|
Bajza József (Szűcsi, 1804. január 31. – Pest, 1858. március 3.) költő, színigazgató, kritikus, aMagyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.
Bajza művelt kisnemesi családban született, 1804-ben. Tanulmányait Gyöngyösön kezdte aferencrendiek gimnáziumában, majd Pesten a piaristáknál 1818–22 között bölcsészetet, 1822–23-ban jogot hallgatott, ám már az egyetemen jobban izgatta az esztétika, filozófia, irodalom, mint a törvénykönyvek. 1824-ben végzett Pozsonyban. 1828-ban tett ügyvédi esküt.
Az egyetemi évek alatt kötött életre szóló barátságot Toldy Ferenccel, aki felfedezte benne a tehetséges költőt, s beajánlotta Kisfaludy Károlyhoz, aki a magyar romantikát később megteremtő tehetséges fiatalokat gyűjtötte maga köré. 1831-ben elindította a Kritikai Lapok című folyóiratot, majd 1837-ben Vörösmarty Mihállyal és Toldy Ferenccel közösen az Athenaeumot, ahol már rendszeresen jelentkezik kritikáival. Bár költőnek indult, maradandót kritikáival és tanulmányaival alkotott.
Bajza a kritikus, színigazgató[szerkesztés]
Bajza József, Barabás Miklós litográfiája 1830-ból
1823-tól egy évet töltött Pozsonyban, 1829-től pedig a Pesti Német Színházban ismerkedett a teátrumok világával, gyűjtötte színházi élményeit. Első programját, a színpadi romantika tárgyában, a Dramaturgiai és logikai leckék, magyar színházbírálók számára című tanulmányában tette közzé, 1836-ban. 1837–1838-ban a Pesti Magyar Színház igazgatójaként – mely a városban az első, az országban a negyedik magyar játéknyelvű színházként nyílt meg – kidolgozta a színház működési szabályzatát.
Az újonnan megnyílt színház műsorarányainak kérdéséről 1837-ben vita robbant ki, aminek következtében 1838-ban lemondott igazgatói pozíciójáról. Bajza az Athenaeum folyóirat köré csoportosult liberálisokkal és a drámai színészekkel egyetemben attól tartott, hogy az Erkel Ferenc által erősen támogatott operadarabok túlsúlya a magyar dráma ügyére káros hatással lesz. Fontos megemlíteni, hogy Bajza és köre nem az operák ellen szállt harcba, hanem a magyar nyelv ügyét támogatták azáltal, hogy a magyar nyelvű drámákat szerették volna látni a színház repertoárjában, a zenés-táncos szórakoztató színdarabok helyett. Ennek a vitának lett a következménye az Athenaeum-per, mely során ellenfeleik (a Pesti Magyar Színház választmánya) megpróbálták negatív színben feltüntetni a folyóiratot, és annak szerkesztő triászát.
A kor másik nagy vitája, a német és a francia romantika képviselői közt zajlott; Bajza felismerve a francia romantika demokratikus szellemét,Victor Hugo népszerűsítésével küzdött a magyar romantika megteremtéséért. Bajza irodalmi- és színikritikáival, vitáival sokat tett a modern irodalmi élet viszonyainak tisztázásáért, illetve kritikáival a kemény, polemikus hangú bírálat megteremtőjévé vált. Mindemellett aktív színházi ember is, 1847–48-ban a Nemzeti Színház aligazgatója, korábban a teátrum drámabíráló bizottságának a tagja volt.
