VÖRÖSMARTY MIHÁLY AZ ÁRVIZI HAJÓS

Szavalta a pesti magyar színházban
április 27-kén 1838 Laborfalvi Róza

Hol népes ház-sorok
Jegyzé az útakat,
Most vad moraj között
Fut gyilkos áradat.

Rémséges jaj kiált
Ingó falak megől;
Rémesb a hallgatás,
Midőn a ház bedől;

S omlott házak felett,
Élők - s halottakon
Örvényesen kereng
S zúdúl el hab habon.

"Ki ment meg engemet
Kórt, aggot és szegényt?
Mindenre ami szent,
Oh ember, hozz segélyt!"

A fennmaradt kövön
Így esd egy női hang,
S bajhirdetőn visít,
Mint vészben a harang.

S im sajka jő s rohan
Az áradat taván;
De aki rajta űl,
Embertelen zsivány.

Nem emberélet az,
Miért ő eveze:
Tiltott vagyont keres
Szentségtörő keze.

S szivetlenűl az agg
Nő mellett elsuhan;
Mert egy batkát nem ér
Mind, ami rajta van.

És több hajó kereng
Az ingó fal körűl;
De a szegény anya
Ott áll mentetlenűl.

Ez pénzét, az magát
Jövének menteni;
Van aki kedveseit
Aggódva keresi;

S ki csak mulatni jár
A köz veszély felett:
Az óni rá nem ér
Egy hitvány életet.

S mindig dühösb az ár,
S a bágyadt nő előtt
Száz örvény tátogat
Alásodorni őt.

Még jő s megyen hajó;
De ő már nem kiált:
Tűr s várni láttatik
A borzasztó halált.

"Ki él még itt?" riad
Most egy hajós közel,
Sajkája telve bár
Menekvők terhivel.

S még jókor érkezik;
A féltett kőfal áll,
S kihalt remény után
A nő hajóra száll.

*

A sajka partot ér,
S a megmentett sereg
A bátor férfinak
Hálás bucsút rebeg.

Csak a szegény beteg
Agg nő nem távozik,
S elfúladt kebliből
Sohajtás hallatik.

"Itt jó anyám, neked
E kisded adomány,
Pénz s egy falat kenyér;
Többet várj ég után.

Nekem nagy útaim
Vannak még szerteszét:
Ezreknek élete
Kiált hajót, segélyt."

Szól s menne a hajós,
De a hölgy, kit hozott,
Tündér tekintetű
Asszonnyá változott.

Arcán redők helyett
Ifjú kellem virúl;
Szépsége bájoló
Leírhatatlanúl.

Szebb, mint a szerelem,
Barátságnál hivebb,
Mindennél, ami kéj,
Látása kedvesebb.

S az elbámult hajós
Hall édes hangokat,
Minőket emberajk,
Sem zenemű nem ad.

"Ha minden elhagyand,
Igy szól az égi nő:
Az ember és világ,
Barát és szerető;

Ha hozzád mostohák
Szerencse és ipar;
S hű fáradásidért
Rágalmak nyelve mar:

Emlékezzél reám
Sorsodnak éjjelén:
Önérzeted vagyok,
Nevem Jótétemény."

Rendűlt kebellel a
Bátor hajós eláll
Ez égi látomány
Magas csodáinál.

Őt minden elhagyá,
Az ember, a világ;
Csaknem maga maradt,
Mint téli fán az ág.

Sorvasztók napjai,
S kietlen álmait
Gyógyszer nem űzi el,
Nem orvosolja hit.

De az nem tartja őt;
Megy a szép vágy után,
S még soknak élete
Menik meg csolnakán.

S ha néha mardosóbb
Fájdalma visszasír,
S a földön ellene
Nincs menedék, sem ír:

Lelkének a dicső
Hölgy képe feltünik,
S szűz arca bájain
Fájdalma megtörik.

1838. április 27. előtt

*

Vörösmarty Mihály

MIT CSINÁLUNK?

Mit csinálnak Magyarhonban?

Esznek, isznak és danolnak.

Semmi baj sincs? semmi gondrém,

Hogy majd érte meglakolnak?

Van biz itt baj; de hiába

Enni csak kell az embernek;

S inni hogy ne kéne, ahol

Oly dicső borok teremnek;

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra.

Korhely-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?

Esznek, isznak, álmodoznak.

Semmi baj sincs? semmi gondrém,

Hogy az álmok megszakadnak?

Van biz itt baj; de hiába,

Olyan édes álmodozni!

S néha tán jobb, mint fejünkkel

Faltörősdit játszadozni:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Álmos-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?

Esznek, isznak, gondolkoznak.

És miről az istenadták?

Hogy tán élni kén' a honnak!

Kár biz az; de már hiába,

Gondolatnak nincsen gátja,

És ha úgy van, amint mondják,

Gondolat a tettek bátyja:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Méla-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?

Esznek, isznak, hadakoznak.

Szörnyűség! - No nem kell félni,

Csak szavakkal kardlapoznak.

Kár a szóért; de hiába,

Szóból ért a magyar ember,

S gyakran a szó dolgokat szül,

Gyakran a szó éles fegyver:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Nyelves-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?

Esznek, isznak s tán dolgoznak?

Félig-meddig: mert nem tudják,

Másnak lesz-e vagy magoknak.

Ennyi is kár; de hiába,

Munka jobb a koplalásnál,

S jobb az edzett kar, ha ép vagy,

Mint ha selymen sántikálnál.

És hogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Gyenge-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

Mit csinálnak Magyarhonban?

Szőnek, fonnak és akarnak -

Tán vakarnak? semmi tréfa!

Posztó is kell a magyarnak.

Hát takács-e a magyar nép?

Nem szégyenli a vetéllőt?

Semmi baj! tán összefűzi,

Amit a sors egybe nem szőtt:

Csakhogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Gépi-gyáván

Ne maradjon senki hátra.

És, pedig - mit is beszéltem?

A vadásznak jó a cserje;

A költő hadd álmodozzék;

A kovács a vasat verje.

Minden ember, amihez tud,

Ahhoz lásson télen, nyáron,

S a paraszt borbély helyében

Úr szakállát ne kaszáljon.

És hogy aztán,

Majd ha ember kell a gátra,

Aki hitvány,

Félre tőlünk, menjen hátra!

1844. október - november 10.

https://www.youtube.com/watch?v=DwZ71HMkugw