NAGY JENCIKLOPÉDIA
ÉRTELMISÉGIEK, SEGÍTŐK, VEZETŐK
Magyar életminőség-vizsgálódások – XXI.sz.
Szellemi hivatások – árulások – pokoljárások – 1.
*
Petőfi Sándor A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen-szomjan, Kétségbeesve tengenek. Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. (Pest, 1847. január.)
*
A pokoljáró elit
Virágvasárnaptól a Golgotáig
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni
Ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni
*
Méregkeverő
Visszaél a tudása
adta hatalommal
vagy gondatlan:
orvosság helyett
mérget kever és „javall”…
*
Áruló
Művészi,
színészi képességemmel
és más képzettségemmel
belülről bomlasztani
más pártokba
befurakodok, infiltrálódok
(pl.: anno a kriptokommunista)
*
Jó spicli
Ő olyan okos:
még barátja ügyének
is használ besúgásával…
„És még mindig jobban járt,
hogy én és nem más jelentett róla!”
*
Emberidomár
Vadcsikók kezes
mutatványos lóvá
idomítását vállalom!
*
Kasztráló
Dalszövegek előbírálati
bizottságosdis kiherélését,
szerény javadalmazásért
vállalom
*
Magvaszakadt
Nekem csak előfutáraim
és csak epigonjaim vannak,
méltó utódot egyet se látok,
pláne nem képzek
*
Fércműves
Nincs szívem
- pláne nem kilenc évig –
várni és selejtezni:
minden egyes szavam, rajzom
egyből kőbe, gránitba vésem
*
Iskolamester
A birkaiskola mestereként
nem bünteted, de még jutalmazod is
a legnagyobb lógósokat és a vad szamarakat
*
Pozitivista
Koncepció nélkül,
de hangyaszorgalommal
mindenfelé és mindent keresek,
gyűjtögetem az „adatokat”
*
Kegyetlenül
ráborítom a bilit
a jó eséllyel bűntudatos
drága – jegyet vásárló –
színházi közönségemre…
(ún. kegyetlen színház)
*
?
Miért
legyek pont én
tisztességes értelmiségi,
hisz engem is kiterítenek úgyis…!
*
Bomlasztó
Civil kurázsis
kezdeményezéseket
szétaggodalmaskodok,
szétokoskodok, szétzilálok
*
Szocreál
Az a kritikus
és kultúrpolitikus,
vagy az szeretne lenni,
aki pontosan előírja,
miként alkossanak remekműveket
(lásd pl. Zsdanov szovjet ízlésdiktátort)
*
Drága „evangélium”
A szcientológia, az agykontroll stb.
Folyton kalapozó, gazdag apostolaként
ígér gyors, olcsó és szenvedésmentes
megváltást és tuti boldogságot
*
Zsarnok
Saját házi
oltáromon
családomból
élő-égő ember-
áldozatokat mutatok be
*
Műértő
Nem élvezem, s
ezt másnak se ajánlom,
de mindenkinél jobban
érteni vélem a műalkotásokat
*
Közvetítő
Engem nem lehet,
nem is hagyom kiiktatni
az isten és az egyszerű laikusok
közötti kapcsolatból
*
Proli
Érződik
s éreztetem:
csak megélhetési
kényszerből végzem
a nevelői, pártfogói,
börtöntanári és lelkészi
munkát, hivatást
*
Példaadó
Gerontológusi
karrierem sikeressége érdekében
szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet
*
Ál-vitatkozó
Tanári és osztályfőnöki
hatalma teljes tudatában
úgy tesz, mintha vitatkozna
a neki alárendelt diákjaival
*
Spiritus rector
Megalázó-megszégyenítő
kínzások és büntetések,
pl. nők meztelen vessző-
futásának értelmi szerzője
*
Petőfi Sándor
SZINÉSZDAL
Minden müvészetek Fején a korona: A mi müvészetünk, Ellen ki mondana? Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Csak árny, amit teremt A költőképzelet; Mi adjuk meg neki A lelket, életet. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Miénk a hatalom Az emberszív felett: Idézni egyaránt Mosolyt vagy könnyeket. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Apostolok vagyunk Az erkölcs mezején, Apostoli szavunk Téged kiált: erény! Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
De amit színpadon A népnek hirdetünk, Ne hazudtolja meg A cselekedetünk. Ha meg nem tesszük azt, Ami föladatunk: Akkor gyalázat ránk, Szinészek nem vagyunk!
(Pest, 1844. szeptember.)
