PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK
1980. augusztus 10.
(vasárnap)

Cseri Kálmán



A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI I.



Alapige:Zsid 12,12-17

"Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel. És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki nem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy azután is, amikor akarta örökölni az áldást, megvettetett, mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste azt."

Igehirdetés

Augusztusban szokott lenni a legtöbb esküvő gyülekezetünkben. Ezekben a hetekben is sok kedves, új pár boldog indulásának a tanúja lehetek. És ugyanakkor folyamatosan kénytelen vagyok tanúja lenni sok bajba került házasság vergődésének is. Boldog indulás - és gondterhelt hétköznapok. Ez a kettő kényszerített arra, hogy néhány vasárnap szóljunk most a Szentírás világosságában a házasság válságairól.

Sokan azt gondolják, hogy akkor most nem rólam lesz szó. Hiszen még vagy már nem házasságban élnek, vagy éppen most semmi baj nincs náluk. Pedig mindannyian érdekelve vagyunk ebben az ügyben. Ha valaki arra gondol, hogy még olyan fiatal, hogy messze van az, akkor éppen most kell felkészülnie. A házasság sok válságának az az oka, hogy nem tudják az emberek, mire vállalkoznak amikor házasságot kötnek. Teljesen készületlenül ugranak fejest egy vállalkozásba, és ott kapkodnak, rögtönöznek. Akik pedig házasság nélkül élnek, vagy már egyedül maradtak, azok gondolják meg, hogy ott zajlik a szemük előtt sok más ember házassága, amelyikért ők felelősek, amelyikben segíthetnének. És ha többet értenek belőle, akkor többet fognak megérteni is abból, ami történik. A puszta jelenlétük, a belőlük kisugárzó érzések és gondolatok nem olaj lesznek a tűzre, hanem olaj lesznek a vízre, és lecsillapíthatnak hullámokat, viharokat, amik körülöttük tombolnak. Ha pedig valaki azt mondja, hogy nálunk semmi baj nincs, akkor hadd idézzem az igét: "Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék." Ez nem fenyegetés, csak józanságra intés. (1Kor 10,12).

De ezen túlmenően is, mindannyian jó, ha néha foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mert a Biblia utal arra, hogy a házasságban egy nagyobb, magasabb, örök érvényű közösség tükröződik: Krisztusnak az egyházzal való kapcsolata. Ha az egyiket jobban ismerjük, a másikról is többet tudunk.

Így szeretnék most a házasság válságai címszó alatt két gondolatot említeni. Azután, ha Isten segít, jövő vasárnap majd folytatjuk.

1.

Minden házasságban szoktak lenni válságok. A legjobb házasságban is támadhat feszültség, adódhatnak bajok, megbetegedhet a házasság. A kérdés csak az, hogy észreveszik-e ezt, mikor veszik észre, betegségnek tekintik-e, és mit csinálnak vele?

Nem az a végzetes baj, ha egy házasságban feszültség támad, hanem az, hogy ezt nem tekintik betegségnek, ha elkezdik magyarázni, mentegetni, takargatni. Átmentegetni holnapra meg a jövő hétre, ahelyett, hogy lelepleznék, nevén neveznék és együtt legyőznék.

Az tehát a kérdés, hogy amikor baj támad, mit csinálunk a bajjal? Hadd említsek egy szállóigévé vált bibliai mondatot, amelyik nagyon jól mutatja, hogy mi itt a világosság. Az Efézus 4,26 így hangzik: "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokon."

Milyen különös. Azt mondja Isten igéje: a harag önmagában még nem vétek. Akkor válik vétekké, ha konzerválom, tartósítom, ha megtartom aznap éjszakára, átviszem a holnapi napra. Holnap már sokkal nehezebb lesz megszabadulni tőle. Azután meghagyom, megtűröm, betokosodik, és egyszer csak valami nagy baj robban ki miatta. Az, hogy mindannyian képesek vagyunk sokszor apróságok miatt is haragra lobbanni, ez önmagában még nem bűn. Ez szomorú adottságunk, sajnos így születünk, ez kísértés, ez támadás. Mit csinálok a megkísértett helyzetben? Érzékelem-e azonnal, hogy én most haragra lobbantam, és ennek semmi értelme nincs? El merem-e ítélni a magam haragját, vagy pedig leplezem, magyarázom, még büszkélkedem vele esetleg? Vannak emberek, akik büszkék arra, hogy ők haragot tartanak. Konzerválom, lemegy a nap a haragommal, és akkor vétek lesz. Ám haragudjatok, - mondja Pál, - elég baj, de ezt tudomásul kell venni. De ne vétkezzetek, vagyis ne menjen le a nap a ti haragotokon.

A következő, 27. vers így hangzik: "és az Ördögnek ne adjatok helyet." Ezzel adok helyet az Ördögnek az életemben, a gondolataimban, a belső szellemi világomban, ha megtűrök egy bűnt. Ha beletörődöm egy rendellenes helyzetbe, hogy én haragra gerjedtem. Ez nem normális dolog. Ne engedjem bele magamat a haragba, és főleg ne szenvedjen a környezetem emiatt. Ne adjak helyet.

Ugyanez a helyzet a házasságban is. Jelentkezik egy betegség a házasságban: az egyik fél türelmetlen volt a másikhoz, megbántotta, talán durván megbántotta, vagy nem érdeklődött őszintén a dolgai iránt, szeretetlen volt, önző volt, megbetegszik a kapcsolatuk, valami feszültség támad. És a másik szívében elkezd nőni a keserűség. Ha ezt hagyja, akkor a következő történik: megbánja azt, hogy éppen ezzel az emberrel kötötte össze az életét; eszébe jut egy régi szerelme; arra gondol, hogy ha azzal élne együtt, az bizonyosan sokkal megértőbb lenne hozzá, - azt sem tudja ez az ember, hogy mivé vált azóta, mit szenved az ő társa esetleg, - most ez mindegy, a képzelet síkján zajlik még. Hoz elé a Kísértő esetleg valakit, akire kivetítheti a szívében levő sok-sok kielégítetlen vágyat. Eljátszik ezzel a gondolattal, azután egyre inkább ez a gondolat játszik ővele, nem veszi észre, hogy játékszerré vált, és máris eltávolodott a párjától, helyet adott az Ördögnek. Ezt nevezi így a Szentírás: "ne adjatok helyet az Ördögnek."

És ez csakugyan ördögi kör, mert ezzel a keserűséggel a szívben olyan légkört teremtenek, amelyben még nehezebb bocsánatot kérni vagy megbocsátani, emiatt még érzékenyebbekké válnak. Mindketten csak a rosszat látják a másikban, mégpedig a pillanatnyi rosszat, vagyis elszakadnak a valóságtól, ezzel elszakadnak egymástól is, és elszakadnak Istentől is. Mert Istent a képzelet világában nem lehet megtalálni, csak a valóság világában. Mihelyt valaki onnan elrugaszkodik, és engedi, hogy a keserűség gyökere felnövekedjék benne, - ahogy ezt olvastuk, - az eltávolodik a másiktól is, eltávolodik Istentől. Nem történt semmi látványos nagy baj, nem akarnak elválni, nincs hangos veszekedés, csak éppen egy hajszálrepedés támadt a házasság épületén. És ebbe már könnyebben tud éket verni a Kísértő és tágítani ezt a repedést. Az ő célja mindig az, hogy azok, akik eggyé váltak szeretetben, érdekekben, elhatározásban, azok újra szembe kerüljenek egymással. Hogy valaki megsértődjön, hogy a haragot tartsák, hogy lemenjen a nap a haragjukon. Az ő célja mindig az, hogy elszakítson bennünket egymástól, és elszakítson Istentől is.

Ezt mondja: "Vigyázzatok, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon." Isten kegyelme a megoldása minden házassági válságnak és bajnak. "Hogy a keserűségnek bármely gyökere fel ne nőjön." Rajtunk is múlik valami. Ne engedjük, hogy felnövekedjék. Meg kell fogni úgy, hogy gyökerestül ki lehessen húzni, és akkor nem növekszik tovább. Ne törődjünk bele abba, hogy baj van. Ne vegyük azt egyszerűen tudomásul, hiszen meg lehet gyógyítani. "Hogy így meg ne zavarodjatok - lelkileg - és ezáltal sokan meg ne fertőztettessenek." Ritkán gondolunk arra, hogy a gondolat is fertőz. Még nem látszik semmi a betegségből, a kiütések még nem jöttek ki, de már bacilusgazda vagyok. Már a fertőzést megkaptam, és csak idő kérdése, hogy nagy baj legyen. Itt lehet megfojtani a bajt, itt lehet a gyógyítást elkezdeni.

