Payday Loans

Keresés

A legújabb

Önéletrajz - önarckép - korkép 5.
ÉN - EGY EMBER ÉLETEI ÉS HALÁLAI - ÖNARC- ÉS KÓRKÉPEK
Írta: Jenő   

player_photo_321_nagy_jeno

Tájékoztatás, kérés és követelés

2009. nyarán

Petőfi Sándor

A MÁRCIUSI IFJAK



Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!

Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!

A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Milljom szív földobogott.

Egy szóvá s egy érzelemmé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem "lelkesűlés",
A szó "szabadság" vala.

Oh ez ritkaszép látvány volt,
S majd ha vénül a világ,
Elmondják az unokáknak
Ezt a kort a nagyapák.

És mi becsben, hírben álltunk,
Míg tartott a küzdelem,
De becsünknek, de hirünknek
Vége lett nagy hirtelen.

Kik nem voltak a csatán, a
Diadalhoz jöttenek,
S elszedék a koszorúkat,
Mert a szóhoz értenek.

E sereg, mely, míg a harc folyt,
El volt bujva vagy aludt,
Igy zugott a diadalnál:
Mi viseltünk háborut!

Legyen tehát a tiétek,
A dicsőség és a bér,
Isten neki... nem küzdénk mi
Sem dicsőség-, sem dijért.

És ha újra tenni kell majd,
Akkor újra ott leszünk,
És magunknak bajt s tinektek
Koszorúkat szerezünk.

Viseljétek a lopott hírt,
A lopott babérokat,
Nem fogjuk mi fejetekről
Leszaggatni azokat.

Abban lelünk mi jutalmat,
Megnyugoszunk mi azon:
Bárkié is a dicsőség,
A hazáé a haszon!

Pest, 1848. június

*


NAGY JENŐ


Tájékoztatás, kérés-követelés és tesztelés:
ismerőshöz, ismeretlenhez – és illetékeshez…


Az 1979-es Charta tiltakozás egyik aláírója vagyok,
1980-ban ezért is veszítettem el első és utolsó szakmai állásomat:
ELTE Filozófia Tanszék – MTA Filozófiai Intézet.

Itt ismerkedtem meg
az akkor éppen jórészt marginalizált humán értelmiségiekkel,
mnt egy „kutatási főirány” szabad kezet és vérszemet kapó szerződtetője

A nyolcvanas években
a szamizdat magát exponáló munkatársa,
az AB-ABC Kiadó és a Demokrata című lap mindenese voltam.
Természetesen feleségemmel és két fiammal együtt. Hogy másként?

Andrásfalvy Bertalan minisztersége idején kaptam
100.000 forint „fájdalomdíjat” és egy hivatalos megkövető levelet.

Mást nem sikerült elérni. Az elkobzott holmikat se adták vissza.
Még azt se, hogy azt a tíz évet legalább a nyugdíjba számítsák be…

A Parlamentbe bejutó „mozgalmi társaink”
semmit sem tettek értünk - annál többet ellenünk…

Az 1990-es években
állás, munka, pályázat ügyben egy sikerem volt:
feltehetően Hankiss Elemér kurátorkodásának köszönhetően
egy évig kaptam ösztöndíjat a szamizdatos emlékeim megírására.

Ő még tévéelnökként is úgy tett,
mint aki próbál megszólalási lehetőséget adni…
Azután sem kaptam ilyet sehol, a rádióban sem.

Az írásokra azóta sem volt igény –
engem sem keresett meg egy médium sem.
Sem jelenkor kutató, sem újságíró nem érdeklődött.

A 2000-ben,
nagyobbik fiam halála előtt és után készült
Modor Ádám - Gulyás János portréfilm is dobozban maradt.

Ki érdekelt ma a közelmúlt története feltárásában?
A résztvevők is egyre kevesebben: Solt Ottilia, Krassó Gyuri,
Zsille Zoltán, Mikes Tamás, Petri György, Hamburger Mihály és társaik.

Csak a jók, illetve a jobbak mennek el?
Spiclik és árulók, megalkuvók és karrieristák,
kollaboránsok és történelemhamisítók,
szerecsenmosdatók, pártkatonák stb. maradnak.

