Payday Loans

Keresés

A legújabb

Eőrsi István művei PDF Nyomtatás E-mail
Az én internetes könyvtáram
2016. december 26. hétfő, 13:42





  • 1944-1945. Budapesten átvészeli a holocaustot. Rokonságának számos tagja elpusztul a deportálásban és a koncentrációs táborban.
  • 1951-ben jelenik meg az első verse és az első cikke.
  • 1952-ben verseiért József Attila-díjat kap. A Magyar Írók Szövetségének tagja lesz.
  • 1953-ban az ELTÉ-n magyartanári diplomát szerez. Az egyetemi évei alatt (majd később is) Lukács György tanítványa. Az Árpád gimnáziumban tanít.
  • 1954-től újságíró a Szabad Ifjúság munkatársa. Ebben az évben jelenik meg első verseskötete, a Fiatal szemmel.
  • 1956-ban mint újságíró, költő, röpcédula-szerkesztő, a Központi Munkástanács és az Írószövetség összekötője részt vesz a forradalomban. December 9-én letartóztatják.
  • 1957 elején megjelenik az Ütni az ördögöt című verseskötete, amelyet elkoboznak. Május 23-án, elsőfokon, öt évre, szeptember 23-án, jogerősen nyolc évre ítélik.
  • 1960. augusztus 20-án amnesztiával szabadul. Szabadfoglalkozású író és fordító,
  • 1964-től főleg az Élet és Irodalomba ír.
  • 1965-ben jelenik az első fordításkötete, Lukács György: Az esztétikum sajátossága.
  • 1967-ben az Élet és Irodalomhoz szerződik.
  • 1968-ban megjelenik a Változatok egy közhelyre verses kötete. Ekkor mutatják be az első darabját, a Sírkő és kakaót, a Thália színházban.
  • 1969-ben bemutatják a Hordókat a Pesti Színházban. Megjelenik az első drámakötete, a Tragikomédiák.
  • 1972-ben megjelenik a verseket és az új darabját tartalmazó Különremény, amit azonnal el is koboznak.
  • 1973-ban a Pinceszínházban mutatják be a Huligán Antigonét.
  • 1977-től a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja.
  • 1977-ben a Charta mellett demonstrál.
  • 1978-ban jelenik meg az első prózai kötete, a Történetek egy hideg faházban.
  • 1982-ben politikai okokból eltávolítják a Csiky Gergely Színházból. Csatlakozik a demokratikus ellenzékhez, a Beszélő köréhez.
  • 1983-1986 között Nyugat-Berlinben él.
  • 1983-ban jelenik meg az első külföldön megjelent kötete, ami két színdarabját tartalmazza: Das Verhör. Jolán und die Männer. Ekkor Frankfurter Autorenstiftung-díjat kap.
  • 1984-ben Nyugat-Berlinben bemutatják A kihallgatást.
  • 1985-től haláláig szinte minden évben jelennek meg kötetei.
  • 1986-ban jelenik meg az első szamizdat kötete, az Utolsó szó jogán.
  • 1987-ben saját rendezésében mutatják be Hamburgban A kihallgatást.
  • 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, a 90-es években többször beválasztják az Országos Tanácsba. Ebben az évben osztrák műfordítói díjat kap. Megjelenik szamizdatban az Emlékezés a régi szép időkre börtönmemoárja, amelyet 1989-ben legálisan is kiadnak. Ettől kezdődően gyakran dolgozik a kaposvári Csiky Gergely Színházban dramaturgként. Osnabrückben saját rendezésben mutatják be A kompromisszumot.
  • 1988-1991 a Történelmi Igazságtételi Bizottság tagja
  • 1990-ben a Színikritikusok Díjával tüntetik ki.
  • 1990-96 között a Magyar Narancs főmunkatársa.
  • 1991-ben megkapja a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjét.
  • 1993-ban Parnasszus-különdíjat és a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) különdíjával tüntetik ki.
  • 1994-ben lát napvilágot az Időm Gombrowiczcsal kötete.
  • 1995-ben megjelennek az elbeszélései (A csomó).
  • 1996-ban a Soros Alapítvány életmű-díjat kap. Ekkor adják ki a publicisztikai írásait, Az ötlábú bárányt.
  • 1997-ben jelenik meg az első esszékötete, A szabadság titokzatos bája.
  • 1998-ban elkészül az Utasok a senkiföldjén, a Jóbok könyve.
  • 1999-ben kiadják a Shakespeare-fordításait (5 Shakespeare dráma).
  • 2000-ben megjelennek az összegyűjtött versei (Szögek).
  • 2001-ben elkészül a Versdokumentumok, magyarázatokkal 1949-1956.
  • 2002-ben kötetben lesznek olvashatóak a legfrissebb publicisztikái (Ismerős úr a csúzdán).
  • 2003-ban egy "önéletrajzi ihletésű fikció"-val jelentkezik (Zárt térben).
  • 2004-ben a Noran kiadó megjelenteti a 18 drámáját (A fogadás) és a legújabb verseit (Kérdések barátaimnak). Kilép az SZDSZ-ből.
  • 2005-ben szintén két kötet lát napvilágot: a dr. Noha (történetek) és Halpagár (gyermekversek). Kossuth-díjjal, Demény-emlékéremmel, majd Szép Ernő-díjjal tüntetik ki.
  • 2005-ben (posztumusz) Lukács György-díjat kapott.