Payday Loans

Keresés

Gothe aforizmáiból
Az emberi életminőség/boldogság
2017. február 20. hétfő, 07:26


Gothe aforizmáiból

Természetről és természettudományról
(Hecker 1135–1302)


A tapasztalat summája a fogalom, eredménye az eszme; az összegezéshez értelem kell, az eredmény megértéséhez ész.

Mit nevezünk eszmének: azt, ami mindig megjelenik s ezért minden jelenség törvényeként áll előttünk.

Eszme és jelenség csak a legmagasabbrendűben és a legközönségesebben találkozik; a szemlélet és a tapasztalás minden más középfokán szétválik. A legmagasabbrendű a különbözőség azonosságként való szemlélete; a legközönségesebb a tett, a szétválasztott aktív összekapcsolása azonossággá.

Ha az eszmét a jelenség formájában kell elismernünk, roppantul zavarónak érezzük, hogy az eszme gyakran s legáltalánosabban ellentmond az érzékeknek. A kopernikuszi rendszer oly eszmére épül, amely nehezen bizonyult megérthetőnek s még ma is naponta mond ellent érzékeinknek. Mások után mondjuk csak, amit magunk nem bírunk sem felismerni, sem felfogni.

A növények metamorfózisa ugyanígy ellentmond érzékeinknek.

A magasztos, miután a megismerés sorra-rendre elaprózza, nem könnyen áll össze szellemünk színe előtt új egésszé, s így fokozatosan elveszítjük a nekünk rendelt legmagasabb rendűt, el az egységet, mely a végtelennel való teljes együttérzésig emel, leszünk viszont ekképp, gyarapodó tudásunkkal, egyre kisebbek. Mi, akik elébb még óriásokként álltunk szemközt az Egésszel, most eltörpülünk a részek mellett.

Kellemes foglalatosság, ha a természetet s magunkat egyszerre kutatjuk, s nem teszünk erőszakot sem a természeten magán, sem szellemén, ellenkezőleg, szelíd, kölcsönös hatás révén a kettőt egymással egyensúlyba hozzuk.

A tárgyakat szélességükben átfogni, ez a tanulás; a tárgyakat, mélységükben, megragadni, ez a felfedezés.

Amit felfedezünk, szeretettel tesszük, amit tanultunk, biztonsággal. Mi is hát a feltalálás? A keresett dolog lezárása.

Mi a különbség axióma és entiméma között? Axióma: amit bizonyíték nélkül, eleve elismerünk; entiméma: ami számos esetre emlékeztet minket, s azt köti egybe, amit külön-külön felismertünk már.

Az első megpillantás, az úgynevezett felfedezés örömétől senki nem foszthat meg később. Ha azonban azt kívánnánk, hogy tiszteljenek is érte, ebben igen megrövidülhetünk; mert többnyire nem mi vagyunk az elsők.

De hát mi is az, valamit feltalálni, és ki mondhatja, hogy bármit feltalált? Mint általában, itt is csak a bolondok büszkélkednek az elsőbbségükkel; mert ha tudja, ha nem, önhitt fráter, aki nem vallja be tisztességgel, hogy plagizátor. Ha a nézetek eltűnnek, tűnnek utánuk gyakran maguk a tárgyak is e világból. Magasabb értelemben joggal mondható, hogy a nézet maga a tárgy.

Sokkal többet felfedeztek már, mint hinnénk.

Mivel a tárgyakat csak az emberi nézetek emelik ki a semmiből, a nézetek tűntén szintén visszatérnek a semmibe: így a Föld kerek volta, Platón kékségea. Két érzés, melyet a legnehezebb leküzdeni: hogy megleltük, amit már megleltek, s hogy láthatólag nem leljük, amit meg kellett volna lelnünk.

  • aGoethe a Színelmélet történeti részében említi Platón nézetét a kék szín keletkezéséről

A gondolkodás érdekesebb, mint a tudás, de nem érdekesebb, mint a felismerés.

A tudás a megkülönböztetendők ismeretén nyugszik, a tudomány a meg nem különböztetendők elismerésén.

A tudást hézagainak tudomásulvétele, fogyatékosságainak érzete vezeti el a tudományig, mely minden tudás előtt, mellett és után létezik.

A tudásban és a gondolkodásban hamisság is van, igazság is van. Ahogy ez mármost így tudomány színét ölti, így lesz ez egy igaz-hazug képződmény. Nem nyilvánítanánk töredéknek a tudásunkat, ha nem lenne fogalmunk bizonyos egészről.

A tudományok és a művészetek egyaránt két részből állnak, az egyik a továbbadható (reális), megtanulható, a másik a továbbadhatatlan (ideális), megtanulhatatlan felük.

A tudományok történetében az ideális rész másmilyen viszonyban áll a reális résszel, mint egyébként a világtörténelemben.

A tudományok története: itt a reális részt a jelenségek alkotják, az ideális részt a jelenségek szemlélete.