Igaz: közben kiderült,
Mikes Tamás sem volt tiszta,
bár magányosan s nyomorban halt meg.
Pedig érte talán még a tűzbe is tettem volna a kezem…

(Nemrég Gulyás Gyula keresett meg
egy épp emiatt róla készülő portréfilm kapcsán -
a sokkhatás alatt róla nem sok érdemlegeset mondhattam.)

A dolog pikantériája,
hogy Mikes itthon maradt lánya
- fia Izraelbe vándorolt ki -
barátom volt,
majd újra lett, majd talán megintcsak volt
(látens-manifeszt antiszemitának nevezett és még nem vonta vissza…)

Miután megtudtam, hogy
- ha önhibájából is, de -
két kisgyerekkel albérletben él,
vettem egy nagy levegőt,
és segítséget kértem a részére egykori családi barátunktól,
aki most a Versenyhivatal elnöke és Gödöllő polgármesterének jóismerőse…

(Kedves, udvarias, diplomatikus, de végülis lerázó választ kaptam.
Vele már régóta megszakadt a kapcsolatunk -
elhagyott, nagybeteg felesége
egy kicsit tovább ápolta velünk a kapcsolatot…)

Egy besúgóm
adta fel önként magát nekem,
akinek meg is bocsátottam, azóta is jó kapcsolatban állunk!
Ez nem Lugossy Gyula volt
(Ő súlyosan bele is betegedett - feleségének nem tudott vallani)

A legalapvetőbb tényeket helyzetemről,
azért is . legalább itt - közzé akarom tenni,
hogy senki ne mondhassa:
nem tudott, nem tudhatott róla!

Ahogy legutóbb meglepett kérdésével
az egykori Beszélő-SzDSz körös:
Mi van velem, nem tud rólam semmit?
Beírná az emlékező cikkébe a Magyar Narancsba…
Amikor megírtam, hogy mi van -
erre már Kőszeg Ferenc nem reagált.
Most már legalább én tudom, hogy vele mi van.
(A Beszélő még sohasem közölt interjút velem 1981 óta!!!)

A lapnak én is felajánlottam történetemet,
de Turcsány Sándor még most is tanulmányozza
ezt a kétoldalas szinopszist…
Tesztelni akartam, hogy meddig terjed a lap liberalizmusa…
Gondolom ő az,
akivel Krassó Gyuri Magyar Október Pártja alakulásánál
majdnem összebarátkoztunk.
Lehet, hogy az ott végzett szolgálatai jutalma lett a főszerkesztői állás?

Ezért a szabad sajtóért küzdöttünk?
(Laczik Erika, egykori lakótárs és barát
a Magyar Nemzetbe került a Katalizátor Irodából. Ott lapul.)

Sajnos
a kimenetele előtt nagyon óvatos és mindenkire gyanakvó,
bár akkor is sokszor megtévesztett Krassó,
már nem válogatta meg a harcostársait.
(Lásd Modor Ádám idevágó dokumentumkönyvét!)

Bánlaky Józsi a MOP után a MIÉP-ben tűnt fel,
Bogád Zoliból meg Demszky egyik samesze lett,
akivel olykor nekem üzengetett…

Idén végképp kritikusra fordult megélhetési helyzetünket látva,
egy közeli ismerősöm
egy akkor még állami funkcióba levő SzDSz-es politikushoz,
Magyar Bálinthoz fordult.

Ő pár éve már keresett
egy március 15-e előtt, hogy kitüntessen.
Ahogy ő fogalmazott akkor: „csak a szégyen jár vele”.

Ajánlat idén is megismételte, ugyanazt a választ kapta,
de most legalább segítségével eljutottam a Filozófiai Intézet küszöbéig.

Nagyon nem kellett volna – így csak még rosszabb volt: kívül tágasabb…
Vajda Mihály elegánsan és közömbösen hitegetett egy évig…
S a szégyen az enyém.

Sok mindenre gondoltam a nyolcvanas években,
hogy mi lesz itt, ha nagyobb változások lesznek,
de azt nem, hogy ha nem vállalok politikai vagy lakáji szerepet,
akkor elemi napi gondokkal kell küszködnöm. I
gaz, az a gondolat vígasztal, hogy
így viszont sorsközösségben élhetek sokmillió honfitársammal.

És talán kicsit bűnhődés is azért,
amennyiben mi, az ellenzék „plebejus alvége” is
nem egyszer bőven termő bamba diófák voltunk…?

