Payday Loans

Keresés

A legújabb

A mi ótestamentumunk
Az emberi életminőség/boldogság
2017. január 09. hétfő, 09:31
Képtalálat a következőre: „77 magyar népmese könyv”
Illyés Gyula
Hetvenhét magyar népmese
Az öreg halász és nagyravágyó felesége

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy öreg halász. Volt neki egy nagyravágyó felesége.

Egyszer elment az öreg halász a tengerre, halászni. Hamarosan fogott egy gyönyörű szép, nagy pontyot. És csodák csodája, egyszer csak megszólal a ponty:

– Te szegény halászember, engedj el engem! Úgy megjutalmazlak, hogy nem bánod meg soha életedben. Minden kívánságod teljesül.

Hát az öreg halász a nagy könyörgésre a pontyot visszaengedte a tengerbe.

Hazamegy, kérdezi a félesége:

– No, mit fogtál? Hoztál-e valamit?

– Fogtam én egy nagyon szép pontyot.

– Hát miért nem hoztad haza?

– Úgy könyörgött szegény, hogy engedjem el. Minden kívánságunkat teljesíti.

– Hát akkor eredj vissza hozzá, és mondd meg neki, hogy egy nagyon szép házat szeretnék.

Mert csak egy kis kunyhóban laktak a tenger partján.

Visszaballagott a halászember a tenger partjára. Odaállt a víz szélére, és hangosan mondta:

– Hallod-e, te ponty! Az én feleségem azt üzeni, hogy a tenger partján teremts egy szép kis házat!

Kisvártatva felbukkan a ponty, és megszólal:

– Eredj haza, jó ember! Úgy van, amint kívánta!

Hát valóban, ahogy hazaér, gyönyörű szép házuk lett. A felesége ott sürög-forog a konyhában. Egy ideig nagyon boldog volt. De egyszer csak megint azt mondja a felesége:

315

– Hallod-e, eredj vissza ahhoz a pontyhoz, mondd meg neki, hogy a házat meguntam, adjon egy kastélyt, és hogy grófok lehessünk!

Ismét elment az ember a tenger szélére.

Azt kiáltja:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem!

Egy kis idő elteltével felbukkan a hal, azt kérdi:

– Hát mit akar a te feleséged?

– Kastélyt akar, meg hogy grófok legyünk!

– Eredj haza, úgy van, amint kívánta!

Hát ahogy hazaért, látta a gyönyörű szép kastélyt, és a felesége mint grófnő kényeskedett egyik szobából a másikba.

– Most már csak meg vagy elégedve?

A felesége nagyon boldog volt.

Másnap reggel, alighogy megébrednek, azt mondja az asszony:

– Hallod-e! Eredj ahhoz a pontyhoz, és mondd neki, hogy királyné szeretnék lenni, és palotában lakni.

A szegény halászember, mit volt neki mit tenni, ismét elballagott szomorúan a víz szélére.

Azt kiáltja:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Eltelik egy kis idő, előjön a hal, és kérdi:

– Hát most mit akar a te feleséged?

– Királyné szeretne lenni, palotában lakni!

– Eredj haza! Úgy van, amint kívánta!

Ahogy hazaér a szegény ember, nem győz csodálkozni: a gyönyörű palota, a sok fényes katona majd elvette szeme világát. Mind vigyázzba vágták magukat a szegény halász előtt, amikor elhaladt előttük. Mikor végre bejutott a hosszú lépcsőn, sok szobán keresztül, kérdi a feleségét:

– No, asszony, meg vagy-e már elégedve a sorsoddal?

– Meg – feleli az asszony boldogan.

Alighogy megvirradt másnap, azt mondja az asszony:

– Hallod-e, eredj vissza ahhoz a pontyhoz, és mondd meg neki, hogy most már császárné szeretnék lenni, és olyan palotát, várakat akarok, amilyen a világon sincs.

316

Hát csak addig erősködött, hogy vissza kellett mennie a szegény halásznak a víz szélére.

Mondja nagy szomorúan:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Zavaros lett a tenger vize, hullámzott, és csak sokára jött elő a ponty, mérgesen:

– Hát mit akar a te feleséged?

– Most meg császárné szeretne lenni, és olyan palotát és várakat, amilyen a világon sincs.

