Payday Loans

Keresés

A legújabb

Vírusnak látszó beszélő patkány
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2017. február 14. kedd, 06:56
rats

VÍRUSNAK LÁTSZÓ BESZÉLŐ PATKÁNY

A többszörösen is képzavaros cím mögött a valóság rejtőzik. Az elmúlt év utolsó napján zavarok jelentkeztek az internetezésemben. Röviden, a lényeg: vírusnak bemutatva magát, az AVG vírusirtó nevében idegen, eddig nem tapasztalt jelenség arra biztatott, hogy küldjek SMS- egy megadott címre, közben olyan feliratot is közölt, hogy szerencsém van, mert ha az utasításnak megfelelően cselekszem, ifont nyerhetek.

Eleinte nem reagáltam, csak tovább álltam, de meggyőződhettem róla, hogy nagyon is kártékony jelenséggel állok szemben. Nem hagyott békén, még a saját honlapomon is, ha valamit kattintottam, rögtön az “antivírus” jött elő, és ugyanazt mesélte. És ezt csinálta, ha másfelé léptem, nyomomban volt. A freemailt egyszerűen blokkolta, majd később mindent blokkolt: megbénította az összes tevékenységemet. Valósággal letarolt mindent a pályáról, csak ő volt a kéretlen látogatóm, bármit is tettem. Kikapcsoltam a gépet, de ez sem használt, újra és újra jött, kéretlenül és fenyegetve: a rendszer vírust tartalmaz!

Szilveszter lévén néhány barátomnak akartam jókívánságaimat küldeni, de nem tudtam. Keserű szájízzel tértem nyugovóra. Másnap, vasárnap lévén semmit nem tehettem: kénytelen voltam elviselni ennek a patkányságnak a garázdálkodását. S mivel gyakorlatilag digitális analfabéta vagyok, csak a felhasználói szintet alig elérő ismeretekkel rendelkezem digitalice, félni is kezdtem: hátha egyéb kár is származik, mint az, hogy nem tudok internetezni. Hétfőn üzentem a honlapom webmesterének, aki egyúttal baráti szolgálatokat is tett már nemegyszer számítógépes ügyekben. Jött is, amikor ideje megengedte, és meglepetésemre közölte:
– Nem is vírusról van szó, hanem üzleti fogásról.

Szóval csak vírusnak látszó jelenség tette tönkre három napomat, igaz, megszólalásig vírusként viselkedett, és én nem fogtam gyanút. Illetve, gyanúm az volt, de mindenképpen tehetetlen voltam, mert ismereteim igencsak gyérek e tekintetben. Talán nem vagyok egyedül, akik csak felhasználói szinten tudják a digitális technikát alkalmazni. A hibát, a nem kívánt jelenséget kijavítani, eltüntetni akkor sem tudtam volna, ha rögtön leesik a tantusz.

Az emberi gátlástalansággal találkoztam. A pénzszerzés nem megengedett eszközét alkalmazták velem szemben. Visszaélve egy márkanévvel – jelen esetben az AVG nevével -, fondorlatos módon, megtévesztve, félelmet keltve, becsapva és kárt okozva “játszották el” a mumust, terrorista módszert alkalmazva garázdálkodtak. Kimeríti ez bűncselekmény kritériumait? Én szerintem igen, persze, nekem fájt a fejem. De, hova vezet ez, vagy már hol vagyunk, csak én nem vettem észre eddig a dolgokat?

Háromnapi viszolyogtató érzést, pár ezer forint kárt szenvedtem. Mi az manapság? Mit szóljanak, akik már nem tudnak szólni, akik “igazi” terroristák áldozatai? Miért ez a nyafogás? Miért kell berezelni egy kis patkánykodástól? Hol élsz, kisapám, kisanyám?
Valóban, nem kell állandóan farkast kiabálni, mert ha egyszer tényleg farkas jön…

De akkor is: a patkánykodástól undorodom, és hiába csak kicsit harap belém, a patkányharapás veszélyeit nem hallgathatom el. Az ügyészség, a rendőrség, a médiahatóság, a reklámszövetség és mások, akik illetékesek lehetnek, azoknak is a figyelmébe ajánlom sztorimat.

Lehet, hogy lerágott csontot ajánlgatok?

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)