki legalább kettővel indul?
De mennyivel könnyebb az egyet megduplázni?
Mily könnyen lehet a nagy tehetség áldásából átok?
S a Szentírás példabeszéde szerint,
mindenkitől csak azt fogják számon kérni,
hogy ő hogyan gazdálkodott a rábízott talentum(ok)kal!
Akinek többje van, az többre is kötelezett - noblesse oblige...
24.
Írástudók árulása
Akik beadták a derekukat,
s öregségükre megpuhult a gerincük…
Németh László is aláírta 1956 megtagadását,
Magyar írók 1957-es nyílt levelét az ENSZ-hez,
1957-ben Kossuth díjat vett át,
Talán még a Szovjetunióba is kilátogatott,
És együtt vacsorázgatott Aczél Györggyel…?
(majd csodálkozva panaszkodott alkotói válságáról)
*
Költő a huszadik században
Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán hull éji villany, nappali verőfény. Füst és kávé között henyélek, mivel a dolgom, végzetem csak annyi, hogy élek. Csak annyit érünk, amennyit magunkba, mit nékem a hazugság glóriája, a munka. Mit a csaló próféták csácsogása, nem alkuszom én semmiféle rúttal, se a labdákért ordító tömeggel, se számarányokkal, se Hollywood-dal. Tőlem locsoghat megváltó igéket s unalmas őrültségeket az ép ész, nem az enyém a század rongy bohóca, se a felhőkbe zörgő, bamba gépész. Nem kell hatalmasoknak úri konca, s a millióktól olcsó-ócska kegy. Azt hirdetem, barátim, sok a kettő, de több az egy. Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is, nekem magasabb kincset kell megónom. Uralkodom tűzhányó kráterén is, még áll a trónom. És önmagamat önmagammal mérem. Szavam ha hull, tömör aranyból érem. Mindegyiken képmásom, mint királyé, s a peremén a gőgös írás: én.
Kosztolányi Dezső
|