Payday Loans

Keresés

Az ördög alakja a magyar népi hitvilágban - Herr Jozef PDF Nyomtatás E-mail
Ördög és pokol elképzelések - Egy/ezer ördög és pokol képei
Az ördög alakja a magyar népi hitvilágban

Az ördög alakja a magyar népi hitvilágban közismert volt, de a hozzá fűződő képzetek heterogének. Az ördög gyakorlatilag a néphagyomány minden műfajában előfordul a mondában, legendában, drámában, közmondásban vagy a népszokásokban is. A konkrét ördögfogalom a kereszténységgel kezdődött, de ismertek voltak a keresztény egyház, antik és ókori keleti démonhittel és óészaki mondavilággal is genetikus kapcsolatban álló és az idők folyamán sokat változott ördögének bizonyos vonásai, és ezzel összefüggésben az ördög különböző korú ábrázolásaiból ismert külső ismertetőjegyek, melyek (pata, vasvilla, kénköves bűz stb.) a XII századra alakultak ki.

I. Az ördög alak kialakulása és forrásai

Az ördög alakja lassan alakult ki igazi virágkora a késő középkor volt. Fontos kérdés, hogy a középkori keresztény teológia ördögalakja azonos – e az újkori néphagyományéval, valószínű a válasz az, hogy igen. Érdekes megjegyezni, hogy ezen a téren nem volt ellentét a protestáns és a katolikus szerzők között. Luther is egy az egyben átvette a katolikusok démontanát. („Víziember, kobold, boszorkányfajzat és dobáló szellem egyaránt ördög”) Keresztény területeken születtek a bibliai tárgyú népi színjátékok; a mondák amelyek ördögűzésről szólnak, pl. emberből vagy templomból. Ilyen mondák pl.: „Egy lány megesküszik a fiúnak, hogy tizenkét ördög vigye el ha hűtlen lesz a fiúhoz. Csakugyan férjhez egy másikhoz és az esküvő napján meg is jelenik a tizenkét ördög és elviszi.”.
Az ördög motívum forrása még a példázatok az ún. „exemplum mondák” is, mint pl.: ha valaki elaszik a templomban annak nevét felírja az ördög. Vagy tánc elleni példázatok, aminek egyik változata szerint azt a lányt akivel nem táncol senki azt elviszi az ördög és a pokolba táncol vele. Ennél archaikusabb „az ördög, mint számfölötti táncoló”, azokra az álarcos körtáncokra utal amelyek régebbiek a páros táncoknál. De ide sorolhatók még a középkori keresztény prédikációk is. Pl.: „Hamisan ne esküdj, mert elvisz az ördög”
Nagy hatása volt a parasztságra annak a ténynek, hogy a papság hitt az ördögben és harcolt ellene, valamint annak az egyházi eredetű általánosításnak, hogy minden rossz az ördög műve. 16–17. sz.-i egyházi források szerint minden, ami komolytalan, világi, „az ördög sugallata” (így pl. a farsangi, fonóbeli maskarák); ill. mindenfajta mágikus eljárás, amelyet a néphit egyébként különböző természetfeletti erejű személyeknek tulajdonított, az egyház szerint az ördög műve volt, ill. e lények az ördög szövetségesei voltak. (A néphit ilyen ördögközpontúvá tételére legjobb példa Bornemisza Péter 1578-ban megjelent Ördögi Kisírtetek c. műve.)
Hasonló általánosító folyamat a paraszti hitvilágban is végbement, a személytelen, meg nem határozott ártó lényhez kapcsolódó rontás fogalmának ördögként való konkretizálása során. Ezen kívül bizonyos, régen közismert rosszindulatú lények a hitvilágból való kihalásuk folyamán az ördögre cserélődtek fel. E folyamatok eredményeképpen sok helyütt a keresztúton, temetőben nem általában rontástól és nem boszorkánytól, hanem az ördögtől féltek. A kereszteletlen gyereket a meghatározatlan rosszak vagy a boszorkány helyett az ördög is kicserélhette; a tehenet az ördög is megronthatta, a sok helyen már elhomályosult Luca asszony vagy kedd asszonya helyett az ördög büntette a Lucakor vagy kedden fonókat. A forgószélben nem a garabonciás, hanem az ördög jelent meg stb. Bizonyos szerepkörökben állandósult is az ördög elnevezés: pl. a lidérc néhol lucifer vagy ördög néven ismert, ördög mint kincsőrző szellem, ördög mint segítő szellem, és az ördög mint törpe. Mindezeknek az alakoknak azonban az elnevezésen túl semmiféle kapcsolatuk nincs a keresztény egyház ördögével. A fentiek ellenére a rontó lények boszorkányként való, mai napig tartó általánosodása mellett az ördög aránylag kis teret hódított. Feltehetően elsődlegesen kapcsolódtak az ördög alakjához a boszorkányhit ördögre utaló motívumai (szövetségkötés, közösülés az ördöggel, ördög pecsétje stb.), e vonások azonban valószínűleg csak a boszorkányperekkel kerültek Ny-Európából a történeti magyar anyagba, de nem honosodtak meg a paraszti hitvilágban.
Az ördöggel kapcsolatos, rontásra vonatkozó elképzelések és rontáselhárító eljárások általában megegyeznek – a fent leírt okok miatt – a minden fajta ártó lény elleni védekezés motívumaival. Az egyházi ördögűző gyakorlat nagy hatással volt a népi hitvilágra, de az onnan kölcsönzött gesztus-, szöveg- és eszközanyagot nemcsak az ördög, hanem mindenfajta rontás ellen használták. Mindezek a tényezők együttesen eredményezték, hogy bár az ördög fogalma minden bizonnyal régóta intenzíven él a magyar paraszti hitvilágban, nincs sajátos és egységes magyar ördöghiedelemkör.

