Payday Loans

Keresés

Ritoók Emma: A szellem kalandorai PDF Nyomtatás E-mail
42. Test-lélek és szellem-világ - 42. Test-lélek és szellem-világ
2015. november 15. vasárnap, 09:18

Dokumentum

___________
RITOÓK EMMA „Nil”-hez 1924. június 17.

Ritoók Emma levele megdöbbentő pillanatfelvétel a korai húszas évek budapesti értelmiségi világáról. 1924-ben íródott, a mai olvasóban azonban mégsem kelti azt az érzést, hogy a levélből kiolvasható feszültségeket és érzelmeket az azóta eltelt hetven év teljesen feloldotta vagy elmosta volna. Az első világháborút követő forradalmak és a trianoni békekötés megrázkódtatása még nagyon friss volt. Ritoók Emma soraiból patetikus intenzitással árad az a meggyőződés, hogy a történelem és a politika nagy fordulatai szükségképpen szétzúzzák a régi intellektuális és személyes kapcsolatokat, barátokból vetélytársat és ellenséget formálnak.
Az írónő nem könnyű szívvel írta levelét barátainak, Rozsnyai Kálmán színésznek és feleségének, Dabsy Gizellának, hiszen érezte, hogy sarkított elvei a címzettekre nem jól fognak hatni. Mégsem mérsékelte erős zsidóellenes ítéleteit. Az agresszió és a gyengeség érzése keveredik a levélben: a zsidó értelmiség ellen azért kell a kiközösítés eszközével fellépni, mert ellenkező esetben túl nagy vonzerővel hathatnak a színvonalában, érdeklődésében, modernségében és intellektusában Ritoók szerint gyengébb magyar (nem-zsidó) értelmiségre. Vívódásának hátterében saját élettörténete áll: a háború előtt az írónő a Vasárnapi Kör tagjaként szoros barátságban állt azokkal az értelmiségiekkel - köztük Lukács Györggyel és Balázs Bélával -, akik a Tanácsköztársaságban vállalt szerepük miatt 1924-re részben önként, részben kényszerből kiestek a hazai kulturális élet körforgásából. Hogy Ritoók Emma sem intellektuálisan, sem érzelmileg nem könnyen szakadt el e körtől, azt a nemrégiben újra kiadott, eredetileg 1921-ben megjelentetett „Szellem kalandorai” című regénye tanúsítja.

Ritoók Emma „Nil”-hez 1924. június 17.
Kedves gyermekek, ezzel a levélpapírral nem Kálmán elegantiáját akarom viszonozni, hanem a te „fecnijeidet” vagyis a Giziét. Hát ha nem ennyit vitatkozunk, akkor a posta meggazdagszik, legyen boldog vele. Akkor a mi fizetésünket is felemelik, ha az államot gazdagítjuk. Először a férjnek felelek, lévén asszony stb. Tehát a két terv különáll, az itthonra meghívottak és a kultúr társaság terve. Hogy magamhoz nem hívhatok meg magyar írót a felesége nélkül, az egészen természetes, még ha a felesége néger volna is. És hogy ilyenre nem is gondoltam, abból láthatjátok, hogy Kodály Zoltánt már egy hónappal ezelőtt beavattam a dologba a feleségével együtt, aki zsidó asszony; és természetesen a többinél sem lehet másként, bár rémesen búsulok mindig, ha a mi tehetségeink zsidó lányt vesznek feleségül, egészen odavoltam, mert nem tudtam, hogy egy régi kedvencem Tóth Árpád szintén ilyen hibát követett el; még Kaffkánál ismerkedtem meg vele, egyike a legszimpatikusabb embereknek, akit ismerek. Búsulok, mert Istenem, zsidó leány nem marad férj nélkül soha, de a mi legjobb családjainknak a leányai