*
Meleg-víz feltaláló
Sok közpénzt költve
szervez olyan társadalomkutatást,
aminek a végeredménye
az elején borítékolható lett volna…
*
Prekoncepció
Pont addig és csak úgy
kutatja az ún. közvéleményt,
míg „igazolja” előfeltevését,
a megrendelő elvárását
*
Kontra-produktív
A kegyetlen szakmai soviniszta
matek tanár csak kudarcélményt okoz,
leselejtez, korrepetáltat és megutáltat…
*
Faszagyerek
Az az ifjú titán,
riporter, műsorvezető vagyok,
aki kőkeményen feszeget
borítékolt álkérdéseket…
*
Hallgató
Előbb meghallgatod
a politikai vagy lelki vezetődet,
majd magadévá téve kialakítod
az önálló „egyéni véleményed”
*
Agitátor
Minél kevésbé
van meggyőződve
üdvössége módjáról,
annál vehemensebben,
agresszívebben agitál mellette
*
Visszás
Közömbösen
sorsára hagyom
a jogsértett kisembert,
de országos botrányt csapok
egy komolyzenei tévécsatorna ügyében…
*
Stigmatizáló
Saját s közösséged
zsidós fóbiáit ki nem gyógyítva
nem disztingválsz:
fasiszta csőcselékezel
közérdekű utcai tüntetőket
*
Rasszista
Szerinte a „bennszülött”,
„őshonos” magyarok
nem képesek kimagasló
szellemi teljesítményre
*
Álbölcs
Se boldogan élni,
se boldogan meg-
halni nem tanított,
halálának tragikomikuma
bizonyság az ő életének
hiábavalóságára…
*
Nagy küzdő
Márvánnyal és a formával
de főleg a megrendelővel küszködve
szenvedsz, őszülsz, megrokkansz, belepusztulsz…
*
Jutalmazott
Hiábavaló volt?
Elkészül el a Nagy Mű –
az itt megy a zúzdába,
te meg most a süllyesztőbe…
*
Áldozatos
Megalázóan
kevés a honorárium –
méltánytalan, hogy ingyen dolgozol,
sőt: olykor még neked kell(ene) fizetni…
*
*
Egyéltű
Szavaid hitelének
biztos aranyfedezete van:
szenvedéstörténeted, passiód…
*
Echo
Jót és jól szólnál
és tényleg szólsz is,
csakhogy visszhangtalanul,
a pusztába kiáltod…
*
Önemésztő
Olyannyira világítanál a sötétben,
mint két végéről égő-fogyó gyertya…
*
Jóakaró
Népellenség
Szülőföldednek
Csak a javát akarva
Igazadhoz ragaszkodva
Leszel „A nép ellensége”
(Ibsen)
*
Lobbi
A többségért
kitartóan „lobbizva”
nemcsak kisebbségben,
de teljesen magadra maradsz…
*
Hálátlan szerep
Ki más vállalná a közutált kisebbség
ügyvivője, védője, érdekképviselete szerepét?
*
Szabad préda
Kilövési engedély
Nem vagy már védett vad
A bulvársajtó szabad prédájaként
indul családod ellen a hajtóvadászat…
*
Próféta
Még maga
a názáreti Jézus Krisztus
sem lehetett próféta a hazájában…!?
*
Visszajelzés
A visszhangtalanság
közönyébe fullasztnak –
még negatív válasz, vissz-
hang, reagálás sincsen
*
Keresztelő János
Ha – nyíltan – a király
Fejére olvasod a bűneit,
ő – titokban – fejed
veheti, vagy eltetet láb alól…
*
Vakrepülés
Naponként vakon ugrasz fejest
ismeretlen – mély vagy sekély – vizekbe
*
Veszélyes bevetés
Nehéz, veszélyes küldetésed
teljesítésénél már csak annak
elszabotálása lenne neked nehezebb…
*
Közöny-gyűrű
Hogyan tudod függetleníteni magad?
