Payday Loans

Keresés

A legújabb

KERESZTÉNY DALOK PDF Nyomtatás E-mail
8. KERESZTÉNYSÉGEK - KERESZTÉNYSÉGEK
2010. április 30. péntek, 10:26

uramtehozzad

Köszöntő!


Nagyon sok szeretettel köszöntelek megújult honlapomon. Már nagyon rég tervezgetem, hogy pár dolgot átalakítok, és a honlap elavult kinézetén is módosítok. Remélem az új honlap is elnyeri a tetszéseteket, és továbbra is ugyanilyen szorgalmasan fogjátok látogatni, mint eddig. Rengeteg tervem, ötletem van, amivel értékesebbé és használhatóbbá tehetem a honlapot, és az évek során nagyon sok ötletet kaptam tőletek is. Továbbra is várom a javaslatokat, hiszen ez a honlap értetek készült, és számomra nagyon fontos, hogy itt otthon érezzétek magatokat.

Az itt összegyűjtött énekek, versek, és történetek Isten dícséretére, imádására szolgálnak. Az ének és zene szolgálata már az Ószövetségtől kezdve az Újszövetségen keresztül az Istentiszteletek elmaradhatatlan része volt, és ezekre a szolgálatokra ma is igen nagy szükség van. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy ének felüdíti olyan sokszor megfáradt lelkünket, és Isten dícséretéhez vezet bennünket. Az ének egy ima, beszélgetés Istennel. Kifelyezhetjük vele az örömünket, bánatunkat, félelmünket, fájdalmunkat, kéréseinket és hálaadásunkat. Isten meghallgatja ezeket a szívből jövő imákat.

Hogy mennyire szerettek énekelni, azt bizonyítják az utóbbi időben egyre növekvő megkeresésék száma, melyben kéréseitekkel és jókívánságaitokkal fordultatok hozzám. Sajnos idő szűkében nem mindíg sikerül minden megkeresésnek utánnajárni és válaszolni, de nagyon sokszor sikerült már egy-egy énekkel megörvendeztetni egymás szívét.

A beküldött énekeitek feldolgozása is igen-igen akadozik az egyre nagyobb időhiány miatt, de biztosíthatlak benneteket, hogy a beküldött anyagokat gondosan őrzöm, és előbb-utóbb fel fognak kerülni a honlapra. A honlapot szabad időm terhére, önerőből készítem, anyagi támogatás nélkül. Szívesen veszem bárki közreműködésedet a szerkesztésében segédletek, hírek, linkek, és egyéb hasznos anyagok beküldésével.

Külön köszönetet szeretnék mondani mindazoknak a szerzőknek, akik idejüket nem kímélve küldik a saját verseiket, énekeiket, és gondolataikat, hogy megosszák velünk az Isten iránt érzett szeretetüket. Az Úr áldja meg, és tegye még gazdagabbá azt a csodás szolgálatot, amit végeztek.

Isten áldása kísérjen tovább az utatokon békével!

Szeretettel:
Szabó Sándor


Hallgassátok meg az "URAM KÖSZÖNÖM" című cd-met!
Ezeket az énekeket még úgy 2001 környékén írtam, és vettem fel cd-re, azóta porosodik a fiókomban. Kicsit szégyellem, mert igazából sem zenélni, sem énekelni nem tudok, de most mégis úgy döntöttem, hogy megosztom veletek, hallgassátok, és terjesszétek szeretettel! INGYEN! Az énekeket megtalálhatjátok a szs.atw.hu honlapon. Ha tetszett (vagy ha nem :) kérlek írjatok véleményt a vendégkönyvbe!



A honlap története


A honlap 2003 augusztusában született. Eleinte free.x3.hu/szsanya címen, majd később keresztenydalok.atw.hu címen lehetett elérni. A jelenlegi domain nevet 2004 márciusában kapta. Közben a honlap több külalaki változáson esett át, és a kezdeti 300 énekszövegből igen szép gyűjtemény kerekedett. A honlapon található gyűjtemény sok testvér munkáját dícséri, akik önzetlenül felajánlották eddig összegyűjtött énekszövegeiket. Ezúton szeretnék nekik köszönetet mondani.



A honlap elérhetőségei


A honlap mobiltelefonról is elérhető! Wap oldalunkat a http://wap.keresztenydalok.hu címen érheted el. A wap oldalról egyszólamú és polifónikus csengőhangokat tölthetsz le a mobilodra, és a napi áhitatokat is elolvashatod. A közeljövőben szeretném keresztény háttérképekkel is bővíteni az oldalt. (Opera, vagy WinWap böngészővel számítógépről is megtekinthető.)

Vak, és gyengénlátó testvéreink számára elkészült a http://vak.keresztenydalok.hu honlap, amely nagy betűivel, éles kontrasztjával lehetővé teszik a honlap akadálymentesített látogatását. A honlap felolvasó programok segítségével is megtekinthető.



A chat elérése a honlapon


Hosszú szünet után a honlapon a chat végre újra elérhető. A chat forgalma jelenleg egyenlő a nullával, de minél többen használjuk, annál látogatottabb lesz :)

Belépni a "Társalgás" menü "Chat" almenüjével lehet, vagy az a lábbi linkkel: belépés a chat-re.



YouTube videók az énekekhez csatolva


Mostanában sokat böngészgettem a YouTube videómegosztó portálon keresztény énekek videóklippjeit keresve. Találtam is néhányat, amit az énekek mellé csatoltam, így meg tudjátok nézni. Ha Ti is találtok keresztény énekekről videókat a YouTube weboldalán, küldjétek el email-ben a linket, és csatolom az ének mellé. Ezzel a módszerrel sokkal könnyebben megtanulhatóak lesznek az énekek azok számára, akik még nem hallották.

http://www.keresztenydalok.hu/

LAST_UPDATED2