Elmondta egyszer valaki, hogy nagy békességben éltek a házastársával, és egyszer valamin összezördültek. Azután lement a nap a haragjukon, meg a másnap is, meg hetek teltek el úgy, hogy egy ilyen csöndes feszültség költözött be az otthonukba. Mind a ketten szenvedtek miatta, és mind a két szívben kezdett nőni a keserűség. Történetesen mind a ketten találkoztak közben valakivel, aki jobban hasonlított ahhoz az eszményképhez, amilyennek ők megálmodták a házastársukat. Csak gondolati síkon történt még valami, de három házasság megfertőződött, és csak Isten kegyelme hozta helyre. Helyre lehet hozni, de a mi érzékeinknek, ha mi valóban hívő embereknek valljuk magunkat, és Isten iskoláz minket, sokkal finomabbaknak kell lenniük, már a gondolatot kell nyakon csípni, és nem engedni, hogy abból szakadás legyen. Mert sokan megfertőztetnek, ha a keserűség gyökere felnövekszik bennük.

Itt tér vissza az ige az első gondolathoz: Isten kegyelme oldja ezt meg. Ha van ördögi kör, hogy elkezdődik a baj, azután a mérgezett légkörben csak nő a baj, nehéz bocsánatot kérni, és még érzékenyebbek vagyunk, - ez ördögi kör, - akkor van isteni kör is. Ez az, hogy onnan indulok ki, hogy az Ő kegyelméből élek, ezért nem engedem meg azt a luxust, hogy egy bűn megmaradjon az életünkben, hanem azt bűnnek nevezzük, és kivetjük. A bűnnel odamegyünk az Ő kegyelméhez, hogy bocsánatot nyerjünk, azután így egymásnak is meg tudunk bocsátani, és így megyünk tovább. Aki átélte már azt, hogy naponta Isten bűnbocsátó kegyelmére szorul, és abból él, az egészen másként tud megbocsátani a párjának, és természetesebben tud bocsánatot kérni tőle. Ma, nem holnap! Mielőtt a nap lemenne a keserűséggel vagy a haraggal.

Annyit azért meg kell jegyeznünk, hogy megterhelik ezek a feszültségek a házasságot. Rendbe jöhet, lehet újra kezdeni, - nem előlről, hanem újra, - van bocsánat, és nagy dolog a kegyelem és a bocsánat, és egymásnak is megbocsáthatunk, de valahogy olyan ez, mint amikor begyógyul a seb, de hegesedik. Ez azt jelenti, hogy az a felület, az a szövet veszít a rugalmasságából. Veszít az üdeségéből, a derűjéből, a rugalmasságából a házasság, ha túl sok ilyen terheli meg. Úgyhogy jobb arra igyekezni, ha nem kerül válságba a házasság. De ha kerül, akkor nem kell kétségbeesni. Van megoldás, és a megoldás ez, amit itt Isten igéje elénk tár: az Isten kegyelmétől el ne szakadjatok! Jézus keresztjénél van minden házassági probléma igazi megoldása. Akik ezt kipróbálták, azok tudják.

2.

A másik gondolat, amit ma még szeretnék mondani, az, hogy az egyensúly, a harmónia általában könnyen felbomló állapot. Drága kincs, amire vigyázni kell, amit védeni kell. Általában magától nem is marad meg. Mindenki tudja, hogy ha egy golyót egyenes síkon elgurítunk, akkor annak elvileg szüntelenül gurulnia kellene. Mégis lassulni kezd, és egyszer megáll, mert a súrlódás, közegellenállás, sok ellenerő megállítja. Csak ha újabb erő hat rá, akkor marad mozgásban.

Ugyanígy van a házasságban is. Annyi közegellenállás, akkora súrlódás fékezi a házasságot, hogy az jó legyen, és mozgásban maradjon, hogy csak ha szakadatlanul hat rá erő, akkor halad előre. Nem megy magától! Ezzel végre józanul számolnia kellene minden házasembernek. Csak ha szakadatlanul tisztogatják, erősítik, mozgásban tartják, akkor marad mozgásban. De akkor minden körülmények között boldog lehet. Magától, magára hagyva csak elromlani tud egy házasság előbb-utóbb. Miért? Azért, mert elromlottunk, romlott emberek vagyunk, akik házasságban élünk, és ezért a házasságunk is csak elromlani tud magától. Éppen ezért naponkénti, szüntelen feladatunk a házasság karbantartása. Ennek az egyensúlynak a fenntartása, ennek a harmóniának a megőrzése, vagy azonnali helyreállítása.

Aki énekelt kórusban, vagy énekel néha kánont, vagy akár másodmagával szokott énekelni, az tudja, hogy az egészet kell hallani. Aki csak egyedül bömböli a maga szólamát, az nem alkalmas kóruséneklésre. Mindenkinek az egészet kell egyidejűleg hallania, és ha egy kicsit is eltér attól, azt azonnal észlelnie kell, és hozzáigazodnia az egészhez. Folyamatos igazodás a kóruséneklés és az együtt muzsikálás. Ugyanígy van ebben a titokzatos közösségben is, ahol az élet teljes felületén érintkezik két személyiség a házasságban. Azonnal érzékelni, ha valami hamis, és azonnal kiigazítani, korrigálni.

Persze kevés időnk és erőnk marad a házasság karbantartására. (Itt segíthetnének sokat azok, akik nem házasságban élnek, azokon, akik küszködnek a maguk gondjaival.) A házassági TMK-t tanítani kellene. Csak tervszerű, megelőző karbantartással marad hosszú távon üzemképes, teherbíró és boldog egy házasság. Beszélgetni őszintén és sokat. Imádkozni nyugodtan, elmélyedten, és közösen. Sokszor ilyen egyszerű dolgon múlik, hogy aludják ki magukat végre, hogy legyenek néha együtt csak ketten, hogy legyen naponta egy étkezés, ahol együtt van a család, és nem a hűtőszekrényt nyitogatja ki-ki, amikor éppen eszébe jut, hogy kivegyen valamit. A közösség ápolása nélkül nem jön létre magától közösség. Ez időigényes, fantáziaigényes, energiaigényes vállalkozás: házasságban élni, családban élni. Be kell fektetni szakadatlanul, azután akkor kamatozik. De magától nem lesz kamat, magától nem terem gyümölcsöt.

Édesapám magyarázta, hogy ha csak le nem fagy, minden évben teljes termést adnak az almafák. De enni kell nekik adni. Magától minden második évben terem, mert kiéli magát. Regenerálódnia kell. De ha megkapja a szükséges táplálékot, metszést stb., akkor minden évben boldogan adja. És ez mindennel így van. Ezt kellene komolyabban vennünk, és nem félni attól, hogy befektessünk. Ha pedig mégis baj támad: menni a nagy Orvoshoz, akiről azt hallottuk itt néhány héttel ezelőtt; "Széjjel járt jót tévén, és gyógyított minden betegséget és erőtlenséget." A házasságok minden betegségét és erőtlenségét is.

3.

Az volt tehát az egyik egyszerű gondolatunk ma, hogy baj történhet a legjobb helyen is, a kérdés az, hogy mit csinálunk a bajjal. Ha bajnak tekintjük és orvosoljuk, tovább lehet menni. A másik gondolat pedig ez: magától nem marad jó a házasság, csak ha szakadatlanul karbantartjuk.

