Görbedi István mesél
TARTALOM, ISMERTETŐ
Tartalom
Bevezetés
Mesék 1. Cancékos, öreg! 2. Mackó Feri 3. Tökmagon vett fazik 4. A szípen szólló pellikánmadár 5. Jancsi meg a tizenkét óriás 6. Róbert Károly 7. Bedúr király történeti 8. Gondold meg, mit beszílsz! 9. A piripócsi katona 10/a Halottvőlegény 10/b Halottvőlegény 11. A szűrke lú 12. A cigán meg szentlílek 13/a Nagyító-mese 13/b Nagyító-mese 14. Eldorádó 15. Az iszákos szegínyember 16. Az iszákos szegínyember halottja 17. A csuda-fecskendő 18. Ammikor megette a sas a bagoly fiját 19. Csupaerőss 20. A bodnár szép felesígi 21. "Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs..." 22. A török fogoly 23. A fijatalember meg a vínasszony 24. Az ecceri gulyásgyerek 25. Jótét hellyibe jót várj! 26. A három kírís 27. A világ teremtési 28. A róka meg a farkas 29. A róka, medve meg a szegínyember 30. Megin a "medvérűl" 31. A szebeni muzsikusok 32. A róka meg az oroszlán 33. Igaz törtínet 34. Egy másik igaz törtínet 35. A nagy kutya, meg a kis kutya hangja 36. A róka meg a farkas párbaja 37. Kacúr király 38. Az oroszlán, medve meg az ember 39. Az ember teremtíse 40. A jány apáca akar lenni 41. Istennek ajánlom 42. Elílek tán örökké 43. A nyulak meg a békák 44. Tanítsík meg maga arra, amit tud! 45. A póruljárt papagáj 46. A tótember meg a kukorica 47. Íletem törtíneti 48. A dudogós juhász 49. A csacsi lakodalma 50. A róka meg a sajt 51. Kis Kolozs meg Nagy Kolozs 52. A tolvaj cigányok 53. Az ember bába lesz 54. Az apáca meg a pap 55. A harangozó, pap, meg a kovács 56. Fityfiritty 57. A kemencetapasztó asszony 58. A jány nagybaja
Függelék
Bibliai történetek 1. Ábrahám 2. Dávid király 3. Dániel 4. Jézus virágvasárnapján 5. Saul király megtérísi
Jegyzetek 1. Általános tudnivalók 2. A mesék jegyzetei 3. A bibliai történetek jegyzetei
Irodalom és rövidítések
Bevezetés (részlet)
"A magyarországi népmesegyűjtés és kutatás eddig a mesélőt szinte teljesen kikapcsolta vizsgálódási köréből. Kutatóink megelégedtek mesegyűjtés közben a mesélő nevének, hellyel-közzel egyéb körülményeinek túlságosan is vázlatos megrögzítésével (életkor, foglalkozás, módosság)" - állapítja meg Ortutay Gyula. és ez a tétel önként adódott abból, hogy Ortutay egy olyan nagy koncepciójú mesélővel akadt össze, akiből csak úgy ömlött a sok szép mese, mint csépléskor hombárba a tiszta búza! Ez a tény magával hozta, sőt kötelezővé tette azt a feladatot, hogy a mesélővel is foglalkozzunk!
Ortutay könyvéről Korompay Bertalan így ír: "A Fedics Mihály mesei tudását közreadó könyv új műfajt hozott irodalmunkba: a mesemondó monográfiáét." Korompay ezzel egyrészt elismeri e kötet újszerűségét, másrészt nagyszerűségét azáltal, hogy mindjárt kategorizálja. Ezek után azt várnók, helyesli azt a módszert, amit Ortutay Gyula az új műfajjal kapcsolatban alkalmaz, lényegileg a mesemondó egyéniségének vizsgálatát! Írásának további részében azonban ennek éppen az ellenkezője tűnik ki. Ortutay Gyula tulajdonképpen nem új dolgot produkál, amint maga is írja: "A népmese-kutatás történetében az orosz kutatóké az érdem, hogy a mesevizsgálat körébe a mesemondók egyéniségének vizsgálatát is belevitték."
Az eddigi kutatási eredmények igazolják az egyéniség vizsgálatának szükségességét, annál is inkább, mivel a közösség is sok egyéniségből tevődik össze. Különálló egyéniségek pedig egy újfajta és egységes közösségi szellemet alakítanak ki. Ez által viszont lehetővé válik az is, hogy a kutató egy adott zárt terület néprajzi kincseit összegyűjthesse. Ebben a teljesben viszont benne van az egy mesemondó által tudott összes epikum. Így értelmezi Arany János is, amikor ezt írja: "Őseposzunk eltűntével majd semmink sincs, hol az egyetemes népszellem nyilatkozását megleshetnők, kivéve a mese."