II. Az ördögkép kialakulása

A néphagyomány azt mutatja, hogy az ördög alakjában – a korábbi elképzelések maradványaként – a különböző funkciókkal felruházott rosszindulatú lények mintegy összevonva öltenek testet. Ehhez a keresztény demonológia is hozzájárult. A Malleus maleficarumban már kirajzolódik egy új ördögalak, amely a boszorkányperekkel Európa-szerte ismertté válik, s a népi hiedelemvilágba nálunk is eléggé beépült. A középkori egyházi felfogás szerint a bűn nem emberi tulajdonság, hanem az ördög mesterkedésének eredménye. Az embernek állandóan óvakodnia kell az ördög kísértésétől.

III. A pórul járt ördög motívuma

A pórul járt ördög motívuma visszavezethető egyrészt arra a keresztény hagyományra, melyben mindig az ördög az, aki alulmarad (Jób története), illetve egy sokkal régebbi hagyományra, mint pl. a német ördögképben fellelhető óriásmondák hagyatéka. Ennek oka egyrészt az, hogy a keresztény szerzők a régmúlt istenvilágát előszeretettel diabolizálták és démonizálták, másrészt ezen mondák fő motívumai népi hiedelmekben fennmaradtak. Az óriás az aki felajánlkozik, hogy felépítse az istenek várát, Asgardot, cserébe Freya istennő kezét kéri a Nappal és a Holddal együtt. Az óriásnak csak a lova Swadilfari segít. Már majdnem kész a vár, amikor Loki kancává változik és elcsábítja az óriás lovát, hogy ne tudja befejezni a várat. Ennnek analógiájára születettek azok a történetek, amelyben az ördög segít felépíteni egy templomot, vagy egy hidat, cserébe az első belépő ill. áthaladó teremtmény lelkét kéri és ezt úgy játszák ki az építtetők, hogy egy kecskét engednek be vagy át először. Tovább példa még az eredetmondák egyike amely a vihar keletkezéséről szól. Az ördög ugyanis fél a dörgéstől, mert még régen el akarta lopni a napot és a holdat de nem sikerült neki.
Az ördöngös ember ugyancsak különleges képességekkel rendelkezik, népi elképzelés szerint „az ördöggel cimborál”. Népmeséinkben az ördög már jóval szelídebb s kevésbé félelmetes lény. A mesehős, akárcsak a sárkányt, le tudja győzni az ördögöt. Lényeges különbség az, hogy itt nem testi erejével, hanem nagyobb szellemi képességével győz. Néhány mesetípus ördögalakjával közelebbről is ismerkedjünk meg.