Mindkettő érvényes arra is, ami tükröződik a házasságban: Krisztusnak és az egyháznak a közössége. Mondjuk így: a mi Krisztussal való közösségünk. Azt sem nézi tétlenül a Gonosz. Ott is mindent elkövet, hogy megzavarja, hogy elszakítson minket Isten kegyelmétől, hogy valami keserűség növekedjék fel a szívünkben Istennel szemben: Te állítólag gazdag Isten vagy, de nekem mégsem adtad meg ezt meg azt. Megfosztottál engem valamitől. Talán éppen a társamtól. Minden szenvedés, próbatétel, betegség, haláleset alkalom a Kísértőnek arra, hogy ezt a keserűséget elültesse a szívünkben, hogy imádság helyett öklöt rázzunk az élő Istenre. De nemcsak az élet árnyoldalai, a nehézségei alkalmasak erre, mindent fel tud ő használni. A sikerek sokszor még jobban megszédítenek egy embert, mint ahogy a veszteségei, a csapások összetörik. Azok által is el tud szakítani Isten kegyelmétől. Elhiteti velünk, hogy nem kegyelemből élünk, megélünk a magunk erejéből is, mert érteni kell ugyebár az élethez, hogy hogyan kell ügyeskedni dolgokat. Nem szorulok naponta kegyelemre. És akkor jön a nagy összetörettetés. Vigyázzatok, - mondja az ige, - hogy az Isten kegyelmétől el ne szakadjatok, hogy a keserűség föl ne nőjön bennetek! Mert így megfertőződtök, és ti is megfertőztök másokat.

Jézus ezt ígéri: "az én kezemből senki ki nem ragadja őket." Megpróbál minket kiragadni, de senki ki nem ragadhat, amíg Őhozzá ragaszkodunk. Lehetnek bajok a hívő életünkben is, de a bajt nevezzük bajnak, a bűnt nevezzük bűnnek, és menjünk oda, ahol a megoldás van: Isten kegyelméhez, Krisztus keresztjéhez, az Ő bocsánatát kérve.

És a másik is érvényes a lelki életben, a Krisztussal való közösségünkre: az sem marad magától jó. Persze, hogy egy életre szóló döntés volt mindannyiunknál, akik valaha is elhatároztuk, hogy Jézus Krisztus útján akarunk járni. De ebben a döntésben naponta meg kell erősödnünk. Az az élő hit, amelyik naponta megerősödő hit. Annak lesz Isten igéje mindennapi kenyerévé, aki minden nap elkezdi enni azt, megemészti, befogadja, és megrágja, és egészen a magáévá teszi. Azt azután fogja erősíteni, irányítani, annak ad tartást, világosságot. De csak ha mindennap, szüntelenül, folyamatosan. Ő tart meg minket, de nekünk újra és újra vissza kell mennünk Hozzá onnan, ahova esetleg eltántorodtunk.

Így hallgassuk meg most még egyszer az egész szakaszt, mert olyan sok kedves biztatás van benne:

Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel. - (Ne mondjatok le arról, hogy tovább lehet menni. Lehet tovább menni.) - És lábaitokkal egyenesen járjatok, - ez érvényes a házasságra is. Nem szabad görbe utakat, félrelépéseket beiktatni, - hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon, - mert meggyógyulhat. - Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, - még a feleségetek és férjetek irányába is, - amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén megzavarjon, és ezáltal sokan megfertőztessenek. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, - és ha mégis, akkor találjátok meg a megbánás helyét. Ézsau nem találta meg, az ige arra biztat, hogy megtalálhatjuk. -

Legyen szüntelen imádságunk az, amit egyik énekünk szépen így fejez ki:

Lelki próbáimban Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
(338. ének)

És itt most gondoljunk mind a két szövetségre: a Vele való szövetségünkre, meg a házassági szövetségre is érvényes ez.

Imádkozzunk!

Látod, Urunk, bármilyen nagy ajándékot, kincset bízol ránk, azt olyan könnyen elrontjuk. Köszönjük a Veled való közösség lehetőségét. Bocsásd meg, hogy sokszor elszakadunk Tőled. Köszönjük, hogy Te láttad, nem jó az embernek egyedül lenni, és adtál neki segítőtársat, hozzáillőt. És hogy elromlott a házasság ajándéka is a kezünkben! Nem bírunk a bennünk levő önzéssel, hiúsággal, büszkeséggel, kényelemszeretettel, erőszakossággal, hatalomvággyal. Köszönjük, hogy Te mindezeken úrrá lehetsz, és mind ehelyett tudod adni a Te szeretetedet, Tőled tanulható alázatot és szelídséget. Kérjük ezt Tőled.

Így kérünk, őrizz meg attól, hogy keserűség felnőjön szívünkben, és így elszakadjunk Tőled vagy attól, akihez a legközelebb kerülhettünk ebben az életben, vagy azoktól, akikkel összetartozunk. Őrizz meg attól az ostoba büszkeségtől, amelyik ápolni szokta a keserűséget, amelyik dicsekszik a sérelmeivel. Szabadíts fel minket a megbocsátás nagy szabadságára. Köszönjük, hogy abból élhetünk, hogy Te mindennap kész vagy megbocsátani vétkeinket. Könyörülj rajtunk, hogy a vétket véteknek nevezzük, a bűnt bűnnek, a paráznaságot paráznaságnak, és így kérjük Tőled rá a bocsánatot, és fogadjuk el a szabadítást.

Köszönjük az újrakezdések nagy lehetőségét. Újítsd meg mindannyiunk Veled való közösségét, újítsd meg mindannyiunk házasságát, adj új légkört, jobb levegőt otthon a családban, és kérünk, hogy rajtunk keresztül legalább ne áporodott levegő áradjon oda, hanem üde, friss, tiszta, mennyei levegő, oxigéndús levegő, amiben élni lehet, amivel éltetni tudunk másokat is. Taníts meg úgy élni együtt, hogy gazdagítsuk egymást, hogy puszta jelenlétünk, a Veled való lelki közösségünk nyitott csatorna legyen, amelyen áldások jönnek a többiekre. Használj így kegyelmesen. Szabadíts ki a magunk sajnálgatásából, engedd észrevennünk, hogy mit bíztál ránk, kiket bíztál ránk, hol akarsz használni. Taníts meg vidáman engedelmeskedni.

Könyörgünk Hozzád azokért, akiknek különösen is nagy szükségük van arra, hogy légy a társuk, hogy állj melléjük vigasztalással, biztatással. Könyörgünk Hozzád azokért, akiket az árvíz fenyeget, vagy akik az árral küzdenek. Könyörgünk azokért, akik kenyerünkért dolgoznak.

Köszönjük, hogy megadod bőségesen a kenyerünket. Áldd meg az aratás munkáját. Áldd meg azokat, akik a munka után pihenhetnek most egy kicsit. Tanítsd meg a tiéidet arra, hogy milyen tartalommal lehet megtölteni az üdülés, a szabadság napjait. Könyörgünk azokért, akik lazítanak ilyenkor, és éppen ilyenkor szakadnak el a Te kegyelmedtől.

Könyörgünk gyülekezetünkért, szaporítsad ezt az üdvözülőkkel, és add, hogy ki ne maradjunk ezek közül. És kérünk, hogy taníts most csöndben imádkozni.

Ámen.
___________________________________________________________________________

PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK
1980. augusztus 17.
(vasárnap)

Cseri Kálmán
A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI II.



Alapige:Róm 15,5-6

"A béketűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja meg néktek, hogy ugyanaz az indulat legyen meg bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent, és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját."

Igehirdetés

Múlt vasárnap arról volt szó, hogy mit mond Isten igéje a házasság válságairól. Hogyan lehetne ezeket megelőzni, vagy ha már bekövetkeztek, hogyan lehet gyógyítani. Két gondolatot vittünk magunkkal: az egyik az volt, hogy számoljunk józanul azzal, hogy a legjobb házasságban is támadhatnak feszültségek, bajok, megbetegedhet a házasság. A kérdés az, hogy mit csinálunk a betegséggel? Észrevesszük-e, hogy az betegség, és együttes erővel igyekezünk-e gyógyítani a betegséget a házasságban? Ilyen igéket hallottunk: "Le ne menjen a nap a ti haragotokon", vagyis ne tartósítsuk a feszültséget, ne konzerváljuk a bajt, hanem nevezzük a nevén, és engedjük, hogy a nagy Orvos, Jézus Krisztus kigyógyítsa a beteg házasságot a bajaiból. Azután olvastuk: ne engedjük, hogy a keserűség felnövekedjék a szívünkben, mert az sok rossznak okozója lehet. Se pedig az Ördögnek ne adjunk helyet, - láttuk, hogy ez mit jelent. - Ha pedig mégis vétkezünk egymás ellen és a házasságunk ellen, akkor találjuk meg a megbánás helyét. Mert Isten kegyelme elég a házasság minden betegségére, bajára is. Aki átéli azt naponta, hogy Jézus bocsánatából él, annak könnyebb lesz szív szerint megbocsátania a párjának, vagy bocsánatot kérni tőle.