mind többen maradnak gyerek és utód nélkül, mert nem tudnak férjhez menni; és még hozzá az ilyen férfiaknak, a legtehetségesebbeknek az utódai már elvesztik a tiszta magyarságot. (Közbevetve, tudom, hogy itt is mi vagyunk a hibások - mert az a magyar fiú magyar leányt venne el, ha alkalma volna olyannal megismerkedni, aki értékeli a tehetségét.) Itt ebben a tekintetben van a legnagyobb eltérés köztünk; Abban, hogy a zsidó fajt szerencsétlenségnek tartom a magyarra nézve; sokkal kevésbé az a németnél, absolute nem árthat az angolnak, nagyobb baj azonban a franciának is. Mert a mi tulajdonságaink éppen ott a leggyengébbek, ahol az övék a legerősebbek. Már pedig annyira nem tudok felül emelkedni a fajtámhoz tartozáson, hogy ne inkább a mienkének a fennmaradását kívánnám. Tehát itt nem arról van szó, hogy más templomban imádkoznak, hanem hogy teljes lelkiségünk és mentalitásuk más. Lehet, hogy van ezek közt olyan is, ami értékes, sőt értékesebb, mint a mienk; de nagyon sok olyan van, amit bizonyosan tudok, hogy a mienkben értékesebb. - Azután Évi egy kis barátnéjának a zsidó Rudas Klárinak is megígértem, hogy ha sikerül a tervem, megismertetem festőkkel; nagyon tehetséges és kedves leány. Tehát mint már írtam, itt nem egyéni ellenszenvekről van szó; magamnál kiválogatottan meghívhatok, akit nekem tetszik, de eszembe sem jutna, hogy azért az ő dominálásukat akarnám az én társaságomban, még ha tehetségek is, hanem épen azt, hogy a magyar írók ne legyenek kénytelenek zsidók közé menni, ha maguknak megértést és olvasókat keresnek. És ha feleséget keresnek! Képtelenségnek tartom azt a feltevést, hogy a mi magyar fiatalságunkat ne lehetne megértésre és kultúrára tanítani a társas élet utján is. A kis Ascher azóta volt nálam és nagyon jó délutánt töltöttünk, azt hiszem ő sem unta magát. Egyszóval itt nincs vélemény különbség.
Azonban ha a kultúr társaságot magyarnak akarom, akkor nem lehet a zsidókkal szövetkezni; először is mert akkor magyar asszonyok nem jönnek bele, ezt én jobban tudom, mint ti. Másodszor, mert ha egy kultúr társaságot kezdek zsidókkal akkor egy év múlva 90 százaléka zsidó lesz, hiszen mindenütt így volt a háború előtt; egyszerre csak azt láttuk, hogy bármit kezdtünk el, átment a zsidók kezébe, és egészen más lett belőle, mint amit mi akartunk; akkor ez a kultúrtársaság már a jövő télen épen Szomorit és Krúdyt és Szép Ernőt fogja szerepeltetni. De ami fő, nekik nincs is szükségük rá. Van elég pénzük, hogy a forrásnál szerezzék a kultúrát és elég akaratuk és érdeklődésük is hozzá. Nem kell harmadkézből megismertetni velük a külföldi irodalmat, mert vásárolhatnak könyvet, utazhatnak, színházba járhatnak. Természetesen nem lehet kimondottan kereszténynek megkezdeni, sőt az egyetemiek szakosztályába kikerülhetetlen, hogy zsidókat is be ne vegyünk olyan nagy percent nő végzett közülük egyetemet. De ránk szabadítani nem engedem őket, mert akkor épen a magyarságra nézve veszett el az egész. Persze pénzügyileg ez veszteség lesz. De magyarnak akarom, vagy nem is csinálom meg. Tehát ne legyen félreértés: nem antiszemita, de magyar.