Mozgalmi társaim hatalomra kerülésétől túl sokat nem várhattam.
Sem személy szerint,
bár eleinte még nevem miatt keresgettek, hogy
velem jelképezzék ellenzéki gyökereket,
vagy hogy kompromittálva hiteltelenítsem magam?
Sem az ország sorsát illetően,
ha a 90 körül a Ring utolsó számában megjelent írásnak
ez volt a beszédes címe:
Magyar? Demokratikus? Ellenzék? – Belzebubbal kiűzni a Sátánt.
(Ez az írás megjelent
a Fidesz szervezte „Csendes? Forradalom Volt?” konferencia kötetében is.)

Fiatalon
a politikai-társadalmi rendszer radikális változtatásától,
ma öregedve
már inkább az emberek bölcsebbé válásától várom, hogy
én, a barátaim és az embertársaim boldogabban éljenek.
Illetve: úgy gondolom, hogy itt óriási tartalékok vannak,
és csak életbátorság kell, hogy magunkon kezdjük a változást…

Azokra a dolgokra akarok figyelmeztetni,
ami közvetlenül a hatalmunkban van és életminőség javítók –
nem feledve a közéleti munkálkodást az intézményeken…

A boldogtalan ember
beteg, önpusztító, depressziós, családellenes, deviáns,
szektás, áldozat, agresszív, bűnöző, cinikus, szenvedélybeteg stb. lesz.
Nagy a tét és a szükség, és a kortárs filozófia jórészt életidegen s belterjes!

Gondolkodásom és munkálkodásom irányáról némi ízelítőt nyújt
a nyári totális szétrombolás (!) óta már részben újjáépített honlapom.

Minden segítség jól jönne, még a legkisebb is –
sok kicsi sokra megy.
Borotvaélen táncol ez az egyszemélyes vállalkozásom,
melyben a honlapon bemutatott főtémákat
kis füzetekben
szeretném kitalálni, átgondolni, megfogalmazni, leírni,
megszerkeszteni,kinyomtatni, lemásolni, bekötni, hirdetni, terjeszteni.

Hogy élő bizonyság vagyok az elcsalt rendszerváltásra,
az SzDSz és mások „liberalizmusára”
(ha nem is értünk egyet veled,
de mindent megteszünk, hogy ezt el ne mondhassad…),
a kerekasztalos hatalmi elit lényegi érdekazonosságaira
és az írástudók szégyenteli árulására.
Ez is valami. Ez se semmi. Kinek milyen szerep adatik.

De én amúgy nem mártírkodni, hanem használni akarok.
Ehhez viszont egy minimális létbiztonságra lenne szükségem.

Jelenleg feleségem minimálbére az egyetlen havi fix,
De nyár végétől ő is legfeljebb munkanélküli segélyt fog kapni.
A munkaügyi központ se munkát, se más támogatást nem ad.
A Fidesz vezetésű önkormányzat nem találja jogosnak
rendszeres szociális segélyre benyújtott kérelmem.
A méltányossági nyugdíjkérelmem idén elutasítva!
(Már bánom, hogy nem titkosrendőrnek álltam,
akkor nekem is járna a korkedvezmény…)

Mindent segítséget, kalácsot és tanácsot
nagyon várok és hálás köszönettel fogadok:

I. nyilvános állásfoglalás
II. szakmai állás- vagy munkalehetőség
III. becsületes alkalmi-rendszeres fizikai segédmunka
IV. munka- vagy álláslehetőség feleségemnek
V. pályázati, ösztöndíj stb. lehetőségek
VI. egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatás
VII. használt számítógép és nyomtató, szkenner stb.
VIII. használt nyomdai eszközök
IX. olcsó fénymásolói, nyomdai kapacitás
X. kiadványok reklámozása és terjesztése
XI. megszólalási és publikálási lehetőség
XII. biztatás, bátorítás - kritika, ismertetés stb.