A másik gondolat pedig a házassági TMK-ról szólt, arról, hogy a tervszerű megelőző karbantartás nélkül egyetlen házasság sem marad hosszú távon teherbíró, üzemképes és boldog. Szükségképpen elromlik, mert romlottak vagyunk mi, akik házasságban élünk. Szakadatlanul tisztogatni, erősíteni, gondozni, védeni kell a házasságot. Olyan légkört kell teremteni, ami védi a másikat, megkönnyíti a hűséget a számára, karban kell tartani a házasságot.

Ma három további gondolattal szeretném folytatni az ige alapján ezt a gondolatmenetet.

1.

Az első válasz arra a kérdésre, amit valaki már múlt vasárnap feltett: mitől támadnak feszültségek tulajdonképpen a házasságban? Hiszen annyira azonosak két embernek az érdekei, annyira egymásra vannak utalva mint házastársak, hogy mindenben egyeknek kellene lenniük. Hogy lehet az, hogy mégis szembe kerülhetnek egymással, hogy feszültség támadhat közöttük, sőt törésre kerülhet a dolog?

Azt hiszem, sok választ lehetne adni erre a kérdésre, de valahol a gyökereknél tapogatózunk, ha azt mondjuk, hogy ott támad feszültség a házasságban, ahol két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged; vagy ahol az egyik kénytelen engedni a másiknak, az erősebbnek, de emiatt keserűség támad a szívében. Általában ez a végső oka a feszültségeknek. Két akarat egymásnak feszül, és egyik sem enged. Vagy az egyik erősebb, és letiporja, maga alá gyűri a másikat, de a másik szívében keserűség támad. Az ilyen győzelem mindig vereség a házasságban. Mert egy házasságban nincs olyan már: én és te. Még akkor sem, ha átmenetileg megzavarodik a harmónia. A házasságban mindig a házasság szenved az ellene elkövetett vétkek miatt, vagyis mind a ketten, akik benne élünk. Nem lehet teljes öröm az, amikor az egyik úgy örül, hogy a másik közben sír. Az egyik úgy győz, hogy a másik vereséget szenved. Nincs egyik és másik. Ők valamikor eggyé váltak, - akkor is, ha nem egyeznek sok mindenben, - és a közösen elkövetett hibák miatt közösen szenvednek mindig. A házasság szenved mindig. Ezt komolyabban kellene venni.

Akkor kerülhetők el tehát a válságok és küszöbölhetők ki a feszültségek, ha nem két akarat győzködik egymással, hanem egy akaratra jutnak ketten, és az az egy akarat érvényesül. Hívő emberek számára kétségtelen az, hogy ez az egy akarat Isten akarata kell hogy legyen. Hívő embereknek éppen a házasság komoly iskola arra, hogy megtanulják szív szerint imádkozni naponta, mindig újra Dávid könyörgését, ami a 143. zsoltár 10. verse szerint így hangzik: "Taníts engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem, és a Te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön."

Hívő embereknek éppen a házasságban kell megtanulniuk azt, hogy nem az a baj, hogy nekünk van akaratunk, még csak az sem, hogy néha ütközik az akaratunk, Isten ajándéka az, hogy nem akarattalan bábok vagyunk. Az a baj, ha az akaratunkat nem akarjuk vagy képtelenek vagyunk ráhangolni Isten akaratára. Az a baj, ha minket a hétköznapokban ténylegesen nem érdekel az, hogy mit akar Isten. Elvileg igen, meg egy vallásos embernek illik efféléket mondani, vagy így gondolkozni, de nem őszinte ez az imádságunk: Taníts engem a Te akaratodat teljesíteni. Nem tudjuk így befejezni az egymással való beszélgetést vagy vitát: "mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Uram." Ha két ember a házasságban így mérkőzik, hogy ennek a mérkőzésnek a célja az, hogy végül is Isten akarata diadalmaskodjék, akkor jutnak egy akaratra. És Isten akaratát felismerve és cselekedve jutnak egymással is mindennél teljesebb egységre. Jó az, hogy van akaratunk, és mondjuk csak el: Uram, én úgy gondoltam, vagy úgy szeretném, - és egymással is szabad néha szembeszegülnie két akaratnak, de mindig ennek a jegyében: mindazáltal nehogy úgy legyen, hogy én vagy ő, vagy mi akarjuk, hanem ahogy Te.

Ebben kell és lehet segítenünk is egymást a házasságban. Isten akaratának a felismerésére segíteni a másikat. Úgy csendben lenni előtte, hogy együtt érthessük meg és fogadhassuk azt el. Gondoljatok arra a hatalmas ígéretre, amit Jézus mond a Máté 18,19-ben: "Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit kérnek, az én mennyei Atyám megadja nekik." Hol másutt lehetne ezt jobban érvényesíteni, kipróbálni, mint a házasságban, két hívő ember házasságában? Egy akaratra jutunk mindenben, amit kérünk, és várjuk, hogy a mi Atyánk megadja nekünk. De ez az egy akarat az Ő akarata kell hogy legyen. "Mert amit kérünk az Ő akarata szerint, meghallgat minket" (1Jn 5,14).

A múltkor mondtuk, hogy ha van ördögi kör, akkor van isteni kör is, egymást segítő, erősítő hatásokat kaphatunk Isten közelében. Nos itt is erről van szó, hogy Isten akaratára figyelve gyógyulhat meg a házasság, és az így meggyógyult házasságban a házastársak még jobban érzik Isten akaratát, az együtt megértett akarat még közelebb viszi őket, és így tovább. Áldott kölcsönhatásban van ez.

Az a kérdés most, hogy akarjuk-e ezt őszintén? Elvileg sokan egyetértenek a Szentírás ilyen biztatásaival, de amikor döntésre kerül a sor, a magunk akaratának az érvényesítésére, mintha sohase hallottunk volna erről, hogy nekünk fel lehet ismernünk és követnünk lehet Isten akaratát, és hogy ott találkozhatunk igazán egymással, ha mind a ketten arra mondunk áment. Akarjuk-e ezt őszintén, próbáljuk-e, gyakoroljuk-e igazán?

Még így is marad sok olyan feszültség a házasságban, ami feloldhatatlan. Az alapfeszültség pl. az, hogy mind két házasfél mást akar, mert a férfi a nőt akarja, a nő a férfit, és ez feloldhatatlan feszültség. Csak az a feloldása még ennek is, ha mindketten a házasságot akarják, a harmonikus, a jó házasságot, és ezen belül érvényesül az az előbbi feloldhatatlan feszültség. Még a feloldhatatlanra is van megoldása Istennek, de csak akkor, ha merünk előtte elcsendesedni, a magunk akaratát elé letenni, és látatlanban is tudomásul venni és komolyan venni az Ő akaratát.

2.

A másik mai gondolatunk az, hogy a házasság válságainak megelőzése és gyógyítása alapvetően függ attól, hogy készek vagyunk-e egy radikális szemléletváltoztatásra? Tudniillik annak a szemléletnek a megváltoztatására, ami egyetemlegesen jellemez minket, hogy mindannyian azt vizsgáljuk, mit kaptunk és mit nem kaptunk meg a másiktól, a párunktól. Hogy számon tartunk több éves, évtizedes sérelmeket, adósságokat, hogy nekünk az jár vagy járna, és hol nyüszítve, hol erőszakosan követeljük. És időnként beolvasunk, hogy nem kaptuk meg, hogy szegényebbek maradtunk, hogy tartozik nekünk a másik.

Ha ezt sikerül megfordítani, és egyszer valaki komolyan, Isten előtti felelősséggel számba veszi: ő mivel tartozik a másiknak, alapvetően megváltozik a házasság légköre. Ez annyira vétkes, rontó szemlélet, hogy ezen belül alig jöhet létre valami jó egy házasságban, ha mindig mindkét fél azt tartja számon, hogy ő mit nem kapott meg. Mert lehet, hogy igaza van, de annyira egyoldalú, beszűkült, nyomorúságos szemlélet ez, hogy ebből nem születhet gazdagság. Lehet, hogy igaz, - de azért válaszoljak erre a kérdésre is: és ő mit nem kapott meg tőlem? Mit kap egyáltalán tőlem? Olyan gyakran elhangzik ez: nem vagyok boldog mellette. És többeket megsértettem már akaratlanul, amikor megkérdeztem: és ő boldog melletted? - Erre még soha nem gondoltam, - ezt gyakran bevallották. Ezt sem kapom meg, azt sem kapom meg. Ha mással élnék, biztosan megkapnám. - És ő megkapja tőled, amit csak tőled kaphat meg? Ami járna neki? Félelmes dolog az, hogy mennyire nem ismerjük egymást sokszor a házasságban. Évtizedekig élhet két ember egymás mellett úgy, hogy nem is tudják, hogy mivel lehetne a párjukat igazán boldoggá tenni, minek örül, mi hiányzik neki, mit várna. Sokszor kicsi dolgok ezek, és nagy boldogság születne belőle. Nem ismerjük egymást.

