Payday Loans

Keresés

...áldott Karácsonyt!
Az emberi élet minősége/boldogsága magyarán szólva
2013. december 24. kedd, 21:44

Nem kellemes, áldott Karácsonyt!

2013. december 24.
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

karacsonyale250.jpg„Halkan megjegyzem: A karácsony az nem „kellemes”. Kellemes az, amikor az ember azt hallja a rádióban, hogy Putyinék falhoz állítottak egy drogcsempész bandát, vagy húsz évet kapott a fémen valami aktivistája. De a karácsony az áldott...” – írta a minap Facebook-jára korunk egyetlen magyar szépírója, Pozsonyi Ádám.



Fején találta ezzel a szöget. Mert korunk tömegembereivel szemben eleink még tudták, hogy mi is Karácsony igazi üzenete: az, hogy csak Őáltala, Ővele és Őbenne találjuk meg a káoszból kivezető utat. Azaz Krisztussal és Krisztusban. Nélküle lehet valami kellemes, de áldott nem.

Régi népszokásaink is ezt fejezték ki, különösen is Karácsonykor tartott kántálásaink. Például a Torda vármegyei Ajtonban ilyenkor a háznép gyermekei az Ő megszületésének örömére való éneklésüket követően így köszöntötték a házigazdát: 

„Áldja meg az Isten e háznak gazdáját, / – Cselédjével együtt kedves gazdasszonyát, / –
Hogy még élhessenek sok karácsony napját, / – Tölthessék be ezt is erővel, egészséggel / –
És lelki üdvösséggel.”


Igen, mert tudták, hogy lelki üdvösség nélkül nincsen az előbbi kettő sem, hiszen fizikai erőnk és egészségünk alapfeltétele lelkünk Krisztusban való megszentelése, nélküle nincs sem üdvösség, sem áldás. 

A háromszéki Feldobolyon feljegyzett alábbi gyermekkántálás szintén egyértelműen kifejezi, miben is áll Karácsony áldott volta:

„A karácsony itt vagyon, / – Üdvözöljük hát nagyon. / – Úr Jézus ma született, / – Minden népnek atyja lett. / – Nála van az üdvösség, / – Boldogság és reménység. / – Nála nélkül nincs vagyon, / – Sem öröm, sem vigalom. / – Él Jézus, a mi fejünk, / – Keresztyének énekeljünk, / –
Ülvén karácsony ünnepeket, / – Fújjunk új győzedelmi éneket.”


Az Isteni Üdvözítő várása persze egyben bűnbánatot, böjtölést is jelentett őseinknek, a lélek mély álmából való felébredését, felserkenését, amint a Csík vármegyei GyergyóalfalubanDomokos Pál Péter által feljegyzett betlehemes játék kántáló verse mutatja:

„Serkenj lelkem mély álmodból, vigyázz magadra, / – Mert ma urad jő e világra, szép váltságodra, / – Drága kincset hoz magával orvoslásodra.”

Az imént, Volly István gyűjtéséből (Erdélyi és az 1940-ben a Székelyfölddel visszatért szatmári-bihari területekről való karácsonyi játékok, 1940) idézett versek híven tükrözik tehát őseinknek elsősorban nem a mégoly kellemes evilági hívságokra, hanem az Istentől megáldott lelki kincsekre vágyódó szemléletét. Hol vagyunk ettől! – kiálthatunk fel persze. És alighanem okkal. Mert manapság az Ő születésének napjáról a legtöbb embernek csupán a haladásőrület jegyében való ajándékvásárlás jut eszébe, mert az adventus Christi-t, Krisztus eljövetelének várását valahogy az adventus diaboli, az ördög megérkezésének vágyása cserélte fel, és ennek legkézzelfoghatóbb jele ugyanaz, amit egykor egy doni harctérről visszatért honvédünk mondott, amikor arról kérdezték, miről ismerhető fel leginkább az orosz ember: ajkáról lefagyott a természetes mosoly vagy nevetés.

Köszönhető ez persze a félévszázados kommunizmusnál ezerszer veszedelmesebb, a huszonkét évvel ezelőtti csillagváltás óta mindent elborító, az embert Teremtőjétől függetlenítő, a hitet a tudománnyal szembeállító, az előbbi elhalását és az utóbbi mindenhatóságát hirdető, a szakrális hagyományok megélésétől, a családi és nemzeti közösséghez tartozás természetes élményétől teljesen megfosztó, ezáltal a legszélsőségesebb individualizmust képviselő liberalizmusnak, amelynek következtében mára már csak a saját hazájukban rezervátumlakókká szorultak őrzik a betlehemi lángot, ápolják eleink ekkori népszokásait, Adyval mélyen kalapot emelve a havas Krisztus-kereszt előtt az erdőn, vele várva és átélve, milyen, amikor „Harang csendül, / Ének zendül, / Messze zsong a hálaének, / Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek.”

Pontosan ez a magába szállás hiányzik leginkább világszerte, ezért, hogy az egykor keresztény civilizációkban lehet valaki buddhista, szcientológus, holocausthívő, csak éppen keresztény nem. Ennek keserű valósága bontakozik ki a történetből, miszerint amikor Jézus leszáll a földre, hogy megnézze, mi történt az elmúlt kétezer évben, Londonban bekopog egy házba, és egy kisgyermek nyit ajtót, aki amint meglátja, bekiabál szüleinek, hogy egy vándor van itt, hívjuk be és osszuk meg vele a vacsoránkat, mire ő örül, lám, nem hiába feszítették keresztre, majd Berlinben próbálkozik, ahol szintén bekopog egy külvárosi házikó ajtaján, itt is egy gyermek nyit ajtót, jelezve, egy vándor az, eresszük be, kínáljuk meg valamivel, amire ismét büszke, végül Jeruzsálemben is bekopog egy házba, ahol egy öreg kaftános szakállas ember nyit ajtót, majd hátrakiált, asszony, hozd gyorsan a szögeket, ez már megint itt van!”

Persze a mentális mélyrepülés ma már nem ismer ország- és etnikai határokat, a Második Isteni Személy sorsa gyaníthatóan mindenhol ugyanaz lenne, mint kétezer éve, nem bocsátva meg neki, hogy nem volt egyetemi végzettsége, mégis Mesternek szólították, nem volt orvosi végzettsége, mégis az orvosok orvosának mondták, nem volt hadserege, mégis féltek Tőle, nem voltak szolgái, mégis Úrnak szólították, nem nyert meg egyetlen háborút sem, mégis meghódította a világot, nem követett el semmiféle bűncselekményt, mégis keresztre feszítették, hogy feltámadt és él mindazokban, akik Őt tartják a világ világosságának, a föld sójának, tudván a Szentírás egyetlen mondatával kifejezhető lényegét: „Sic enim Deus diléxit mundum, ut Filium suum unigénitum daret, ut omnis, qui credit in eum, non péreat, sed hábeat vitam aetérnam.” „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16).

Így ma, amikor a szeretet legösztönösebb testgesztusa, a természetes mosoly vagy nevetés a legtöbbek ajkáról lefagyott, sem feledhetjük, hogy csak CSAK ŐÁLTALA, ŐVELE ÉS ŐBENNE találjuk meg a káoszból kivezető utat, Aki valóban elmondhatta Önmagáról: „Ego sum via et veritas et vita. Nemo venit ad Patrem, nisi per me.” „Én vagyok az út és igazság és élet. Senki sem jut az Atyához másképp, mint énáltalam.” (Jn 14, 6) Ezzel az üzenettel kívánunk olvasóinknak nem kellemes, áldott Karácsonyt!