Drótposta: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Honlap: www.boldogsag.net
Lakáscím: 1037 Bp. Solymárvölgyi út 43.
Telefon: 378-37-16 - 06-20-222-01-58


*

Arany János

KOLDUS-ÉNEK



Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki...
Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki,
Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen,
Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen
Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik;
Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig.
Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal,
Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal:
Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott!
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen,
Koldusbotom miatt más piruljon, én nem!
Ha tisztét mindenki tette volna, mint én,
Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném:
Sántán is, bénán is, töltenék víg napot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér!
Hozzáfoghatót a történet nem ösmér.
Mi haszna! az erőt ásta benső féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek;
Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért...!
Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért:
Majd, ha eltikkadtam,... a déli nap éget,
Kocsmaházba térek egy ital bor végett;
Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Megitél a világ, hogy részeges vagyok,
Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok:
Magam sorsa is bánt... de az mind csak semmi,
Megszokná az ember végre föl se venni:
Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!...
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul,
Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul;
"Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen",
És a cigány húzza, áldja meg az Isten;
Könnye pergi át a barna ábrázatot...
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Nyomorú egy élet... magamért nem bánnám,
Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám;
Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok:
Majd olvas belőle egykor unokátok
Dicsőségetekről egy-két igaz lapot.
- Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van:
Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen,
Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében.

(1850)

*

LEVÉLVÁLTÁSOK

Kedves Jenő!

Leveledet Márti hozta el: mit szólok hozzá? Különösebben nem lepett meg, inkább csak megerősített az utoljára (évekkel ezelőtt) írottakban. Mondjuk úgy finoman: nem értelek. Mit vársz és kitől? E társadalom „elitje” a fönnmaradásért – értsd. saját fönnmaradásáért – küzd, sem nosztalgiából, sem idealizmusból, sem egészséges szolidaritásból (ma neked, holnap nekem) segíteni nem hajlandó. Kaparj kurta, neked is lesz! Ha valami csoda folytán bekerülsz a Filozófiai Intézetbe, és még inkább, ha valamilyen mutatós státuszra teszel szert, vagyis a nyilvánosság előtt szerepelsz, tüstént rájöhetsz, hány barátod van! Seregestül járulnak majd elébed, udvarolnak, segítségüket ajánlgatják, és tudatják veled, hogy Te vagy a legokosabb, legszebb, legkedvesebb. Mivel nem léptél ilyen pozícióba, miért lepődsz meg, ha kutyába sem vesznek? Végtére is Te csak az életedet és családod jólétét adtad oda, mire vársz akkor? Tudhatnád, hogy a magadfajta ábrándozónak nincs helye egy cél- és teljesítmény-orientált, kreatív és tudásalapú társadalomban.

Nem akartam írni már Neked, az elmúlt években ugyanis nem változott rólad a véleményem, de fölbosszantottál leveleddel. Máshoz szól ugyan, hiszen egyik címzési kategóriába sem tartozom – se ismerősöd, se ismeretlened nem vagyok, illetékes pedig végképp nem -, mégsem fér a fejembe, mit akarsz elérni vele. A szégyentelen nem szégyelli el magát, a nyíltan ellenséges „jóbarát” sem válik igaz barátoddá, a közönyös pedig nem változtat eddigi magatartásán. Mások viszont – a BM kijelölt elemzőin túl – aligha olvassák segélykérésedet. Talán még nem szoktál hozzá, hogy itt egyetlen szó sem ver visszhangot és személyes beállítottságunk, elképzeléseink, vízióink, naiv hitünk vagy hitetlenségünk nem változtathat a helyzeten. Ez van. Írd meg az emlékirataidat, hogy jövőre legyen mit cenzúrázni.

Nem is olyan kevés, amit kaptál. Gondolj bele: érkezett címedre egy köszönőlevél és százezer forint bánatpénz. Ráadásul még – ha jól értem - egy filmet is leforgattak veled, mit kívánsz még? Annyit majdnem elértél, mint egy televíziós takarítónő, és elégedetlen vagy? Miért nem váltál rendes emberré, magyarán besúgóvá, akkor most foglalkoznának veled, szerepelnél (lásd. Mikes Tamás esetét, akiért tűzbe tetted volna a kezed), ráadásul a megélhetésed is biztosított lenne! Aki rosszul dönt, ne csodálkozzon, ha felkopik az álla.