A tudományok négy korszaka:

gyermeki, költői, babonás;
empirikus, kutató, kíváncsi;
dogmatikus, didaktikus, pedáns;
eszmei, módszeres, misztikus.

Csak a jelenkori tudomány a miénk, sem a múlt-, sem a jövőbeli nem.

A tizenhatodik században a tudományok nem ennek vagy annak az embernek a tulajdonát képezik, hanem a világét. Ez a birtokos, ez rendelkezik velük etc., az ember csupán a gazdagságért nyújtja a kezét.

A tudományok kétféleképpen is rombolják önmagukat: széltében, amerre terjeszkednek, és mélységben, amelybe alámerülnek.

A (tudományos) követelmények oly óriásiak, hogy könnyű belátni, semmire se jutunk.

A tudományokat leginkább az hátráltatja, hogy akik foglalkoznak velük, igen különböző szellemek.

Gyenge szellemek hibája, hogy reflexiókkal azonnal az egyesről az általánosra szökkennek, holott az általánost csak az összességben kereshetjük.

A természetkutatás történetében feltűnő jelenség, hogy a megfigyelők a jelenségtől villámsebesen hatolnak az elméletig, s így tökéletlenné, hipotézisek rabjaivá válnak.

Francis Bacontól a tapasztalati természettudományok új korszakát számítják. E tudományok útját mindazonáltal gyakran keresztezik s teszik járhatatlanná elméletieskedő tendenciák. Ha nagyon megnézzük, minden naptól új korszakot lehetne s kellene számítanunk.

Az évszázad jól előrehaladt már; ki-ki mégis a kezdet kezdetéről indul. Minden nap van rá okunk, hogy tapasztalásunkat világosítsuk, szellemünket megtisztítsuk.

Akik tudományos kísérletekbe fognak, ritkán tudják, mi a céljuk, hová kellene kilyukadniok, ezért többnyire a legnagyobb ügybuzgalommal látnak dologhoz; ám hamarosan kiderül, hogy tulajdonképp semmi különös nem történik, így aztán elejtik a vállalkozást, sőt, mások szemében is rontanák a hitelét.

Miután a tizenhetedik század második felében az emberek a mikroszkópnak már oly végtelen sokat köszönhettek, a tizennyolcadik század elején lekicsinylőleg kezdték kezelni.

Miután újabb időben a meteorológiai megfigyelések a pontosság eszményi fokáig jutottak, ezentúl száműzni akarják ezt a dolgot is az északi vidékekről, hogy most már ilyesmi csak a trópusok megfigyelőinek ügye-baja legyen! Még a növények magasabb szempontból oly értékes nemiségrendszerébe is belecsömörlöttek némelyek, ezt is száműznék! Hiszen ugyanez történik a régi művészetek történetével, melynek mívelése ötven éven át oly igen lelkiismeretesen folyt s oly végtelen pontossággal igyekeztek feltárni az egymást követő korok különbségeit! Most ezt tekintsük hiábavalónak, minden egymásrasorjázót pedig azonosnak s különböztethetetlennek.

A magunk tanácsa szerint ki-ki maradjon meg az útján, melyen indult, s ne tekintsen semmi tekintélyt, ne hangolódjék a közhangulatra, ne divatozzék divattal.

Tekintély: Nem létezhet nélküle az ember, és mégis ugyanannyi tévedés jár vele, mint amennyi igazság. A tekintély egyedileg örökíti meg azt, aminek éppígy kellene mulandóvá lennie, elutasítja, s mellőzi viszont, ami megörökítésre várna s ez a fő oka, hogy az emberiség tapodtat sem bír előremoccanni. A közönséges tudósember mindent továbbadhatónak tart, s nem veszi észre, hogy sekélyes nézeteivel még a tulajdonképp továbbadhatót sem érteti meg. Az, ami elégtelen, jobban ellenáll az elégségnek, mint hinnők.

Két dologra nem ügyelhetünk eléggé: ha megmaradunk a kaptafánknál, nyakassá, ha nem, elégtelenné ne váljunk.

Lehet, hogy a tudományokat az öregek hátráltatják, de a fiatalok miatt csakígy vissza-visszaesnek. Az öregek tagadják a haladást, ha nem kapcsolódik korábbi eszméikhez; de a fiatalok is, ha nem bírnak felnőni az eszméhez, s mégis valami rendkívülit akarnak produkálni.

Él bennük a komolyság, csak nem tudják, mihez kezdjenek vele. Arról, amit megértenek, semmit sem akarnak tudni.

New Yorkban kilencven különböző keresztény felekezet van, és mind a maga módján imádja urát s istenét, hanem azért még nem akasztja össze a tengelyt a másikával. A természettudományos kutatásban, s egyáltalán, minden kutatásban idáig kellene elérnünk; mert ugyan mi dolog az, hogy ki-ki liberalizmusról szónokol, ám a másikat már nem hagyná, hogy a maga módján gondolkodjék s beszéljen?

forrás és folytatás:

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/aforizmak/goethe.html

1773 · ismeretlen művész által készített árnykép