– Igaz, hogy ezért sem dolgozott – mondja a ponty –, nem is érdemli, de menj haza, úgy van, ahogy kívánta!

Hazament a szegény ember. Alig tért magához a nagy ámulattól, olyan fényes paloták, várak és udvari népség volt mindenütt. Azt kérdi a feleségétől:

317

– Most már csak meg vagy elégedve, mert én többet nem megyek vissza a pontyhoz!

Az asszony nagyon boldognak is látszott.

De másnapra kelve ismét csak azt mondja az urának:

– Hallod-e! Eredj vissza ahhoz a pontyhoz, és mondd neki, hogy én a világ úrnője szeretnék lenni! Azt akarom, hogy mindenki nekem hódoljon, és leboruljanak az emberek a lábam előtt. A birodalmam a világ egyik végétől a másikig érjen!

Hiába tiltakozott, szabódott a szegény halász, csak vissza kellett mennie.

Mondja szomorúan:

– Hallod-e, te ponty! Az a ringy-rongy, az én feleségem, mindig pöröl vélem.

Ott kellett állnia nagyon sokáig. A tenger haragos lett, hányta a habot, tajtékzott, és úgy hullámzott, mint még soha. Egy helyen zavaros lett a víz, és nagyon-nagyon sokára felbukkant a hal.

– Mit akar a te feleséged?

– A világ úrnője akar lenni, és hogy a világon mindenki a lába elé boruljon.

– Jól van – mondja a hal –, ha azt hiszi, hogy munka nélkül élhet, és másokon uralkodhatik, hát legyetek ismét halászok. Eredj haza, megtalálod őt a halászkunyhóban!

Úgy is lett. Ott találta a szegény halász a kis halászkunyhóját, és benne a feleségét. Ettől kezdve szorgalmas és ügyes asszony lett. Még talán máig is élnek, ha meg nem haltak.

Képtalálat a következőre: „77 magyar népmese könyv”
A halkisasszony

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, de az Óperenciás-tengeren még innen, volt egyszer egy nyomorult szegény özvegyasszony, akinek csak az a szerencséje volt, hogy csupán egyetlen gyermeke született, egy fia; mert ha sok gyermeke lett volna, talán étlen-szomjan kellett volna a nagy szegénység miatt elpusztulniok.

Amikor a fiú akkorára nőtt, hogy legénysorba jutott, egy vasárnap halászni ment, hogy legalább aznap legyen mit enniök, ne kelljen még azt a napot is étlen-szomjan ünnepelniük. Halászott, halászott, addig halászott ott a víz partján, míg egy kicsi, fényes halat nem fogott. Hej, kapta tüstént nagy örömmel kézbe a halat, s uzsgyi el, szaladt haza, hogy az anyja teremtsen belőle egy kis vasárnapi ebédet. De utána azért csak szaporán visszament tovább halászgatni, hátha lenne még szerencséje.

Közben otthon a szegény asszony vette nagy örömmel a kést, s neki a halnak, hogy felhasítsa. Hanem megszólal egyszer csak az a hal:

– Fel ne bonts, te szegény asszony, ha jót akarsz magadnak is, fiadnak is!

– Jaj, kedves, szép halacskám, hát te beszélni is tudsz? – mondta örömmel az asszony. – Dehogyis bántalak! Bár, bár… ámbátor… mit együnk ebédre, ha nem téged, mikor még kenyerünk sincs?

– Ó, ha csak annyi a baj, ha csak azért akarsz megölni, hogy megegyetek – mondja a halacska –, azon én segíthetek. Menj ki a fiadhoz, s kívánj a hálójába, amennyi halat csak jónak látsz. Hanem engem tégy be addig a párnák közé.

– Téged, a halacskát? Nem fulladsz meg ott?

– Bízd csak rám – mondta a kis hal –, s tedd, amire kérlek.

Jól van, beteszi a halacskát a párnák közé, s megy az asszony nagy izibe ki a fiához. Mondja neki, hogyan járt a halacskával.

329

– Szép, szép, hogy beszélt az a halacska – mondja erre a fiú –, de vajon igazat beszélt-e? Kipróbálhatjuk! Mi lenne, ha kívánnánk kezdetnek csak egy félvékányi halat?