Nyílt ön-élveboncolásod, viviszekciód
részvétlenül figyeli a bámész és kandi tömeg…
*
Elkülönítő
Szamizdatosként
kerülnek mint a pestisest,
vagy diliház karanténba zárnak,
vagy kitoloncolnak, deportálnak…
*
Szem előtt
Monopolhelyzetben levő
állampárt-kritikusok
árgus szemekkel, nagyítóval
lesnek hibáidra,
és dögkeselyűként csapnak le,
ha valamit is elrontasz…
*
Bíráskodó
Igazságot – nem - szolgáltató
A jog szerint fel kellene mentened
egy ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát,
és a még nagyobb bűnösök még eléd sem állnak…
*
Újító
Halált
megvető
bátorsággal
repkedsz, mint
Daidalosz és Ikarosz –
de ez a kutyát se érdekli…
(ha lezuhansz, az a te bajod,
miért nem maradtál szántó-vető)
*
Törés
Pályaalkalmasság
Csonkítva – fogyatékosodva
Füledbe forró ólmot öntenek,
s leszel az új, az énekes Vazul…
(vagy a megsüketült Beethoven)
*
Utolsó mohikán
Egy kihalófélben levő
vagy kihalásra ítélt,
nyíltan-rejtve irtott,
és rokontalan kis nép
szigorú nyelvi börtönébe záródtál…
*
Zárt közönség
Zseniális szójátékaid,
jó pesti, budai, vidéki humorod
elvileg örökre lefordíthatatlanok maradnak…
*
Szakmai ártalom
Addig, oly sokáig és
oly átéléssel alakította
a rá szabott intrikus szerepeket,
míg magánemberként is úgy maradt
*
Vész
Ércnél
maradandóbbnak
szánt és sikerült műved
WC papírra kell írnod –
s szükségben elhasználják…
(így az mindörökre elvész)
*
Petőfi Sándor
LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ
Jut még eszedbe a fiú? kivel
Együtt cepelted a vándorbotot,
Mely koldusbotnak is beillenék,
Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;
És ez nem éppen olyan ritkaság
Szinészre nézve, mint boldogtalan
Magyar hazánkban a hű honfigond. -
Lásd, én reátok még emlékezem,
És elfeledni nem fogom soha
A jót s roszat, mely ott közöttetek
Mult napjaimnak osztályrésze volt.
Előttem áll a délután, midőn
A színészetbe béavattatám.
Barangolék föl és le céltalan
A nagy hazának minden tájain.
Tarisznyámban, mit hátamon vivék,
Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,
De a nyomor, mint ólom, megnyomott.
Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,
Mely útaimban hű társam vala.
Ekkép juték egy nyári délután
Egy kis városba; fáradt lábaim
A fogadóban megpihentenek. -
Vendégszobája egyik oldalán
Helyet szerényen színpad foglala.
Mire való is már a fényüzés?...
Azon tünődtem épen: kérjek-e
Ebédet vagy se? hát ha majd sovány
Zsebem bicskája szépen benntörik?
Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;
Volt bennem annyi emberismeret,
Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.
Fején kalapja nagybecsű vala,
Mert Elizéus prófétával az
Rokonságban volt... tudnillik: kopasz.
Kabátja új, a nadrág régi rongy,
És lábát csizma helytt cipő födé,
Alkalmasint amelyben szerepelt.
"Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok;
Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát
Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom."
Vágtam szavába; ámde ő rohant,
S vezette gyorsan az igazgatót.
Fehér köpenyben az igazgató
Jött üdvezelni engem nyájasan:
"Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!
Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur?
Imádja úgye a müvészetet?
Ah, jóbarátom, isteni is az!
S önnek szeméből olvasom ki, hogy
Szinészetünknek egykor hőse lesz,
És kürtölendik bámult nagy nevét
A két hazának minden ajkai...
Ebédelt már ön? itt az ételek
Fölötte drágák, s ami több: rosszak.
Az ispán urtól őzcombot kapánk,
A káposztából is van maradék -
Ha meghivásom nem méltóztatik
Elútasítni: jó ebédje lesz."
Igy ostromolt a jó igazgató,
Forgatva nyelve könnyü kerekét.
Én nem rossz kedvvel engedék neki.
Menék ebédre, és ebéd után
Beiktatának ünnepélyesen
A társaságba - nem kutatva: mi
Valék, deák-e vagy csizmadia?
Másnap fölléptem a Peleskei
Notáriusban. Hősleg működém
Három szerepben, minthogy összesen
A társaságnak csak hat tagja volt. -
Egy ideig csak elvalék velök;
Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.
De a barátság végre megszakadt,
Mert én utáltam a nyegléskedést,
A sok "utószor"-t, a görögtüzet,
S tudj' a manó, mily csábitásokat.
A társaság is végre szétoszolt
Egymást érő bel- s külviszály miatt;
S én újra jártam széles e hazát,
Mignem keblébe vett más társaság.
Mit ottan, itt is azt tapasztalám,
S tapasztalásom nem volt olyatén,
Mely kedvre hozta volna lelkemet.
Kenyért keresni színészek leszünk,
Nem a művészet szent szerelmiből,
S haladni nincsen semmi ösztönünk.
"Pártolj, közönség, és majd haladunk,"
Mond a szinész: és az meg így felel:
"Haladjatok, majd aztán pártolunk;"
És végre mind a kettő elmarad.
Nem is hiszem, hogy a szinészetet
Becsülni fogják, míg ez befogad
Minden bitangot, gaz sehonnait,
Kik a világnak söpredékei,
S itten keresnek biztos menhelyet.
Barátom, ez fájt énnekem s neked,
Ez keseríte minket annyira.
Az isten adja, hogy minél előbb
Akképpen álljon szinmüvészetünk,
Amint valóban kéne állnia.
Pest, 1844. szeptember
|