1945. augusztus 9. Az Enola Gay B-29-es amerikai bombázó ledobja a Little Boy elnevezésű bombát - az első élesben bevetett nukleáris fegyvert - Hiroshima városára. A város a földdel vált egyenlővé, nagyjából 60.000 ember azonnal életét vesztette.
Fel sem tudjuk becsülni azoknak a számát, akik csak pár hónapal, vagy évvel később haltak bele a támadás okozta daganatos megbetegedésekbe, akiket egy életre nyomorékká tett a támadás, vagy akiknek a leszármazottai is szenvednek a sugárfertőzés hatásaitól. Számtalan mutálódott, életképtelen gyermek született azoktól az emberektől, akik túlélték az atomcsapást. Hogy még súlyosabb legyen a helyzet, a hiroshimai orvosok és nővérek több, mint 90%-a életét vesztette a támadásban, mivel a kórházak mind a belvárosban helyezkedtek el, ahova a bombát ledobták, így nem is maradt senki, aki a sérülteket szakszerűen elláthatta volna.
Miközben a világ a náci haláltáborokon szörnyülködik, és vadállatoknak, lélektelen mészárosoknak titulálja, és a mai napig kegyetlenül üldözi őket, azok, akik két japán város totális elpusztítását elrendelték, ma ünnepelt hősök, előléptetés, megdicsőülés és kitüntetések egész sora után vonulhattak vissza a hadseregből. Miért is? "Mert gyorsan lezárták a világháborút" hangzik a reflex-szerű válasz. Hogy mekkora szerepet játszott Japán kapitulálásában a két atomtámadás, természetesen soha sem fogjuk megtudni. Mit ahog azt sem, hogy vajon mennyi áldozat kellett volna még ahhoz, hogy a császári hadsereg végleg letegye a fegyvert.
"Muszáj volt, mert a japánok olyasmiket műveltek Kínában, amihez képest még a náci haláltáborok is humánusak voltak." Újabb ragyogó érv. Tehát az, hogy "a másik is", elegendő érv arra, hoyg eldobjuk a háború által megtépázott emberségünk maradékát és válogatás nélkül gyilkoljunk mindent és mindenkit, aki van olyan peches, hogy az utunkba áll? Csak azért, mert a másik is szörnyűségeket tett?
Mondhatnánk, hogy az amerikaiak még humánusak is voltak. A lehetséges célpontok közt ott volt Kiotó is, Japán akkori egyik legnagyobb ipari termelővárosa és nem mellesleg történelmi központja. Nekik Kiotó elvesztése olyan, mintha nálunk eltörölnék Budapestet a föld színéről. Plusz Ópusztaszert - biztos, ami biztos.
Az amerikaiak hideg számítások alapján választották ki a célpontot, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél nagyobb és brutálisabb rombolást hajtsanak végre nem csak katonai, de polgári körökben is. A szempontok a következők voltak:
- A célpont legyen legalább 3 mérföld átmérőjű és nagyvárosban helyezkedjen el.
- A támadásnak komoly károkat kell okoznia.
- A célpont olyan helyen legyen, ahol a támadáskor (tehát 1945 augusztusában) nem várható támadás.
Négy várost szemeltek ki: Kokurát, Hiroshimát, Niigitát és Kiotót. Mindegyik városban közös volt, hogy nagyvárosok, releváns katonai célpontot nyújtottak (tehát nem letett pusztán terrorbombázásnak minősíteni az akciót), és szinte teljesen kimaradtak az amerikaiak által már régóta folytatott éjszakai bombázásokból. Azért esett végül Hiroshimára a választás, mert "fontos katonai logisztikai központ és kikötő egy városi iparterület közepén. Kiváló radarcélpont, és méretei alapján várhatóan a város jelentős része a hatásterületen belül lesz" áll az Atombomba Ledobásáról Döntő Bizottság jelentésében. A célpont kválasztásánál kimondottan szempont volt a pszichológiai sokkhatás kiváltása, hogy ezzel vegyék rá Japánt a mielőbbi kapitulációra. A bomba hatásának olyannak kellett lennie, hogy sokkolja a közvéleményt, mikor a felvételek nyilvánosságra kerülnek. Éppen ezért szerepelt sokági Kiotó, mint kulturális és iparközpont sokáig az első helyen, sőt, egy jó ideig még a tokiói császári palota lebombázását is fontolgatták, de később jelentéktelen stratégiai szerepe miatt elvetették az ötletet. Kiotó pedig Henry L. Stimson amerikai hadügyi államtitkár személyes közbenjárására került le a potenciális célpontok listájáról. Stimson hosszú ideje csodálója volt a japán városnak, és ellenezte a kulturális központ elrombolását. Helyette Nagasakit javasolta.
Az amerikaiak szórólapokat is szétszórtak Japán 35 városában, figyelmeztetendő a lakosságot, hogy nagy erejű fegyvert fognak bevetni. Ennél jobban nem is foghattak volna mellé, hiszen a szórólapok eleve kevesekhez jutnak el, még kevesebben hisznek nekik, és annál is kevesebben fogják elhagyni a várost - pláne, ha 34 másik lehetséges célpont is van a listán. És akkor még nem beszéltünk a japánok legendéás bátorságáról és makacsságáról. Persze az első bomba ledobása után a második figyelmeztetést már komolyan vették...
A horishimai és nagaszaki atomtámadás a II. világháború legsötétebb és legembertelenebb cselekedetei közé tartozik, melynek felelősei azonban nem, hogy törvényszék elé nem álltak, hanem kitüntetésekkel és előléptetéssel vonulhattak nyugállományba a hadseregtől. Álljon alább néhány kép, kommentár nélkül. Égjenek bele úgy a retinánkba, ahogy ama hiroshimai ember árnyéka égett örökre és lemoshatatlanul egy épület falára. És soha ne felejtsük el, hogy semmi sem fehér, vagy fekete! Bár a történelemkönyveket a győztesek írják, rendszerint ők is legalább olyan gaztetteket követtek el a győzelem érdekében, mint amilyenekkel ellenségük állatiasságát igyekeznek bemutatni.