Még jóformán ki se szalasztja a száján a kívánságát a fiú, hát már ott ugrál a hálójában egymás hátán a sok hal. Egy rántással kiemelt egy jó félvékányit. Az anyja azonnal kötényébe szedte a sütni való szép nagy halakat.

– Mára elég is – mondta a fiú.

Vállára vette a hálóját, s mentek haza mindketten, nagy örvendezéssel.

Azt mondja a hal otthon a párnák alól, ahogy a fiú anyja benyit a szobába:

– Na! Lelkem, öreganyám, hát meg van-e elégedve velem?

– Meg én, édes kicsi halacskám, nagyon is, hátha még egy kis zsírom is volna, hogy kisüssem a halakat!

– Ejnye! Lelkem, öreganyám – elkezdi a hal –, hiszen most már azt is csak kérnie kell: kérjen magának, amennyit akar. De aztán igyekezzék, hogy ebédelhessünk, mert én is már nagyon ehetném.

Na jó, az asszony épp csak odagondol magának egy jó bödönre való zsírt. De jóformán még ki se gondolta, s máris ott volt egy bödönke zsír az asztalon. Az asszony éppen meg akarta köszönni a kis hal szívességét. Néz a párnák felé, s mit lát? A párnákon egy szép fiatal lány, de olyan gyönyörűséges, hogy annál szebbet kívánni sem lehetett volna.

S már pattan is ki az ágyból, a szoba közepére.

– Haj! – csapta össze a két kezét az öregasszony nagy ámulatában. De még a fia! Az még szólani se tudott, csak fényesedett a két szeme a nagy bámulástól. Ez volna jó őneki feleségnek! Ezt kellene tüstént megkérni, ha legalább egy hangot ki tudna kényszeríteni a torkán.

Hanem megszólal a szép kisasszony, s azt mondja:

– Csak egyet se bámulj, te szegény legény. Élek, itt vagyok, s ha kellek, kellhetek, ha akarod, legyen úgy, hogy csak ásó-kapa s a nagy harang síró szava válasszon el minket egymástól. Hívjál vendégséget, hadd legyek a feleséged, mert te mentettél fel az átok alól!

– Haj, édes szentem, hogyne kellenél – mondta a fiú nagy örömmel. Még jóllakni se tudott nagy örömében, csak kifordult rögtön a házból, s ment összehívni a lakodalmi nagy vendégséget.

Kérdi a szép halleány, amint a fiú hazaért:

330

– Kiket hívtál meg?

Mondja a legény büszkén, hogy kiket: meghívta a lagzira magát a királyt, az első úri cselédségével együtt.

– Ejnye, ejnye – mondja neheztelve a lány –, hát te még nem tudod, hogy nagy urakkal nem jó egy tálból cseresznyét enni? Hát nem tudtál inkább magadhoz való szegény embereket invitálni össze? Hanem, ha már ennyiben van, csak meg ne bánd. Mert hogy férnek el ebben a füstös viskóban? Hogy fogadjuk, hova ültetjük őket? No, de ezen még segíthetek!

Azzal kiment a lány az udvarra, s állított egy perc alatt oda olyan nagy kakaslábon forgó, gyémántfoglalatú aranypalotát, hogy a napra lehetett nézni, de arra szemvilágvesztés nélkül egyet se.

Na jó, rendes időben megérkezik a király a fő-fő udvarnokaival. Látja, nézi a lányt a király, s igen-igen megtetszett neki a szép halkisasszony. Úgy odalett érte, hogy azt mondja nyomban a tudós tanácsadóinak:

– Már akárhogy s mint, akár istenes erővel, akár ördögi praktikával, de nekem utat nyissatok arra, hogy ez a gyönyörűséges szép fehérnép az enyém lehessen, mert én azt úgy megszerettem, hogy nekem e nélkül a fehérnép nélkül többé nem élet az élet!

– Ó, felséges királyom – mondja egyik tanácsosa –, ezen segíthetünk. Annál könnyebb sincs! Hívassa magához azt a fiút, s mondja meg neki, hogy ha holnap reggelre a királyi palotával szemben lévő erdőről annyi öl fát nem vág, s azt ölbe rakva ki nem szárítja, amennyit a király harmadmagával egy nap alatt ne tudjon számba venni, karóba kerül a feje.