Bajza ugyanakkor politikus alkat is volt, Kossuth híve. Az 1840-es évek közepén visszavonult az irodalmi és színházi kérdések vitatásától, minden idejét a politikai publicisztikának szentelte. 1848-hoz közeledve Bajza egyre cselekvőbbé vált, főszerkesztője lett a Kossuth Hírlapjacímű forradalmi napilapnak. Hivatalt ugyan nem vállalt a szabadságharc idején, tollával azonban harcolt. A bukás után menekülnie, bujkálnia kellett, közvetlen életveszélyben volt Vörösmartyval együtt. 1851-ben Haynau bukását követően szabadon visszatérhetett ugyan Pestre, ám az évekig tartó üldöztetés megterhelte: elborult az elméje, s bár néha ugyan kitisztult, mégis 1858-ban bekövetkező haláláig jórészt már szellemi sötétségben élt.
| „ |
Néha találni az utczán egy férfit csendes, halk léptekkel ballagva, szemöldei mozdulatlan homloka elejére összevonva, szép, kifejezésteljes szemei merően maga elé szegezve; rendesen egy szép, halavány, szelid arczu ifju vezeti. Ez Bajza és gyermeke. Emeljetek kalapot előtte és haladjatok el mellette csendesen. Ő nem ismer senkit; nem ismeri önmagát sem. |
” |
| – Jókai Mór: Magyar költők sorsa[1] |
BAJZA JÓZSEF
(1804-1858)
Bajza József neve hallatára az irodalomban valamennyire járatos olvasó mindenekelőtt arra gondol, hogy ő volt a reformkor legjelentékenyebb kritikusa. Kölcsey és Szemere Pál kezdeményei után tulajdonképpen ő a magyar irodalmi kritika megteremtője, a haladó eszmék szószólója a sajtóban, indulatos és félelmetes vitatkozó, majd 1848-49 folyamán Kossuth sajtójának vezérpublicistája, aki a nemzeti törekvések tragikus összeomlása után maga is lelkében összeomlik, és elborult elmével hal meg. Ez a kép így igaz is, csak nem teljes. Kimarad belőle a költő, akinek hangja merőben különbözik Vörösmartyék zengő pátoszú, színgazdag romantikájától is, és a hamarosan megjelenő Petőfiék népközelségétől is; ezekkel szemben teljes kibontakozása annak az elegáns, finom árnyalatokra törekvő érzelmességnek, amely Kazinczyn és Kölcseyn keresztül érkezett el a reformkorba. A finom árnyalatoknak ezt a költészetét nevezték akkoriban "almanachlírá"-nak. Bajzát, a költőt, a magyar almanachlíra főalakját alaposan elfelejtettük, ha egy-két versét kegyeletből őrzik is az antológiák, holott több köze van a fél évszázaddal későbbi századforduló, majd a Nyugat hangvételeihez, mint akár nemzedéktársainak, akár közvetlen utódainak. Egy-egy Bajza-rímpár felcsendülésénél néha Babits vagy Tóth Árpád jut a meglepett olvasó eszébe. Ez a finom hangú, lírikus egyenes irányban folytatta a hasonlóképpen finom lírikus Kölcsey meg nem alkuvó, forradalmat előkészítő politizáló-kritizáló magatartását, haladóbb volt, mint barátai és közvetlen fegyvertársai, és talán a legfontosabb előkészítője volt annak a forradalomba torkolló irodalmiságnak, amely Petőfiben vált teljessé. Kétségtelen, hogy a reformkor évtizedeinek ő az egyik irodalmi főszereplője.
