Payday Loans

Keresés

Gyóni Géza: Utolsó versek
Az emberi életminőség/boldogság
2017. január 24. kedd, 07:21
Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

D'ANNUNZIO

D'Annunzio, ügyes D'Annunzio,
Még mindig rólad szól a táviró?

D'Annunzio, ravasz D'Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
És úgy pöngetted a vásári lyrát,
Hogy sapkád mindig megtöltsék a lirák;
S forumra vitted, mint szájas cseléd,
Szegény, hervadó hetérák kegyét;
És tányéroztál, amikor kitártad
A csőcseléknek a hálószobádat;

Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

D'Annunzio, cseles D'Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
És ugy döngetted a szamárbőr dobját,
Hogy messziről oroszlánnak gondolják;
És ugy forgattad a pojáca-togát,
Hogy csak jó szemeknek látszott ki a lóláb;
D'Annunzio, cseles D'Annunzio,
Mit hallat rólad még a táviró?

Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

D'Annunzio, falánk D'Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó;
Rómában állt vagy Párisban az oltár,
Te mindegyiknek egyformán hódoltál.
Londonban angol, Lembergben zsidó,
Csak feljebb szálljon a szent ázsió.
Nem baj, ha sarki lány is lett a múzsa,
Csak D'Annunzio a percentet húzza.

D'Annunzio, ravasz D'Annunzio,
Mit is kell rólad még hallani, ó!

Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

D'Annunzio, mohó D'Annunzio,
Kit istenitett egy lump náció,
Egy elkéjelgett élet alkonyán most
Fegyvert ragadsz és elhagyod a Várost,
Mely megcsufolta régen regés multját
S melynek fiai tetőled tanúlták:
Hogy csak dőzsölni s kéjbe fulni jó,
D'Annunzio, mohó D'Annunzio.

Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

D'Annunzio, kopasz D'Annunzio,
Ki mindig tudtad, mi hasznos, mi jó.
Kopasz fejeddel és kopár sziveddel
Tyrtaeus maszkját ó, miért veszed fel?
Vedlett szárnyadból rég kihullt a toll,
S a hegycsucsokra most kapaszkodol?
Nem lehet ebből semmi, semmi jó,
D'Annunzio, kopasz D'Annunzio.

Kapcsolódó kép

D'Annunzio, öreg D'Annunzio,
Öreg igazság s megjegyezni jó:
E piszkos sárgömb élősködőjét
Nem teszi sassá semmi repülőgép;
S nem lobban lángra holt üszke a tűznek,
Mit elhasználtak talján Veszta-szűzek;
S hiába nyihog és nyerit szegény,
Kiélt gebéből nem lesz harci mén.

Kopasz fejjel is megjegyezni jó,
D'Annunzio, öreg D'Annunzio.

(Krasnojarsk, 1916.)

Képtalálat a következőre: „d'annunzio gabriele”

EGY GYÖNGÉD LELKŰ GRÓFNŐHÖZ

Irtózik már a vértől, drága grófnő?
És unja a panaszt?
A sirokon már harmadévi fű nő
S még mindig ás a sirásó paraszt.
Irtózik már a vértől?
És unja a panaszt?

Gyémánt-függős kis gyöngykagyló-füleknek
A jajszó csúf zene.
Csak lágy szonáta altatná a lelket!
És hárfák halk pengése kellene.
Gyémánt-függős füleknek
A jajszó csúf zene.

Függönyt, függönyt a rémült ablakokra!
Az utca csupa sár.
Tetőig véres tetemmel rakodva
Nyargal ott künn a halottas batár.
Függönyt az ablakokra:
Az utca csupa sár.

Nemes illatszert is kell szórni szerte:
Oly vérszagú a lég.
Álmodva dőlni a lágy kerevetre
Tömjénszag nélkül lehetne-e még?
Illatszert is kell szórni:
Oly vérszagú a lég...