Ami Várnai Zsenit illeti, lehet hogy igazatok van egyénileg, s hogy ő nemcsak tehetséges, hanem emberileg is érték; de ami megtörtént azon nem lehet változtatni és nemcsak ő szenved igazságtalanul egy olyan idő miatt, amelyért senki sem akarja a felelősséget vállalni. Ami pedig azt illeti, hogy a nem zsidónak könnyebben megbocsátunk, az természetes. Én is megbocsátom Babitsnak azt, amit Balázs Bélának nem bocsátok meg. A gyerekemnek is megbocsátanék olyat, amit idegennek nem. Hogy aztán megfordított eset is van, az a rémes, vagyis nem egészen megfordított, de az, hogy magyar tehetségteleneknek feledjük a múltat, a tehetségeseknek nem! Ez a rémes és ennek kellene elébb eltűnni, mielőtt a zsidókat rehabilitálni akarjuk. Tudnék én erre nézve még többet is, mint Friedrich! Itt vannak az igazi bűnök a fajunk ellen!
Jusson eszetekbe, hogy a magyarság elszegényedése és tönkremenetele a háború óta kiknek a bűne? Jusson eszetekbe ha szívre apelláltok, a sok elfagyott lábú magyar baka, akikről Zsiga olyan kórházi tapasztalatokat mondhat el, hogy ahhoz képest a Somogyi gyilkosság semmi! De itt is elfogultak vagytok, bizony! Én is elmondhatom, hogy mai nyomorúságos helyzetünk honnan ered: először a villa eladásánál úgy megcsalt egy zsidó bankigazgató, hogy lehetetlen volt megfogni; a vagyonunk fele bele veszett; azután a lakás vételnél úgy megcsalt a zsidó közvetítő, hogy még ő perelt be, és ha nem lett volna egy tisztességes magyar bíró, az Isten áldja meg még a gyerekeit is, még a dédunokáit is, aki nem engedte hogy perre menjen a dolog és kiegyezést forcirozott, akkor ma üres szobában ülhetnék, mert mindenemet elárverezték volna. (Ezzel szemben, hogy lássátok, igazságos vagyok: Ha Wertheimstein Sarolta nem hagyott volna reánk a végrendeletében pénzt, nem vehettünk volna egyáltalában lakást. De hány ilyen zsidóval találkoztam én, mint ők? Bizony nem tudnék sokat felszámolni.) Azt szokták erre mondani, hogy miért nem vagyunk mi ügyesebbek, miért engedjük megcsalni magunkat? Hát lelkem ez a legerkölcstelenebb felelet. Mert az magában erkölcstelen mentalitás és nem úri embernek való, hogy állandóan csalásra legyen beállítva a gondolkozása. Annyira nem lehet, hogy ha holnap megint valami ilyen jönne elő, fogadom épen úgy megcsalnának.
Hát azt igazságosnak találjátok, hogy a háború előtt az orvosi fakultáson 90 százalék volt a zsidó és annyi zsidó egyetemi tanár és korházi orvos, hogy a mi fiaink nem jutottak nemcsak egyetemre, hanem aki elvégezte sehol nem kapott állást. Már pedig azt hiába akarjátok elhitetni, hogy a mi fiaink tehetségtelenebbek, mert az igazi tehetségek mindenütt magyarok! Nem olyan szereplő képesek, nem tudnak reklámot csinálni maguknak, de az igazi tehetségek nálunk vannak. Ez az ami miatt szükség volt arra, hogy a zsidók tagadhatatlan uralmát korlátozzák, ha mi teljesen ki nem akarunk irtódni. Ez persze nem azt jelenti, hogy Katona Nándort ne tartsam nagy piktornak. De azért minden zsidó kiabáló kubistát nem fogadok el, és ha két tehetség van, az én fajtámat pártolom; ez nem is igazságtalanság, mert a zsidó úgyis pártolja a maga fajtáját... sőt óh szomorú igazság a mienket is.
Tegnap egy végtelen kedves régi ismerősöm volt nálam Remsei Jenő a festő - évek óta nem láttam. Vad magyar, sőt turáni, vagyis nem kellenek neki a vics-ek és a szki-ek svábok és tótok, de azért azt mondta: Meg ne öljék a zsidókat, mert akkor ki veszi meg a képeinket? Mintha én ezt nem tudnám. Persze, hogy csak zsidó kiadó fogja a Kornéliát kiadni. Nekem akarja ezt magyarázni, akinek régen volt zsidó kiadója, most pedig semmilyen sincs, még keresztyén lapnak se kellek, még kritikát sem írnak rólam. Hiszen ennek kellene megváltozni! Erre kell igyekezni, hogy megváltozzék, de ezt nem érjük el azzal, ha zsidókat hívunk meg a magyar kultúr egyletbe, mert az zsidóvá válik, hanem ha a magyarokat a maguk lelkük alapján változtatjuk meg.