1804-ben született, művelt kisnemesi család sarja volt, és mint a nemesi értelmiség többsége, ő is jogásznak készül, és ő sem lesz sem ügyvéd, sem köztisztviselő. Már az egyetemen jobban izgatja az esztétika, filozófia, irodalom, mint a törvénykönyvek. Egyetemi évei alatt köt életre szóló barátságot azzal a Schedel Ferenc nevű orvostanhallgatóval, akit később Toldy Ferencnek hívnak, s mialatt Bajza megteremti a rendszeres magyar kritikát, ő - miközben pesti orvos - megteremti a rendszeres magyar irodalomtörténetet. Schedel, azaz Toldy Ferenc ismeri Bajza verseit, ő ismeri fel először benne a jelentékeny költőt, ő viszi el a költeményeket az akkori irodalmi vezérhez, Kisfaludy Károlyhoz. Kisfaludy lelkesen fedezi fel és gyűjti maga köré azt az irodalmi ifjúságot, amellyel szervezi a magyar romantikát. Felismeri Toldyban az irodalomelmélet jövendő mesterét, és Bajzában egyelőre a jó költőt. Ugyanebben az időben fedezi fel Czuczor Gergelyt és nemsokára Vörösmartyt. Ezekkel készíti elő az új irodalmat. Vörösmarty hamarosan harmadiknak csatlakozik Bajzához és Toldyhoz, Kisfaludy korai halála után a Vörösmarty-Bajza-Toldy triász a haladó irodalom elismert vezérkara. Együtt hozzák létre előbb a Bajza szerkesztette Kritikai Lapokat, majd 1837-től kezdve a kor igen magas színvonalú folyóiratát, az Athenaeumot. Bajza és Vörösmarty idővel rokonok is lesznek, feleségeik nővérek, ők tehát sógorok. De rendíthetetlen barátok és bajtársak is, habár Bajza hamarosan forradalmibb, és politikailag következetesebb, mint a közélettől elhúzódó Toldy vagy a nagyon is közéleti, de Széchenyi liberalizmusán csak alig-alig túllépő Vörösmarty. Bajza Kossuthig jut el.
Bajza kérlelhetetlenül harcias férfi. Igényes és következetes kritikájával, amely felméri az egész irodalmi és színházi életet, sok ellenséget szerez magának. Vitatkozókedve újabb és újabb irodalmi harcokba keveri. Ellenfelei egyre jobban érzik, hogy politikai elvekben is továbbtart, mint ők. Ki mer állni az úri tekintélyek ellen, sőt nyíltan tagadja a tekintélyeket. Csakis a meggyőző érvelést hirdeti mértékadónak az irodalmi és társadalmi igazságokban. Ez a bátorság azután olyan tekintélyt szerez nevének, hogy ő lesz az 1837-ben végre megszülető Nemzeti Színház első igazgatója. Kritikusi elveit igyekszik érvényesíteni a színház vezetésében. Ez olyan összeütközésekhez vezet, hogy lemond, és visszatér a kritikusi tollhoz. Ez időben folyik a nagy csatározás a romantika németes és franciás iránya között. Bajza felismeri, hogy a francia típusú romantika, s mindenekelőtt vezéralakja, Victor Hugo, a demokráciát fejezi ki, szemben a merőben más jellegű német romantikával. Ez időben tehát kritikai főcélja Victor Hugo népszerűsítése. A vita hevében néha olyan túlzásokig is elmegy, hogy a nagyon szeretett Hugót nagyságban a nagyon tisztelt Shakespeare mellé, sőt elé állítja. Persze akkor Hugo ilyen szenvedélyes népszerűsítése haladó politikai kiállás volt. És Bajzánál a kritikust nem lehet elválasztani a haladó politikus-publicistától. Ugyanakkor minden más kritikus fölé helyezte filozófiai képzettsége és esztétikai szakszerűsége.
Éveken keresztül Vörösmartyval felváltva írták az Athenaeum Játékszíni krónika című rovatát, amely napról napra figyelte a színházi élet eseményeit. Vörösmarty sem jelentéktelenebb kritikus Bajzánál, még szellemesebb is nála, szemléletességben pedig nincs párja a magyar kritikai irodalomban, de Vörösmarty elsősorban nagy költő, Bajza pedig elsősorban esztéta. De közben igen jó költő. Csakhogy a sok irodalmi és publicisztikai küzdelem, az elmélkedő munka, az irodalmi és színházi szervezés egyre kevesebb időt ad a költőnek. Így életművében aránylag kis helyet foglalnak el versei. Költői stílusán is erősebb nyomot hagy a nyelvújítás nyelvi finomkodása, nemhiába a Kazinczy-vonal folytatója. Ez az oka annak, hogy a Bajza-verseket, miközben sok mindenben modernebbnek érezzük, mint kortársaiét, ugyanakkor nyelvileg régiesebbeknek is érezhetjük az azóta elavult szavak miatt.