IV. Az ördög a mesében

Az Ördögszerető típus a mese és a hiedelemmonda között helyezkedik el; az elbeszélőtől függően akár mondaként (igaz történetként), akár meseként is előadható. A szerető után sóvárgó leány felsóhajt: „nem bánnám, ha az ördög lenne is”, mire a legközelebbi fonóban mellé ül egy legény. Kilesi, hogy lólába van, és a temetőben lakik, holttestet eszik. Mivel nem vallja be néki a leány, hogy mit látott, kioltja az életét. A leány sírján virág nő és új életre sarjad. Az Ördögszerető mesetípusban az ördög egy jóképü legény, aki darutollas kalapban, apró fürtű, fekete gubában bukkan fel. Azonban lólábú! Ez az ördögtípus a középkori ördögképzet hatására félig állat, félig ember vonásait viseli magán. Az ördög, amint a leány életére tör, s halálát okozza, lényegében a Halál funkcióját látja el. Az ördög és a Halál fogalmának egybeolvadása más monda- és mesetípusokban is szembetűnő.
Különös ördögalak mutatkozik meg a Varázsló és tanítványa típusban, melyre még visszatérünk. Egy apa varázslóinasnak adja a fiát, aki alaposan kitanulja a mesterséget. Majd a fiú szabadulni akar az ördögtől, s ez különböző átváltozások után végül is sikerül. Ebben a mesetípusban az ördög emberi alak, aki a megszerzett tanítványokról nem akar lemondani. Az ördög legyőzése itt is rációval történik.

Jó néhány népmese azzal kezdődik, hogy egy ember a segítőjének (az ördögnek) ígéri otthonából azt, amiről nem tud: az újszülött gyermekét. A fiú felnő, s többszöri próbatétel után szabad emberré válik. Ezekben a mesékben az ördög megnyerő emberi alakban tűnik fel, s a fiú ugyancsak a nagyobb ész birtokában tud megszabadulni az ördög hatalmától.

A legendamesék ördöge szintén az ember ádáz ellensége. Az ember és az ördög itt többé-kevésbé egyenlő erejű ellenfelekként állanak szemben. Az ördög fizikailag, az ember szellemileg erősebb, az utóbbi adottság révén az ember az ördög fölé kerekedhet: az ember az ördög számára csapdát épít, varázskört húz maga köré. Az ördögnek ígért gyermek pap lesz Az ember megválaszol az ördög kilenc kérdésére stb. A mesehallgatók körében kedveltek a legendamesék azon változatai is, amelyekben az ördög – hálából vagy rárótt kötelességből – szolgálja a szegény embert. Ebben a mesecsoportban az ördög már szinte igazságosztó, hálás démon szerepében jelentkezik! Szolgaként a gazdag ember által szabott lehetetlen feladatokat is könnyűszerrel elvégzi, s ezáltal a gazdag embert tönkreteszi.

Kedveltek még az ördögről és a székely menyecskéről szóló tréfás mesék, melyekben az előzőekhez képest a szerepek felcserélődnek: ezekben már az ördög igyekszik megszabadulni az ember hatalmától.
Az Ostoba ördög meséjében az ördög valóban egy „ostoba” és szánalmas figura, akinek eszén az egyszerű szegény ember vagy cigány is játszva túltesz. Az egyik mesecsoportban a szegény ember és az ördög együtt dolgozik, de mindig az ördög húzza a rövidebbet. Az ember és az ördög közötti versengésnek számtalan változata van (a kő szétmorzsolása, kőhajítás, futóverseny, kiabálási verseny stb.), melyekben mulatságos módon mindig az ördög marad alul. Derűsen végződnek azok a történetek is, amelyekben az ördög az ember elpusztítására törekszik. Ide tartozik még egy mesecsoport, melyben a szegény ember eladja ugyan a lelkét az ördögnek, de az ördög, éppen ostobasága miatt, mégsem tudja elvinni az embert. Például az egyik mesében az ember úgy szerződik az ördöggel, hogy akkor viheti el, amikor a megjelölt fáról az utolsó levél is lehullik. Ez sosem következhet be, mivel az ember jó néhány falevelet az ágakhoz erősít. Legtöbbször olyan feladatot kell az ördögnek adni, amit nem tud teljesíteni. (pl.: göndör hajat egyenesre verni, szelet befogni, szénás villával kölest felszedni, fekete gyapjút fehérre mosni, vagy ordítás nélkül negyed óráig szenteltvízben ülni. Az ördöggel való fogadás a másik példa. Sok ilyen történet található a Grimm gyűjteményben is.
Pl.: „ A paraszt és az ördög”.
Eredetmagyarázó mesék is vannak. Pl. „Az Úr és az ördög állatvilága” című Grimm mese, amelyben az ördög mindig tökéletlenebb lényt alkot, mint az Isten pl. denevért. Sok dualisztikus teremtésmonda is találunk példát:
Isten teremti a lovat, kutyát, méhet, szelídgesztenyét, búzát, esőt, ezüstöt, az ördög pedig a szamarat, farkast, darazsat, vadgesztenyét, gazt, jégverést, ólmot.
Másik típusa ennek az eredetmondának, amikor az ördög kártékony teremtményei ellen teremt az Isten, pl. egér ellen macskát.