Szent irtózása meghat, drága grófnő,
S tán könnyre is fakaszt,
Ha én vagyok a párisi szabónő -
S nem csak egyszerű falusi paraszt;
Szent irtózása meghat
S tán könnyre is fakaszt.

De, Istenemre, mindenki irtózhat,
Grófnő, csak nem kegyed:
Mikor pusztitón egymásra taposnak
Egymásra hajszolt, vérző emberek.
Ó, mindenki irtózhat,
Grófnő, csak nem kegyed!

Mert hol volnának mind a drága prémek
Fűszeres illatok, -
Ha vére árán is nem szerezné meg
Méltóságtoknak az a sok halott?
Hol volnának a prémek,
Fűszeres illatok!

S a gyémánt függők, brilliáns nyakékek,
Habos selyem-csudák
Öt világrészben hová rejtőznének,
Ha nem küldnének értük katonát?
Hol volnának az ékek,
S habos selyem-csodák?

Hol volna mind-mind a szentséges pompa,
Prém és lágy kerevet,
Ha nem kelnének értük bús birokra,
És vér nem folyna olykor viz helyett?
Hol volna mind a pompa,
Prém és lágy kerevet?

Dolgozni kéne akkor, drága grófnő,
És sülni a napon!
Mert nem szállitna párisi szabónő,
S nem szállna sült galamb az ablakon.
Dolgozni kéne, grófnő,
És sülni a napon.

Dolgozni, drága grófnő, ugye inkább
Rémitő gondolat?
Ó, gyöngéd lélek, miért irtózik hát,
Mikor sebet lát s könnyes arcokat?
Dolgozni: ugye inkább
Rémitő gondolat?

Hervasztni halvány, selyem-pólyás testét,
Ez ékszeres babát,
Melynek játékot hoznak csak az esték
S gyönyört gyöngyöznek csak az éjszakák.
Hervasztni halvány testét
Ez ékszeres babát!

Ó, akkor bizony - mint egy parasztlánynak,
Ki dolgos és kemény -
Rubintok helyett pipacsok nyilnának
A szőke grófnő lágyfürtös fején.
Mint egy parasztlánynak,
Ki dolgos és kemény.

S valahol, akkor, mint Meseországban,
Megérné majd a föld:
Égi harmattól s nemcsak véres ágyban
Szökne kalászba a tavaszi zöld.
Akkor Meseországban
Megérné majd a föld!

(1917. jún. 1.)

 

Képtalálat a következőre: „gyóni géza versek”

LE AZ ÁLARCCAL!

Le az álarccal, kufárok fajzatja,
Le az álarccal, világ-uzsorások.
A Végzet ajkán elhangzott a Rajta.
Nem türi többé tenger bitorlástok.

Gőgös, lelketlen úrságtok cafatját
(Gőgös, lelketlen, aranyéhes népség)
Kairó utcáin az ebek szaggatják.
Shakespeare szégyenli angol születését.

Becsukott szemek nagyvégre kinyiltak:
Ti voltatok a világ példaképe?
Szabadság? vallás? munka? béke-csillag?
Mennyi hazugság sülyedt tenger-mélyre!

Mennyi hazugság! A szabadság őre!
Ki irja fel az irek szenvedését?
Sirjában forog Hellász éneklője,
Kit messze üzött a szabadság-éhség.

Mennyi hazugság! Angol és szabadság.
Ó, hogy nem ég ki e szóra a szátok.
Szabad mezőknek sok rabolt aranyját
Rabszolga ezrek vérével mostátok.

Mennyi hazugság, mennyi farizeus!
Ti voltatok az Irás terjesztője?
Judás csak egyszer adta el Jézust -
S ti kereskedést üztetek belőle.

Ti és a Jézus!... Az ős vadon jajgat
Hittéritéstek üvöltő gazságán:
Láthatlan Istent adtok a vadaknak,
Hogy ellopjátok a szinarany bálványt.

Mennyi hazugság: angol és a munka!
London leánya hentereg a kéjbe -
S fehér ingéért embert öl naponta
Fekete bányák fekélyosztó mélye.