Ahogy az idő halad 1848 felé, Bajza egyre inkább közeledik a cselekvő politikához. Kossuthban ismeri fel a jövendő emberét, és Kossuth is benne látja eszméinek hatásos publicisztikai kifejezőjét. 1848-ban azután ő lesz a Kossuth Hírlapja című, forradalmi célzatú napilapnak a főszerkesztője. Őt jelölik a forradalmi vésztörvényszék elnöki székére is, de ezt nem fogadja el: ő tollával ítélkezik emberek és elvek fölött; valójában sohasem volt gyakorló jogász, sem hivatásos államférfi. De a reakció, az ellenforradalom mégis indokoltan látja benne a forradalom egyik legkövetkezetesebb előkészítőjét és kifejezőjét. Az összeomlás után tehát közvetlen életveszélyben van. Sógorával, Vörösmartyval együtt bujkál. Vörösmarty hiába volt mérsékeltebb, visszahúzódóbb a forradalomban, mint Bajza: Haynauék szemében a magyar romantika főalakja is főbűnös. Haynau bukásáig rejtőzködniök kell. Ez a szüntelen életveszély, a szorongás, a bukás kétségbeesése, a reménytelenség felőrlik Bajza idegzetét. Vörösmarty lelke is meginog, az ő számára a káosz és a búskomorság következik. Bajza számára a teljes lelki széthullás. Addig bírja, amíg a közvetlen életveszély feszültsége tart. Amikor Haynau rémuralma véget ér és Bajza visszajöhet Pestre, már idegroncs, de még öntudatánál van. Munkát azonban nem kapott: gyanús ember volt. Pedig még folytatni szerette volna az életművet. Valamikor belekezdett egy átfogó nagy világtörténelembe, ezt szerette volna befejezni. De nem volt kinek. Agyongyötört idegzete nem bírta tovább. Előbb csak ki-kihagyott a tudata, azután hosszú ideig teljesen elborult. És ha az állapota az évek folyamán valamelyest javult is, valójában élőhalott maradt, míg 1858-ban, ötvennégy éves korában meg nem halt.
Neve fennmaradt. De főleg a kritikust szoktuk emlegetni, meg a szerkesztőt, meg a forradalmi publicistát. Egész egyénisége ennél is több. Hozzátartozik filozófiai, esztétikai képzettsége, népművelő hevülete, szervezőtehetsége és irodalomszervező hajlama, meg nem alkuvó gerincessége, igazi irodalmi vezéregyénisége. És még így sem teljes a kép, ha megfeledkezünk a költőről, az almanachlíra klasszikusáról, aki a hazai szentimentalizmusból indul, onnét érkezik el a diadalmas romantikáig, hogy továbblépjen Petőfiékhez. A Petőfi előtti fél évszázadnak ő az egyik irodalmi főszereplője.
BAJZA JÓZSEF
VÁLOGATOTT CIKKEK
ÉS TANULMÁNYOK
TARTALOM
AZ EPIGRAMMA TEÓRIÁJA
FIGYELMEZTETÉS PESTI KÖNYVÁROS WIGAND OTTÓ
TUDOMÁNYI S MESTERSÉGI KÖZÖNSÉGES TÁRÁRA
VÁLASZ DÖBRENTEI GÁBORNAK
A CONVERSATIONS-LEXICON ÜGYÉBEN
ÉSZREVÉTELEK A CONVERSATIONS-LEXICONI
PÖRHÖZ GRÓF DESSEWFFY JÓZSEF ELLEN
VEZÉRSZÓ
A ROMÁN-KÖLTÉSRŐL
LEVÉL A KRITIKAI LAPOK III. FÜZETE IRÁNT
EMLÉKEZTETŐ HORVÁT ISTVÁN SZÁMÁRA
AKADÉMIAI JELENTÉS
A MAGYAR SZÍNÉSZETI BÍRÁLÓKHOZ,
különösen X. et Comp. úrhoz
SZÜKSÉGES MAGYARÁZATOK
A RAJZOLATOK SZÍNBÍRÁLÓ KOMPÁNIÁJÁNAK
GONDOLATKÖZLÉS S ANNAK ESZKÖZEI
MAGYAR JÁTÉKSZÍNI KRÓNIKA
ATHENAEUM MIATTI ZAJGÁSOK
JEGYZETEK CSATÓ ÖNÖNVÉDELMEIRE
AZ ATHEIZMUS ÉS ERETNEKSÉG VÁDJÁRA!