Hát jó. Elmúlt a lakodalom, el egy nap. Hívatja magához a király a fiút, s mondja a parancsot neki. Ezt s ezt kell holnapra megtenned!

Megbúsul a fiú, hogy mit tegyen ő most?

Kérdi otthon a felesége, ugyan mi bánata van, hogy olyan nagy búra hajtotta a fejét.

– Elég nagy az én bajom – mondja a fiú –, mert ma még van életem, de holnap szervusz világ s vetett ágy – karóba kerül a fejem! Többet nem is mondok.

De a felesége csak azért sem hagyott békét neki, s addig faggatta, míg a fiú el nem mondta, hogy mi az a nagy baj.

– Mondtam én, ugye – kezdi a halleány –, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni! Hanem ez már megvan. De ezen még meg331próbálok segíteni. Te csak feküdjél le. Reggelre meglátjuk, mi lesz belőle.

A fiú lefeküdt, azzal a halleány meg kilépett az ajtó elé. Megfújt gyorsan egy ezüstsípot. Hát egyszerre gyűlni kezdett az udvaron annyi ördög, hogy a földnek nehéz volt tartani.

Azt mondja akkor a halleány:

– Azt parancsolom, hogy menjetek neki annak a világnagy királyi erdőnek, s mind egy utolsó szálig levágjátok s ölbe rakjátok, hadd legyen a királynak elég fája, ha fa kellett neki!

Még jóformán ki se mondotta a halleány a parancsot, már dolgozott a sok ördög. S míg a lány egyet térült-fordult, mind egy utolsó szálig levágták azt a világnagy erdőt, s a legutolsó forgácsig ölbe is rakták. Akkor a halleány sorjába ráfuvintgatott az ölfára, hogy a nyers hasábok száradjanak ki.

Ahogy reggel lett, a király nagy kíváncsian pillantott ki az ablakon, mi lett az erdejével. Amit látott, attól valósággal megrökönyödött. Okolta a tanácsosokat is meg magát is, hogy miért nem adott más parancsot. Mert erdő nincs, asszony sincs most!

Azt mondják a tanácsosok most a gyötrődő királynak: egyet se törje rajta az eszét, mert az árt az egészségének! Hanem? Most már csak azért is karóba kerül a feje annak a senkinek! S azért is felséges királyné lesz a halleány! De miképpen? Mondják erre a tanácsosok:

– Ki kell adni a parancsot, hogy azt az égig érő kősziklát ha holnap reggelig szét nem hányja a fiú, s a helyén szőlőhegyet nem állít, hogy abból reggel a király szőlőt is egyék, a mustjából is igyék, karóba kerül a paraszt feje!

332

Hát jó. Tüstént hívatja a király a fiút, s mondja neki a kívánságát.

Búsult, búsult újból a fiú úgy, hogy majd belévakult. Hanem azért most csak elmondta otthon a feleségének az egész dolgot, azzal, bánja is ő már, legyen, ami lesz!

– Na! Látod – mondja a felesége –, mind így jár az, aki nagyobbra vágyik annál, amit ér. Hanem már benne vagy. Csak feküdj le, s aludjál reggelig, én megpróbálom ezt is eligazítani.

Estére kerülve kiment a halkisasszony a szikla alá. Elővette az ezüstsípját, belefújt. Özönlött megint a sok ördög, hogy annyi lett, mint egy országos nagy vásárban a ló meg a marha.

Mondja a lány:

– Azt parancsolom, hogy ezt a sziklát tüstént széthányjátok, a helyét megtrágyázzátok, szőlővel beültessétek!

Jól van, alighogy kimondotta, s alig fordult rá egyet-kettőt maga körül, már el is végezte az ördöghad az egész dolgot.

Most a halleány nekilátott maga a soroknak, s mind rendre végigfuvintotta azokat. Hát mind megfogant, fürtöket termelt, s reggelre meg is ért!

Költi reggel a felesége a fiút, hogy csak menjen ki a szőlőbe, hozzon szőlőt, csináljon mustot a királynak.

Úgy is lett.

