Jékely Zoltán: Virágvasárnap

Azt mondják, máma van Virágvasárnap.

Nézzük meg, az emberek mit csinálnak?

S mivel ilyenkor ez a rendje,

menjünk mindjárt a cinterembe.

Amíg ez tart, úgy sincs igazi ünnep,

amíg ez tart, nincsen vakáció.

Vigasztaljon a cinterem bennünket,

ahol sírdombon áll a dáridó.

Ó, micsoda víg tarkaság!

Mint egy rét, melyen százféle virág.

Ki látott ily nyüzsgést a temetőben?

Több az élő, mint a holt a földben!

*

Egy fickó bakfüttyöt ugrott a sírkereszteken,

egy más kerékpárral ereszkedett a kripta dombján,

a hantok közt rabló-zsandárt játszottak vad fiúk,

friss fűzfasíppal váltottak jelet.

De egy szakállas, szemüveges ember,

ábrázatán igaz töredelemmel

s nyitott, fekete könyvvel a kezében,

minden stáció-oszlopnál megállt

s oly forrón suttogott a vak cölöpnek,

s révületét kövenként úgy fokozta,

hogy csak belémdöbbent a furcsa kérdés:

mit tesz majd fenn, az utolsó keresztnél?

Talán csak nem feszíti meg magát?

*

A dombraszállt Nap gyújtó fényözönben

fürdette a parányi templomot;

s mint valami monumentális röntgen,

karcsú hajóján átvilágított.

Két kakukk szólt a zsendülő berekben,

egymástól kérdezgette: meddig él,

az esztendőket osztogatta bőven

s nem egy okos tapasztalást cserélt.

De a holtak ezen csak mosolyogtak,

szájuk ráncát keserűbbre vonák,

mintha egyenesen ezt mondanák:

„Ne tartsatok minket bolondnak!”

Aztán nekem is eszembe jutottak

a véghetetlen téli harcterek,

ahol most szintén jóskedvű kakukkhang

kong emberi maradványok felett,

az új lombból minduntalan kibukkan,

s mint egy király post mortem érmeket,

osztogatja az arany éveket;

s eképp a hősök, hullaként oszolva,

megtudhatják, meddig élhettek volna

*

Jókai Anna: Ima - virágvasárnap alkonyán

Istenem.

Az az alkony.

A földbe döngölt örökzöldek.

A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.

Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.

Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.

Istenem.

Ez a piszkos alkony

a hamis csillogású nappal után -

Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:

sem a csődület, sem az ujjongás,

sem az integető pálmaágak

sem a fejhangon intonált hozsanna.

Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.

Nem itt dőlt el a sorsunk.

Istenem.

Alkony van.

Kivérzett eufória.

A tömeg berekedt.

Vedel, zabál:

vacsorál.

a Tévé elé ül.

Új üvöltésre készül.

A "feszítsd meg" élvezetesebb.

A kereszthalál érdekesebb.

Istenem.

A nagypéntek a valóság.

Nem csap be engem.

A virágvasárnap illuzióját

engedd elfelednem.

*

Csoóri Sándor: Virágvasárnap

Valahol most egy tulipán-szájú,

kicsi szamárka ordibál,

hátára odaképzelem magam

s vagyok Jézus király.

Förgeteg-fehér szilvafák közt

máris a borhegyre megyünk,

hozsannázó bokrok fölött

apostol-felhő jön velünk – –

Jártak itt ólom-zord hadak,

lánctalpukat a sár fedi,

sisakjukon, mint sastojáson,

tapos a kis csacsi –

Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék

homályában bort nyakalunk

s kőből-kihasított fejű

rokonokkal dúdolgatunk:

Szent István, térdepelj közénk,

magyarok térítő királya,

nagyobb király térített minket,

idők vasából koronája.

De itt vagyunk, de megvagyunk,

nézzük, hogy nő a völgyi búza

s a szőlővirág hogy kígyózik

fölrepedt, égő homlokunkra.

Így éneklünk s az ördöglábú

asztal lesz majd a nagydobunk –

parasztok és Jézus király,

egymást karolva mulatunk

*

Bodás János: Virágvasárnap

Csak hulljatok virágok, pálmaágak

Csapongjon a piros szárnyú öröm

S higgyétek, hogy Dávid utódja jön

Szabadságszerző győzelmes királynak.

Ő... látja már, hogy messze mint a felleg,

Fekete átok varjúraja vár

És szárnyra kap, s hogy nemsokára már

Káromkodnak, akik most énekelnek

Ő... tudja már, hogy egyedül lesz s hitvány,

Ijedt szívvel fut szét sok tanítvány,

Nem marad bennük se remény, se hit...

S egy szürke fa a borzongó erdőbe,

mintha tudná, hogy kereszt lesz belőle,

meg-megrázza zörgő leveleit...

-----------------------------------------------------------

Jeruzsálem felett a nap megáll

meghökkenve, földi fénytől vakon:

pálmák bókolnak, lomb-eső hull,

s könny harmatoz hosszú szakállakon.

Minden arc fénylő, elragadtatott.

Hozsánna száll ujjongva szerteszét.

Száz anya áll az út kétoldalán,

feje fölé emelve kisdedét.

A nap csak ámul, szemének se hisz,

és keresi, kit ünnepel a nép?

Nem lát mást, csak egy szelíd alakot,

s egy szamarat, mely bólogatva lép.

Nincs pompa, nincs ékes királyi dísz,

így vonul a szegények Mestere.

szemében könny, szívének fáj az ünnep,

s mellére hajlik bánatos feje,

de mégis Isten, kit csoda kísér,

melyhez hasonlót a nap sohse lát,

hogy úgy fogadjon egy koldust a nép,

mint diadalmas hadvezért, s királyt,

a nép mely porban csúszik, talpát nyalja,

azoknak, akik durván rátaposnak,

a nép, most egyszer! hozsánnát kiáltott

a megvetettnek, az alázatosnak!

Aranypír száll a sokaság felett

de rossz agyakban erjed már a végzet.

Jaj, nem tudja még senki sem, csak Ő,

Hogy ötödnapra a föld mire ébred!

*

VIRÁGVASÁRNAP