Mennyi hazugság: méltóság és béke!
Aranyimádó irtó kapzsiságtok
Bérelt barmoknak végveszedelmére
Vérrel mosatta végig a világot.

Vérrel mosatta, drága embervérrel,
Ó Krisztusoknak kiontatott vére,
Amelyből egy csepp aranyheggyel ér fel
S átokkal száll a bérgyilkos fejére.

Átokkal száll rád, kufárok fajzatja:
Örök szégyenben kell érte pirulnod...
A Végzet ajkán elhangzott a Rajta,
S nyakadra lépnek az uj Niebelungok.

(1916.)

Képtalálat a következőre: „gyóni géza versek”

MIHÁLYT HAZAVISZEM

Hazaviszlek, hogyne vinnélek,
Hiszen melléd akartam bújni,
De te legdrágább nem engedted.
Hazaviszlek apánk ölébe,
Szent térdén fogsz majd lovagolni, -
Mint régen édes kicsi gyerek -
S én bús öreg majd a sarokban
Irom enyésző könyvemet.

Mert Ti vagytok a fiatalság,
Áldás, jövendő, éltető,
Belőletek buzog fel eztán
Minden életvágy és erő,
Kik pilla rezzenése nélkül
A sikokon megálltatok
S nem lesz, nem lesz belőletek már
Soha, sohase bús halott!

(1917. VI. 14.)



Képtalálat a következőre: „gyóni géza versek”

A MÁRCIUSI AKARAT

Még itt is él ő, még itt is arat
A hó alatt, a jég alatt;
Sziklákat váj és töri a falat, -
Testvér, testvérem, - itt is él
A márciusi áldott akarat.

Napfényre vágyni jégburok alól
A füvek lelke, mondd, kitől tanul?
S hogy kelyhét a napnak kitárja,
Ki kényszeriti rá a gyöngyvirágra?
Ki pattant rügyet a fa gallyán?
S a sebzett törzs, a bús aggastyán,
Kinek parancsát hajtja végre,
Mikor friss vesszőt küld ki a napfényre?

Fában, gyökérben, földben, föld alatt
Mindenütt ő él, ő vet, ő arat;
Testvér, testvérem, hisz látod magad:
Burkokat tör és minden bús falat
A márciusi akarat.

Napfényre jutni, mint a réti fű;
Lelket kitárni, ó mily gyönyörű;
Megfényesülni, mint a szinarany;
Kivánni, ami mocsoktalan;
Napban fürödni tiszta hajnalon;
Rettegni, ami szenny, alom;
Sóvárogni egy tisztább lakot,
Hol nincs gonosz sziv, nincs csak meghatott;
Nincs önzés, testvért gázoló,
S boldog partot mos a folyó;
Nincs lenézett zsidó, paraszt;
S könnyet csak a hála fakaszt.
Hol ember teste nem piaci jószág,
S egy Isten parancsol: a Jóság;
Hol a legszebb szó: adni, adni, adni -
És egy a törvény: testvérül fogadni.

Testvér, testvérem, hol legyen e hon,
Melyről rab éjen álmodom?
Testvér, testvérem, nagymessze, ahol
A szent fák ága most vérbe hajol,
Kárpátok ölén, szent folyók felett
Veri már fényét ez a kikelet.

Testvér, vetve már az ágy,
Hol testet ölt a messiási vágy,
Mely golgotát járt annyi-annyi százszor:
Mi Eldorádónk - egy akol egy pásztor.

Testvér, kit zárnak bús börtön-falak,
Testvér, testvérem, el ne hagyd magad!
Hisz itt is él ő és arat
A hó alatt, a jég alatt -
Csak szivvel néki add magad,
S börtön alján is vigaszod marad,
Mert öröktől volt és munkál örökre
Szebb napra vágyó tavaszodás lelke:
A márciusi áldott akarat.

(1916.)


Képtalálat a következőre: „gyóni géza versek”

Gyóni Géza
Rabságban

A hálózatos verzió megnyitása 
Open the online version