A király evett a szőlőből, ivott a mustból. S amennyit vigasztalódott, hogy erdője helyett legalább szőlője van, legalább annyit búsult, hogy az a szép fehérnép mégsem lesz az övé.

333

Hívatja ismét nagy nekibúsultan a tanácsosokat. Most süssenek ki valami nehéz feladatot, de olyat, hogy abba igazán belebukjon az a fiú.

– Uram király – mondják a tanácsosok –, ha már ennyibe van, meg kell hívatni avval a mihaszna kicsodával holnap délre udvari ebédre az Ég-Föld Szellemét. Ha nem hívja ide, fejét veszti.

Hívatja a király magához a fiút, s mondja, hogy mit kell tennie, mert ha nem, karóba kerül a feje s varjaknak a teste.

Megrökönyödik erre a királyi parancsolatra a büszkeségével annyi bajt szerzett legény úgy, hogy még hazafelé se nézett, csak úgy maga elé vette az utat, s megindult árva fejével egyfelé, maga se tudta, merrefelé. Ezer szerencséje, hogy meglátta a halkisasszony-felesége, amint éppen a Küküllő hídja mellé ment volna nagy lógatott fejjel, onnan kiáltotta vissza. Szomorú volt a fiú, de hát csak elmondta a felesége könyörgésére, hogy milyen nagy baj van.

– Na – azt mondja akkor a halkisasszony-felesége –, látod azt a göthös gebét? Nyergeld meg. Ülj a hátára, s bízd rá magad. Ahogy akar, úgy menjen, ahol akar, hadd álljon!

Gondolja a fiú, megteszi ő most már ezt is, ha ez kell, bár úgyis mindegy. El volt szánva a fiú, hogy megy majd, míg el nem éri az Óperenciás tengert, s oda beleöli magát.

Fel is ült menten a gebére, s útnak indult. Még nem is ment olyan messze, amikor egyszerre nagyot csattan az ég, s erre megáll a gebe, s hallatszik a szózat:

– Menj csak haza, szegény fiú, s mondd a te királyodnak, hogy ott leszek holnap délre, udvari ebédre, de nekem olyan ebédet adjon fel, akit nem én teremtettem, hanem ő állította elő a maga királyi hatalmával!

A gebe akkor abból a helyből megfordult, s még aznap estére a fiú megmondotta a királynak az égi üzenetet.

Másnapra kelve újból megjelent az Ég-Föld Szelleme, szólította a fiút, hogy együtt menjenek az udvari ebédre. Meg volt illetődve a fiú, de együtt tartott a Szellemmel, kettesben állítottak be a királyhoz.

Volt ott nagy zavar, fejetlenség, jövés-menés, de felterítve s ebédféle semmi.

Erre szó nélkül megfordult onnan az Ég-Föld Szelleme a legénnyel együtt, s a jött úton nyomban vissza is indult.

334

Amikor egy darabig már elmentek, nagyot csattan az ég. Azt mondja a Szellem a legénynek:

– Nézz csak vissza, mit látsz?

– Jaj – mondja a legény –, a palota eltűnt a föld színéről. Helyén egy tó van, a tóban békák ugrálnak.

– Na – mondja akkor az Ég-Föld Szelleme –, azok a békák ott a király és tanácsosai. Így bűnhődik minden felfuvalkodott, rosszindulatú, nagyot akaró, gonosz ember. De vésd a fejedbe te is, most már örökre, hogy kikhez tartozol, kikkel illik atyafiaskodnod.

Avval úgy eltűnt a Szellem, mintha ott se lett volna. A legény meg hazament nagy örömmel, tanulsággal. S azt hiszem, máig se hívott több királyt vendégül.

 

+

PAP GÁBOR
előadása:

A MI ÓTESTAMENTUMUNK – IGEMAGYARÁZAT NÉPMESÉINK ALAPJÁN
A NÉPMESE A MAGYAR NÉPI MŰVELTSÉG HÁROMRÉTEGŰ VILÁGKÉPÉBEN

A halleány (Illyés Gyula: 77 magyar népmese)

A szegény halász és a nagyravágyó felesége (Illyés Gyula: 77 magyar népmese)



Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

Kezdési időpont: 2017. január 13. péntek, 18 óra