SZÓZAT A PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ ÜGYÉBEN
MAGYAR JÁTÉKSZÍNI KRÓNIKA
MAGYAR JÁTÉKSZÍNI KRÓNIKA
VALAMI A MAGYAR DRÁMA FELŐL
MEGYERI KÁROLY SZÍNÉSZ
LAPSZEMLE
NYELVÜNK MÍVELTETÉSÉRŐL
MAGYAR JÁTÉKSZÍNI KRÓNIKA
A LAPSZEMLE ÜGYÉBEN
NEMZETI SZÍNHÁZUNK ÜGYÉBEN
NEMZETISÉG ÉS NYELV
ELLENŐR
SZERKESZTŐI JEGYZET A CENZÚRÁRÓL
EGY KIS SZELÍD POLÉMIA
VÁLASZ ZERFFI GUSZTÁVNAK
HARMADIK, S REMÉNYLEM EZÚTTAL
VÉGSŐ MOSDATÁSA EGY SZEGÉNY FEJNEK
FUTÁR
Nem lelé honját e hazában
Szomorú idők voltak azok, a melyeket az ötvenes évek gyüjtőnév alatt ismer a mai nemzedék.
Ma már el sem tudjuk képzelni, micsoda furfanggal rejtegették a bujdosókat nemes uraimék. A kocsisról, a ki a bakon ült, nem lehetett tudni: nem volt-e még tegnap honvéd ezredes, és a felszolgáló inasban akárhányszor ráismertek a szép asszonyok volt nyalka Károlyi-huszár tánczosaikra. Báró Kemény Farkas példáúl hetekig lovászként szolgált Vay Gyulánál Anarcson.
Egy izben, egyik házkutatás alkalmával feltűnt az illető nyomozóknak, hogy ennek a lovásznak igen finom keze van. Csak futó megjegyzés volt, de elég arra, hogy gazdája azonnal átszöktesse egy jó barátjához, a hol kertésznek állt be. De nemcsak azok bujdostak akkor, a kik a dicsőség napjaiban fegyverrel védték a szabadság szent ügyét, hanem mindazok, a kik részesei voltak a debreczeni törvényhozásnak.
Igy menekült el 1849 őszén Aradról Vörösmarty Mihály és sógora Bajza József, ki „Kossuth Hirlapjá”-nak szerkesztése miatt szintén, sőt még tán inkább kompromittálva volt.
Szürke molnár kitliben, egy fakó paraszt-szekéren, a melybe három lovat fogtak, indúlt a bújdosásnak irodalmunk két tündöklő csillaga. Ettől kezdve vette föl a „Szózat” halhatatlan írója a Vadász Miklós nevet, Bajza Józsefből pedig Horváth Károly (s itt-ott Borsodi József és Balla József) lett.
Első sorban Békés megyének vették útjokat, aztán nagy kerülővel Szatmárnak, a hol a hazafias gróf Károlyi-család inspektorát, Pákh Dénest keresték föl első sorban. Abban a házban lakott Pákh Dénes, a hol még egy évvel ezelőtt, az azóta nyugalmazott inspektor, Térey lakott, Szendrey Julia kebelbarátnőjének, Terey Marinak az édes atyja.
Nagy-Károlyban azonban nem maradhattak sokáig a bujdosók. Károlyi grófot magát is üldözték. Pesti palotájában Haynau székelt. Ezer szem vigyázott Pákh Dénesre. Akkortájban a vendégjárás még az újságot is pótolta.