Nézem, kihez fordultál: Vajda Misu, Hankiss, Kőszeg, Turcsány, Bánlaky, Bogád, Magyar Bálint – gratulálok, emberismeretből jeles! Miért nem kerested meg Radnóti Sándort is, aki szerint e világ a létező világok legjobbika? Miért nem kopogtattál mindjárt Boross Péternél, vagy a magyar parlament bármelyik tagjánál? Abba a korba léptél, amikor illenék némi átlátással bírnod a dolgok felett, és még mindig a felsoroltakban bízol? Ők majd akkor lépnek színre, ha meghaltál. Sajnálkoznak rajtad, hivatkoznak rád és a legjobb barátjuknak neveznek, csak bújj már a föld alá, ne legyél az útjukba! (Érdemes átlapozni a Petri-emlékkötetet, tanulságos.)

Segíteni mivel sem tudok. Legföljebb a 12. pontban egy kis, fentebb vázolt kritikával, amin józan ésszel majd háborogsz: ahelyett, hogy táplálnám, minek veszem el a kedved? Pedig éppen ellenkezőleg, a csoda eshetőségére hívnám föl szíves figyelmedet! Néhány napja 13 éves autónk lefulladt az esőben. Ott álltunk a Szentendrei út közepén, várva, hogy melyik pillanatban csapódik belénk egy mögöttünk repesztő. És akkor föltűnt három fiatalember, aki odafutott hozzánk és bőrig ázva segített eltolni minket a parkolóba. Én meg annyira kifulladtam közben, hogy váratlan segítségüket illő módon megköszönni sem tudtam. Ilyesmi néha előfordul, ha nem is túl gyakran.

Három fiatalember helyett egy vénember üdvözöl

Budapesten, 2009. július 10-én Sneé Péter

*

Kedves Péter!

köszönöm, hogy válaszoltál
igaz, Mártinak írtam, s az ő válasza is/jobban érdekelt volna
örülök, hogy mát nem tartasz klinikai elmebetegnek
legfeljebb naivnak, vagy álnaivnak vagy nemtudomminek
de ez már alap lehet egy párbeszédhez
aminek lehet, hogy eljön, vagy már itt is van az ideje?
vagytok néhányan, akiket nagyon tisztelek és valamennyire szeretek, s akikkel fájó módon megromlott, vagy befagyott stb. a kapcsolatom
Bokros Péter, Orosz István, Modor Ádám, Hermann Péter stb.
Bokros Petivel volt egy hidegháborússá alakuló Tisza parti szilveszterünk, de nem adtam fel
Ádámnál nemrég vettem fel a kapcsolatot - kapóra jött Mikes lányának kérése...
leveledből kitűnik, hogy mestere vagy a kegyetlen (?) iróniának és mintha - a naiv idealizmustól való félelmedben - kissé cinikussá is váltál volna...
kellenek nekem is a kijózanító pofonok, megszégyenülések stb., csak jó mellette érezni az együttérző segíteniakarást is
mintha Te is már az én nekrológomat írnád inkább, ahogy Tituszról annak idején írtál valami ilyesfélét- de sok együttérzést akkor sem tapasztaltam, csak kioktatást...
kicsit hamar, nem is Neked írt levelem kézhezvétele pillanatában eldöntötted, hogy semmivel sem tudsz segíteni - de alkalom volt ez arra, hogy "villoghass" ember- és helyzetismeretből...
lehet, hogy Neked nagyobb segítségre van szükséged?
elnézést kérek, ha olykor bántó lehet, ahogy fogalmaztam,
s ismétlem: örülök a kapcsolatfelvételnek - már ezért is megérte…

p.s.:

De amíg azt hiszed, hogy
dobog valahol egy szív, mely érted dobog,
bocsáss meg az embereknek.
Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy
a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég.
nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.

Márai Sándor: A szívről

*

Kedves Jenő!

Levelemet Neked szántam, személy szerint, és nem a bizonyára széles olvasóközönségnek, de ha Te ennyire exhibicionista lettél, semmi kifogásom a nyilvánosságra hozatala ellen. Némileg ugyan félreolvastad – akar a nyavalya kioktatni, villogni sem szokásom, az általad kívánatosnak ítélt segítési formák közül pedig mindössze a számomra egyedül lehetségest választottam, a kritikát stb. -, de amint kieresztünk valamit a markunkból, önálló életre kel és a félreértések korrigálása többé már nem áll módunkban.

Záró megjegyzésedet föl nem foghatom. Címemet és telefonszámomat már huszonhárom éve ismerted. Miért örülsz akkor úgy a „kapcsolatfelvételnek”, eddig talán nem nyílt rá alkalmad?

Péter