Mármost beszéljünk a svábokról és tótokról. Azt hiszi nem jobban szeretném ha tiszta magyarok volnánk? De itt még sincs olyan óriás különbség, mint a zsidó fajtánál. A keveredés általában már régibb is, és hiába a sémi mégis csak távolabbi fajilag is, de főleg mentalitásban; az a fontos, hogy a németnek és szlávnak mégis azonos régi keresztyén kultúrája van a mienkkel, (vagyis a németé régibb) hogy azonos ethikai elvek nevelték évszázadok óta, tehát annak a magyar apának és német anyának a gyereke nem kapott más gondolkozásformát a nevelésben, mint ha mindkettő magyar lett volna, - már pedig a zsidó talmudi ethika ezzel mégsem azonos. Ez megint nem azt akarja jelenteni, hogy nincsenek olyan nemes és szerető gondolkozású zsidók, mintha keresztyén ethikájuk volna, tudom, hogy vannak; de száz ilyen kedvéért nem fogadhatunk el egy millió talmudi gondolkozásút; mindazt talmudinak nevezem aki úgy jár el, hogy tisztességes magyar ember szégyenlené magát miatta, náluk pedig csak pénzszerzési ügyességet jelent.
Különben a tiszta fajiság természetesen ábránd. Nem tudja egy család sem, vagyis a legtöbb tudja, hogy mennyi nem magyar vér van benne. Nekünk háromszáz évre ismert családfánk van magyar és egytől egyig kálvinista; ez azonban nem valami hosszú idő és még a nevünk is bizonytalan hogy magyar, szláv vagy holland-e? Ezt tehát nem kezdhetjük el kutatni. Nem is az a baj, hogyha idegen származás, hanem ha olyan idegen származás, ami nekünk ártott és árt. Ne gondolja, hogy nekem is nem szorult ökölbe a kezem, mikor Tormay C. a karakteremet kifogásolva és a sajátját kiemelve, azt mondta, hogy ezt a tökéletességet a német vérkeveredésnek köszönheti. Utoljára szégyen lesz nálunk Magyarországon tiszta magyarnak lenni! De azért ezt a kérdést mégsem lehet élére állítani. Vázsonyival nem dolgozom együtt, mert a legnagyobb veszedelemnek tartanám, míg Wolffal igen. Az egyik nem képes a magyarság javára dolgozni még ha akarna sem, (pedig nem is akar) mert nem érzi öntudatlanul mi a magyarság java; a másik ha nem öntudatlanul érzi meg tudja tanulni, ha akarja, mert van egy közös java a nyugati népeknek, ami minden nemzeten belül azonos, és ami nem azonos a sémivel: és ez a nemzeti. Wolff jó német lenne, jó angol, jó magyar; Vázsonyi mindenütt csak jó zsidó lenne.
Ami a gyilkosságot illeti, persze hogy mindegyik rettenetes. De azok a tisztelt újságok pl. az Ujság, amely Tiszának a leibzsurnálja volt, ugyan csapott ilyen lármát a Tisza István meggyilkolásáért? És ha Somogyi nem lett volna zsidó, Rothensteinék vajon kiabálnának-e? Nem az erkölcs hevében kiabálnak ők, hanem a faj nevében. És én nem a gyilkosságot mentem, hanem a részrehajlást vádolom náluk, hiszen ugyanezek az emberek csinálták a kommunizmust, benne voltak miért nem kiabáltak akkor a magyar vér folyásáért? És azt hiszi annak a szegény fiatal embernek nem volt anyja és testvére, akit azért vertek agyon, mert kilenc óra után égő lámpa mellett vizsgára készült? És Beniczkynél vádolom, hogy a nehéz időkben szolgálatába áll azoknak, akik nem magyarok és még jobban meg akarják nehezíteni a sorsunkat. Különben Beniczkynek a felesége zsidó asszony és állítólag az anyja is az volt.
