Payday Loans

Keresés

A legújabb

KÖZMONDÁS PDF Nyomtatás E-mail
Társas és társadalmi szokásrendek és intézmények

flamand kzmondsok

Közmondások
(proverbia)

közszájon forgó népies szólások, melyek valamely tapasztalati igazságot, alkalmazott természeti vagy társaséleti megfigyelést, gyakorlati életszabályt fejeznek ki rendesen fordulatos, gyakran élces v. képletesen körüliró s többnyire ritmikus alakban, s mint a nép eszejárását, szemléletét, emelkedő és elvonó képességét jellemző adalékok, nevezetes részét alkotják a folklore-nak (l. o.). A K. a nép szóbeli hagyománykincsének azon elemei sorába tartoznak, amelyek a legkevésbbé szoríthatók etnikus határok közé, minthogy rövid és velős, jórészt általános emberi helyzetek és körülményekben gyökerező voltuknál fogva nagyon alkalmasak arra, hogy egyik néptől a másikhoz kölcsönbe vándoroljanak s némi módosítással, v. sokszor ilyen nélkül is, annak közmondásai között polgárjogot nyerjenek. Ennyiben a K. közeli rokonai a jeles vagy ékes mondások (sententiae, gnomae, apophthegmata), idézetek, szálló igék (vagy röpke szók) szintén szájról szájra, néptől néphez vándorló és századok óta egyik nemzedékről a másikra öröklődő értelmi hagyománykincsének, amely azonban legalább abban mégis különbözik a K.-től, hogy mig emezeket a köztudat mindig egy-egy (v. akár több) egész nép tulajdonának ismeri, addig a jeles mondások, szálló igék s különösen az idézetek majdnem mindig ismert szerzőkre való hivatkozással forognak közszájon; habár sokszor nem azoktól erednek, akiknek tulajdonítják őket, mig viszont a K. sorában is akad sok olyan, amelyet némi utána járás ismert szerző alkotásának derít ki, amiért is amazok kategoriáir a K.-étől nagyon bajos élesen különválasztani. A K. közt ugyanis számos olyan van, amely ma már csak azért nem megy idézet számba, mert hosszu vándorlása közben elfeledték, hogy kitől ered; viszont számos «idézet» biztos szerző nevével jár szájról szájra, pedig akinek tulajdonítják, benne csak egy, a saját korában és népénél közismeretes «közmondást» juttatott forgalomba. A K. tehát a folklore keretében csak igen csinján használandók fel egy bizonyos nép lelkének jellemző alkotási képen, mert ami bennünk az illető népet tulajdonképen jellemzi, az csak a más népekéivel való s lehető legtágabb körben mozgó összehasonlítás alapján tünik ki.

A K. forrásait illetőleg különösen a kinyomozhatólag irodalmi eredetüek, tehát a K.-ká vált tulajdonképeni idézetek (quotationes, citationes) jöhetnek első sorban tekintetbe, s itt a zsidó és keresztény vallás széles népkörre kiterjedő nagy hatása folytán természetes az ó- és újtestamentumi könyvek állanak legelől. Utánok a nyugat-európai népeknél nem jelentéktelen mértékü járulékkal a görög-római klasszikusok következnek, akiknek a K.-ká lett jeles mondásai közül azonban sok csak oda tért vissza, ahonnan eredt, t. i. a néphez. Ugyanez mondható különben a bibliai eredetü K. egy részéről is. A K. irodalma aránylag igen gazdagnak mondható, kivált, ha a fent kiemelt szigoru kritikai mértéket nem alkalmazzuk. Gyüjtésük, és fejtegetésükkel már az ókorban is foglalkoztak; a görögöknél p. paroemiographusok (l. o.) nevén egész csoport iró művelte ez irodalmi ágat. Az ő nyomaikon haladtak a renaissance-kor azon filologusai (p. Rotterdami Erasmus) és követőik, akiknek csakhamar nálunk is akadtak utánzóik. K. különben csak csupán e gyüjteményekben, hanem egyéb munkákban, igy különösen régi szótárakban, népszerübb iratokban, különösen prédikációk és hitvitázó munkákban, stb. is fölös számmal találhatók. A legtöbbet azonban és a legmegbizhatóbb folklorisztikus anyagot mégis a nép ajkáról gyüjthetni, s újabban e részt nálunk is igen dicséretes munkásságot fejtettek ki főleg a nyelvőr népnyelvi anyagának szorgalmas gyüjtői. L. még Jogi közmondás.