Payday Loans

Keresés

A legújabb

SIMON MÁGUS - SIMÓNIA PDF Nyomtatás E-mail
Társas és társadalmi szokásrendek és intézmények

simon magus

Magyar Katolikus Lexikon > S > Simon mágus

Simon mágus: varázsló Szamariában. - Fülöp diákonust hallgatva megtért. A csodatettek láttán pénzen akarta megszerezni az ap-októl az erőt, hogy ő is közvetíthesse a Szentlelket, de Péter ap. határozottan elutasította (8,9-24). Az apokrif Péter apostol cselekedetei mondja el ~ és Szt Péter ap. vitáját Rómában. - Az egyházatyák szerint személye az →eretnekség, bűne (→simónia) a →hitetlenség ősmintája. **

Magyar Katolikus Lexikon > S > simónia

simónia: lelki javak (szentségek, egyházi hivatal megszerzése és gyakorlása) adásvétele, bűn a →vallásosság erénye ellen. - Nevét →Simon mágusról kapta, aki elsőként akarta megvásárolni az apostolok lelki hatalmát (ApCsel 8,9-24). A lelki javakat lehetetlen kisajátítani és úgy viselkedni velük, mintha birtokosai v. urai lennénk, tekintettel arra, hogy forrásuk Isten. Nem kaphatók meg másként, csak ingyen Őtőle (Mt 10,8). - A hatályos egyházjog a szentségek eladásuk v. vételük szándékával kötött megállapodáson alapuló kiszolgáltatását v. felvételét nevezi ~nak és bünteti. - Ha a ~s megállapodást a szentség felvevőjének tudtán kívül 3. személy köti, noha erkölcsileg meg nem engedetten jár el, a bűncselekményt nem valósítja meg. Megvalósítja viszont a szentség kiszolgáltatója, aki vele egyezkedik. - A ~ra az 1380.k. kötelező büntetést (egyh. tilalmat v. felfüggesztést) rendel. Úgy tűnik, hogy az →egyházi tilalom a világi elkövetőkre, a →felfüggesztés pedig a klerikusokra vonatkozik. A kánon szó szerinti értelme azonban azt sem zárja ki, hogy a klerikusra is csak egyh. tilalmat szabjanak ki. Az egyh. hivatalokkal kapcsolatban, tehát nem a szentségek összefüggésében, a ~hoz a CIC egyéb jogi következményeket fűz (vö. 149.k. 3.§, 188.k.).- A ~val nem tévesztendő össze a stipendium (→miseadomány) és a →stóla. Sz.Sz.A.

*

Simon mágus

Simon mágust kevesen ismerik. Az Ap. Csel. VIII. r. 9—24 versei azt írják róla, hogy pénzért akarta megvenni az isteni kegyelmet, a csodatevő erőt, amiért is aztán Szent Péter apostol törölte az ecclésia, vagyis a választottak sorából.

Simon mágus ezt megelőzőleg pogány volt. Gittonban született, Heléna nevű kedvesével az egész római birodalmat bebarangolta. Mindenfele csodákat tett s hirdette a gnosztikus tanokat, melyeket aztán az ő követői, a simoniánusok, — másként heléniánusok — fejtettek ki bővebben.

Simon mágus volt a pogány-keresztény keveretű gnózis megteremtője is, a Clementinae című őskeresztény irat szerint. Az a sok tévtanítás, mellyel a kereszténység első századaiban az eretnekek — szakadárok — a kereszténységet beszennyezni akarták, Simon mágus tévtanaiból vette eredetét.

Simon mágusról tudjuk, hogy gnosztikus volt. Ez a hamispróféta — mint gonosztikus — az antinomizmus híve volt, mely tan tagadja az erkölcsi törvények kötelező erejét, akár csak ma az egyes modern eretnekek mondván: Még nincs oda fejlődve; — neki az nem bűn; — majd a — másik reinkarnációban…

Ezeket a gnosztikusokat, maguk a pogányok is minden erények ellenségének és az epikureusoknál rosszabbaknak tartották. Ezek a gnosztikusok a nőközösségnek voltak a hívei és — elvükhöz hűen — orgiákat ültek…

Vogel: Szentek élete c. könyve szerint: … „midőn Szent Péter apostol Rómában találkozott Simon mágussal, a következő fényes győzelmet aratta felette. Simon mágus ugyanis Néró császárt és a római népet bűvös — bűbájos (okkult!) mesterségei és hamis tanítása által megvakította és sokakat visszatartott az igaz hit felvételétől. Szt. Péter felfedezvén e csalárdságot, saját tanának megerősítésére feltámasztott egy halottat, kit Simon mágus is fel akart támasztani, de nem tudott. Simon mágus azután kitűzött egy napot annak bebizonyítására, hogy mindeddig igazságot tanított, amiért is mindenki láttára égbe menendő vala. Eljött a nap és Simon mágus az ördög segítségével, csakugyan a magasba emelkedett. Erre Szt. Péter imádkozni kezdett s az imádság után megparancsolta az ördögnek, hogy távozzék s íme: a hamis varázsló azonnal földre esett s annyira összezúzta csontjait, hogy fájdalommal s szégyennel terhelve vitték el az emberek

http://andrelowoa.wordpress.com/2008/10/09/simon-magus/

*

Horváth András
Mágusok vagy keresztények

http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=113

 

LAST_UPDATED2