V. Lepaktálás az ördöggel

Az ördöggel való paktálásnak az európai hagyományban nagy múltja van. A német nyelvterületen két klasszikus ördöggel szövetkező van: a boszorkány és a szabadkőműves.

A Faust-mondákban az ördöggel kötött szerződésnek már koránt sincs ilyen mulatságos kimenetele. A Faust-mondák a mesevilágra is erős hatással voltak.

Az ördögmondák a Rajna-vidéki városkában (Helmstadt) élő Faust doktor (1540 körüli) halála után, első ízben az 1587-ben megjelent Faust-népkönyvben csoportosulnak Faust alakja köré. Néhány évtized leforgása alatt az egyre szaporodó népkönyvek minden ördöngösséggel, mágiával, szemfényvesztéssel, az ördöggel való szerződéssel kapcsolatos mondát Fausthoz fűztek. A Faust-mondák, mint népköltészeti alkotások, az alsó régiókból behatoltak az irodalom fellegvárába is. Faust – Ch. Marlowe drámájától (1604), M. Klinger regényétől (1791) kezdve – hosszú utat tett meg, míg Goethe drámájában (1832) a felvilágosodás eszméit kifejező alakot ölthetett.
Johann Wolfgang Goethe Faustjának, a Faust-népkönyveknek, s az ezek nyomán készült magyar nyelvű Faust-ponyváknak sok olvasója volt hazánkban is. Tagadhatatlan, hogy a német Faust-mondák hatással voltak a honi mondákra is. Ugyanis a Faust nevével fémjelzett, írott és íratlan irodalom nem kizárólag a német nép sajátja. A magyar nyelvterületen, jóval Marlowe és Goethe Faustjai előtt, a középkori misztériumjátékok s nem utolsósorban az egyházi tanítások révén mindenütt elterjedtek, s tulajdonképpen ezt illusztrálja már Bornemisza Péter Ördögi kísértetek (1578) c. könyve is. A magyar nép az ördögmondákat a saját hagyománya, felfogása szerint átgyúrta, átformálta és szájról szájra adta tovább. De míg a német nyelvterületen a boszorkányságról, ördöngösségről, szemfényvesztésről szóló történetek többnyire egy személyhez, azaz Fausthoz kötődtek, addig hazánkban Hatvani professzor mellett még számos más magyar Faustot ismerünk.

VI. Magyar Faustok

Hatvani István (1718–1786), korának kiemelkedő magyar tudósa mint a debreceni református kollégium professzora vált híressé. Bölcselettörténeten és kísérleti fizikán kívül más tudományokat is oktatott. Csillagászati megfigyeléseit (pl. Halley-üstökös, 1759), különféle műszereit ma is számon tartják. Hatvani személyét mégis a róla keringő mondák tették híressé, annak ellenére, hogy asztronómiával, mágiával sohasem foglalkozott. Az irodalomban Jókai Mór és Arany János örökítették meg az ördöngös professzor, a „magyar Faust” hírnevét. Az egyik monda szerint Hatvani vizet fakasztott a táncteremben. A hölgyek, akik szerint a tiszta lelkiismeretű nő sosem pirulhat el, szoknyájukat felemelték, s a varázslat elmúltával pirulva engedték vissza. Goethe Faustjában Mefisztó támaszt árvizet; az ellenfél katonái úszómozdulatokkal menekülnek a látszattenger árjában.

Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) a magyar felvilágosodás egyik legnagyobb lírikusa. Mint debreceni diák igen népszerű volt társai körében. Költészetét az egyszerű nép is magáénak vallotta, nem csoda tehát, hogy a nyughatatlan vérű, vándorló fiatalemberről sok monda kering. Fedics Mihály egyik meséjében például Csokonai Bátorligetről a bátori vásárba tartott. Találkozott egy emberrel, aki társául szegődött. Útközben Csokonai rávette az embert, hogy egy szalmakazalnál szalmacsutakokat csináljanak. Midőn áthajították a fejük fölött, mindegyik szalmacsutak kövér disznóvá vált! Elhajtották őket a vásárba, és egy kereskedőnek jó pénzért eladták. Csokonai kikötötte, hogy a disznókat vízre ne hajtsák, mert akkor nem felel értük. A kereskedő az intést feledve, a látszatdisznókat hazafelé hajtva hagyta, hogy azok belemenjenek a vízbe. A disznók egyszeribe eltűntek, de ottmaradtak a vízen úszó szalmacsutakok!