Arra már rámutattunk, hogy a mesélő a meséibe - nyíltan vagy burkoltan - belemondja saját vágyát, mely szinte észrevétlenül kiszélesedik a közösség vágyává. Azonban nemcsak a vágyát viszi bele a meséibe, hanem családi életviszonyát is. Ez megint csak azért történik így, mert a mesemondó egy egyéniség, azaz véleménye van mindenről, ami vele és körülötte történik. Vonatkoztatom ezt a véleményt ebben az esetben különösen saját jövendőjére. A jövendő, mint terv: összekeveredik fantáziájában az illúzióval, ez teszi számára és hallgatói számára a mesélés idejét ködösen széppé, elrendezetté, megnyugtatóvá. Mint aktus - alkotáslélektanilag - az álom és az ébrenlét közötti átmeneti pont. Mivel pedig átmeneti, így csak átmenetileg megnyugtató, időszakilag pihentető, de hiszen nincs is más célja. Az élet küzdelmében kapott sebeket ezzel az igazságszolgáltatással akarja helyreütni. A megnyugtatót azonban csak a szorosan vett tündérmesékre kell érteni, mert a tréfás mesék célja egészen más, pl. a mulattatás. Kovács Ágnes ezt a differenciálódást szabatosan elvégzi, amikor azt írja: "A tartalmi és formai eltérésen kívül van még egy igen lényeges különbség a tündérmesék és a tréfás mesék között: az előbbiek szép előadásához, megfelelő hangulatához szükség van a téli tűzvirágos esték meghittségére és nyugalmára, vagy a nyári megfeszített munka utáni testi elernyedésre; az utóbbiak inkább munkaélénkítők. Nagy becsülete van a tréfás meséket tudó embernek a kalákában, a közös munkában: hamarabb jár a kéz, gyorsabban telik az idő - mulatságos beszéd, nevetés közben." S ezzel, az eszmei célon túl meghatároztuk a mesemondás gyakorlati célját is. Azonban a gyakorlati cél tulajdonképpen bele van ágyazva az eszmei célba, úgyannyira, hogy attól nem is választható el.
Ezen a célon belül jelentkezik a családi élet rajza, mint a népmese egészébe beleszőtt töredék-gondolatsor, ami igyekszik realizálni a mesei illúziót. Mivel hol itt, hol ott bukkan fel, ezért hol a földi valóságban követjük lelki szemünkkel a hőst, hol pedig mint egy álom szárnyán a színesen gazdag mesei régiókban. Szépen írja le ezt az állapotot Dégh Linda: "Amikor mesélni kezd (Pandúr Péter), érezzük rajta a megragadottságot, hogy nincs már közöttünk. Valami sajátságos feszültséget kelt hallgatóiban, fokról fokra távolodunk a valóságtól, a mese kezdeti világából a másik régióba, és ugyanilyen fokozatossággal hoz vissza, mint valami hosszú kirándulásról; eközben annyira beleéltük magunkat a mesébe, hogy észre sem vesszük, milyen nagy utat tettünk meg." Ha már itt tartunk, vessünk egy pillantást a mesei valóságra, mint élményre. Ez a valóság-élmény éppen olyan illúzió, mint minden a mesében, és éppen olyan átmeneti is, mert csak addig él, míg a fő- és mellékalakjai, a természeti és természetfeletti tárgyai és megnyilvánulásai, vagyis: az elmondás idejéig. Minden jó mesélő felébreszti a valóságélményt, mégpedig nemcsak a hallgatóiban, hanem saját magában is. Ortutay idézi Halász Gábor meghatározását erről a valóságélményről: "Olvasás, színjáték-nézés közben elfogadjuk azt a feltevést, hogy valóság az, amit látunk, miközben nagyon is jól tudjuk, hogy az nem igaz." Ez híven kifejezi azt a tényt, hogy nem igazi, csak látszat valóságélményről van szó, amelynek legnagyobb realitása az, hogy bennük valóban lejátszódik az élmény. Viszont más vonalon semmi köze sincs a valósághoz! Maga az élmény azonban oly erősen reálisnak mutatkozik, hogy még az ösztönszerűen fakadó jelei is mutatkoznak, a kísérő gesztusként! Ortutay Gyula írja Fedics Mihályról: "...annyira azonosul a meséje eseményeivel, hogy gesztusaival, sőt rokonszenvvel és ellenszenvvel követi saját meséje menetét."
Ezzel nagy általánosságban meg is határoztuk azokat a vonásokat, amelyeket minden valamirevaló mesélőnél azonos módon megtalálunk, tehát Görbedi Istvánnál is.
[...] http://mektukor.oszk.hu/07900/07937/index.phtml#
|