Egy gyermekmese-könyvből tanultam meg a közelmúltban, hogy a balesetmentes közlekedés egyik feltétele ez: látni és látszani. Vallom azt, hogy az ütközésmentes házasélet egyik alapfeltétele ez: látni és látszódni. Látni, vagyis észrevenni a másikat, és látszódni, vagyis megismertetni magamat vele. Mert itt is kettőn áll a vásár. Nem vádolhatom őt, hogy nem ismer engem, ha bezárkózom. Persze ő is élhet úgy, hogy én be fogok zárkózni még jobban, vagy pedig kinyithat engem. Élhet úgy, hogy megkeserít vagy derűssé tesz. Élhet úgy mellettem, hogy megvéd a paráznaságtól vagy belehajszol a házasságtörésbe. Ez a másik pont, ahol sokan megsértődtek már lelkigondozói beszélgetés során. Mindig kettőn áll a vásár. Ha elromlik egy házasság, ketten rontottuk el.

A múltkor mondtuk, hogy a házasság az az emberi közösség, ahol az emberi személyiség a teljes felületén érintkezik. Ezért fontos, hogy minden kérdésről tudjanak és akarjanak őszintén beszélni a házastársak. A hitbeli kérdésektől a szexuális kérdésekig mindenről. Ez a teljes életközösség. Csak így lehet igazán ismerni egymást. Csak így lehet tudni azt, hogyan tehetném boldoggá, hogy mivel tartozom neki.

Ezzel kezdődik mai igénk, és legszívesebben csak ezt az egy szót olvastam volna fel belőle, hogy nagyon hangsúlyos maradjon: "tartozunk", hogy egymás erőtlenségét elhordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mi az indoka Pálnak, hogy tartozunk? "Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett." Tartozunk! Jézus Krisztus az életét adta értünk, és ezzel egy életre eladósított minket. Mi neki nem törleszthetünk, mert mi nem adhatjuk az életünket őérette. Nem is azt mondta: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressetek engem, hanem azt: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Őérte nem adhatjuk az életünket, de egymásért igen. És a házasság kiváló gyakorlótér erre, hogyan áldozhatom oda önmagamat a másikért, akit szeretek, aki tulajdonképpen nem másik már, mert eggyé lettünk. Mivel tartozom neki?

Lehet, hogy ő is sok mindennel tartozik nekem. Jobban meg fogja érteni, talán magától rá fog jönni, ha én elkezdek komolyan törleszteni, ha végre nem azt számolgatom, és olvasom rá, hogy ő mivel tartozik, hanem számba veszem őszinte bűnbánattal, hogy én mivel tartozom. Azért szegény, mert tőlem nem kapta meg. Én vádolom, hogy milyen szegényes az élete. De én tartottam tőle vissza azt, ami nélkül szűkölködik. Azért nem bontakozott ki teljesen embersége, mert tartozom neki még mindig évek, évtizedek óta elemi, apró dolgokkal vagy lényeges, fontos dolgokkal. Ha valaki eljut erre a felismerésre, és ebből őszinte bűnbánat lesz, megújul a házassága. Újra kezdődhet a teljesen csődbe jutott házasság is. Néhány szép példát engedett látnom már erre Isten. De ehhez őszinte bűnbánat és Isten előtti igaz megalázkodás kell, hogy szinte fölsikolt az egyik vagy mindkét fél: tartozom, én tartozom!

Természetesen hozzá kell tenni, hogy ennek azért kölcsönösnek kell lennie. Mert előfordul, hogy egyik fél rádöbben erre, komolyan kezdi venni a törlesztést, és szeretetből végzi ezt, a másik pedig visszaél ezzel. Ez a legocsmányabb kizsákmányolása egymásnak, és az egyik legsúlyosabb vétek a házasság ellen. Kölcsönösnek kell lennie. De ha a legrosszabb esetben nem lenne kölcsönös, Isten gyermekeinek akkor sincs más útjuk, mert Isten gyermekei átélik, hogy tartozom. Adok és törlesztek, berendezkedem erre.

És ha valaki berendezkedik erre, átéli, hogy mindennek más súlya lesz a házasságban, és mindennek más mértéke lesz. Amíg valaki csak azt nézi, hogy a másik mivel tartozik neki, addig ez szokott a mérték lenni: mi az a legkevesebb, amit még meg kell adnom, hogy békesség legyen otthon. Ha megfordul a szemlélet, akkor ez a mérték: mivel kedveskedhetnék még neki, milyen örömszerző áldozatot hozhatok még a házasságunkért? Mert áldozat ez kétségtelenül, nem kell szépíteni a valóságot, de lehet örömmel is áldozni, önkéntes áldozatot is hozni. Az egymásért hozott áldozat a házasság oxigénje, az tartja frissen, erősen a kapcsolatot.

És ha valakinek így megváltozik a szemlélete, akkor a teherbírása is megnő. Tartalékerőket is mozgósít benne ez a szemléletváltozás. Gazdagabbá teszi a fantáziáját, kihoz belőle olyan képességeket is, amik eddig nem jöttek felszínre. Aki csak magával törődik, az a legkisebb szolgálatban is elfárad. Aki rájön, hogy tartozik, az egy életen át képes fáradhatatlanul szolgálni. Össze sem lehet hasonlítani, milyen erők állnak a két magatartás között. Mert ha valaki így kezd szolgálni: tartozom, abban jézusi erők mozdultak meg, az Krisztusnak adott helyet. Ne adjatok helyet az ördögnek, - hangzott el a múltkor, - ennek a pozitív változata ez: adjatok helyet Jézusnak. Ez jézusi lelkület, hogy tartozom, és szolgálni akarok. "Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért."

A házasságban, hívő emberek számára, mindenképpen Jézus a mérték. A felolvasott igében háromszor egymás után előfordul, minden második versben ott van: amiképpen a Krisztus Jézus, úgy kedveskedjetek a másiknak, és hordozzátok, amiképpen Krisztus. Úgy fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus befogadott minket. Olyan béketűréssel legyetek egymás iránt, amiképpen a Jézus Krisztus viseltetik irántunk. A számunkra Jézus lett a mérték. Magas ez a mérték, de nem nekünk kell teljesíteni. A bennünk élő Jézus tanít meg minket arra, hogy nem tartozik, hanem tartozom.

3.

A harmadik gondolat, hogy a házasság minden válságát csak együtt lehet megoldani. Együtt követjük el a hibákat, együtt találhatjuk meg a gyógyulást. Mint ahogy hívő embereknek meg kell tanulniuk, hogy nem lehet egymás nélkül, egymás háta mögött elkérniük imádságban áldásokat. Együtt lehet azt elkérni. Előbb egymást kell megtalálnunk, és azután találunk oda az Úrhoz. Ugyanígy a házasság minden baja, válsága is csak együtt oldható meg. Ha felborul az egyensúly, két oldalról kell megtámogatni azt, ami felborult. Tudnunk kell egymásról, hogy ki mit akar, ki mit csinál, ki mennyiben látja a bajt, ki hogyan akar segíteni rajta. Egymás nélkül csak kapkodás lesz, sokszor még nagyobb baj lesz. Egymás nélkül még az is bekövetkezhet, ami néhány évvel ezelőtt egy balatoni sétahajón, amelyen valami látványosság miatt a fedélzeten mindenki az egyik oldalra ment, és amikor rájuk szólt a kapitány, mindenki ijedten átszaladt a másikra. Lengésbe jött a hajó, és felborult. Csak összehangoltan lehet meggyógyítani a házasság kilengéseit. Másként ide-oda szaladgálás, és még nagyobb baj lesz belőle. Bocsánat, ha nagyon hétköznapi képet mondok, de bennem maradt, és szemlélteti ezt az igazságot: Gyermekkoromban láttam egyszer, hogy egy homokos kecskeméti úton elakadt egy lovas kocsi. Nagyon meg volt pakolva, s nem tudott továbbmenni. Ütötte, verte a gazda a lovakat, és azok rángatták össze-vissza a kocsit, nem ment. Arra jött valaki, és megkérdezte: segíthet-e? Kifogta a két lovat, befogta a maga egy lovát, és az szép nyugodtan kihúzta a gödörből a kocsit. A házasság szekere is sokszor juthat kátyúba, de ha azt össze-vissza rángatják, és nem egyszerre indít a két ló, nem lehet kihúzni, még jobban elássák a kerekek önmagukat. Azt csak egy akarattal lehet kihúzni.