Kevés lap volt, azt is lassan vitte a Pesttől Szatmármegyébe napokig döczögő delizsáncz. Meg nem is volt azokban a lapokban jóformán semmi, úgy megnyirbálta a czenzura. A vendégek mondták el, a mi hireket tudtak. Többek közt egyszerre csak azt hallja Vörösmarty, hogy Máté-Szalka ám a bujdosók igazi ígéret földje.
Vay Mihály gróf, a ki maga is honvédeskedett, a kinek az egyik testvére Andrássy Gyulávalmenekült ki Törökországba, valóban tyúkkal, kalácscsal tartotta ott a menekülőket; tíz-húsz menekült is bujkált a máté-szalkai tanyáján.
+
Vörösmarty és Bajza bujdosása
1849-ben a megtorlás gyors és brutális volt. A magasabb rangú rebellis tisztekre hadbíróság várt vagy lefokozás. Sokakat idegen hadseregbe soroztak, vagy büntetőszázadokban talpig vasban végzett kényszermunkára ítéltek. Súlyos börtönbüntetések vártak az érintettekre a birodalom hírhedt börtöneiben, a Brünn melletti Spielbergben, Kufsteinben, Theresienstadtban, Josephstadtban, Olmützben.
A szokásos büntetés 10 és 20 év volt talpig vasban. A legsúlyosabb azonban a halálbüntetés volt. Az ítéletek szokatlan felháborodást keltettek szerte Európában. Még maga Metternich is szerencsétlennek ítélte Batthyány kivégzését. Palmerston brit külügyminiszter azt írta a bécsi angol követnek: " Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt ember nevét bitorolták." A cár is személyes sértésnek vette az aradi ítéleteket.
Ma egyetlen történész sem volna hajlandó Haynau magatartására mentséget találni, és valóban nincs is mentség erre a brutalitásra. Gondoljunk csak a Rákóczi- szabadságharcra, mily bölcs dolog a nagylelkűség! Akkor egyetlen lázadó sem bűnhődött, sőt maga Rákóczi is visszatérhetett volna hazájába, de elutasította a kegyelmet.
Az emigránsokkal szemben sem voltak engedékenyek. 1851-ben még pörbe fogják a menekülteket. Ünnepélyesen felszólítják őket, hogy térjenek haza, és nézzenek szembe sorsukkal, majd a katonai bíróságok a legismertebb emigránsokat távollétükben elítélték. Pesten a katonai hóhér szertartásosan felszögezte egy-egy bitófára Kossuth, Szemere, gróf Batthyány Kázmér, gróf Andrássy Gyula, Guyon Richárd, Madarász László, Perczel Mór és több más forradalmár nevét. (Aznap, amikor a pesti katonai börtönben az első bitófára fölszegezték Kossuth nevét, ő éppen Marseille népének őrjöngő tiszteletadását fogadta egy amerikai fregatt fedélzetén.)
Az összes elítéltek kétharmada volt katona, a többiek civilek voltak, ügyvédek, hivatalnokok, szerzetesek, lelkipásztorok, értelmiségiek. Nem csodálkozhatunk azon, ha Vörösmarty és a a kortárs költők, írók, irodalmárok a kelleténél jobban megijedtek a megtorlásoktól.
Vörösmarty "bűne", hogy elnöke lett a nemzetőrség egyik sorozó bizottságának, a közcsendi bizottságba is beválsztották sőt, bács megyei kerületi képviselői mandátumat is szerzett és jelölték pesti polgármesternek is. Ezen kívül sok politikai cikkel támogata Kossuth politikáját, aPesti Hírlapban és a Pesti Divatlapban. Együtt menekül a kormánnyal Debrecenbe, Szegedre majd Aradra.
A bukás után eszébe jut az emigrálás is, de a Szózat sorai visszatartják. Inkább osztozik a honi bujdosók ezreinek sorsában. Bajzával ketten vágnak neki az országnak. Bajza József "bűne",hogy szerkesztette Kossuth lapját, a Pesti Hirlapot és egy erősen köztársasági érzelmű és lapot, a Futárt.
|