(Jesszusom, hiszen ez már egy egész dissertatio lesz!) És igen, érzek különbséget abban is vajon egy agyonkínzott osztály visszaütő keserűsége tör-e ki egy ilyen erkölcstelen tettben, vagy pedig, hogy ártatlanokat gyilkol-e le védtelenül egy örült elv nevében nekibocsátott csőcselék, de akiknek a vezetői, a Lukács Györgyök és Kunfik nagyon jól tudták, hogy mit csinálnak. És Somogyinak a bűne az volt, hogy ezt amit azok csináltak, a szellemi fellázítást folytatta, egy a végsőig elkeseredett és feldühösített nemzettel szemben. Akik pedig itt gyilkoltak, azok azt látták, hogy nincs törvényes védelem a magyar gyávaság mellett, hogy ezt a tovább lázítást megakadályozzák. Ez a mentségük.
És most jön valami, amit nagyon nagyon komolyan mondok. Ilyet nem szabad leírni, hogy „a tök és gerstli világ gyomorborzalmai”; ezt maga nem komolyan írta. Minden egyéb borzalomtól eltekintve voltak itt lelki borzalmak is annyi, hogy! - vagy maguk nem tudnak erről? Mikor majdnem minden héten beállított az otthonunkba - my house my castle - egy két csirkefogó, hivatalból házkutatást tartani és belekapart az üres zsíros bödöntől kezdve a majdnem olyan üres fehérneműs szekrényünkig mindenbe, mikor el kellett égetnem érdekes levelezéseimet és feljegyzéseimet, és végig hallgatnom, hogyan szemtelenkednek nem velem, az semmi, hanem az anyámmal; mikor az öreg Kaasné éhezett, a fiát nem tudta hol van menekülőben és a két leánya majd megőrült, honnan vegyen neki ennivalót és százával ilyen öreg dámák, aki lehetett volna a maga vagy a Gizi anyja épen olyan könnyen; mikor egy idősebb úriasszony megállt a kertünk kerítésénél és reszkető hangon szólt be mamának, hogy milyen szép zöldséges kertünk van - én dolgoztam az egészet, mert a munkások, mint kommunistákhoz illik ott feküdtek az útszéli akácok alatt fegyverrel az oldaluk mellett - és mikor mama megkérdezte, hogy elfogadna-e egy pár kalarábét, majdnem könnyezve köszönte meg - ez is lehetett volna valamelyikünknek a testvére -, mikor nem mertünk öt hónapig hangosan beszélni a kertben, mikor ha két nap hírt nem kaptunk Zsigáról, majd megőrültünk, hogy vajon nem vitték-e be az éjszaka, mikor az ember nem tudta olyanokról, akit szeret hogy él-e még, mikor nem levelezhettünk volna ilyen nyugodtan mint most, hasonló kérdésekről, ott nem csak a gyomor kérdése volt. Eltekintve attól, hogy végre is a hazánk volt, ami mellette tönkre ment. Kérdezze meg egyszer pl. egy pénzügyi embertől, hogy mibe került a fehér pénz félig beváltása? Kérdezze meg azoktól, akiknek le voltak csukva a hozzátartozóik, hogy vajon mit éltek át azok alatt a napok alatt? Tudom, hogy történtek épen olyan igazságtalanságok a másik oldalon is, de nem elvből, nem hivatalosan, hanem egyes embereknek a gazsága miatt. Azt nem lehet és nem szabad elfelejteni és ha minden szenvedésnek kijár a szeretet, akkor azok iránt sem szabad másként éreznünk, akik azért szenvedtek mert a mieink közül valók voltak és csak ezért -, kiszámítottan, elvből, gonoszságból. Erre nem lehet fátyolt vetni, Isten mentsen, hogy ilyen víz vérűek legyünk valaha. Magától is rossz néven venném, ha annak az embernek elfelejtené a gazságát, aki magát bántotta, hát még aki mindnyájunkat bántott, azért mert magyarok, mert úri emberek, mert becsületes emberek voltunk.