Olyan csodálatos ez az ige, amit olvastunk: "Egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent, és a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyját." Egy szívvel, egy szájjal. Annyira együtt mondják, annyira egyet hisznek, mintha egy beszélne, mivelhogy egy is az, mert lettek ketten eggyé. Ide segíthet el minket a mi Urunk, de csak ha mindketten akarják, ha mindketten engednek neki.

"A béketűrésnek és vigasztalásnak Istene cselekedje, hogy ugyanaz az indulat legyen bennetek egymás iránt a Krisztus Jézus szerint." Ebből következik a házasság istentisztelete: egy szívvel, egy szájjal dicsőítsék az Istent; s ennek a feltétele az, hogy fogadjátok be egymást, amiképpen Krisztus is befogadott minket. És Ő minket feltétel nélkül fogadott be. Úgy, amint vagyunk, hogy azután ne maradjunk olyanok, amilyenek vagyunk. Két mondat, amit egyszer Sarkadi professzor úr mondott itt közöttünk, máig is a szívemben cseng: Jézus szeretetére nem az a jellemző, hogy szeretlek, ha megváltozol, hanem az, hogy szeretlek, hogy megváltozz. És ez érvényes minden házasság gyógyítására is. Amiképpen Krisztus befogadott, feltétel nélkül, így, amint vagyok, sok bűn alatt, hogy ne maradjak és ne roskadjak össze a sok bűn alatt, hanem megszabaduljak a bűneim terhétől. Akit Ő befogadott, az úgysem marad olyan, az változni fog. De nem előre ripakodik ránk: változz meg és majd szeretlek, hanem így, ahogyan nem vagyunk szeretetre méltóak, szeret, hogy azután majd tudjunk mi is szeretni új szívvel.

Kátyúba jutott házasságoknál merjük-e előlegezni egymásnak újra ezt a bizalmat és ezt a szeretetet? Erre csak az Istentől kapott szeretet, az agapé képes. Rádöbbenünk-e arra, hogy híjával vagyunk ennek, hogy nem ezzel szeretjük egymást? Előbb meg kell újulnia az életünknek, azután megújul a házasságunk, megújul az Istennel való szövetségünk.

Mert mint ahogy múlt vasárnap láttuk, a Szentírás szerint a házasság a Krisztus és az egyház szövetségének horizontális vetülete. Ahogyan Krisztus szereti az Ő egyházát, úgy kell a házastársaknak egymást szeretni. És mindaz, amit ma elmondtunk, érvényes a Jézussal való szövetségünkre is. Abban is támadhatnak feszültségek, és ezeknek a megoldása az, ha ezt tudjuk mondani: legyen meg a Te akaratod. De őszintén, hittel, várva is, hogy legyen meg az Ő akarata. Abban is előfordulhat az, hogy megzavarodik a vele való közösségünk, de ilyenkor megtanulhatjuk, hogy Ő önmagát adta érettünk. Ő sohasem kérdezte az övéitől: és én? Ő nem tartozott nekünk semmivel, és mégis mindenét odaadta értünk, hogy megtanítson minket is így élni. És a Krisztussal való közösségünkben föl kell ismernünk, hogy csak vele együtt lehet megtalálnunk a kigyógyulás útját. Nincs nélküle semmilyen válságnak igazi megoldása. Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Van egy énekünk, amit általában a gyülekezetre, a szentek közösségére szoktunk érteni, és nyilvánvaló a szövegéből, hogy elsősorban arra való. De próbáljuk most úgy elénekelni, hogy közben a házasság szövetsége is eszünkbe jut, s így kérjük Istentől annak megújítását.

Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát,
Hitünk karja úgy ölelje édes Megváltónkat át.
Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei,
Mi cselédek, Ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.
Szeretetben összeforrva, egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva, ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját s halt meg értünk jó Urunk,
Fájna néki látva minket, hogy szeretni nem tudunk.
(395,1-2.)

Imádkozzunk!

Sokszor fájhat Neked, jó Urunk, hogy szeretni nem tudunk. Megkötöz minket mint bilincs, az a kényszer, hogy elsőrenden önmagunkat szeretjük, és megköveteljük a párunktól, a körülöttünk élőktől, mindenkitől, Tőled is, hogy szeress minket. És sokszor eszünkbe sem jut, hogy a többiek is éppúgy szeretetre szomjaznak, mint mi, és ezt a szomjúságot nekünk kellene kielégíteni. Bocsásd meg, hogy szeretetre szomjas emberek kiabálásától hangos a családunk és ez az egész világ.

Hol vagyunk mi attól, hogy ha kell, a vérünket is adjuk egymásért! Ehelyett vérre menő harcokat vívunk egymással, azzal is, akit mellénk adtál társul. Bocsásd meg, hogy sokszor csakugyan a vérét kívánjuk. Akaratlanul is gyilkosaivá válunk az örömének, a békességének, az otthon békességének. Légy irgalmas nekünk!

Köszönjük, hogy ami embereknél lehetetlen, Neked az is lehetséges. Te ma is széjjeljársz jót tévén, gyógyítva minden betegséget és erőtlenséget. A házasságok betegségeit és erőtlenségeit is. Az emberi együttélés minden fekélyét és nyavalyáját. Hozzád, a gyógyító Orvoshoz hozzuk most mindazt, ami beteg emberi kapcsolatainkban. Könyörülj meg rajtunk, és szabadíts meg attól, hogy féltjük magunkat, és magunknak akarunk élni, ha kell, mások rovására is.

Szabadíts fel arra, hogy megtanuljuk: aki meg akarja tartani az életét, biztos, hogy elveszíti. De aki kész elveszíteni Éretted, másokért, az megtalálja. Szeretnénk így megtalálni, akárhány esztendősek vagyunk is, akármennyi hibát vétettünk is, bármilyen mély kátyúban vannak most a kapcsolataink. Adj nekünk gyógyulást, s Te adj több megértést, békességet ezen a világon az emberek között, a népek között, a tömbök, a csoportok között. Több megértést a Te egyházadban, azok között, akik a tiéidnek vallják magukat, és áldj meg minket, hogy a magunk csöndes, szerény módján hadd lehessünk apostolai ennek. És ahogy Te szerettél és szeretsz minket, úgy tudjuk szeretni mi is egymást.

Ámen.
__________________________________________________________________________

PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK
1980. augusztus 31.
(vasárnap)

Cseri Kálmán

A HÁZASSÁG VÁLSÁGAI III.



Alapige:Kol 3,12-13

"Öltözzetek fel azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást, és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is."

Igehirdetés

A megterített úrasztalánál hadd legyen ma szó még egyszer a házasság válságairól. Most két vallomást hadd ismertessek azoknak a hozzájárulásával, akik ezt elmondták. Úgy hallgassuk ezeket, hogy főleg a bennük és mögülük hangzó igére figyeljünk, és engedjük, hogy bűnbánatra kész és megújulásra vágyakozó szívünket megtisztítsa, megajándékozza Isten.

Lehetséges, hogy itt ma a megterített úrasztalnál sokan itthagyjuk azokat a bűnöket, amikkel eddig a magunk vagy mások házassága ellen vétkeztünk, vagy azt a sok keserűséget, ami fölhalmozódott emberi szívekben amiatt, hogy egyedül kell élniük, vagy azt a keserűséget, ami azért született meg egy-egy szívben, mert a házasságban kell egyedül élnie valakinek. Sok-sok változata lehetséges annak, hogy sebet kapjunk és adjunk ezen a téren, és sok tisztátalanság húzódik meg hívő emberek életében is ezzel kapcsolatban. Csak annak van értelme, ha ezzel az alázattal, bűnbánattal, Isten megújító kegyelmét várva tudunk most az igére figyelni. Jézus Krisztus ma is tud gyógyítani, szabadítani, megújítani, új kezdést adni.