Idetartoznak a mesei „pingált szobák” is, amelyekben a ragyogóan kifestett szoba csak látszat, s a varázslat elmúltával a gyönyörű pingálásnak is nyoma vész. A mesék arról szólnak, hogy a részeges festő felvállalja a király szobáinak pingálását, de az utolsó napig sem csinál semmit az italozáson kívül, egyedül a segédje igyekezik. Mégis, az átadáskor a király mindennel elégedett. Az öreg kifizetése és távozása után derül ki, hogy a pingálás csak látszat volt.

A Faust-mondákkal mutatnak rokonságot az ördöngös molnár- és kocsislegényekről szóló történetek is. Egyik alakjuk Köcsön Péter, aki a XIX. század elején élt a Szamosháton, s az emlékezések szerint nagy tudományú kocsis volt. Köcsönről azt tartják, hogy az ördöggel cimborált. Az istállóban az ördögök dolgoztak helyette. Éjszaka patkóval világított. Földön, levegőben, folyókon keresztül hajtotta haza a lovait, még akkor is, amikor egyik vagy másik útközben megdöglött. Köcsön Péter bűvös szavára a gémeskút önmaga húzta a vizet. A lovas szekereket ott állította meg, ahol akarta, s csak nagy rimánkodásra engedte tovább. Bűvös körét senki sem tudta átlépni, akárcsak Faust lidérclábas ajtaját.

Éppen e különleges varázslatok: csak a varázslatban, de a valóságban nem létező árvizek, lakodalmi terített asztalok, az asztallábból folyó bor, a hirtelen nőtt növényzet, a látszatállatok, az áthághatatlan bűvös kör, a tetszés szerint tágítható terem vagy varázshintó stb. jellemzőek a Faust-mondákra. E különleges hiedelemelemek a magyar mese- és mondavilágba is eléggé beépültek.

A magyar Faust-mondák és mesék, ahogy ezt több kutató is kimutatta az európai rokonság ellenére sajátos vonásokat őriznek. Például a magyar Faustok lépten-nyomon az ördög fölé emelkednek, egyikük-másikuk varázslatával a sámánhitre emlékeztet.

VII. Az ördög lakhelye

Az ördögök lakhelye – mesékben, hiedelmekben egyaránt – a pokol, az alsó világ, ahová – akárcsak a mennyországba – élő ember nem teheti a lábát. De ha ez így van, milyen is a pokol, ki tudja ezt megmondani? Nyilván csak az az élő ember, aki a poklot megjárta, s onnan visszatérve élményeiről beszámolhatott. A pokolban járt emberekről ( Orpheus, Odüsszeusz, Aeneas, Dante, Tar Lőrinc) nemcsak az ókori és középkori irodalom szól, hanem a népköltészet is. Általános az a hiedelem, hogy a holt lelkek egyik részét az angyalok viszik a mennyországba, másik részét pedig az ördögök viszik a pokolba. A Megölő Istéfán népmesében az ördögnek ígért fiú a pokolba megy, hogy a „szerződés”-t visszaszerezze. Egy rabló kéri, tudja meg, milyen büntetés vár reá. A pokolból visszatérve a fiú elmondja, hogy ott mit látott, s hogy milyen kínzások várnak a gyilkosra.
A pokol kályhafűtője mesetípus magyar változataiban is a túlvilági pokolról értesülünk. A pokolba látogató ember ismerősökkel találkozik. A pokolból hozott szemét itt arannyá, az arany szemétté változik. Az ezzel rokon hiedelemmondákban, egy ördöngös varázslat folytán, a pokolba meghívott cigányzenészek a volt földesúrral is találkoznak, aki a feleségének megüzeni, miként tegye jóvá az ő földi életében elkövetett bűneit.

Források:
Magyar Néprajz \V. Magyar Népköltészet \A mese és hiedelemvilág kapcsolata \mitikus lények \ördög
Magyar Néprajzi Lexikon
RÖHRICH L.: Az ördög alakja a népköltészetben. In: Ethnogarphia 66 (1977), 213 – 227.
ÜlO VALK.: Az észt népi vallás és a keresztény demonológia kapcsolatai. In: PÓCS ÉVA: Demonológia és boszorkányság Európában. Bp. L’Harmattan, 2001, 21 -39.


LAST_UPDATED2