Az a furcsa, hogy ennyi szósz után azt érzem, hogy sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint látszik. Az én igazságom csak ennyi: nem engedem a fajtámat; most a zsidó látszik a legveszedelmesebbnek, de ha ezek a zsidók franciák volnának, azok ellen küzdenék. Én tényleg utálom a politikát; de azért politizálok, mert hát magyar vagyok; nem is azt mondtam, hogy magunk közt politika nélkül akarok lenni, de azt a társaságot politika mentesen kell megcsinálni, annyiban hogy nálam politikai kérdés nem jöhet fel, mert hiszen annyira különböző lesz az egyesek állásfoglalása, hogy nem is lehet másként.
Hát most csakugyan pont! De a maga pontját nem fogadhattam el, mikor annyi mondani valóm volt, amint látja!
Nagyon kedves, hogy Évire gondolt! De igazán, ez megható. Én azért szeretném ha férjhez menne, mert az Isten is feleségnek és anyának teremtette. Csupa szív, gyöngédség; a mellett hogy meg vannak a maga intelligens nézetei de hajlékony lelkileg; ha valami olyan emberhez jutna, aki komisz, akkor épen azért meg lenne ölve; olyan asszony, aki hamarabb meghal mint hogy panaszkodjék; kicsit gyerekesebb a koránál, de ez a legkevesebb; talán egy árnyalattal vallásosabb, mintha kálvinista lenne, tudni illik katholika; a múltkor majd megütött a guta mikor figyelmeztettem, hogy vigyázzon a villanyosokra, azt felelte, hogy hiszen mindenütt Isten kezében vagyunk! Kénytelen voltam összeszidni, hogy de bizony nekem ne várjon arra, hanem nézzen jól körül a maga szemével. Csak becsületes, intelligens, jó lelkű magyar embert szeretnék neki, nem bánom én, ha paraszt vagy iparos gyereke is; és gróf ne legyen, mert utálom az aristokratiát. Szerencsére ez a veszedelem legkevésbé fenyeget. Eddig úgy láttam, hogy nagyon fiatal embereknek tetszik, és ez baj, mert mire azok épouseurök lesznek Évi megvénül. De mindig a legintelligensebbek vannak körüle és ez más oldalról biztató.
Rapcsák, nem Raksányi, a mi albérlőnk, egy kedves fiatal ember, katonatiszt volt, a háborúban orosz fogságba esett és nagyon kalandosan szökött meg. Nála van a kormányzónak a kézirata, amit a siófoki sereghez küldött, az amelyik megjelent a Szózat múlt vasárnapi számában és teljesen megcáfolja a Beniczky vádjait. Mint hadviselt és szenvedett ember, persze rengeteg ideig állás nélkül kínlódta keresztül az életét - a hálás magyar nemzet kebelében; most valami hivatalban van.
Már szinte restellek Gizinek is felelni, annyit fecsegtem. Jaj, igaz! Ki az az írónő, akinek az apja a Bach világban szerepelt?
A vers nagyon szép - persze egy versből nem lehet az ember egész tehetségét megítélni. A levélre majd egyszer szóval visszatérek.