1.

Az első beszámoló a rosszul indult házasságról szól, a második a menet közben elromlott közösségről. Az elsőt hadd mondjam én is tovább úgy, ahogyan hallottam, egyes szám első személyben.

Így kezdődött ez a beszámoló: Amikor megházasodtam, még Isten nélkül éltem. Nem is tudtam arról a lehetőségről, hogy Isten segít a személyes kérdéseinkben, vagy hogy Tőle el lehet kérni olyan segítőtársat, aki hozzánk illő, és hogy Ő tudja legjobban, hogy ki a hozzánk illő. Egyszerűen összeházasodtunk. Úgy éreztük, hogy szeretjük egymást. Azt tettük, amit nagyon sokan mások. Azután hamarosan kiderült, hogy milyen megalapozatlan a házasságunk. Sok mindenben nem értettük meg egymást, sok minden kölcsönösen nem érdekelt bennünket, és egyre szomorúbb lettem amiatt, hogy nem társam a párom. Ő azt mondta, hogy boldog mellettem, és nem értette elégedetlenségemet, én pedig nagyon nehezen vettem tudomásul, hogy mellette is magányosan kell élnem. Azóta nagyon megértem a társtalan házasembert.

Akkor ismertem meg Jézus Krisztus. Hallottam szeretetéről, adta nekem a hit ajándékát, és lassan egyre teljesebben odaszántam az életemet Neki. Emiatt sok minden megváltozott. A párom nem, a házasságunk nem, a társtalanságom nem, és mégis valahogy minden egészen más volt. Tudtam szeretni. Azelőtt szerettem, amíg meg nem ismertem. Mióta ismertem, nem tudtam szeretni. Most valahogy újra ment, egészen más tartalommal. Az pedig, hogy mellette is sokszor egyedül kellett éreznem magamat, mindig közelebb kényszerített Istenhez. - Itt föltett egy érdekes kérdést. - A rossz házasság mint ösztöke a szent életre, és az Istennel való szorosabb lelki közösségre, - érdekes tanulmánycím lenne ugye? Ő megélte ezt a tanulmányt.

Elmondta, hogy a megtérése előtt már kezdett bizonyos lenni abban, hogy egyetlen megoldása van a bajnak: kitörni a házasságból. Vagy úgy, hogy formálisan maradjon meg az egész, és a házasságon kívül keresni valahogy társat úgy, hogy ne legyen nagyobb botrány, vagy úgy, hogy elválni. - Most már tudom, hogy nem válhatok el, és nem is válnék, - mondta. Engem már az evangéliumi mérték kötelez. Ő tehetne, amit akar, én már nem. De nem is akarok. Mert amikor Jézust megtaláltam, legelőször a páromhoz küldött vissza. Jézus ilyen "harmadik" a házasságban, hogy mindig a párjához küldi vissza az embert. De már nem egyedül. Velem jön. És akkor vállaltam el a páromat. Tulajdonképpen addig mindig tiltakoztam ellene. Most már vállaltam. Néha mint terhet, de észrevettem, hogy sok áldást is készített benne nekem Isten.

Az Efézus 4,1-3. azóta világít számomra. Elmondta ezt a néhány csodálatos verset, ami neki erőt adott és ad: "Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatástokhoz, amellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel. Elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a lélek egységét a békesség kötelében."

Jézus engem elhívott, - mondotta, - nekem most már ehhez méltóan kell járnom. Jézus nekem új életet adott. Minden vágyam az, hogy a párom is megkapja ezt az ajándékot. Jézus engem boldoggá tett, és ezt a boldogságot még a boldogtalan házasságom sem árnyékolja be, sőt a Krisztusban megtalált boldogság kihat még az én rosszul indult, megalapozatlan házasságomra is. Nem mondom azt, - tette hozzá józanul, - hogy ez az eszményi házasság. Senkinek sem kívánom, hogy magányos maradjon a házastársa mellett. De ha rosszul indultak, ez az egyetlen megoldás, vállalni egymást, és közben tapasztalni, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.

Még két igét említett, ami neki sokat jelent: az lKor 7,12-14-et, ahol arról van szó, hogy ha a hitetlen fél akar, ám váljon el, de a hívő nem, mert "meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a gyermekeik tisztátalanok volnának, most pedig szentek." És az lPét 3,1-2-t idézte még: "Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek, szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket."

Tudja, micsoda lehetőség és felelősség ez? - kérdezte tőlem. Beszéd nélkül megnyerni valakit Krisztusnak, ha igehirdetéssé válik mellette az életem. Ha nem nevet ki, ezt mondom: nagy kiváltság.

Nem nevettem ki, hanem áldottam Isten, aki így át tud formálni bármelyikünket, aki megtanít áldássá lenni ott, ahova állított, aki megtanít elvállalni azt, amit elrontottunk, és nem okoljuk Őt azzal, amit mi rontottunk el, és akinek a kegyelme be tud törni mindenhova, és meg tud tanítani bennünket bármilyen helyzetben arra, hogy élvezzük ezt: "azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." Ez az ember nem tehetetlenül beletörődött a megváltoztathatatlanba, de nem is tört ki szeretetlenül a megváltoztathatatlanból, hanem elfogadta Istentől. Elfogadta ösztökének. Nem kellemes az, amikor hegyes vassal piszkálták az állatokat, - az volt az ösztöke, - hogy jó irányba menjenek. De ha szükség van rá, elfogadom. És még a rossz házasság is Istenhez vihet közelebb.

2.

A másik vallomás, gondolatsor írásban érkezett. Egy részét hadd olvassam fel: "Akit megcsal a társa, az szereti úgy beállítani a dolgot, mintha minden ama bizonyos "harmadik" miatt történt volna. Az emberi lélek különös védekezése ez, amellyel sokszor inkább felmenti hűtlen társát is, csakhogy önmagát felmentse. Egyedül bűnös a harmadik. Pedig egy házasság megromlása és egy házasságtörés sohasem azzal kezdődik, hogy az egyik fél kapcsolatba kerül egy harmadikkal. A bajt mindig megelőzi egy olyan állapot, amelyben a hűtlen házasfél "késszé válik" a házasságtörésre. Ha harmónikus, jó a házasság, jelen lehet akármilyen csábító harmadik, a jelenléte hatástalan. Magam is megtapasztaltam. Ha azonban a házasság nem jó, az egyik fél "késszé vált" a házasságtörésre, előbb-utóbb észre fog venni valaki harmadikat.

Én úgy tapasztaltam, hogy ha egyik fél késszé válik a házasságtörésre, - egyelőre talán csak gondolatban, vagy érzelmileg, - abban a másik, a "vétlen fél"-nek is szerepe van. Esete válogatja, hogy ki milyen mértékben hibás. De ha a megcsalt fél hívő ember, az első kérdése csak ez lehet: miben vétkeztem én? És ha kijuthatnak a kátyúból, ahhoz csak az ilyen lelkület és magatartás járulhat hozzá.

Egyébként lehet, hogy valaki öntudatlanul vétkezett a házassága ellen. Úgy hibázott, hogy észre sem vette, csak a baj döbbenti rá. Olyan is van, hogy önmaga előtt is tagadni akarja, és saját vétkességét elhanyagolhatónak tartja ezt mondván: ez még nem ok arra, hogy megcsaljon. Gyakran az egyik fél beteges féltékenysége taszítja el a másikat. (A féltékenység más, mint a féltő szeretet, amiről Isten beszél. A féltékeny ember önmagát félti attól, hogy elveszíti a másikat. A féltőn szerető a másikat félti és a másik érdekeit tartja szem előtt.)

Mindez persze nem menti fel azt, aki végül is hűtlenné lett. Számára nem mentség, hogy a másik is vétkes. De minden hívő embernek tudnia kell, hogy a bűnesetben egymásra mutogattak vádlóan a házastársak. Ádám Évára, sőt rajta keresztül Istenre: "Az asszony, akit mellém adtál, az adott nekem enni," Éva a kígyóra. A keresztyén ember kötelessége ilyen esetben ezt tisztázni: miben vétkeztem? És a második kérdés csak ez lehet: mit cselekedjem?

