Babits Mihály: Zsoltár férfihangra - Consolatio mystica -
Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bünös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket, hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét, hogy kifesse lelkedet.
Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked! És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot, hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen, eleve elosztott számodra szépen derűt és borút, sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút, mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút, amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak, és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat.
|