Drága Gizim, igazad van a gentryk ellen írtakban, de látod azért nem lehet a magyarságot úgy megjavítani, ha őket elhagyjuk és a zsidót pártoljuk helyette! Egy gyermeket sem lehetne azzal nemesebbé tenni, ha mellette a másét pártoljuk, hanem csak úgy, ha a saját lelkének öntudatára hozzuk. Hogy a zsidótól azt várom, bizonyítsa be elébb, hogy igazán jó magyar-é, arra a tapasztalás vitt rá; édes gyerekem, én csupa okos zsidók között éltem, néha Balázs Béla és Lesznai Anna megszégyenített a magyarságával - szavakban és mikor rá került a sor, hogy választani kellett!... Hidd el, én bennem egy világ omlott össze a forradalomkor, mikor láttam a rémes csalódásomat ezeknél az embereknél. Igaz, hogy ma nehezebb igazán magyarnak lenni, mint bármikor, és én pirulva fordulok egy zsidó kiadóhoz, mikor valami fordítási munkát szeretnék kapni; mert nekünk, akik így gondolkozunk nem szabadna tőlük munkát kérni; de hiszen tudod hogyan állunk! És oly gyűlöletesek előttem már a hazafias frázisok, hogy dühbe hoznak, és verekedni szeretnék. De azért mégis őket kell, a magyar testvéreinket megfogni és megpróbálni velük, hogy eszükre térjenek. És milyen szomorú szegény Vértessy sorsa is - mennyire igazad van! Én csak mindig azt mondom, hogy ezen nem úgy lehet segíteni, ha a zsidókkal állunk össze, hanem ha ezt a magyarságot megrázzuk, addig rázzuk, míg felébred és kinyitja a szemét, mert ha nem, elpusztul - úgy is elpusztul, ha olyan marad, mint ma, úgy is ha olyan, mint a háború előtt volt. Mert az utóbbi esetben csak a zsidóság kihasználtja lesz, mint ahogy volt. Nem azzal segítünk rajta, ha egy második Nyugat keletkezik zsidó segítséggel, hanem ha egy magyar szellemű, magyar legjobb írókkal támogatott Nyugatja lesz, ahol nem kell megalkudni az íróknak a Hatvanyk miatt.
De azt mondhatom neked, hogy Paulay és Fedákkal szemben mindenki úgy érzett, mint te magad, minden becsületes magyar, akit én ismerek; de Fedákot kik pártolták? A zsidók. Azt hiszed közülünk elment valaki megnézni? Sajnos nem mondhatom ugyanezt Paulayról, mert hogy olyan botrány megtörténhetett, hogy őt vitték el Párisba mint reprezentáns magyar színésznőt, ez a legnagyobb szégyenünk marad és a Pekáré. Sőt többet mondok neked; azt hallottam, hogy egyedül Fáy Szerena volt, aki azon a híres május elsején nem ment ki szavalni az utcára, aki nyíltan kijelentette, hogy nem megy; némelyek ugyan azt mondják, hogy ezt könnyen tehette mert tudta, hogy az eredete miatt nem történik baja, de én még így is meghajlok előtte. De mit mondjunk a főhatalom Csathó Kálmánról? Beregiről nem vagyok veled egy véleményen, én mindig rossz színésznek tartottam, képtelen voltam az édeskésségét és szépelgését a színpadon elviselni - ami nem azt jelenti, hogy Bakót el tudom viselni. Ellenben Gál Gyulát gyerek korom óta nagynak tartom és nem is változtattam meg a véleményemet róla. Látod nem vagyok elfogult. De másrészt ha te érezted volna azt a különbséget, hogy Ambrus hogyan viselte velem szemben magát és hogyan Hevesi, akkor azt kellene mondanod amit én mondtam: az egyik úri ember és a színház neki irodalmat és kultúrát jelent; a másik zsidó és a színház neki üzletet jelent; tisztán úgy beszélt velem, mint ha valaki azt mondja a kereskedőnek, hogy van eladó búzám.
De a társaságot csakugyan úgy csinálom meg, hogy a nemzeti mivoltát hangsúlyozom; csak azt nem engedhetem meg, hogy zsidó befolyás érvényesüljön benne - lásd mint fent. De hiszen hol van még az én tervemtől egy revue lehetősége! Nem lehet azt soha megcsinálni. A Napkelet szóról szóra az, amit Kálmán mond, de az is igaz, hogy lehetett volna olyat is csinálni, ahol csupa jó magyar író lett volna. Istenem, hiszen a Nyugat gyenge írói a zsidók, nem a magyarok; csak elég pénz elég energia és elég szeretet kellene, hogy őket összeszedjük.