Arra nézve, hogy mit cselekedjünk, mai alapigénk a világos válasz: "Öltözzetek fel könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, elszenvedvén egymást, és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is." Ezt az igét csaknem minden úrvacsora végén fel szoktuk olvasni. Ma már itt az elején is szól hozzánk.

Jó lenne, ha legalább önmagunknak őszintén bevallanánk, hogy teljességgel lehetetlennek tartjuk-e, hogy így lehet élnie egy hívő keresztyén embernek. Az nem baj, ha mindjárt eljutunk oda, hogy a magunk erejéből nem megy. Ez meghaladja az erőnket. Éppen ebben szorulunk rá igazán Krisztus erejére. Ez csak a vele való szoros közösségben lehetséges, de ott lehetséges. Lehet látni példákat rá. Még az is lehetséges, hogy ha ez a fontos szó kimarad esetleg: megbocsátván kölcsönösen egymásnak, - még egyoldalúan is lehetséges. Nem ez az igazi, nem ez az eszményi, Isten őrizzen meg mindannyiunkat ennek a kínjától, de Isten így bocsátott meg nekünk. Előbb Ő feltétel nélkül elengedte minden bűnünket, megbocsátotta minden hűtlenségünket, és utána biztat, bátorít minket arra, hogy tanuljunk meg mi is megbocsátani és elengedni.

3.

Éppen ezért hadd olvassak fel egy harmadik vallomást is. Egy megcsalt házastárs, egy becsapott szövetséges vallomását, Isten vallomását: "Térj meg Izráel, Istenedhez, az Úrhoz, mert bűnöd miatt buktál el. Ha megtértek az Úrhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg nekünk minden bűnt. Assziria nem segít meg minket, lóra sem ülünk többé. Nem nevezzük többé Istenünknek azt, amit a kezünkkel csináltunk. Csak Tenálad talál irgalmat az árva. Én pedig ezt mondom nékik: kigyógyítom őket hűtlenségükből. Szeretni fogom ingyen kegyelemből, mert elfordult róluk az én haragom." (Hós 14,2-5).

Izráel paráználkodott. A prófétai könyvek az Istennel való szövetség megszegését mindig így nevezték. Otthagyta Izráel az ő hűséges hitestársát, és elment fából és kőből készült szobrok után, és azokkal minden hegyen és halmon paráználkodott, - így olvassuk. - Azokat imádta, a bálványimádás utálatosságaiba merült, és közben, mint minden hűtlen házastárs, élvezni akarta az Istennel való szövetség előnyeit. S azt mondta Isten: ez az, ami nem megy! Tessék eldönteni: vagy visszatér, Ő hűséges marad és visszafogadja, - vagy a bálványok után járkál, de akkor ne számítson Isten támogatására.

És Izráel kész megtérni. Rádöbben, hogy Assziria nem segíthet rajta - asszír bálványokat imádtak elsősorban. - Rádöbben, hogy a szeretőink nem oldják meg az életünk kérdéseit. "Lóra sem ülünk többé". A magunk ereje is kevés ahhoz, hogy valami megoldást találjunk. "Csak Tenálad talál irgalmat az árva." Átélte a maga árvaságát, miközben szeretői után futott, és ebből az árvaságból kiált irgalomért ahhoz az Istenhez, aki közben a helyén maradt, és hűségesen várt, és aki most így felel az Ő népének: Kigyógyítalak hűtlenségedből. Szeretni foglak ingyen kegyelemből, - nincs feltétel, - mert elfordult rólad az én haragom. (Hós 14,5).

Addig, amíg vissza nem tért a választott nép, rajta volt Isten méltó haragja. Mihelyt kész a bűnbánatra és a megtérésre, mihelyt a bűnét nevén nevezi, és nem mentegetőzik, vádaskodik és magyarázkodik, mihelyt kimondja ezt: nálad talál irgalmat az árva, azonnal számíthat erre az irgalomra. Ilyen Istenünk van. Ha hűtlenkedünk, Ő akkor is hű marad.

Ez az Ő irgalma, kegyelme, hűsége érvényes ígéret most mindannyiunk mindenféle bűnére. Mindenki maga tudja, vagy magunk sem tudjuk pontosan, mennyi hűtlenséget követtünk el Istennel szemben és egymással szemben. Otthagyhatunk most minden hűtlenséget, ha engedjük, hogy kigyógyítson minket minden hűtlenségünkből. Hiába egyébként minden emberi elhatározás, jószándék, csak Ő tud kigyógyítani a hűtlenség betegségéből. Csak Ő tud minket ingyen kegyelemből újra szeretni, csak Ő tudja az Ő méltó és rajtunk levő haragját rólunk elvenni.

Jézus Krisztus golgotai keresztje és feltámadása az, amire néz az igazságos Isten, és őérette elveszi rólunk haragját. Ez nem elvi teológiai kérdés, ez az egész életünket egész emberségünket, hétköznapjainkat forradalmasítaná, ha egyszer végre komolyan vennénk, hogy Assziria nem segít minket, akikért elhagytunk téged, nem segítenek minket, magunk nem tudunk segíteni magunkon, de Hozzád kiáltok irgalomért. És erre az Ő válasza ez: Kigyógyítalak hűtlenségedből, szeretni foglak ingyen kegyelemből, és elveszem rólad az én haragomat.

Jó lenne, ha ezzel a komolysággal, ezzel a bűnbánattal, ezzel a hittel tudnánk ma itthagyni sok-sok bűnt, és elvinni innen az Ő áldását, és tudnánk Vele visszamenni oda, ahol talán semmi nem változott, ahol minden úgy fog fogadni, ahogy otthagytuk, de mi egészen más emberekként tudnánk vállalni azt a helyzetet, és áldássá lenni abban. Ezért adjunk hálát és ezért könyörögjünk az ének szavaival:

Nézvén szent Fiad vérére, ne vonj minket ítéletre,
És vétkeinkért meg ne feddj, sőt mindenekben megengedj,
Amint mi is megengedünk, ha kik vétettek ellenünk.
(483,13. ének)

Imádkozzunk!

Dicsőítünk, kegyelmes Istenünk, azért, mert valóban nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint. Nem bánsz velünk úgy, mint ahogy megérdemelnénk. Nem bánsz velünk úgy, mint ahogy mi bánunk Veled sokszor.

Bocsásd meg a sok-sok hűtlenségünket, ellened elkövetett és egymás ellen elkövetett hűtlenségi bűneinket. Bocsásd meg, ha miattunk lesz magányos valaki mellettünk. Kérünk, tedd világossá számunkra most mindazt, amit ezen a téren vétettünk ellened, és adj szívünkbe hitet, hogy komolyan merjük venni bocsánatodat. Azt, hogy Te minden megbánt és megbocsátott bűnt hátad mögé vetsz, és a tenger fenekére. És az soha többé nem választhat el minket sem Tőled, sem azoktól, akik ellen elkövettük. Adj bátorságot és alázatot a bűnbánathoz, és kérünk, újítsd meg emberi kapcsolatainkat, újítsd meg szívünket, hogy új szívvel, és a Veled való szövetségben megerősödve mehessünk tovább utunkon.

Könyörgünk azokért, akik azért vannak egyedül, mert elszólítottad már mellőlük a társukat. Legyél nagyon közel minden özvegyhez, árvához. Könyörgünk azokért, akik azért vannak egyedül, mert nem kell nekik a Te közelséged. Őrizz meg attól, hogy Téged taszítsunk el magunktól. Valljuk, hogy sokszor át kellett élnünk: sem mások nem segíthetnek rajtunk, sem mi nem tudjuk megoldani életünk összegubancolódott sok-sok kérdését, de Nálad irgalmat talál az árva. Ezzel a reménnyel kiáltunk most Hozzád, ne szégyenüljünk meg.

Köszönjük mindazt az áldást, amit a nyári hónapokban adtál. Kérünk, áldd meg gyermekeinket, unokáinkat, akik új tanévet kezdenek el holnap. Áldd meg nevelőiket, hadd lehessenek akaratuk nélkül is eszközök a Te áldott kezedben, vagy hadd lehessenek öntudatosan munkatársaid az emberformálás nehéz szolgálatában. És áldj meg mindannyiunkat, hogy ne rontsuk, ne torzítsuk egymást, hanem tudjuk gazdagítani, alakítani, szépíteni, és alakuljunk mi is, míglen kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.

Ámen.