Neked írom meg a Remsey látogatásának a folytatását. Nagy Körösön az Arany János társaság egy magyar revuet akar csinálni, de nem holmi helyi lapot, hanem egész országra szólót. Remsey egyik fő szervezője. Óriási lelkesedéssel mondta el a tervét. Tényleg egész kidolgozott programjuk van, nagyon szép, ha keresztül tudják vinni; most írói gárdát állítanak össze, ne utasítsd kérlek vissza, Neked is fog írni. Én is megígértem a közreműködést. A magyar szellemiséget felébreszteni és nem Pestről hanem az alföldről. Egy kicsit profétának érzi magát, de oly kedves próféta, hogyha pénze is volna hozzá, bizonyosan nagyon szépet tudna teremteni. Nem képzeled milyen szegényen és küzdelemmel éli ez az ember az ő absolut művész életét kint Gödöllőn. Reklám nélkül, csak néhány műértőtől elismerve, soha meg nem törve, soha nem engedve. Látod ez is magyar ember!
Nem szívem én Erdős Renéet sem akarnám; épen ma olyan idő van, mikor nemcsak a tehetség számít, kell, hogy valami több is legyen az író lelkében; én örülök, hogy Várnai Zseni olyan mint amilyennek írod, örülök minden emberileg értékesnek, de ami volt azt nem lehet kitörölni az emberek lelkéből és az enyémből sem; de még ha én akarnám is akkor sem lehetne; ezt meg kell értened édesem, hogy vagy ők, vagy mi, ez tőlem függetlenül így van; ez olyan tény ma, amin semmiféle erő nem változtathat, legfeljebb beverné a saját fejét.
De már csakugyan elég, mert még a fecnijeim is kifogytak. Csak még ezer köszönet drága jóságodért és hogy szeretem a jó fekete kávét, de itthon nem kapok, mert spórolni kell. De mikor, mikor? Ezen a héten lejár a szabadságom első része. A másodikat csak aug. végén kapom. És lehetetlen is az drágám, hogy mikor olyan szűken vagytok, még vendég is legyen a nyakadon. Bárcsak inkább én hívhatnálak meg, de talán még az is elérkezhetik. Hátha egyszer csak híres leszek, előadják a darabjaimat, kiadják a könyveimet, és akkor a kis szobában ahol most Rapcsák lakik elhelyezlek. Aztán nézzed, nem félsz hogy egyszerre csak kisül, hogy én nem vagyok olyan jó, mint te gondolod? Én azt hiszem téged egészen jól látlak, de látod-e te az én természetemet? Például hogy ebéd után mindig kiállhatatlan vagyok, míg le nem fektetnek egy fél órára? Vagy hogy éjszaka, ha nem tudok aludni felkelek és cigarettázom és megyek a „kredenchez” hogy nincs-e benne valami elrejtett ennivaló? Ha pedig jól alszom, akkor olyanokat álmodom és olyan ébren, hogy reggel nem tudom, hol vagyok és olyan buta szemeket meresztek Mica szerint, hogy aki lát azt hiszi meghülyültem. Néha ha a magyarokat szidom akkorát káromkodom, hogy összes nyugati irodalmatok elpirul a polcokon. stb.
Most megkezdtem a memoirejaim írását, de nagyon unom írni, csak most látom milyen jó regényt írni, mennyit lehet hazudni, szépen kikerekíteni, és bolondul örülni, mikor valami magától elsül és azt érezni, hogy ilyen nagy író még nem született a világra! Mert biz Isten, míg írok, mindig ilyeneket gondolok, ha már meg kell vallani; csak azután jön meg szerencsére a józan eszem.
A Lirának elküldtem egy nehány versemet, majd olvasd el szívem, ha megjelent.
Szeretettel és igaz szívvel ölel
Emma

Nem írok többé ilyen kilométer levelet, de ti vagytok az oka. Te azonban bármilyen ficnin és bármilyen kaparva írsz, nem baj, (én a saját írásomhoz vagyok szokva) örömmel elolvasom.

Közzéteszi: KOVÁCS M. MÁRIA